szolg. közl.

Az nagyon kínos, ha, jaaaj, ha én ahelyett, hogy az Iszony-kvízt gyűrném, inkább alszom egy jót most? És akkor kedden, újult erővel. Ne haragudjatok.

ÉS OLVASSA EL GYORSAN, AKI EDDIG NEM!!!

Németh László: Iszony (a Bűn alatt)

a boldog szülők hiányának vesztese

2013. júniusi írás

A gyereket nem kellene kitenni ennek a szörnyű cirkusznak, amit a válás jelent — feddett meg minket iskolánk igazgatóhelyettese nemrég a szülői közösség gyűlésén, látva, egyes osztályokban milyen feszültségek terhelik a gyerekeket. Az a sok háborúskodás! Szegény gyerek! Az ő ép kis égboltja, ím, kettétörik. Szülei baltával zúzzák az egységet…

De milyen egységet? Ha egység lenne, nem válnának el. Bővebben… →

nincs mimika, gesztusok

Az ördög biztosan jelen volt, amikor feltalálták az internetet. A virtuális kommunikáció becsapós, az arctalanság veszélye, nem látjuk a másik arcát, mimikáját, gesztusait…

Úristen, ha ezt a mondatot még egyszer leírja nekem valaki — virtuálisan! Én felvágom az ereimet. Bővebben… →

csíkszereda, tilos!

Most, hogy végre géphez jutok, hosszú, idegölő vonatozás után, meg egy késő éjszakai, nagyon vicces film és hosszú alvás után szeretettel invitálok mindenkit, aki a közelben lakik, és nem követte a facebookot,

most már induljunk a pódiumbeszélgetésre

ez pont egy kolozsvári kép, viszont ebben a ruhában leszek

itt vagyok Csíkszeredában a TIFFen (TIFFon, mert ha Csíkban, akkor TIFFon), és ma, pénteken 5-től lesz egy beszélgetés az olvasókkal a Tilos Kávéházban, a Gál Sándor utca 6-ban. Az esemény idején a dohányzás stílusosan tilos.

Gyertek!

Köszönöm a szervezést és a vendéglátást csikatyusnak, handrellának és ribizlinek!

ó, ha én még egyszer

2013. júniusi bejegyzés

G-nek

Úton vagyok, leszek, nem lesz olyan leülsz a metrón-megnyitod-ott van a bejegyzések ritmusa, mint szokásosan. Mosogatni megyek írás helyett — egzotikus élmény –, belealszom a vázlataimba, tele van a fejem mindenfélével. Sok a zűr ezzel az úttal, nem megy most minden olyan simán, ahogy a nyolc kilométert futom.

Szeretem ezt a létezést, ami most van. Bővebben… →

a következő olvasmány

Hétfőn, július 1-jén hajnali fél hattól az Iszony című regényt beszéljük meg. Egy igazi klasszikus, olvastassátok-olvassátok nyugodtan az érettségi előtt álló gyerekekkel is: tragikus sorsok, megnyomorított szexus, a házasság pokla, de felemelően.

Ha nincs meg, itt olvashatod, a Bűn alatt:

http://dia.pool.pim.hu/html/muvek/NEMETH/nemeth00039_kv.html

Most is lesz kvíz, amely mint fenyegetés a figyelmes olvasásra szorít rá, és azokban, akiknek szadista magyartanáruk volt, nosztalgikus húrokat pendít.

Lesznek értelmező kérdések is, és intenzív beszélgetés.

Én meg megtanulok rendesen írni a laptopbillentyűzeten (elfáradt a jobb kisujjam meg a bal közéspső, excusez-moi).

a bűnöst nem, csak a bűnét

Én roppantul keresztény családban nőttem fel, én értem, tisztelem ezt az egészet, de ha egy napig én leszek a belügyminiszter, igen csúnyán fogok azokkal bánni, akik ezt a címbeli, bölcsnek ható, lelkiismeretet megnyugtató szöveget szajkózzák, amelynek nagy lapulevele alatt megbújik az önjelölt ítélkezés.

Bővebben… →

az anyjára van szüksége

agnecinek

De nem? Te boldogan tangózod át a fél éjszakát, otthon meg utánad sír a gyerek? És ha nem tangózol, akkor meddig tart ez, hogy minden, de minden mozdulatod, gondolatod, érzeted ővele kapcsolatos?

Bővebben… →

vége van

Invokáció

Utolsó Mephisto. Utolsó Nemzeti. Színháztemetés. Nem darabtemetés: az előadást átviszik a Vígbe, de itt kell megnézni. Ötre mentem oda, száguldottam lefelé a forróságban. Stressz volt sorban állni, már harmadszor. AZ előző kudarc után elmentem véres bélszínt enni. Bővebben… →

rá se ránts

Szard le lett volna a bejegyzés címe, mégpedig azért, mert ezt mondják. Nagyon megvonják a válladat, és arra figyelmeztetnek: azt csinálsz, amit akarsz, felnőtt ember vagy! Nem kenheted másra a bajaidat. Bővebben… →

három vers

Felhívtam a kezelőorvosomat, aki azt mondta, nagyon fontos, hogy ebben a hőségben elegendő magyar lírát vigyünk be a szervezetünkbe! De azért fél liter vizet is ittam, tisztítottat, hideget, mert Illy kiűz belőlem minden levet.

