nektek ez sem elég

annyira szeretném, ha értenétek

Uramisten, ezek az új típusú apukák mosogatnak, oviban videóznak, hallottak már háromféle női orgazmusról is, wellnessbe visznek, és nekünk ez sem elég.

Ti csak néztek, nem beszéltek velünk, elnémultok, és ha a szétköltözés, válás vagy a testünk megtagadása van terítéken, hirtelen tárgyalóképesek lesztek, de csak ekkor. Hányan, hányan éltük meg, valaha szelíd és kedves nők, hogy minimumokban, triviális ügyekben is, sok hónap, év után csak a fenyegetés vezetett eredményre?

Nekünk semmi sem elég. Hát nem, nem elég. Több kéne, miközben valahogy kevesebb is elég volna. Ne játszma legyen, ne manipuláció, ne érdekegyeztetés.

Egész pontosan: nem a kereten belül kellene tologatni ugyanazokat a dominókat, nem engedményeket tenni, hanem valahogy egész másképpen, mást játszani.

Ebben, ami most van, a nők is a lehető legrosszabb formájukat hozzák. Mérhetetlen belső energiákkal a rossz életet működtetik. Bezárulnak, elsárkányosodnak, kisstílűek és frigidek lesznek, játszma van mindenütt. Vagy mártírok, vagy önzők, hisztérikusak lesznek, vagy csak úgy szépen megszűnik bennük mindaz, amik húszévesen voltak. Állnak a jólelkű férjeik döbbenten. De hát olyan szépen éltünk.

Most megint alkotok egy ilyen hevenyészett modellt: van a régi iskola, a tézis: a zsírtahó, önző, örök elégedetlen férj atlétában, apáink generációja, aki kilenc év együttélés után sem tudja, hol van vízkőoldó, vízkő (!!!) és rizs a háztartásban, de a saját ingjeit se nagyon; előnye: sok található belőle, hátránya: lásd mint fent, szerencsére egyre kevesebb, hála Istennek, nem róluk írok én, legfeljebb viccesen:

viharos szerelem

annyira rendes ember

— és a másik, ennek antitézise, a végre-férfi, akire mi sem gyanakszunk eleinte, pedig csak trükkösebben kedvetlenít el: aki hűséges, igazodik, talicskázza haza a pénzt, lesi asszonya kéréseit, hordozókendőit, filmsorozatait, egyben egyfelől át is tol minden döntést, felelősséget, “nálunk Betti hordja a nadrágot”, másfelől ordít róla: ugye milyen rendes férfi vagyok én, most, hogy megtettem mindent, ami szerintem a nőknek kell, behúztam fülem-farkam, hát velem aztán ne legyen probléma, én nem vagyok olyan bunkó, tőlem elválni, helyettem mást kívánni nem lehet!

És mivel nem elégedett az asszony mégse, nagyon csodálkozik, és amolyan zsírtahó regressziót mutat néha (megcsaláskor, váláskor, gyerekelhelyezési perben), mire aztán az asszony azt mondja: látod, a nagy jófejség alatt te is ugyanolyan vagy, amire pedig azt mondja a fickó: mert kiprovokáltad belőlem, hát egy szentnek sem lenne ehhez türelme!

Mindkettőnek igaza van, vagy hagyjuk rájuk, a lényeg, hogy nem jó ez így.

Róluk írok, leginkább, és nem csak most, a nagyon rejtett, nagyon finom jogosultságérzetekről, az alig észrevehető manőverekről, mert hiába telnek az évtizedek, közben persze forog tovább az Ugyanaz, kis változásokkal.

Az ide tévedő, és valóban nagyon kellemes, jellemes, szellemes férfiak azt mondják: ők nem olyanok, mint az első típus, hát mi bajunk nekünk?

Nem vagytok olyanok, tényleg nem. Az asszonyaitok mégsem boldogok. És az nem lehet, hogy az a válasz minderre a kínlódásra, a “rendes a férjem, de valahogy mégse vagyok jól” problémára, amelyről nekem lassan tízezres nagyságrendben számolnak be a nők, hogy a nőknek semmi se jó, és hogy — trolljaink kedves fordulata: — nem tudják, mit akarnak: őstulok helyett intellektuális, finom lelket, de az meg papucs, akkor legyen mégis a neandervölgyi, mert annak legalább elég kemény a farka… nem, nem, nem, nem értitek, jaj.

De az mikor lesz, amikor a férfiú tudja és vállalja azt, amit a család jelent, de nem ilyen idesüssetek! módra, hanem szereti, nem tolja át a felelősséget, nem lemond. Mindaz, ami a család, az neki is jó, amellett nincs egy külön férfiélete, -tudata, az, ami igazán izgalmas a számára, egyszerűen nem ellentétes a családdal. Tehát nem fancsali arccal mosogat, gondolván, hogy ez azért mégis a nő dolga lenne, hanem tényleg, mintegy mellesleg, és nem kívánkozik nemtörődöm nemtársai helyébe. Tényleg örül, tényleg ott van, nem mond ellent a férfiléte sem a nőnek, sem a családnak. Nincsenek titkos bűnök, vagy legalább egyformán vannak, és nincs ez a szörnyű sok játszma és pótcselekvés.

A szintézis, az mikor lesz.

Dányi Dani, hát létezik ez?

462 thoughts on “nektek ez sem elég

  1. Finom gyomros. Majdnem vitatkoztam, végigolvasva meg nem merek/tudok. Vágom, hogy férfi vagyok, de egyre többször kérdem: minek? Huss, reggeli jókedv…

  2. Tévedés ne essék, nő vagyok es sztem a verset is írhatta volna nő. Tan más szavakkal írta volna ugyanezt. Mindenki csak ezt akarja, no is, férfi is. Felesleges megkérdőjelezni.

    Szabó Lőrinc
    (1900-1957)

    Semmiért egészen

    Hogy rettenetes, elhiszem,
    De így igaz.
    Ha szeretsz, életed legyen
    Öngyilkosság, vagy majdnem az.
    Mit bánom én, hogy a modernek
    Vagy a törvény mit követelnek;
    Bent maga ura, aki rab
    Volt odakint,
    Én nem tudok örülni csak
    A magam törvénye szerint.

    Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
    Még nem szeretsz.
    Míg cserébe a magadénak
    Szeretnél, teher is lehetsz.
    Alku, ha szent is, alku; nékem
    Más kell már: Semmiért Egészen!
    Két önzés titkos párbaja
    Minden egyéb;
    Én többet kérek: azt, hogy a
    Sorsomnak alkatrésze légy.

    Félek mindenkitől, beteg
    S fáradt vagyok;
    Kívánlak így is, meglehet,
    De a hitem rég elhagyott.
    Hogy minden irtózó gyanakvást
    Elcsittithass, már nem tudok mást:
    Mutasd meg a teljes alázat
    És áldozat
    Örömét és hogy a világnak
    Kedvemért ellentéte vagy.

    Mert míg kell csak egy árva perc,
    Külön; neked,
    Míg magadra gondolni mersz,
    Míg sajnálod az életed,
    Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
    Halott és akarattalan:
    Addig nem vagy a többieknél
    Se jobb, se több,
    Addig idegen is lehetnél,
    Addig énhozzám nincs közöd.

    Kit törvény véd, felebarátnak
    Még jó lehet;
    Törvényen kívűl, mint az állat,
    Olyan légy, hogy szeresselek.
    Mint lámpa, ha lecsavarom,
    Ne élj, mikor nem akarom;
    Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
    Börtönt ne lásd;
    És én majd elvégzem magamban,
    Hogy zsarnokságom megbocsásd.

    • Igen, ez a párkapcsolati egoizmus magasiskolája… Amikor a volt férjemet megismertem, leírtam neki ezt a verset, odaadtam. Tudtam, hogy önzés, de én birtokolni akartam őt, mert féltem. 10 évig bírtuk pontosan így, a vers szerint, pokolban. Ma már a VOLT férjem. Végig tudtam, hogy így nem lehet élni, és a kapcsolat halálra van ítélve. Jelenleg van egy neandervölgyi, de “rendes” trollom. Na ez akkor milyen? 😀

    • Nem tudom honnan veszed, milyen élettapasztalatból meríted, hogy mindenki – nő is, férfi is – ezt akarja. Ezen a blogon pont azok olvasnak, akik nem ezt akarják. Nemtől függetlenül senkinek nem jó, nem egészséges, ha úgy él, hogy ha kedvem van előveszem, ha nincs kedvem, bevágom a sarokba a másikat.
      “Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan börtönd ne lásd….” Istenem, Te érted miről szól ez a vers?

      • Ez az egoizmus “legmagasabb” dimenziója. Így kell szerintem nézni. Ha van az egoizmusnak, mint negatív ideálnak archetípusa, akkor szerintem ez a vers tökéletesen leírja. Olyan értelemben és arányban akarja ezt minden férfi és nő, amilyen arányban egoista. Szerintem érti a verset.

      • Az egoizmus, az énközpontúság egy dolog. A vers ezen jóval túlmutat. Ez itt önzés, teljes egyenlőtlenség és erőszak. És ítélet a nőnek: találja meg a boldogságát a férfi élete alkatrészeként, vagy ne is létezzen. Ez a vers erről szól. Vagyunk itt páran magyar faktosok.
        Biztosan van összefüggés egoizmus és bántalmazó kapcsolat között, de hogy egyikből következne a másik, azt kétlem.

      • Elolvastam az előző hozzászólásodat. A Te esetedben fordítva volt a dolog, ha jól értem: te vártál el teljes alárendelődést a férjedtől. Azt vedd azért figyelembe, hogy az esetek túlnyomó többségében a férfi az elnyomó, elvárt, hogy a nő rendelődjön alá, éljen egyenlőtlenségben. És ezt a helyzetet, a Rendet ezer féle zsarolással, fenyegetéssel és verbális bántalmazással tartják fent. Ez nem az egoizmusról szól. Az csak a velejárója.

    • Nem, Fruska. Nem akarja ezt mindenki. Aki nem egy rabszolgával akar együtt élni, hanem egy másik, egyenrangú emberrel, az nem kíván ilyet a partnerétől. Ez a szöveg mindenről szól, csak az egészséges hozzáállásról nem. És azzal sem tudom egyetérteni, hogy férfi és nő egyenlő eséllyel írhatta volna a verset – ez tipikus férfiattitűd, amikor a nőtől teljes önfeladást várnak el a képzelt vagy valódi géniusz nevében.

      • Én írhattam volna 😦
        Szerintem, ha nem is mindenki vágyik erre, a kísértés, hogy tárgyiasítsd, birtokold a partnered férfiakat és nőket is érint. A férfiak szinte szankció nélkül kinyilváníthatják nyíltan, nők nagyobb arányban fojtják el csírájában, mert azt hirdeti a rendszer, hogy ezt nekik nem szabad akarni. Egy részünknek azonban ez a társadalmi tiltás csak olaj a tűzre, annál inkább vágyunk birtokolni és kontroll alatt tartani a másikat. Legtöbben titkoljuk viaskodásunkat ezzel a kísértéssel, kevesen beszélünk róla. Legtöbben nagy küzdelmek árán, de ellenállunk végül, legfeljebb titkos fantáziánkban engedünk meg picit többet magunknak, mint a másiknak.
        Ha mégis valaki nő létére enged ennek a kísértésnek, és valóban tárgyként, eszközként tekint a partnerére, sőt nyíltan ennek megfelelően bánik vele, “leurallja”, azt megvetéssel, lenézéssel bünteti ez a társadalom. Ha férfiként teszi ugyanezt, akkor csak “tökös fickónak” számít.

      • Már elnézést kérek: Milyen körülmények között tudjátok elképzelni, hogy a nő leuralja a férfit? Én a mostani anyagi, egzisztenciális, szexuális, párkapcsolati struktúrában egyféleképp: a férfi szellemi fogyatékos.

      • Én már láttam olyat élőben.Nem volt a pali fogyatékos,csak baromira konfliktuskerülő.Az asszony bármit elért nála,csak kicsit balhéznia kellett.

      • Az elnyomók (majdnem) mindig konfliktuskerülők. Felelősséget nem vállalnak, hanem passzivitással reagálnak a nő kéréseire. A nő, aki (állítólag) leuralja a férfit, az belekényszerül egyszemélyes vezetésbe, problémamegoldásba, logisztikázásba. Nagy többségben túlterhelt. A döntéseket kénytelen egyedül hozni, így a felelősség is egyszemélyben az övé. A szegény leuralt férfi csak szétteszi a kezét: hát, anyukám, mit tehetek én most már? Aztán megy nyafogni: nekem otthon szavam sincs, az asszony még azt is megmondja, milyen gatyát húzzak, ráadásul ez se elég jó neki. Folyton parancsolgat és morog.
        Én feltenném a kérdést: Ha ez a szörnyeteg nő hirtelen kivonulna a rendszerből (családból) mi maradna utána? Maradna- e valami, amit a férfi tett oda eddig és ami működőképes?

        nagyon jó komment volt egyszer nálam, mikor azt írta egy olvasóm: az elnyomó kapcsolatokban nem konfliktus van 8a férfi részéről), hanem elnyomás.

        Igen. Nekem a túl nagy csönd is mindig gyanús.

      • Hát kedves Adél! Szeretnéd, hogy meséljek?

        Egy “szellemi fogyatékos”.

      • Nem volt társfüggő és nem is szerette.Így volt neki kényelmesebb,egyszerűbb.Mindent megadott az asszonynak…csak esténként kocsmázott és néha csalta.

    • A válaszvers. Én (mi?) inkább így gondolom (gondoljuk?):
      “Kicsi leány, hidd el nekem:
      Nincs olyan férfi,
      Aki egy lány tökéletes
      …Szerelmi szent-áldozását megéri.
      S ha volna is: hogy követelheti,
      Hogy megtagadd magad?
      Te Lélek vagy: kiolthatatlan Fény,
      Megsemmisíthetetlen külön-lény,
      Isten-gondolta külön-gondolat.
      S kötötten is szabad.
      Szabad .

      “Semmiért Egészen”??
      Istenkísértő őrült akarat
      Képzelhet csak el így, rabnőjeképpen.
      S hiába úgyis:
      Nem lehet egészen .
      Megíratott, hogy: “Az egyén szabad
      Érvényre hozni mind, mi benne van,
      Csak egy parancs kötvén le: szeretet.”
      De szeretni csak szabadon lehet.
      Egyenlő méltósággal.
      Külön világ, szemben külön világgal.
      Az eggyéolvadásuk: csoda, ünnep.
      De nincs embernek emberen hatalma.
      És semmi sincsen, amit követelhet.
      Azért, ha jönne modern Farao,
      Ki lelked vágyik leigázni,
      Az Isten képét benned megalázni
      S gúlához követ hordani marasztal:
      Pattanj vissza acélos daccal!

      Kicsi leány, akárki lesz a párod:
      Te önmagad vagy, és ő önmaga.
      Együtt: Isten két iker-csillaga.

      Kicsi leány, akárki lesz a párod:
      Szegény, szánandó embertársad ő,
      Nem urad és királyod.”

      • Ez most jól esett a lelkemnek, és van két leányom, szóval engedelmeddel viszem a szöveget. Elkaptam a sznobizmusom akcióban… én nem szeretem Reményiket. Gondoltam én… most magamba szállok és Reményik kötetet olvasok.

    • Ne haragudjatok, hogy megint idehozom magamat, de ez most idevág. Rendeztünk a héten moly.hu-s körben egy slam poetry találkozót parafrázis témában, és én épp ebből a versből indultam el, és a szöveget nagyban az ihlette, amit itt a blogon olvasok. Nem Szabó Lőrincet szeretném ezzel csáklyázni, A huszonhatodik év talán a legszebb verseskötet, amit valaha olvastam. Hogy emberként milyen volt, azzal sem foglalkozom most, csak a szöveggel.
      Itt olvasható az átdolgozásom: http://virezma.wordpress.com/2013/07/25/semmiert-egeszen/.

    • be kell valljam, 14 évesen én is betanultam ezt a verset, azt hittük, ez a szerelem,erre kell vágyni. még most is el tudom mondani fejből, ami arra utal, hogy jó sokszor felmondhattam magamnak. ma már szívesebben tanulnám be Sárközy Márta sorait: “Az évek során kialakult bennem, hogy mik a magyar írófeleségek különös ismertetőjegyei: a magyar írófeleség nem olvas mást, csak férje műveit. Boldog és büszke, ha a férje nyilvános estéken verset olvas fel, melyben felszólítja feleségét, hogy dögöljön meg, vagy hagyja magát kioltani, mint egy lámpa, ha lecsavarják.” van még tovább is, nem másolom ide, Menedékház, Magvető, 37. oldal. Csináltattam magamnak egy pólót is, Sárközy Márta képével, a hátára is akartam idézetet, ezt: “Mikor második férjemmel Babitsékhoz mentünk bemutatkozó látogatásra, a lépcsőház egyik pihenőjén a férjem valósággal könyörgő szónoklatot idézett hozzám, hogy ne disznólkodjam Babits előtt, mert ő ezt nagyon szigorúan veszi, egy barátját ki is tiltotta a házból, mert szilveszteri hangulatban pikáns kupékat énekelt az Ilonka előtt franciául (holott Babitsné nem is tudott franciául). Így történt, hogy már az első félórában azt mondtam, »Lófasz».”
      de aztán a férjem mondta, hogy túl hosszú, úgyse fogják végigolvasni.

      • én ezt közvetlenül a “Semmiért egészen” alá szántam hsz-nek. szóval úgy vegyétek. lassan teljesen elmegy az önbizalmam, mindig rossz helyen szólok hozzá:)

      • Egy cipőben járunk a rossz helyen előbukkanó hsz-ek terén..De nem azért van rossz helyen ,mert rossz helyre írjuk,hanem “a rencer rossz”. 🙂

  3. “De az mikor lesz, amikor a férfiú tudja és vállalja azt, amit a család jelent, de nem ilyen idesüssetek! módra, hanem szereti, nem tolja át a felelősséget, nem lemond. Mindaz, ami a család, az neki is jó….”-valószínűleg nem egyhamar,mi ettől még nyugodtan nyugdíjba mehetünk,addig nem fogja semmiképp sem zavarni az életünket ez a rettentő változás.S amíg megtörténne….tologatjuk a dominókat a kereten belül.Igazán nem látok valószínűsíthető változást,azt látom,aki változtatni akar,mer és tud is ezen a játszmán,az egyedül marad.Férfi részről erre a páros táncra nincs partner.

    • Még a dominókat se látja, átesik rajtuk, önkényesen igazgatja saját szabályaihoz, vagy nagylábujjal toszigálja odébb … A keret (vagy korlát?) megtartja….

    • Szerencsére én ismerek ilyen férfit, aki ezt tudatosan vállalja, aki akarta a három gyereket, a családot és ami vele jár, főz, takarít, gyerekezik jó szívvel. Vannak ilyenek, csak nagyon ritkák. Én azt gondolom, ezt erőltetni amúgy sem lehet, hogy itt a család, élvezd. Talán akkor változna valami, ha a férfiakban is tudatosulna, hogy a gyereket a családot csak így érdemes vállalni, és tényleg csak az vágna bele, aki tud így hozzáállni – de ez megint egy should, és ha így lenne, még ennél is kevesebb gyerek születne. Ami szerintem nem lenne feltétlenül rossz.

  4. Egész pontosan: nem a kereten belül kellene tologatni ugyanazokat a dominókat, nem engedményeket tenni, hanem valahogy egész másképpen, mást játszani.

    Ennyi. Ez a lényeg.

  5. Nahát, mekkora kérdés. (És tényleg, milyen jó volna az igazi szintézis!)
    Ami kell hozzá, az egyrészt mindig megvan: két ember, aki akar egymástól valamit hosszabb távon, és hát szeretik egymást, mikor mit is jelent mindez (pl lehetnek azonos neműek is, nem azért, hogy kötekedjek). Másrészt ami még kéne hozzá, az lehetne ilyen emberfeletti Szent Grál-szerű valami, ami nyilván nem létezik, mert eleve, műfajilag egy nagy dagadt félreértés.
    Van ennek sok-sok összefüggő terepe: az egyéni lelki élet (vonatkozó higiéné-kifejezést inkább kerülöm, bizarr hosszú fülpiszkáló jutna róla eszembe) művelése, a társas élet és narratíva művelése nyilvánvalóak, de megkockáztatom, hogy még az ideológiai és politikai tájékozódás is kikerülhetetlen, ugye Napjaink Rohanó Hogyishíjjákjában, ha érteni akarjuk magunkat, egymást és ezt az egész filmet, amit forgatunk. (Olvassunk sokat, és ne hülyüljünk bele.)
    Egész életet kitöltő szarakodás, rengeteg tévedés, munka, ami gyakran nem is kellemes, hiszen elidegenít a kellemes konvenciók mérhetetlenül hazug és képmutató hátországától.
    Hogy ebből milyen végeredmény, milyen együttélés, milyen harmónia alakul (egyáltalán: alakulhat) ki, arról nincs sok beszámolnivaló. Megjegyezném, hogy az eleve rossz társadalmi struktúrák (patriarchátus) megjavíthatósága ha otthon is kezdődik, de sajnos még csak nem is otthon végződik.
    Szóval ahány kínlódó, alakuló embersors, annyi válasz a mikor-kérdésre. Szerintem lépten-nyomon, alakulóban, tettenérhető a szintézis, a jó és teljes együttlét – viszont őszintén nem hiszek benne, hogy elérendő célként ott van az alagút végén, ami eljön majd. Frászt jön, szerintem minden napjáért meg kell dolgoznunk az életünknek, és ezt szerintem csak akkor lehet vállalnom, ha elengedem ezt az amúgy is elérhetetlen ideát, és csinálom, amit tudok, ami persze egy olyan nagy és abszolúthoz úgyis kevés, a kegyetlen tökély mércéje szerint legalábbis hatékonytalan, de legalább van, mert lehet –
    na de a többiek nevében igazán nem tudok nyilatkozni. Hogy mikor lesz ehhez a folyamathoz megfelelően támogató társadalmi és politikai légkör, hogy kevésbé a vergődés és szerencse dolgai döntsenek. Kérdezz könnyebbet! 🙂

    • Másrészt viszont nem ilyen bonyolult ez…kezdetnek elég lenne, ha a pasim nem azt mondaná: “segítek a mosogatásban”, hanem hajlandó lenne elismerni, hogy ez tőle sem szívesség, hanem kötelesség, tekintve, hogy a koszosedény-halom közös gyártmány. Azért ez nem atomfizika.

      • hát, most pont elmosogattam (hogy legyen miben ebédet főzni, azt ma nem én fogok) és pont azon merengtem közben, hogy bonyolultan fogalmaztam, de ez tényleg bonyolult dolog: már nem a mosogatás, hanem hogy a nem-uralkodás nem válhat uralkodóvá, az uralkodás pedig adja magát, hogy uralkodik. szerintem ez az a valódi keret, amelyiken kívül kell elképzelni azt a roppant radikális, nem csak segítő mosogatást. a világ többi része nemigen szól bele a mosogatásainkba, viszont kiterjeszteni a radikális nem-segítő mosogatást a társas élet egészére már közel nem ilyen sima ügy, és a társadalmi szintű kritikus tömeg elérése valami elképzelhetetlen kupac közös-koszosedényt forgatna fel, beláthatatlan hatással. ilyen értelemben már mosogatni is forradalmi tett…

      • Én meg épp azon gondolkodtam, hogy jó,hogy sokat beszélünk a társadalmi keretéről a dolognak, de engem jobban érdekel az egyéni felelősség perpillanat. Nem hiszem el, hogy ha én ezt már 20x próbáltam megbeszélni a pasimmal (aki egyébként okos, értelmes), és ő még mindig nem mosogat, az nem az ő egyéni döntése. Befolyásolja az, amiben felnőtt, ami körülveszi, amit az egészről gondol; de ha a munkája során, vagy a baráti kapcsolataiban képes azt a logikai műveletet elvégezni, hogy “nem így szokás, meg az egész olyan fura; nekem baromi kényelmetlen lesz, de sajnos IGAZ, hogy ami az én saram, azt nekem kell eltakarítani”, akkor velem ill. a házimunkával is legyen képes erre. Egy bántalmazóról sem hiszem el,hogy “igazából nem is tudja, mit tesz”. Mindegyikőjük látja a pusztítást, a fájdalmat és a könnyeket, amit/amiket a viselkedése előidéz; társadalmi kerettől függetlenül.

      • szerintem te érted. megértetted.
        itt van már akkor a kánaán! (egy csöppnyi szelete mindenképpen)

      • a mosogatás nem csak a mosogatásról szól, és az, ahogy vállalunk (vagy nem vállalunk, vagy képtelenek vagyunk vállalni, vagy annak képzeljük magunkat stb) felelősséget egy-egy helyzetben, nem különbözhet esetről esetre teljesen. ha nem tudok (mindenki szépen önigazolóan megindokolja, milyen okokból) felelősséget vállalni, akkor ezen kell dolgoznom, hogy mi ez, mit jelent, miért nem tudok, és miben olyan az egész életem mnden egyes döntése, mint a mosogatásom, és mi bajom ezzel az egésszel tulajdonképpen. (nagyon kedvelem a mosogatást mint metaforát egyébként.)

