Évek óta ki akarom mondani, és most kimondom. Mert nagyon zavar, hogy nem szisszennek ellene többen.
Mi, ugye, látjuk a felénk irányuló erőszakot, lélektelenséget, hallgatjuk a szemét szövegeket, megéljük, hogy kihasználnak. Amióta western woman létezik, megszületett az a fajta reakció is, hogy most majd jól visszakapják. Most mi jövünk! Bővebben…
Azzal vádolnak minket, hogy elpapucsosítjuk a férjeinket. Hogy nekünk az ideális férfi a papucsférj, aki behódol, bólogat, mindent ránk hagy. Túlértékeljük magunkat, imádunk diktálni, a rémült férjeink meg feladták a szuverenitásukat, és jutalomfalatokért cserébe némán szolgálnak.
Na, nem, én ilyen nem leszek, mondják. El is megyek MGTOW-nak.
Ez nőgyűlölő magyarázat. Azoké, akik nem szerettek eleven testet-lelket, nem szeretik a saját gyereküket, akiket csak a kényelmük érdekel, és nem értik, miféle erők és munkák és érzések összhangzattana a család. Bővebben…
D-nak
Ez a blog a maga szöszmötölős fejtegetéseiben azt állítja, pontosabban bejegyzések százainak hátterében ott áll a meggyőződés, hogy a párkapcsolatokat, sorsokat és a közvetve a gyerekek boldogságát is az vágja tönkre, hogy a nemek helyzete egyenlőtlen, ebből ered mindenféle visszaélős, nem boldogító stratégia, frusztráció. A hatalom a probléma: a túlhatalom egyrészt, és a hatalmaskodó (nem kölcsönös) működésmód másrészt, amely erők és érdekek konfliktusának éli meg a párkapcsolatot. Ettől boldogtalanok a párkapcsolat résztvevői, és erre nem látnak rá.
Mit jelent az egyenlőtlenség? Bővebben…
Igen, kedves olvasók, ez tényleg létezik. Rendszerszintű válasz arra, hogy rosszul viselkedünk. Majd jól nem kellünk nekik, majd elmennek MGTOW-nak, vesznek guminőt, szállítanak egzotikus feleséget. Akkor majd sírhatunk!
A nyugati nő ugyanis öntudatos és büszke, kihúzott vállal és felszegett fejjel jár – igazából nem is egyszerűen „jár”, hanem vonul. Folyamatos kihívás sugárzik a testtartásából, mint egy vadnyugati párbajhősnek. Az egész abból a kultúrharcból fakad, amit az ideális nyugati nő évtizedek óta vív – a férfiak ellen, természetesen. A nyugati nő a folyamatos bizonyítás, lázadás és megmutatás állapotában él, nálunk, magyaroknál is. A helyzet azért ellentmondásos, mert maga ez az ideálkép már mindannyiunkba belénk van égve. Én is az ilyen nőket becsülöm, és ha lenne kislányom, őt is úgy nevelném, hogy mutassa csak meg, hogy képes egyedül is boldogulni, és hogy igenis ér annyit, mint bármelyik férfi. A probléma az, hogy ez a folyamatos, asszertív érdekérvényesítés a szakszervezeti vezetők attitűdje. Minél inkább megfelel ennek valaki, annál nyomasztóbb vele összezárva lenni, akár munka-, akár párkapcsolatban. Mindez nyilván nem újdonság, hiszen a férfi- meg nőmagazinok évtizedek óta másról sem szólnak, mint a nemi szerepek felborulásáról. (A legjobb persze, amikor ezek a kiképzőtiszt-modorú nők összegyűlnek, és azon lamentálnak, hova tűnhettek az igazi férfiak. Nos, hölgyeim, az én tippem az, hogy futnak, amerre látnak.) Ha egy szóval kellene tehát összefoglalni, hogy mi a baj a nyugati nőkkel, akkor ez: agresszívek.
A tegnapi bejegyzést folytatva.
