Bambuszbiciklitől a létezésig mint olyanig. 2013. júliusi bejegyzés.
Tehát úgy biciklizel, hogy az egyik gyerek ülésben, a másik háton. Ez nem veszélyes? Bővebben…
az olvasó még mindig kérdez
17
személyes címkéhez tartozó bejegyzések
kötőszó életre-halálra
Ma arról írok, hogy mit jelent nekem a nyelv.
Zsoltárok, verssorok és Esterházy zsong bennem. Bővebben…
az olvasó kérdez
Milyen volt Csíkszeredában?
Most jöttünk haza hálókocsiban, amit már hetek óta emleget Julis meg Babadávid, hogy olyan lesz, mint amikor Pemzli papa utazik a Tesz-Vesz városban, és leöntik a kabátját levessel. Végül sokkal viccesebb volt, mint a nappali odaút, pedig az is tréfás volt: Bővebben…
a boldog szülők hiányának vesztese
2013. júniusi írás
A gyereket nem kellene kitenni ennek a szörnyű cirkusznak, amit a válás jelent — feddett meg minket iskolánk igazgatóhelyettese nemrég a szülői közösség gyűlésén, látva, egyes osztályokban milyen feszültségek terhelik a gyerekeket. Az a sok háborúskodás! Szegény gyerek! Az ő ép kis égboltja, ím, kettétörik. Szülei baltával zúzzák az egységet…
De milyen egységet? Ha egység lenne, nem válnának el. Bővebben…
ó, ha én még egyszer
2013. júniusi bejegyzés
G-nek
Úton vagyok, leszek, nem lesz olyan leülsz a metrón-megnyitod-ott van a bejegyzések ritmusa, mint szokásosan. Mosogatni megyek írás helyett — egzotikus élmény –, belealszom a vázlataimba, tele van a fejem mindenfélével. Sok a zűr ezzel az úttal, nem megy most minden olyan simán, ahogy a nyolc kilométert futom.
Szeretem ezt a létezést, ami most van. Bővebben…
én többé nem
Én többé nem félek átgurulni a Kékgolyó utcán. Lefelé, egyirányú. Felfelé egyirányú. Mindig szél, mindig alkonyat, mindig bizonyosság. Bővebben…
meztelenül a szaunában
Ez is kattintásvadász cím persze, ma sem lesz szex. Bővebben…
az erőszak természetrajza
Fáradt vagyok és furcsán szomorú. Nem fényezem magam: ilyen vagyok. Tanár létemre. Ez hangzik el. Bővebben…
sok vagyok
2013 júniusából még, de vállalható
azóta még sokkal több lettem, és már nem szorongok
hálásan 1. Jánosnak, 2. Balázsnak, hogy nem bánták sose
És azt gyanítom, ezzel sem vagyok egyedül. Sokan vagyunk sokak. Azt éljük át, hogy baj van velünk. Nem vagyunk jók úgy, ahogy vagyunk. Akkor volnánk elfogadhatóak, ha visszafognánk magunkat. Ha eljátszanánk, hogy mi nem is vagyunk olyanok, amilyenek üvöltően vagyunk. Na, ugye?