      • Tökéletesen egyetértek. A felelősségvállalás úgy egészében a probléma; meg valóban, hogy a két nemtől ezt mennyire más szinten várja el a társadalom. Egy ismerős házaspárnak van két gyereke, egy fiú, egy lány. A kislánynak ez a mantra: jajj, te olyan szép vagy, biztos gyorsan férjhez mész. A kisfiúnak: jajj, te hány lány szívét fogod összetörni. És 2013 van, és mi Európa közepén ( csak földrajzilag ). Ugyanakkor viszont ha a pasim a munkahelyén tud felelősséget vállalni, pontosan tudja, mi az ő cucca és mi nem, akkor a képesség mégiscsak megvan benne; csak amikor a magánélete a terep, akkor sz..ik bekapcsolni. Vagy elképzelhető persze, hogy ott a felette lévő autoritásnak “hódol be”, tehát akkor vállal felelősséget, ha rákényszeríti egy felsőbb erő, én meg ugye nem vagyok az, meg nem is stílusom. De attól még igaz, hogy ha kell, tud felelősségteljes lenni…

      • uralkodás (és uraltság) nélkül is működni, erre mind képesek – lennénk. csak valahogy pont nem erre tanítanak minket, és nagyon sok kitartást igényel(-ne) lebontani és átalakítani az engedelmesség és szégyen alapú működést. nekem még ez nem sikerült, egyéni szinten… és társadalmi szinten is foglalkozni kell(-ene) az egyéni felelősségvállalás és döntésképesség problémáival. ehelyett minden szarral de tényleg bármivel foglalkozik a közélet, minden “fontosabbbal”, csak ezzel a legalapvetőbb dologgal nem. nyilván nem arra van leuralva a közélet, hogy a nem-uralkodás szellemiségét propagálja, ahogy a kényszerítés és engedelmesség kultúrája sem ezzel akarná fönntartani saját nagyonértékes magát és válogatott oly-jólbevált intézményeit: a normális családok és a gyerekeink érdekében, ugye.

      • De figyelj csak, most ezt komolyan nem értem; ha már valaki eljut odáig, hogy igen, felezni kellene a házimunkát, akkor onnantól mi a nehéz? mi ez a misztifikálás, mintha a házimunkát titkos táborokban lehetne csak elsajátítani? Arról nem is beszélve, hogy amelyik pasi erre nem hajlandó, az automatice a nőjére(anyjára) teszi a feladatok elvégzésének terhét, ez őket(titeket) tényleg nem zavar? Hogy valaki más melózik helyettetek?

      • lehet valami a házimunka és a “férfimunka” presztizse körül. ez úgy is kinézhet, hogy csak akkor lehetsz rendes (sikeres férfias stb) férfi, ha “fontosabb” értékesebb dolgokban teljesítesz, akkor számítasz embernek, ha van hatalmad, pénzed, ha veszélyes vagy és félnek tőled, vagy egyszerűen ha kiszolgálnak mások, és pl mások dolgoznak – helyetted, vagy éppen neked. vagy ha ebből nem jut semmi, mert alacsony státuszú férfi vagy, akkor legalább jól kibaszol másokkal, amolyan virtus az is. de hogy milyen szépen elmosogattál, vagy hogy kitörölted a saját segged, azzal nem nagyon dicsekszel férfitársaságban. annak, hogy milyen szép tisztaudvar-rendesház, akkor van presztizs értéke, ha nő vagy… akkor is úgy, hogy engedelmes feleség, és-vagy önfeláldozó anya, nem önmegvalósító ember, de még utóbbi esetben is lehet afféle mentőkörülmény. velejéig gonosz dolgok ezek. a siker #a mi kultúránkban# elsősorban a lenézett mások lenézett munkájára épül, ez ilyen civilizáció. lázadni kockázatos és drága.

  6. Olyan régóta mondom, írom, annyi fórumon, ismerősök közt, barátoknak, ha feljön ez a téma, és olyan sokszor talál – még nőknél is! – süket fülekre. Nekem ne mondd, hogy te “segítesz”. Ne mondd, hogy te “részt veszel”. Ne mondd, hogy te “vigyázol a gyerekre”. Ezt mind ne mondd, mert mindez tőled nem szívesség. Mindezért neked nem jár taps, nem jár dicséret, nem jár hála és nem jár különleges bánásmód.

    Te nekem ne segíts, hanem legyél a társam. Csináljuk együtt.

    Mondom ezt, és sokszor a nők sem értik. Nő mondja, hogy kegyetlenség lenne elvárni az apától, hogy foglalkozzon a csecsemővel, hiszen egész nap dolgozik. Nő mondja, nekem, a nőnek, hogy sokat várok a férfiaktól, ők nem olyanok, ezt meg kell értenem. Az a szomorú, hogy NŐK (is) mondják!

    Rendes férfi, hiszen segít, hiszen részt vesz. Ne várj tőle többet, hát tegnap is elmosogatott, meg építőkockázott Sanyikával fél órát, hát mit akarsz még? Selyemhernyót?

    Ne segítsen, ne vegyen részt. Ne kelljen leosztanom (nekem! és ezért leszek bizony sárkány a szemében) a feladatokat. Ne álljon báván, hogy “mit segítsek?”. Ne kelljen megszerveznem az enyém mellett az ő napját, ő feladatait is. Ne kelljen bevásárlólistát írnom. (Hogy aztán visszamenjek a két kiló cukorért meg az öblítőért, amit elfelejtett.) Ne kelljen a kezébe adnom a porszívót. Ne kelljen a fanyalgó képét néznem, amikor tessék-lássék összehúzza a koszt a konyhapadlón, természetesen úgy, hogy a fele ott marad, és ne kelljen ezért megsimogatnom a segítőkész fejecskéjét, ahogyan a női magazinok tanácsolják. Ne kelljen belemennem olyan játszmákba, hogy ha már csinálod drágám, csináld rendesen, ne kelljen néznem, hogy ezért megsértődik és hisztizik. Ne kelljen még erről a minimális segítségről is lemondva inkább magamnak megcsinálnom a dolgokat, mert úgy gyorsabb és hatékonyabb, ne kelljen emiatt a duzzogó hímet is vigasztalnom. Ne kelljen a morgását hallgatnom mindezek után, amíg én takarítok és ő a kanapén döglik, titkon rettentő szarul érezve magát azért, mert nem csinál semmit, és nem bírja nézni, hogy én dolgozom.

    Ne kelljen azt hallgatnom ezek után, hogy “hiszen kiveszed a kezemből a munkát”, meg “segítenék én, csak nem hagyod”.

    Nekem a férfi ne segítsen.

    (u.i.: A férjemet megelőző élettársakból és az apámból merítettem. A férjem, érdekes, megfelel az általam támasztott hatalmas igényeknek, és köszöni, jól van. Egy férfi vendégünk egyszer döbbenten nézte, hogy együtt készítjük a vacsorát a vendégeknek: én a tűzhelynél, közben a férjem mosogatott és pakolt. Tett egy megjegyzést, mire a férjem: “miért, a te faszod kisebb lesz, ha elmosol két fazekat? Érdekes, az enyém nem.”)

    • Édes istenem, ez a “mit segítsek”…hát nézz körül,ahol retek van, onnan tüntesd el, de nem, ne úgy, hogy átsöpröd máshová, vagy valami mást is összeretkezel vele.

      • De vajon ők nem látják a retket? Vagy nem kapcsolódik össze bennük, hogy retek ->felsöprök? Egyébként bajuszcic annyira jól leírod, tiszta tételmondat a megjegyzésed. A férjed meg jófej 🙂

      • Nem hiszem, hogy nem látják; sem az,hogy valami problémájuk lenne az agyi összeköttetések kiépítésével. NEM AKARJÁK megcsinálni. Ennyi. ( Nekem is nagyon tetszett az összefoglaló, valóban kísértetiesen tipikus; és a férj szerintem is jó fej! )

      • Mindenkinek más az ingerküszöbe, de meg vagyok róla győződve, hogy látja a koszt. Ahogy mondod, nem kapcsolódik össze benne, hogy akkor fel kéne söpörni. Mert az nem az ő dolga, ha mégis megteszi, akkor ő segített, és ezért meg kell dicsérni.

        De ez olyan érdekes, a férjem előtt annyira elképzelhetetlen volt nekem, hogy lehet másképp is. Pedig egy csomó szempontból ő is tipikus férfi, nem mondhatom rá, hogy feminin, vagy különösebben érzékeny. És mégis, ha valami koszos, akkor letörli (hogy ennél a példánál maradjunk). Épp ezért, nem tudom azt az érvet elfogadni, hogy “de hát férfi, nem veszi észre”, meg hogy “ők nem jók a multitaskingban”.

        Igenis észreveszik. És az a gyönyörű, amikor már az is egy játszma, ha magától megcsinálja, meg az is, ha nem. Aztán lehet rád mutogatni, hogy “neked semmi sem elég”.

      • Nagyon jól leírtad! Nálunk hosszú, sárkánypózban eltöltött idő eredményeképp felfogta, és csinálja magától. Nem mindent, de sokat. Viszont ezzel kipipálta, és ne legyen egy szavam sem. Ha mégis van, az első reakció: “De én milyen jófej vagyok, sokkal többet csinálok, mint más férfi!”. Ekkor én ismét sárkányüzemmódba váltok 🙂 Csak már kissé kezdem unni, hogy az egyenlőséghez vezető úton ő a jófej én meg a sárkány…

      • Na ezt imádom még, “de hiszen a Béla meg iszik, a Pista meg bedobálja a gépbe a fizetését, te meg itt elégedetlenkedsz velem, hogy nem mostam fel…”

        Megint, máshoz képest ki vagyok és mit csinálok. De nekem ne máshoz képest legyen valaki, hanem önmagához képest tegyen meg minden tőle telhetőt….

        Ha előjönnél azzal, hogy a Jenő felesége nem is tud főzni, a Karcsié meg az utolsó gyerek születése óta még mindig 120 kiló, akkor persze megkapnád, hogy őt nem érdekli a Jenő meg a Karcsi felesége. 😀

      • Nagyon egyetértek azokkal amit leírtál, azzal is, amit lejjebb, csak oda már nem lehet kommentálni 🙂 Ezt is tanítani lehetne!!! 🙂

      • Szerintem sokaknál ez úgy működik (gyerekkorból merítve), hogy retek–> anya jön és felsöpör.

      • Igen, amik itt fenn olvashatók, én is sokszor megfogalmaztam már magamban. A retekről annyit: múltkor megkérdeztem a férjemet, hogy mi az a marha sok házimunka, amit ő elvégzett az elmúlt 10 évben. Mondott párat. Mutatom a viharok után neki az ablakot, alig lehet rajta kilátni: erre például te mit mondanál? Tiszta lélekkel, bociszemekkel mondja, hogy szerinte nem koszos. Ennyi.

    • Nekem a férfi ne segítsen. Eddig akárhányszor kifejtettem ezt, amiről írsz, mindenki hüledezett, hogy én kiállhatatlan vagyok. Hát mit várok? Nem lehet mindenen méltatlankodni (ezt már a legelső felvetéskor így – mindenre érted, csírájában fojtanák belém, ami kikívánkozik)!
      Segíteni…. Segítsen felszállni a néninek a villamosra a rohadt nagy szatyorral, de ne otthon. Azt nem segítségnek hívják.
      Egyébként az én párom igen fejlett, van két keze meg erős háta, ügyesen vasal azzal a két kezével, szívesen főz és fejhallhatóban porszívózik boldogan, mert a hangját utálja. Nem szereti, ha helyette csinálom a dolgokat, szól, kiveszi a kezemből, az ő inge, na! És a család, mivel nekem nem merik mondani, érdeklődik nála a hogyléte felől, mintha nagybeteg lenne, mert hát szegény micsoda elnyomásban él mellettem, szabadícccsa már fel valaki. 😀

      • Az én férjem 20 éve “szegény”. A múltkor nálunk volt anyósom, éppen főztünk valamit. A férjem nekiállt krumplit pucolni, anyósom szabályosan kivette a kezéből, hogy majd inkább ő. ” Szegény fiam pihenjél csak nyugodtan!” 🙂

      • Úristen. Az viszont elismerésre méltó, hogy ilyen anyuka mellett mégis zokszó nélkül (?) krumplit pucolós férj lett belőle. 🙂

      • Érdekes, de mindig szerette a háztartás jellegű munkákat végezni. Ha vendégek vannak, akkor is ő a kínálgató. Sokkal alaposabban takarít mint én, talán 10-szer porszívóztam mióta együtt vagyunk. Bár a mosogatás a gyenge pontja, viszont vásárolni szeret. Na de ha egy polcot fel kell fúrni, az kb. 2 hónap lelki felkészülést igényel. 🙂 Azt hiszem ez azért van, mert apósom egy nagyon ügyes ember, mindent meg tud csinálni. Amikor gyerek volt a férjem, nem volt türelme a fiához, állandóan kritizálta, fikázta. Talán ezért utál minden olyat csinálni, amit apósom szeret. Pl. falat glettelni nem tud az apja, a férjem szívesen és szépen megcsinálja.
        Egyébként amikor gyerek volt, sokat segített az anyjának, a kiszolgálás csak felnőtt férfinak JÁR anyósom szerint.

      • Hát igen…. A krumpli pucolás tényleg kurva durva 😀 Már elnézést.
        Ínhüvelygyulladást kap még a végén! Bezzeg a mi edzett főzős kezünk! Azért ugye nem kár….

      • Régóta magyarázom, hogy amíg “segít”, addig úgy gondolja, hogy ez az én dolgom. Pedig nem. Mostanában egyre kevesebbet “segít”, többször csinálja 🙂 Néha azért aggódik, hogy így elég férfias-e 😀

      • Iiiiiiiiigen, ezt mintha már írtad volna máshova is, te voltál az, ugyi?
        Épp csak vi*grát nem ajánlanak neki…

      • Én is meg zsuzsi1969 is írta már, hogy a környezet szeretné megmenteni a mi rabszolga sorsba hajtott párjainkat. Nagyon durva odamondogatások vannak. És cseppet sem zavarja ám őket, hogy mi boldogok vagyunk. Biztos hogy ez így nem kóser, ahogy mi élünk. Ez nem lehet jó neki! Fifti-fifti, hát ki hallott már ilyet?!
        Amúgy persze le kell szarni ki mit mond, de néha legszívesebben ütnék, mint a bolondóra válasz helyett…. Például amikor a páromra azt találták mondani, hogy szolgalelkű. Végtelenül primitívnek tartom az ilyen reakciókat, de első indulatomban mindig nagyon felhúzom magam rajtuk.

      • Nem csodálom, hogy felb….a az agyadat, én is tudnék ilyenért ütni! Mérhetetlen rosszindulat van mögötte, és hótt sötét, aki képes ilyet mondani (belepofázva más felnőtt emberek életébe ráadásul).

      • S még én is írtam róla, hogy az én családom akarja állandóan megmenteni a férjemet: egyrészt, hogy ezzel a sok önállósági, esélyegyenlőségi dumával nem-e sértem őt? Másrészt, hogy szegény, szegény ember az elmúlt egy hónapban otthon volt a gyermekkel és közben főzött, meg fogadta a mestereket. Hogy bírja?

      • Nálam az verte ki a biztosítékot, amikor még a húszas éveink elején együtt laktam egyik, majd másik nagyon jó barátommal, szigorúan lakótársi alapon, kettecsként albérletben, és rajtunk is hüledeztek, hogy de hát én vagyok a nőőőő, miért kell neki ezt meg azt? (Megjegyzem, ha nem egyformán sokat dolgoztunk, akkor én dolgoztam többet, mindig.)
        Az elsővel nehezen ment a munkamegosztás, totál elrontották otthon, a barátnője azóta is küzd vele. A legapróbb részletekig tisztáznunk kellett, hogy ha éhes, vagy tiszta ruha kell, senki sem fogja kiszolgálni, és az életterünk tisztán tartásáért ő is felelős. (na jó, néha következetlen voltam, ha már nem bírtam nézni.)
        Azóta is az egyik legjobb barátom, de bizonyos dolgaiban javíthatatlan. Sosem tanították meg neki, hogy kell gondoskodni magáról. Érdekes módon a kapcsolatában olyan dolgokra is képtelennek mutatja (hiszi) magát, amiket akkoriban lazán megcsinált, mert muszáj volt neki. Végtelenül elkeserít, ha ilyenen kapom, de nem szólhatok bele.
        A másikkal meg olyan olajozottan működött minden, hogy félek, egy pasim sem fogja megütni a mércét… (azóta még nem teszteltem élesben). De legalább bizonyítékom van rá, hogy van férfi, akivel lehet így együtt élni, és ez marad az etalon. 🙂

      • Háhá, ez nálunk is ismerős. Egyre többször csinálja meg magától, csakúgy, de egy-két vadhajtás családi minta még megcsillan és akkor muszály bevernie néhány szöget vagy szilózni mert ‘azolyanférfias’. Én ilyenkor öntök egy-egy pohár bort és vidáman olvasok. Békevan. Szóval röviden, vannak mèg normális pasik,(az én fèrjem egyes számban akiről nyilatkozni tudok) de azért mi is bele-bele csúszunk a klasszikus Berne-féle jàtszmákba. Szerencsére ritkulóban, persze ahogy a kislányunknàl érok a dackorszak, jönnek be újabb elemek is.

      • Hát senki nem állította, hogy a nők nem csúsznak bele… már önmagában az belecsúszás a játszmába, ha megcsinálsz valamit _helyette_. Hogy gördülhessen tovább a ganajdarab, amit magatok előtt tolva házasságnak neveztek….

        Anyám például már szinte belehalna, ha nem mindent neki kéne csinálni és intézni, mert ő meg ettől érzi magát embernek. Vicces, nem? Hogy kizárólag attól érzi magát valakinek, hogy minden az ő nyakában van. A fater meg a kanapén morog, és néha meglocsolja a kertet. Persze ott más gondok is vannak jócskán, ez csak egy kiragadott szegmens az életükből…

    • Ezt érzem és részleteiben meg is fogalmaztam, de te összefoglaltad és ez nagyon sokat segített. A segítek, de… benyújtom a számlát. Nem segítek és még meg is sértődöm… Jaj.

    • “Egy férfi vendégünk egyszer döbbenten nézte, hogy együtt készítjük a vacsorát a vendégeknek: én a tűzhelynél, közben a férjem mosogatott és pakolt. Tett egy megjegyzést”
      Bakker nálunk miért természetes, hogy a vendég (rokon, barát, akárki) beszól a házimunkát végző férfinak? Norvég, dán, svéd filmekben meg azt látom, hogy a férfiak az ügyes bajos dolgaikat nem egy sör mellett a tv előtt, kanapén eldőlve (mint a magyar filmekben lenne) beszélik meg a haverokkal, hanem vacsora készítés közben vagy mint legutóbb egy kanadai filmben láttam, a szárítógépből kipakolás és hajtogatás közben. Ja, és egy cseppet sem tűnnek ettől puhapöcsnek, sőt…

      • Nálunk inkább fűnyírás, autószerelés, műhelyben matatás ürügye alatti sörözéskor, nem?

      • De, tényleg! Vagy kocsmában iszogatáskor (amolyan jó fej pasik az üvegtigrisben).

      • Nem tudom láttátok-e a Hukkle című filmet, mindig az jut eszembe, amikor elmegyek a kisbolt előtt, és ott italoznak a lakótelepi férfikör tagjai.

      • Mi a helyi kocsmát elkezdtük napközinek hívni, azóta így hívja az egész környék. “Józsit megtalálod a napköziben” 🙂

    • Bevallom van egy csakazolvassa mappám ahová elmentem a számomra leghasznosabb gondolatokat. Bajuszcic utólagos engedelmeddel ez a hozzászólás is odakerült 🙂 Nagyon jó összefoglaló, erről van szó kérem szépen!

  7. van egy új esemény nálam is.

    a bátyám (aki egy igazi jól belakott agglegény, úgy hogy közben már kétszer is elvált, de mélyen belül egy igazi hímsoviniszta agglegény, a legkeményebb fajtából)

    felesége a napokban költözött el tőle.
    most munkálatok voltak nála és az egész végén hívott egy takarítónőt, hogy kitakarítsa az egész lakást.

    nos amíg a felesége vele lakott (aki reggeltől estig húzta az igát, dolgozott, tanult, nyelvvizsgázott stb.) állandó vita téma volt, hogy a csaj takarítónőt hívott sok-sok pénzért és miért nem takarít inkább ki a csaj, mint hogy kiad pénzt ilyesmire. nem úrinő ő, bassza meg!.

    nos, most hogy elköltözött, milyen természetes lett a takarítónő!

    (ugye, ugye, hogy a férfiak életminősége javul a házassággal a nőé pedig romlik. és a férj még számolgathatja is közben mennyit spórol a takarítónőn. )

    és még egy nagy újság: a férjem megértette ezt a szitut, és kifejtette, hogy ez milyen ronda dolog volt a bátyámtól. HURRÁ!

      • Csak ki ne deruljon,hogy ez is csak egy erme a szex automataba 😦

      • ne de ki is derült ,hogy az volt. jópontszerzés. bassza meg.
        nem érti, nem érzi. nem tudja. az út végén egy boldog család várna rá. de valószínűleg ilyesmire ő nem is vágyik (hiszen fogalma sincs milyen az)

      • Van pár fotó és pár festmény a falunkon, fölötte a gyerekek rajzai. Mutogatom minden nap, hogy látod, így kellett volna élni. Szomorúan bólogat. Erről csúsztál le.

  8. Kegyetlen dolgok ezek.Az enyém is milyen rendes,jámbor ember.Pedig nagyon megnéztem(azt hittem),kivel kötöm össze a sorsom,tanulva az előzőekből.Tényleg egészen más,tényleg rendes.Aha,csak tipikusan a bajuszcic által leírt típus.Ő aztán nem szól semmiért,nem zavarja a kosz,nem is látja.Évek óta megy a harc köztünk,5 éve vagyunk együtt,az elején elmondtam neki,hogy nem leszek Isaura,nem véletlenül élek egyedül hosszú évek óta,ha ez neki így nem felel meg,el se kezdjük.Mindent megígért.Aha!Megszegett ígéretek,leszart gyerekek(egyik sem közös),fancsali képpel elvégzett kisebb házimunkák,kicsikart szex,amit volt,hogy végigbőgtem szép csendben és észre sem vette.Mára elsárkányosodtam én is,elfásultam,már attól lefáradok,ha meg kell fésülködnöm,fonnyadok,hízok.
    Most épp azért sztrájkol,mert sokat netezek.Nem szól,de érezteti.És nagyon rendes ember amúgy.Csak beszélni nem lehet vele,mert nem érti,mi bajom,hisz tök jó minden.Elküldtem neki e-mailben az egyik bejegyzést,mert olvasni nem hajlandó amúgy és különben is,én minden faszságot összeszedek a netről,ejnye.Elolvasta úgy egy hete.Egy kukkot sem szólt azóta sem ezzel kapcsolatban.

    Bajuszcic,megfogtad az isten lábát. 🙂

    • Meg tudnád engedni magadnak, hogy megint egyedül élj? Jobb egyedül, mint egy rossz kapcsolatban.
      “Mára elsárkányosodtam én is,elfásultam,már attól lefáradok,ha meg kell fésülködnöm,fonnyadok,hízok.”
      És még az előtte leírt dolgok ellenére és magadat emészted fel? Ha nem akar változtatni, nem is fog. Max átmenetileg, aztán ha úgy érzi nagyjából rendben vannak a dolgok, megint ugyanez lesz. Kell az neked?

      • A kezdetektől külön kasszán vagyunk,a lakás az enyém,két állásom van.Igen,élhetnék egyedül.Lesz most egy beszélgetés,reményeim szerint az utolsó.Ha ez sem lendít előre kettőnket,be fogom fejezni.Nem,nem kell ez nekem.Csak hát balfasz vagyok.

      • Én optimistának neveznélek, nem balfasznak. Hiszel a változásban. Ez nem rossz. Csak van aki nem akar változni. Ott meg nem érdemes várni…

      • Hát,köszi. 🙂 Ő akar(gat),csak nem nagyon megy neki.Én meg már nagyon sárkány lettem. Bár jó ideje kussolok inkább. Ide járok szófosni. 😀

      • Kussolsz? Pontosan azt teszed, amit el akart érni. Ha csendben vagy, neki dolgozol és magadat nyomod mélyebbre a sárba.

