mi a baj a poliamóriával? 2.

Az első rész: mi a baj a poliamóriával? 1.

Az a baj vele, hogy duma, duma, fontoskodó duma, és nem élet. Az összes ilyen tudatos szövegelőnek, fensőbbrendűsködőnek azt szeretném mondani: élj inkább, ne netezz! Nem a monogámia a te problémád.

Gyanús lett ugyanis, hogy a polik vagy rakás szerencsétlenségek, akik a gátlásosságukat kompenzálva lendültek kissé túl a szabadosságba, ahol szintén nem terem nekik boldogság, és csak mondják-mondják a tanokat, vagy pedig ragacsos szexualitású nők, akiknek mindig buli volt az élet, nem érezték cikinek, hogy vadásznak tinderen, a barátaik között és bulikban, nem vették komolyan és szenvedték meg a szerelmeiket, mostanra pedig a fő párkapcsolatuk tönkrement, és kiégtek. 2020-ban az összevissza kúrást és azt, hogy van időd erről lírázni, órákig beszélgetni, neten csacsogni, poliamóriának nevezzük.

A cél, hogy a nagy kefélgetés közben még jó embernek is érezhessék magukat, mert ők őszinték és tudatosak, és mindent leegyeztettek (vagyis sikerült a szerencsétlen partnert ebbe belenyomni), illetve progresszívnek is érezhetik magukat (nekik mindig nagyon számít morális szempont, a tudatosság, a párbeszéd és az erőszakmentes kommunikáció, mint tudjuk). Az én összevissza kefélésem poliamória, tehát jó, mert a poliamória etikus. Megint az a lényeg, ahogyan elnevezzük és körülokoskodjuk a teljesen emberi sztorijainkat, amiket szégyellnénk amúgy. Bővebben…

mi a baj a poliamóriával? 1.

Mai témánk a poliamória mint kontent, és ez egy “mi a baj” sorozatba illeszkedik (amely lassan és utólag áll össze régebbi írásaimból):

mi a baj

Vagyis: amit én a poliságból mint queerségből látok a neten. Miből beszélek én? Figyelek, van kapcsolatom (a behazudott pasim, tudjátok! és az sorsszerű, és nagy mázli, hogy lett és hogy ilyen), monogám vagyok, és sokat olvastam angolul és magyarul is a poliamóriáról.

A hiány vákuum: a generációs, menősködő altertanok célcsoportjai az önbizalomhiányos, magukat lemaradtnak érző nők, férfiak. Megtetszik nekik a színes-szagos, új és menő életstílus. Hajrá! Lehet hirdetni, blogolni.

Az etikus megcsalás. Idáig hallom: nem, dehogy, ez nem megcsalás! Pedig én sose használtam ezt a szót. Pláne nem neveztem megcsalásnak azt, ha házasságban élő személy szerelembe esett. (Ja, és én nem is csaltam meg a szerelmeimet.)

Az érvelés előtt szeretnék pár bekezdést szánni arra, hogyan és miért lettem e progresszív, import, individualista tanokkal szemben kérlelhetetlen. 2012-ben vagy 2014-ben még egyrészt szakadárság, hangos különállás, másrészt cikiség volt feministának, házasságkritikus nőnek lenni, bírálni a hagyományos felállást és erről blogolni, és állandó támadásokat is jelentett. Ilyeneket írtam, és sokan eszméltek a saját életükben e posztok hatására (meg kezdtek blogolni nagy hirtelen női témában, a már kitaposott úton):

milyen legyek neked?

akkor eldobják

amiért a nő nem… 1.

micsoda különbség (történelminek mondható kommentelés, érdemes belemélyedni)

Bíráltam a monogámiát, a heteronormatív szexualitást, a házimunkát mint női üzemmódot, a tárgyiasítást és testszégyenítést, a pornót, a szépségnormát, a házasságot, a nemi szerepeket, a családot, a kismamaságot, és Lobstert olvastam ámulva.

Aztán teltek az évek, a kritikus női hang tömegessé és divatossá vált, elfelszínesedett, még a klímavédelem is hájp lett. Jöttek az érzelgős-felháborodott hashtagek, és ma már nincsenek menő háziasszony-bloggerek ebben a körben: a legostobább netes kalandorok is progresszív feministák. Bővebben…

új év, új élet – gyere tovább!

Illetve, gondold meg, mit akarsz, mi a te igényed – csak a kedvemért, barátságból vagy rosszul értett lojalitásból nehogy! Ez itt nem reklám vagy mézesmadzag, nem vadászok olvasókat, nem célom terjeszkedni. Minden, amire vágytam, már megvan, inkább visszavennék: le kell hántanom belőle azt, ami ártalmas, fölösleges, időrabló.

És ezt már korábban meg kellett volna tennem, na, mindegy. Bővebben…

hogyan lettem úrinő

fejezetek a blogger csodálatos-borzalmas történeteiből 2.

és magyaróra

és karriertanácsadás

Elit, budai, felső-középosztálybeli…! Én!