Jaj, csak őt el ne riasszam. Majd keveset beszélek. Majd bólogatok, ha beszél hozzám. Majd tőle kérdezem, hol a Logodi utca. Letagadom az ókátévét, a Zugligetet, a blogot. Le. Neki előbb volt bambuszbiciklije. Majd szeretem a Staroprament. Így jó? Kettőt is szeretek. Bővebben…
közkívánatra
Néhány kép: majd ott lakunk a Szamosnál, megoldódik a színek és az Illy-kultusz rejtélye! Bővebben…
a gyász színe a narancssárga
Jaj, olyan vagyok, mint egy paródia. Egy Szex és New York epizód szex nélkül, Budapesten. Én már ilyen sztár vagyok, vagy mi, tegnap például magazinfotózáson voltam, és ott tizenkét centis magassarkú volt rajtam, szellőfútta fürtök és rafináltan láthatatlan smink. Bővebben…
nem ér a nevem
A nevem! A magánhangzóval kezdődő két keresztnevem, anyám és apám vitájának kompromisszuma! És a születési vezetéknevem, anyám szerelmének záloga, apám különlegességének jelképe, a ritka, a kifejezetten kínnal kiejthető, amelyre folyton visszakérdeznek a hivatalokban, az ismeretlen eredetű, de svábgyanús, a két mássalhangzó-torlódásos, egy hangja híján egy híres színészé (NEM, NEM ROKON, hrrrr-grr)(és nem is ismerem), amelynek becézett formája az én kamaszkori nevem, és amelynek hallatán összerezzenek ma is! Az öngyűlület maga ez a név Bővebben…
ezeket gyűlöltem én
, pont ezeket, de mennyire, az elzöldülésig, mert nekem mindaz, ami nekik bőven, nem jutott soha, Bővebben…
begyűjt minden elszállt lufit
Ma lettél, leszel harminchét éves.
Igen. Prímszám. Délután leszek. Öt óra előtt hat perccel.
Milyen érzés?
Nem bánt most a szám. Minden jó. Bővebben…
az én anyáknapjám
Tavaly még így, most már másképp.
Az én anyaságom az most olyan, hogy legyen már csönd. Legyen papucs a lábakon, ne sikítson és sírjon senki olyan másfél percig, ne kelljen ennyiszer legóra és üveggolyóra lépnem, ne keressem a sálaimat, amelyekbe rettentő fontos volt felöltöztetni a Dörmi mackót. Bővebben…
fényes pillanatok
Volt néhány fényes pillanat az életemben. Sajnos, nem mondhatom, hogy “amikor a Gizivel olyan nagyon jót beszélgettünk”, vagy “Géza igazán fergeteges volt az ágyban”, sem hogy “San Remóban az a naplemente!”. Bővebben…
mitől volt ennyire iszonyatos?
– ne becsüljétek le a családi házak poklait –
Nézem Eszter fotóit, hát igen, ez volt a trend nyocvanas-kilencvenes évek fordulóján, amikor még a trend szó sem létezett, és a kazettás walkman, a Bécsből hozott pöttyös térdfix, a pink hajpánt és Jane Fonda aerobikja volt a menő, meg az AHA és a Bros, és — jóval később — az Oil of Olaz meg a wash’n’go. Anyánk vágta a hajunkat, és az öltözködésünk alapja így a középosztály alsó harmadában a “jóleszaz” volt, és élt még Freddy Mercury. Bővebben…
rendnek kéne lenni
Ó, rendnek kéne lenni. Kívül-belül. Bővebben…
az is jó
Meghallani az első énekesmadarat: jó.
Sokáig aludni, félálomban érzékelni, ahogy cukin legófejeket cserélnek legótesteken, édes meghittségben: jó.
Biciklit elővenni, feltekerni cébéáig, közben filmforgatókönyv összefüggésein gondolkodni: jó. Bővebben…
nosztalgiadiszkó
— színes fények és külföldi számok —
Mi megint utaztunk négy napot, a festői Bükkbe. Épp egy éve jártunk itt még Jánossal és a két kicsivel. Kedden volt ötéves a lyány, torta, minden. Nagyon exkluzív az egész, afrikai dizájn, sivatagsárga épület, medence, “mókuscicák” (szurikáták). Miután tavaly túlvoltunk a sokkon, hogy Afrika a nemzeti park bejáratánál, János komolyan szemrevételezte az épületet, és azt mondta, pedig ő nagyon szigorú szemű volt, hogy meglepően igényes és következetes az anyaghasználat, nem tud hibát mutatni a térben, írni is akart róla, fotózott sokat. Persze lehet, hogy ezen a sokkon nem lehet túllenni. Nem írta meg végül.
Nagyon szeretem emlegetni Jánost, nem bánjátok? Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 