imádom a szőrös férfitestet

Kattintásbarát cím volt ez uborkaszezonban, 2014. júliusi írás.

Szőrtelenítés a téma, nézem az öntudatosan szőrös lábú nők tumblr-ját. Megy a diskurzus az okos, feminista nők körében. Borotvalobbi, epilátorérdek az egész, állítja egyikük. Hát a férfiak, ők is szőrtelenítenek?, kérdi a másik. Jaj, amikor a hátuk is szőrös, hmmmm, de szeretem! Már ők is borotválják magukat, mondja a harmadik. Nekem ez tetszik, mmmmm. Nekem ez nem tetszik, állítja más. A szőrtelen férfi legyen természeténél fogva az! Tetovált szemöldök, behalok (ezen én is, hihetetlenül ízléstelen szerintem). Egyébként én leszbikus vagyok. Nem láttátok a borotvámat?, kérdi a nyolcadik.

Ezek voltak ők, de persze parodizálok. Én hallgattam. Elgondolkodtam, szeretem-e én — például — a szőrös férfiakat. A szőrtelen férfiakat. Akik természettől fogva azok, vagy akik leszedik magukról — az már életmód, értékválasztás, gazdagon sztereotip csoport is, rózsaszín pólóban.

Vagy a magasakat.

A mackós alkatot.

A hosszú hajat.

Az öltönyt, a bőrdzsekit.

A sportosat, a csellóművészt, az egyetemi tanárt, a polgármestert.

A fiatalabbat.

A gyengém a tetovált férfi.

Nem tudok választ adni a kérdésekre. Nekem ez olyan, mintha a patkolást a ló szájánál kezdenénk. Nincs ilyen szólás, nem is jó, de késő van.

Mi tetszik nekem egy férfitestben? Mi az én típusom?

Külön kell nézni a testet? Lehet egyáltalán?

Tudom, mit szerettem testileg azokban, akiket szerettem, és ez fontos nekem. A látvány fontos. A szex még fontosabb.

Meg még, ez alapján, olyan állításokat tudok tenni, hogy van valami kifejezetten izgalmas nekem az olyan férfiban, aki nem túl magas, arányos, egy kicsit zömök, nem hosszú a lába. Felőlem lehet százhetven. De lehet, hogy csak szociális érzékenység a vonzalmam. Mert szeretném, ha nem lenne szomorú.

Sose ő szedte le a lepattanót. Avagy: betörök a piaci résre.

Szeretem, ha a bőre kreol, hű, de mennyire. Meg ha világos, jaj, azt nagyon.

A barna szemet. A zöld szemet! B-é kék volt, és milyen szép!

Fontos az ajkuk. A bőrük. A szemük. A hasuk. Az alkarjuk. A seggük. Vádli! Fejforma. Fülkagyló. Szag! Mindenük fontos.

De milyen legyen?

Nekem mindegy, erre jutok. Vannak szexi gnómok.

Én nem bántok senkit, amiért nem olyan vagy olyanabb, nem plakátszerű, ha egyszer szeretem.

És hát szeretem.

Szépnek látom.

Ha túl szép, az egy kicsit zavar. Mintha megrajzolták volna nekem, fiúzenekar-tag, lányszoba falára való. Meg aztán tudja is magáról mindig, és akkor már egy majom.

De jó az is, ha szép. Nagyon.

Én úgy vagyok vele, hogy nem látok előre ilyen halmazokat, hogy Szőke Férfiak, Magas Férfiak, Szőrös Férfiak.

Nem is értem a kérdést.

Hanem jön valaki, akit megszeretek mindenféle okokból. A többieket nem nézem így, nem tartozik rám a szexusuk, ha nem néztek vissza.

Akit megszeretek, azt a személyisége, a köztünk levő kezdeti interakciók és a — testi adottságai alapján megjósolhatatlan — szexuális vonzereje miatt szeretem meg. Később meg amiatt a történet miatt, ami köztünk szövődött.

Azért, mert jó vele.

Mert olyan, amilyet nem láttam még.

Mert olyan, amilyen.

Mert a neve egy apostolé. Mert nem mond közhelyeket. Mert kurvára okos.

Mert sorsszerűnek tűnik.

Mert kiált, nem hörög orgazmuskor. Mert szép a kézírása. Mert olyan szerencsétlen.

Nem tudom, miért szeretem meg. Megtörténik. Csak férfiakkal történik meg.

Kilencvennyolc százalékos heteró vagyok, mondtam már? Azt a kettőt meg fenntartjuk váratlan esetekre.

Megszeretem.

Akkor én az ajtómat szélesre nyitom, és akkor bejön a test. És bent már minden milyen otthonos! Behozza nekem a szőrösségét is például, a szakállát vagy a negyvenhetes lábát, s aztán azt csókolgatom én pirkadatig — egyáltalán nem központi téma, hogy épp milyen ő, szőrös-e, magas-e, hány lába van.

Nem bánom, hogy olyan.

Nem bukom típusra, egyáltalán.

A csókolhatnék fontosabb.

Ezért sem tudok én társat keresni, még egy fél regisztrációm sincs sehol.

Egy biztos, ne hívják Krisztiánnak.

277 thoughts on “imádom a szőrös férfitestet

  1. Henrik ne legyen.. ha nem VIII. Mert bejön a hatalom.. amúgy.. ha tényleg van. Ha nincs csak “nagy arc” akkor ne legyen Henrik.. ” van akiért szívesen vesztem fejem” 🙂

  2. Bármilyen is lehet, az agyban dől el. A szaglószerv közvetítésével, persze. Nos hát állatok-e vagyunk-e akkor? Az érdeklődés fontos, mint ahogy kedvenc bloggerem írja: “mindig azon rinyáltam, jaj szeressen már valaki, pedig azon kellett volna, hogy szeressek már valakit végre én!” Óriási különbség!

    • “A szaglószerv közvetítésével”
      Most akkor a dezodorok, kölnik és parfümök hogy is vannak ezzel? Felerősítenek valamit, vagy épp elnyomnak? (Carl Sagan az utóbbira tippel, én is egyébként.)

      • Szerintem – az én szaglószervem szerint – egy jó parfüm inkább aládolgozik az ember természetes illatanyagainak, kiemeli, ami jó, úgy formázza, mint egy jó ruha az alakot. Nem véletlen, hogy minden parfümnek mindenkin más illata van, és nem mindegyik áll jól mindenkinek. Van például egy kolléganőm, aki egy olyan parfümöt visel, amit elég gyakori, és sok nőn éreztem már (Avon, Today) de rajta egyszerűen zseniális illata van, egyszerre bódító és friss. A saját illatanyagai nagyon ütős párost alkotnak a parfümmel és ha megérzem, általában adok pár pillanatot az ormányomnak, hogy élvezze, mert nem mindennap találkozni ilyen harmonikus eleggyel, amely egyben érdekes és izgalmas is.
        Nagyon szeretném én is megtalálni azt az illatot, ami ennyire illik hozzám.

        • Érdekes. Nekem soha, egyetlen illatanyag, annak a test illatával való harmonizálása sem volt annyira vonzó, mint a tiszta női test saját illata.

          • Nekem meg ez a természetes. Olyannyira, hogy nagyon irritálja az orromat a parfüm, legyen az bármilyen finom, visszafogott, és/vagy testhezálló. Magam részéről már nem is használok, magamon is zavar. Találtam helyette (amennyiben olykor megkívánom) 100%-os tisztaságú, hozzám illő illóolajokat, 1-1 csepp épp elég. Taszítónak, zaklatónak, pofátlanságnak élem meg az agyonfújkált egyedeket, zárt terekben, -közlekedési eszköz, mozi, színház, munkahely-, ahol kikerülni sem tudom.
            Meggyőződésem (laikus, de több helyen olvastam is ennek buktatóiról), hogy sokkal kevesebb mellényúlásunk lenne párkapcsolatilag ha nem nyomnánk el természetes illatainkat. Még a tömény, öblítőben áztatott ruha is zavaró, más negatív hatásairól nem beszélve. Nehéz eset vagyok, tény, de érdekesmód már sosem viszketek, mióta ecetet használok illóolajjal, parfüm helyett szintén olajat, mosószer helyett magam főzte löttyöt (500.-/év), ugyan csak enyhe allergiám volt, de annak ellenére elmúlt nyomtalanul, hogy a hegyről leköltöztem, szmogosabb helyre. csak ennyi jelentősége van.
            Nem tudok úgy csókolni egy kívánatos nyakat, ha kellemetlen ízű löttyöt kell lenyalnom róla, és szagolnom, baromira irritál 😦
            Hiába fürdik meg az illető, ez nem lemosható.
            Hogy a témához is szóljak, éljenek a szőrös férfiak, egyébként meg éljenek a szeretni tudó, azt kimutatni és befogadni képes egyedek.
            Jót mosolyogtam a minap barátnőmmel (rajta), mikor mesélte újdonsült kapcsolata apropóján, hogy képzeld, abszolút nem zavar, hogy szőrös a háta, miközben ettől mindketten berzenkedtünk 🙂
            Mondhatnánk erre, hogy csökkennek az igények, idővel alább adjuk.
            De mondhatjuk rá azt is, hogy átértékelődnek a prioritások.
            Említette itt valaki a virtuális farokhosszabbítást, csajozás tekintetében.
            Talán nem jó a párhuzam, de irtózatosan nagy a felelősségünk e tekintetben.
            Azért gondolom párhuzamnak, mert engem nőtársaim (rokonok, barátnők) nyomorítottak meg kapcsolatilag, intenzív, szűnni nem akaró kárálásukkal, miszerint új választottam nem hozzám illő.
            Kutyát nem érdekelte, hogy amiből kijöttem, az bántalmazó volt, csak lebegtették a szemem előtt, hogy mennyivel esztétikusabb, magasabb, jóképűbb, mégiscsak a gyermekem apja.
            Hogy a szerintük nem az én külső mércémet megütő ember engem úgy szeretett, mint még soha senki, a szüleim sem, az nem volt szempont, ahogy az sem, hogy emberileg zongorázni lehetett a különbséget.
            Fiatal voltam, gyermekkortól sérült, visszaéltek vele.
            Ma már senkire nem hallgatnék.