Engem ez annyira megdöbbentett. Rögtön csekkoltam: nem laktunk fűtve öt szobát, nincsenek a falon havas tájak, meztelen nők meg almafák. Nem éltünk lazacon, nem ültünk langyos vízben, nem borongtunk, hogy mások mennyire nyomorognak. Itt a megfejtés, meg itt. Viszont nem is harc az élet, csak úgy tesszük a dolgunkat, de nem nagyon. Nincs nagyravágyás. Praktikus, de nem materiális anya. Apám kifejezetten spirituális, ül és mereng (na, ilyen szépet sem írtam még róla).

Hogy a picsába lettem én felső-középosztálybeli?

Kinek mi. Social box is in the eye of the beholder, ahogy Roussoe, a híres holland festő írja. Neveztek már a blog alapján prolinak is. Bővebben…

mit nem lehet lenyomni a torkokon?

A névnapomon (24.), a nagy hegykerülő sétánkon arról beszélgettünk G-vel, hogy a jelenlegi, behergelt facebokos miliőben mi volna az a téma, vélemény, kontent, amit ne lehetne beadagolni embereknek mint menőséget. Egy kicsit felérzelegni, átlelkesedni, becsomagolni jóügynek, vagy őszintének, ESENDŐNEK, emberinek titulálni. Vagy épp bohónak és ártalmatlannak valami fullciki szokást. Esetleg felháborodni, az ellenséggel szemben morálisan fellépni, jól lekeresztényezni.

Pár hashtag, és mehet.

Az alapok megvannak. A találat egyenesen a szívbe megy: nemhogy cikinek nem érzik, de normává tették, hogy érzelmileg és indulatokkal nyomatékosítanak, ami nulladik újságírói alapelv, hogy csak silányék élnek ezekkel. Közben a legalja politikaibulvárt csócsálják, ezeregyediknek is hozzá kell szólni, és persze ugyanazt. Mimézis:egymás utánzása, én is megosztom. Hétezer megosztó, az hétezerszer akkora ügy tehát.A tájékozódás facebookposztokból történek, a sajtóban még a szalagcímeket sem olvassák végig. Norma az is, hogy semmilyen józan állításuk nincs, akinek van, azt lehurrogják, nem értenek ahhoz, amiről beszélnek (társadalom, politika); norma lett az érzelmi húrok pengetése, a személyes és ellenőrizhetetlen anekdoták érvként való használata, ellenvéleményre a puszta beszólogatás és gyalázkodás, a veszteség-licit, az ‘érintettség mint érv”. #meddigmég #jóügyek.

Szóval arra jutottunk, hogy bármit le lehet.

Simán belefér progresszívéknél, hogy emberi jogi és áldozatvédő kiállásások alatt követelnek akasztást, kínhalált, kiherélést. Ezerszer rájuk szóltak, EDUKÁLTAK, mi a baj ezzel, és mégis, cunamiszerűen mindig ugyanaz, lájközön.

Lement a torkokon, hogy férfiból lehet nő és hogy ezen nagyon meg kell hatódni. Hogy taps és közönség kell nekik, nem pedig segítség. Hogy aki nem vesz részt a valóságtagadásban, az gyűlölködő.

Lement a torkon, hogy ha a születési nem fel van tüntetve az okmányban, akkor az jogsértés és olyan, mint a sárga csillag.
Bevették, hogy a felnőtt+macska, felnőtt+fikusz IS család, hát persze, milnek ezt ilyen feszesen definiálni.
 
Hogy az anya nem nő, az apa nem férfi (vagy én nem értem?).
 
Péterfy Gergelynek nagyobbak az ambíciói, mint amit a jelen kurzus és olvasótábor nyújtani tud, és akkor a kommentelő már azt írja, hogyTILTÓLISTÁRA tették.
 
Lemegy a torkokon, hogy bárki aki a mi kutyánk kölyke és panaszkodik, hős.

A megcsalást poliamóriának elnevezni, ez is átment, úgy menő és etikus, de a megcsalás az továbbra is nagyon jujuj (a legprimitívebb születettfeleségek reflexeire alapozva).

Hozzáértőnek elfogadják azt, aki fel van háborodva, sokszor azért is, mert valakinek a valakije, és akkor ő ettől gyermekjogi szakértő, jogász, politológus, pszichológus, pedagógus, szociológus lesz a szemükben.

Beveszi a nőgyomor, hogy PNÉ 28 hetes magzatot abortált és ez rendben van, és az az ellenség, aki megnevezi, hogy ez melyik BTK paragrafus.

A bőrkabát menő, ide nézzetek, a következő posztban a szőrme ellen sírós tiltakozás és millió lájk, mert Berkiék ellen könnyű hergelni.

A mentális baj egyszer stigma és romboló, mert közveszélyes és manipulatív, tehát ciki, máskor viszont, ugyanezeknél a progresszíveknél a depresszió a menő, amiről #nemszabadhallgatni és #nemszégyen.