      • Igazad van,de azért egy idő után tele a málnamintás napozóm már magammal is,én is unom a saját dumámat,olyankor egy darabig kussolok,de belül azért gyűlik és egyszer kirobban.Csak nem akarok dühből robbanni,megpróbálom normálisan előadni a nyűgömet.Mostanra épp összegyűlt megint a bili,hamarosan borítok.Nagyon bírom a stílusod. 🙂

      • Bírod a stílusom? Hm. Pedig minden nap megkapom, hogy nem lelem magamban a nőt, nagyon kemény és határozott vagyok. Ej, ej, gyűlölöm a férfiakat és általánosítok. Óóó, miféle stílus ez? Miféle humor és cinizmus, és harag (!!!) ami ilyen törvénytelenül kiteríti őket és lábbal tiporja a fensőbbségüket? Miféle megengedhetetlen modor? Jaj, jaj, nagyon helytelen stílus ez 🙂

      • Semmi baj a stílusoddal. Néha általánosítasz, de szólunk, korrigálsz, s okés. S akinek nem tetszik, ne nézze, én mindig ezt mondom.

      • Nem korrigálok. Általánosítok. Ezek a problémák általánosak. Annyit mondtam, hagyok kiskaput. Azon azonban nem özönlenek befelé a férfiak sajnos. Igencsak egy kaptafa a gondolkodásuk. És engem már az sem érdekel, hogy milyen társadalmi nyomás teszi ezt velük, Amelyik nem hajlandó látni és tenni, hanem kifogásokat keres, játszmázik, magyarázkodik, azzal nekem semmi dolgom.

      • Bizony, tendenciák ezek, sodrások. Van sok kivétel, de én a csendes “én nem láttam semmit” kivételben nem hiszek. Aki kivétel, az 1. tudja, 2. ítélje el 3. minden erejével kerülje el, amit a többiek csinálnak. Én hozzáteszem, hogy még a hímsovén férfiakban is sok bájt találok, őszintén becsülöm őket az agyukért, a teljesítményükért, a humorukért, ha van nekik. Csak mondjuk nem élnék velük.

      • Minden férfi kapja be!Csineva,neked nem kell. 🙂
        Ez nagyon bugyuta volt,de jól esett. 🙂

        A stílusod pont fasza! Hazabeszélek,mondjuk.Mert az enyém is hasonló,csak nincs ennyi eszem,meg szókincsem,de a többi stimmel.

      • Na,meg volt a biliborítás.
        Eredmény:nem tárgyal velem,csak a legszükségesebb tennivalókról,nagyrészt ül maga elé meredve.
        Érdemleges hozzászólása a bili tartalmához:hát…lehet,hogy nem kéne együtt maradnunk,ha ennyire nem megy.

        Pőőő,jááá,felkötöm magam egy szimpatikus fára.

      • Azt semmiképp. Tényleg lehet, hogy nem kéne együtt maradni. De én is csak most kóstolgatom ennek a szabadságnak az ízét.

    • Passzív agresszióról hallottál már? Na, mióta tudom, hogy van ilyen, már nem gondolom, hogy a csendes, aranyos, fotelben szépen megülő férjem rendes ember. Hisz sose kiabál. Hisz nem követelőzik. Ja, persze. De a nemtörődömség ugyanolyan agresszió, mintha gyomorszájon vágna.

      • A lelki terror ugyanolyan káros, mint a fizikai. Hosszú távon a lelki talán rosszabb is, főleg ha annak lesznek már fizikai kivetülései.
        Ezt meg pont a férfiak szokták nagy lelkesedéssel hangoztatni. Igazuk is van. Csak a maguk oldaláról nehezen bírják felismerni.

      • Milyen jó meglátás!

        Főleg, hogy sokszor a férfiak által hőn emlegetett “lelki terror” a nők “kapcsolatmentő” erőfeszítéseit jelentik.

      • Lécci, nézz utána, mindent meg fogsz érteni! Ha akarod, beszkennelem Neked! 😀

      • Hmmmm, beszéltek valamiről, érzem. Azt értettem, hogy mérleg 😀

      • Richard Rohr? Most már megszerzem, bármi áron! És miért lesz utána jó nekem, hogy ott is látom majd leírva? Lesz hozzá használati utasítás, hogy hogy lehet megjavítani? Bocs, kicsit szkeptikus vagyok, de meg fogom nézni, csak ki ne derüljön, hogy nekem, aki meg 1-es, 2-es, 3-as vagyok, hogy kell viselkednem, hogy együtt tudjak élni az amúgy nem hozzámillő 9-sel. Ilyet sejtek. De ugye nem?

      • Csakhogy ő tényleg rendes ember.Úgy érzem,nem direkt csinálja nagyrészt,egyszerűen ebben nőtt fel,ehhez van szokva.Apuka bántalmazó alkoholista volt,2 fiútestvére van,alkeszok,sokkal rosszabbak nála,anyuka mindent megcsinált,aztán házasság,3 lánygyereke van,az egyik 17,ő velünk él és a fiam barátnője(jajj).
        Miattam vált el.Nagyon-nagyon sokat fejlődött az együtt leélt 5 év alatt…de nekem ez sem elég.Pedig amúgy igyekszik.Csak nekem úgy nem kell,hogy erőlteti.Már nem.

      • Gyöngyi,köszönöm szépen.Utánakeresek.Nem ismerem ezt egyáltalán.

      • Ajaj! A férjed lanya es a te fiad egy par? Jol ertem? Es ok mindketten veletek laknak?

      • Jól érted,igen és velünk laknak,igen. Kemény.

      • Kemeny. Ki tudhatta ezt elore! Ezzel megbirkozni, kozben pedig egy roskadozo parkapcsolatot toldozgatni.(aminek a nagy resze a no vallan pihen, aztan sulyaval lenyom)
        Maradj itt es erosodj!

      • Tudhattam volna,ha jobban figyelek.De sunyi módon megkártyázta a 15 éves lány,hogy hozzánk költözhessen,mert már nem bírja az anyjával,megszökik,öngyilkos lesz.Ezt megértem azért,mert az anyja elmebeteg. 😦 De jól átvágott minket,az tény,ettől függetlenül.

        Maradok,de mennyire!Fel is dobnám a pacskert,ha nem maradhatnék!Megvettem a zembertől a laptopját nettel együtt,hogy maradhassak.Ez ilyen már?!?

        Azért vannak itt sokkal keményebb sztorik is,én még befoghatom aránylag.

        Köszönöm a kedves szavakat. 🙂

      • Most az jut eszembe, mekkora csapda ez is: miattam vált el. Nem érezted még a kényszerítő erejét, mikor a szabadulás gondolata megcsapott? Ha miattad válik el valaki, az tökéletes táptalaja a lelkifurdalásnak, mikor az elhagyást kezded fontolgatni. Soha nem engedném, hogy valaki miattam váljon el. Ekkora terhet nem vennék a nyakamba, az biztos. Pláne férfiből.

      • Nem éreztem kényszerítő erőt ebben,tekintve,hogy mindenképp elvált volna előbb-utóbb,csak én előbb jöttem,mint utóbb.Más hőstette inkább kényszerítő erő.De megküzdök vele,mert azért nem esek hasra ettől sem,látom én,amik még ott voltak válóoknak mellettem.
        Én a saját dugomba dőltem,nem az övébe.

      • A rendes ember és igyekszik megváltozni dolgot én is megéltem A kérdésem ilyenkor az, hogy a változás milyen mértékű, mert van egy olyan érzésem (saját helyzetről beszélek), hogy csak annyit változik, hogy a nagyon ingatag lécről ne essen le. És azért a változásért sokszor az én sárkányosodásom az ár. És sokszor kérdem, hogy megéri-e. És olyan jól hangzó válaszom van. Megéri, mert jó apa és néha nagyon jó férj. De néha meg vállalhatatlan.

      • Szerintem bármilyen őszinte, felvállalt, maga miatt akart változás, gyógyulás egyrészt drága, mert szakemberhez kell járni, másrészt meg hosszadalmas. Évek. Nekem most azt kell eldöntenem, hogy egy bizonytalan kimenetelű gyógyulást, ami egy évekig tartó elhidegülést és károkozást követne, ki akarok-e várni. Hogy reményteli vagy reménytelen, ahogy Árnika is mondja. Hogy lesz-e a végén szeretet, szex, egyetértés, közös célok, azok után, amik történtek.

      • Nem kell szakember. Felvilágosult gondolkodás, önreflexió- és kontroll és a hatalom elengedése. Sok párterápia Szendi Gáboros hülyeség, ami azt hangoztatja, hogy “mindig kettőn” és nézz magadba (lehetőleg te, a nő). Én már abban hiszek, hogy a problémák az egyenlőtlenségből és a hímsovinizmusból táplálkoznak. Jó ideje nem vagyok hajlandó magamat ölni.

      • 2.7. ÍGÉRGETÉS ÉS JÓPONTGYÛJTÉS
        A nõ kitartó igényével szemben, hogy változás álljon be a kapcsolatban, a férfi ígéreteket tesz, hogy megváltozik. Valójában csak ideiglenes engedményeket tesz, és azoktól is azt várja, hogy „varázspálcaként” mûködjenek. A férfiszerep valódi megkérdõjelezésérõl vagy valódi változásról szó sincs, csak taktikai visszavonulásról. A változások
        ideiglenes volta akkor válik legnyilvánvalóbbá, amikor még az addigi
        eredmények is eltûnnek, és a férfi visszatér a kezdeti felálláshoz, mihelyt a nõ felhagy igényei hangoztatásával, haragja kifejezésével, és elfogadja a férfi kérelmét arra, hogy „még egy lehetõséget kapjon”.” /Hétköznapi hímsovinizmus/

      • Paff!Ez ütött. 😦
        Nem lehet ezt a könyvet valahonnan letölteni?

      • Megőrülök ettől, hogy semmi kommentet nem oda rak, ahova szánom! Vonalzóval kell kihúzni, hogy hova passzol a hozzászólás 😦

      • Tőlem kérdezed,Adél? Vagy ha nem,bocs,tényleg össze-vissza pakolódnak a kommentek.

      • Igen, tőled. A rendes ember, aki csendesen ül a tévé előtt és nem érti, jaj, nem érti, mi az isten folyik körülötte. Ez talán az élet?

      • Nem,ez nem az.
        A te férjed is ilyen?Mondjuk,nekem nem férjem,együtt élünk.Sosem venne el.
        Pakoljak?
        3 napja szóltam neki,hogy bajok vannak,szeretnék beszélni vele.Azóta menekül szegénykém,nehogy kettesben maradjunk.Viszont rákapcsolt,igyekszik.Tudja,mi következik.Párszor már eljátszottuk.Ez most az utolsó lesz.Ha ez sem javít a dolgokon,pakolok.

      • Ajjj, de eljátszottam én ezt. Még meg is szöktem. Minden időleges és pusztán időnyerésről szól. Én azért drukkolok a magam cinikus módján.

      • A magad cinikus módján? 🙂 Köszi,az nekem pont jó lesz!

  9. de mi van akkor, ha csak a Dani által említett lebegő Grál a hiba? ha az a dolog sajnos tényleg ott lebeg és sajnos tényleg egy dagadt félreértés. és a félreértések arra a legjobbak, hogy hozzá viszonyítva ítéljünk meg dolgokat, és csalódjunk, leépüljünk, játszmázzunk, stb.

    ha a Grált kiiktatjuk, meg az időt, amiben van (véglegel)múlt és (soha nem) jövő, akkor az már talán jó talaja lenne annak a szintézisnek. nem?

  10. Nincs kiút…? Most olvasok egy érdekes könyvet, mely nagyon sok szemszögből járja körül ezt a témát és PONT a minap jutottam el ahhoz a részhez, miszerint hogy aránylik a házimunka-végzés a keresethez a párok között. Nem meglepetés, hogy amig a nő keres kevesebbet, mindent ő végez, aztán ha kezd többet keresni, akkor a házimunka egy részét elvégeztetheti mással, de még mindig nem a férj/férfi száll be, és aztán döbbenetes módon, amint átlendül a mérleg és a nő keres többet a férfinál, a nő elkezd kompenzálásképpen megint több házimunkát végezni.. és a világ előtt mindenféle szinházat játszanak, hogy milyen más módon járul hozzá a férfi a “család-ellátó” szerephez.
    Akit érdekel: Delusions of Gender by Cordelia Fine

    A “segitek neked”, “megcsinálom neked” pedig egy siralmas mondat számomra is, ugyanis nevetségesen hangzik, ha megforditom és elkezdeném sorolni, hogy én mi mindent csinálok meg “neki” reggeltől estig, amellett, hogy én is dolgozom.

    És ma éppen játszma zajlik, melyben a természetesnek vett dolgok nem fognak “megcsinálódni”…. majd meglátjuk, hogy hat-e.

  11. “A te faszod kisebb lesz, ha elmosogatsz?” Király! Köszönöm. A házimunka nálunk is tabu, a kerti is, meg minden más a két szintes, vidéki ház körül. Ha reggel monduk hurkát sütök a későnkelő-későnjövő kanoknak, akkor képesek a sütőt rosszul elzárni.
    Hát tönkrement a sütő. No more almáspite, csülök, töltött dagadó, rakott krumpli és társaik. Nekem nem fog hiányozni. A mosogatógép sem, ami mellett két hétig képesek elnézni az XXL mosogatómedencét színültig telve mocskos és büdös edényekkel. A saját szobáikat sem takarítják, a közös helyiségeket végképp. Hát miért nem tudopk én érdekesebb dolgokkal foglalkozni, mindig csak ezzel?

    • Jaj, ne haragudjál, muszáj megkérdezzem: a későnkelő-későnjövő kanok közül az egyik az a 30-as fiad, aki szerint nem érdemes a korabeli lányokkal, mert nem olvasták a zent és az ember tragédiáját?

    • Olvastam egyszer valami amerikai pszichológus könyvét, ilyen tanácsokat ad a kétségbeesett feleségeknek:
      – ha nem képesek a családtagok kiteríteni a vizes törölközőt, nem kell feltenni utánuk, de nem kell tisztát se rakni, olyan helyre kell tenni, ahol nem találják meg (ez sokszor nem is nehéz)
      – ha nem teszik a szennyes ruhát a kosárba, nem kell kimosni, előbb-utóbb elfogy a tiszta
      – ha nem pakolnak el a konyhában, nem kapnak vacsorát, mert nem volt idő főzni, anyának pakolni kellett
      – ha nem raknak rendet, érdemes eldugni a tévé távirányítóját, és nézni ártatlan szemmel: nem tudom, hova tűnt ebben a rendetlenségben

      Ezek persze viccesek, de kíváncsi lennék a fejekre…

      • Ez egy hisztériás férjnél (maradjunk ennél a felállásnál, de ugye fordítva is lehet, élő példa van rá!!!) baromi idegőrlő, hetekig, hónapokig is elhúzódik. És közben az “áldozat” fikázza azt, aki nem csinál rendet, nem főz, nem mosogat és… mindezt a gyerekeknek címezve, mert valahogy meg kell mutatni, hogy ő az erősebb… nem jó! Én próbáltam, nem jó!

      • Én néhányszor megcsináltam kínomban, hogy a férjem ledobott ruháit, félrerúgott cipőit kidobtam a bejárati ajtón. Nyilván ne ecseteljem, hogy hány év szakadatlan könyörgés után ez már a lázadoző korszakom volt. Igen, itt már észbe kaphatott volna. Az egy dolog, hogy én voltam leginkább megrémülve, hogy mi lesz majd a következmény, ergo ETTŐL IS én lettem szarabbul, de hát igen, az lett a következmény. Balhé, arcoskodás, szemrehányás nekem, amiért rombolom ezt a gyönyörű házasságot. Elnézést a pszichológustól: Kinek van kedve ezt bevállalni?

      • Nekem sincs. Hamarabb megunom, mint ahogy észrevenné. Azért írtam, hogy vicces, nagyon amerikai, nagyon felszínes.

  12. Rokonoknál volt a következő probléma: a fiú és barátnője az anyukánál vacsoráztak (a fiú anyukájánál, ahol a fiú egyébként jelenleg is lakik), és a vacsora után a LÁNY nem segített elpakolni, mosogatni. Első kérdés a lánytól (és csak tőle), hogy tud-e már főzni. És nem, nem értik, mi bajom ezzel.

    • Pont ma kért meg a 10 éves fiam, hogy tanítsam meg fözni. (Különben is megtanítottam volna, de még kicsinek találtam, nyilván tévedtem.)
      Bízom benne, hogy az én gyerekem is egy “isten lába” lesz valakinek.

      • Anyám nem akart megtanítani főzni. “Katipillának” nevezett, ami a sissy fiúk csúfneve formája lehetett. Én mégis ellestem tőle egy csomó mindent. Legfőképpen a főzés szeretetét.

      • Az enyémek főznek, porszívóznak és mosogatnak 🙂 Csodás az életem velük!

    • Húúú, húúúúúú, most anyósoméknál van a három kölyök (nem enyémek 😀 ), és meséli skype-on, hogy Zsófika mosogatott ma reggel meg délután, meg holnap is ő fog, “hadd gyakorolja” – ááááááá, egyből kérdeztem, hogy miért is? Nyugodtan fogja be a lány 12 éves bátyját meg az öccsét is (aki meg lelkesen csinálja).

      Grrr.

    • Ahha, ha lány vagy akkor is mosogass, ha vendég vagy. Ha fiú vagy, akkor se kell, ha házigazda vagy. Remek lesz az élet az anyóspajtás mellett.
      Örüljön a lány, hogy kapott vacsorát, nem neki kellett megfőzni. 😛

      • 😀
        Ha belegondolok, ez teljesen elfogadott: hány nő segít a konyhában az anyósának, miközben a férje az asztalnál ül és beszélget! És megszólják, ha ő is ül… Végülis én is többet segítek az anyósomnak, ha náluk vagyunk, mint a fiai.

  13. “Most éppen sztrájkol” – és mégis hogyan? Ha eddig sem csinált semmit, milyen tevékenységet szüntetett be, hogy valósul meg a sztrájk? “Nem szól, de érezteti” – Persze, még a macskára is furcsán néz azóta. A kutyának pedig már csak száraz tápot ad. Ugyan már! E-maileztek? Biztos jó muri, bár szerintem csak összezavarod. Azt pedig én is hetekig emészteném.
    Távol álljon tőlem a kritika, de a Csakazolvassa bejegyzéseinek házasságmegmentő hatásai, még messzemenően nem bizonyítottak. Pláne ha valaki nem szeret olvasni (férfi létére). Kétlem hogy ettől fog rákapni, de nem lehetetlen. Fura módszerekkel dolgoztok, na! 🙂

      • Háromnegyed
        “Tibi, eddig melyik bejegyzéseket olvastad már el?” – minden olyat, aminek a címe azt sugallta, hogy lesz benne szex. Viccet félretéve napi 3-4 órát olvasgattam az elmúlt 1-2 hónapba. Sokat ismétlek is.
        Te ezt nem tudhatod,Hajnalkám
        “Tibi,Tibi.Ha valamit nem értesz,ne szólj hozzá.” – valamennyit értek hozzá.
        De amit nem értettem, azt általában megkérdeztem. Mivel válasz (törvényszerűen) sosem érkezett rá, csak kioktatás, személyeskedés; így többet nem teszem.
        Árnika
        Azért jöttem és azért maradtam, mert szeretném jobban megismerni a női lelket!
        “aki mellett nagy esellyel egy boldog no lesz.” – nagyon kevés olyan ember van az életemben, akiknek a boldogságát az enyém elé helyezem. (mondjuk, többnyire nők, és sokat köszönhetek nekik) A többi az plebsz. Nem szomorít el a boldogtalanságuk. Egyébként nem vagyok olyan kibírhatatlan mint amilyennek gondoltok.

      • Tibi,nem kérdeztél.Te oktattál ki pont.Gúnyolódtál.Fingod nincs az életemről,nem értesz hozzá.Akkor mondhatnád,hogy értesz hozzá,ha velem élnél.Így csak gondolod,hogy érted.Nem áll távol tőled a kritika,csak szólok.
        “Kioktatás,személyeskedés” Erről mi jut eszedbe?

        Biztos eltalált az írásomban valami,azért kalimpálsz.Bocs(nem is),de engem rohadtul felhúztál a válaszoddal.Tipikus pasi vagy,hiába magyarázod a bizonyítványodat.

        “…Így többet nem teszem.” Hááát…tán a kardomba dőlök,de még nem biztos,mert “magam sem tudom,mit akarok,hisz nő vagyok”.

        “Azért jöttem és azért maradtam, mert szeretném jobban megismerni a női lelket!” Mért itt?Beszélgess inkább a feleségeddel,az ő lelkét akard megismerni.” A többi az plebsz. Nem szomorít el a boldogtalanságuk.”

        Nem gondoljuk,hogy kibírhatatlan vagy.Én azt gondolom,hogy idegesítő tudsz lenni.

      • Ja,igen,mielőtt elfelejteném!Én még a férfigyűlölő korszakomat élem.Szenyó vagyok és undok,meg minden.Semennyire sem tolerálom,ha b@sztatnak.Egyetlen egy olyan férfit sem ismerek,akire azt tudnám mondani,hogy nem egy lenyomó,sunyi agresszor,aki rohadtul kihasználja a rohadt rendszer adta rohadt lehetőségeit a nőkkel szemben.És ez nem teljesen a rendszer hibája!Igenis,lehetne jobb is mind,ha akarna.Igenis,láthatná,elismerhetné,bevallhatná,csinálhatná úgy is…

        Pffffffff!!!!

      • Hajnalkám, erre írom: “egy olyan férfit sem ismerek,akire azt tudnám mondani,hogy nem egy lenyomó,sunyi agresszor,aki rohadtul kihasználja a rohadt rendszer adta rohadt lehetőségeit a nőkkel szemben”
        😀

      • Hát,eskü,hogy nem ismerek egyet sem.Attól még létezhetnek.Mint a Mikulás.Az is létezhet,de én még csak utánzatot láttam abból is.
        Mikor még fiatal voltam és bohó,belecsaptam picit a lecsóba,van statisztikám.

      • Én sem ismerek olyat, na. De!!!! Úristen! ma voltam egy helyen. A fiam barátjáéknál. Érte mentem délben. Még soha nem találkoztam velük. bemegyek a házba, hát apuka lekvárt főz a konyhában, anyuka meg csak úgy elvan. Beszélgetni kezdünk és apuka vágja a gyerekei iskoláit, műtéteit, a sztorikat, hogy hogyan volt, mikor ő bement a suliba kiállni a fiáért. Végeláthatatlanul és kompetensen és magától értetődőn beszél a család ügyeiről, miközben csavarozza és tölti a dunsztot. Anyuka továbbra is álldogál, cseveg velem, üdítővel kínál. A lányuk keverészik valamit a gázon, majd apához fordul tanácsért. Apa meséli, milyen volt, mikor pszichológushoz mentek, mert a lány szorong. Itthon nem, itt be nem áll a szája: Igaz- e, szivikém? – És melegen összenéznek.
        Levegőt nem kaptam.
        Otthon meg mondja a gyerekem: Olyan klassz apukája van a Beninek. Este ő sütött nekünk rétest.
        Sose láttam ilyet! Csodálatos férj volt az édes (nem túl nagy) pocakjával , az atlétájával, a kedves történeteivel. Én úúúúgy tudnék egy ilyet szeretni, komolyan mondom.
        Ja, 5 gyerekük van és frissek, energikusak mindketten (anyuka is).

      • Áááá!Ilyen nincs!Adél,fotosop volt. 🙂

      • Én is ismerek ilyet. Három gyerek, apa takarít, bevásárol, beszélget a suliról, ismeri a barátait, mert az ő barátainak a gyerekei. Apa képes ott még azt is megjegyezni, amiket én mesélek neki (az oviban, mert sokszor ő hozza a kicsiket). Másik család: négy gyerek, mind a négynek apa felügyeli a taníttatását, különóráit, viszi őket, hozza őket, közben meg tök fontos állása van, igénybe vevő.

    • Tibi! Ez nem hazassag megmento blog. Te lehet, hogy azert jottel ide? Akkor, ha vegre felgyullad a lampa az agyadban es megerted mirol is van itt nagyban szo, akkor nem a hazassagodat mented meg, hanem onmagadat, mert egy erzo, empatikus, onreflexiora kepes ferfi leszel, aki mellett nagy esellyel egy boldog no lesz.
      Hajra! Tied a palya!

      • Na,ez itt a lényeg,tibifiú.Csak én nem tudtam volna így megfogalmazni,mert nem vagyok elég “asszertív”.
        Köszi,árnika.

  14. Abban is látom a problémát egyébként, és olvasva titeket, egyre inkább megerősödik bennem ez a nézet, hogy valamiért a teljes becsatlakozást a család életébe, beleértve a házimunkát és a gyerekeket is, férfiatlannak gondolják. A puha pöcsűek meg a papucsok mosogatnak, Józsi.

    Ép és reális önértékelésű férfi nem tartja ezeket férfiatlannak, mert a saját férfiasságát nem látja függeni semmitől, az számára _van_.