            • Az illatokban egyetértünk.
              Család, elvárások, stb.: marha jó. Örülök, hogy túlléptél rajtuk.
              “esztétikusabb, magasabb, jóképűbb”
              Höhö, mert a nők nem a külsőt nézik a pasikban.
              Adél, fejem ne vedd, tudom, hogy miről beszélsz, jellemzőkről, rendszerről amit ez az eset nem kérdőjelez meg.

          • Én szeretem a férjem saját illatát is, de azt is, ha a neki választott parfümmel keveredik. Mindenhogy jó. A túl agresszív öblítőket viszont nem szeretem, főleg mivel mű szaguk van, már évek óta mosódiót használok emiatt. (Meg környezetvédelmi okokból is.)

            • Érdekes, de az jutott eszembe, most hogy így erről írunk, hogy a természetes testszag, még ha tiszta is, azért nem bír rám olyan hatással lenni, mint egy jól megkomponált parfüm. Jártam már úgy, hogy drogériában próbálgattam férfiparfümöket, és találtam egy olyat, aminek az illatától megfordult körülöttem a világ és azt hittem, kimegy alólam a lábam, annyira jó volt. Egy darabig nem is bírtam odébb mászni, csak szipuztam és szédelegtem, azt sem tudtam, hol vagyok, csak villantak be egymás után képek meg dolgok, de amúgy totális volt a filmszakadás. Élő ember illata még soha nem volt rám ilyen elsöprő hatással – ami jobb is, mert ez elég durva lett volna face to face valakivel bepörögni, mint a macska, ha macskamentát szagol – lehet hogy kicsit természetellenes vagyok, vagy nem tudom.

              • Hehe, nem tudom, mennyivel jobb egy parfümös palackra ráizgulni, mint egy pasira, de elképzeltelek a drogériában. Mondjuk ha a férjedre fújtad volna tesztelni, mi lett volna ott?

            • “Élő ember illata még soha nem volt rám ilyen elsöprő hatással ”
              Nem gondolom, hogy természetellenes lennél, inkább abban sejtem az okot, hogy a szaglásunk is mesterségesen van irányítva. Nem tartom kizártnak, hogy pl ferromonokat kevernek parfümökbe, amik eleve függőséget is okoznak.
              Különben hogy tudnának ennyi és ilyen áron parfümöket értékesíteni?

            • Igen, vannak parfümök, amelyekbe részben feromont is tesznek, assem viszont ezt rá kell írni, elvileg. Mondjuk az sem kizárható, hogy vannak olyan illatanyag-kombinációk, amelyek önmagukban is hatásosak. Gyanúsan hatott rám is már némely parfüm. Sőt van kifejezetten feromon- ún. szexparfüm. Szaglásztam ilyet és van hatása.

    • Szag!!!! Én bizony erősen állat vagyok, nemrég jöttem rá! Valakivel, akit már 10+ éve ismerek, újabban közelebb kerültünk egymáshoz, egyelőre csak barátilag, de sok az ölelgetés ilyesmi. Na én az illatától teljesen bekészültem. 10+ évig rá se néztem, nem volt pálya, és most készen vagyok, nagyon kell, fogalmam sincs, mi a franc van ::))))

  3. Egyetértenék, de én gyarló vagyok és a társkeresőben is megjelöltem, hogy 80 kiló alatt. Azt is csak akkor, ha mellé kétméteres a fickó.
    Még ideológiát is gyártottam mellé: 30 éves kor alatt még a génekre se foghatja senki, hogy pocakos. Ilyen fiatalon kizárólag a mozgásszegény életmód lehet az oka az elhízásnak (na jó, meg a pajzsmirigyzavar, de azt ne feszegessük, ritkább annál), márpedig én mozgásszegény pasi mellett nem tudnék létezni.

    Párom is elég konkrét volt a társkeresőn: “Ha nem szereted mozgásos tevékenységekkel, aktívan tölteni a szabadidődet, inkább ne is írj.”

    Megnyertük egymást 🙂

    • Mit tudhatod te, milyen a szerelem? Na, majd… 🙂
      És mit mond el a kilók száma? Sem a testről, sem az életmódról, sem a személyiségről.
      Én ellennék egy száztíz kilós súlylökővel. De egy kövér férfival is, ha olyan.

      • Ne bánts. Ennyire nem vagyok zöld .
        Voltam már halálosan szerelmes 100 kilós pasiba.nem működött a szex. Nem volt gusztusom hozzá. Pedig bálványozva imádtam.
        Annak idején azt képzeltem, nem tudnék szeretni olyan pasit, aki nem olvasott ki legalább annyi könyvet, mint én. Na erre többszörösen rácáfolt az élet.

      • Én is úgy vagyok ezzel, mint Erenya. Amikor tizenéves voltam, mindig megkaptam, fiúktól is lányoktól is, felnőttektől is, hogy amilyen csúnya vagyok, örüljek, ha nekem egyáltalán jut majd valaki, mert nem válogathatok – már akkor is attól féltem, hogy mi lesz, ha nekem csak kövér fiú jut, mert olyat én nem akarok… Később is ez maradt nálam az egyetlen külsőt illető kizáró ok – az ápolatlanságon kívül persze. Saját magamon se viselem jól a hájat, és nem vonzódom a pocakos, pohos férfiakhoz.

        • Arita, ezt muszaj most mar kozolnom valahogy….amiket es ahogyan irsz olyan kedves, tiszta, egyenes gondolkodasra vall , hogy mindig meghatodom, ugy mint a nagyon kedves, tiszta vagy eppen csibesz gyerekektol. Szeretem amikor latok olyan embereket magam korul, akiktol elgyengul kicsit a szivem, teged csak olvaslak, de igy is jo. 🙂

          • Nyussz, most zavarban vagyok, köszönöm szépen, amit írsz! Való igaz, hogy elég egyszerű és egyenes az eszem járása, és néha gyerekes is vagyok, ez egyeseknek bejön, mást meg idegesít. Örülök, hogy te szívesen olvasod a kommentjeimet. 🙂

        • És még mondja valaki, hogy a ffiaknál bízhatsz a személyiség varázsában. Ők azt tanulják, hogy csak a szép nő ér valamit, a nők meg azt, hogy csak akkor érnek valamit, ha szépek.

    • Engem korábban nem zavart, volt is ilyen barátom. Ma már ez vészjel lenne. Nem esztétikai okból, hanem mert aki megtűr 30 kiló súlyfelesleget magán, azzal egész más az értékrendünk. Ugyanez a dohányosokkal. Az mást gondol az élet, az egészség értékéről, mint én.

    • Nekem a különbözés szexi. Fizikailag, szociálisan. Ehhez persze az is kell, hogy ha magassarkúban leeszem a fejéről a kását, az ne zavarja, mert kongruens 🙂

  4. Hát ez így persze, és amellett nagyon szeretem, ha egy férfinek a bőrét érzem, nem a szőrét. Ha nem dörzsöl hólyagosra a borostája. Ha magasabb nálam (ez ritka holló). Ha kellemes az illata. Ápolt a fogsora. Csípem a kreol bőrön a rózsaszín pólót. Értékelem, ha egy ffi ugyanannak a rendszernek aláveti magát, ami a nők felé már elvárás. Oly mértékben elvárás, hogy már a mindennapok része. Legtöbb nő már akkor is szőrtelenítene, ha egy lakatlan szigeten élne.

    És én hiszek a keresésben. Nem mindenki esetében persze. A regisztrálós rendszer sok kárt tehet olyan nőkben, akik nagy érzelmi életet élnek, a nagy őt keresik és néhány levél után már közös jövőt tervezgetnek. Őket érhetik nagy csalódások, elkophat a lelkük, szenvedhetnek sokat. A társkereső oldalak szórakoztatóak tudnak lenni, ha az ember éleslátó, kicsit távolságtartó. Ha tudsz olvasni a sorok közt, sokat tanulhatsz az emberekről, lehetnek jó ismeretségeid, barátságaid akár. És ha szerencsés vagy, akkor megtalálhatod azt, akit keresel.

    • Adél, ritkán értek veled egyet ennyire!
      Leszámítva, hogy a kreol bőrön én a habfehér pólóra szavazok.

      Viccet félretéve, több tartós barátságom származott társkeresőről, s rengeteget fejlődött a humorérzékem is.

    • “Értékelem, ha egy ffi ugyanannak a rendszernek aláveti magát, ami a nők felé már elvárás. ”
      ÉS akkor mi van, ha a férfi meg értékeli, ha a nő nem foglalkozik ezekkel az elvárásokkal?

      • Ez ennél összetettebb. Az egy dolog, hogy a társadat érdekli- e a szőrösséged, a nőket társadalmilag tolják a csupaszságba. Lehet, hogy a partnerem hónaljszőrrel szeret, mégis összeröhögnek a hátam mögött, ha kivillan. Megkockáztatom, a legtöbb nő már bőven önmaga miatt csupasz. Egyszerűen beépült ez a testkép és csak így érzi jól magát. Akkor is, ha a partnere könyörög egy lombos lábért. Hanem az a szőrtelen nő nem feltétlen ad hangot annak a vágyának, hogy szeretne szőrtelen férfit. Vagy ha igen, akkor egyszerűen elutasítják. a ffiakat nem tolja a közelvárás, nem éreznek késztetést, hogy szőrtelenítsenek, sőt, a vérmacsók még mindig buzizzák szőrtelen társaikat, miközben a bnőjüktől egyre többen várnak teljes, kislányos csupaszságot.
        Bőven több ez annál, minthogy egy nő az aktuális ffi kívánságához mérten legyen szőrös vagy szőrtelen.
        Én azt mondom, az én egyenlőségi törekvésem nem abban nyilvánul meg, hogy hagyom kinőni a szőröm, sokkal inkább kultiválnám a szőrtelenség mindkét nemre kiterjedését. De ez az én ízlésem. Fogalmam sincs, miért izgató szőrszálakat húzgálni a fogaink közül. Nekem ez sose volt férfias, mindössze eltűrtem.

