a módszer

Valamit mégis kéne tennem. Valamit a gyötrelem ellen.

Sok, különféle kín tenyészik a sorsok tövén. Van aztán olyan, aki összegyűjti ezeket, a hasonlóakat, megnézi és rázogatja egy kicsit őket, aztán megalkotja A Módszert, minden baj megoldását négy lépésben. Kérdés-válasz, tévhitek, terjedelmes fejezet arról, miért nem jó semelyik másik módszer.

És akit üressé tágított a kín, megtalálja. Megnyugtatja, hogy neve van és könyv szól róla. Hogy betartható és összefoglalható. Hogy végre valami. A remény kereskedelme ez. Instant megigazulás. Amitől nem ordít majd éjjel a gyerek, amitől a férje nem lesz olyan unott és ellenséges (szeretettank!), amitől lefogy végre, és amitől kásahegy helyett sok kis praktikus kásaadagként élheti meg a háztartási munkát. Vesz egy füzetet, abba írja, mit hogyan. És továbbra is egyedül pakol és takarít, és figyel és igyekszik, aztán nemsokára szárnyát szegi a valóság a repülő háziasszonynak, és akkor valami más felé fordul, akkor jön a paleo, a jóga, a meditáció.

Mert a módszer érthető. Befelé, egyedül, a saját egyedi problémáját és önmagát nem sikerült megérteni, vállalni. Kell a tudat, hogy mások is így, és hogy van megoldás is, közös.

A forrásvidék kulturális értelemben Amerika, hófehér mosolyú középkorú férfiak és nők néznek ránk a címlapról. Megdöbbentő összegeket keresnek rajtunk, a szégyenre és öngyötrésre kondicionált egyéneken, akiknek annyira kell már valami szilárd pont. A változni akarásunkon, az örök elégedetlenségünkön, a hibáinknak tragédiává való növesztési hajlamán, a mindent magunkra vállalás reflexén. Pont ugyanazt a gyengeséget és tanácstalanságot ragadja meg a megoldásra sóvárgókban A Módszer, amelyik miatt a probléma is keletkezett: hogy kell, nekünk kell, de nem lehet, nem tudjuk. Elegünk van. A Módszer elhiteti velünk átmenetileg: nincsen elegünk, dehogy, csak nem tudtuk eddig, hogyan kell, kis butusok! Nem volt meg A Megfelelő Módszer. Most majd!

A Módszer tipikus fogyasztója és áldozata mindenért elviszi a balhét, mindent meg akar oldani, és mindenbe belebukik. És szereti elmesélni másoknak, hogy van egy ilyen módszer, az a lényege… Ilyenkor átél valamit, ami halovány mása a kompetenciának. Középkorú nők új ambíciója lesz a Módszer. A gyerekek felnőttek, eljött az új tudatosság ideje. Nosza, valami módszer, ne kongjon az élet! Tanítják is. Magyar honlap, magyar kiadás, magyar mosoly a címlapon. Magyar bevétel, magyar acsarkodás.

Bármi nemes, szép, újszerű gondolat módszerré zülleszthető. Valódi belső fejlődés, megismételhetetlen és átruházhatatlan én-tudás helyett módszerek szakértői lesznek az erre fogékonyak. Akiknek egész életükben mások magyaráztak, most meg ők magyaráznak. Mindenkinek ugyanazt.

donkey-and-carrot

Ó, milyen csodálatosan érdekes a világ módszerek nélkül. Mennyi lenyűgöző részlet, micsoda szabadság, mennyi könyv és akkord és falevél. A probléma egyszerűen nem az enyém, nem vállalom, nem fogok gyötrődni. Nem hiszem el az igazulás ígéretét, és nem igazodom. Ha meg az enyém, vállalom, megnézem, megcsiszolom hozzá a saját prizmámat. Nem papolok senkinek. Az meglett ember…

Kapcsolódó bejegyzés: megint egy megváltás

245 thoughts on “a módszer

      • Jaj, az a könyv. A barátom elolvastatta velem, amikor a kapcsolatunk mélypontra került – már akkor éreztem, hogy hiába van elvileg mind a két oldal (férfi-nő) elmagyarázva benne, a férfiak mindig több kifogást kapnak, mindig a nőnek kell többet igazodnia. A legjobb pedig az volt, amikor a “lenullázásról,” mint férfitaktikáról volt szó benne – vagyis hogy ha nem értékelem a férfi adott teljesítményét, vagy nem teszek meg neki valamit (nem emlékszem, mi volt az), akkor hibáztam, és ő büntetőpontokat ad, vagyis lenullázza azt, amit eddig tettem érte, nem értekeli a vacsorát. nem köszöni meg a segítséget stb., és ezt azért, mert csak, mert férfi, és így működik.