    Egy barátnőm pasija például egyszerűen nem hajlandó szatyrot fogni a kezébe, mert az férfiatlan. Amikor rákérdeztem (én, nem a barátnőm, érted), hogy akkor a kurva nagy egója hogy bírja el, hogy egy 60 kilós nő cipelje a 15 kilós szatyrot, amíg ő a faszát vakargatja, és ezt mások is látják, akkor csak habogott. Annyit még hozzátettem, hogy ha az ő férfiassága abban áll, hogy nem visz szatyrot, akkor nagyon tudom sajnálni a nőket, akikkel eddig dolga volt.

    Ezeknek a problémáknak a gyökerét abban látom, hogy az ő önértékelésük sincs rendben. Ha valaki kizárólag egy másik valaki ellenében, még inkább felérendelve képes önmagát definiálni, ott nagyon nagy baj van.

    Mintha azt mondanám, hogy a nőiességem abban áll, hogy nem hordok sportcipőt meg mackónadrágot. Vagy abban, hogy nem vezetek autót. De ha a dolgok fonákját eléjük tárod, csak tátognak. Mert a dolgok fonákjának ismerete és nézegetése is a nők dolga. (Na meg az elviselése, az pláne.)

    • Nagyon tetszik, amiket írsz, Bajuszcic! Az én férjem is ez a fajta, aki itt van, csinálja az életet a kapcsolatot, nem besegít, hanem része az egésznek. és való igaz, hogy sokan állnak hozzá úgy, hogy akkor ő papucs. Ő nem, mert neki természetes, de sokan, még nők is úgy reagálnak, hogy ez nem elég férfias dolog.

      Mellesleg, nálunk pont az van, hogy a szatyrot a párom viszi, nem én. Ha csak annyi szatyor van, amit egy ember el tud hozni, akkor ő viszi, mert úgy gondolja, egy férfi számára az égő, ha ő ott parádézik, a nő meg viszi utána a cekkereket.

    • Az éjjel olvastam a Nők Lapja Pszichében egy cikket, amelyben Szendi Gábor pszichológus (segítsetek ki, ő egy név Magyarországon?) arról beszél, hogy a házasságokat meg kell menteni, nem kilépni belőlük. A megmentés pedig úgy történik, hogy ha valami elromlik, érzed már, hogy nem jó, akkor nem a társadban keresed a hibát, hanem szembenézel a sajátjaiddal. Hiszen a társad mindig is ilyen volt, legfeljebb nem érzékelted az elejétől. Mert most komolyan, lehet valakit elnyomni, aki nem akarja? (emlékezetből szöveghűen idéztem 🙂 ). Ugyanakkor a cikk vége felé, alátámasztandó ezeket a koncentrált bölcsességeket, bemutat egy példát, csakúgy véletlenszerűen: az amazon nő és a papucs férfi házasságát. (Én az hittem, tudományos ember nem használ ilyen kifejezéseket, de kicsit prűd vagyok ilyen tekintetben). A papucs férj nem papucs eredetileg, hanem azzá válik az amazon nő mellett (ld. ellentmondás a fenti állítással), valószínűleg ezt látta az anyjától otthon, az amazon nő uralkodásra hajlamos, mert rideg családban nőtt fel, mindent megold, szervez, intéz, nem hagy teret a papucsnak, majd panaszkodik, hogy nem férfias a férje. Ezt a tarthatatlan állapotot úgy lehet feloldani, hogy a feleség huzamosabb ideig eljátsza a támaszra szoruló nő szerepét (ez tényleg szöveghű), teret ad a férfinak kibontakoztatni a férfiasságát (erről állandóan a Bőr- és nemi betegségek című, minden háztartásban fellelhető min. 30 éves enciklopédia illusztrációi jutnak eszembe), majd miután ez sikerült neki, az asszony értékeli a változást.
      Mindamellett, hogy milyen példátlanul nő-hibáztató, ostoba és szerepbe való belekényszerítős ez az egész szöveg, azon gondolkodtam, hogy 1. a férfiak számára nem sértő, hogy így beszélnek/lünk róluk, mint valami egysejtűről, akinek az egész létformája a nő által előadott színháztól függ (önbecsülés, önbizalom kérdése)?, 2. egy gondolkodó nő számára szexi, vágykeltő egy olyan férfi, akinek állandóan ápolni kell a férfiasságát (és nem a lingam masszázsra gondolok), akinek a férfiúi egója kizárólag külsőségeken alapszik és annyira halovány, hogy egy szatyor vagy kézitáska alapjaiba dönti meg?

      • Úristen. Az a legszebb az egészben, hogy ha ennyire lenézi a saját nemét… akkor mit vár a nőktől?

        De jó, hogy nem olvasok Nők Lapja Pszichét.

      • Hat a pszichologia tudomanya egy fovonalat visz, amit a Rend alakitott ki, es a Rendet szolgalja. Tuljadonkeppen ez a fajta pszcichologia a nyugati, modern tarsadalomban annak koszonheti letjogosultsagat, hogy a Rendnek szuksege van ra. Emiatt nagyon veszelyes, hiszen egy ilyen tipusu parteria pl. A not meg sulyosabb depresszioba, gyogyszerfuggesbe, egyeb betegsegekbe taszitja.

        En megtapasztaltam ezt a Rendparti pszcihologiat es a masikat is(szil petert, aki a HHt irta)
        Nos, a ketto eg es fold. Az alapveto kulonbseg:a konfliktusokert a rendparti pszcihologia szerint mindket fel ugyanannyira tehet, es a pszichologus dolga az, hogy kozepen alljon. Nos, szil peter ezt telejs mertekben meghaladja es egyertelmuve teszi, hogy a konfliktus oka az egyenlotlenseg, igy van egy elnyomo es egy elnyomott. Az elnyomo az akinek valtoztatnia kell, ha ez nem megy, akkor ki kell lepni a kapcsolatbol(nem megmenteni minden aron, ahogy a Rendparti pszichoterapia a vegsokig hirdeti es a noknek ad ujabb es ujabb feladatokat e teren is)
        Szendi gabor egyebkent egy nev , eleg jol megel ezekbol a suletelnsegekbol, pl paleo dieta itthoni szoszoloja, de ugy mintha o talata volna ki (holott kulfoldi cikkeket egyszeruen leforditott)

      • Ááá, dehogyis buta !
        Ha tudnád, hogy ebből a jobb esetben semmiből, rosszabb esetben rombolásból milyen pompásan megél…

      • Tudom én, hogy megél, sok buta ember megél a butaságából, de attól még buta marad, legfeljebb pénzes buta. Akik meg elhiszik a butaságait, azok lesznek a pénztelen buták.

      • eeegen, de mivel buta ember jóval több mint okos, a butaságra építeni jobb bizbisz,
        ezért aki a médiában a buta emberekre építi a megélhetését, nem biztos, hogy buta, mindössze a jól felfogott anyagi érdekét tekinti, mert pénzorientált.

      • Jogosak a kerdesek.
        Tobbnyire a ferfi nem latja ilyennek ezekben a helyzetekben sajat magat, hiszen manipulalva van. Kozben pedig lassuk be jol erzi magat:akkor szexel amikor akar es a no meg extrakat is nyujt a ferfiassag kiteljesedese erdekeben. Kinek nem lenne ez kurva jo? Nekem bejonne, ha a Rend forditva mukodne! En olyan jol ellennek! 🙂

      • És emellett manipulálásra és játszmázásra biztató Szendi Gábor jótanácsa.

      • Volt anno egy pasim.Ha jött hozzám hétvégére,csak egy alsógatyát dugott zsebre,mert ő aztán nem cipekedik. 😀

  15. Pont ilyesmiken gondolkodtam valamelyik nap. Hogy nekem nem elég egy olyan férfi, aki elmosogat (a metaforánál maradva). Nekem olyan kell, aki elmosogat, ÉS ezt a saját dolgának is érzi. Nem kell, hogy mindig jó képet vágjon hozzá, mért ne lehetne néha a sok munka miatt panaszkodni, nyűgösködni? Én is szoktam, ha fáradt vagyok vagy rossz napom van. De ne gondolja, hogy ez jófejség vagy valami extra, mert akkor megette a fene az egészet.

    • Na, hát ez is, mintha a nők (mindegyik) kifejezetten imádnák a házimunkát, és fültől fülig érő vigyorral, és kéjes sóhajokkal csinálnák. Atyaúristen. (Juteszembe, aldi háziasszonyok – áááááááá)

      • Jajjjj, az aldi reklám szerintem saját maga paródiája. Elkéstek vele pár évtizedet. Nem véletlenül lett benne egy idősebb nő a szószóló, gondolom reménykedtek, hogy az a korosztály még beveszi ezt a dolgot. Mert a fiatalabbak közül már tutira nem sokan, legalábbis remélem.

        A mosogatószer reklámokat szoktam még figyelni. A mélypont az volt, amikor anyuka mondja, hogy segítségre lenne szüksége ehhez a sok koszos edényhez, erre a gyerekek azonnal eltűnnek (férj természetesen ott sincs). Sebaj, elnéző mosoly, boldogság, hiszen a nemtommilyen mosogatószer a legjobb segítség.
        De van olyan is, ahol az ebéd után apuka tök természetesen nyúl az edény után, hogy beáztassa (eddig nem rossz), de ő meg nem tudja, hogy a hiperszuper formulával nem kell előáztatni, simán berakható a mosogatógépbe. Ezt persze anyuka közli vele. Tehát a kompetens, a téma szakértője itt is a nő, azért valahogy mindenképpen jelezni kell, hogy ez női feladat ám.

      • Jaj, az aldi reklám büntetést érdemelne! De még nagyobb büntetést érdemelne az – azt hiszem – penny reklám. Hogy férjem reklamál, hogy főzzek változatosan, de ha megkérdezem, hogy fér ez bele a konyhapénzbe, akkor csak a vállát vonogatja. Vagy mi. Szörnyű, nem is tudom, kinek a fejéből pattan ki ilyesmi, de hogy hímnemű, az biztos.

      • Szerintem a legrosszabb az a proenzi vagy milyen reklám, ilyen porcvédő vitamin nőknek; ami arról szól,h a férfiak és nők mennyire különböznek. Ezt 3 életkorral illusztrálják, a 3. a középkorú pár, akik ülnek egymás mellett a kanapén, a férfi lerúgja a cipőjét, mire a nő visszafojtja az idegrohamát, és csak grimaszol egyet; utána viszont feláll, felveszi a férje lába elől a lerúgott cipőt, elviszi, majd visszaül,összebújnak, és mindketten boldogan mosolyognak…szedj vitamint, hogy 80 évesen is elég fürgén tudj az urad után pakolni!

      • Oh jaj! Igen, ezt en is lattam. Es meselem is noknek! Es kepzeljetek tobbnyire ez atjon. Szoval,ez annyira durva, hogy meg azok a nok is kiakadnak rajta, akik Rendhivok.

      • Igen, iiigeeeeeeeeen, a jelenet:
        fater lerúgja a cipőt, anya néz,
        majd elrakja fater után a cipőt.

        Közben a szöveg: a nők és férfiak nemcsak külsőre, belül is különböznek.

        Én ezt úgy fordítottam le, hogy hát igen, a nők szolgalelkűek, míg a férfiak uralkodó típusok.
        Hogyne. Vettem az adást.

      • En csak annyit mondanek:en szeretnem ha lerughatnam a cipomet es valaki elrakna, kozben meg mosolyogna is! Hmmm. Ez jo felallas!
        (Persze hogy nem, hiszen ki akarna elnyomni barkit is? Igen a rend altal keretezette, megsegitett, tamogatott ferfi, aki annyira hulye, hogy eszre sem veszi,hogy elnyomo, es ki van akadva, ha erre felhivjuk a figyelmet)
        Mondjuk erre a reklamra meg a zuram is elhuzta a szajat, hogy na ne mar!
        Mekkora baromsag ez a nok szolgalelkuek duma! Es ha nem vagy az ( jaj hanyszor hallottam ezt!) akkor teged regen elegettek volna. Ja koszi, hogy most elhetek, halam jeleul hadd vigyem ki a cipodet.

      • Ezt már én is megkaptam, hogy régebben már elégettek volna…
        Amúgy a témáról eszembe jut az a gyerekkori kép, hogy apám áll a nappaliban, és hisztériázik, hogy akkor ő most mit vegyen fel, mert anyám aznap véletlenül nem készitette ki időben a ruháját. Gyerekként is éreztem, hogy ez nagyon gáz, anyámat sem értettem, hogy miért csinál ilyeneket. Apám egyébként vezető beosztásban dolgozott, de felöltözni nem tudott egyedül…

      • Jesszus. Ezt nem láttam, de elképzelem a fordítottját. Hazaérek a munkából (persze később, mint a párom) és hevenyészve lerúgom a magassarkút. Az repül és a beleáll a sültbe, amit a konyhában serénykedő párom épp szeletel. Mosolyogva kihúzza és az előszobában a helyére teszi. Közben pedig mosolyogva érdeklődik, milyen napom volt. Váááá!

      • Ó, hát én a viki volnék, de biztos itt is olvassa a címzett 🙂

      • Az ő hsz.-a alá írtam,csak ide tette be a “rencer”. 🙂

      • Viszont elnézést,mert ez a sültes duma valóban a tiéd és azt nagyon zabálom! :)Csak annyit olvasok,meg olyan gyorsan,hogy kicsit elveszett a fonal,bocsi. 🙂
        Bajuszcic dumáit szintén azért.

      • Az összes reklám undorító!Sikítok tőlük.Ha megnézitek a férfiaknak szólóakat,azok se különbek.Őket is hülyének nézik,nem csak a nőket.Én nem nézek általában tv-t,csak a zemberem,de óhatatlanul látok ezt-azt.Valami sörös reklám megy most,amiben akkora idióta szöveg van,hogy besírsz!Csak akkor vagy igazán férfi…bla-bla…de leginkább,mikor sört iszol.Vááááá!!!Pőőőő!!!

      • Igen. Ez sor reklem, tegnap lattam. Es total az jott le, hogy nyaron 20%kedvezmennyel ihatjak a ferfiak.
        A nok nem, nekik se kedvezmeny se sor nem jar.(nyilvan nok is vehetik kedvezmenysen, csak az egesz maszlag mogott ez is ott lapult)

      • Nekem is egyből ez jutott eszembe (pedig alig nézek tévét, de hát annyira érzékeny vagyok erre a témára – már -, hogy én is egyből sikítófrászt kapok ezektől): “attól vagy igazi férfi”. Ja, és a sörreklámok csak férfiakról szólnak. Nők nem ihatnak sört? 😀 Illetve, mindig faszi a főszereplő, a nők meg nézik őket áhitattal, és mindig csak mögöttük lehetnek. Illetve ebben a reklámban két faszi leül egy székre a végén, a nők meg körülállják. Hogy lásd, mi a hierarchia.

      • A sörivásról és az elnyomásról:
        Barátom családja keményen vidéki, és előttük nekem elvileg nem szabad SEMMI alkoholt fogyasztanom, mert “nem néznék jó szemmel”. Erre természetes, hogy előjön a csakazértis, és úgy sörözöm, hogy mindenki láthassa.
        De akkoris, milyen dolog ez már, hogy egy nő nem ihat sört, mert azt csak a férfiak ihatják? Hozzáteszem, hogy az egyik nagynéni alkesz, de ezt senki nem is meri beismerni. Katasztrófa egy család, de ha belegondolok, vajon mennyi hasonló lehet mint ez…pfff

      • de mást se?? semmi alkoholt? vagy csak a sört?
        én is vidéki vagyok, de nálunk apám mindig hozza, ha hazamegyünk. azt mondja, kapcsolódjunk ki, meg beszélgetni is milyen jó úgy:) szóval sztem családfüggő. de anyám mesélte, hogy amikor ő fiatalon elszívott egy cigit, nagyon kiakadt. (egyikőjük sem dohányzik.) és az ő korukban az sem ment, hogy a nő a férfi nemű barátaival találkozik, eltölt egy estét, egyedül, ez szóba sem jött, nem is voltak a nőknek fiúbarátaik. anyám mondta mindig, hogy irigyel minket, hogy nekünk ez már természetes.

      • Hát, főleg a sör volt az, ami elvileg kiveri a biztosítékot főleg a szülőknél-nagyszülőknél. Hozzáteszem, anyuka késő 40-es, mégis vannak ilyen érthetetlen dolgai, hogy ha itthon iszunk 1-2 ízesített sört, attól is kiakad.
        És nem mondom, hogy vidéken mindenhol így van, csak hogy ez biztos nem egyedi eset.
        És nekem ez tényleg nagyon fura, mert nálunk ezt anyuék mindig pont leszarták 🙂

      • Nemrég meglátogattam egy tizenéve nem látott ismerősöm. A férje Angliában dolgozik, ő otthon a két gyerekkel egy faluban. Ne tudjátok meg, milyen szemekkel néztek a szomszédok. Az a sok gyanakvás, meg rosszhiszeműség… no comment.

      • És a Tomi család?!?Retardálték!Jáájjj!

      • Az jutott eszembe,hogy azért egy olyan reklámot, ami lemegy a legnézettebb csatornákon főműsoridőben, azért azt rendesen megcsinálják. Eleve a világ talán legjobban fizetett pszichológusai dolgoznak a reklámcégeknek, ha nagyjából megvan,tesztelik, stb. Szóval ezt a hozzáállást , amit itt boncolgatunk, meg hogy az asszony viszi haza a prosztatagyógyszert a férjének, ezt a célközönség KAJÁLJA. Ez az igazán durva…Hogy azt a tomi meg proenzi meg mosogatószer reklámot azt nőknek csinálták, és azok így hatékonyak…Különben nem is költenének rá súlyos milliókat.

      • Hű, de jó, hogy nem nézek reklámokat! Legalább ezen nem baszom fel az agyam. Dobjátok ki a tévét a francba!

      • Múltkor azon a reklámon akadtam ki, amikor jön a lovag és lemossa a redvás üstöt, és végül kiderül, hogy ő egy nő és az x márkát használja. Ennyi a nőknek a lovaggá válás lehetősége.

      • reklámokban nem vagyok otthon (nem nézek tévét), de engem már az magában idegesít, hogy minden “család”, még a kemotoksz is. rovarirtó család, bazz.

      • “Visszafojtja idegrohamát”,nem vicces,de olyan jót röhögtem…

      • Meglepett, hogy itt még nem beszéltünk – vagy csak én maradtam le – az Ariel reklámról, melyben egy enyhén hosszú hajú, szakállas férf elmondja, miért szereti az Arielt, majd nagy szakértelemmel befonja a lánya haját. Nagyon tetszett. Really. Szeretnék megtanulni hajat fonni. Nő a lányom haja, de olyan bénákat fonok neki, hogy sírnom kell, amikor rágondolok.

      • Jaj, nagyon tetszett… köszi. Ilyenkor szégyellem magam, hogy egy csomó mindennek képes vagyok utánanézni a neten, de ennek nem… pedig a youtube-on van egy csomó oktató videó. Ideje fejlődni.

      • Múltkor ezen a proenzi baromságon háborogtam üvöltve a fiaim előtt. Majd kérdeztem: ÉRTITEK, MI A BAJOM??? Persze üvöltve. Igenis, drága, feminista anyukánk, tudjuk, hogy nem a nő hajolgat a cipő után. Normális helyeken mindenki a magáé után 😀

      • Az én fiam nem érti. Igazi hímsoviniszta disznó. 😦
        Irigykedek,ha szabad.Csak egy kicsit. 🙂
        Utána meg szégyellem magam. Valamhol nagyon elbsztam.

      • Én néha már azt hiszem, ez tényleg alapbeállítás. Itt a kispasi csak 9, de már háborog, hogy a szennyesbe neki kell a saját cuccát elhelyezni, és nem kifordítva, meg hasonló igazságtalanságok. Pedig az apja szó nélkül, de tényleg, és messze nem csak ezt. Úgyhogy minden erőmmel próbálom szobrászolni a kölyköt.

      • Én szerencsés vagyok, az apjuk nem velünk él, így a nevelés tud hatni. Amíg rendszeresen itt volt, addig egyértelmű volt, hogy anyát cselédnek tartjuk. Nem volt egyszerű az átszoktatás. Két dolog segített:
        1. Ők szeretnek, nem (csak) használnak.
        2. Ebben az esetben én vagyok hatalmi helyzetben, s igyekszem azt nem (csak) a saját kényelmemre, hanem az ő gondolkodásbeli fejlesztésükre (is) használni.
        Így most demokrácia van, és három fiú mellett könnyű élet, saját idő, kibontakozás, fejlődés.

      • Férfi mellett nehéz jó fiúkat nevelni sajnos. Lentebb írtam, hogy azóta indult el a változás, hogy az apjuk nincs jelen. Addig hiába beszélsz, valahogy mégis jogosnak érzik, hogy a rossz férfimintához igazodjanak. Sőt, én kicsit nehezebben is szóltam nekik, mivel a férjem egyik tulajdonsága, hogy azonnal vádlón és kifogáskeresőn reagál a kritikára, valamint mindent kritikának érzékel, amiben bűnösnek érzi magát, így a gyerekek bevonását, vagy ilyenféle okítását is élő kritikaként vette. Onnantól hüppögés, duzzogás.

      • Engem kissé bánt ez az általánosítás. Tudom, az én bajom. Sérült férfi mellett, önreflexióra képtelen férfi mellett ez biztosan nehéz, vagy épp lehetetlen. De minden férfi mellett… nem túlzás ez egy kicsit? Jó, lehet, hogy nem… de biztos? Na, mindegy.

      • Nálunk is ez van. Ha apa elmegy egy hétre vidékre, AZONNAL kezelhetőek lesznek a gyerekeim, mert tudják, csak az van, amit én mondok. Nagyon zavaró állandóan két értékrendnek megfelelni, folyton kiskapukat keresni, hogy kinél mit lehet. Csak úgy lehet normális gyereket nevelni, ha az egyik nem kacsint össze a gyerekkel a másik háta mögött, és ha apa tiszteli anya otthoni munkáját, kitartását, belefeccölt energiáit. És masszívan részt vesz mindenben. Ha apa anya ellen lázadozik, ha anya szidja apát a gyerekek előtt, mert már tele van a hócipője, és kiborul, az tönkreteszi a gyerekeket is.
        Megdöbbentő, hogy milyen változáson mennek keresztül a gyerekek, ha nyugi van.

      • Adél leírta lennebb helyettem. Hímsovén férfi mellett lehetetlen. Anyám férfi nélkül nevelt, mégis sikerült sajnos felszívnom egy kis hímsovén virtust. Nem minden a nevelés, úgy tűnik, ott a környezet, és még valami, talán egyszerűen a férfi mivolt. Nem kívánok én itt menteni senkit, mert elég gáz, hogy ilyenek vagyunk. A szentírási igékkel sem dobálózom itt, de az “ő uralkodik rajtad, de meg epekedsz utána” elég régi megállapítás a Szentírás lapjain. Nem mondom, hogy preskriptív, mármint hogy annak így kell lenni, ez a Rend, inkább despkriptív, mármint, hogy ez van. Kevesen beszélnek arról, hogy férfinak lenni felelősség is, nem csak lehetőség és hatalom. Én igyekszem a nyolcéves fiamat nem nőgyűlölőnek nevelni, de így is rajtakapom, hogy dresszírozza a húgát, olyankor nagyon határozottan rászólok, hogy a húgod ő, nem a szolgálód, most már leszokófélben van.

      • Bánatkő,mért ez a neved,szabad kérdezni?

      • Adél: “Férfi mellett nehéz jó fiúkat nevelni sajnos. Lentebb írtam, hogy azóta indult el a változás, hogy az apjuk nincs jelen. Férfi mellett nehéz jó fiúkat nevelni sajnos. Lentebb írtam, hogy azóta indult el a változás, hogy az apjuk nincs jelen. ”

        De ezt mondom, hogy itt jó a minta, a férjem nem pampog a házimunkáért, leginkább kérni sem kell, nem téma a szennyes ruha helye vagy a szemét levitele, vagy bármi, a gyerek meg mégis duzzog, hogy neki ilyen feladatai vannak.

      • A szomszédomban anno erdélyiek laktak,fiatal házaspár.A feleség mondta egyszer,hogy amikor a férje nincs otthon,más férfi,hacsak nem rokon,nem mehet be a lakásba.

        Ezzel szemben egy másik erdélyi házaspár férfi tagja rendszeresen “bókol” nekem a felesége előtt,méghozzá nagyon lánctalpas módon.Mikor mondtam nekik,hogy ez itt nem szokás,én sem veszem jó néven,meg voltak lepődve,még az asszony is,azt mondja,őt nem zavarja egyáltalán.Na,ő aztán igazi rabszolga,minden a nő dolga,kötelessége,akkor is,ha beteg.A lakást is a nő dolga kifesteni,a férfi csak a bútorok cipelésében segít.Télen számtalanszor látom fát hasogatni,behordani.Viszont inni ihat a nő is,sőt!Érdekes világ az övék.