Ez is. Mindkét oldal mellé tudnék megerősítő érvelést köríteni. Ne aggódj, természetes, hogy idén tévéztél, zabáltál, és zaklatottak voltak az éjszakáid! #ölelés

 

Júzerek tömegei megkajálták, hogy írónő, újságíró és megható, miközben egy önillegető, kapzsi influenszer, nulla saját gondolattal.

Megeszik a kurvás, húszévesektől is kínos fülledt “erotikát”, szeretőséget, ha sejtelmes-izgin van tálalva, “novella” (vagy ha odateszi a rákot a másik serpenyőbe).

Lement a torkokon, hogy a “love brand” az egy szem kritikus kommentelő ellen közöl bosszúcikket, miszerint őket támadják.

Hősnő odaírja a szarrá botoxolt arca és túltöltött, még gyulladt ajka mellé, hogy a száját az anyukájától örökölte, ezt amúgy Vájf csinálta nyilvánvaló töltögetések meg hajkezelések után 2013-ban, és már akkor is röhögtünk. Meg nofilter meg nosmink. Látjuk, tudjuk. Legalább ne írd oda.

Hősnő, ha nem bír el egy helyzetet, nem képes érvelni, azzal érvel, hogy ő rákos volt és rosszul lesz. Bármit el tudott adni ezzel, márkanagykövet, jutalékért nem-diagnosztikus, nem-specifikus, nem-standardizált HPV-teszt.

Nőket aláznak, röhögnek ki kinézet, megjelenés alapján a nagyon feministák, mert miniszter.

Állatvédelemnek csomagolnak beteg szokásokat, macskának torta és rá gyertya, a kontentnek használt kutyát masnikkal ékesítik, fülszőrét kékre festik. De édes, hogy az összes szaloncukrot lette! Közben az állatok érdekeire hivatkozva embereket zaklatnak és önbíráskodnak, gyepálják azt, akit odaraknak eléjük.

Bevették, hogy az egyszülő pont olyan jó, mint két szülő, mert szeretetre vágynak, és ezért JÁR nekik az örökbefogadás, holott minden egyéb körülmény változatlansága esetén nyilvánvalóan jobb a két felelős felnőtt, mint az egy. Egyszülőként nevelni krízisállapot.

 
Voltaképpen milyen izgalmas intellektuális píárkodás is volna, hogy “tedd szexivé a zoofíliát!” Meg tudnám írni így a pedofíliát is. Vagy hogy elevenen enni meg állatot, ez menőség. Ha jól megfizetnék – és ugyanannyira volnék cinikus, mint ezek. Ha dicsekedni van kedvem, akkor a diadamas fotó mellé kell írni, hogy szeretet, harmónia, meg hálás vagyok meg életöröm.

A fent soprolt típusú kontenteket naiv, valóban könnyező és számító drámakirálynők is kiteszik. Sőt, férfiak is hisztiznek újabban, pedig lehetnének viccesek, gyilkosan ironikusak is. De biztos van, aki tényleg hisz a nagyon frappáns-erőszakosan odavágott kontentjében. Hogy az az igazság, és ezt terjeszteni fontos.

Csak mondjuk egy József Attila-díjas író vagy egy történész, és mégis elkurvul így.

Egy ilyen megható sztoriért 4,7 ezer lájk, szívecske, ölelgetős miafasz jár:

Miért kell az érzelem és az indulat?

Mert ha nincs érzelemköd vagy felháborodás, akkor jól látszik, hogy a kontent, műalkotás, állítás közhelyes, hogy a publikáló semmi különöset nem tud, egy sima, kövér, küszködő átlagember, aki meghittséget akar hazudni a vacsora főzésébe.

Megy az indulatgenerálás, pedig volna mit kritizálni okosan, metszően is. 

Ez a kommentelő nem is rejti véka alá, hogy a tamtamot a lájkok miatt veri:

Mintha kérdezte volna valaki. A tamtam nagyon jó szó erre.

Ne hallgass rájuk, ne hagyd magad elvinni a valóságtól, a saját értékrendedtől, megéléseidtől, mondván, az gyűlölet meg előítélet meg bigottság. Jól tudtad, két nem van. És mivel ez sopánkodáskultúra, és azt bünteti, aki felelősséget vállal és jól van, ne engedd magad eltávolítani az életörömtől, az egyszerű, valóságos, szép dolgoktól. Ami soha nem kaja- meg utazásmutogatás, hanem képesség, meló és vállalás.

régi s jelen karácsonyok

A fejlécben a 2013-as karácsony képe. Négyen voltunk. A karácsony a gyerekeké. Várják is nagyon, most is. Én meg lassan szinte semmit nem érzek már, nem különbözik ez a nap se nagyon, csak nagyobb a csönd. De olyan, mint mi magunk, mint az élet, mármint ha van élet és nem csak pótlékok. Az élet, amelyben fontos és nagy örömök, teendők meg gondok vannak. Több a feladat, de most skandináv párként takarítunk, főzünk, dekorálunk. semmi különös. gyűlölöm a giccset és a műanyagot. A díszek mint fenn. A szaloncukor narancssárga és barna, pont úgy ízre veszem, ahog ykönyvet sem a borító színe szerint. Eltűnődve nézem szeretteimet. Kérdezgetnek, várakoznak a gyerekek. Átélek érzelmeket, feljön a múlt, és van, ami fáj. Jobban feljön, mint máskor, igen, ez speciálisan karácsonyi.