        Nem volt éppen megnyugtató felvetés, ami azt illeti.

          • Az elején nekem sem, akkor csak hülyén éreztem magam az olvasása közben – azóta persze sok minden történt velem és sokat olvastam ahhoz, hogy végül feltűnjön, mi a baj, és a legtöbben úgy vannak szocializálva, hogy nem látják át, szóval szerintem ez érthető.

            • Ezt a könyvet pont nem olvastam, de régebben én is annyi minden olvasása közben éreztem magam hülyén. Ezek a homályos rossz érzések, amikor valami nagyon nem tetszik, nincs rendben, de nem tudom megfogalmazni, hogy miért, és magamban kezdem el keresni a hibát, hogy biztos nem értelmezem jól. aztán meg a probléma lesöprése, hogy ilyen az élet, attól még igaz lehet, amit olvastam, hogy nekem nem tetszik, rossz érzésem van tőle.
              Annyi ilyen volt. És miután ilyesmiket olvastam sokszor volt rosszkedvem és bűntudatom, hogy hülyeségek miatt van rosszkedvem. És néhányszor, nagyon ritkán jött feloldás, valaki megmondta, hogy ez nettó baromság és igazságtalan ezért és ezért, és olyankor mindig megkönnyebbültem, hogy hát tényleg gond volt vele és nem vagyok UFO. Viszont ilyenkor meg csitítottam volna azt, aki kimondta az igazságot, hogy ne ilyen agresszívan, nem fogják megérteni, jobban közelítsd az ő álláspontjukhoz. Szerencsére ezt sose mondtam ki hangosan. Akkoriban nagyon sok mindent nem mertem kimondani.

      • Pont ezt akartam linkelni. A Pease-könyvek is erről szólnak egyébként: hogy viseld el, hogy a férjed egy pöcs, és magasról szarik rád, miközben lehetőleg minél több igényét elégítsd ki. Rettenetesen károsnak tartom.

        • “Miért hazudik a férfi, miért sír a nő?” – fasza szereposztás, egyik jobb, mint a másik… És ez is egy Pease.könyv címe. De még a mezei testbeszéd-értelmezésben is előszeretettel beszéli bele a vizsgált személyekbe a vizibornyút…

      • sóbertnorbi egyszerűbben fogalmaz. lényegében ugyanezt: nem kell egyenlőség, ez a feministák és az emancipuncik mániája. EGYENSÚLY kell. egyensúlynak hívja a nők intézményesített elnyomását.

        hát nem édes!

          • nem. dehogy.
            te nő vagy ő meg férfi.
            a nőnek ezt kell csinálnia, a férfinak pedig azt. ez a világ rendje.
            ezt tudomásul kell venni és akkor van a világ egyensúlyban.
            az egyensúly szép, az egyensúly jó. az egyensúly kibillentése a feministák és az emancipuncik érdeke. meg is lehet nézni mi az eredménye: sok-sok magányos, egyensúlytalan lény, akik bolyonganak eltévedve világban.

        • Igen. Réka meg címlapon hirdeti: Élj úgy, ahogy szeretnél!
          Muhaha! Miközben ő pont úgy szeretne, ahogy Norbi elvárja tőle. Hja kérem, így könnyű az önmegvalósítás.

            • Amúgy lehet, hogy ő jól van- én nem vitatom el tőle. Végülis sikeres, gazdag, hisz abban, amiben él. Azt tartom álszentnek, hogy az ő pozíciójából biztat ugyanerre. Mintha csak azon múlna, hogy akarod. Mintha olyan egyszerű lenne megteremteni azt, ahogyan te akarsz élni. Mintha bizonyos “így akarok élni” vágyak nem járnának megtorlással és kitaszítottsággal.