      • De jó azt olvasni Adél, hogy a gyerekek figyelnek rád, sikerült az átszoktatás és jól működik így együtt! 🙂

      • Már nem a feleségem. Többször ajánlottam neki. A kolozsvári pódiumbeszélgetésre is elhívtam (én moderáltam). Azt mondta, hogy itt a blogon mindenki a falat bámulja, és olyan ez, mint egy nyilvános maszturbáció. Többé nem ajánlottam neki. A terapeutám szerint a blog hihetetlen előhaladást idézett elő bennem, de azt mondta, nem muszáj ezekről beszélnem a volt feleségemnek, mert ő nincs felkészülve a bennem végbement változásra, és ő nem ott tart az egészben, mint én, úgyhogy nem erőltetem. Megvagyok jól így is, köszönöm.

      • Bocs,nem voltam képben veled kapcsolatban.Érdekes,amit a volt feleséged mond.
        Te mért olvasol itt?Kíváncsiságból kérdem,mert úgy látom,az egyetlen folyamatosan kommentelő férfi vagy,aki érti,ami itt megy.

      • Mert jó, mert sok minden segít, mert fejlődöm, mert megszerettem azokat az embereket, akikkel találkoztam és szót váltottam a blogtalálkozóm, mert kedvelem Évát, mert bírom a stílusát, mert ribizli szavaival “penge”, ami itt folyik, mert… stb.

  16. Mi van akkor, ha palántázik, meg is szerel mindent a ház körül, bevásárol, főz, időnként még el is mosogat? Nekem a takarítás, a mosás, mosogatás, vasalás, sütés, fűnyírás, gyomlálás marad. Plusz a kommunikációnkban a napi gondok és a gyerekek. Nekem van hobbim, a barátnőimmel is szoktam néha találkozni, ő inkább otthonülős. Mégis hiányérzetem van. Mert nekem még ez sem elég. Néha úgy érzem, túl sokat akarok. Ráadásul még a tévében is más érdekli, mint engem 🙂 De tudom, hogy szeret. Érzem is. De a együtt eltöltött minőségi idő az, ami nagyon kevés. Itt aztán beugrik, amit a másik bejegyzésben említettél, hogy minél porózusabb a kötőanyag, annál több a közös program. Pedig még abban hiszek, hogyha rá tudom venni, hogy gyűjtsünk közös élményeket, kicsit meg/feltöltődhetünk újra. Persze erre meg általában az a válasz, hogy most nem fér bele. Mert ugye hitel van, munka meg kevés. A két kamasz meg nem keveset eszik 🙂

    • Igen, pontosan így. Jó lovak vagyunk, jól húzunk együtt, de minőségi idő egymással? A tündérmese kategóriája. És szerencsére emiatt is nekem lehet lelkiismeret-furdalásom, hogy mit akarok még.

  17. Ó, sokat gondoltam rátok ma is. Teper a férjem, kegyetlenül, családban akar maradni. Elmosogat, leviszi a szemetet, együttműködik a gyerekekkel kapcsolatban, minden nap fürdik (!), rendet rak maga után. És vár. Én meg nem török ki örömkönnyekben, hanem azt kérdezem tőle, hogy “Drágám, hova szarjak? Ez az alap, a nulla, a minimum!”
    Köszi, hogy vagytok, olyan jólesett nekem ezeket ma kimondani.

      • Az jutott eszembe, hogy a patriarcha írja, hogy itt minden női szeszély. Aki egyik poszt alatt ezt írja, egy másik alatt pont az ellenkezőjét a kapcsolatáról. Két hónapja még én is azt hittem, hogy menni fog. Hogy tényleg foglalkozik annyit magával a férjem, hogy lassan betömi a lyukas korsója alját, hogy ne oda kelljen már hordanom a szeretetem és az életem energiáit. De nem. Most látom, hogy akkor indult be, mikor félő, hogy nem lesz, aki töltögesse a kis korsócskáját. És közben mennyit hazudtam magamnak! Mert tényleg volt benne mindig egy kicsi fejlődés, egy kicsi jó, csak közben az egész volt élhetetlen.
        És ezt még jobban tudom, mióta olvasom az ilyeneket, mint Szeret a féfjem,de, meg a jó apásat, női megoldásokat, családterápiát. És főleg az életeiteket.
        Nem arról van szó, hogy szeszély, hanem egész egyszerűen dinamikus az élet, változnak a dolgok, az emberek, a kapcsolatok, és ami 5 éve még jó volt, az ma már nem jó, mert nem fejlődött sehova, sőt, lefelé indult a szekér. Nem szeszély, hanem olyan életek, akik nincsenek bebetonozva, hanem mernek fejlődni, változni, nem csak együtt megöregedni.
        Miért van az, hogy a férfiak (tisztelet a kivételnek) házasságkötés után úgy gondolják, hogy hátradőlhetnek, már ami a kapcsolatot illeti? A munkájukban meg haladni akarnak előre? Basszus, melyik fontosabb?

      • “Kifogott halat nem etetünk”…egyébként nálunk is ugyanez…hányszor próbáltam én megvilágítani, szépen,kedvesen, hisztisen, mérgesen, de mindig mondtam és mondtam, mert nem bírtam már visszanyomni…olyankor eleinte pár napig figyelt; az utóbbi két évben már lehurrogott vagy látványosan meg sem hallgatott; fél éve meg tényleg változtatott a viselkedésén, de csak azért, hogy ne hisztizzek; de közben látványosan hidegebb lett velem, és igazán még mindig nem érti ( mondjuk ezt én nem hiszem el , nem AKARJA megérteni, hogy mi is a gond). Nekem ebből meg elég volt.

        És azt sem akarja érteni,hogy az a nő, akivel ő nem csinál közös programokat (lustaságból), akinek sokszor nem adott SEMMIT szülinapra/karácsonyra, aki mellett nem volt ott, ha beteg volt, és akkor a házimunkát még nem említem, az ugyanaz a nő, akinek ágyba kellene bújni vele, ezek után nyilván nagyon lelkesen…

      • “Melyik a fontosabb?” – jó esetben az egyikből tartja el a másikat. A magyar nő legnagyobb problémájának azt látom, hogy tényleg szar felhozatalból kénytelen válogatni. A magyar férfi jellemzően nem sikeres, művelt, gazdag, jóképű, híres, hanem csak egy egyszerű “melós”. Perspektíva, és ebből kifolyólag álmok nélküli unalmas droid, aki a keveset is sokallja. Annak ellenére hogy sok szomorú igazságot olvastam itt, én sosem beszélnék így a jelenlegimről/exeimről ahogy azt sokan itt teszik, bár látom én, hogy valami verseny is van ebben.

      • Én vagyok a fő értelmiség,a 8 db általánosommal. 🙂

      • Én nagyon szeretném, ha nem lennének ilyen jelenségek az életemben, és eszembe se jut versenyezni, hogy kinek szarabb. Csak, tudod, mikor kiszakad a szarzsák, nem nagyon lehet megállítani, amíg minden ki nem jön belőle, mert 10 évig szagoltam, és van egy pont, mikor elég. Nagyon tetszene ilyenekkel versenyezni viszont, hogy: hű, ma kérés nélkül levitte a gyerekeket, mert látta, hogy fáradt vagyok. vagy: hazajöttem, és fogta a kezem, berakott a kocsiba, vitt vacsorázni, mert nem felejtette el, hogy szülinapom van. és a többi, hosszú, tömött sorokban.

        A melyik a fontosabb? árnyalt kérdés, az van mögötte, hogy melyikbe rakja az ember az energiáit, a lelkét, a szabadidejét.

      • Apropó. Mikor olvassuk együtt el a Kőmíves Kelemenné balladáját? Szerintem lenne tanulnivaló belőle. Na, nem olyan magyartanárnénis tanulnivaló…

      • Kőmies Kelemenné? Azt minek? Szerencsére Déva váráról nekem már csak Csaba testvér jut eszembe, vele voltam ott utoljára.

      • Hát… ha szerintetek a Kőmíves Kelemenné nem feszeget gender-témát, akkor ne beszéljünk róla. Nekem azért van egy pár tippem, hogy az asszony befalazása minek a szimbóluma.

      • Az én emberem “melós”,de nem “álmok nélküli unalmas droid, aki a keveset is sokallja”.Pl.

        Itt nincs verseny.Itt csak az van,hogy az ember elmondhatja-kiadhatja magából azt,ami gyűlik-sokasodik(bocs,N.L.poénka)éveken át és nem mondhatja el másnak,akinek meg elmondja,nem hallja.Olvasok itt valamit és előjön hirtelen egy olyan emlék,amit rég eldugtam valahová,de most itt van megint és zabál és leírom és máris könnyebb és esetleg ettől nem verem össze aznap az uramat.Hát nem hasznos akkor ez a blog? Nem házasságmegmentő?De.Van,hogy az is.De mindenképp levegő.Az kell most nekem.Hogy kis levegőhöz jussak.Vagy jó sokhoz.Te tibi.

    • En is sokat gondolok mostanaban ratok. Nagyon eros lettel az elmult honapokban.
      Szerintem a most mevalaszolando kerdes (az en kapcsolatomban is, persze):remenytelen, vagy remenyteljes?

      Nekem is nagyon jo hogy vagytok, de aszem ezt mar emlitettem.

      • Köszi, aranyosak vagytok! Ha nem olvaslak titeket, még mindig reménykednék, adnám alá a lovat, megpróbálnék ideális asszonyka lenni, magam baltával faragni. És mikor múltkor kértem egy alkalmat egy pszichológustól, hogy nézzen már rá kívülről az egészre, a ti mondataitok estek ki a száján!

      • Negyvenes nő, szexi fehér nadrág, fehér tűsarkú, hosszú, szőke haj.

      • Hja, az más. nyilván látott ő már karón varjút 🙂 (kacccsintok is)

  18. Én ma úgy ébredtem, hogy teljesen értem, amit írsz, és morálisan egyet is értek vele, mármint úgy értem ez lenne a gyerekeink érdekének leginkább megfelelő, tisztességes, erkölcsös élet. DE másfelől túlságosan fiatalnak érzem még magam a “szintézishez”, én küzdeni akarok, égni, és égetni. Én még nem akarok “révbe érni”. Úgy értem, úgy érzem már 9 éve megtaláltam a végleges partneremet, aki azóta a gyerekeim apja is egyben, de vele még nem szeretnék eljutni ebbe a “nyugalmi harmónia” fázisba. Igen, félek, hogy utána mit tudunk kezdeni egymással és magunkkal. A csúcs után csak az ereszkedés jöhet…

  19. Képzeljétek el, hogy egy hónapja szült a barátnőm, és első látogatásomkor azt mesélte, hogy megegyeztek abban, hogy mivel a férje undorodik a kaki szagától, ő nem fogja pelenkázni a gyereket. Sőt azt is megbeszélték, hogy majd ha meglesz a második gyerek (négyet akarnak), majd akkor. Én meg olvasom itt a dolgokat, és borzasztó látni, hogy “na, kezdődik”. És csak reméli az ember, hogy nem, ettől még lehet jó.

    • Jo duma!
      Ma reggel felhivtam a zuram figyelmet arra, hogy meglatasom szerint o a kertben azert vegez tobb oranyi napi munkat, hogy legitimalja a lakasban levo feladatok aloli kibujasat.
      Mondtam neki,hogy nagyreszt felesleges dolgokat mazol le, csiszol, szogel, rak ide oda. Ezert ugy dontottem en elkezdem beszegni az osszes agynemu szelet es a zoknikat is elore bestoppolom, ki tudja mit hoz ajovo. Igy viszont nem lesz fozes, takaritas, mosas. Ez igy jo?
      Most eppen joban vagyunk igy a valasza megfontolt volt, kedves, tamogato. Azt mondta:nem, szerintem ennyi felesleges dolgot nem csinalok a kertben.
      Huha! Na erre lecsaptam a magas labdat! Es azt mondtam:tehat elismered, hogy vegzel felesleges dolgokat a kertben!
      Ezutan kedvesen nekiallt besegiteni(segiteni!!! ) a fozesbe.

      Kozben temakent megbeszeltuk egy ismeros dolgat aki epp most hagyta ott a baratnojet a meg nem egy eves kozos gyerekkel, no munka, no penzzel. Szepen vegig tudta vezetni, hogy ebben a felallasban mennyivel szarabb a helyzete a nonek. Jo kis beszelgetes volt! Tenyleg!

      • Ezek szerint van remény. 🙂 Mármint általánosságban nézve, nem külön a te férjedre értem.

      • na de mi lett a vége? vasárnapra?
        megtépázott férfi ego- rövidesen bekövetkező dühroham. ordibálás stb. stb.

        a kicsi fiunk a lakásunkba nem volt hajlandó visszajönni olyan kemény levegőt sikerült teremtenie.

        megint visszacsúsztunk a nem tudom hova.

        megint reménytelen lett. megint panaszkodhatok. megint köröket futok. megint szarul érzem magam.

      • Ó, én is ezeket a köröket futom, csak a kemény szeretet jegyében. vagy már csak kemény. Nem engedek rést, tudja, hogy nem jöhet be olcsón, úgy fogalmaztam valamelyik nap, hogy nem merem megnyitni a szívemet, mert abban a pillanatban bántani fog. nem teszek úgy, mintha kis gesztusokkal meg a teperésével helyettesíthetné a rám figyelő, odaadó szeretetet. Azt akarom, hogy végre nekem is jó legyen, hogy elengedhessem magam végre anélkül, hogy a hülye hangulatingadozásaihoz és dührohamaihoz kelljen alkalmazkodnom! Biztos mind visszajönne, ha egy picit is kinyitnám az ajtót. De nem, köszi, nem kérek újabb gyomrost. És nagyon jól vagyok.
        Kemény vagyok, mosolytalan, de belül szilárd, nem szorongó. A mosolyomból csak a gyerekeknek jut. Meg aki megérdemli. Mert már tartok ott, hogy ki kelljen érdemelni a kedvességemet, sok-sok munkával, odaadással és kedvességgel. és az még csak az alap lesz/lenne. Nem lesz. Reménytelennek látom, mert valahol mindig kilóg a lóláb.

      • ugyanezek.
        pedig az átmeneti időszakok jók. én közben jól érzem magam. a barátok is visszajeleztek, hogy látni a változást.
        a gyerekek is nyilván nyugodtabbak.
        de nagyon fárasztó azt figyelni mikor omlik össze újra.
        ez is a környezetre gyakorolt nyomás, hogy megteheti, hogy minden összerondít. és mi csak nézzük tehetetlenül.

      • Ó, jaj. Én már meguntam az átmeneti időszakokat. Mindig megfizettem az árát, ha rövid időre nem szóltam a hülyeségeiért, és lenyeltem, hogy a gyerekekkel baromságokat csinál, illetve ami kéne, azt meg nem csinálja. A gyerekek nálunk is nyugodtabbak, ha látják, hogy apa és anya kedvesek egymással, megölelik egymást, akkor ők is mindig odabújnak, és kétfelől süt rájuk a nap. De ez eddig csak úgy volt lehetséges, hogy én közben erőt vettem magamon, és befogtam a pofámat. Na, ez nem lesz többet.

      • most is mi van?
        bicklivel járok már a múlt hét óta. múlt héten mindennap felhívott, hogy beértem-e, minden rendben volt-e, nem törtem-e össze magam.
        most, hogy posztdührohamából ébredezik. szerintetek? felhív? (nem mintha szükségem lenne ezekre a hívásokra)
        milyen már ez? hogy van ez? ha dühös rám (vagy ki tudja mire, kire) akkor meg is dögölhetek?
        akkor hogyan vegyem őszinte érdeklődésnek és aggodalomnak egyébként a hívásait?

        ez mérhetetlen ostobaság és szűklátókörűség. megfojt.

      • érdekes Gyöngyi, amit írsz másutt. 2007. augusztusa óta. ez elég hosszú idő. nem?
        vagy csak most lettél erős? most látsz rá ezekre a dolgokra ilyen élesen? hogy látod ezt? mert én nagyon sokat vívódok, hogy nem jobb -e a lelki szegényeknek csendben a konyhában mosogatni (persze, hogy nem, ez nem kérdés, de mélyen belül ott van ez, és a sok-sok ítélettől is, amit a környezet sugall)
        nekünk 2008 februártól szar minden. ez is elég hosszú idő. a lényeget keményen lehomályosító átmeneti időszakokkal.

        engem a kicsi fiunk két oldalról süt a nap igénye bénít meg a végsőkig. ezt tudom, ezen nem tudok változtatni. ennek megvan a maga rusnya oka. az előző válásom és a nyolc év, amit a legnagyobb nem velem töltött. az, az az ok.

      • Hát, Árnika, nem biztos, hogy ki tudom fejteni három-négy mondatban a lényeget, de vastagon benne van az is, hogy csak most látok rá az egészre. 6 év kellett hozzá, hogy annyira elegem legyen, hogy már ne akarjak érte dolgozni.

    • Én is undorodom a kaki szagától. Még mindig pucolom a felnőtt méreteket produkáló gyerekeim után a vécét, attól is undorodom. Az évekig tartó pisibugyi-mosástól, a seggtörléstől, a nyaraláson napi háromszor összekakilt és kimosott bugyiktól is, a betegen vécéig el nem jutó fosós-hányós gyerek termékeitől is, a lucskos matrac mosásától is, a pelenkás szemetes kitakarításától is. Ez van, nehéz az élet. (na, ebből kivételesen a férjem vastagon kivette a részét, imádta a meztelen gyerekpopókat paskolgatni, puha gyerekhasakat puszilgatni)
      Szegény asszony! Neki még most jön a java!

    • Bazmeg, nem bírja a kaki szagát. Talán ezt azelőtt kellett volna végiggondolnia, hogy gyereket csinál…
      Megint eszembe jutott egyik kollégám, akinek volt pofája megemlíteni (pedig nem egy sötét bunkó), hogy a neje foglalkozik a kakis pelenkával, azt “ráhagyja”. Milyen baszott kedves.

    • Amíg férfiak a marketingesek, azt tudom elképzelni, hogy
      – ablaktisztítón: Garantált szex este az asszonnyal
      – mosogatószeren: rendszeres használata mellett garantált gourmet vacsora
      ilyenek

      • Ez nem tetszene. Ez legitimizálná a házassági erőszakot (ha segítek, fizess- létező probléma), valamint úgy általában a “segítés” és a “nekem nem feladat, hát fizess” szintjére emelné a közös életet. És picsának van kedve egy rohadt ablakpucolásért kigazdálkodni az ő gourmet vacsoráját! Én aztán mit kapok- kaptam a végeláthatatlan robotért? Ja, szexet. Köcce.

      • Jól? A dolgomat? Ki mondja meg azt, hogy mi az én dolgom, és azt hogyan kell jól végezni? Ha valaki úgy érzi, ezt jobban tudja nálam, jutalma egy potya mosogatás! 😀

      • Nálam szabad,sőt,kötelező mindenkinek felváltva mosogatni.Csak nem nézem,mert borzalmak tengere,amit látnék. 🙂 Olyan technikák..!

      • Az utóbbi időben olyan sokan mosogattak nálam, hogy lassan ki kell tennem egy tájékoztató táblát, amelyen többek között megkérem a vendégmosogatókat, suvickolás közben ne folyassák a vizet, meg ilyenek.

      • Meg egy puszi és legközelebb kap sütit. Tőlem ablakot is moshat, ha jobban tudja, vagy zavarják az esőcseppek 🙂

      • Ne simogassátok már a buksiját! Természetes dologról beszélünk! Normális férfinek ultra gáz, ha az ő egóját mosogatásért dícsérik. Semmi az, csak értéktelen női munka. Még a hülye is megcsinálja, nemhogy egy férfi.

      • ???
        oké, én inkább úgy értem, hogy azért vagyok ügyes, mert tudom, hogy nem a mosogatáson múlik… megjegyzem (for the record), hogy a mosogatáshoz amúgy valamilyen szintű ügyességre szükség van (szvsz), különben törik a tányér, de főleg a borospohár az, ami hajlamos megbosszulni az ügyetlenséget

        amúgy meg nincs értéktelen munka, meg értékes munka – munka van, ami értéket teremet – akár az Adam Smith – Karl Marx, akár a modern mikroökonómia felől nézem

      • A jég hátán nem kell rántás. :)Amúgy is egészségtelen.

      • 😀 😀

        Csineva, az az óriási különbség, hogy a társadalom a nőktől várja el, hogy főzni tudjanak.

      • Me’ hogy én is mókáztam. Férjem mondta nemrég elhűlten, hogy ő igazán nem nézi le sem a szellemi munkát, sem a házimunkát, csak hát ő annyit dolgozik, hogy ez a könnyű ne terhelje már őt. Hogy tudniillik ezért reagált 15 évig (igen, a szám stimmel) efféle kéréseimre passzív agresszióval. Most kell megtudnom a válás előtt, hogy gyakorlatilag soha még csak tervben sem volt a megosztás. Porszívózni soha nem láttam. Főzni mostanában, mióta válunk.
        A “házimunka értéktelen” hozzáállás jellemzően hímsovén magatartás. Sajnos igen elterjedt. Ám azt érzed, gondolom, ha ilyen felhanggal van tálalva az érte (egyébként elvárt és jogosnak ítélt) dicséret, az tényleg férfiasság romboló. Nem a cselekedet, hanem az érte várt és kapott éljenzés.

      • 15 éééév???Neked aztán jók az idegeid!

      • Nekem ez az 5 év meg mind a seggemre. 😦

      • De a humorod megmaradt nyilván. Most jót röhögtem. Ráment a házasságom a seggemre 😀
        Hanem attól tarok kicsit, ha végre elválok, nehogy meghízzak. Ez a házasság a húst is lerágta rólam 🙂
        Höhö… szexisen vékony, kizsigerelt, nemet mondani nem tudó- épp a férjek álma.

      • “…szexisen vékony…a férjek álma.” 😀 Neked is megmaradt a humorod. 🙂
        Ha épp válsz,mégiscsak tudsz nemet mondani.És a fiaid jófejek.A segged nem kenyértészta.Irigyellek. 🙂

      • Sajnos ez megint egy olyan, amit gyerekkorától belenevelnek, de nem is feltétlenül csak a fiúkba, hogy te csak írd a leckéd, az a legfontosabb. Gólyatáborban lepődtem meg, amikor főztünk, és az egyik srácról kiderült, hogy még soha nem pucolt hagymát. 18 éves volt ekkor! Azért amelyik kollégista, az csak megtanul egy-két dolgot, legalábbis apám azt állítja, hogy azóta önálló.

      • Nem akarok rögtön kontrázni, de ha már szóba került, voltam olyan sítáborban, ahol az egyetemista lányok nem tudtak főzni, és nem tudták, mi az a rántás, és hogyan készül. Persze, nem kell feltétlenül a nőnek tudnia főzni, de engem mindig arra neveltek, hogy a jég hátán is… hogy lehet a jég hátán is… ha nem tudsz gondoskodni magadról?

      • Ezzel egyetértek én is, ha nem is a főzéssel, de olyan alap dolgok, hogy a villanykörtét kicserélje az ember, a mosógépet bekapcsolja, ez nem nemtől függ, hanem leginkább lustaságtól, hogy van-e, aki megcsinálja, és akkor arra ráhagyják. Én azt is bánom, hogy varrógéppel varrni nem tanultam meg, nem engedte anyám, mondván, hogy ne tegyük tönkre az ő gépét. Kézzel megoldok kisebb dolgokat, de nem túl szépen. Egyébként főzni szerintem meg lehet tanulni a Horváth Ilonából is. A lényeg, hogy csinálja az ember, és ne kifogást keressen.

