te mit vinnél a beteg néninek?

Anyám, sajnos, cukron él. Mindenbe rengeteg cukrot kér, ő úgy szereti. Egyébként is főleg kenyeret és tésztát eszik, húst soha nem evett. De zöldésget sem nagyon. A tortának pedig úgy örül, mint egy gyerek. Nyilván ezt én nem fogom visszafordítani, de talán más sem tudná, ez az ő döntése volt. Az viszont megdöbbent, hogy a családtagjaim szerint ez mennyire rendben van. A vércukra például nincs rendben, megmértem. És pont ez a szemét a cukorban: hogy nem öl, hanem tönkreteszi az életminőséget. A permanensen magas vércukor és a heves, magas löketek évtizetes távon iszonyatos károkat okoznak a hormonális rendszerben és az agyban.

Van az index fórumán egy topik, ahol valami hökkenetes mohósággal taglalnak engem. Bővebben…

portrék 16.: a váláskárosult apuka

A váláskárosult apuka korábban is el-elpottyant zöldeket, de amikor Megtörténik Vele Is, onnantól a sírig ezt a sztorit mondogatja:

A férfiakkal csúnyán elbánnak a nők és csúnyán elbánik a rendszer is. Pedig én jó ember vagyok, és szívesen nevelném a gyerekeimet.

Én is kiváló atomfizikus lennék, sőt, Nobel-díjas is. Ha annak tanultam volna! Nem az én hibám.

Ez a narratíva azt szolgálja, hogy az elvált apának ne kelljen a saját hibáival, felelősségével szembenéznie, és másokat vádolhasson. A hajléktalanságot mint olyat a nők nyakába varrja, mondván: a hajléktalanok nyolcvan százaléka férfi, és a többség válás után került az utcára. Bővebben…

engem nem vár haza senki

Most épp a gyerekek is ottalvós buliban vannak. Ballagok haza, felhős az ég, fáradt vagyok.

Bizony, engem nem vár haza senki. Nincs, aki kijönne elém a buszhoz. Amit én nem végeztem el és be a háztartásban, az úgy maradt. Biztos lehetek benne: nem vár semmilyen meglepetés, rend, tele hűtő, nem csinálta meg más. Eléggé… nettó minden nálam.

Aki szólna hozzám. Bővebben…

halló, a filmhétről jelentkezem!

Hétfő este, az életműdíjasok gálájával kezdődöttt az 5. Magyar Filmhét a Corvin moziban. Először osztottak ilyen díjakat. Idősebbek is elkezdhetik a képeket nézni, komolyan megható volt:

A díjátadó után láttunk még egy szellemes, élvezetes portréfilmet a 2016. január 1-én elhunyt Zsigmond Vilmosról (Fényképezte: Zsigmond Vilmos).

Emlékezetes volt, hogy a Koncz Gábort köszöntő Dörner Györgyöt, az Új Színház igazgatóját nem tapsolta meg senki, illetve érthetetlen módon egy kukkot nem szólt senki a filmpápáról, a nemrég elhunyt Andy Vajnáról.

Most már a program zajlik, rengeteg ismeretterjesztő, kis- és (külön kategóriaként) dokumentumfilm látható idén, annyira, hogy a kisfilmek csak egyszer. Nem annyira tudják a népek, de a mozifilmek 500 magyar forintért, minden más pedig ingyenesen tekinthető meg!

Ami mozifilmet a programból láttam (tavaly) és ajánlok:

Lajkó – Cigány az űrben, képileg bravúr! Címszereplő: Keresztes Géniusz Tamás Operatőr: Réder György.

Egy nap, Szilágyi Zsófia filmje, a csodálatos Szamosi Zsófiával.

Szász János rendezése, A hentes, a kurva és a felszemű, Hegedűs D. Géza sokkoló alakítása miatt.

Elvont, sokat tűrő és kipihent embereknek megrendítő lehet a Napszállta, Nemes László filmje. (Azért írom így, mert így szerepel a filmben.) Én odavoltam. Nehéz, de csodálatos, filmművészeti rangú (ezt nem osztogatom ám könnyen), talán meg is haladja a Saul fiát.

Látványos, szépen fotózott, tempós és feszült film Ujj Mészáros Károlyé, az X – A rendszerből törölve, közönségsikerre számíthat a Teljesen idegenek remake-je, a középnemzedékünk sztárjait felvonultató BÚÉK is. Elek Ferenc, Mészáros Béla nagyot alakítanak benne.