        • Hát, eltérő az ízlésünk. Azért szerény tapasztalatom szerint ez a kislányos teljes szőrtelenség még nem teljesen elterjedt a nők körében sem. Sőt, hónaljkutyát is tapasztaltam, nagy örömömre, bár az már tényleg ritka. Igen, én inkább szedegetem a szőrt a fogaim közül, bár elég jó hatásfokkal kerülöm el, hogy oda kerüljön.
          Abban az egyben értünk egyet, hogy az elvárások legyenek egyenlőek.
          Egyébként ezt ne hidd el, hogy a férfiaknál nincs ilyen elvárás: már negyvenes pasik is borotválják a hónaljukat, csupasz mellkasú pasik sem ritkák, ahogy a csupasz lábúak is. Régen még a lebuzizás egyetlen megelőzési módja volt úszónak vagy kerékpárosnak kiadni magukat, ma modern, metroszexuális pasiknak számítanak.

          • Egy kozmetikában dolgozom. Tömegével jönnek a nők intim szőrtelenítésre. Én megdöbbentem, mennyire elterjedt már ez is. És azokról még nem is szólunk, akik házilag, borotvával bohóckodnak. Csak erről nem beszélünk, így hát azt gondolod, nem túl elterjedt. De.
            Én magam határozottan örülök a ffiak ilyen irányú változásainak. Ez így egál. Nekünk is jár a bőrkontaktus 🙂

            • Én ezt a gyantázást nem érem fel ésszel, főleg nem az intim területeken, ahol érzékenyebb a bőr. Egyszer próbáltam a lábamat gyantázni, attól is majdnem elájultam, így csak kb tíz négyzetcentimétert gyantáztam le, azóta is maradok a borotvánál, az legalább nem fáj. Epilátort is próbáltam, de az szerintem egy bújtatott kínzóeszköz, elbőgtem magam, miután egyszer végigtoltam a csülkömön.

              Aztán mikor hallottam, mi az a brazil gyantázás, és hogyan csinálják, komolyan, azt hittem belezöldülök, amikor elképzeltem. Hihetetlen önuralommal rendelkezhetnek azok az emberek, akik ezt kibírják, le a kalappal előttük, én asszem belehalnék.

              • Milyen az a brazil gyantázás?
                Én nem tudom, mindig jönnek ezzel a fájdalom dologgal, meg hogy bírhatatlan. Nem tudok ehhez hozzászólni, elég magas a fájdalomküszöböm, nekem speciel ez nem jelent semmilyen problémát.

              • Ja, hogy most olvasom! Ezt hívom én intim gyantának. Abszolut elterjedt ma már (ami persze nem jelenti, hogy ennek feltétlen örülünk)

              • Na ez viszont egy érdekes. Nem akarom félrevinni a témát, sokat töprengtem ezen, hogy mennyire morbid ez, de azt kell mondjam, nagyon érdekes hangulatot ad a helynek. Intimebbet és bizalommal teltebbet, mint ami egy pénzéhes nőgyógyász pasinál uralkodik.

            • Úgy tudom a brazil gyanta az, amikor minden szál szőrt leszednek az intim területekről – igazából én ezt max. altatásban tudnám elviselni. Egyébként az én fájdalomküszöböm afféle süllyesztett küszöb, nekem minden fáj, amit más még nem is érez. Ha kozmetikushoz megyek a szemöldököm kiszedetni – mivel nagyon rossz a szemem, magamnak már nem látom meg és nem lesz egyforma – akkor is mindig ömlik a könnyem a procedúra alatt. Már nagyon régóta járok ugyanoda, így a kozmetikusom már megszokta, de először megrémült, hogy valamit ő csinál rosszul, mert ennyire nem fájhat. De, pont annyira fáj, amennyire látszik.

            • Az, hogy egy nem-orvosnál kevésbé kellemetlenül érzed magad mint egy orvosnál, nem feltétlen azt jelenti, hogy a nem-orvosnál jobb. Rendkívül bizarrnak tartom ezt az egészet mindenestül. Még a masszőr is letakarja azt a testrészedet, amit épp nem massszíroz, pedig ott tényleg az intim hangulat megteremtése az egyik cél.

              • Én a magaméban teljesen. Bármi hívta életre a nők csupaszságát, én egy lakatlan szigeten sem akarnék szőrös lábakat. És akkor sem, ha a ffitársadalom térden állva könyörögne egy kis hónaljkutyáért.
                Az intim régió még nagyon új. Ezen még gondolkodom, hogy mennyiben valódi a nők döntése ez ügyben. Sztem még annyira nem evidencia, így eldönthető. A szőrös lábakra vagy a hónaljra a környezeted is reagál, így a nőknek nem kérdés, hogy akarják- e, az intim régió viszont rejtett, csak a partneredre és önmagadra tartozik, ergo elvileg eldönthető.
                Ismerek olyan nőt, akinek a férje utálja a szőrtelenségét, a nő mégis ragaszkodik hozzá. Ő gy szereti.

            • Hát képviselőné, én erre nem lennék hajlandó szabadság ide vagy oda, akkor se ha egyedülálló lennék, mert inkább kockáztatnám, hogy mindenki elfut, amint belenéz a bugyimba, minthogy megmurdeljek a szőrtelenítés közben…

            • Aritareal: Dettó. Én is kipróbáltam az epilálást és a gyantát is, de szintén csak egy alkalomig jutottam. Mert tényleg baromira fáááj! Pedig nekem átlagos a fájdalomküszöböm. Maradok a borotvánál, de annál is csak akkor, ha nagyon muszáj. Én nem tettem belsővé ezt az elvárást, nem tartom magam undorítónak szőrösen sem. Ha szőrtelenítek, akkor az csak a külső elvárások miatt van (értsd: a kisebb ellenállás felé haladok, nem vállalom be a megbámulást, kibeszélést).

              Adél: Én egyáltalán nem örülök annak, hogy a férfiaknál is egyre inkább elvárás a szőrtelenség. Sokkal jobban értékelném, ha végre békén hagynának mindenkit (férfit, nőt egyaránt), és kinek- kinek az ízlésére bíznák, hogy szőrtelenít-e.

            • de Adél, az nem érv, hogy ha a nők szívnak, akkor szívjanak a férfiak is.
              felőlem legyen elérhető opció a szőrtelenség, ha ez tetszik valakinek (én is igyekszem nem beszólni azoknak a partnereimnek, akik csinálják, pedig szerintem ronda és a nagyon friss állapotot leszámítva még kényelmetlen is), de ne csináljunk belőle elvárást, se olyan elváró beszédmódot, amilyet itt te használsz.

              • ha a nők szívnak, akkor szívjanak a férfiak is.- Én nem így érveltem. Nem a szíváson van a hangsúly és a kárörömön, hanem azn, hogy én l ahogy magamon is utálom a szőrt, úgy a férfiakon is. Hogy én csupán eltűröm, de nem hoz lába, nem tartom férfiasnak, ellenben szeretek egy sima bőrt végignyalni. Szóval fontos, hogy hová tesszük a hangsúlyt. Az én akarásom ezzel együtt az,hogy se nőt, se ffit ne vegzáljanak se szőrrel, se szőrtelenítéssel, valamint ne legyen az természetes, hogy szőrös hátú ffi nyomást gyakorolhat a nőjére egy cuki brazil gyantáért, míg hasonló kérést visszautasít azzal, hogy nehogy má, ő nem buzi. Mindenki legyen olyan, amilyen akar lenni. Az én pasim lehetőleg minél kevésbé szőrös.

        • Nem láttam még sosem olyan izgatott csillogást fiúk szemében, mint amikor nem volt időm szőrteleníteni.
          Tényleg arról van szó, hogy baromi nagy a nyomás, minden női test ugyanolyan sablon-bézsre formázott.
          De szerencsére a szexuális fantáziánk nem ilyen unalmas. Igenis van akinek bejön ez és nagyon vicces látni mennyire.

    • Sok mindenre ráébredtem azóta. Másfél éves a poszt.

      Én nem foglaltam állást amúgy, a posztot áthatja a nagy, elfogadó, “akármi lehet szexi” elvű szeretet (és persze elvárom, hogy engem se gusztálgassanak normatívan, hanem senki se szóljon be, és szeressen, aki szeret, a magam egyediségében). De nem csak a humán elv miatt nem jövök azzal, hogy nekem mi tetszik, hanem mert nekem tényleg semmilyen ellenérzésem se a testborotválós, se a természetesen szőrtelen, se a burjánzó férfival nincsen. Szexi a borotvált férfi, szerintem. Meg a szőrös is.

      Azért vicces, hogy reakcióképp a kommentelők ugyanazt a normatív, nyomasztó, másokban szorongást keltő ízlésalapú elvárástömeget tolják (miközben én az eltelt idő alatt testszégyenítő lettem, ugye…). Tehát erre a sztereotípiacáfoló, elvárásoknak beintő, a szerelem és a szexualizás egyedi és humán voltát hangsúlyozó posztra ismét azt írják le, hogy nekik mi tetszik, mi nem… Jó lenne ezt meghaladni, reflektálni. Senkit nem érdekel az ízlésünk ennyire, a szexualitás nem katalógusból való válogatás, a partner nem termék, és ha nem érzel olyat, ami miatt lényegtelen a köpcösség/szőr/fura fejforma, akkor az úgysem az a humán szerelem, amiről én írok. És persze, hogy csalódott leszel.

