harminc éve ismerem
93
érv címkéhez tartozó bejegyzések
portrék 10.: a túl szép lány
apróbetűs megjegyzés:
én nem vagyok túl szép, én aztán nem!
sőt, igazán szép se, sőt, egyáltalán,
csak speciális csiszolású retinán, néha.
A túl szép lány nagyon szép, és mindig is az volt, és ezt magáról nem lehetett nem tudnia már nagyon korán. Ebbe nőtt bele, ez nevelte föl: a saját szépsége.
A szép lányoknak nehéz életük van. Mondta anyám mindig.
Én ezt nem értettem. Másra sem vágytam, mint a szépségre, a rá se rántó, hasat be nem húzó lazaságra. Bővebben…
végül te vagy az agresszor
Azt hiszem, nem vagyok egyedül azzal a nagyon szomorú alaptapasztalatommal, hogy a szüleim nem igazán tudtak engem, nem vettek komolyan, és nem is tiszteltek soha mint szuverén emberi lényt, sem mint az akármilyen gyermeküket, sem mint kvalitásokkal rendelkező valakit, ellenben nem voltak restek engem terelgetni, hibáztatni, bennem bűntudatot, alkalmatlanságérzést kelteni. Fogalmuk sem volt arról, ami igazából fontos volt nekem, soha nem mondhattam el, nem is lehetett téma. Egyedül voltam minden kínommal, azzal is, amikor a bátyáim nagyon csúnyán bántottak. Az önállóságomat a szüleim annyiban támogatták, amennyiben ez azt jelentette, hogy nem okozok nekik problémát. Alig emlékszem arra, hogy örültek volna nekem, büszkék lettek volna rám, az önértékem számított volna. Ma sincs ez másképp. Ami nekem fontos, nekik nem érdekes, a többi témában meg helyre akarnak tenni. Bővebben…
szégyellje magát az elkövető
a nyilvánosság problémája és a sírnivaló kommentkultúra
Azt mondják, a kislányt stigmatizálja az, hogy a részletek és a nevek nyilvánosságra kerültek. Hogy ezt nem lehet tenni vele. Hogy ettől tönkremegy az élete.
Miért stigmatizálná? Miért ettől menne tönkre az élete?
Megmondom én. Mert ti, olvasók, kommentelők, pletykás mindent-jobban-tudók, úgy működtök, hogy az áldozatot stigmatizáljátok. Külön-külön is, meg összeadódva, Barabbás-közhangulatként is így működtök.
Ha nem így működnétek, akkor az elkövetőt stigmatizálnátok.
Akinek ugyanis szégyellnie kell magát az abúzusért, az az elkövető. Bővebben…
sakktáblán a figurákat
Az az én bajom, hogy mindenkit komolyan veszek. Ez sok időmet, energiámat elveszi, de legalább árnyalatlan és igazságtalan nem vagyok. Nem bírok nem megfigyelni, megérteni. A tanárságomból ered, hogy mindenkinek a logikája, szempontja, működése érdekel (avagy: miért foglalkozom velük? Mert emberek, azért). Hátha kijöhet a kettes. Vagy a négyes?
Nem jön ki. A végén biztossá válik, ami az elején is az volt, és amit mindenki mondott nekem: facepalm.
Szóval érdekelt, hogy kik lehetnek ezek, akik engem olyannyira gyűlölnek és hetek óta rendületlenül elemeznek, pórusaimat vizsgálják, kinézetemen fanyalognak. Bővebben…
te okosabb vagy
Ezt most az elég kiborító tegnapi facebookos vita után, attól eltávolodva írom. Van ez az érvelés, hogy van két fél, szépen szimmetrikusan küzdenek, adok-kapok, egyik is, másik is hibázott, jaj, ne legyen konfliktus, olajág és békegalamb, fejezzétek be, gyerekek.
(A poszt nincs már fent. Az előzmény, hogy Kozma Szilárd durván megfenyegetett. Az erről szóló idézet alatt indult el a jelenség elemzése, többen engem vontak felelősségre az őrület eszkalációjáért, illetve az ő gyerekeikért aggódtak.)