            • Adél, és hányan vannak úgy, hogy “csak akarni kell” és minden megy! Én jártam egy ilyen pasival, meggyőződése volt, hogy akaraterővel és csak azzal bármit el lehet érni. Amilyen agymosott voltam, hagytam, hogy naponta tízszer leírassa velem, hogy nem akarok depressziós lenni. Minden nap. Hónapokig. Hátha bejön. Ha tudnék időutazni, ezért az egyért tuti visszamennék seggberúgni magam.

            • Nem, magamat. Na jó, őt is. Magamat amolyan észheztérítő jelleggel, hogy hamarabb kapcsoljak. Őt csak hogy fájjon. Róla már jó rég lemondtam, hogy fejlődőképes, én még tanulhatok. Különben is, ő nem az én feladatom.

        • Az ő ötlete volt az is, hogy aki szereti és óvja a feleségét, az ne engedje egyedül este sehová. Sportolni se. Persze ez nem a nők szabadságának korlátozása, ááá…színtiszta szeretet és féltés.

          • Mer ha meg mégis kimegy, ne csodálkozzon, ha… És már meg is érkeztünk ahhoz a csodálatos elmélethez, hogy a nő, aki (direkt) kihívóan öltözik, az ne csodálkozzon, ha megerőszakolják. A Norbi féle “ne engedd futni” erősen kötődik emez rémséghez.

      • Ó, ezt én is megkaptam ajándékba, huszonvalamenyi éve, aszem.
        De nem hagyott bennem mély nyomot, ara sem emlékszem, elolvastam-e.
        (miközben én akár a buszmenetrendet is végig olvasom, csak BETŰ legyen…)
        Arra viszont igen, hogy a néhány éve az orrom alá tolt Csernus-könyvet (A nő) ki sem nyitottam.

        • Pedig azt a Csernus-könyvet néhány, általam okosnak tartott nő az egekig magasztalta. Kíváncsi lennék, itt van-e valaki, aki olvasta, és mesélne róla.

          • Na jó, comingoutolok (megint :D), én olvastam vagy három-négy évvel ezelőtt, de akkor még nagyon kis tájékozatlan voltam. Nem igazán emlékszem rá, de szívesen olvastam, azt tudom.
            Böe.

            • Én is olvastam akkor, amikor megjelent. (2007, akkor 25 éves voltam…) Nagy hatással volt rám, faltam a többi könyvét is, előadásait néztem a neten, és én is hirdettem az igét.
              Aztán ahogy fokozatosan nőtt be a fejem lágya, szedegettem össze mindenhonnan a tudásmorzsákat, vált egyre hiteltelenebbé a szememben.
              Utólag ő is rájött, hogy Istennek hitte magát, különösen a Bevállalja? sorozat alatt. De azért maradt, aki volt. Egy egoista, nagypofájú megmondóember.
              Beszélhetett ő a belső békéről, ha az arcán nem mosoly volt, hanem vicsorgás.

          • Én elolvastam, de nem tudtam rájönni, mire gondolhatott a költő, pedig amúgy bírom Csernust és az önismereti témákban sem vagyok nyeretlen kétéves, valamint párszáz könyvet elolvastam már életemben. Lényegében se füle se farka hablaty.

            • Tulajdonképpen nem rossz, kábé mindenből azt hozza ki, hogy el kell válni, ne nézze a gyerek a szülei rossz házasságát. Legalábbis én ezt szűrtem le belőle tanulságként, de egyetértek képviselőnével, hogy elég hablatyosra sikerült.

            • Én is olvastam, akkoriban tetszett, de nem emlékszem belőle semmire. Aztán minél többet hallottam, olvastam, annál inkább éreztem úgy a gondolatait és írásait, mint egy dadaista költeményt, ahol bizonyos szavak egymás mellé vannak rakva véletlenszerű sorrendben.
              Pár kollégám ismerte, és a Csernustól menekült embereket és önismereti csoportokat ápolta…:-)

          • Én olvastam, és eléggé furcsának is találtam. Csernus úgy írta meg ezt a könyvet, mintha a magyar nők fő baja az lenne, hogy otthon ülnek, eltartatják magukat férjükkel, emiatt nincsen önbecsülésük, és minden baromságot kitalálnak, hogy lekössék magukat. Gondolom, azok az asszonyok, akik megengedhetik maguknak, hogy hozzá járjanak a problémáikkal, ilyenek lehetnek, de ez korántsem a magyar átlagnő.