      És ne legyen ugyanaz, nőbe’. Ne gusztálgassuk vissza a férfiakat, ne kerüljünk mi sem vásárlói, megrendelői pozícióba.

      Az ápolatlan szőr nyaknál, fülben, a haddnőjönszakáll és borosta kevésbé vonz mondjuk. De van az a férfi, akivel ez is mindegy.

      A saját szőrösségem:
      én nem borotválok.
      a rendszeres borotvás kapirgálás kinyírja az érzőidegeket, szerintem a gyanta is.
      A szőr akárhol, ha hozzáérnek, plusz inger a csupaszsághoz képest, mert a szőrtüsző is mozdul, reagál. Én ezt az érzést nagyon szeretem.
      Most leszedtem a lábszőrt hideggyantával, krémmal és a maradékot borotvával, utóbbi miatt azonnal szereztem egy csúf sérülést, türelmetlen és rutintalan vagyok, pedig nincs se sűrű, se makacs szőrzetem. Emlékszem, a lányom szülése előtt pont ez törtéént, az akkori vérző csíkok hónapokig látszottak.

      Én ezt nem csinálom, csipesz lesz, és rendszeres karbantartás, és szőke pihék.

      Kissé halódik a poszt elején említett tumblr. Az ottani és általában a bárhol látható női szőrös láb, a szőrösségnek ez a mértéke szerintem nem mindig természetes, hanem sokszor PCOS-nak tűnő hormonzavar erdménye.

  5. Minden szava igaz-d igaz! De jót nevettem! A szívemnek szép férfiak pont olyanak, mint a leírtak! Éljenek a férfiak és az a 2% nálam is megvan. Ha rossz kedvem lesz, ezt az írásodat veszem elő. 🙂

  6. Nekem azt hiszem van ‘típusom’. Több is. A sötét bőrű, -hajú, -szemű szexi és a nagydarab (nem kigyúrt, arányosan hájas), lehetőleg pár centis hajjal. De ha megszólal és nem tetszik a beszédstílusa, esetleg neki azzal helyett avval, akkor mindegy, mert taszító. A férjemnek a nagymellű, húsos nők jönnek be, mégis velem van, aki a kockahasra gyúr és melltartót csak dísznek hord, mert nem nagyon van mit beletenni 😀

  7. És még az is eszembe jutott, milyen csodás lenne, ha a ffiak is imígyen figyelnének minket, amint az a posztban megjelenik. Sajnálatos módon azonban még a legnagyobb szerelmeknek is komoly szelete a nő szépsége, súlya és szexuális képességei. A párválasztásról meg ne is beszéljünk. A ffiak fogalomkörében nem ismert, hogy egy nőt csupán a személyiségéért szeressenek. Ha elég szép és szexis, akkor megbocsátjuk a személyiségét.
    Némi túlzással fogalmazok, de az igazság maszatolva mit sem ér. Nem kell ábrándokat ringatni a személyiség varázsában. Ez a nők mániája.

  8. Egy alacsony, elálló fülű, manószerű lénybe is bele lehet szeretni, ha okos, kedves és vicces. És amikor a szerelem elmúlik, lehet csodálkozni, hogy mit kerestél a furcsa kis lény mellett, aki még csak nem is szőrös.

    És bele lehet szeretni olyasvalakibe is, aki gyönyörű, koromfekete szeme, kicsit ferde orra, tömött, fekete haja van, és a teste olyan ruganyos, szép és izmos, mint egy párducé, és még mosolygós meg kedves is (és valószínűleg szőrös). Remélem, ő nem olvas itt és azonosít be.

  9. Véletlenül elkeveredtem egy blogra, ahol minősíthetetlen jelzőkkel illettek valakit csak azért, mert bevallotta, hogy direkt nincs gyereke, és ez annyira szíven ütött, hogy gyorsan visszamenekültem ide, hozzátok, ahol régóta olvasok és figyelek, és nagy ijedtemben gondoltam, inkább kommentelek gyorsan valamit, hogy biztosítsam itt a helyem… 🙂

    A bejegyzéssel nagyon egyetértek, bárki teste tudhat vonzó lenni, ha szeretem, de erre érdekes módon akkor jöttem csak rá, amikor a összekerültünk a férjemmel: az iránta érzett szerelem és szeretet (és persze szexuális vonzalom, vágy stb.) szemüvegén át nézve hirtelen az összes többi emberről el tudtam képzelni, hogy vonzó. Szépek az emberek, ez a helyzet.

  10. Öröm ezt olvasni, finom álmodozásra hív…
    30 fölött és mindenféle szarságon túl, életemben először élem meg, egy férfit minden porcikájában gyönyörűségesen szépnek látni. És nem csak ezt először: a szexben az igazi kölcsönösséget, bensőségességet is, hogy mennyire öröm adni, azt is.
    A két megélés közötti összefüggés csak látszólagos, az illető ugyanis objektíve is gyönyörű 🙂

  11. Sziasztok,
    na, épp most írtam a bemutatkozásban, hogy nem tudom, fogok-e kommentelni is..
    Hát naná, hogy fogtam.
    Sejthettem persze.
    Szóval egyrészt igaz a poszt, másrészt meg nálam azért úgy van ez asszem, hogy létezik valami előszűrés fizikumilag is.
    Nagyon nagy lukú a szűrő, de azért szűrő.
    Akit megszeretek, azt szépnek látom; ellenben aki a szűrőn nem megy át, abba nem szeretek bele.
    Pl. sajnos nálam alapfeltétel, hogy magasabb legyen.
    Keserves dolog, baromira sajnálom, sőt, kifejezetten szégyellem a dolgot, mert hát annyira lényegtelen piszlicsáré izé ez, sőt, ha úgy vesszük, akkor meg nem is lényegtelen, mert mindenféle pszichológiai randaságot árul el rólam – de egyszerűen nem tud nemileg vonzani az, aki nálam nem magasabb.

    • Én is így vagyok ezzel – nem nagyon tudom elképzelni magam egy olyan férfival, aki alacsonyabb. Én sem vagyok magas, a férjem is közepes magasságú, de 7 centivel magasabb mint én.

      • Hálisten a nagylányom már nem viszi tovább ezt; sőt, a kicsit is kérdeztem, ő is azt mondta, neki ez nem számítana.
        Örültem neki.
        Mert remélhetőleg akkor az ezzel kapcsolatos pszichológiai csúfságok sincsenek meg bennük.

    • Nekem mindig viszonylag alacsony paijaim voltak, ami nem volt feltűnő, mert én is alacsonyabb vagyok az átlagnál, és soha nem gondolkodtam ezen, amíg ösze nem jöttem egy szép szál legénnyel, és egyszeriben elkezdett imponálni a dolog. Mintha a vonzalom új dimenzióit fedeztem volna fel. Persze ettől még nem változott meg az ízlésem, a kicsik is ugyanúgy bejönnek továbbra is 🙂

  12. Tudom, hogy a poszt nem erről szól, de szeretném elmondani, hogy baromira pipa tudok lenni erre a “férfi csak egy fokkal egyen szebb az ördögnél” típusú szlogenre, mert ne legyünk már ennyire igénytelenek, meg különben is, sokszor megkaptam, hogy mit válogatok, mert nekem többnyire relatíve dögös pasik jutottak, és tényleg nagyrészt a külsejük alapján álltam velük szóba (kezdetben), és tény, hogy fontos, hogy a másik hogy néz ki, de ez nem valami objektív mérce szerint, inkább az összkép számít. De van három dolog, amitől még egyetlen, mégoly eszes és izgalmas férfi esetében sem tudtam eltekinteni, de ezt nem írom ide, nehogy megbántsak valakit. Különben is, ki tudja, mit hoz a jövő, meggyőzhető vagyok végülis.
    Tényleg, erről a férfi-ördög hasonlatról mit gondoltok, szerintem amolyan jéghegy csúcsa és rengeteget elárul a Rend természetéről.

    • “férfi csak egy fokkal egyen szebb az ördögnél” ezt én el tudtam fogadni ,vagy akármilyen külsőt. Azért szerencsére nem volt Quasimodom ,csak szinte. Nem tartom igénytelenségnek a férfi alkatával kapcsolatos nagyvonalúságot. Nálam pl az számított, hogy legyen okos. Szellemes is lehetett volna 😀 Legyen benne jóérzés. Ne legyen főnök típus.

    • Azért marhaság az ördög hasonlat, mert van, aki épp rá bukik. 🙂 Na jó, nem, viszont ahány nő, annyiféleképpen határozzuk meg a férfiszépséget, nem? Akivel én vagyok, azzal más szóba sem állna, és viszont, nagyon ritka szerintem a közfelkiáltással, egyhangúlag “jópasi” (és most nem számítom ide azokat, akik a magazinok szerint jópasik).
      Én szenyó vagyok, soha nem bírnék bajuszos, szakállas férfival lenni, odáig sem jutnánk el, hogy megismerjem a lelkét, sajnos.

    • Ugye nem fogmosás vagy ilyesmi? Pocakhiány? Mi lehet?

      Én pölö nem vagyok igénytelen, hanem annyira ellenemre van emberi lényekről mint célpontoktól, TESTekről beszélni.

      Ugyanezért a farkuk mérete sem számít.

      És remélem, megbocsátják akkor a szőrös anyajegyemet.

      (nincs olyanom, az igazi durva szépséghibám pedig titok)

    • Bocs, nyilván nem fogmosás. Fogazat?