Nincs sok norma. Az ajándékozás izgalma és felelőssége, az igen.

Mert mi volt, a negyedikesek kihúzták egymást, szép rajz, üdvözlet e-mailben, idén ez a feladat. Mi csokival is készültünk, de egyeztetés után abban maradtunk, majd januárban viszi be. A Dávidot húzó fiú anyukája is írja, ők is hoznak mégis IRL ajándékot, de semmi nem történik, e-mail sem. Én nem várom el, nem azért. De van, ami szent. A húzás (ha már). Na, ilyet magyarázz el a gyereknek, hogy ő ajándékozott, de őt nem ajándékozták.

Vagy hogy fáról nem zabáljuk le a szaloncukrot, a hullákat fönt hagyva. Nem szaggatjuk ostoba mohósággal a csomagolópapírt, mert leleményes újrahasználatok vannak jövőre, és nem is csak az ökó, nincs kedvem ilyesmire költeni. Meg egy perc áhítat legyen a fánál, szeretteinkre röpke gondolás, halottakra. És igazi gyertya és persze igazi és nagy fenyő, és inkább legyen ügyetlen és gyerekes, házilagos, mint dekoratőri profi giccs. És 327. dicséret: Ó, jöjjetek, hívek… Halászlé, bejgli, tojáslikőr.

De nincsenek arra nevelve, hogy feszes, fontos a dekor, a külsőség, a gesztus. Így annak írunk, akit szeretünk, és azt is ajándékozzuk meg és senki nem vár el semmit. Juli jobban szeret adni, ezen bizsereg-sürög, tele a szíve, féltem ettől. Én is szeretek ajándékot választani és csomagolni, várakozni, átadni, teljes meglepetés legyen, ez az egy, amit nagyon komolyan veszek. Viszont G. annyira jó ajándékozó, én meg nem vagyok már önelnyomó, én nagyon szeretek kapni.Kétely nélkül fogadom és örülök. Bővebben…

hétköznapok, szövegek, regény

Telnek a napok, ezek a téli napok. Jaj, nagyon eltelnek. Most minden olyan valószerűtlen. Nem aludtam jól a napokban, nagyon enyhén azt mondhatném, hogy nem szárnyalok, de már megyünk is kifele a sötétből!

Megjártam a mélyét a nagy múltfeldolgozásban. Zavar, gyász, harag. De szokatlan mérvű takarításra is rávettem magam 20-án, ez jelképes volt (a kutya iszonyú koszt csinál).

életem (2014, fagykár)

Van most sok új olvasó, nekik írom: nem csak blog van ám. Van könyv, cikkek is.

A blog átlag kétnaponta frissül, egy hónapban 15-20 poszt jelenik meg. A fejléckép alatt meg vannak a máshol megjelent izmos cikkek.

A bloghoz kapcsolódóan két könyvem is van: Bővebben…

a melegek örökbefogadásáról

Semmi trükk a címben, tényleg ez a téma. Nem leszek hosszú sem.

Nem szeretem ezt, hogy mindenki a kötelező témákon borong. Elénk rakják az étlapot, min kell dohogni: Norbi-33-as paragrafus-Kaleta-mesekönyv-Szájer, és akkor indul a buli.

Olyan is, sírnivalóan lapos és klisédús. Mindenki ugyanazt ontja, facebookra ragadva, összedolgozva és egymással rivalizálva. Csak Péterfy-Novák Éva hozzáfűzi, hogy bassza meg, és szívesen. Ő ilyen bátor és eredeti, meg nagy gondolkodó.

Hol érdeklik ezeket a homoszexuálisok? Amit igazán gondolnak, az emberi jogi hősnők és főleg a kommentelőik, az kiderült a Kajdi Csaba- meg a Szájer-gumicsont rágásakor.

Bővebben…

“az emberek nem hülyék”

fejezetek a blogger csodálatos-borzalmas történeteiből 1.

Ez a mondat ütött meg nagyon abban a levélben. Az emberek nem hülyék Éva.

Képesek megalapozott saját véleményt alkotni arról, amit látnak.

Főleg ha nézik. Jaj, de nagyon nézték. Lehetőleg másvalaki legérzékenyebb magánügyeiről, igaz-e, Kinga? Amit kotnyelesen taglalgattak hónapokig. Pusztán azért, mert ők  behódoló stréberek, fakószürke életűek. És mert soha nem volt kapcsolatuk okos férfiakkal. És nem írt nekik senki eksztatikus mondatokat, nem rohant feléjük. Pláne olyan szép, izmos ember nem. És mert nem élvezték a sportot.

Az emberek nem hülyék. Hát akkor nézzük meg, mire képesek az emberek, ezek a nagyon tisztánlátók, erkölcsösek, józanok! Bővebben…

a norvég favágó

Tekintetünket függesszük a norvég favágóra.