          • Én elkezdtem olvasni, de annyira hihetetlneül rossz szöveg, hogy egyszerűen esztétikailag nem bírtam. Ráadásul semmi okfejtés, hanem a szokásos Cs-féle odamondogatós, kategorikus puffogás egy az egyben. Na, ne. Szóval valószínűleg tartalmilag se értettem volna egyet vele, de tényleg nekem olvashatatlan volt a szöveg maga.
            Nem vitatom, hogy mondjuk drogos segítőként kiváló szakember, de (milyen meglepő) ő se ért mindenhez. Az íráshoz pl. tuti nem.

          • Ezek szerint ő helyesnek találta a könyvben lévő gondolatokat, magára ismert?

            Én tényleg ki sem nyitottam, előzőleg láttam néhány szeánszot a TV-ben Csernussal és abszolút nem volt rokonszenves, meg olvastam is róla, milyen provokatívan viselkedik.
            Miután magamtól is éppen eléggé a béka segge alatt voltam akkoriban, nem vágytam arra, hogy még jobban ledöngöljenek. Nem mellesleg, kaptam én már az extől párkapcsolati könyvet korábban is – konkrétan a Mars-Vénusz opust, na meg néhány szexuális tanácsadó könyvet, feldobandó a nemi életünket, továbbá egy Nők Lapja cikket a férfiak egójáról -, szerintem nem csoda, hogy kb. olyan undorral néztem a könyvre, mint egy vámpír a napsütésre 😀 😀

            • Teljesen, azt gondolta, hogy ez a helyes válasz a rossz kommunikáció okaival kapcsolatban.
              Mondjuk a kettőnk kommunikációjában volt egy ilyen trend valóban. Legalábbis látszólag. Csak persze nem Mars-Vénusz probléma miatt, hanem mert én hirtelen haragú vagyok, ő meg rágódós, meg türelmetlen is.

    • Nekem is kapásból Urban Eve jutott eszembe, amikor elolvastam a posztot. Szoktam olvasni a blogját, nekem mint ember szimpatikus, tetszik a józan, pozitív, gyakorlatias és empatikus hozzáállása, a nyitott gondolkodásmódja. Jó dolgokat ír, értelmes tanácsokat ad, de az is jellemző, hogy ezek igazából csak akkor működnek, ha egy rendes férfi van az ember mellett. Személyesen őt ugyan nem ismerem, de a férjének láttam pár előadását és barátnőim jártak évekig hozzájuk animelemzésre – igazi, jó értelemben vett normális pár, tehát szerintem Urban Eve sem ismeri a párkapcsolatok legsötétebb bugyrait.

  1. Megjegyezném, hogy a Flylady “Módszer” szülőanyja nem repülés értelemben használja a fly szót, hanem légyként. Szeret horgászni, és ott műlegyeket akasztanak a csalira. Ezért lett FlyLady. Csak hogy ne legyen félreértés.

    • No, a flylady magyarországi anyja urban eve. Ezt a fentebbi információt nem olvastam nála. Én csináltam egy hónapig kb, és észrevettem, hogy arra jó, hogy nem egyszerre szakadok meg, hanem folyamatosan és egyfolytában gürcölök.

      • Flylady akkor tud hasznos lenni, ha 1, egyedül élsz, és nincs kitől segítséget kérni, 2, nem tanultad (pl szülőktől), hogyan lehet effektíven háztartást vinni megszakadás nélkül, 3, nem szabálynak tartod, hanem kalózosan afféle útmutatónak, azaz csinálod ugyan, de nem utálod magad, ha tartasz pár nap szünetet, két nap vagy egy hét alatt még egy lakást se öntött el a szemét. Nekem nagyon hasznos volt, amikor egy hosszabb depressziós epizód után kellett kiganéznom az otthonomat.

        • A 2. pont nagyon rám illik. Anyám kampányszerűen takarított, időnként nekiesett, és akkor szakadásig csinálta, de én itthon vagyok még a kicsikkel, és eleinte fogalmam sem volt, hogyan ne folyamatos ganéban éljünk.

          • Az enyém mániákusan takarított, minden nap, egész nap. A konyhakövet néhány óránként mosta fel, ronggyal, négykézláb. Aztán ordítozott velünk, ha ráléptünk, ami azért volt gáz, mert a konyha egyben az előszoba is, csak akkor tudtuk volna kikerülni, ha levitálunk. Segíteni egyáltalán senkinek nem engedett, se apámnak, se gyerekeknek, mert úgyis csak rontanánk a helyzeten. Huszonx évesen költöztem el otthonról, rögtön pasihoz, és egyből a vállamra szakadt egy full háztartás, én meg csak pislogtam, hogy boldognak és szerelmesnek kéne lennem, miért vagyok űzött vad?