Egyébként vannak manipulatív, játszmázó, a jámbor férjeket szekírozó nők is. Viszont a nők a borzalmasan eltorzult szereposztásban keresik és tapossák a maradék helyeket és utakat. Nagyon szomorú, és e blogon a kezdetektől téma volt, hogy a nőknek méltó, racionális, célravezető lépések helyett ilyen kétes megoldások maradnak, mivel nyíltan — kérésekkel, egyeztetéssel — nem érhetnek el igazságos helyzetet. Egyszerűen nem veszik őket komolyan, már e jelzéseiket is elégedetlenkedésnek, balhézásnak értelmezik.
Semmi nem fog változni addig, amíg a partnereink meg nem értik: a nőknek tényleg igazságtalan a kiinduló helyzete is, mindig többet fognak tőlük várni, és a tetteikre mindig kevesebb mentség, ellenben szigorúbb ítéletek jutnak. Bővebben…
Több baráti beszélgetésben felmerült mostanában — tudjátok, mindig kazalban jön minden, amit megírok –, hogy jó, nem szép dolog csúnyán beszélni, féltékenykedni meg pénzzel szívózni sem, de azért igazából az ütés, rúgás, fojtogatás, a leteperős nemi erőszak az, amit bántalmazásnak nevezhetünk.
Vagyis hogy a fizikai bántalmazás lényegileg más, mint a lelki, verbális, gazdasági. Utóbbiakat inkább elmérgesedett kapcsolatoknak nevezhetjük: nem más ez, mint kölcsönös huzavona, olaszos veszekedés, amelyből “a nők is” kiveszik a részüket. Beszélgetőpartnereim is ismernek ilyen nőket.
Szakembertől — pszichológustól — is hallottam már ezt a megkülönböztetést, aki kifejezetten bántalmazott nőknek ajánlotta fel a segítségét. A kérdés azért is fontos, azért kell átgondoltnak és informáltnak lennie minden magát valamire tartó embernek, mert Bővebben…
és tényleg!
Szőrtelenítés a téma, nézem az öntudatosan szőrös lábú nők tumblr-ját. Megy a diskurzus az okos, feminista nők körében. Borotvalobbi, epilátorérdek az egész szőrnyomasztás, állítja egyikük. Hát a férfiak, ők is szőrtelenítenek?, kérdi a másik. Jaj, amikor a hátuk is szőrös, hmmmm, de szeretem! Már ők is borotválják magukat, mondja a harmadik. Nekem ez tetszik, mmmmm. Nekem ez nem tetszik, állítja más. A szőrtelen férfi legyen természeténél fogva az! Tetovált szemöldök, behalok (ezen én is, hihetetlenül ízléstelen szerintem). Egyébként én leszbikus vagyok. Nem láttátok a borotvámat?, kérdi a nyolcadik.
Ezek voltak ők. Persze parodizálok. Én hallgattam. Elgondolkodtam, szeretem-e én — például — a szőrös férfiakat. Bővebben…
Ott ültünk talpig genderben, és felmerült a beszélgetésben, hogyan kellene fokozni a tudatosságot, hogyan lehet a nőket jobban megmutatni a médiában, hogy ne csak cicababákként, degradálóan, vágytárgyként legyenek jelen.
Többféle női szerep van, mondta az egyik résztvevő, és fontos, hogy ne csak az önálló nő jelenjen meg…
Én tudom, hogy vannak családanyák. De megkérdeztem: milyen további női szerepet tudsz még elképzelni? A függőt? Bővebben…
Írta egy törzsolvasó. Mondatai elé ennyit szánok:
Annyira szeretnék olyan világban élni, ahol senkinek nem kell félelemből, szégyenből, önmaga fel nem ismerése miatt hallgatnia. Ha a többség nem kényszerítené magát a többiekre, és nem akarná elhallgattatni őket. Ha elmondhatná az is, aki nem úgy él, dönt, gondolkodik, ahogy szokás, és ezt senki nem érezné fenyegetőnek, csak odafigyelnénk, próbálnánk megérteni, és aztán élnénk a magunk életét.
*
Hogy tudod megmagyarázni valakinek, aki nem szereti a csokit, hogy a csoki jó? És azt, hogy nem finom, valakinek, aki megveszik érte? Nyilván sehogy, ízlések és pofonok. Miért is kellene megmagyarázni és főleg meggyőzni bárkit is arról, hogy a csoki jó/nem jó? Semmiért, kit érdekel ugye, eszed-e vagy sem (a gyártókat, forgalmazókat, és az egészségünkért / súlyunkért aggódó egészségügyiseket igen).