      “egy fokkal szebb”: Igen, azt leplezik vele, hogy a férfiak elhagyják magukat, ápolatlanok, és jobb nőket akarnak, mint aki velük vonzerőben egy szint volna.

      • Fogazat….az azért elég alap 😀 Inkább testalkattal függ össze.
        tisztában vagyok vele, hogy még én is kerülhetek a fogatlanság állapotába, de azt például nem értem, hogy egyes emberek miért nem pótolják legalább a mosolyzónában a foghiányukat, ismerek pár embert, akik egyébként egész igényesnek tűnnek, pöpec állásuk, lakásuk és kocsijuk van, és nagy fekete kráterekkel a szájukban mászkálnak. Számomra ez érthetetlen és kiábrándító.

      • Nekem is. Hogy tetsszen. De nem tudom megmondani, milyen az, ami nekem tetszik. Nem arról szól a bejegyzés, hogy a jó külső nem fontos, hanem hogy nem tudom megmondani, csak kontextusban, milyen nekem a jó külső.

    • A “férfi legyen csak egy fokkal szebb az ördögnél” szlogen onnan is eredhet, hogy a nő ízlése és preferenciája nem volt érdekes a társadalom számára. Ebben az értelmezésben azt tükrözi, hogy a nő, mint alárendelt, nem bírálhatja a férfit, nem lehetnek igényei annak külsejével kapcsolatban, örüljön annak, hogy a teremtés koronája egyáltalán figyelemre méltatja és kifejezi iránta a vonzalmát, pláne, ha ez a vonzalom törvényes házasságra törekvésben, lánykérésben nyilvánul meg. Akkora baromi nagy ajándék ló ez, aminek nem illik vitatni a fogazatját – lehet akármilyen, örülj, hogy elvesz.

  13. Előző pasim: magas, vékony, hosszú szőke hajú. Mostani pasim: nagydarab, izmos, szakállas, 3 mm-es sötét hajú. A közös bennük: az izmos láb. Ja igen, és szőrösek. Hát ennyit rólam 😀

  14. Hehe, nagyon tetszett ez a bejegyzés, és én is egyetértek. Valahogy nekem sincs olyan, hogy az a típusú pasi tetszik. Lehet kívülről totál gyönyörű, ha valami zavar az összképben. Az exférjem magas, sportos, sötét haj és szem, igazi macho külső, se nem sok, se nem kevés szőrrel, a mostani párom alacsonyabb, és bár izmos, de van egy kis pocak, zöld szem, szőke haj, hasonló hozzám, kopaszra nyírja a fejét és szakállas, de amúgy alapból szőrtelen Sosem gondoltam volna magamról, hogy egy ilyen típusú pasiba beleszeretek :-DD

  15. Cinikus-humoros kedvemben a kérdésre a válasz: egészséges legyen. Ezt nem mondta még senki, mi? Sokan a szememre vetették, hogy mozgáskorlátozottként miért nem hozzám hasonlóval kezdek. Igyekeztem. Két dolgot tapasztaltam:
    1. nem vonzottak: többség tényleg a kisebbségi lét foglya, infantilizált, önállótlan gyerek
    2. a súlyos sérülés torzítja a személyiséget.
    Ha izomsorvadásos lennék, vagy nagyon súlyosan sérült, akkor belátnám, hogy a hozzám hasonlóak a terepem.
    Mit csináljak, ha csak kicsit sántítok? Gyereket akarok idővel, azt akarom, hogy az apjuk szükség esetén két kezet tudjon fogni, a gyerekét és az enyémet.
    Nem látok fogyatékos, nem fogyatékos párokat. Ti?
    Magasak az elvárásaim?
    Kérlek ne írjátok, hogy idővel valaki így elfogad, meg hogy milyen bátor, erős, mittomén mi vagyok 😀

      • Rengeteg kutatás bizonyítja, hogy a fogyatékkal élő férfiak egészséges nőre vágynak, így kompenzálva a saját komplexusaik. Az egészséges nők meg kezdenek velük, mert úgy gondolják ők jófiúk, nem csalnak, bölcsek és társai. Az egészséges férfiak viszont a barátnőjük jócsaj mértékegységével mérik a virtuális péniszük hosszát. Ergo, nem kezdenek sérült nőkkel. Ők a “maradék”. Főleg a súlyosan sérültek.
        Kemény ez. Anyád is valahogy így láthatja.
        Van kivétel. Minden barátom egészséges volt.
        De az a dilemmázás, istenem! Láttam a szemükben, nem is értik, hogyan vonzódhatnak egyáltalán hozzám. Cikázott a szemük a mellem és a lábam között.

        • Bizonyos szempont szerint én is fogyatékkal élő vagyok.. (Nem az én szempontom szerint, azért írom így.)Nem látszik kívülről, max. jól képzett orvos tud vele mit kezdeni. Műtéti hegek vannak. Mindig úgy álltam hozzá, hogy akinek nem tetszik, az mehet, azonnal. A páromnak nem szempont. Nem látom magam betegnek, de ahhoz kell gondolom az, hogy megmarad az álca, hogy kívülről nem látszik. A “sorstársaim” – haj, de nem szeretem ezt a szót – valahogy olyan – keresem a szavakat, feljebb lapozok és nézem, mit írt Sára – a kisebbségi lét foglyai, igen. A férjem egészséges.

    • Ismerek ilyen párt, vagyis ismertem, régóta nem tudok róluk. Pont kicsit sántít a lány, illetve azóta nyilván asszony. Mindketten nagy természetszeretők voltak, de nyilván kirándulni elég mérsékelten tudtak együtt. Nekem akkor eszembe jutott, mi lenne, ha én is mozgássérült lányt szeretnék meg, mert nekem is nagyon fontos a természet, a kirándulások. És pont az volt, hogy lám, nekik is sikerült. Nem szerettem bele fogyatékkal élőbe (eddig legalábbis), és nem tudom, de azt érzem, hogy bele tudnék.

      • Sok nő és férfi mondta nekem, hogy sérülttel nagyobb a felelősség. Az utóbbi napokban fogalmazódott meg bennem: úgy látják a sérültség sérülékenységgel jár.
        Laci, szép az utolsó mondatod. Megjegyzem.
        Mellesleg, kicsi vagyok és vékony 😀

        Csúnya dolog, ti ne próbáljátok ki!
        Gyakran kicsinosítom magam, miniszoknya, vörös rúzs, ami kell. Helyet foglalok egy szórakozóhelyen, majd látványosan szemezni kezdek valakivel.
        Egy ponton fölállok és azt mondom a mosdóba megyek. Ha az illető még akkor is ott van, amikor visszajövök, akkor el van döntve az estém…
        A többségnek általában sürgős elintéznivalója akad.

        • “úgy látják a sérültség sérülékenységgel jár.” Vagy inkább tehetetlenséggel, másra szorulással – amit egy férfi valóban kevésbé vállal, mint egy nő, mármint azt, hogy rá szoruljon valaki. De más részről ez így marhaság. Miért járna? Egy elkényeztetett nemsérült mivel jobb?
          “Mellesleg, kicsi vagyok és vékony ”
          Te Sára, nem rémlik neked egy Laci egy gender-szemléletű pszichodráma ülésről? Hát találkoztunk személyesen. Valamiért aszittem, ez neked is tiszta.
          Igen, az az öreg csóka, na az vagyok én 😉 De legalább bőven 80 alatt. Mármint kilóban. 🙂
          A többség menjen a csudába. A kisebbség meg attól ijed meg kicsit később, hogy önálló, erős csaj vagy, fogadjunk. Bár ez az este nem biztos, hogy kiderül.

          • “tehetetlenséggel, másra szorulással – amit egy férfi valóban kevésbé vállal, mint egy nő, mármint azt, hogy rá szoruljon valaki” Pedig mindig ez a PR szöveg, hogy ők “gondoskodni” akarnak.

            • PR-nak jó. Nyilván, gondoskodni, persze. Valakiről, aki cserébe kimos, vasal, főz. Szóval aki valójában RÓLUK gondoskodik. De ha esélyt látnak arra, hogy esetleg nem mos, vasal, főz, mert nem tud, sőt VALÓBAN gondoskodást igényel, gyorsan lépnek le. Vagy inkább fel sem lépnek, ha tehetik. Nézzenek fel, éreztessék a pasival, hogy róluk gondoskodva van – de közben legyenek anyuka is.

            • Perszehogy! Nyálat törölni, mosdatni és segíteni enni a barátnőjüknek.
              Egy mozgássérült férfi mesélte, hogy mindennap ő segít a feleségének öltözni és vetkőzni, mert egyedül képtelen rá.
              Bennem maradtak a szavai: ” Leveszem a bugyiját, napjában kétszer. Ez minden férfi álma, de én már nem bírom ezt tovább.”
              Végtelenül szomorú volt ez. Nem tudja ott hagyni, nem képes az önellátásra.

        • “Csúnya dolog, ti ne próbáljátok ki!”
          Megígérem. Most hogy néznék ki miniszoknyában, szőrös lábbal, negyvenhármas körömcipőben, kirúzsozva.

        • “A többségnek általában sürgős elintéznivalója akad. ”
          Te, ez már tényleg fura. Mert ha jól értem, eléggé nyilvánvalóan egyéjszakás kalandnak tűnsz a számukra, nem? Vagy félreértem? Szóval egyéjszakásnál mégis mire számítanak, arra, hogy egy sérült valójában egy életre akarja megszerezni őket? Ha nem, akkor mit zavarja őket? Ez nekem magas, túl egyszerű pasas vagyok biztos. Ha én megkívánok egy nőt, egy kis kalandra, szemmel láthatólag kölcsönösségi alapon, akkor miért félnék egy kis sántaságtól?