            • Jaj, pont ugyanezt éreztem én is. Az első 3 hónap még játék volt, ünnep volt minden mosogatás, hisz a saját bögrémet mosom el, és rakom a saját szekrényembe, de utána oszlott a köd, és ott álltam tanácstalanul hol valamilyen okos könyvvel a kezemben, hol magam által kiagyalt rendszerrel (szigorúan füzetben vezetve!), hol depresszióban semmit sem csinálva. Most már szarok az egészre, és valahogy nagyobb is a rend. Ki érti ezt? 🙂

        • Én nem olvastam, hanem mástól hallottam róla. Nekem nem megy ez a minden nap egy kicsit dolog, Úgy kényelmesebb, ha nagytakarítások vannak. Rendet rakni viszont minden nap kell, mert nagyon hamar elszabadul a pokol. Azt szoktam mondani, hogy nem koszosak vagyunk, csak rendetlenek. Ez nagyon igaz sajnos, rengeteg energiát elvesz az, hogy ezen uralkodjunk. Emlékszem gyerekként a lakásban mindig rend és tisztaság volt, a szobámat kivéve. Ültem a szétszórt tankönyvek meg mindenfélék között, és azon méláztam, hogy ilyen felfordulásban nem lehet tanulni 🙂

          • Én meg pont csak felfordulásban tudtam tanulni. Apám hetente kétszer kiakadt, hogy a szobámban mozdulni sem lehet, nem találok semmit. Mondtam neki, hogy kérdezze meg, mi hol van. Én gondolkozás nélkül meg tudtam mondani, hogy a keresett könyv az asztal alatti kupacban alulról a harmadik, mert nekem a káosz az éltető közeg. És látta, hogy nekem ez működik, mégsem tudta elfogadni, mert nem értette. Anno az Égigérő fűben volt a néni, akinek a bútorai nem fértek be a kis lakásba, mindenen át kellett mászni és rémlik valami kötélpálya is, húúú, én azt úgy irigyeltem, totál úgy akartam élni.

            • Ez mennyire ismerős 🙂
              Nálunk anyu volt a rendmániás, de neki muszáj is volt, mert semmit nem talált meg, ha az csak 10 centivel/egy polccal arrébb volt, mint a helye.
              Mindig ámulva nézte, hogy ha kér tőlem valamit, oda se nézve benyúlok a káoszos szekrényembe és előhúzom, vagy ha valami nagyon eltűnt a lakásban, akárhonnan két perc alatt előszedem.

              Nálunk mindig én voltam a “megtaláló” 😀 😀
              Felnőtt koromban is, mert az ex is rendetlen, minden ott esik ki a kezéből, ahol áll (és gőze nincs róla, hol hagyta), én meg a vizuális memóriámmal megjegyzek mindet, hol láttam utoljára.

            • Mai napig csak akkor kell keresnem dolgokat, ha anyám rendet rak = megfog valamit, ami szerinte nem a helyén van, és berakja az első zárt zugba. Így találom meg időnként a melltartómat a gyerek zoknijai közt, könyvet a tisztítószereknél, hobbialkatrészt a DVDk közt. Mert mindegy, csak ne szem előtt legyen, fő a látszat!

              • Anyósom takarít így. Semmi rendszer nincs benne, csak az, hogy ne legyen szem előtt, ezért összevissza dugiszál mindent, oda ahová éppen eszébe jut. Egyszer eltűnt az asztalról a személyim és hetekig nem találtam. Már éppen újat akartam csináltatni amikor előkerült a nagyszekrény mélyéről egy cipősdobozból aljáról, a cipő alá dugva. Teljesen véletlenül lett meg. Na, ő például soha semmijét nem találja, akárcsak a férjem (múltkor két napon át kerestük a kocsi kulcsát, már az összes bútort elhúzgáltuk, minden dobozba benéztünk, minden zsebet kiforgattunk, mindenki meg volt gyanúsítva a családból, hogy eltette, mire eszébe jutott, hogy a garázsajtóban hagyta ááááá).