Ma, mert ezt meg a tesóm vágta, Jeles András A rossz árnyék című művészfilmjével kezdtem a filmmaratont. Nem egy hiperrealista rendező, na, én állóképes és türelmes néző vagyok, de ez egy nehéz és fura film.

Aztán láttam két kisfilmblokkot. Az első gyengébb volt, a másodikban volt a krém. Szívből ajánlom Deák Kristóftól A legjobb játékot, ez a film túlzás nélkül csodálatos, és egyáltalán, ki lehet hagyni egy filmet, amelynek vágóját úgy hívják, hogy Csillag Manó? Megrázó az Aki bújt, aki nem (Schwechtje Mihály). Szintén must have Tóth Barnabás frappáns Susotázs című filmje, továbbá a Cserekapus (Vékes Csaba), azon el is sírtam magam. Nagyon-nagyon nehéz hatásos, mesterkéletlen kisfilmet csinálni. Nemes Jeles igazi filmművész, a többiek jobbára filmcsinálók.

Még szeretném látni Bogdán Árpád Genezisét. Ezt kétszer is vetítik!

Itt találsz ajánlót:

https://fidelio.hu/vizual/albino-kislanytol-az-internetes-zaklatasig-nyilvanos-a-filmhet-programja-144364.html

Itt pedig a filmhét facebookoldala:

https://www.facebook.com/magyarfilmhet/

A hoszteszcsajok sajnos nem ilyenek, mint a fb-oldal fejlécének promóvideóján, és 9-kor az ígéret ellenére nincsenek ott jegyet átadni aznapra, üresség és álmos támolygás van. A nagyközönség pedig nem tudja, hogy ingyen nézhetne egy csomó jó filmet, de a szakma se nagyon.

Nézzetek magyar filmeket!

finnyás fogyasztók

Ez nem antikapitalista poszt – noha én régóta nem csak elvekben, hanem tettekben is nemet mondok a rendszerre: a blog reklámmentességével, azzal, hogy amit az olvasóknak nyújtok, azt nem tettem termékké, nem fancyzem föl szép honlapon az itteni javakat, a bevételem önkéntes adakozóktól származik, és azzal is, hogy elhatárolódom a hivatásos női médiától, amely gépezetként működik, hirdetői kegyek és általános helyeseltség érdekében helyezkedik. Csak így lehetek szabad.

Most viszont nem a rendszerről beszélek, hanem egyfajta egyéni viselkedésről, ami engem irritál. Bővebben…

megkérdeztük gerle évát

Az írónő rettentő elfoglalt mostanában, de egy villáminterjúra elcsíptük!

Mi ez a nagy pörgés? Bosszús vagy?

Eltűnt a kutya, nagy séta után, mert még a kertben csevegtünk egy kicsit!

Mutatom, mi minden van mostanáb’. A gyerekeim születésnapja. Johanna 11, Jakab 9 lett (ki emlékszik arra, hogy ezek voltak a fedőneveik valaha?), ennek alkalmából lett Jakabnak távirányítós legóvonata és menő haja is:

Julis kirakta Dávid nevét legóból, jómagam tortát készítettem rengeteg vaj, eper, csokoládé és mascarpone felhasználásával. Juli kést is tett a tortához, de lehet, hogy a kacsasülthöz.

jól látjátok: van egy zöld hajtincse, mert megpuszilta egy sárkány

A futások, de azokat már összefoglaltam – ami még lekötött: maguk az utazások (az odajutás, az ottani táj, az ottlét), az emberi talákozások és az apróságok, a tárgyak menedzselése.

 

Ügyeim után járok – és eredményesen. A könyv még jobbnak, nagyobb szabásúnak ígérkezik, mint eddig, illetve más téren is sikerült jó döntéseket hozni a család prosperálása érdekében, vagy hogy mondjam. Lőrinc meg, nem jutok szóhoz. Ez egy csoda, ahogy éli, alkotja magát, szenvedéllyel. Mondott verset a holokauszt emléknapon, a rabbi odament hozzá, és azt mondta, Isten segedelmével a színészi pálya sikerülni fog. Korábban semmi előjele nem volt annak, hogy színész (vagy ilyesmi) lenne, csak az apja halála óta robbant ez ki belőle (aki színikritikus is volt, és igen erőteljes, kritizáló, megmondós alkat).