          • Jól látod, azt hiszik kettőt pislognak és holtomiglan’.
            Ijesztőnek találják, hogy vonzódnak hozzám.
            Az is megfordult a fejemben, hogy egészen sötét vágyakra tapint rá egyeseknél ez a dolog. Tudod, gyengeség, kiszolgáltatottság izgató lehet (?)
            Szerencsére vannak helyes, normális férfiak, akik azért nem olyan ijedősek.

            • “Ijesztőnek találják, hogy vonzódnak hozzám.
              Tényleg így lehet. Döbbenet.
              “Tudod, gyengeség, kiszolgáltatottság izgató lehet”
              Igen, ez is lehet, megijednek, mi jut eszükbe erről. Pedig túrót, miért lenne kiszolgáltatottság? Sztereotípia.
              “hát honnan eset volna le”
              Teljesen úgy rémlett, hogy a bemutatkozáskor volt ilyesmiről szó, utalás, hogy honnan is ismerik egymást a vezetők és játékmesterek, de úgy látszik, a memóriám mellett már a Cavintonom sem a régi 😉
              Később is megijednek, a bátor férfiak, akikre jól rátámaszkodhat a gyenge nő.

          • Érdekes dolog ez az egyéjszakás kaland, nekem mindkét komoly kapcsolatom annak indult. Eszembe sem volt bepasizni, sőt határozottan elleneztem fiatalon a házasságot is. Én azt gondolom, hogy saját defektjeinket helyezi magunk előtt érzékelhetővé a látványos testi hiba, elérzékenyít. Nagyon felnőttnek, kiegyensúlyozottnak kell lennünk ahhoz, hogy ezt a helyén tudjuk kezelni, és ne érezzük azt, hogy hímes tojásként kell a másikkal bánnunk, ahol nincs helye önfeledtségnek.
            Sanszosan annak sokkal nagyobb hibái vannak, aki menekülőre fogja, csak az övé el van rejtve, külső szemlélő számára láthatatlanul.

            • Egy komoly kapcsolatom nekem is egyéjszakásnak indult. Nincs azzal semmi baj szerintem.
              “hogy saját defektjeinket helyezi magunk előtt érzékelhetővé a látványos testi hiba”
              Hm, ez érdekes, ezen nem gondolkodtam eddig. De lég logikus, különösen, mint a menekülés oka.

            • Nagyon pontosan megfogalmaztad, én is így látom. A testi hibák nem egy embert kiborítanak, eszükbe jut a saját tehetetlenségük, depressziójuk, félelmeik, de elsősorban a betegség, a haláltól való rettegésük.

            • Én az értelmi sérültek mellett szoktam érezni ezt a feszélyezettséget, menekülni vágyást. Valahogy az a nagyon elemi kommunikációjuk, az a primér odafordulás (szeretet?), amiben mások fürdőzni tudnak, engem nagyon rossz érzésekkel tölt el (ez mondjuk kívülről nézve nem látszik állítólag). Nem tudom, miért van ez, de ez érdekes szempont, el fogok gondolkodni rajta.

    • Barátnőm 20 éves lánya tolókocsis. Egészséges barátja van, 7 hónapja.
      Előtte is egészséges fiúk legyeskedtek körülötte.
      Mosolykához tudnám a lányt hasonlítani, árad az életöröm belőle.

      • Na igen. Én aztán nem vagyok ilyen csak akarat kérdése, az optimizmus mindent legyőz, elfogadás, stb.
        Nem vagyok hajlandó mások szorongását ilyen mindent takaró vidámsággal enyhíteni. Vannak kivételek, de úgy látom, hogy ez a “sérülten, de vidáman” nagyon is elvárt szerep, ami elsősorban a külvilág dolgát könnyíti meg.
        Én biztosan nem burkolom az egész fogyatékosság témát cukormázba. Rettenetesen felbosszant, ha mások ezt teszik.

            • Nem.
              Nem vagyok fogyatékkal élő.
              Viszont át tudom érezni, azt hiszem.
              Azért unod te is, amiért én gondolom, hogy…?
              Na, próbálom összeszedni röviden.
              Szóval, fogyatékkal él valaki, és az állandó mosolygással kell kompenzálnia azt, hogy fogyatékkal él?
              “Az élet szééép!!!!!”
              Ez nekem halálosan idegtépő lenne.
              Én is ilyen kis “mosolygyár” voltam, amíg meg nem untam.
              Ilyesmire gondolok.

            • Őrületesen idegesítő mindig mosolyogni.
              Utálom, gyűlölöm.
              Aki mindig mosolyog, abból szívják-szívják az energiát, aztán otthagyják kibelezve.
              Ha megunja, mert megunja egyszer, akkor pedig jön a “Hát te nem voltál ilyen nyers”.
              Utálom.
              Én már nem mosolygok mindig, öcsém még igen.
              Majd megunja!
              Várom, mikor b…sz ő is a földhöz valamit.

    • Volt egy barátnőm az egyetemen aki agyvérzéssel született ,és emiatt az alsó végtagokkal gond volt. Főleg a bal lábával sántított jobban. Kevésbé volt fejlett az izomzat is mint a jobb lábnál. Szépen öltözött.Adott magára.
      Az anyukája nagyon sokat tett a lányért. Nyilván több támogatásra volt szüksége mint a többieknek. Mindig eljött vele a vonattal, meg egyéb segítségek.
      Együtt jártunk színházba. Végülis megfelelő partnerek voltunk egymásnak, mert a többség nem szeretett színházba,operába járni. Természetesen belém karolt, úgy jártunk .En teljesen normálisnak láttam a kapcsolatunkat. Nem zavart semmivel az hogy kellett segítsek neki bizonyos helyzetekben valamit levenni a szekrényről,cipelni meg ilyenek. Nekem ő egy teljesen normális barátnő volt.
      De úgy éreztem,hogy ő egy kicsit kihasznált engem.Érdekből járt velem. Ilyen érzésem volt más nemfogyatékos barátnőkkel is.A legtöbben önzőek voltak sajnos. Annál is inkább,hogy miután befejeztük az egyetemet soha nem adott életjelt magáról. Egy kicsit túlzásba vitte a környezete igénybevételét.
      Itt találónak látom az idézetet: “mindig azon rinyáltam, jaj szeressen már valaki, pedig azon kellett volna, hogy szeressek már valakit végre én!”

      Sára, ne vedd magadra ez az én ismerősömről szól. Csak elmeséltem 🙂

      • Tudod eső, ezt én is tapasztalom, hogy igenis van olyan, hogy egy fogyatékkal élő tapad, támaszkodik, depensens. Talán többször, mint egy nem fogyatékos ember. Ennek számos oka lehet.

        Amikor felmerül ez a beszélgetésekben, hogy van egy vak ismerősöm, de mindig lever valamit vagy kerekesszékes, de egyáltalán nem alkalmazkodik, stb. akkor mindig eszembe jut a belga szám:
        “attól még, hogy vak vagy kapaszkodhatsz!”

        Ebben van valami egyenlősdi. Nem szeretem. Olyan mindannyian egyformán értékesek vagyunk és egyformák a kötelezettségeink. Haha.

        • Nem szeretem a kötelesség fogalmát.
          Inkább mindenki annyit tegyen amennyit bír.
          Közön- kézül meglesznek a dolgok. A gondolati , lelki közelség és testi vonzalom a lényeg.

          Az én kolleganőmmel az volt a baj,hogy megszakadt a kapcsolat.Miatta.
          Tehát ha nem volt szüksge rám,már nem keresett. Még a fészen sem akadok rá.
          Ha megsértettelek, bocsánat.

          • Nem sértettél meg, dehogyis. Csak eszembe jutott róla, hogy a segítségre szoruló emberektől mennyi mindent várnak el. Általánosságban, nem a barátnődre gondolok.

            • Én ugyanannyit várok el a segítségre szorúló emberttől is mint mástól. Minden embernek szüksége van segítségre az biztos.
              Pont te voltál aki erősítettél,bíztattál engem lelki bénaságom miatt.
              Ez nagyon sokat jelent nekem.Megjegyeztem.
              Más segítséget is kaptam tőled festményeket mutattál,hozzáállás az öltözködéshez meg egyéb értelmes,izgalmas gondolatok.Szívesen vagyok veled 🙂

      • Nekem ebből az írásból az jött le, hogy végül is a fogyatékkal élők is épp olyan emberek, mint mások, nem hiba nélkül valók. Nekem is volt olyan barátnőm, aki ugyanígy támaszkodott rám, mint ahogy Eső sztorijában a lány. Sülve-főve együtt voltunk, mindenhova együtt mentünk, én nagyon jó barátnőknek hittem magunkat, majd amikor lett pasija, már nem volt szüksége rám és alig állt szóba velem. A különbség csak annyi, hogy ő nem élt semmiféle fogyatékkal…

        • “épp olyan emberek” :erről eszembe jut egy vita a Varázshegyből, olyasmiről szólt, hogy a beteg embereket magasabbrendűbbé, erkölcsösebbé teszi -e a betegség.

  16. Típus: van egy kis típus-preferenciám, a karcsú, kicsi nők. Ehhez képest egy-két kis kalandtól eltekintve ilyen nővel nem volt dolgom, nagyon szerelmes voltam a nem olyan vékony, nem olyan kicsi nőkbe az életemben, természetesen szexuálisan is nagyon vonzónak tartottam őket. Ellenben bőr- haj- stb. szín például egyszerűen nem is érdekel.

  17. Nekem van esetem. A magas, vékony, fekete hajú férfiak.
    Ez annyit jelent, hogy az ilyeneket megnézem az utcán, szívesen nézem őket egy filmen. Nem ragaszkodom hozzá, hogy a partnerem ilyen legyen, és megfordítva, semmit nem garantál, hogy valaki így néz ki. A barátaim többsége nem ilyen volt. Az egyéniségük megfogott, nem volt hiányérzetem. Akit szeretek, azt úgyis egyre szebbnek látom. A férjem egyébként pont az “esetem”, aminek örülök, de ez csak bónusz egyéb fantasztikus tulajdonságai mellett. A neve is szép!
    Szőrben evolúciót hajtottam végre, kamaszkoromban a szőrtelenek tetszettek, bár akkoriban még olyanok voltak a fiúk, mostanra bejön a szőrös mellkas.