              • Exem. Súlyosbítva időnkénti átrendezéssel. Akár az én cuccaimat is anno. Hol vannak az alsógatyáim (még mielőtt: én raktam a helyére a cuccaimat)? Hát a helyükön. Basszus, tegnap itt volt a helyük, Ja, igen, átraktam őket, mert … (csak). Máskor meg a kinyitott szekérnyajtó mögül rádborul képkeret, porszívó, szőnyeg, egyben. A vasaló meg a varrógép bent marad, mögöttük.

            • Ez a “mindent elrakni szem elől valahová” az exem módszere volt.
              Ha nem is ennyire extrémen, de tudott vicces helyekre pakolni dolgokat, és persze szintén nem találta később. Ekkor is jól jött a “kereső tudományom”, mert ugyan a vizuális memóriámra ezekben az esetekben nem támaszkodhattam, de egy idő után kiismertem és nagyjából tudtam, mit hová NEM tehetett. A “hová igen” az nyitottabb volt, fogalmam nincs, miért. Minden esetre amit már órák óta keresett és feltúrt miatta mindent, azt percek alatt megtaláltam, gyakran olyan helyen, ahol még véletlenül sem kereste, pedig nem is tudtam, hol mindenütt próbálkozott 🙂

            • Anyámat ellensúlyozandó ott van apám, aki mindent ott hagy, ahova lerakta, aztán nem talál semmit. Viszont 40 éve minden reggel megkérdezi, hol vannak a gatyái. Súgok: 40 éve ugyanazon a helyen.

        • Az enyémet elönti simán, pedig egyedül vagyok, igaz, 2 kutyával + 1 macskával, kertes házban, ami eleve garantálja az ipari méretű koszt, főleg ilyen időben.
          Rendetlen vagyok, na.
          Nem is szeretem, ha bárki váratlanul toppan be 😀

          • Hozzám telefonálni kell. Bár rutinos vagyok, húsz perc alatt bármekkora káoszt fel tudok számolni.Szerencsére nekem is jó a vizuális memóriám, úgy keresek meg dolgokat, hogy megállok egy percre gondolkodni 🙂

        • Egyszer egy takarítóvállalatnál dolgozó ismerősömtől kaptam a Puccparádé c. könyvet meg, ami arról szól, hogy hogyan takarítanak ki gyorsan a nagy cégek magánlakásokban. Na, azt hasznosabbnak találtam a flyladynél, pláne mivel nem vagyok a a dossziéba gyűjtős/irkálós típus. Nem mintha a Puccparádétól a háziasszonyok gyöngyévé váltam volna. 😀

      • Sosem bírtam rávenni magam, pedig csábító a szlogen, hogy “nincs többé nagytakarítás”. De hogy naponta takarítsak valamit a lakáson és pakoljak (ha kell, ha nem), aztán még heti egyszer egyórás gyorstakarítás, na ehhez nincs kedvem. Heti egyszer kb. háromnegyed óra alatt kitakarítok (mert a porszívózást a férjem csinálja, mikor pénteken hazajön a munkából, muhahaha), és slussz. Konyhaszekrények rendrakása-áttörlése, kanapé/ágy elhúzása karácsony és húsvét előtt. Igaz, ablakot is csak kétszer mosok egy évben. Olyan is. 😀 Dehogy törölgetek én naponta! Többet venne ki belőlem egy hét alatt, mint az évi 2 nagytak. 😀

        • Nyilván egyéni igényhez igazítandó. A szomszédom naponta porszívózik, mert olyan porallergiája van, hogy különben taknya-nyála egybefolyna. Neki pl jó ez a módszer. Meg eredetileg ez amerikaiakra lett kitalálva, akik 2 fürdőszobás, emeletes házban élnek, 8-10 helyiséget kell tisztán tartani, nekik tényleg nem mindegy, milyen vetésforgóban takarítanak. Én a szobakonyhámmal könnyen hagyok ki több napot.

  2. Bizony, nagyon jó lenne ha lenne A Módszer. Én is sokáig kerestem … és talán még máig is keresem…. A Módszer az örök boldogsághoz, elégedett élethez, normálisan müködö gyerekekhez, figyelmes, segítökész férjehez….