Mozi, színház, baráti események, együtt főzés. A kultúrnaplót érdemes figyelni, ha a részletek, a minőségi produkciók érdekelnek. Most (szombat este) értem haza Eddie Izzardról, de bementünk az éjjel-nappaliba is. Amúgy láttam élőben Bánki Györgyöt. VONUL, felszegett állal, de lehet, hogy a hegei feszülnek.

https://www.facebook.com/events/267291230640816/?active_tab=about

Hétfőn pedig kezdődik a filmhét.

A blogszületésnap: lesz. Május 12-én. Aki úgy érzi, jönne, de nem írtam neki, jelezze. Különösen ha külföldi vagy, és pont itt vagy 12-én, és szívesen találkoznál velünk napközben, jelentkezz! csakazolvassablog@gmail.com

Mikor lett ilyen rövid a hajad?

Három hete Eszter fogott egy ollót, és levágta. Színházba rohantunk épp. Ennyit sikerült. Már nagyon el volt rongyolódva.

Foglalkoztat a szépség és az öregedés?

Az öregedés nem tud nem foglalkoztatni: nagyon erősen az anyaságomba, biológiámba vagyok kötve, szeretem a női lét testi jelenségeit, és probléma nélkül, elementárisan éltem meg őket, ezért a változásokat is így fogom. Ha valaki szokott önmagával találkozni, és őszinte, akkor kénytelen ezzel szembenézni. Ez van. Egyelőre teljesen natúr vagyok, és igyekszem annak örülni, azt jól tartani, ami az erősségem.

A “szépség”, az önápolás? Inkább a test jólléte, a kompromisszum nélküli egészség érdekel. Sokat alszom, figyelek erre. A másik extra a böjt. És szűrővizsgálatok. A kencefice részét egyszerűen szeretem intézni. Sajnálom ezekre az időt, az odafigyelést, az ezek miatti feszengést, részletekbe merülést, pénzköltést, elemezgetést, hogy melyik a jó márka. A sport, az emberi találkozások, a lelki történések sokkal fontosabbak.

Milyen márkákat használsz?

Már sok éve a Clinique-et, inkább ápolót, dekort alig. Néha Lancôme-ot, Pupát újabban. Ez egy régi kép.

Lakkozod a körmöd?

Nagyon ritkán. A Pupából beszereztem ezeket a harsány színeket, és elhatároztam, de ez is csak bohóság, hogy Olaszországban színes körömmel futok. Nagyon vicces volt, ahogy kedves ismeretlen biztonságiak kilakkozták a körmöm. Van ez az olasz, nőknek szóló, nagyon vidám, életörömdús közvetlenség, ezt nagyon bírom, feloldódom a helyzetekben. Közben mindenki a rajtban feszengett.

És bejutottál te is a kordonok közé?

Én nem szoktam izgulni, sem sokkal előbb beállni, megszoktam már az ilyen futós eseményeket. Itt amúgy is előbb a versenyzők rajtoltak (competitiva kategória), aztán a többiek. Időben bemásztam.

Mi lesz a következő verseny?

Itt Pesten az eus 15 kilométert futom májusban, illetve utána a BSI-s női futógálára megyek a gyerekeimmel: én 10+5-öt, ők csak egy kis 2 és felet, ezekre neveztem a héten. Őszre pedig Tallint, Kassát nézzük a futótársakkal, ezek is félmaratonok (a félmaraton 21,1, az egész 42,2 km). Ha közben nyáron megtetszik valami, akkor spontánul nevezek, de leginkább arra vágyom, hogy úgy tudjam szervezni a napjaimat, írós időmet, a gyerekeimet, hogy minden nap (heti hétszer) rójak itt a szépséges erdőnkben egy ötöst vagy egy tízest.

Mára megszoktam a sportolásomat, a vállalásaimat, ezeket a magánéletem részének tekintem, nem akkora diadal lefutni, időt javítani, kiposztolni sem. Most mit fontoskodjak? Én nem futok komolyan, a komoly futás nem így néz ki, én örömből sportolok, a közben zajló megélésekért. Ami mégis fontos: az élménybeszámolók, posztok, egyes megfogalmazások hatására többen írják, hogy mégis elkezdtek futni, mert nehogy már ne, ne szóljuk le, ha nem csináljuk, és alapmozgás. A hozzám hasonlóan nem gyors, nem ambíciózus, de intenzíven sportoló olvasók, akár negyven körül is írják ezt. Ez fantasztikus, mert önmagunkat haladjuk meg, jobbítjuk a futással.

Merre tart a sportolásod?

