2013. júniusi írás
A gyereket nem kellene kitenni ennek a szörnyű cirkusznak, amit a válás jelent — feddett meg minket iskolánk igazgatóhelyettese nemrég a szülői közösség gyűlésén, látva, egyes osztályokban milyen feszültségek terhelik a gyerekeket. Az a sok háborúskodás! Szegény gyerek! Az ő ép kis égboltja, ím, kettétörik. Szülei baltával zúzzák az egységet…
De milyen egységet? Ha egység lenne, nem válnának el. Bővebben…
2013. júniusi bejegyzés
G-nek
Úton vagyok, leszek, nem lesz olyan leülsz a metrón-megnyitod-ott van a bejegyzések ritmusa, mint szokásosan. Mosogatni megyek írás helyett — egzotikus élmény –, belealszom a vázlataimba, tele van a fejem mindenfélével. Sok a zűr ezzel az úttal, nem megy most minden olyan simán, ahogy a nyolc kilométert futom.
Szeretem ezt a létezést, ami most van. Bővebben…
Én többé nem félek átgurulni a Kékgolyó utcán. Lefelé, egyirányú. Felfelé egyirányú. Mindig szél, mindig alkonyat, mindig bizonyosság. Bővebben…
Ez is kattintásvadász cím persze, ma sem lesz szex. Bővebben…
Fáradt vagyok és furcsán szomorú. Nem fényezem magam: ilyen vagyok. Tanár létemre. Ez hangzik el. Bővebben…
2013 júniusából még, de vállalható
azóta még sokkal több lettem, és már nem szorongok
hálásan 1. Jánosnak, 2. Balázsnak, hogy nem bánták sose
És azt gyanítom, ezzel sem vagyok egyedül. Sokan vagyunk sokak. Azt éljük át, hogy baj van velünk. Nem vagyunk jók úgy, ahogy vagyunk. Akkor volnánk elfogadhatóak, ha visszafognánk magunkat. Ha eljátszanánk, hogy mi nem is vagyunk olyanok, amilyenek üvöltően vagyunk. Na, ugye?
Jaj, csak őt el ne riasszam. Majd keveset beszélek. Majd bólogatok, ha beszél hozzám. Majd tőle kérdezem, hol a Logodi utca. Letagadom az ókátévét, a Zugligetet, a blogot. Le. Neki előbb volt bambuszbiciklije. Majd szeretem a Staroprament. Így jó? Kettőt is szeretek. Bővebben…
Néhány kép: majd ott lakunk a Szamosnál, megoldódik a színek és az Illy-kultusz rejtélye! Bővebben…
Jaj, olyan vagyok, mint egy paródia. Egy Szex és New York epizód szex nélkül, Budapesten. Én már ilyen sztár vagyok, vagy mi, tegnap például magazinfotózáson voltam, és ott tizenkét centis magassarkú volt rajtam, szellőfútta fürtök és rafináltan láthatatlan smink. Bővebben…
A nevem! A magánhangzóval kezdődő két keresztnevem, anyám és apám vitájának kompromisszuma! És a születési vezetéknevem, anyám szerelmének záloga, apám különlegességének jelképe, a ritka, a kifejezetten kínnal kiejthető, amelyre folyton visszakérdeznek a hivatalokban, az ismeretlen eredetű, de svábgyanús, a két mássalhangzó-torlódásos, egy hangja híján egy híres színészé (NEM, NEM ROKON, hrrrr-grr)(és nem is ismerem), amelynek becézett formája az én kamaszkori nevem, és amelynek hallatán összerezzenek ma is! Az öngyűlület maga ez a név Bővebben…
, pont ezeket, de mennyire, az elzöldülésig, mert nekem mindaz, ami nekik bőven, nem jutott soha, Bővebben…
Ma lettél, leszel harminchét éves.
Igen. Prímszám. Délután leszek. Öt óra előtt hat perccel.
Milyen érzés?
Nem bánt most a szám. Minden jó. Bővebben…
Tavaly még így, most már másképp.
Az én anyaságom az most olyan, hogy legyen már csönd. Legyen papucs a lábakon, ne sikítson és sírjon senki olyan másfél percig, ne kelljen ennyiszer legóra és üveggolyóra lépnem, ne keressem a sálaimat, amelyekbe rettentő fontos volt felöltöztetni a Dörmi mackót. Bővebben…
Volt néhány fényes pillanat az életemben. Sajnos, nem mondhatom, hogy “amikor a Gizivel olyan nagyon jót beszélgettünk”, vagy “Géza igazán fergeteges volt az ágyban”, sem hogy “San Remóban az a naplemente!”. Bővebben…
– ne becsüljétek le a családi házak poklait –
Nézem Eszter fotóit, hát igen, ez volt a trend nyocvanas-kilencvenes évek fordulóján, amikor még a trend szó sem létezett, és a kazettás walkman, a Bécsből hozott pöttyös térdfix, a pink hajpánt és Jane Fonda aerobikja volt a menő, meg az AHA és a Bros, és — jóval később — az Oil of Olaz meg a wash’n’go. Anyánk vágta a hajunkat, és az öltözködésünk alapja így a középosztály alsó harmadában a “jóleszaz” volt, és élt még Freddy Mercury. Bővebben…
Ó, rendnek kéne lenni. Kívül-belül. Bővebben…
Meghallani az első énekesmadarat: jó.
Sokáig aludni, félálomban érzékelni, ahogy cukin legófejeket cserélnek legótesteken, édes meghittségben: jó.
Biciklit elővenni, feltekerni cébéáig, közben filmforgatókönyv összefüggésein gondolkodni: jó. Bővebben…
— színes fények és külföldi számok —
Mi megint utaztunk négy napot, a festői Bükkbe. Épp egy éve jártunk itt még Jánossal és a két kicsivel. Kedden volt ötéves a lyány, torta, minden. Nagyon exkluzív az egész, afrikai dizájn, sivatagsárga épület, medence, “mókuscicák” (szurikáták). Miután tavaly túlvoltunk a sokkon, hogy Afrika a nemzeti park bejáratánál, János komolyan szemrevételezte az épületet, és azt mondta, pedig ő nagyon szigorú szemű volt, hogy meglepően igényes és következetes az anyaghasználat, nem tud hibát mutatni a térben, írni is akart róla, fotózott sokat. Persze lehet, hogy ezen a sokkon nem lehet túllenni. Nem írta meg végül.
Nagyon szeretem emlegetni Jánost, nem bánjátok? Bővebben…
2013. áprilisi bejegyzés
Ez az obligát reakció negyedszázada arra, amikor megtudják, hogy nekem három bátyám van. Jaj, de jó, de aranyos. Megvédtek. Elkísértek! Lovagok! A sok helyes fiú, a barátaik! Kis királylány! Bővebben…
Azt mondták mindig, erősen szexuális vagyok. Bővebben…
Balázsnak, aki ott volt, aki végignézte, aki tárgyi emlékeit ma is őrzi
és azoknak, akik túlélték, és olvassák
Tanítottam én valaha magyart, több olvasóm ma is tanít, mások meg elviselték tőlem — nem egy sikertörténet, mit tagadjam. El szeretném mesélni, de nem csak nekik, hogy az én módszereimre és ténykedésemre kétféle tipikus kritika jött a diákságtól. Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 