      • csineva: Azt értsd meg, hogy nem neked szólnak ezek a kommentek. Nem kell folyton magyarázkodnod, hogy te bezzeg a jég hátán is, meg egyebek. Te igen, a másik 9 a tízből meg nem. Úgy reagálsz, mintha mindig te kapnál személyesen támadást, pedig erről szó sincs.
        Miért van az, hogy ahol a nőket röhögik ki és járatják le a férfiak, én sose nyújtom a kezem, és nem bizonykodok, hogy én nem vagyok ám buta és béna és önállótlan és nyafogós, hanem magamban lerendezem a dolgot tudva, hogy én nem olyan nő vagyok, ha viszont én igazságokat fogalmazok meg a férfiakról, akkor minden egyes férfi a szívéhez kap és saját személyében érzi sértve magát? Miért nincs meg ilyenkor a méltóság és a saját egón túlnézés? Ki vonta itt kétségbe a TE főzési tudományod? Miért beszéljünk most rólad, mikor mi általában igaz dolgokról szeretnénk beszélni?:

      • Na jó, görgessünk vissza. Virezma azt írta, hogy sok 18 éves fiú hagymát sem tud pucolni. Én úgy gondolom, hogy az önellátásra minden emberi lénynek képesnek kell lennie, férfinak, nőnek egyaránt. Ezért írtam, hogy láttam már elkényeztetett lányokat, akik azt sem tudták, hogy mire jó a drótból készült habaró, és szomorúnak tartom, mert az ilyen ember könnyen kiszolgáltatottá válik, vagy könnyen olyan módszert választ, hogy kiszolgáltatja magát valakivel. Kevés a tudatos. Sajnálom, ha a felhozott példa úgy tűnik, hogy elterelte a témát, de ezért írtam oda, hogy nem kontrázni akarok, hanem arról a jelenségről beszélni, hogy miért nem lehet a gyereket megtanítani arra, hogy minimális szinten ellássa magát, és tudja, hogy kell vasalni egy inget vagy kidugni egy lefolyót. Én is arra akarom szoktatni az enyémeket, hogy a jég hátán is…

      • csineva: Nem a konkrét példáról beszéltem, hanem az általános hozzáállásodról. Olyan szemmel nézed a kommenteket, mintha ellened volnának. Mindenre van egy beszúrásod, hogy de te nem is úgy. Senki nem mondja, hogy csineva úgy, hanem azt mondjuk: én ilyet éltem, ilyet láttam, ilyet olvastam. Ez van.
        Aki kivétel, az nem a maga becsületét védi, hanem azon töpreng, miért van ez így, hogyan kimozdítható, miért ilyenek a férfiak. Ebben a kontextusban senki nem azt várja, hogy egyetlen “nem olyanként” védd a mundér becsületét.
        Ilyenek a férfiak. Pont.
        És mondom ezt úgy, hogy éppen hasonló levelezésben vagyok számomra kedves férfivel. Egy év ismeretség és sok súrlódás után mertem neki átküldeni a Hétköznapi hímsovinizmust elolvasásra. Hogy értse, miről beszélek és tudjunk kevesebb konfliktussal létezni. Eddig tagadta a jelenséget és azt mondta, csak a saját nyomorom szülte az elméleteim. A házasság szent és jó, a nők, akiket ő ismer, boldogok, a férfiak csúcs szuperek.
        Most döbbent és azt mondja, igazi vérfarkas hímsoviniszta ő is. Nagyon, nagyon szomorú emiatt, de ez az igazság.
        Ezek a felismerések és változási akaratok számítanak itt, nem az önvédelem és a bizonyságkeresés.
        Itt senki nem adhat feloldozást a válásodra. Az megtörtént valami miatt, és ennyi. Akkor is megtörténhet, ha te vagy az etalon. Nem nekünk kell bizonyítanod, mennyire nagyszerű vagy.
        Az vagy egyébként.

      • Adél, én is “vérfarkas” vagyok. Elszomorít, hogy mennyi mindent szarul csináltam-csinálok. Igyekszem tanulni, figyelek, de beszélgetünk. Nem védekezem, és nem “a férfiakat védem”, csak árnyalok azzal, ha más példákat is hozok. És nem azért teszem, hogy azt mondjam, én nem vagyok hímsovén, ergó, a férjed, pasid, ismerősöd sem az. Mert nem releváns. És nincs kedvem veszekedni sem, most épp nem a veszekedős hangulatomban vagyok. Beszélgetek, ennyi, nem implikálódom érzelmileg, nem dühödöm fel, nem pattogok mint kecskeszar a deszkán, csak néha szólok. És nem akarok bántani senkit, sem a tapasztalatait és fájdalmát kicsinyíteni vagy lekicsinylően kezelni.

      • Azt értsd meg és tartsd szem előtt, Csineva, hogy itt azért a többség jelenségekről beszél, és ha általánosít, az nem jelenti azt, hogy minden egyes férfira (így: rád is) vonatkozónak gondolja az adott megállapítást, megfigyelést. Ez tendencia. És igen, a legtöbben tudjuk, hogy vannak kivételek, egyesek találkoztak is ilyennel. De ez, ahogy írtad, teljesen irreleváns . Semmit nem tesz hozzá a “közjóhoz”, ha mindig megszólalsz, hogy de hát te nem, meg a szomszédod sem. Tudjuk, Csineva, ismerünk már eléggé. Egyáltalán nem rólad van itt szó. Hanem arról, hogy a többség hogyan tesz, mert megvan hozzá a tere és a lehetősége. Megteszi, mert megteheti. Erről van szó, ezt értsd meg, és ne vedd magadra azokat, amik nem rád vonatkoznak.

        Ráadásul az állandó “de én nem ilyen vagyok” – közbeszólás nagyon “jótékonyan” tereli el a témát a lényegről, arról, ami miatt te is itt vagy. Érted már?

        Én nem akarom beléd fojtani a szót, remélem, érthetően fogalmaztam.

      • Azért a hagymapucolás meg a rántáskészítés ne essen már ugyanolyan elbírálás alá.
        Az én drága külföldi barátaim, fiatalok, lazák, anarchisták….. nemrégiben együtt nyaraltunk, két fiú főzött minden nap, vegán étrend szerint, olyan finomakat ritkán eszem, és egész nap üvöltött a sátrukból a metál.

      • Vajon nem azért, mert az is pont olyan jól fizető meló, mint a nőgyógyászat, és nőket nem igazán engednek a mesterség közelébe?

      • ” a házimunka értéktelen” Ha valaki otthon van gyerek(ek)kel általában azt mondják: nem dolgozik. Ez is elég beszédes. Többféle munkám volt, mielőtt családosultam, de még egyik sem volt ennyire kemény.

      • Nos, azért, mert te nem ezt akarod sugallni, még én érezhetem úgy, hogy ezt sugallod, ugye? Merthogy az is vérfarkas magatartás, mikor a nő véleményét egy helyzetről lesöpörjük és azt mondjuk, nem jól (!!!) /azaz nem a nekem kedvező módon/ látod a helyzetet.

        Én magam nem veszekszem, és hát az is vérfarkas magatartás, mikor határozott érvelésre érzelmi húrokat kezdünk pengetni és utalunk rá, hogy rossz felé megy a beszélgetés, netán a másik veszekedni akar, amihez nekünk momentán nincs kedvünk, így hát rekesszük be a beszélgetést /kezd már nekünk, vérfarkasoknak kínossá és cáfolhatatlanná válni/.

        Én méltányolom az önvizsgálatod és a törekvéseid, de bizony az egyenlőségbe és a hatalom lerakásába az is beletartozik, hogy olykor kemény szembesítés van, és nem nőiesen egósimogató, beismerő, vigaszt nyújtó vitazárás, amiből csakis erkölcsi fölénnyel jöhet ki egy vérfarkas. Vannak ilyen kemény nők, akik nem állnak le és mondják és mondják akkor is, amikor már fáj. Hiszed- e, hogy nem bántásból? Egyszerűen nem állok le, és nem megyek át lágy dallamok búgásába és dicséretbe. Mert az nem ide tartozik. Itt előre szeretnék menni a beszélgetésben, nem pedig elringatózni valami közös összeborulásban, ami arról szól, hogy téged szeretünk, és meg is nyugszunk, hiszen lám, ha 10 000- ből egyetlen tiszta férfi van, akkor már el is csitulhatunk.

        Még egyszer mondom, ez nem harag. Ugyanezt lágyan mosolyogva mondanám most, de nem elhallgattathatóan és nem megbékélő nőiesen. Mert ez az igazság. Az én igazságom, amit nem minősíthetünk haraggá, ergo nem leszek érzelmi szálon zsarolható és elhallgattatható.

      • csineva
        – július 29, 2013 – 11:41 szerint: Fentebbi kommentem erre válasz.

      • Félreértesz. Én azt mondtam, hogy ÉN nem veszekszem, nem implikálódom, és nem azt, hogy nincs kedvem ahhoz, hogy valaki veszekedjen velem. Elfogadom, amit mondasz, és helyénvalónak és helyesnek tartom.

      • Nem komolyan simogatjuk.Ezt is itt tanultam,valamelyik bejegyzésnél olvastam,talán Gyöngyi írta,hogy ha legközelebb nem akar vitázni,ilyeneket fog írni inkább. 🙂

      • “Még a hülye is megcsinálja, nemhogy egy férfi.”
        Ááá! 😀 Egy 5 gombócos fagyit neked,Adél,vagy amit szeretsz!

      • A “Hova szarjak?” szerintem közérthetőbb lenne.Meg aztán nekem szimpatikusabb is.Az “ügyi vagy”-ot mindig szó szerint veszik. 🙂

  20. Én múltkor mondtam drága kommentelőmnek, aki állandóan magyarázgatta egy számára ismeretlen férfi felmentéseit, kényszereit, lehetetlenségeit, hogy úgy van ám az, hogy lehet, hogy én egy kiállhatatlan vagyok, de a lényeg mindig az: akarja- e látni a partnerem, hogy nem vagyok jól, szürkülök, aszexuális vagyok, vagy nem akarja látni, csak teszi tovább, amiről ő azt képzeli, hogy nekem szükségem van rá? Akar- e ismerni és úgy adni, hogy azt fogadni tudjam, avagy megteszi, amit ő elégnek és jónak ítél, majd azt mondja: szádat befogd és légy boldog. Mert leginkább az utóbbi. A cuki férjek az utóbbit teszik. “Segítenek”, közben elmondják, hogyan kellene a hűtőt szortÍrozni, hányszor elég porszívózni, és nagyon szívesen leordítják a gyerek fejét, ha már elunták anya zsörtölődését.
    Szóval tényleg cukik, de ha én rosszul érzem magam, akkor ott az az igazság. Lehet, hogy ő valaki más szemében nagyszerű férfi, én meg dobálom magam, de ha rosszul vagyok, akkor rosszul vagyok. Ne kelljen folyton méltányolni, magamban hibát keresni, neki pedig felmentést.
    Jogom van rosszul érezni magam mellette.

    És tényleg úgy van ám ez… Mi, nők alkalmazkodunk, alámegyünk, szürkülünk, oszt sokszor ez sem elég. Mégsem vagyunk elég jók. Hanem ha egy férfi kikaparja a körmünk alól a piszkot (olykor), mi mégsem röpködünk és hálálkodunk, akkor az meg nem bocsátható bűn. Pedig mi azt is nagyon jól ismerjük, milyen az, küzdeni, tenni érte, szeretni őt, kényeztetni, végül mégis összeszedni a szerető hajszálait, vagy egy napon robotként ébredni.
    Ilyen ez.

    • Csineva, javaslom neked használatra az “egybites pasi” és az “egységsugarú csóka” kifejezéseket, szerintem ugyanarra gondolunk 😉

      • De akkor most már “lehetetlen férfi mellett jó fiúkat nevelni” vagy sem? Ezexerint mégis lehetséges?

      • Épp az előbb kommenteltem le, hogy ma volt egy óriási élményem a fiam barátjáéknál egy nagyszerű férfivel kapcsolatban. Ritka, mint a fehér holló. Amúgy a felnövekvő és fikarcnyit sem változó férfigenerációkat látva, a fiúgyerekeket látva, az elvált nők mellett nagy számban felnövő felvilágosult férfiakat látva és mellétéve azt a felszabadító változást, amit sikerült elérnem az enyémeknél az apjuk kilépése után azt kell mondjam, hogy nem lehetséges. Hímsoviniszta férfi mellett lehetetlen normálisan gyereket nevelni.
        A fiúk ugyanolyanok lesznek, mint az apjuk (tohonyák, elnyomók, rendetlenek, nőthasználók), a lányok pedig elnyomható, szerepbe kényszerített nők.

        Mivel a legtöbb családban működik a hímsovinizmus, emellett pedig a kétszülős család kultuszát minden eszközzel verik a nők fejébe, ráadásul a társadalom is gondoskodik róla, hogy anyagilag ellehetetlenítse a nőket (ami szerintem rejtve szintén a hatalom megtartásáról szól), így nagyon nehéz bármi változást elérni.
        Jelenleg én úgy látom, hogy a férfi jelenléte gyakran több kárt okoz a gyerekek fejlődésében, mint amennyi haszonnal jár.

      • Persze én mindig hagyok kiskaput. Minden kritikám és általánosításom mellett ott egy kiskapu, hogy vannak jó férfiak. Kell, hogy legyenek. Ha ezt sem hagynám meg, csak a megvetés maradna nekem, úgy pedig soha egyetlen férfihez sem tudnék kapcsolódni többé. Ez a kiskapu az átjáró és a remény.

      • Van egy gimis osztálytársam, egyedül neveli a most már lassan 14 éves fiát. Kérdeztem anno, hogy van-e férfi a környéken. Van, a családból unokatesók, akik apák, sógor, ilyenek. Együtt nyaralnak, együtt ünnepelnek, néha együtt vannak a gyerekek hol itt, hol ott. Azt mondta ez az anyuka, hogy ennyi pont elég, mert együttélésre nem talált alkalmas pasit, és a család férfiaiból is pont elég ekkora adag, mert inkább legyen férfi nélkül, mint gáz férfival, egy tető alatt. Akkor még nem értettem, de már kezd leesni, hogy mire gondolt.

      • “a társadalom is gondoskodik róla, hogy anyagilag ellehetetlenítse a nőket (ami szerintem rejtve szintén a hatalom megtartásáról szól)” – én nem találom ezt rejtettnek…

      • csineva: áruld már el nekem, hogy miért törvényszegés az, ha egy lány, aki egyetemre jár, ergo egész eddigi életét végigtanulta és most is azt teszi, a szabadidejében pedig értelmiségihez méltóan társadalmi- társasági éltet él, valamint nyilván valahol befizeti az étkezését az nem tud főzni? Miért olyan eget földre rántó bűn ez, miközben tanulatlan tirpák fiúk fetrengenek a szgépük előtt és elvárják, hogy az anyjuk leszedje a tányért előlük? Talán azért, mert annak a lánynak még ott az egyetemen is a házi rabszolga jövőjére kellene készülnie? Az
        úgy lenne rendben?
        Szerintem nem. Már csak azért sem, mert ha majd egyszer egy hímsoviniszta dög elveszi, kb két nap alatt megtanul főzni. De jobbat mondok: reményeim szerint ezekből a lányokból lesznek azok a felvilágosult nők, akik azt mondják, teszek a főzésre. Esetleg főzök, ha kedvem van, meg te is főzöl apukám, ha nincs kedvem. Az én életem másról szól és csak úgy vállalok veled közösséget, ha ezt szem előtt tartod.

      • Anyósom nagyon nem tudott főzni, mikor férjhez ment. Az ő anyja sem, mert apukája főzött. Viszont apósom mesterszakács, hobbiból. Miután elváltak, anyósom hozzáment egy igazi patriarchához. Na, azóta főz. Mondjuk ritkán eszem meg, mert olyan koszosak a tányérjai, hogy ihaj.
        Szerintem ha valaki nem akar és nem tud főzni, nem kell erőltetni. Csak sok pénzt kell keresnie, hogy megcsináltassa mással.

      • Nem azért kell erőltetni és evidenciaként kezelni a főzést, mert nő az illető, hanem azért, mert ember, aki táplálkozik és el kell látnia magát. Ha a lányt (és csak a lányt) főzésre neveled minden áron, akkor szolgálatra neveled, hogy a patriarchát elláthassa. Ha mindenkit megtanítasz főzni, akkor embereket nevelsz, akik képesek ellátni magukat. És ez bizony egészen más történet, mint amiről csineva írt.

      • Ugyan miért más? Én is ugyanerről beszéltem. Hogy alapszinten főzni, mosni, vasalni, takarítani mindenkinek tudni kell. Vagy nagyon sok pénzt kell keresnie. De ahogy a környezetemben a gazdag embereket látom, úgy lettek gazdagok, hogy nagyon is jól tudtak gondoskodni magukról, tehát kibúvó nem nagyon van.

  21. a kollégium/később albérlet egyébként jó dolog és valóban sokat csiszol az önállóságon… emlékszem elég gyorsan rájöttem, hogy jobban járok, ha mosok és vasalok magamra a kollégiumban, mint ha hazahordom hátizsákban a szennyest és fel Budapestre a tiszta ruhát
    (150 km, 3 óra vonat -busz kombó)
    14 éves korától minden gyereket kollégiumba paterolnék – minimum 100 km távolságra! 🙂
    /nyilván nem mondom komolyan (de félig igen)/

    • És újra bizonyítod, hogy valóban felvilágosult férfi vagy 🙂 Szeretem a hozzászólásaid. Hanem a kollégium remekül kiváltható lenne olyan neveléssel, ahol a fiúgyerek is megtanulja a feladatmegosztást és az otthon működtetésében való részvételt. Nem kellene akkor “kidobni”, hogy önállóságot tanuljon. És ott is vagyunk, amit mondtam. Hímsoviniszta férfi látványától önállótlan elnyomó fiúk nevelődnek.

    • Jó ez a kollégium, csak sajnos amint megint nő van a háznál, kéritek a szolgáltatást. mert a kolesz szükséghelyzet volt. Aztán évekig lehet hallani a dumát, hogy dehogynem tudok én főzni, a koleszben is milyen fasza lecsókat dobtam össze! ja, csak ha nem muszáj, mert a feleséged megcsinálja, kezedbe se veszed a fakanalat. Meg hogy ó, a koleszban/albérletben mostam magamra. ja, csak megfelelő nevelés hiányában ugyanúgy elvárod az asszonytól, hogy csinálja, mert elmúlt a szükségállapot. Én ezt már nem veszem be.

      • sokáig kell a kollégium, akkor megmarad a tréning! :))

        Adélnak: ja-ja… igen. (és hümmög, mert mást nem tud)

  22. Nekem egy munkahelyi ismeretségből indult el egy nagyon szép szerelem és bíztam, hogy akkor most ez más lesz, végtére is mindketten felnőtt fejjel léptünk, kezdtünk bele. Sok rossz tapasztalat után próbálkoztam, küzdöttem, nehogy ugyan az legyen: a napi kicsinyes viaskodások a házimunka körül. Hiába laktunk 9 hónapig az én saját lakásomban, ahol én fizettem a rezsit, a szép szerelem ismét egy óriási arcon csapás volt. Együtt mentünk haza a munkahelyről, ugyanabban az időpontban, mégis mikor átléptük a küszöböt, ő támadott le a kérdéssel, hogy akkor mi lesz a vacsi? Mondtam amit találsz. Nem akartam többet mondani, mert iszonyú düh volt bennem és legszívesebben leordítottam volna a fejét, mégis hogy gondolja ezt. Oda hozta a számítógépét, semmi megbeszélés, egyeztetés, hogy akkor hova teheti. Az önkényeskedés azon formája, amit e pár hónap alatt művelt megdöbbentő volt. Mintha kizárólag az Ő lakása lett volna. Amikor mondtam, hogy talán a saját ruháit kimoshatná, megsértődött és hazavitte. Mondtam nem ez a megoldás, hanem mossa ki és ne rám várjon ezzel. Mikor átköltöztük az ő házába, folytatódott ez az önzés és én napi szinten próbálom megértetni Vele, hogy a közös otthon közös munkát és közös felelősséget jelent. Nem egy ember, azaz kizárólag az én munkám!
    A legjobban azok a dolgok zavarnak, amikor felállunk az asztaltól és egy darab tányért meg nem fogna. Folyamatosan szembesítem, hogy nem a cselédje vagyok, hanem az élettársa. 8 év ismeretség, 5 év együttélés után nagyon sok küzdelem, lelki beszéd révén lassú, apró javulás. És egyre többször kérdezem magamtól, hogy megéri ez? Hogy mi a franc ez az egész???
    Hol élünk? Felnőtt nők, saját lakással, önálló egzisztenciával, minden óvintézkedés után is benne találják magukat a férfi egoizmus, uralkodás kellős közepén. Hogy ennek az egésznek már rég nincs semmi köze a pénzhez, amire a legtöbb férfi állandóan hivatkozik.
    Foghatjuk a nevelésre, szocializációra, de valami rohadtul, de rohadtul nem stimmel a férfiakkal, hogy nincs lelkiismeret, és sem erkölcsileg, sem emberileg nem szólal meg bennük semmi!!!
    Mert ha egy férfi megmeri tenni a NŐ LAKÁSÁBAN, hogy számon kéri tőle a vacsorát és mindeközben Ő a valagát mereszti?
    Ez egy nagyon torz értékrendre, gondolkodásra, lelkivilágra vall!!
    Hogyan jutottunk ide?!

      • Tudjátok mi a fura? Nálunk ha az Apa/férj, ha éhes, kiszolgálja magát és eszik, majd elpakol maga után, akkor a kamaszfiú miért hal éhen, ha nem teszem elé az elemózsiát? Nem az apjától látja ezt a viselkedést és nyilván én sem teszem elé minden alkalommal vagy ha igen, akkor szépen hozzátálalom a hegyi beszédet is, hogy ő is tudja, hol a hűtő és a tányér. De valahogy zsigerből jön belőle, hogy mi a “női munka”. Nem az apjával, a fiammal hadakozom, hogy bakker, nem vagyok cseléd. Ugyanakkor ha kedve van, nekiáll és süt egy piskótát 🙂 Áááá, hogy nézek majd a leendő menyem szemébe ? 😀

      • Azért a kamasz egy külön faj. 😀

        Komolyan pedig elég, ha csak fél órán keresztül nézel egy ker. tévécsatornát. Tízből tíz (kilenc és fél) reklámblokk arról szól, hogy anya végez mindent a házban.
        Még a mosogatószernek is női neve van…

        A kortársakról ne is beszéljünk. 🙂

      • Igen-igen, az Aldis háziasszony klubnak tagjai vagytok már ? 😀

      • Én jóhiszeműen inkább arra fognám, hogy gyerek még. Lány létemre kb. ugyanezt csináltam az anyámmal. De nem árt vele beszélgetni ezekről azért.

      • Varom en is a valszt. Nagyon kivancsi vagyok. Mert az a mi a vacsi, annyira elottem va. Nalunk is megvolt ugyaneze. 14 eve, uj munkaheleyem volt, eppen bekoltoztem uj lakasba, ikreim uj oviban, uj varosban, valas utan, szetszakitott csalad. Egesz nap,lotas futas, gyerekeket anyamtol hozom haza, mar szinte este van, alig allok a labamon. A pasim (most a zuram) meg nemis lakott ott, csak feljott (gondolom szexelni) nyitogatta a kamrat, es kerdore vont, hogy nincs itthon kenyer. Es mit csinaltam?nem, nem elkuldtem a picsaba, hanem elkezdtem megmagyarazni, hogy aznap mennyire nem volt bevasarolni idom. Az eszem megall! Es meg kerdjuk, hogy miert szopjak le a tizeneves lanyok a fiukat egy meleg mosolyert?? .

      • Hogy mik voltak az óvintézkedések? Mikor beléptünk a lakásba a “mi a vacsi” kérdésre nem reagáltam. Hétköznap egyáltalán nem főztem, mindig szóltam, hogy pakoljon el maga után, takarítsa ki a kádat. Nem ugráltam, nem vártam a kéréseit, nem mutattam semmi olyat, hogy én azt lesem, mit szeretne enni. Nem foglalkoztam a szennyesével. Ennek ellenére Ő baromi kényelmesen “el volt” a lakásomban. Sajnos egyértelmű volt számomra, hogy ismét egy hímsovi egyeddel van dolgom. Voltak apró kimozdulások, amikor mentem a főiskolára előadásra, mondtam, hogy porszívózzon fel. Azt megcsinálta. De amikor már felháborodva szóltam, hogy gondolja, hogy majd mosok rá ő meg nem veszi ki a részét a házimunkából, megsértődött! Pár napig alig szólt hozzám, és amikor mondtam mi ez a sértődés, nem magyarázta meg.
        A férfiakba nagyon magas szinten belenevelték ezt a fajta manipulációt!
        Hiába szólsz, hogy ez így igazságtalan, hogy TE IS dolgozol, TE IS beszállsz az anyagiakba, ő hallgat és nagyon nagy nehezen megcsinál apró dolgokat.
        A NŐ ENERGIÁJA meg szépen őrlődik fel napról napra. és rohadtul kimerült leszel és nem fogod mondani minden nap.
        És ők erre utaznak!

      • Nos, én ezt úgy képzelem, hogy ha egyszer netalántán egy férfival életvitel-szerűen megosztozunk ágyon-asztalon, akkor szépen előkerül a patikamérleg és a nyílt kommunikáció, az “úgy nézést” meg a “majdcsak rájön magától” gondolkodást el lehet felejteni. Mert, mint a fenti példa is mutatja, nem jön rá magától. Én úgy kezelném ezt, mint ha egy lakótárssal költöznék össze: szépen beosztjuk a tennivalókat és mindenki végzi a dolgát, lehet bele vicces csavarokat tenni, de nem is ez a lényeg, most komolyan, akarok én olyan emberrel élni, aki erre húzza száját vagy netán sunyi bojkottba fog? Hát nem. Sírni lehet menni a mamához, aki szintén nem én vagyok, ez a szerep nagyon rossz hatással van a libidómra.
        Valóban nem romantikus, ugyanakkor közép- és hosszútávon ez a biztosíték a kapcsolat fennmaradására: a közös élet minden apró részletét átbeszélni és olyan szabályokat hozni, méghozzá előre, amelyhez mindkét fél tartja magát. A célozgatás, a kivárás, a pillantgatás és a lebaszás nem működik, azt meghagyom a szappanopera-hősöknek. Én csak ezt látom járható útnak.