Ezt a kérdést félévente, az aktuális helyzet szerint teszem fel és válaszolom meg magamnak. A könyv írásakor is át kellett gondolnom, mennyire vagyok tudatos, mi a lényeg, hogyan változik a hidegtűrő-gyalogló-bringázó-konditermező-ketózó-futó-szűrésekre járó életmódom az évek alatt. Aki követi az edzésnaplót, láthatja: az élményfutásokat igencsak kipihenem. Jóval kevesebbet edzek most, mert nem akarok már izmosabb lenni. Nagyon letisztult az egész, nem használok pörgetőt sem, és csak vitamint és kollagént szedek, illetve alkalmanként proteint, minden mást étellel viszek be. Most már csak fenntartom a jelen izomzatomat, amihez elég a kisebb súly és a rövidebb, ritkább edzések. Most az étkezés a fő feladat a saját életemben és az ismeretterjesztő tevékenységemben is. Szeretném terjeszteni a tudást, rávilágítani a sarlatánok trükkjeire, és azt is fontosnak tartom, hogy minél kevesebben essenek az oly divatos vegánság csapdájába, mert feleszi a testüket.

Fontos neked, hogy biztass mindenkit, hogy sportoljon, rávegyél minél többeket az életmódváltásra?

Sokan kapnak ihletet, olyanok, akik addig nem voltak sportosak, aztán mégis elkezdték, ezt jó látni. De nem, nem gondolom, hogy ha én megcsináltam egyedülálló háromgyerekes anyaként, ú, pátosz, minden, akkor bárki megcsinálhatja a bármit (a fogyást, a futást, az izmokat, a gyógyulást). Ehhez az egészhez sajátos lelki alkat, konkrét életpillanat, belső döntés és több kedvező körülmény kell. Én nagyon szabadon élek, mert az írás, ahogy minden kreatív tevékenység, ezt igényli. Fix munkaidő, dugóban kínlódás, szerepmegfelelősdi mellett nekem se sok kedvem volna a rendszeres edzéshez. De az nincs rendben, hogy megtalálnak és nekem magyaráznak, kifogásokat sorolnak, engem minősítgetnek, támadásnak veszik azt, amit és ahogy a sportról írok. Sokan csak panaszkodnak, de nem érdekük jobban lenni, nagyon kényelmes úgy maradni, mert lélektani előnyökkel jár. Például ettől kíméli őket a család, nem hagyja ott őket a férj, vagy nem kell a megváltozott napirend, az átformált test következményes konfliktusait vállalni, megbirkózni azzal, hogy a nő nincs otthon annyit, vagy önbizalomdús és vonzó lett. Ez is érthető, és az is, hogy emiatt én vagyok az irritáló, de én nem akarok olyan életet, és nem akarok a negatív meg okoskodó mondataikkal sem találkozni, nekik nincs mondandóm. És még: óvok mindenkit a túl sok külsőségtől, hiú öndeklarációktól (“én is sportos vagyok, én is blogot írok, ide nézzetek!”), a testmódosítás természetellenes, költséges, szexista értékrendű formáitól.

De hát az erős szexi, nem?

Ennek ellenére rettentő sokan ócsárolnak, próbálnak a testemmel megalázni, 55-nek nézek ki, férfias vagyok, csúnya az arcom, műttessem meg, csúnyák a sminktetoválásaim (!!!) stb. Akármit csinálnék, akárhogy néznék ki, gyaláznának, mert őket a blog és a különbözésem irritálja, iletve a saját silány életük. Ha valaki komoly munkát fektet a sportba, abból mindig komoly személyiségfejlődés, egészségjavulás és igazi öröm fakad. Mindenki észre fogja venni, és sokakat zavarni fog. Aki rusnya, az ekézni fogja, aki nem rusnya, az békén hagyja a sportolót. Elég nékem az én sportolásom. Erős, egészséges, formabontó akartam lenni – az lettem.

Elég komoly összefoglalót írtál nemrég arról, hogy mi volt a feministákkal a konfliktusod. Személyesen milyen a viszonyod velük?

