mivel ütöd el az idődet?

De hát mi bajuk ezeknek? Egyszer csak elkezdtek emberek nekem írni, mesélni. Néhány százan, de elegen. A túlnyomó többség hallgatott, és belső munkát végzett a mondataimmal.

Szívszakasztó volt a fájdalmukat olvasni. Családban élő, egészséges emberek tragikus sorait arról, hogy üres az életük. Hogy nem elég, ami van, nem boldogít, a házastárs unalmas és rusnya. Nem tudnak egyedül kitalálni semmi pezsdítőt. Az interneten keresik az értelmet, a gondolatot, a társaságot, a kiteljesedést – a szerelmet.

Az életformává váló internetes csevegés, olvasgatás, kinyilatkoztatósdi beszippantotta és nagyravágyóvá tette őket. Nekik is jár ez a pezsgés, legyen körülöttük olvasótábor, elismerés! Ez az éhség futótűz volt, felemésztett mindent, amiből értékeset hozhattak volna létre, amikor még nem romlottak el.

Bővebben…

mi a baj a könyvkiadással?

Miabaj-sorozatunkból. (Egészen különböző témákban remek posztok!)!

Rácz Zsuzsa panaszolja az írók helyzetét. Németországban az átlagos vásárló, teszem hozzá, jóval gazdagabb is. A másik észrevételem, hogy a magyar kis nyelv lévén, a címek többsége fordítás, és a magyar szerző, pláne a szépirodalmi szerző, csak töredéke a 15 ezernek.

Tizenötezer…! Valami eltorzult itt. És mit jelent a demokratizálódás? További tülekedést? A kiadók ne válogassanak? Ez már megtörtént. Ennek eredménye, hogy nem lehet vele keresni! Eladhatatlan.

Nem értem, milyen információja lehet arról, hogy hányan élnek meg az írásból. Majd biztos elmeséli. Felhívja: te, Zsuzsikám, képzeld…! …ebben az országban, ahol tízezer forintokért tépik egymást emberek! És mekkora lábon? Mennyi gyerekkel, milyen palotában, milyen életszínvonalon?…

Húsz éve már temették a könyvkiadást. Nem hittük volna, hogy ma gigaalapterületű plázahelyiségek lesznek tele könyvvel, és így is túlél számos kis bolt. Miközben már moziért se fizet senki, nemhogy könyvért. Napi 6-8 órás sorozatnézések teremtettek a járvány idején új életmódot. Távolsági buszon csakis telefonnyomkodás megy, vizuális ingerek. És mégis, a neten mosolygó fogfehérítések mind írónak nevezik magukat, nyomatott könyvvel a kezükben. Esetleg könyvinfluenszernek. Látszólag virul a piac, mégis megalázó a szerzők helyzete. Sorolják is a kommentelők: váratják őket, nem kapnak előleget, se rendes honort. A magazininterjú sem segít. Nem hívják vissza az ajánlkozó szerzőt, csak hitegetik, pedig milyen eredeti, tehetséges…

Cudar a magyar szerzők élete! Who’s gonna tell her?

Bővebben…

miért mumus a magyar? 2. (az irodalomról)

Az előző posztban arról írtam, hogy a magyar közoktatásban többnyire nem tartják meg a nyelvtanórákat: a tipikus magyartanár nem tudja, nem is szereti a nyelvtant, és így persze a gyerekek se szeretik, nem értik. Eközben létezik az extra elvárás is, hogy a magyarórának, irodalomnak és nyelvtannak is élménynek kellene lennie. Lehetne szeretni, van is ilyen csodatanár, csak általában rosszul tanítják.

Márpedig a nyelvtan a tankönyvből nem lesz vonzó, még érthető sem. Pedig a nyelvtan nagyon-nagyon kell a felvételihez, ami nagyon helyes. A feladatsor kompetenciaalapúan kérik, nem elméletként. Ezért lettem keresett.

Az általánosan áldatlan iskolai helyzetről írtam tehát az előző bejegyzésben, itt tudod elolvasni: miért mumus a magyar? 1.