      • Na,ilyen pasi a Földön nincs! De ha van,akkor meg stipi-stopi. 🙂

      • Mármint milyen pasi? 😀 Aki együtt akarna élni velem, olyannyira, hogy ezért még az egyenrangú, nyílt, felnőtt kapcsolat nyűgét is vállalja? Na, az lehet.

      • Olyan,aki együtt akarna élni egy nővel,akiért stb.
        Veled meg aztán még keményebb lehet az élet a keménynél is. Az egyetlen,aki merné veled,az Chuck Norris. 🙂

      • Hát nem kapkodnak utánam, az biztos 😀 Én viszont sokat nevetek.

      • Ééééén? Soha! 😀
        Amúgy a sok nevetés mellett sírni is szoktam, de ezek már nem a megalázottság könnyei, mint régen, hanem az örömé, a megkönnyebbülésé, olykor a veszteségé és a gyászé. A méltó, egyenrangú és emberi helyzeteké. A magam ura vagyok.

  23. Tetszik a téma.Igazából érdekel a vége-mivel én olyan férfit kaptam aki mindent megcsinál, bármire megkérhető, házat is építnekünk-aholmajd boldogan élükés szivárvány lesz az égen éjjel nappal.Csak amit egyre szembetűnőbb számomra, hogy egy férfi sosem nő fel, igen egy örök önző gyerek aki jó esetben kérésre megtesz bármit.Máskonakkérésre sem, ezért írtam hogy jó esetben.Szóval én csak ezt a hihetetlen gyerekes gondolatmenetet és az önzést nem tudom hová tenni,meg a kedvencem(még édesanyám is ezzel gyötörtemagát anno),,találd ki a gondoltomat…”Na ez sose fog összejönni.Nem tudják igazán-nem tudja igazán-hogy én mit érzek gyerekesnek és én meg nem rágok a szájába senkinek semmit.Mindíg Én leszek a felnőtt és Ő a gyerek?

    • Bizony. Kényelmetlen és kellemetlen felnőni. Minden arról szól, hogy ne kelljen. Lego-reklám: kördiagram, miért veszel a fiadnak Legót. 23%, hogy a gyerek fejlődjön, 77%, hogy megint legózhasson apa! Amerikaiak azt mondják erre, MANCHILD. És, igen.

    • Én is azt tapasztaltam, hogy önzőek a férfiak, még ha általánositás is ilyet mondani, de sajnos ezt láttam a környezetemben és azoknál, akiket volt alkalmam közelebbről megismerni. Persze nem egyformán. Ki ebben, ki abban, ki jobban, ki kevésbé. És ez számukra természetes, hiszen ez jár nekik. Inkább csak megtehetik a rend miatt. A nő nem tehet mást, ha már vannak gyerekek, önmaga is háttérbe szorul, annyi a feladat és a tennivaló.

  24. Esti fürdés…mindenki jöjjön….jönek is…de benézek 30perc múlva a szobába, a pasim ül a közepén és nyomja a lego-t ezerrel.De egy zseni.Mindeközben.Én sokszor irígy vagyok erre a hozzáállásra, talán mindenkinek így kéne maradnia és lazán csak úgy lenni.Talán vége lenne ennek a férfi-nő problémának.Igen KÉPVISELŐNÉ azért érzi hogy mi lehet itt a bibi.A tisztelet hiánya nagyon keményen beleszól mindenbe.Abba is.

  25. Ha már az önzésnél tartunk… Szerintem bizonyos fokig mindenki önző. Ez az emberi természetből fakad. És általában nagyon nehéz meglátni saját magadban, annál könnyebb a másikban. Van két barátom, tehetséges művészek, egyikük zongorázik, a másik fotós. Egyikük sem tart még ott, hogy megélhessen abból, amit csinál, mindkettőnek van egy “átlagos” munkahelye, ami biztosítja a megélhetést addig, amíg megvalósíthatják az álmot, hogy abból éljenek, amit szeretnek. A fotós felesége soha nem támogatta igazán, talán egy kicsit a kapcsolatuk elején, azután már egyáltalán. Mint utólag kiderült, sokáig azt hitte (remélte?), hogy a fényképezés csak egy múló szenvedély, amely előbb-utóbb háttérbe szorul és a férfi kizárólag a családnak szenteli majd az idejét. Amikor kiderült, hogy ez nem így van, ráment a házasságuk. Pedig nem hanyagolta sem a feleségét, sem a házimunkát, de ez nem volt elég. Nemrég beszélgettünk, kiderült, hogy a zongorista esetében ugyanez a helyzet körvonalazódik a barátnőjével. Aki mellesleg szintén zongorázik, így ismerkedtek meg.

    Vagy itt van ez a blog. Rengeteg szó esik a férfiakról. De egyetlen szempontból értékelitek őket, éspedig hogy mit tesznek vagy nem tesznek meg otthon, értetek, a családjukért, stb. Mintha háztartási gépeket értékelnétek. Ez jobb, a másik rosszabb, egyik ennyit tud, a másik annyit, pedig tudhatna többet, lehet le kellene cserélni. Úgy tűnik, hogy ennyit jelent nektek a férfi, és a legtöbb esetben semmi nem elég jó. Amúgy volt nemrég itt egy beszélgetésünk túlzó elvárásokról, amiből kiderült, hogy el sem tudjátok képzelni, hogy az mi lehet. Tőlem kértetek példákat, egyszerűen nem tudtatok elképzelni olyan elvárást, amely túlzó lehet. Ez azért sokatmondó, szerintem.

    • Akkor te nem (sem) igazán érted, hogy miről van itt szó…

      (Másfelől pedig enyhén szólva képmutató az, hogy nem kéred ki magadnak, amikor a férfiak osztályozzák úgy a nőket – feleségüket -, hogy az egyik így főz, a másik meg úgy, jól mosogat, satöbbi… Az rendben van…)

      • “Akkor te nem (sem) igazán érted, hogy miről van itt szó…”
        Ezt így nagyon könnyű kijelenteni. Kifejtenéd, picit bővebben, hogy mi az, amit nem értek?

        Honnan tudod, hogy nem kérem ki magamnak? Egyébként az én köreimben nem szoktuk “osztályozni” a feleségeinket.

    • Nem, nem mindenki önző. Én például nem vagyok az. Évek óta háttérbe szorítom a saját igényeimet, vágyaimat, és az összes energiám arra megy, hogy dolgozzam (nem kibontakozom a munkahelyemen, nem karriert építek, de sokszor még csak nem is élvezem, amit csinálok), háztartást vezessek és gyerekezzem. Ha önző lennék, saját igényeimet venném előre, utána jönne az összes többi. Azok meg valahol nagyon hátul kullognak. Járhatnék sok pénzért továbbképzésekre, pályázhatnék évente külföldi ösztöndíjakat, költhetném magamra a pénzem, és lehetne hobbim is, vagy csak simán utazgatnék. ha önző lennék. Közelebb állna az egészségeshez (mentális értelemben), mint a mostani állapot. Nem dolgoznék nyáron, mert pihennék. Nem, nem mindenki önző.

      • A te esetedben ezek szerint nem ártana, ha önzőbb lennél. A túlzásba vitt önzetlenség nem jó senkinek.

      • De, a férjemnek kurva jó. Na, felcseszted az agyamat. Milyen tompika hozzászólásaid tudnak lenni.

      • Mégis mitől tompika? És nem, a férjednek sem jó. Hosszú távon legalábbis

      • Fejsimi, apuci, csücsülj le, nem baj, majd ha nagy leszel, megérted. Komolyan, ovis.

    • Akkor értékelés más szempontból:az én uram ezermester,arany keze van,mindent megjavít(ha van kedve épp),szereti az állatokat(csak elfelejt nekik enni,inni adni időnként és a szart pucoljam én,meg szívfájdalom nélkül kínozza a halakat horgászás címszóval,meg hát de visszadobja,nem öli meg,mi?hogy az megdöglött?hát,a kárász ilyen gyenge hal)és nagyon jókat tudunk együtt nevetni,csak már egyre ritkábban és nem fordul a fal felé szex után,hanem még beszélget velem és simogat,ja!hogy a szex abból áll,hogy beteszi szárazon,oszt jóvan,mert egyszer azt találtam mondani,mikor már sokszor nem akartam én,hogy csinálja,ne törődjön velem…de tény,hogy ő akarná másképp,csak már én nem általában.

      Na,ebből megint fikázás lett végül,pedig szeretem,szerintem tök jól összeillünk és lehetne ez sokkal jobb is és tényleg jó lenne megmenteni a kapcsolatunkat,csak már nem tudom,hogyan.Annyiszor leültem már vele,hogy megbeszéljük…
      És nekem is nagyon rossz ez,hogy most egy ideje felszakadtak a gátak és itt kibeszélem őt,de mással nem szoktam erről,róla beszélni és most ömlik a számból a szar… 😦

      • Nyugi, ugyanígy vagyok én is. Ha egyszer kiszakad a zsák. De én örülök neki, gátlás nélkül öntök mindent az uramra, ő meg állja. Tudja, hogy igazam van.

      • Az enyém nem állja és szerinte nincs igazam.Lásd fentebb a biliborítást.

      • Hát persze,várok.Megvárom,mit hoz ki a helyzetből.Lőjetek fejbe!

      • Nem, én se pucolok, csak a szám nagy. De végre valami! Viszont jövő héten pakolok, kilomtalanítom a felesleges dolgokat a lakásból. Nagy élvezet lesz, hajaj! 😉

    • Még egy: a példáid semmit, de semmit nem támasztanak alá. Itt azért árnyaltabban lehet beszélgetni, más kérdés, hogy ha fellibbenne az általad említett kapcsolatokról a kis szépítő dekorfüggöny, ott is csúnya dolgok derülnének ki. A feleségekkel beszélgettél már? Ja?

      • Hát persze, hogy nem. Az ellenvéleményt itt soha semmi nem is fogja alátámasztani, főleg, ha az egy férfi véleménye. Mert minden férfi szemétláda és ahol nincs gond, ott csak látszólag nincs. És olyan sincs, hogy valami a feleségen múlik. Vagy ha igen, akkor az közvetetten szintén a rendszert kihasználó férfiakra vezethető vissza. Biztos vagyok benne, hogy az általam említett esetben nem kizárólag az volt a válóok, de abban is, hogy az volt a legfontosabb. Jól ismerem mindkettőjüket hosszú évek óta. Nah de hagyjuk, feleslegesen jártatom a szám (már megint 😀 )

        “A feleségekkel beszélgettél már?” Ha egy nő írna hasonló példákat, feltennéd-e neki ezt a kérdést? Nem hiszem. És neki csípőből elhinnéd, ugyanúgy, ahogy nekem alapból nem. Így meg nem érdemes beszélgetni.

      • Nem, így tényleg nem. Nagy lózungok, semmi konkrétum. Retorikai és érvelési hibák tömkelege, nézz már rá!

      • Nincs kedvem végigelemezni, de
        1. bizonyos fokig MINDENKI önző – túlzásnak hívják, ha jól emlékszem, idegenül hiperbola
        2. ez az EMBERI TERMÉSZETBŐL fakad – általánosítás, ködös eredetre való visszavezetése valaminek, amit konkrétan nem tudunk bizonyítani, magyarul lózung, lufi, ilyenek
        3. nehéz meglátni saját magadban, nehéz a másikban – közhely, locus communis, megint nem mondtál vele semmit
        4. PEDIG nem hanyagolta sem a feleségét, sem a házimunkát – aha. nincs előttem, hogy egy munkahely meg egy reményteli hivatás mellett van ideje a feleségére meg a házimunkára. Tudod, nekem van időm a férjemre meg a házimunkára, meg a gyerekeimre is, és nekem is csak 24 óra áll rendelkezésre. pedig kurva gyors vagyok. Munkahely+család+háztartás=a 24 órás nap teljeskörű lefedése. Hiszi a piszi! Nem látod, mennyi időt vesznek el a munkaidőn túli dolgok, és ha valaki beszáll, vége a napnak. sejtegetem, hogy annyira azért te se szállsz be, mert akkor ilyet nem írnál. ha ezt állítod, a kételkedés jogával élek, nem győztél meg. Ugye, milyen messzire jöttünk?
        5. EGYETLEN szempontból értékelitek őket – ez meg simán nem igaz, hamis érv
        6. tőlem kértetek példákat, nem tudtatok elképzelni – ködösítés ezerrel, témától való elterelés, a példa említése nélkül, ez csak simán gusztustalan.üres érv, a másikra hárítással megfejelve.

        Ez most csak így, csuklóból, két fröccs és a mai 30 oldal lefordítása után.;)

        tudod, én azért szerettem meg az itteni közösséget, mert mi tartalmakat mondunk, írunk egymásnak. üreseket, közhelyeket ritkán. ettől olyan izgalmas. az őszintétől, a konkréttól.

      • vegyél vissza, nem kell ez a nyavalygós a-férfiakatitt-jaj-deelnyomják-blues, így tényleg nem érdemes “beszélgetni”

      • Egyáltalán nem erről van szó. Sem nyavajgásról, sem elnyomásról. Arról van szó, hogy virtuális térben beszélgetünk egy olyan témáról, amire van néhány statisztika de igazából eléggé elvont, esetfüggő és nehezen mérhető, így a normális beszélgetéshez szükséges egy minimális megelőlegezett bizalom. Ha ez az egyik fél részéről egyáltalán nincs meg, akkor nincs értelme.

      • “van néhány statisztika de igazából eléggé elvont, esetfüggő és nehezen mérhető” – te mi a fenéről beszélsz?
        Olvasgass már egy kicsit utána, annyira tipikus, hogy köbö nulla ismerettel és empátiával itt osztod az észt mindenkinek.
        (Hirtelen: http://hvg.hu/itthon/20130319_ENSZbizottsag_kritizalta_a_kormany_csala , de Kopp Mária nevének is utánanézhetnél, ha érdekelne egyáltalán a téma.)

        Mi általában nem adunk egymásnak – bután triviális – tanácsokat, akkor te miből gondolod, hogy a tieidre kíváncsiak itt az emberek?

    • Szerintem meg az a sokatmondó, hogy azok a nők beszélnek itt traumatizáltan és keserűen a párkapcsolatukról többnyire, akik évek óta kitartanak mellette, nyilván mindenkinek megvan a nyomós oka, hogy miért, ezek az okok ritkán önzőek, főleg a gyerekekkel és az úgynevezett családi békével hozható összefüggésbe, de ebben tényleg nem tudok nyilatkozni, tegyék meg ők. Én lemondtam a tartós párkapcsolat előnyeiről, mert úgy találtam, hogy aránytalanul sok hátránnyal jár, pedig az én volt párjaimról közel sem lehet olyan sok rosszat elmondani, mint az itt felemlegetett férfiak többségéről. Évek óta szórványos a kapcsolatom a férfiakkal, haveri, baráti, szeretői viszonyt ápolok velük, de fogalmam sincs, ezt meddig lehet csinálni, elvégre én is öregszem. Nagyon kevés az olyan férfi, akinél egyáltalán szóba jöhetne a párkapcsolat, és ők is inkább külföldiek 🙂 Pedig őszintén szólva, hiányoznak nekem, de ez egy kicsit olyan, mint a bántalmazó/elhanyagoló szülő – egész életünkben hiányzik, de nem az, aki ő, hanem az, akinek lennie kellene. Ha valami, akkor ez sokatmondó. Ja, és még mindig adós vagy a szemléltető példáiddal a túlzó elvárásokat illetően, ha jól rémlik.

      • A bántalmazó-elhanyagoló szülők gyerekei abban a tudatban nőnek fel, hogy az ő feladatuk megjavítani azt, ami elromlott. Kiválóan tanulunk, a család bohócaivá válunk, nyolc évesen főzünk, vagy csak megtanulunk kussolni – hátha akkor apuka-anyuka boldogabb lesz, és talán-talán egyszer szeretni fog minket. Felnőttként aztán tovább folytatjuk a javító-szerelő munkát, mert apukát ugyan nem sikerült megmentenünk, de hátha azt az alkoholista művészt, azt a durva tahót, jó ember ő, csak senki nem tanította meg a gyengéd szeretetre, majd mi… és szerencsés esetben egyszer kilépünk a javító-szerelő szerepből, de az eredendő hiány, a jó szülő, a működő család hiánya megmarad. Mint a folt a tapétán, ahonnan egyszer leemeltek egy régenvolt képet.

      • Igen. Milyen kísértetiesen hasonlít ez egy átlagfeleség viselkedésére, nem? Tévedek?

      • Nem, nem tévedsz. A magyar lakosság pszichés állapota (tudom, rém hivatalos kifejezés, de nem tudom másképpen megfogalmazni) riasztóan rossz. Nincsenek prompt statisztikai adataim arról, hogy hányan jövünk diszfunkcionális családból, de hátborzongató az, hogy a köztudatban az “átlagfeleség” képe lényegileg még ma is nagyrészt egyenlő a javító-szerelő-megbocsátó-önfeláldozó-szolgáló feleség képével.

      • Na igen, de fiúk is jönnek diszfunkcionális családból, ugyanannyian, mint lányok. Csak ők a piával, depresszióval és munkamániával nyírják magukat. De valahogy mégis az ő gatyájuk van kimosva és a gyerekük felnevelve ingyen és bérmentve átlagfeleség által. Szép ez, tulajdonképpen, megvan a maga esztétikuma.

      • Pontosan. Megint rátapintottál valami lényegesre. (Ezt a fiúkról írottakra válaszolom, csak hatnál több már a szál, így hagyja a blogmotor.)

      • Helyesebb lett volna, ha azt írom, hogy a “bántalmazó-elhanyagoló szülők LEÁNYgyerekei”, mert igazad van, a fiúk legtöbbször tényleg az általad leírt mintákat tanulják… és ez akasztófahumor, röhögés a koporsó felett, de oly szép volna, ha a rosszul működő családból jövő fiúk többsége is inkább gatyamosásba menekülne… Bár, ha belegondolok, vannak ilyen férfiak is… kényszeres rendrakók, cekkerrel járó agglegények.

      • Egyikük sem alkoholista, nem is bántalmazó, még csak nem is élnek bohém élete… áh, hagyjuk

      • Szemléltető példa nélkül tényleg nem tudsz elképzelni olyan túlzó elvárást, amit egy nő egy férfival szemben támaszthat?

      • Nekem eléggé sokatmondó az, hogy ti nem tudtok ilyet, tőlem várjátok. Ahogy azt annakidején is mondtam, konkrét példát mondani nagyon hosszú lenne, bonyolult és teljesen felesleges.

      • Mindannyian ismerünk eseteket, amit az ezeken az oldalakon beszélgetők a túlzó elvárás példájának tartanak. A tőled konkrét példát kérők arra kíváncsiak, hogy _számodra_ mi a sztenderd, mit jelent a túlzás – merthogy egyáltalán nem magától értetődő az, hogy közös alapról indulunk, azonos fogalmakat használunk. Nem véletlenül indulnak a tudományos fejtegetések is a fogalmak tisztázásával. „Jelen cikkemben a túlzott alkoholfogyasztás hatásait vizsgálom. Mivel pedig úgy is mindenki tudja, hogy mit jelent a túlzott alkoholfogyasztás, eltekintek az általam alkalmazott mérőszámok megadásától, de az biztos, hogy a túlzott alkoholfogyasztás káros…” – ugye, milyen meggyőző?

  26. Az a baj hogy mindenkinek igaza van.Én nagyon sok változást láttam a pasimon az elmúlt 11évben, de alapvetően azért mindíg én teszek le magamból többet, fájása édes had fájjon hagyom.3fiam van, mindent megteszek értük és azért hogy mikor majd elmennek, engem hagyjanak itt és ne egy érzelmi és fizikai rokkant embert aki nem tudja mit is kéne csinálnia mostantól.Iszonyatos meló jó embernek lenni, példát mutatni…stb.Az én egyetlenem a ház szétverése közben fogta magát és elment bulizni.Ez idő, pénz, energia.Ezek kellenek egy felújításhoz is.Nekem is jól jönne már egy ilyen este, de tudom, hogy most nem ez jön, csendben ülök a kertben este és várok.Mert felnőtt vagyok..Szóval értem én ha egy férfi olvas itt és nem tetszik neki, de azért én olvastam már itt istenítő ódákat férfiakról….minden nagyon szuper…hát van ilyen is.Nekem most az is elég ha elmondom mi a gond, érti, bántja(mert nem jó ha érzed hogy hülye vagy), gondolkodik rajta.A változás meg lassú, mert csak úgy alapos-állítólag.

  27. Apa: “Mintha háztartási gépeket értékelnétek. Ez jobb, a másik rosszabb, egyik ennyit tud, a másik annyit, pedig tudhatna többet, lehet le kellene cserélni. Úgy tűnik, hogy ennyit jelent nektek a férfi, és a legtöbb esetben semmi nem elég jó.”

    Hát igen egy férfi így látja az általunk felvázolt problémát. Nagyon érdekes!

    Akkor én meg szeretnélek felvilágosítani, hogy a problémák gyökere egyrészt az, hogy a férfiak NEM tudják, hogy a házimunka, majd a gyerekezés mennyi de mennyi időt és energiát emészt fel!! És amikor a párok összekerülnek, felborul az egyensúly.
    A Nő egyre több időt tölt a házimunkával és egyre kevesebb időt MAGÁVAL, kikapcsolódással, pihenéssel.
    A Férfi pedig ezt észre sem veszi!!
    És amikor jön a számonkérés, hogy szívem vedd ki a részed, folyjál bele Te is. Na akkor a Férfi TÁMAD!
    Mert nem tudják, mert nem lettek bele szoktatva az otthoni munkába. Mert nem tudják, hogy a porszívózás, felmosás után folyhat a hátadról a víz, utána készíted elő a főzést, már délelőtt 11h, gyorsan gyorsan, hogy kész legyen a kaja. Majd elpakolás, mosogatás. Akkor még rakjunk be egy adag ruhát. Közben meg próbálod delegálni a pasasnak a feladatot, aki 5 percenként kérdez, hogy akkor most ezt hova, mi merre?
    És minden nap ilyen!
    Rohansz, szervezel, teszel, pakolsz, rámolsz, mosol és nem győzöd krémezni, manikűrözni a kezedet, mert szétszedi a mosószer, a sok szarpucolás. És este 10-kor talán egy kicsit lepihenhetsz.
    Amikor egyszer mondtam a páromnak, hogy ma 6 órát házimunkáztam, mert 3 óra konyha, 3 óra takarítás, akkor erre azt mondta, ne így számoljam!! 🙂 Miért mondom, HOGYAN?? 🙂
    A közvetlen környezetükben élő nőre nem figyelnek, nem látják, nem akarják látni, mennyit melózik. Mert ha oda mennének, megkérdeznének, odafigyelnének!!
    Majd szembesülsz azzal, hogy rohannak a hetek, hónapok, évek és nem tudsz a saját hobbiddal foglalkozni. Ahogy az egyik előttem szóló is írta: tanfolyam, továbbtanulás? Mikor? Hogyan?
    És hol a kapcsolat, az amiért végül is ezt az egészet felvállaltad?
    Hol az a pasas, aki kedves volt, udvarolt? Akivel beszélgettetek, akivel jó volt a sex, akivel moziba, színházba, kirándulni jártatok?
    Mert talán ez lenne a LÉNYEGE a kapcsolatnak, nem pedig a mindennapos házi-melózás, mások kiszolgálása!!

    • Nagyon jól tudom, hogy mit jelent a házimunka és a gyereknevelés. Onnan tudom, hogy csináltam/csinálom én is. Amikor az ex-nejemnek olyan volt a munkabeosztása, akkor egyedül, egy-egy hétig, máskor ketten csináltuk, úgy már nem is olyan megterhelő, sőt, üdítő közös tevékenység lehet. Persze ezt ti nem fogjátok elhinni nekem, mert nagyon fontos nektek az a hit, amibe foggal-körömmel kapaszkodtok: hogy ilyen nincs. És ez nem nyavajgás, csupán ténymegállapítás.

      “Mert talán ez lenne a LÉNYEGE a kapcsolatnak, nem pedig a mindennapos házi-melózás, mások kiszolgálása!!”

      Így van, ez lenne az. De én nem erről beszéltem, hanem azokról az esetekről, amikor a nő a férfi minden idejét és energiáját kisajátítaná. Persze, ilyen sincs :p

      • Neked lázálmaid vannak. Hol mondta itt _mindenki_, hogy olyan férfi NINCS?
        Az téged úgy látom, teljesen hidegen hagy, hogy a férfiak többsége tényleg nem olyan, mint amit te felvázoltál. Fel tudod ezt fogni?