    A túl szép fiúk mindig ijesztettek, sose hittem el, hogy egy ilyen szóba állna velem, szerencsére nem is volt velük dolgom.

    • nekem nagyon erős típuspreferenciám van a fekete (vagy legalábbis eredetileg fekete), tüsinél hosszabb hajú, középmagas, vékony férfiakra. szinte az összes fontos valakim maximum egy kritériumban tért el ettől – nem kizáró ok egyik se, de úgy alakult, hogy kevés ember tetszik, de azok nagyon, és ha személyiségben is érdekeltek, akkor többnyire lett belőlük valami.
      nem szeretem, ha valaki sokkal magasabb vagy nagyobb nálam, mert nem érem fel, összenyom alvás közben, macerás na.
      nagyon szépnek látom a sok szőrt, az összenőtt szemöldököt, a zöldesbarna szemet is, a nagy kezet hosszú, vékony ujjakkal, a mozgékonyságot (valaki élénken, ruganyosan mozog vagy széles, jellegzetes mozdulatai vannak).

      lányban egyelőre nem fedeztem fel formalizálható ízlést.

  18. a krisztiánon jót röhögtem, és az szerintem még nem is olyan borzasztó. ede…józsi…mindenesetre kiskamasz korunkban gyakran felolvastuk egymásnak a naplónkat a legjobb barátnőmmel, na, abból a mai napig emlegetjük, amikor leírtam a pócsmegyeri bányatónál való kötélenugrálás után, ahogy ott megimerkedtünk pár sráccal, hogy aszongya, idézem:
    “volt ott egy tűrhető csávó, de attilának hívták, úgyhogy mindegy.”
    ahogyan erre többször is rácáfolt az élet, úgy cáfolhat rá a krisztiánnal is, bár tény és való, hogy az általam ismert krisztiánok, és főleg szabik, norbik és ricsik egytől egyig telepi suttyók susogós naciban.
    a poszttal ahogy öregszem, egyre inkább egyetértek, csak egy alapfeltétel van, aminek hiánya esetén nem tud tetszeni valaki: neee legyen sovány. legyen egy vastagsága. nem feltétlenül kilóban értem, mert lehet az ember vaskos hatású hetvenkilósan, és nyizerge nyolcvanöt kilósan is, a lényeg az, hogy ne legyen sovány 🙂 ez azért minimumfeltétel, mert egyébként nemigen tud tetszeni, é akkor abból ott nehezen lobban be a szikra is. biztos előfordulhat, de nem hinném. azontúl azért bejön a tetoválás meg a látványos izmok is, nem azt mondom, hogy ha az van, minden van, vagy ha az nincs, semmi nincs, de azért pluszpont 🙂

    • A felsorolt férfinevek nagy részével a jónál is jobb tapasztalataim voltak és vannak. Főleg az r betűsökért vagyok oda. Szerintem ők a kivételek. Még susogós nadrágjuk sincs, vagy csak a szekrény mélyén, és már elhatározták, hogy beteszik jótékony célra a ruhaledobóba.

        • hát nekem volt egy ovis társam, a nagy konstantin (igen), és akkor még nem hallottam az óvónéniket cigányozni se, pedig ő volt az egyetlen gyerek, aki a csendespihenő közben felkelt, kiment a konyhába, és elküldte a konyhásnéniket a halál retkes faszába (igen, pont így) , de az évzáró ünnepségen is kiperdült középre, és megmondta, hogy kinek egye ki a rák a belét.

          • Nagy Konstantin, ez nem semmi. Én ismertem Ferenc Józsefet, és Péter Gábort is – utóbbiról mindig az jutott az eszembe, hogy szegénynek milyen szülei lehettek, de persze az is lehet, hogy egyetértettek azzal a rendszerrel, vagy fogalmuk se volt róla, ki volt az a Péter Gábor.

  19. A preferenciapanelek tok jo kis utmutatast nyujtanak. Nekem a voros, a kek, a sarga…
    Az a baj, hogy mindenkinek van ilyenje, hiaba allitjuk, hogy nincs. Mondjuk az okos noket szeretem, csipetnyi agresszioval, evokanalnyi szarkasztikus/gyilkos humorral, a szine meg mindegy. De amint jon egy cicispopsisvoros, a szoke, okos, karcsu, szarkasztikus elhalvanyul, es sosem tudom meg, hogy valojaban o az, aki. Mert a preferenciapanelem a cicispopsisvoros.
    Trukkos. Veszek inkabb madarpokot.

  20. Krisztián, Dominik, Patrik ne legyen. Kinézhet bárhogy, fürödjön, és nagyjából próbálja meg magából a legjobbat kihozni ápoltságszinten, és ne legyen kopasz, mert egyszer volt egy kopasz palim, aki szociopata köcsög volt, és azóta taszítanak a kopasz férfiak, evvan. Viszont legyen nagyon sármos, villogóan intelligens, és egyikkel se éljen vissza. Hosszabb haj és szakáll, illetve nagy mennyiségű szőr extrán vágykeltő nálam. A férjemnél ezek közül csak a kicsit hosszabb haj stimmel. 😀

    • A Patrikok és Dominikok jelenleg maximum 20 évesek 😀
      A művi kopaszság egy férfinál szerintem olyan, mint amikor a macska felborzolja a szőrét: félelmetesebbnek szeretne tűnni. Valamiért a maszkulinitást, a nyers erőt akarja sugallni, kb. ugyanez a helyzet a testépítőkkel, nem véletlenül nagy az átfedés a két halmaz között. Azt is megfigyeltem már, hogy minél keletebbre megyük Európában, annál több az ilyen típusú férfi, ellentétben mondjuk a hosszúhajú-szakállas művésztípussal. Nálunk mintha most kifejezettem kultusza lenne a zsírnyaknak.

      • Kizárólag szép koponyaforma és hibátlan fejbőr esetén vállalható, de akkor létező alternatíva.
        Kicsit macerás. Kicsit előtérbe tolja az arcot.

        Az tévedés, hogy a testépítők okvetlen agressziót üzennének, és főleg az, hogy agresszívek lennének. Pont hogy levezetik a kis suttyó pattoghatnékot, frusztrációt, ami annyi sporttagadó kisebb testűben ott feszül, intellektuális színvonaltól függetlenül. Motivációja az, hogy “engem megvernének”, illetve hogy “nem tetszem a nőknek, nem vagyok elég jó fickó”. Aki biztos abban, hogy nem vernék meg, úgy már egész békés tud lenni. Érdekes a testépítők lelkivilága, már ha van nekik közös és egységes, de a testépítőket leszólóké még érdekesebb.

      • A testépítő nekem azért visszatetsző, mert – khm, hatásszünet – túl feminin.
        Valahogy az, hogy a saját testével, annak (szerinte) vonzóbbá tételével ennyit foglalkozik, az olyan plázacica-szerűvé teszi.
        Elég paradox dolog, de ez van. Kb. úgy viszonyulok ehhez, mintha a szemfestésben és körömlakkozásban élné ki magát.

        • Hasonló lelki hátere lehet szerintem is. (Ez nem feminin, csak azért mert a testtel való kényszeres foglalkozást a nőknek tulajdonítjuk inkább, hiszen rajtuk nagyobb a nyomás. ) Persze léteznek olyanok is, akik a testüket afféle műtárgynak tekintik, és a kreativitásukat élik ki abban, hogy formálják-módosítják, többé-kevésbé mindenki ezt csinálja, aki egyszer is járt már fodrásznál. Kérdés, kinél mennyire tudatos ez.

          • Ez a femininség érdekes kérdés; mindenesetre úgy értettem, hogy a társadalom által femininnek tartott tulajdonság ez.
            És hát a mérték, az nagyon lényeges itt, mert ha az ember nem csukott szemmel öltözik föl reggel, már akkor is valamennyire ezt csinálja; aztán a spektrum másik végén meg ott van az, akit a saját édesanyja se ismerne fel, csak a plasztikai sebész.
            Nekem a lelkes testépítő már elég izé.
            (Sajnos eszembe jutott erről a testes léleképítő, akiről épp most olvastam a legfrissebb posztban, hm.)

          • “a testtel való kényszeres foglalkozást a nőknek tulajdonítjuk inkább, hiszen rajtuk nagyobb a nyomás”
            Ráadásul ez a nem szimmetrikus nyomás elég új keletű, ha nem tévedek, lényegében 19. századi. A barokk korban még a pasik nagyjából ugyanúgy szépítkeztek, öltözködtek, parókáztak (és nem tisztálkodtak, hanem parfümöztek), mint a nők, nem? Mármint a gazdagok, a szegények meg éppúgy nem, mint a szegény nők.

            • Nem értek hozzá, de talán a polgárosodással és a fogyasztói társadalom kialakulásával függhet össze, valóban. Egyrészt a nőnek a külseje volt az az érték, amivel a férjhezmenetelét, azaz a megélhetését biztosíthatta, később pedig a női test nyilvános szexualizálásával és a fogyasztásba való bevonásával fokozódott a nyomás. MIndez persze jól belesimul a patriarchátus rendszerébe, logikusan következik belőle, ezért nem is veszem igazán komolyan a “de hát a férfiakon is egyre nagyobb a nyomás” jellegű érvelést.

              • Szerintem a puritanizmus is benne van, hogy nem illik a külsővel annyit foglalkozni. A nőnek igen, hogy tessen a férfinak, neki az a dolga. Mondjuk asszem a barokkhoz képest azért a nők is visszafogottabbak lettek, paróka nem, dekoltázs sokkal visszafogottabb, stb.