Hát olyan, hogy a csakazovassát még mindig kedvelő, aktív és rangos feministák megírják nekem privát, hogy ők is hasonlóképp ábrándultak ki az áldozati műsorból vagy konkrét csoportokból, és végre valaki megírta. Nagy haver senkivel nem vagyok, mert én alkatilag nem bandázom, magánzó vagyok, és inkább női szempontú író vagyok, saját sorsom és értékrendem összegzője, mint aktivista. Jobb is, ha a mozgalmi terekben kussolok a többgyerekes, “életpárti”, nem agyonbonyolítós, abortuszellenes, kötődős, szenvedélyes, de csak szerelemből szexelő attitűdömmel, mert mindig megbántok valakit. Világnézetem szerint persze feminista vagyok, elvből ellenzem a szerepalapú létet, a mérgező férfiasság (toxic masculinity) megnyilvánulásait, a szexszel, társkereséssel, a testreprezentációval kapcsolatos manipulációt, tárgyiasítást és játszmákat, és ez nem tud nem megjelenni a szövegeimben: emiatt az írásaimmal (meg az életmódommal) mindenképp emancipáló, tudatosságot növelő üzenetet közvetítek. De ebben a gyakran indulatos, érdekalapú, lavírozó, haverkodó, érzelmileg hergelt netes harcban nem veszek részt. Hajdan én ugye fent voltam a Civil nők levelezőlistán, de ott is döbbenetes fúrások, nőellenes, ellehetetlenítő akciók voltak, ráadásul az ambíciózus Gumiszoba és szárnysegédje nagyon csúnya, önös marketinggel, szereplésre éhesen tolta a saját “ügyét”, megfojtva a beszélgetéseket, sunyin célozgatva a konditeremnek, a proteinnek estek neki.

Közben felfedeztem újabb platformokat is. Egy részük a csevegős, dühös, hírekre reagálós fajta. A másik típus (a transztéma kapcsán mélyedtem beléjük) a magát rettentő komolyan vevő, Aurórába járó, elméleti, művészkedő vonal, ők mondjuk szerencsésen kiírták magukat a komolyan vehetők köréből. És vannak simán fontos témákról beszélő, okos, komoly helyek, de ott is vannak visszás dolgok. Én magam a legelső idők óta tudatosan nem foglalkozom azokkal a témákkal, amelyekre mindenki ráugrik, és cincálja, szakértőt játszik, viszonválaszok születnek sorban, megosztáshullámot váltva ki, mert én elefántcsonttoronyban élek, talminak tartom ezt a közeget, és nem szeretem a habverést, azt, ha kívülről jön és kiszámítható a téma. Nem is tévézem, ezek az aktualitások nem érdekelnek, a sorozatok se. Érdekes, fontos és jó, ha nők társadalmi témákról beszélgetnek, szellemesen érvelnek, ha terjednek a jó mondatok, fontos hírek. De nagyon káros az, ha valaki közügyként tálalja, hogy belebukott az életébe, nem tudta szeretni a férjét, mégis vele maradt, unja az anyaságát, rosszul keres, vagy már nem vonzó a férfiaknak.

A netes öntudatoskodáson kívül mitől javulhatna a nők helyzete?

A nőknek igenis lehetne jobb életük, más szemléletük a saját feladataikról és pontosabb, újraértelmező jellegű önismeretük. Sajnos, gyakran Stockholm-szindrómások és önsorsrontók, úgy maradtak, de másokkal szemben forradalmárként lépnek fel. Vádaskodnak, megtagadják saját múltjukat, döntéseiket, és elvitetnék a balhét a mulasztásaikért a férfiakkal úgy általában, az életük férfiszereplőivel és a rendszerrel. Ezen nem segít, hogy a férfiak alapértelmezetten és sokkal inkább ezt teszik, hatalmi pozícióból nyígnak. Ezek a félig feminista, férjes, visszavágni vágyó, eldurvult hangú nők engem mindig zavartak, mert én mindig a skandináv kapcsolatról beszéltem. Nem tetszett a jajongás, hogy “megcsalt a szemét!”, a szexet elutasító, játszmának használó, haszonelvű stratégia, senkinek a története, aki nem szerette, de azért benne maradt, és különösen az nem, hogy elválni eszük ágában sincs. Jobb életet szeretnék a nőknek, bátor döntéseket, és igenis az egyéni utakban hiszek. Itt azonban beleütközünk az álbalos “dúsgazdagon, munkahely nélkül könnyen sportolgat meg jár színházba” érvelésbe, az elitizmusvádba, ami abszurdum, mert a lényeg ingyen van, a tudat szintjén dől el, amellett sokkal nehezebb a helyzetem a kritizálókénál, de persze dobozolnak bőszen, bűnös gazdagságnak nézik azt, hogy máshogy költöm el a pénzt.

Mit jelent az, hogy levágtad a trollok hét fejét?