Ez önmagában is idegesítő: a helyzet nem szimmetrikus, valamint nem okvetlen a béke a lényeg, van olyan, hogy az igazság a lényeg, és nem lehet úgy hozzáállni egy konfliktushoz, hogy egyáltalán nem empatizálunk a résztvevőkkel, csak rájuk erőltetjük a mi nagy jóakaratunkat, mert szeretnénk, ha nem lennének ilyen konfliktusok. Nem bírjuk ezt látni, meg aztán beleszólni más dolgába a közjó érdekében, okosnak, józannak, hűvös mediátornak lenni (kéretlenül), az olyan jó, elfedezi, hányszor vagyunk mi magunk is gázosak, kuszák, kétségbeesettek. Növeli az önbizalmat a kotnyelesség.
És akkor annak, aki nem hisztizik, nem ment le állatba, elkezdenek tanácsokat adni, miközben nem határolódtak el a borzalmaktól, amelyeket a másik követett el. Bővebben…
az említésre sem méltó minimum
Ez is érvelési hiba, amúgy. Önigazolás és a józanság hiánya egyszerre: azt hiszik, hogy jó, jó, valahol máshol mások agresszívek (mert nekem “konfliktusom van velük”), de ők nem olyanok. Ők jók. Ők nem agresszívek, nyugodtan utaznak a fogason. Ezt megírják nekem, az egyértelmű ortográfiailag challenged típushoz képest kettővel jobb helyesírással, és várják a választ. Meg kellene hatódnom, és mélyen elszégyellnem magam, hogy azt feltételeztem volna látatlanban, hogy mindenki üt, és ők is. Ők nem!
Szeretném, ha elkeserednétek: az, hogy nem balhéztok a fogason, nem üttök meg senkit, van jegyetek, sőt, mert nem csak rólatok van most szó, az, hogy rendesen dolgoztok, “segítetek” a feleségeteknek otthon, nem valami ámulatra méltó teljesítmény, hanem az említésre sem méltó minimum.
érvelési stratégiák 7.: édes erdély
A cím, természetesen, csak provokáció. Arról a jelenségről írok, amikor a párbeszédben egy semleges, önmagában értéket nem hordozó körülmény, sajátosság a beszélő elfogultsága miatt ab ovo értékesként értelmeződik, illetve annak szánják — érvvé válik. Politikai ideológiák, alsó-középkategóriás publicisztikák kedvelt fogása az ilyesmi. Bővebben…
vitatkozó kényszer
Az is miért van, hogy sima, tiszta figyelemmel oly ritkán tudunk szemlélődni? Mindig mondanunk kell valamit. Hát mi lenne, ha a világ nem tudná meg, hogy mi nem úgy, mi másképp, mi azokkal nem? Lehet, hogy akkor nem is léteznénk? Normális hangerővel sem elég mondani, mi nem oké, muszáj ordítani, bántani.
Ha úgy élnénk, ahogy élni jó, terhek, öröklött csökevényes reakciók, makacs, agresszív beidegződések, kompenzálási kényszer nélkül, akkor azt csinálnánk, hogy leginkább csak úgy néznénk a világot. Bővebben…
így látták ők
megírom
szentendrei, szentendrei papiron
Sokkal többen kérdezték, mi hír az ügyben, mint ahányan jelezték, hogy jaj, ne ez legyen a téma. Most összefoglalom, csak úgy elmerengve, és remélhetőleg az egészen már túl, hogy a nevezetes ügyben milyen sokféleképpen reagáltak az emberek. Minden érdekesebb, mint amennyire elkeserítő. Sok minden történt, és rengeteg újabb gondolatébresztő megnyilvánulást olvashattunk a Kozma–Joó ügyben, amióta utoljára írtam róluk. Bővebben…
sznó, sznobb, legsznobbb
Ma elitista leszek. De már annnyira elegem van.
Csak annyit szeretnék mondani, hogy érdekes a magyar ember, ahogy olyan könnyen lesznoboz mindent, amihez nem jut hozzá, vagy nem érdekli. Nehogy már más másképp éljen! Csikorognak a fogsorok.
Lefelé prolizik, fölfele sznobozik, hogy egy fontos ismerősöm megállapításával éljek. Bővebben…
torz rettegés
Honnan tudhatjuk egészen biztosan, hogy nem hazabeszélünk, hanem az antifeminista érvelés mindenestül torz? Bővebben…
az önkielégítéshez szokott lelkük nem fogadja be az igazságot
Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik juhok ruhájában
jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok.
Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Tüskebokorról
szednek-e szőlőt, vagy bogáncskóróról fügét?
Máté 7,15–16
A lelkünk…!
Ebből megtudjuk, hogy Joó Violetta nagyon meg van döbbenve a reakciónkon, hogy nem láttuk be a morális korrekciót és az spirituális igazságot amúgy ősmagyar módra.
Fény derül a tanulmány szó használatára is.
ők is szenvednek 1.
Felmerült, hogy az erőszakos férfi sem jókedvéből csinálja. Ő is ember. Aki ugyanúgy szenved. Őt sem kéne magára hagyni.
Ezt írta privátim az olvasó: Bővebben…
i have a dream
Három napja írtam, nem tetszett, nem tettem fel, picsogásnak és mártírságnak éreztem, homályos célozgatásnak arra, ami csak nekem fáj. Akkor nem tudtam, hogy eltaláltam az I have a dream napját. Martin Luther King beszéde ötven éve, augusztus 28-án hangzott el. Hozzáírtam, fölteszem. Ez van.
Kihagyhatatlan a cikk: Volt egy álmunk
és a videó:
Néha elkeseredem. Bővebben…
egyedül fogtok megdögleni
Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet.
Hogy egyénileg mivel fenyeget minket a Rend, ha nem vagyunk engedelmesek (szelídek, heteroszexuálisak, megbocsátók, otthonülők, vidámak, hűségesek, buják, szülékenyek, szubmisszívek, háziasak, ápoltak, szorgalmasak, csinosak, belátóak, nagyvonalúak, karcsúak, takarékosak, türelmesek, figyelmesek, bizalomteliek…), hogy hogyan önzőz le, kritizál, súg össze mögöttünk és ragaszt ránk címkéket, azt megírtam már a nem fogsz kelleni a férfiaknak című bejegyzésben. Bővebben…
a bűnöst nem, csak a bűnét
Én roppantul keresztény családban nőttem fel, én értem, tisztelem ezt az egészet, de ha egy napig én leszek a belügyminiszter, igen csúnyán fogok azokkal bánni, akik ezt a címbeli, bölcsnek ható, lelkiismeretet megnyugtató szöveget szajkózzák, amelynek nagy lapulevele alatt megbújik az önjelölt ítélkezés.
nincs is probléma!
pompás kommentek
Különösen a facebookon olvasom, de ide is leírják néha, hogy igazából nincs is probléma, egyenlőtlenség nem létezik, vagy nem úgy, ahogy mi látjuk, esetleg pont az a nemek viszonyában a probléma, hogy az öntudatos nők így hangoskodnak, túllőttek a célon. Mit akarunk még (figyelitek? mi akarunk, és a többiek, akiknél jog és hatalom van, ha nagyon ugrálunk, adnak belőle, és ez valami mesterséges fejlemény a természetes állapothoz képest. Érdekes, hiszen alapjogokról, minden emberi lényt megilletőekről van szó). Kész is a magyarázat: mivel ez az egész téma túlzás, a mi frusztrációnk csak, túlpörgettük magunkat, önigazolunk.
Egészen értelmes, jól érvelő férfiak írnak le ilyeneket: Bővebben…
a veszély, amelyet a fehér férfiakra jelentünk
Beleszaladtam egy döbbenetes jelenségbe, amelyről ugyan hallottam már, de a méretét, természetét nem ismertem.
Ez pedig a Bővebben…
érvelési stratégiák 6.: itt vagyok például én — avagy a tanult tehetetlenség
Azért teszem ki ezt most főoldalra, mert kapcsolódik az autóvitához, amely az eszköz a különbség című bejegyzés alatt indult.
Érvelési hiba: az egyedi, esetleges történetből általános tanulságot von le valaki, mégpedig azért, mert szeret szörnyülködni — erről szólt a sorozat 5. része, “a sógorom is”. Most egy kicsit másról írok.
Az ember magából indul ki, hát persze. És ha sérelem éri, szívesen von le belőle a világ működésének egészére vonatkozó következtetéseket. Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 