      • Az én kopasz palim is testépítő volt, ő mondjuk azért borotvált, mert nem bírta elviselni, hogy kopaszodik. De egyetértek, biztosan van benne ilyen intenció. Kicsit visszás nekem, nem is tudom.

  21. Mau – július 21, 2014 16:13 szerint-hez

    Az én fejemben is van ilyen, Anyám nagy énerőt (v.ö. Éva linkje a bókokról a minapi aktuálisban http://everydayfeminism.com/2013/05/how-to-compliment-a-woman-without-objectifying-them/?utm_content=buffer2b408&utm_medium=social&utm_source=facebook.com&utm_campaign=buffer a kapcsolódó cikkekkel együtt) adott azzal, hogy nem a szépség nem számít, (bár szépnek látott, csak sose mondta – de azért biztos átjön hátulról az is – ) de valahogy nagyon óvott a menő pasiktól – olyannal nem kezdünk, mert csak rosszul jöhetünk ki belőle. Mondjuk ezzel a húgomnak kellett inkább megküzdenie, mert nekem igazából a nagydarab, legalább 185 cm magas pasik szoktak bejönni mélybiológiailag, főleg ha szakállt is viselnek. És kifejezetten bírom a gátlásos ürgéket, és nem bánom ha macsós külsőségekkel kompenzálnak, sőt, de azt se, ha nem.
    Én ugye hosszútávú monogámiában élek egy szép magas szakállassal, és elég szolid vagyok a még a fejben történő elkalandozások terén is asszem. Nekem felöltözve egy nagy has is be tud jönni, nem rágódóm azon, milyen lehet állagra vagy pucéran. A szőr kérdése is tök mellékes :)) Egy széles váll domború, nagy mellkassal egy magas férfin teljesen felvillanyoz – mint Hobo például. Mostanában kezdem észrevenni, hogy azért vannak a férfiak közt igen jelentékeny kistestű ragadozók is, akikkel biztos nagyon izgi lehet a szex – másnak. Én az óriás vérmedve kinézetű málnakedvelő példányokra teszem a voksom.

    • Imádlak, ahogy ezt így. Meg persze én tudom, kiről-miről. Egy boldog nő…
      Annyira relatív amúgy, kit látunk menő pasinak… és amögött is mi van. És hiába menő valaki, ha én röhögök rajta, annyira gyík. És milyen rémségek tudják menőnek gondolni magukat, jaj.
      Én új definíciót alkottam: bár sok közhelyesen menő elemem is van kívül-belül, azért a lényeg, hogy aki engem tud jó csajnak látni, és (igazán engem látva) odalenni értem, az biztosan nem kispályás. Lehet szőrtelen is.

    • Magas, szakállas.. Hmmm, bizony.
      És legyen nagyon okos.
      A gátlásosság is jó dolog, igen.
      Pont annyira, amennyire a menőcsávóság taszító.
      Ha valamennyire szőrös (nem kell nagyon, de az se baj), az is klassz.
      Meg legyen nagyon okos.
      A humor, na, az igazán fontos.
      És lehetőleg ne legyen sovány.
      Ja, és legyen nagyon okos, mondtam már? : )
      A szín – hát az tényleg mindegy.

    • nem tudom, nekem éppen pont a gátlásosság a zavaró tényező.
      én nem tudok azzal mit kezdeni, ha valakit zavarba hoz a nyíltságom, az irónia- vagy szubverzív gesztusmennyiség, amit egy vonzódásalapú viszonyba szeretek belerakni.
      nekem az a jó, ha valaki tud akkora „troll” lenni mint én (általános humorban vagy szexualitásban), anélkül, hogy bántani vagy lenyomni akarna.
      szóval nekem semmi bajom a menőséggel (sőt), ha annak valódi magabiztosság az alapja és nem póz, törékeny énkép, amit védeni kell a partnertől.

      • A gátlások szerintem bájosak.
        Nyilván nem mind, és nem minden helyzetben.
        De amikor a gátlások mögül, alól látszanak ki dolgok, meg pláne, mikor egymás után hull le a hét.. izé.. gátlás, az nagyon izgató tud lenni.

        • Amikor a gátlások alól látszanak ki a dolgok, az bájos, sőt, nem csak izgató, de éppen rokonszenvessé, szerethetővé tesz. Az a baj, mikor a gátlástalanság meg a felturbózott felszín alól látszik ki a semmi.

        • én egy ideje már úgy vagyok vele, hogy nem akarok azzal szórakozni, hogy a másikat személyiségfejlesszem meg „kihozzak belőle” dolgokat.

          legyen móka, kapcsolódás, kommunikáció, egy másik komplexitásból jövő új szempontok, az igen. de én nem leszek senkinek a különtanárja.

          • és van egy olyan gyanúm, hogy ez „a gátlásosság szexi”-típusú érzékelés mint jelenség (nem a tiéd konkrétan, hanem amit én tapaszatlok) inkább azzal függ össze, hogy azt tapasztaljuk, hogy a magabiztosnak látszó férfiak inkább hajlamosak a machismora és ezért a gátlásosnak látszó férfiakat inkább gondoljuk veszélytelennek.
            hogy nincs összehasonlítási alapunk.
            hogy nem is nagyon látunk valóban magabiztos fiúkat, férfiakat, akiknek a magabiztosságuk nem egy műmájer látszat egy érzéketlen, érzelmeitől elidegenedett lény fölött, hanem önazonosság, amiből a játék és a kötődés képessége ugyanúgy következik.

            • csak hozzá kell szóljak. mert a fizikai és szellemi leírása a te típusodnak szinte szó szerint hozza az én férjemet. mondjuk a keze inkább kicsi és erős, és nagyon látszanak rajta az erek, számomra ez abszolút szexepil, szemben a vékony, hosszú ujjakkal, de egyébként tényleg olyan. és az egyetlen önmagában magabiztos (ez valamiféle szóismétlés vagy képzavar lenne, igaz?) férfi, akit ismerek. nem tudom, hogy írjam, egyedül is magabiztos, egy szigeten is, vécézés közben, szexben, beszélgetésben, pelenkázásban, fűszerezésben, úgy általában akkora piszok békében van magával és annyira nem tudja mi az a játszmázás (vannak irtó ronda húzásai, de nyíltan, szem előtt történnek és 10 esetből 9szer tökéletesen kiszámíthatóak és előreláthatóak), hogy néha sportot űzök abból, hogy zavarba hozzam, valami kis titkos frusztrájára rájöjjek, egyelőre sikertelenül, mert ami nagy félelme, bánata/hiánya saját magával szemben van, azt már kimondta hangosan, tudjuk mindketten.

            • Elgondolkodtam ezen; úgy általánosságban biztos van benne igazság.
              Egyébként meg a gátlásosság általában nem minden területen jellemző az érintettekre; az külön megindító tud lenni (nekem), amikor az addig tökéletesen magabiztosan hegyet mászó/előadást tartó/akármit csináló férfi válik hirtelen kisfiúsan zavarttá.
              (Egyébként én ezen nőknél is mindig meghatódom, és valahogy rögtön a szívembe zárom egy kicsit az illetőt. Talán rokon lelket sejtek benne. )

  22. Személyiségfejlesztés nincs ebben, pont annak örülök, hogy olyan, amilyen.
    És ebben az is benne foglaltatik, hogy olykor meg más. : )

  23. Visszajelzés: én jobb véleménnyel vagyok róluk | csak az olvassa — én szóltam

  24. Visszajelzés: “tényleg abszolút nem vonz a saját nemetek?” | csak az olvassa — én szóltam

  25. “Megszeretem. Akkor én az ajtómat szélesre nyitom, és akkor bejön a test.”
    Valahogy így. Az tény, hogy jobbára aktív emberek között mozgok, így gyakran magasak és többé-kevésbé vékonyak/sportosak szoktak lenni a választottak, de nem mindig. Alapvetően nem innen indul a dolog, hanem beszélgetéssel, egymás – csillogó – szemébe nézéssel. Ez meg tud bolondítani :).

  26. Visszajelzés: az évek meg csak telnek | csak az olvassa — én szóltam

  27. Visszajelzés: a moccanás odalent | csak az olvassa — én szóltam

  28. Visszajelzés: nem csak a szex | csak az olvassa — én szóltam

  29. Visszajelzés: most akkor én mit tolok | csak az olvassa — én szóltam

  30. Visszajelzés: ugyanaz, nőbe’ | csak az olvassa — én szóltam

  31. Visszajelzés: a nők általában | csak az olvassa — én szóltam

  32. Visszajelzés: kis pocakkal is, ne parázz | csak az olvassa — én szóltam

  33. Visszajelzés: a boldogtalanság tuti receptje | csak az olvassa — én szóltam

  34. Visszajelzés: ők is szenvednek 3. | csak az olvassa — én szóltam

  35. ”Akinek nem szőrös a mellkasa az nem is férfi. Amelyik férfin alig van szőr, az biztos buzi. Amelyik nő szőrös és izmos, az félelmetes, mert, (n)ő a férfit kérdőjelezi meg.” Világunkat a félelem (is) mozgatja. Vagy fekete vagy fehér, a szivárványt megdobja kővel a nemi státusz glóriája.
    Egy nemnormális társadalomban az abnormális a normális ?

    • A nemnormális társadalomban a nők azért is szőrtelenítenek és fogyóznak olyan késégbeesetten, mert a hormonális fogamzásgátlással és az inzulinrezisztenciával tönkrement az eredeti hormonrendszerük. A mellüket is ezért műttetik.

  36. Visszajelzés: a csodálatosan önműködő vágy | csak az olvassa — én szóltam

  37. Visszajelzés: testőrületek | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s