Én is ezt tettem, és addig-addig, hogy végül magam is norvég favágóvá váltam.

Ó, na. Bárcsak. De a fűrész, ugye, az pont ilyen. Viszem a láncot éleztetni.

Tél van, és nyomasztó a köd, a sötét, a semmi napfény, a csupasz ágak, a nyirkosság. Főleg, hogy sehol semmi ellensúlyozó városias zeneszó, kivilágított nyüzsgés, forraltborozás, tolongás, korcsolyapálya, sem szaunaházikó a hegyekben, vagy ilyesmi tervezgetése, vagy koncert. Ráadásul a konditermek és a színházak is bezártak. Kotródunk haza 7-kor, én is csak ott futok esténként, ahol tényleg senki nem jár.

De vannak örömök a télben!

A norvég favágó figyel a test szavára és az évszakra. Ilyenkor nem terem semmi friss, csak  a veremben a káposzta meg a hagyma tart ki, és leszedi a csipkebogyó végét. Bizony, a norvég favágó nem banánt, diós édességeket meg a gyerek elől elcsórt Lindt mikulást eszik. Bővebben…

mi a baj az emberi jogokkal?

Minek tagadjam, elég sokat röhögünk ezen újabban, hogy #meddigmég, meg hogy “Lengyelországban verik a tüntetőket, bárcsak Gumiszoba is ott lehetne”. Idézetekből kombináljuk ezeket össze, nincs nehéz dolgunk.

De akkor én már nem is tartom fontosnak az #emberijogokat?

De, csak ez a műsor nem az. A hashtagekben, a harsány nyafogással csak használják a nemes emberi jogok fogalmat.

Egy. Hozzáértés. Bővebben…

az egyenlőtlenség formái 30.: ki viszi át a szerelmet?

A történelmi jelentőségű kapcsolatboncolgató sorozat folytatódik a csakazolvassán! Mikrojátszmák, finom elnyomás, alig észrevehető hamisság a munkamegosztásban vagy kommunikációban, érzékeny elemzések. Érzed, hogy nem jó, hogy alul vagy, de nem nevezhetted erőszaknak? Ez az egyenlőtlenség.

A sorozat korábbi részeit itt találod: az egyenlőtlenség formái

Kiindulópont (és ezért nem is taglalom) az a közismert tény, hogy a házasságban (tartós kapcsolatban) a nőre marad a fizetetlen meló, tehát nem csak a háztartási és hétköznapszervezési, hanem az érzelmi munka is, a felelősségvállalással, aggódással együtt a teendők is. Ha a családban valaki szomorú, elesett, segítségre szorul, akkor a nő vigasztalja. Ha a gyereknek búja van, elakadása, a nő beszélget vele. Ő virraszt mellette vagy miatta, keres neki szakembert, cipeli terápiára. És ha a párkapcsolatban feszültség van, ha ridegedik az intimitás, a nő kezdeményez lelkizést a társával. Ő talál a neten magyarázatokat, keres párterápiát, önsegítő könyvet, akarja megérteni és megoldani, és ő az optimista: oldjuk meg.

Ő akar beszélgetni. Vagy senki már. De ha valaki, az a nő.

Sokat írtam az egyenlőtlenségről, és sokan használták saját sár elfedésére, képelen őszintétlenségekben. Ezért most már lesz egy kikötésem is:

Én azoknak a nőknek írok, és másfélékre soha nem is gondoltam, akik szeretik a társukat, a kapcsolataikba szívvel, bízva mentek bele, és közelségre, eleven érzelmi élményekre vágynak, tehát akik a férjükre mutogatnak, aki azért tartsa el őket (“anyagi függésben tart és még meg is akar erőszakolni!” műsor), miközben csalják és lenézik őt, vagy játszmáznak a szexszel, mert ők mekkora királylányok, de elvárják a hűséget, azok ne használják fel e muníciót.

Önigazolást nem szállítok (többé) a trükközőknek, de ha neked benne van a szíved, akkor vedd észre, mi zajlik. Bővebben…

soha nem volt okostelefonom

És nem is lesz. Az utolsó mammut vagyok. Nem, nem, nem. (És a butát is roppant hektikusan használom, elfelejtkezem róla, lemerül, elhagyom, szar a mikrofonja.)

Hogy nincs okostelefonom, annak pedig messzire ható következményei vannak. Bővebben…

kínlódsz a fogyással?

Jó hírem van: nem kell kínlódni. És én nem biztatlak arra sem, hogy fogadd el. Nem, ne fogadd el és ne is magyarázd meg, ha elgyengült a tested, vagy zsírpárnák vannak rajta. (Ezen a blogon nevén nevezzük a dolgokat. Semmi szépelgés.)

De ez nem jelenti azt, hogy gyötröd a tested, hogy soha semmi nem elég jó, meg kamu eszközökkel “motiválod” magad.