Ennél persze sokkal mélyebb a gyerekvállalás problémája, de alapvetően szerintem itt is az a helyzet, hogy vagy akarod, vagy nem, és aki ezt világosan tudja, annak nehéz elmagyarázni azt, hogy miért kellene ezt másként látnia. Bővebben…
Ani, aki még nem kommentelt, de ha fog, ezen a néven fog, a híres, áhítattal emlegetett skandináv egyenlőségről tudósít.
én ilyennek képzeltem a rendet
Jannéval Malawiban találkoztam, azelőtt soha finnel és utána meg hét évig, amikor megismertem a férjem, szintén nem. Nem tudtam a skandináv emberről semmit, és nem is vonzott, hogy tudjak.
Szomszédok voltunk egy pici falu szélén, ő már egy ideje ott élt, mikor lengyel baratnőmmel megérkeztünk. Az, hogy skandináv is van a projektben, már megismerkedésünk előtt és messziről látszott, az épülő üvegházról (fóliasátor) és, hogy a helyi fiúk csinos, a környezettől erősen elütő mezekben követtek egy magas, szőke edzőt. Akkor gondoltam először, hogy skandinávnak lenni életforma. Bővebben…
Na, akkor erről is.
Én nem tudom, mások mit várnak, de amikor az ide tévedő, magukról soha semmit nem mesélő urak írják nagy gúnyosan, hogy na, mi biztos vastag pénztárcára, kemény farokra, kalandos életre és emellett még háztartási robotra is, de sajnos, ez így együtt nem megy, a nők le-he-tet-lent kérnek, akkor, fájdalom, leginkább a saját frusztrációikról beszélnek. Bővebben…
annyira szeretném, ha értenétek
Uramisten, ezek az új típusú apukák mosogatnak, oviban videóznak, hallottak már háromféle női orgazmusról is, wellnessbe visznek, és nekünk ez sem elég.
Ti csak néztek, nem beszéltek velünk, elnémultok, és ha a szétköltözés, válás vagy a testünk megtagadása van terítéken, hirtelen tárgyalóképesek lesztek, de csak ekkor. Bővebben…
Vágysz valamire? Kísért a gondolat? De jó lenne? Régóta forgatod? Nézed az interneten? Megbeszéled a barátnőddel?
Tárgy? Élmény? Tanfolyam? Még egy gyerek? Költözés? Tetkó? Jókai összes? Bővebben…
Ez a bejegyzés, és több más is, válasz agresszív, magukat antifeministának nevező látogatók hozzászólásaira.
Ellenség lettem, ellenségek lettünk.
Azt mondják, le akarjuk őket igázni. Megfosztani őket férfúi lényegüktől, arcukba tolni a szaros pelenkát. Bővebben…
Ez a bejegyzés, és több más is, válasz agresszív, magukat antifeministának nevező látogatók hozzászólásaira, 2013. május. Bővebben…
Szép ruhákat vesz neki, étterembe meg utazásokra viszi. Befizeti a tandíját, életbiztosítást köt a nevére. Telik rá bőven. Nagyvonalú és önzetlen. És a nő mindezt elfogadja és élvezi.
Hogy mindig az van, amit a nő akar. Megmondja, mi hogy legyen. Dirigál. Mindenben ő dönt. A férfi behúzott nyakkal teljesíti az utasításokat. Bővebben…
, aki nem kívánja a másikat, az nem fog vele (szívesen) szeretkezni. Ennyi. Bővebben…
Avagy: a férfiak szívéhez a hasukon keresztül vezet az út…
csinevának
Régen csóró voltam, nem voltak nagy igényeim. Zsömle, kefír reggelire, abból is a legolcsóbb. Néha töpörtyű. Piros Arany. Savanyú. Ünnepnapokon tavaszi párizsi, tudjátok, néhány szánalmas sárgarépa meg zöldborsódarab benne, egy kiló hatszázkilencven forint. Bővebben…
I-nak
Ez még egy elemzendő jelenség, amikor végre, hosszas vívódás, talán évek után a világ elé mer állni a pár, és vállalják (avagy a kotnyelesek kiderítik): nem megy tovább, válnak.
És akkor jönnek a jóakarók békítő akciói. Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 