Nagyjából ezt mondtam el itt is. Talán olvasni nincs időd, vagy csak szereted a hangfelvételeket:

Ma arról írok, hogy ugyanezeknek az iskolai hiányoknak köszönhetően milyen sokan nem értik a magas irodalom fogalmát (amit én igazi vagy valódi irodalomnak nevezek). A hozzá nem értő, könyvet ritkán kezébe vevő típus szerint teljesen önkényes, mit jelölnek ki kötelező olvasmánynak, híres írónak, Nobel-díjasnak.

Sem a zenében, sem a sportban nem szokták vitatni a hozzáértést. Mindenki tudja, hogy ha tiszta a hang, magas színvonalú a zene, a játék, a közönség csak akkor élvezi. A könyvek kapcsán mégis hangoztatják, hogy szubjektív, hiszen kinek ez tetszik, kinek az

mitől rossz egy szöveg?

Miért pont azok a művek a nagy művek? A Nobel-díjasok? Nem is nagy cucc. Ez a Nobel-díj…? “Olvasgattam, nem egy nagy szám.”

Íjj, ez kellemetlen. A burgerpogácsa fűszerezésén finnyognak így. Bővebben…

jobb s rosszabb könyvekről

Vásároltam szombaton. Új Sofi Oksanen, a háborúról és szexuális erőszakról! Líraválogatás, csak miheztartás végett. A többi régebbi, de szeretett íróktól:

A gyermektörvény már megvan, ajánlottam is, katartikus. Ajándék lesz.

*

Kezdetben volt a varázsige. Aztán a közös dünnyögés, az átkozódás. Az altatódal és a szerelmes suttogás. A halálhörgés.

Aztán jött a történet: még futtában elmesélte, aki ott volt és látta. Hogy baj van, vagy hogy elejtették, megnyerték, rátaláltak, jöjjenek mások is – hírt adott lélekszakadva azoknak, akik nem látták (később ő a krónikás, lantos, hírnök, még később: fotóriporter, videós újságíró).

Aztán lettek könyvek: előre megformált, közvetített, kiagyalt történetek.

A legjobb könyv (ezt nevezem igazi irodalomnak) nem ítél jóról és rosszról, effélét nem is tételez. Azt tudja és mutatja meg, éspedig fájdalmas pontossággal, mi minden emberi létezik a nap alatt, de ezt sem okvetlen a valóság szerint, hanem akár mágikusan, mitikusan vagy stilizáltan. Tudja, hogy érted. Hogy nem kár bíznia benned, mert okos és érzékeny vagy. Bővebben…

sorscsapásaink, a túlduma és a jó élet

Én megőrülök ezektől. Felidegesített Bővebben…

az olvasást népszerűsítik

Szerintem az #olvass meg a többi is ordas nagy kamu.

Semmi sem az, ami. A felszínen az ügy nemes, a píár profi, de igazából kínos önpromó, önérdekű hiúskodás megy. Ez különösen világossá vált a Könyvfesztivál-botrány idején. Címlapra vágyó, teljesítmény nélküli parádézás:

https://24.hu/kultura/2023/10/03/john-scalzi-szabados-agi-budapesti-nemzetkozi-konyvfesztival/

Annyira kínos… de nem áll ez sem önmagában. Pankotai Lili tegnap a tizenhárom aradi vértanú mellé tizenhárom távozó tanárt tett, úgy harsog. Én többre tartanám őt, ha nem lennének suttyó hibák a slamszövegében. (Eleve a slam: demokratizáló szerepű műfaj bárki tehetségtelennek, ráerőltetve a hallgatóságra, csak sok alkohollal tűrhető.)

Pressmann Kossuthot, Széchenyit, Petőfit emlegetii, és Alice Osemant, a Heartstopper szerzőjét meg az LMBT-gyerekek szüleit nevezi hasonló hősöknek. Miafasz.

Látom, “kivéreztetve” flashmobot tartottak a miniszterelnöknek, álvéres álruhában álzenére álelheverve álvirágokkal.

Sárga csillagot emlegetnek a könyvfóliázás kapcsán (a fólia volna a sárga csillaggal egyenértékű megkülönböztetés), oda és vissza vannak a saját jóságuktól a többnyire ijesztően kommunikáló, fogalmatlan és/vagy agresszív LMBT-mozgalmárok, az új világ prófétái, akik szerint az ő különleges szexualitásuk a lényeg, az ügy, aköré kell a küzdelmet szervezni, de aki heteroszexuális és gyereket nevel, az kussoljon, az bigott.