Nekem, de hiszen végig is nézhettétek ezt, intenzív, felforgató élmény volt a testátalakításom. Az amatőr, aki nem akart mást, csak élvezni az edzést és kirobbanni, de ezt komolyan gondolta. Nagyon nagy változás volt kinézetre, mérhető állapotaiban, nem reméltem ilyet, nem bebizonyítani akartam, hanem megélni. És még ügyesedés is volt, és lelki változás. Bővebben…

ez a kétezerhúsz, ez nagyon nehéz volt

Illik együttérző lágysággal mondogatni, hogy 2020 mindenkinek kemény volt. Ez mintegy közösséget kovácsol, még ha sokan nem is érzik így. Lelkiző alkatú osztályfőnökök hétfő reggel belebeszélik a bulitól még kótyagos kamaszokba, hogy milyen nehéz ez az egész és mennyire szoronganak. Mintha vírustalan időkben nem pont így nyomkodnák a telefont az óljukban, és nem mámoroskodnának most is zavartalanul…

Hallgat, aki jól van. Kit érdekel a világ, ha épp most szerelmes? A fiatalság vállat ránt. Az élet a tankroncsok alól is kiburjánzik. Persze nem mehetünk idén karácsonykor a kaposvári dédihez, hát hogy hiányzott pedig, mmm, hát sajnos. (Tényleg, ez a fajta karácsony, hidegben autózás tízezrekért, zaba, pia, zaba, zaba, szemrehányás, zaba, ordítás, giccses ajándék, kínos helyzet, vad vélemények, zaba, veszekedés, kivagyiság, ez kinek veszteség?)

Érezzük persze a légkörből, hogy miket illene mondani. Sugárzóan jól lenni mostanában irritáló provokáció. Pedig azoknak nehéz inkább, akik előtte is talmi életet éltek.

És most lebuktak. Bővebben…

tabuk, prüdéria, magánügyek

Amiről be lehet szélni, arról be kell szélni,

amiről hall lehet gatni, arról hall kell gatni.

Wittgenstein, Tandori szerint

Új felismerésem ez is mint kimondási, megnevezési, elmesélési kényszerben szenvedőnek, hogy nem minden elmondható, nem kell mindent elmondani, sem az elmondhatóságra örökké törekedni, szavakat találni. Wittgenstein így hangzik eredetileg:

Amit egyáltalán meg lehet mondani, azt meg kell mondani világosan; amiről pedig nem lehet beszélni, arról hallgatni kell.

Logikai-filozófiai értekezés

És azt jelenti, de legalábbis implikálja, hogy csak hazudni és felszépíteni nem szabad.

Arról fog szólni ez a poszt, hogy mi az oka annak, hogy bizonyos témákról nem beszélünk nyilvánosan. És ha ezekről mégis beszélünk, kiállunk, hogy elmondjuk, az bátorság-e, vagy valami egészen más? Hogyan lehet stilizálni és lágyítani az őszinteséget is annyira, hogy az már pont annyira cukros, mint a hazugság?

Vagy épp karrierépítési, jövedelemszerzési érdekek szolgálatába állítani.

Bővebben…

novemberem

András-napon (boldogat!) felsorolom, mi történt ebben a hónapban az életemben és a gondolataimban, és a korhangulatnak megfelelően egy kis otthonra való kulturális ajánló is van a posztban.

A november 1-je libacomb-evéssel indult a Trombitásban. Ama hó eleji fényes napokon összejött még egy kültéri momos úszás is Katával, aki bő négy éve úszópartnerem és facilit-, valamint motivátora annak, hogy tegyem be a vízbe a fejem, vagyis, ha szorosan vesszük, mellúszni vele tanultam meg. Idén ősszel nem rakták fel a sátrat, mert csak kiadás van vele. Nagyon vártuk az úszást több hét kihagyás után, hosszan leveleztünk róla. Nem tudtuk, hogy utolsó, de kimaxoltuk: tündökletes napfény, -ozás, hátnapoztatás úszás közben, szauna.

Ugye a Nap, Ami Után Már Nem, az november 11. volt Ez előtt, 9-én sikerült még egy konditermi zúzás Zitával, alapos súlyzózás és futópadozás.

A 7-iki szombaton, szintén ragyogó fényben bejártuk az 5., 6. és 7. kerület szecessziós házait Gvel, és a Hold utcai piacon bécsi szeletet ettünk. További valós kultúra volt két pompás színház, Mundruczó Szégyen (Trafó, nov. 6.). még egy második Othello is belefért, hogy lássuk együtt is (nov. 9., Katona).

Wet november (és a prosztatámat se nézettem meg!): sok, jó ital, főleg vörösbor, a mátkám mindig egy üveggel bukkant fel, de gin-tonik is, és volt egy meggypálinkázás is sörrel. Életemben nem ittam ennyit még, mint ebben a hónapban. 23-án pedig ELSZÍVTAM EGY SZÁL CIGIT, képzelhető rutinnal és élvezeti értékkel, mondjuk annyira szar sem volt, mert olyan hangulat volt, és be akartam inteni a bennem élő életmódtanácsadó-fitneszmotivátornak. (Már négy és fél szálnál tartok, ebből három és felet ezen az őszön élveztem).