  3. Ez a rész:
    “A Módszer tipikus fogyasztója és áldozata mindenért elviszi a balhét, mindent meg akar oldani, és mindenbe belebukik. És szereti elmesélni másoknak, hogy van egy ilyen módszer, az a lényege… Ilyenkor átél valamit, ami halovány mása a kompetenciának. ”
    de nagyon üt…Hány rohadt évig kerestem magamban a hibát, és találtam újabb és újabb megoldásokat arra, hogy hogyan csinálhatnám jobban. Én, egyedül.

  4. Én úgy vagyok vele, hogy olyan módszer nincs ami a belső fejlődést ingyen adná. Azért mindig meg kell küzdeni, alázattal, befelé fordulással, nyitottsággal. Ha valaki készen áll erre, akkor viszont sokat segíthetnek különböző Módszerek, ötleteket adhatnak, lökhetnek egyet rajtad, megvilágíthatnak egy szempontot, amire nem gondoltál, vagy erőt meríthetsz belőlük. Mindig az elvakultsággal van a baj. Ha valaki elhiszi, hogy egy módszer (és csak az) magában elég lehet, felteszi a kezét, és várja a boldogságot.

  5. Ami engem illet, magánemberként és szakemberként is egy elaknásított területnek tartom ezt a témát. A FlyLadyről megvan a véleményem, az idióta, álspiri- és ezomódszerekről megvan a véleményem, az önjelölt tanácsadókról megvan a véleményem, satöbbi, satöbbi. Ugyanakkor: tizenx éve veszek részt önismereti folyamatban, képződök, több éve tartok csoportokat, és nem, nem tartom az egyetlen és üdvözítő módszernek azt, amit csinálok, de temérdek sok problémát és ezen keresztül sorsokat és generációs mintákat sikerült átdolgozni, korrigálni, többé-kevésbé. Hiszem, hogy nem módszert mint olyat kell keresni, hanem a döntést érdemes meghozni, hogy elkezdek foglalkozni magammal, és időt, energiát, valamint anyagiakat is szánok arra, hogy tisztázzak magamban dolgokat. Ebben felvállaltan hiszek.

    • Nagyon tetszik, amit írsz, és nagyon kíváncsi lenék arra, amivel foglalkozol! Soha nem voltam önismereti csoportban sem pszichodrámán sem semmi ilyesmin, de egyszer szívesen megpróbálnám, annak ellenére, hogy azért tartok tőle…

    • Talán pont azért, mert az önismeret, az önmagamhoz közel kerülés útjai végtelen számúak lehetnek, nem? Mindenkinek a sajátja. Kinek a szóló terápia segít, kinek a pszichodráma, kinek a katartikus művészetélmény, kinek a gyónás. A lényeg, hogy megtaláljam a _saját_ módszeremet.

      • Nekem az nagyon fontos szempont, hogy fejlődni leginkább reflexív módon lehet, azaz visszajelzésen keresztül. Értsd: elvonulhatok egy kolostorba, és lehetek remete, és ülhetek egy hegy tetején 20 évig úgy, hogy nem szólok senkihez, és mondhatom azt, hogy itt és itt tartok – aztán megjelenik az első ember, az első helyzet, az első konfliktus – és akkor ki fog derülni, hogy hol tartok.
        Az önismeret, a lelki sérülések, a traumák, a berögzült téves tartalmak feltárása, és ezek korrigálása nem egy rövid folyamat, néha évtizedeken keresztül bevésődött és azóta ismételt mintákkal dolgozunk. Hogy lehet azt hinni, hogy ezt egyhétvégés tanfolyamokon, “állításokon”, vagy ad-hoc jellegű jóshoz és egyéb “tanácsadókhoz” történő rohangáláson keresztül lehetséges rendezni?
        Csak kérdezem.

          • Nem is neked szólt, általánosságban kérdeztem 🙂
            Belőlem amúgy is indulatokat vált ki ez a téma, mivel rengeteg megkeresést kapok, ami kb. úgy kezdődik, hogy “… ezer éve nem szexeltünk / megcsal a férjem / én csalom meg a férjem / rákos vagyok / krónikus betegségem van / végletekig kimerült vagyok / nem tudom, mit kezdjek az életemmel….. (stb., stb., nyolcvanhétmillió változattal..) DE: múlt héten voltam jósnál / asztrológusnál / kártyavetőnél / családállításon (stb., stb.), és ott kiderült, hogy: idén elválunk / idén teherbe fogok esni / idén munkahelyváltásom lesz (stb. stb.). És a kegyelemdöfés (mármint felém:) Szerinted?
            És akkor én régen a falhoz vágtam valamit, de fejlődőképes vagyok, mert most már elegánsan arrébb lépek verbálisan.