Varró Dániel: Ha szívemen a félelem (facebook)

Petri György: Hogy elérjek a napsütötte sávig

a keletkezés megrendítő története, kézirat itt

Tandori Dezső: Wittgenstein–Hamletc.

én többé nem

Én többé nem félek átgurulni a Kékgolyó utcán. Lefelé, egyirányú. Felfelé egyirányú. Mindig szél, mindig alkonyat, mindig bizonyosság. Bővebben… →

olvassunk még!

Szeretném, ha olvasnánk, beszélgetnénk tovább. Mi legyen a következő együtt jobb-mű?

 

Javasoljatok nyugodtan más műveket is, a szempontok: legyen benne női sors; klasszikus és viszonylag könnyen hozzáférhető legyen; az Iszonynál (kb. 200 oldal) hosszabbat nem merek, nem működik, nehézkes.

Vonjátok be nagyobb kamaszaitokat, akiknek úgyis el kellene olvasniuk ezeket, pengék lesznek őszre!

rövidre tépte a haját

Szóval, ezúttal nem Lőrinccel, hanem Balázzsal mink ismét felültünk a kilencnegyvenes járatra, én megint nagyon színes ruhákban, ezúttal görcsösen időben indultam, sőt, még stoppoltam is, így aztán beszerezhettem az utazás kellékeit: készpénz, sajtóorgánum, gyümölcslé, kilógó belű szendvics, csokolád’, és bár nem tudtuk, jegyünk lesz-e, nem-e, nekivágtunk a reménynek, mert tudtuk, ránk sár ott freccsen, ebédlőasztal ott dől Bővebben… →

kétezertizenháromban kiteljesedem

fotó: Erdőháti Áron

Megjelent a júliusi szám, így már publikus, hogy a Marie Claire Kiteljesedés 2013 kampányában a Törődj a nőkkel! témában indultam, s hogy megnyertem, az azt jelenti, lesz blogkönyv, bemutatók és közösségek, ahogy a csillag megy az égen.

Szeretettel gratulálok a többi kategória nyerteseinek, a képek sorrendjében:

Törődj az egészséggel! — Salamon Adrienn, aki az endometriózissal küzdőknek szervez közösséget, klubnapot, honlapot,

Törődj a művészetekkel! — Horváth Rita, aki csapatával rászorulóknak tervez tereket és újít fel bútorokat,

Törődj a gyerekekkel! — Fülöp Brigitta, aki legendás kerámiatanár Dunakeszin, és égetőkemencéért pályázott.

A Garnier-különdíjas Laurik Szilvia, aki jógastúdiót működtet.

Köszönöm a Garnier-nek, a Marie Claire-nek, hogy meghirdették, a lap munkatársainak, hogy a fülcimpámat is lealapozták, a zsűrinek, hogy engem választott, és nektek, hogy a bloggal, e “már működő projekttel”, ami a kiírásban feltétel volt, pályázhattam.

A Szervusz bisztróban toljuk éppen az ebédet a kicsinyekkel, akkor hívtak a szerkesztőségből, és ma is beléptem oda, és ugyanaz a mámor! Az ottmaradt metonimikusan.

Részletek a júliusi számban, Ónodi Eszterrel a címlapon — amikor fotózták, még nem tudhatták, hogy ő egy arany nimfa.

És Móga Piroska, akinek magyartanára lehettem, Bulgáriában kapott díjat. Ez átszerkeszthetetlen (tudom, hogy méltatlan így a végén): gratulálunk!

nincs is probléma!

pompás kommentek

Különösen a facebookon olvasom, de ide is leírják néha, hogy igazából nincs is probléma, egyenlőtlenség nem létezik, vagy nem úgy, ahogy mi látjuk, esetleg pont az a nemek viszonyában a probléma, hogy az öntudatos nők így hangoskodnak, túllőttek a célon. Mit akarunk még (figyelitek? mi akarunk, és a többiek, akiknél jog és hatalom van, ha nagyon ugrálunk, adnak belőle, és ez valami mesterséges fejlemény a természetes állapothoz képest. Érdekes, hiszen alapjogokról, minden emberi lényt megilletőekről van szó). Kész is a magyarázat: mivel ez az egész téma túlzás, a mi frusztrációnk csak, túlpörgettük magunkat, önigazolunk.

Egészen értelmes, jól érvelő férfiak írnak le ilyeneket: Bővebben… →