A troll mitológiai lény, mindig új feje nő. Troll nem csak az, aki ellehetetleníti a beszélgetést a posztjaim alatt akadékoskodással, az öncélú ellenkezésével és feltűnésvágyával – vagy épp a saját sztorija erőltetésével, sőt, a rajongással. Nekem inkább zaklatóim vannak, meg olyanok, akik szorgosan megfigyelnek és valahol máshol tudatosan verik a habot körém, súlyosan jogsértő akcióik vannak, például a személyiséglopás, e-mailhabosítás is. Most annyi történt, hogy néhányukról megtudtam, mert volt türelmem utánajárni, kik ők a való életben, és készül az “ilyenek vagytok ti – a leggörényebb trollok” sorozat. Az arcukat látni önmagában megerősítő volt, hiszen minden troll Óz. Nagyon magabiztos, ha engem kell rajtakapni vagy túlzónak nevezni, de ha ránézel, röhögni kezdesz. Sosem felejtem el a Nőkért főtrollját (köszönet Dalmának a sztoriért!), aki egy görnyedt, pattanásos, vézna férfi volt, és élőben egy hetedikes kémiakönyv mögé bújt a sarokban a feminista rendezvényen. Rossz ízlésű terekben, elhanyagolt testekben, sivár magányban, netfüggőként élnek, borzalmas kis szorgoskodásaik vannak, ízléstelen építményeiket tákolgatják, gyakran nem fogant gyerekük. Sokan sugalmazták, hogy hogyan kéne reagálnom ezekre az emberekre, vagy korholtak érte a hátam mögött, hogy visszaszóltam, amivel valójában azt üzenik, hogy nekem a szemétkedéseket szó nélkül el kéne viselnem. A “rá se ránts” üzenete az, hogy másvalakit célponttá tenni, űzni homályos motivációból rendben van, a netes erőszak normális, a “sztársággal” jár, rendben van. Nos, én nem viselem el. Megírom, mert fontos, és hogy tükröt tartsak, deklaráljam, hogy normálisan, bátran, relevánsan is lehet a netes felületeken írni. Az élesség belefér, az űzés, hazudozás, sunnyogás nem. Nem érdekel, ezt ki hogy értékeli, nem zavar, ha bosszúnak gondolják, mert az értékelők is gyávák, ők se voltak egy napot sem a cipőmben, és ti amúgy is csak az aljaskodás öt százalékával találkoztok. Nem én szálltam rá másokra, és ez nem vita. Kozmáékkal sem vita volt.

Most mit fogsz csinálni?

Megsütjük a nyulas linzert, aztán olvasok nekik sokat. Lőrinc próbál, meg a kis menyemmel születésnapozik. Engem is megpuszilt közben a sárkány, de az én hajam ezt hamar ledobja, általában minden pigmentet.

Frissítés: Megvan a kutya, reggel megyek érte.

két futás

Hogy lehet ez? Ekkora különbség?

 

És min múlott? Nem futottam én olyan sokat a kettő között, és előtte sem. És (ezt csak ma tudtam meg, amikor G. kinyerte és átnyomta az adatokat:) nem volt ez a Lago Maggiore sem annyira lejtős. Csak úgy tűnt.

 

Ami fontos, mert ettől van a különbség, nem csak mert rövidebb íven futottam: úgy maradt a beállítás (edzőterem), így indoor runninggal kezdtem, az időt már mérte, közben állítottam át outdoorra, és a végén elfeledkeztem róla, csak később kapcsoltam ki. Ezért több az időm.

Ez itt a berlini félmaraton, hatalmas tömegfutás, nagyon szép útvonal, április 7-én:

Ez a Lago Maggiore félmaraton, Verbania és Stresa között, sokkal kevesebben, nagy nyugi, április 14.:

 

Látszik a pisilésem! Aza fehér csík. Egy volt, 12 km környékén. És ahogy szélesítek a terpeszemen, kifele lépek guggoltomban, le ne pisiljem bokám (a lányok ülve/guggolva pisilnek!), éreztem azt a nagyon egyértelmű oldalsó kimozgást: elmozdul a bal térdem. Életemben először. Ezbazmegmilyen, lefutok 12 kilométert, és pisilés közben, tökéletesen statikus állapotban megy ki a térgyem?

De nem lett semmi. Sosincs semmi. Nem éreztem.

Érdekes, mennyivel alacsonyabb a pulzusom Olaszországban a gyorsabb tempó ellenére.

Levonom a tanulságot: futni kell, sokat.

Megyek is.