Egy intenzív, emlékezetes napfényes edzés is volt a teraszon, hajlékony és súlyzós részekkel. Pont akkor leérni, mint a lábak közül hátragurított labda! Ez kivételes volt, mert nemigen akrobatikáztam, valahogy nem kezdem el, csak egy-egy híd, spárga, kézenállás és pici, futás utáni nyújtások, csípőhorpasznyújtás volt. Amúgy hosszabbodtak a lépteim, mert nyújtok és rövidebbeket futok.

Elég sok futás volt a hónapban, köztük 8 kilométerek is, és többször mentem ködös homályban, szitálásban. Ez itt egy fagyzug, a hideg is pezsdítő, meg amikor átfagy a seggem, azt is szeretem, és a sötét meg kikapcsolja a vizuális szorongást, akkor egészen belülre kerülök, a futásba.

Háromszor rendeltem a Kiflitől, ilyen se volt még. Egyszer késtek, de rendben volt. Mivel a főzés napi, meghitt öröm, fél szemmel, mellesleg csinálom, nemigen mutogatom kontentként, de volt két kiemelkedő steaksütés (és egy haloványabb). Amit én csináltam (rib eye), annak a körete sikerült nagyon ínyencre: a barna húslé-olívaolaj keverékben hagymakarikákból, gombából, csíkozott zöld és piros paprikákból, közte egy kis csípősből megrendítő ízorgia jött létre. Mellé vajon párolt zöldbab.

A hónap legjobb filmezései: Idétlen időkig Bill Murray-vel és Andie McDowell-lel, a 2016-os cannes-i győztes The Lobster Colin Farrell-lel és Rachel Weisszel. Megnéztük a Volvert, illetve Kusturica Maradonáját a RIP-estén.

Sírva videók: A szavak embere, Zsanett a szökőkútnál (ezt nincs pofám linkelni), Massachusetts (pompás országábrázolás, máskor meg ilyen bántalmazásellenesek meg befogadók, mint itt vagy itt. Így értem a skandinávot). Aztán a Nelson Mandela Alcopop, de ugye ez blackface, és nem pc. Mondjuk nem az én magyarországi youtube-jaimon múlik az imperialisták lelkiismeret-könnyebbedése, és, kedves honfitársaim, itt Magyarországon nekünk ezzel a BLM témával nincs dolgunk, nem kell megfeszülnünk, térdelnünk, szobrot állítanunk… van viszont más sarunk bőven. Harry and Paul általában is, és a Little Britains USA, ez, ez, és ez.

Pavarotti-duetteket és három tenort is néztem három napig, ez egybeesett azzal, hogy megérkezett a kontaktlencsém, és minden olyan éles, fényes és vidám lett (előtte rövidlátás-indukált kedélyzavarom volt). Monserrat Caballé, külön és Freddie-vel. Nem lehet a Pavarottit felülmúlni, bár a szívemnek José Carreras a legkedvesebb. A katalán nagy nép.

Forgatás lesz decemberben, két nap, ugyanabban vagyok rangidős katona, amiben tavaly télen szerepeltem (scifi-videójáték), ezért volt egy ruhapróba, és teszteltek isruhapróba a filmgyárban (decemberi forgatások).

Közben megvan a Dűne trailere, pedig ezt még augusztusban is pótforgatták. Ott, ott vagyok az egyik! Vagyis, legalább 200-szor ott vagyok:

A feleségem története viszont késik. Hát, ez ilyen kor, teljesen kiradírozhatjuk ezt az évet, nem volt olimpia, rendes tanulás, könyvfesztivál, legitim SZFE-fenntartó, könyvhét.

Kétszer volt zoom/skype barátokkal, ez se szokásom.

A ruhapróba reggelén bringámat a BAH benzinkútnál lakatoltam le, és elvesztettem a lakatkulcsot, ABUS lakatom van, az egyik kulcs 2018 óta a Duna mélyén hever, a másikat G. beletörte egy borosdugóba, arról lett másolat, és akkor kérdés, hogy lehet-e a törtött kulcs fotója alapján, kódkártya nélkül újat szerezni…? Megmozgattam mindent, már hozzák Németországból. Időnként meglátogattam szegényt, ilyen ködös, vizes időben nagyon nem szívesen hagyom kinn, ráadásl  an rajta jó pár új alkatrész, mert október 28-án szarrá törtem, a Kútvölgyi úton akkorát estem, hogy leszakadt a váltókar. Na, addig is rárakok még egy zárat, de ha már ott vagyok, csak beballagok a pénztárhoz, nyolc nappal a lelakatolás után, nem itt esett le vajon, annyira rohantam akkor…? És de, nagyon kedves készségességgel oda is adták, egy hete adta be valaki. Micsoda örömök. Csak akkor jön rá az ember, micsoda testrész-szerű a bringa (vagy a szerelme), amikor elveszti. Lehetett relatív-örülni.

Újabb figurák, szálak, sztorik kerültek a regénybe, Barbara apján dolgoztam sokat. Egy hosszú kávézós délutánt töltöttem el Zsanettel, éppenséggel az utolsót a bezárások előtt, hogy megértsem a olgokat.