És mintha nem volnának kártékony, gyerekeknek nem való tartalmak. De, vannak. Meleg aktivisták szerint is:

Látom, festményeket öntenek le paradicsomszósszal, műtárgyakat rongálnak “klímaaktivisták”. Csak tudnám, a festmény mit vétett és mit remélnek ettől. Bővebben…

lefóliázás: mi a törvény célja?

Nem igaz, hogy nem értitek! Vagy tényleg nem értik (okos barátaim, újságírók sem, a fiatalok sem), vagy nem áll érdekükben érteni, és ezért végig sem gondolják. (Valószínűbb ez.)

A lefóliázást (újabban: CELOFÁN /???/), “cenzúrát” mármint. Bővebben…

kérdeztétek

Az olvasók kérdései. Bővebben…

a május örömei

Először is: a héten négyszer sikerült elmélyülten haladnom a Művel – ez nagyon jónak számít, tavasszal nehezen ment. Reggel és csöndben, magányban kell írni.

Aztán: jázmin, hárs, és eper!

Nagyon sok élményünk van. Volt Bővebben…

a kézírásom

Sok kép!

Unod a transzokat, az élességet, a beszólást? Én is!

Csak hát nem bírom a maszatolást, hamisságot. És ennek fontos lelki, egészségvédelmi szerepe is van: deklarálni a hamisság ellen az igazat, és az erőszakos vagy buta kommentelők ellen az énemet, azt, hogy nem félek – ez olcsóbb, kézenfekvőbb és jólesőbb is (viccesebb), mint hetente járni 20 meg 25 ezerért valami kóklerhez. Akinek úgyis csak azt nézném az arcán növekvő feszültséggel, hogy miért nem húzza ki azt a szőrszálat. És házi feladatot ad! És irritáló szavakat használ! (“Első körben.” “Trauma.” “Csomag.”)

Ha lelki bajod van, így válassz:

 

Bővebben…

könyveim

Mit olvass?

Nagy átrendezésben, élhetővé tételben vagyunk pár hete, apránként, örömmel fedezzük fel a rumli fedte kincseket. Bővebben…

leltár, 2022

színházi este 51, ebből hat Lőrinc bemutatója (négy vizsga, kettő igazi) legjobb: Hedda Gabler (Katona) és a 33 álom (Örkény) (már levették)

mindez nyolc (intézményként működő) színházban, ezek közül a legjobb: Örkény

(hosszú kihagyás volt februárban, amikor karanténban voltam)

kiállítás: 7, sajnos, a Matisse-t nem láttam, a legjobb a Roger Ballen volt (Mai Manó), meg a Nicolás Muller (Capa, ezt kétszer is néztük)

városi, vezetett séta 6

végigolvasott, hosszabb könyv 29, ebből kettő angol nyelvű, közte három olyan, amit szerkesztettem. Legjobb: Nádas Péter Rémtörténetek

olyan közeli barát, akivel intenzív közös tevékenységet végeztem: 8

kiló most 77, de voltam 74 is, meg 82 is (tavasszal)

ébredési vércukor 4,9

nyugalmi pulzus 49

túra 59 alkalom (4 km-nél hosszabb, a leghosszabb 17 km)

edzés: 91 alkalom, amikor nagy pulzus és/vagy súlyzóhasználat volt, ezek a félórásnál (nettó) hosszabbak

lefutott km 369,5 + még ami a HIIT-ekben és sétának mért váltogatásokban van (a HIITeket viszont az edzésekbe számoltam)

úszás 23-szor, 700-1000-1500 m, ebből egy Balatonát, és vissza is majdnem! 5,2 km-nél több. Május óta kb. 38 ezer m!

séta (május 13. óta: 876,6 km (nincs benne a sok őszi filmgyáras HIIT és pár lemerülés)

bringa május 13. óta 1152,4 km

korcsolyázás kétszer

új dolgok az évben: Garmin, tengerimalac, népszámlálás, Dávid szobája

Mindenkinek boldog új évet!