        Nagyon dühítő, ahogy olyan szavakat, attitűdöt tulajdonítasz “nekünk” (ezerféle nőnek és néhány férfinak), amit itt szinte nem is olvashatsz.

        Unalmas már ez a hozzáállás, miszerint “itt a nők csak fröcsögnek”. Te nem tudsz olvasni, vagy direkt provokálni jöttél.

      • Egyáltalán nem gondolom úgy, hogy “a nők itt csak fröcsögnek”. Azonban ami az attitűdöt illeti, fenntartom, amit mondtam. Mert, bár kevesen mondták itt ki konkrétan, hogy olyan férfi nincs, de minden pozitív példára az a válasz, hogy az nem lehet, az csak látszat, ami mögött mindíg ott rejtőzik a komor valóság.

        Egyébként nem erről volt szó. Arról beszéltem, amikor a nők a férfiakat csak olyan szempontból értékelik, hogy mennyit ad bele a kapcsolatba, a közös munkamegosztásba, a többi nem számít, női szempontból felesleges időtöltés, gyermeteg hobbi. Ezen a téren van elég tapasztalatom, sajnos.

      • Közben a témáról bejegyzés született.

        Nem gyermeteg, csak kiviszi az energiát, az időt, sokszor a pénzt is a családból, és hát valakinek el kell végezni az otthon melót, ez a baj vele.

      • Szerintem azért, mert a többség itt látja már azt, amit Éva az új posztban leír.

        “Az én férjem például nem ilyen volt, csodálkozom is, mert pont ő, aki itt eléggé megkerülhetetlen, lelki kapcsolódás, szabadidő, intellektuális partnerség szempontjából nagyon is föl van magasztalva (és egy csomó másképpen fájdalmas történet meg el van hallgatva, igen).”

        Kevesen vannak, akinek nincsenek elhallgatott fájdalmas történetei, és hidd el, a nők ezt nem a férfiakkal fogják megbeszélni, sőt, gyakran nőkkel sem, mert egy perc alatt megkapják, hogy “nektek semmi sem elég”, vagy hogy “igen, de neked még mindig jobb, mint…” és akkor legyél hálás.

      • Nem, egyetlen partnerem idejét és energiáját sem akartam kisajátítani. Sőt, a férjemben felbuzduló minden olyat biztattam, ahol emberekkel találkozott, hagytam rengeteg lehetőséget, hogy ha gyakorolni akar, megtehesse (szintén zenész), küldtem sokat az anyjához, hogy vele is foglalkozzon, mert magától nem jutott eszébe, mégis egész nap itthon ül. Pedig nem kell az összes ideje és az energiája. Az kéne, hogy építse magát, a kapcsolatunkat, élje a gyerekek elé azt, amiben kezdetben megállapodtunk, és vegye figyelembe az én igényeimet IS. Na, ezt nevezed túlzó elvárásnak. Nem, cica, ez az alap. Így lehetne élni, nem kéne elválni.

      • Na,igen,én is hagytam “játszani” mindig az enyémet,csak annyit kértem,mikor velem van,legyen igazán velem,de nem kötöttem soha időhöz.Amennyit szívesen adott nekem,csak annyit akartam,de az meg végül rohadt kevés és erőltetett volt.Pedig én igyekeztem a hobbijait is tolerálni,utánaolvastam mindnek,ajándékba kütyüket kapott tőlem,lelkesedtem is egy határig,csak aztán ezzel nagyon vissza tudnak ám élni a szegény agyonterrorizált férfiak.Tényleg megrekednek a gyerekkorban,ahol más dolguk nem volt,csak játszani,anyu mindent intézett. Az én emberem is anyuhoz ment vissza,mert ugyan hová mehetne?!?Mondom,albérletbe.Mért menne már albérletbe,az anyja örülni fog neki! Hát,persze,örülni fog,csak ettől nem fejlődsz tovább egy centit se,de ezt már inkább nem mondtam.A vicc,hogy a lánya meg itt maradt. 🙂

      • Hol neveztem én ezt túlzó elvárásnak? Hol írtam én rólad, hogy nem támogattad a partnered és megpróbáltad kisajátítani? Én nem támadtalak téged, mire jó ez az igazságtalan kiforgatása a szavaimnak?

      • Mivel konkrétumot még mindig nem írtál, találgattam. Cáfolj meg, ha nem így van. nem rólam írtad a kisajátítást, csak általánosítva. mint mindent. Azt hiszem, ha egy kocsmában beszélgetnénk, baráti társaságban, sör fölött, akkor miattad én kimennék rágyújtani. Bocs.

  28. A fotós, zongorista férfiakkal kapcsolatban pedig annyi hozzáfűzésem lenne, hogy ilyen körökben mozgok, mert párom is másodállásban fotózik. Nagyon sok ilyen embert ismerek.
    Tájékozódni kellene és szembesülni azzal, hogy a mai világban művészetből megélni iszonyú nehéz. Aki ezt nem tudja elfogadni, az úgy járt.
    A problémát a párnál gondolom az jelenthette, hogy a szabadidő nagy részét a fotózással, zongorázással tölthette a férfi és egyre kevesebb időt a barátnővel. És az anyagiak.

    Ez is azt bizonyítja, amit más is leírt előttem: a Férfiak NEM AKARNAK felnőni.
    Önző gyerekek maradnak.

    Nálam hab a tortán párom két kamasz fia. Katasztrófa!
    Egoista, nagyképű élősködök.

  29. “A problémát a párnál gondolom az jelenthette, hogy a szabadidő nagy részét a fotózással, zongorázással tölthette a férfi és egyre kevesebb időt a barátnővel. És az anyagiak.”

    Igen, ez is benne volt. De ez még nem jelenti azt, hogy önző és gyermeteg.

    • na, a zongorázás. nálunk is ez volt. mindketten zongoráztunk, igen tehetségesen. aztán én egyre kevesebbet zongoráztam, tudniillik nem maradt rá idő, mert második műszakban nyomtam a házimunkát a munka mellett, mert enni kellet, vagy legalábbis, fogalmazzunk így, a főztöm el lett fogadva, meg is lett dicsérve, ha megfőztem, kitálaltam, utána elmosogattam. meg a lakást is ki kellett takarítani. ha szóltam, az lett mondva, hogy neki most gyakorolnia kell. mondom, nekem is kéne, de minek? kérdi, hiszen nekem nem lesz fellépésem. na igen, mert munka mellett nem tudtam még fellépni is, ez tény. ő meg kapott ösztöndíjat, lettem volna én is ügyesebb, törekvőbb, így megdögölhettem, mire az én munkámmal megkerestem a magamra valót, külön kassza, ugye, fel vagyunk világosodva. és nyugodjak bele, hogy nekem marad a pénzkereset meg a házimunka. aztán elváltunk. és ki lett zongoraművész? én. egyedül, nélküle. ki nem? ő. haha.
      a zongora itt nem zongora, de tökmindegy. szóval megkérdezném a zongorista barátnőt, miért nem örült már annyira, hogy zongorázik a férje, holott,amikor megismerte, biztos tetszett neki, hogy tudnak négykezesezni.
      ja, és nem vagyok megkeseredett nő, csak ismerem a felállást, szóval tényleg kérdezd meg egyszer ezt a barátnőt:)

      • kösz, ez kedves:) de nem. egy beszari alak vagyok, vagy voltam, ez eléggé bánt,mert mindkettőnknek rosszat tett, de annyira jó leírni most, itt, amit nem mertem kimondani régen, nálam is csak erről van szó:)

      • Jaj, jaj. Hogy ezen a blogon kell szembesülnöm a ténnyel, mennyire sablonos és átlagos az én kis életem is.

        Az eleje ugyanez, a vége kis kiegészítéssel: amikor az utolsó, mindent megkoronázó, nagy fellépést lemondtam, mert nem tudtam már megcsinálni a nem teljesen egészségesen született, többemberes, de valahogy mégis egy emberre maradó csecsemő mellett, megkaptam az apósomtól (!), a férjem teljes egyetértése mellett (!!), hogy nekem ez nem is volt olyan fontos, mert ők úgy látták (!!!), hogy eddig nem is érdekelt annyira. Csak most, amikor rám szakadt a határidő. Amit egyébként érthetetlen, miért nem tudok vállalni, hisz egész nap otthon vagyok és nem dolgozom. 🙂

        A zongora itt sem zongora. (Szerintem a zongora pont ugyanaz, mint Rella zongorája, a sorok között olvasva. Emiatt kikívánkozik belőlem egy vallomás, amit e blog gazdája ezerszer olvasott már, és nyilván halálra un, de azért: nagyon megszerettem a blogot és hozzászólásokat, meg ismeretlenül a bloggert és sok hozzászólót. Ez nekem új élmény. Köszönet érte.)

  30. Visszajelzés: még egyszer a blogon elvárt viselkedésről | csak az olvassa

  31. FullánkosLepke – július 31, 2013 – 16:54

    Többször elmondtam már, hogy nem lehet konkrét példát adni. A sztenderd minden esetben más, függ az adott kapcsolat körülményeitől, az anyagi helyzettől és egy szekér más faktortól.

    Annyit tudok mondani, hogy egy kapcsolatban, az adott körülmények között van az elvárásoknak egy adott szintje, amely mindkét fél számára igazságos, elfogadott, ami ezen felül van, az minősül túlzó elvárásnak.

    • jajjistenkém, mint valami fordított árverésen: aki alacsonyabb árat mond, az megnyeri, sőt az lesz az igazság mércéje a te példádnál maradva, a minőség pedig szarva van lefele, inkább menjünk alá, mint fölé, színvonallimbó. ez is egy hozzáállás, sőt: egész iskola. igénytelenségnek hívják. esetleg dagonyának.

      • Amiről én írtam, az nem polgárjogi szerződés, az két ember szimbiózisa, akik akár ösztönösen is tudják, érzik, hogy hol van az egymással szemben támasztott elvárások határa. Nem értem, mi a baj ezzel.

      • Képviselőné tömör és velős. 🙂

        Apa, az a baj, hogy az a két ember ösztönből (ami nem is tiszta ösztön, hanem spékelt mindenféle családi és egyéb mintával, társadalmi és egyéb elvárással) máshol érzi a határokat. Az egyikük elvárásai jóval magasabbak, emiatt a másikuknál gyakran a minimum is veszélybe kerül. Ez a tömény egyenlőtlenség.

    • Ijesztően üres lózungokkal operálsz… és vagy úgy gondolod, hogy ide ennyi is elég, minek elmélyedni, minek a valódi reflexió és az önreflexió, pöccentsünk egy morzsát a tátogó szájakba, tán befogják végre … vagy valóban ennyiben áll az őszintén és meggyőződéssel hitt igazságod mindarról, amit itt boncolgatunk. Köszönöm, nincs több kérdésem.

  32. Gondoltam, hogy Apa hozzászólása lavinát fog elinditani. Nadja és Gyöngyi sokmindent leirrtak helyettem, de most ezt hozzá kell tennem.
    Kedves Apa! Biztosan a nőkben is van önzés, és lehetne filozofálni a szó értelmén, hogy mi önzés, és mi jogos igény, de tény az, hogy a férfiak többet engedhetnek meg maguknak. Tulajdonképpen igy vannak szocializálva. Ha egy nő önző, az önző dög, ha egy férfi önző, akkor kedvesen megsimogatjuk a fejét, hogy hát egy férfi belül mindig gyerek marad, és ettől még jó fej is. Talán nem fogalmaztam elég szabatosan, de azt próbáltam érzékeltetni, hogy ha már család van, a nő meg sem teheti, hogy önző legyen. Azt irtad Gyöngyinek, hogy neki már önzőnek kellene lennie, mert túlzottan háttérbe szoritja magát, gondolom nekem is igy kéne tennem, mivel kb ugyanaz a helyzetem, és nem csak ketten vagyunk igy. De mégis hogyan? Hogy lehetnék önző? Hagyjam itt a négy gyereket, ha éppen nincs kedvem rájuk vigyázni? Ne főzzek nekik ebédet? Ne takaritsam el a kakit utánuk? Tényleg nagyon szivesen lazitanék, csak hogyan? Ha olvasod a blogot, a szerző nagyon részletesen, több szempontból megközelitve ir a témáról. Olvass még, ha valóban érteni akarod.

    A lényeg: a valódi egyenlőséget az jelentené, ha egy pár mindkét tagja egyforma mértékben tenne időt és energiát a kapcsolatukba és a közös életükbe noszogatás és kérlelés nélkül mindkét fél számára természetes módon. Merthogy sajna a valóságban nem igy van. És a férfiak többsége észre sem veszi. Szemléltetem a saját életemen: társadalmi elvárás a férfiaktól: dolgozzon eleget, keressen eleget, hogy megéljen a család. Férj ezt teljesiti is. Tényleg ügyes a szakmájában, talpraesett, jó érzéke van, hogy mibe érdemes belefogni, de nem kockáztat feleslegesen, ezen kivül mentes minden káros szenvedélytől. Ha ezen felül még el is mosogat, az a non plus ultra. Ő mondjuk épp nem mosogat, de erre-arra rá lehet venni. Tehát a maradék időben hátradőlhet, vagy élhet a hobbijának, hiszen megtette a kötelességét, fizetést és elismerést is kapott érte. Társadalmi elvárás a nőktől (hagyományos szerepben): otthon főz, mos, takarit, szépen neveli a gyerekeket, kiszolgálja a férjet. Itthon vagyok négy gyerekkel. Még kicsik. Alapvetően nincs bajom a hagyományos modellel, mert amúgy még a házimunkát is szeretem csinálni, és szeretek gyerekekkel lenni, de nem tudom nem észrevenni, hogy az én részem sokkal nehezebb. Ez a feladat nekem minden nap 0-24 órás munka. Hangsúlyozom, minden nap. Nincs betegszabadság, hétvége, szabadnap, ebédidő, nyugodt alvás, pihenés. Ha alszanak, akkor is ügyelet, illetve az elmaradt házimunka bepótlása. Férj bár sokat dolgozik, azért nem jellemző, hogy 12 órás munkanapjai lennének. És én nem kapok fizetést, sem elismerést. Négy gyerek mellett sosincs teljesen rend és tisztaság, a fáradtság miatt nem is vagyok mindig türelmes, férj feneke sincs teljes mértékben kinyalva, úgyhogy miközben minden erőmet felemésztik a mindennapok, még csak meg sem feleltem az elvárásnak. Dereng már valami?

    Még az önzésről. Exszel megéltünk normálisan, de oda kellett figyelni, hogy kijöjjünk a pénzből. Ex mégis úgy érezte, hogy neki azért jár a drága hobbi, vagy annak drága kellékei, vagy a márkás ruha. Ennyit csak megérdemlek? Biztos meg is érdemelné, csak az valahogy nem tűnt fel neki, hogy én nem költök semmi luxusra. Én nem érdemelném meg? Mert mondjuk ehhez is fel kell nőni, hogy nem lehet x mennyiségű bevételből x-nél többet költeni. Nem egy családot látok, ahol apukának ugyan jár a hobbi, de kajára is alig van pénz. Nőbe ilyet még nem láttam, persze attól még létezhet. Férjnek is vannak hobbijai. A pénzt mondjuk előteremti hozzá, most inkább az időkérdés okoz konfliktust, merthogy a hobbira van idő, ránk nincs. Ő is: de hát annyit dolgozom, csak megérdemlem már, hogy egy napra elmenjek vitorlázni? Persze megérdemli, nem is sajnálom tőle, még örülni is tudok az örömének, és hogy kikapcsol, de ott van a másik oldal. Én mikor mentem el egy napra csak úgy kedvtelésből? Vagy akár csak egy órára is? Idejét sem tudom. Ezt neki is felvázoltam, hogy nem tőle irigylem, de vegye már észre, hogy ez mennyire igazságtalan. Hát ha igy nézed, igazad van. Miért? Hogy lehet még nézni? Addig már eljutottunk, hogy szeretné, ha pihennék, de az ő hobbiidejéből nem fog arra áldozni, hogy a gyerekekre vigyázzon helyettem. Majd ha megnőnek jobb lesz. Kösz, addig is miért csak nekem kell tűrni? Ha körülnézek az is általános, hogy a férfiaknak több és drágább hobbija van. Ez nem azért van, mert a nők fantáziátlanok vagy nem akarnak hobbit, hanem hogy jóval kevesebb idejük marad rá. Mint ahogy nekem sincs semmi de semmi szabadidőm. Ez is úri huncutság, hogy ennyi időt szántam erre, hogy ezt leirjam, és még annyi gondolatom lenne.

    • „Ez nem azért van, mert a nők fantáziátlanok vagy nem akarnak hobbit, hanem hogy jóval kevesebb idejük marad rá.”
      Így van.
      Amit leírtál, az anyámról szólt. Igaz, hogy mi csak hárman vagyunk testvérek és nem négyen, de a többi stimmel, plusz anyám dolgozni is járt. És ez így ment évtizedeken át, a szüleim most 42 éve házasok, de milyen áron? Anyám már egy ideje beteg, a pszichiáter szerint szorongásos depresszió. Mert már volt neki gyerekkorban ilyen epizód, plusz még nehéz gyerekkor, perszepersze. Adjunk neki még gyógyszert, szedjen szerencsétlen egyszerre ötfélét, volt úgy, hogy egész nap leszedálva feküdt az ágyában és nézte a plafont. Volt úgy, hogy napokig nem evett, nem ivott. Hétszámra nem fürdött. Nem érdekelte. Többször kórházba került, legyengülve elesett a lakásban, de voltunk a detoxikálóban, intenzív osztályon is. Húgom, az együttérző be akarta tenni egy „intézetbe”. Öcsém, a másik együttérző: de miért ül egész nap otthon? Miért nincs egy _hobbija_?
      Azért, kedves testvéreim, mert anyánkat csontig lerágta az apánk és úgy en bloc a család kiszolgálása, az a brutális mennyiségű, lélekölő robot, ami minden nap, véget nem érően várta, és amiért max. anyák napján kapott egy kis virágot. De fizetést, előléptetést, pezsgőszétlocsolós ünneplést soha. Most már azt sem tudja, mit szeret? Mihez lenne kedve? Meg egyáltalán: miért nem lehet békén hagyni? Esetleg, horribile dictu: néha felhívni és megkérdezni, hogy van?
      Apám jó ember, de azért néha vannak olyan agymenései, hogy szívem szerint leordítanám a fejét. Meg is teszem néha, több-kevesebb sikerrel. Néha rémes bántásokra képes, és nem tudom eldönteni, hogy tudja-e, hogy mit is mond, hallja-e magát kívülről? Ha szembesítem vele egy-egy állítását: szelektíven emlékszik („én ilyet soha nem mondtam”) vagy bagatellizál („nem kell mindent annyira komolyan venni”) vagy egyszerűen hisztizik, mint egy gyerek.
      Ugyan nem a szüleim hibája, de mivel ebben nőttem fel, én nem ilyen sorsot szánok magamnak. Ha ennek az az ára, hogy nem lesz gyerekem vagy férjem/partnerem, akkor önző leszek és magamra gondolok: magamat választom. Egyszerűen túl nagy árat kell ezekért fizetni, anyámon látom, minden héten, amikor látogatom őket.

      • Basszus. Most egyszerre nagyon sajnálom anyukádat és érzek félelmet. Az van, hogy ezt tényleg nem lehet idegekkel birni. Az a legnehezebb. Néha én is úgy érzem, hogy egyszer az ideggyógyintézetben fogok kikötni, és az a legrosszabb, hogy még nem is riaszt annyira, mert akkor legalább nyugalom lesz. Egy korábbi hozzászólásomban ezt az állapotot robot-rabszolga létnek irtam le. De van egy másik oldal is, mert észre tudom venni a jó dolgokat is, és örülni. Ebből erőt meritek, és nem hagyom magam, mert tudom, hogy erős vagyok. Reménykedem, hogy valahogy mégis csak jól jövök ki belőle. A mi korosztályunk sokkal tudatosabb, mint a szüleinké volt, s bár még sok mindenben hasonló a helyzet, nem fogadjuk el, és próbálunk változtatni, és valamennyire sikerül is. És még ott van az is, ami a gondolataimban gyakran visszatérő téma, és keresem a válaszokat rá, hogy hova tűntek az igazi közösségek. Mert az, hogy ma, itt az anyáknak ennyire nehéz, nem csak a férfiak miatt van, hanem mert az egy teljesen rossz konstrukció a mi társadalmunkban, hogy szeparáltan élnek a családok, férj napközben dolgozik, anya otthon egyedül a gyerek(ek)kel. Ha lenne itt mellettem egy állandó nagymama, nagynéni, nagybácsi, testvér, barátnő, akármilyen állandó segitség vagy akár a szomszédban egy olyan család, akivel bármit lehet közösen csinálni, és megosztanánk a feladatokat és egyben társaság is lennénk egymásnak, sokkal jobban lennénk és kevésbé lennénk lestrapáltak.

  33. Azta de termékenyek vagytok!
    Én is bevallom, nagyon örülök, hogy itt lehetek és értitek, ÉRZITEK miről beszélek!

    Anikó! Így van!

    Apa: Én nem gondolom, hogy nincsenek önző nők, nem erről beszéltem, beszéltünk. De nem ez a jellemző. Sokszor a nő az elnyomás, elfojtás miatt léphet fel önző módon. mert már besokall: hogy na most már RÁM figyelj, most már én jövök! És a férfi nem érti!

    Apa: “Arról beszéltem, amikor a nők a férfiakat csak olyan szempontból értékelik, hogy mennyit ad bele a kapcsolatba, a közös munkamegosztásba, a többi nem számít, női szempontból felesleges időtöltés, gyermeteg hobbi.”
    A többi nem számít? Mire gondolsz pontosan?? Ezt cinikusan kérdezem? 🙂
    Személyiség, jellem, egyéni célok talán?
    Pontosan erről beszélünk. A nők többsége ezt elveszíti egy párkapcsolatban!
    Mert így működik ez az egész, ez az elfogadott, hogy a férfi eltiporja a nőt, és a Nő rengeteg munkája révén, támogatása mellett megvalósítja “önmagát” és még családot is kap mellé.

  34. – 22 éves fiú kollégával beszélgetve hétvégi programról.
    Mikor mondom, hogy rohadtul elegem van a tarkításból, mosás, főzés stb., mert hogy pihenni szeretnék.
    Erre Ő rám förmedve: Nem szeretsz takarítani?????
    Én ledöbbenve! Gábor! Ez nem egy hobbi, hanem munka!

    És igen ez az általános! Hogy a férfiak 90-95%-a így aposztrofálja a NŐKET!
    Mosás, főzés, takarítás! Nekik pusztán ez a nő!
    Ennyi, egy személyiség, egyéniség nélküli biorobot, akivel még szexelni is lehet.
    ÉN EZ ELLEN BESZÉLEK ITT!
    A férfiak ezen értékrendje, gondolkodása zavar, mert az esetek többségében sajnos! ezzel találkozom, szembesülök. Férfi kollégákkal, ismerősökkel folytatott beszélgetés során.
    Rövid időn belül lyukadunk ki oda, hogy mik az elképzelések, elvárások egy nővel szemben.

    Nem hallottam még férfit megnyilvánulni, hogy a barátnőm elment túrázni a haverjaival, én addig kitakarítok és megfőzöm a vacsorát.

    Ja és az öltözködési elvárások!
    Nők nem igazán kritizálják (ha teszik azt, javasolnak és nem bírálnak, előírnak) és állítanak fel szigorú elvárásokat a pasi ruházatával szemben.
    De ebben a témában is tudnak a férfiak sértők, rosszindulatúak lenni.
    Pl. Egy nő hogyan hordhat farmert, nem nőies. Egy nőnek legyen ( így: legyen!) hosszú haja, mindig legyen jól ápolt, ne járjon lapos talpú cipőben. hogy néz ki ez a kötött pulóver, egy nő járjon szoknyában, hát ez a csizma milyen férfias (mindez télvíz idején) stb. Felháborító!

  35. Lehet hogy az elején van elszúrva az egész,mert olyankor még senki nem tudatosan csinálja amit csinál.Később..kb10év múlva már hiába kérjük a másikat hogy most akkor “ha lemehetnék én is egy órát a garázsba csiszolni drágám…”De az sem reménytelen.De nagyon melós.Ha a nő a mosogatás közben elveszíti az egyéniségét,mivel saját hobbira, gondolatokra,semmire nincs ideje, akkor az a nő elveszíti a vonzerejét.Minden elveszik, másik nő kell.Szerintem ez érthető.A nő a robotgép,nem a pasi.De én nem támadom ezt, inkább szeretném finomítani és szerintem ez az egyetlen út.
    Ja és azért egyet észrevettem, a nők hajlamosak valami hihetetlen energiákat belenyomni a háztartása, ami egyébként fölösleges.Kicsit trehány,kicsit koszos…simán.Talán akkor jut idő egy könyvre vagy valamire.Persze az még nem az amire valójában vágyunk, de valami és lazítja ezt a brutál felállást.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.