Nagy érések, megértések voltak ebben a pár hétben. Egyre biztosabban tudom, hogy amikor úgy (olyan hasonlóan) dühösek rám, akkor nem az a baj, hogy nem igaz, amit mondok, hanem pont hogy de. És én nem hagyom magam, és nem leszek szolgalelkű soha, nem is némulok el. A szabadság és az éleslátás nagy kincs, és senki ne akarja átírni, bekussoltatni azt, amiről tudom, hogy úgy van. Elképesztő aerra gondolni, régi dolgokat olvasva, hogy kikkel barátmkoztam, kiket hittem magamhoz hasonlónak, komolyan tudtam venni ilyen külső megfelelés egyik posztjuk a nagy bátor ellenzési ordiálás, a másik meg az, hogy náluk milyen rend van meg tüchtig az adventi dekoráció. Azt hiszem, ezek értelmiség-pótlék cselekvések is.

A család az csakád, love is love, beleértve a saját nőiségükbe szerelmes fetisisztákat, de az anya nem nő, az apa nem férfi. Érdekes ez. Miért kell ilyen kétségbeesettten érzelgős reklámszövegeket gyáftani egy lobbinak, miért kell mindig emlegetni, hogy szeretet, gyűlölet, empátia, miért nem beszélünk egyenesen? Sokkal korrektebb. Más az érdekem, nem komálom ezt a műsort, a kétnemű ivaros szaporodást nehéz mellőzni, a buzik pont olyan zűrösek és zaklatottak tudnak lenni, mint a diszfunkcionális heteró párok, a gyerek pedig nem jogból lesz, hanem heteró aktusból, nem lehet követelés tárgya. De nem bántalak én.

Közben olvasom Sofi Oksanentől A kutyafutttaót 8béranyaság és petesejt-donorok), amúgy az ő belső monológja is mindig ez a szorongás, hogy ki milyennek lát, mit szól, az öltözékem, az olcsó ruhám, a töött körmöm… Hát én életemben ilyen menpőnek nem éreztem magam, van egy ilyen feszes, erős érzet, nagyon szeretem a ruháimat. Béke van a most-épp-ilyen testemmel, megkapja, ami jó neki, nem préselem.

Hihetetlen hátország, hogy szeretnek, beépült a személyiségembe. Találkozom újra régebbi közegeimmel, és érzem, micsoda küülönbség: átlátom a dolgokat, nem akarom, hogy mindenki szeressen, klönösebb érzelmek nélkül tudomásul veszem háttereink különbözőségét. Megszoroz, négyzetre emel az, hogy hiperintelligens a csávóm. Nincsenek érzelmi nyúlványaim, zárt, sima burok vagyok, nem félek, nem akaroknfeltétlenül kapcsolódni. Nincs ez az állandó szorongás, tépelődés. Mostanra érett be, merem vállani magamat, nem félek, nem szűkölök szeretetért, elfogadásért. Csupa jó, jóözön ez a hónap. Meg persze van, amit el kell intézni.

Volt egy estém az én szuverén fiamnál, sokat beszélgettünk, ott is aludtunk. A fiam invenciózuisan, sokfélét, belső indíttatásból főz. Reggel lement egy zoom órája, fél füllel hallgattam, utána lementünk kifliért a kicsiknek (persze hiába), kutyát sétáltattunk. Sok mindent elmesélt, kortársi történeteket a jelen szenvedélyével kapcsolatban. Már ismert sztorikat értelmezett, emberi viszonyokat, beszélgettünk az apjáról sokat, voltak anekdoták, szép idézetek, erős mondatok.

Neki nem kellett megmagyarázni, hosszan fejtegetni, hogy mi a manipuláció, mi a hamisság, ki a használós ember, tudja ő pontosan. És micsoda fordulatokkal mondja el! Azt is említette, hogy nagyon jó döntés volt, hogy ő sokkal később kapott okostelefont, mint a kortársai, csak 16 évesen, mert így rengeteget olvasott. Olyan elemi élmény volt ez ott a Hamzsabégi sétányon. Szerdán lesz 19.

Nem szavakból tanulják meg.

amikor én még irodalmi luvnya voltam

Életem egyes szakaszairól soha nem beszélek. Nem jutnak már eszembe. Például az 1999 és 2004 közötti időszak ilyen. Nagyon kemény volt, utólag érthetetlen is. Nyomtak, hogy ezt meg azt ne mondjam el, álságosan a gyerekre hivatkoznak, mert félnek az igazságtól.

Semmilyen érzelmet nem idéz fel ez az időszak. Nem bocsátottam meg, de többnyire nem is gondolok rá.

Nem is annyira fontos az én életem. Bár akadnak vicces vagy egészen különös sztorik is, például a művész úr, vagy a szerelmi négyszögem. Az is inkább nekem vicces – és nekem elégtétel. Nem is nagyon értik, mit mondok ezekről.

Micsoda maníroskodás és képességhiány azt mondani: az életem regény! ilyet nem élt ám át mindenki! én ismerem x színészt és y írót! Argh. Bővebben…