            • az angyallátót kihagytad! Ezek durván veszélyes dolgok ráadásul. Én azért nem lennék jó semmilyen, a legtágabban értett “segítő szakmában”, mert sosem tudnám elérni ezt a fejlettségi állapotot, hogy elegánsnak lelépjek. Ezek engem túlságosan is kiakasztanak. Aki műveli, meg aki igényli, egyaránt. Legutóbb ilyet hallottam, hogy XY családanya elment családállításra, “ahol azt mondták neki, hogy váljon el”, és most válik. :O Instant, mint maga a családállítás.

            • Ezt én is ismerem… Egy házaspár járt nálunk párterápián, mint lassan kiderült, ugyanazokat az utakat járták be, amiket te említesz. Volt ott minden, egyik héten kineziológus, másik héten jós, harmadik héten tisztánlátó, vagy mi. A férfi minden “önsegítő” könyvet elolvasott, ami létezik a piacon, és mindenből azt olvasta ki (mily meglepő), ami őt igazolta. Ilyenkor hangosan felolvasott a feleségének, hogy “látod, itt is azt írják, hogy…”. Mondta, hogy a felesége abszolút érzéketlen a szakirodalmak iránt, és amikor megkérdeztem, hogy szokott történni ezeknek a könyveknek az “ajánlása” a feleség felé, akkor a feleség halkan megszólalt, hogy “hát hozzám vágja…”
              Mindenhová elmentek, mindennel foglalkoztak, csak magukkal nem… Állandó védekezésben és támadásban voltak, nem is jutottak sajnos semerre.
              Különben is az a tapasztalatom, hogy van egyfajta csodavárás, ami arra vonatkozik, hogy csak létezik olyan trükk, technika, módszer, varázsige, amivel gyorsan és hatékonyan meg lehet oldani a problémát.

            • Igen, és ne felejtsük el megemlíteni az életvitelszerűen családállításra járókat, akik minden alkalommal hatalmas katarzist élnek át, csak éppen a kinti világban nem történik semmi, és párban velük az ad-hoc beesőket, akik tényleg valami megváltást és csodát remélnek egy-egy alkalomtól.
              Mi a co-vezetőmmel már az ismerkedő beszélgetésen, aztán az első-második-harmadik csoportalkalommal is elmondjuk, hogy kemény meló az önismeret, nem lesz csoda, és mindenki annyit kap vissza, amennyit beletesz, és nem ígérünk instant megoldásokat. Van, akinek nem is javasoljuk a pszichodrámát (vagy más csoportos terápiás módszert), hanem inkább egyéni folyamatot. Vagy először egyénit, és csak utána a drámát.
              Nem emlékszem, mintha már írtam volna valahol, hogy jártam én is kineziológusképzésre anno, (2 x 2 nap volt, tehát 2 hétvége), és volt egy 50+ körüli nő a csoportban, egy megyeszékhely általános iskolájában volt magyartanár. Leépítés fenyegette, kitalálta, hogy valamit lépni akar, saját céget indít. Halványlila fogalma sem volt az emberi lélekről, pszichológiáról, patológiákról. Kapott egy oklevelet a képzés után, hogy ő végzett kineziológus, és utána spirituális és életvezetési tanácsadó központot nyitott, és jól is ment neki, mert azon a környéken ő volt az egyetlen, és nagy volt rá a kereslet. Most már évek óta nem hallottam róla.

            • Az nekem is az egyik kedvencem, hogy az emberek előbb mennek el jóshoz, auravizsgálatra meg mit tudom én, hogy mire, mint hogy pszichológushoz fordulnának. Az máig óriási szégyen. Mert mit fognak mondani az emberek, mert azt hiszik bolond vagyok és társaik. Én pedig komolyan csodálkozom az emberek hozzáállásán ilyenkor.

        • Akkor én most regresszálok, vagy mi, mert sok év pszichoterápia ellenére (pszichológusom pszichodrámázik) mostanában csak jól orrba szeretnék egyes embereket vágni. Asszem előkeresem a nidrajóga fájlomat. 😀

          • Tavasztündér, én is jól orrba vágnék egyes embereket, az önismeret nekem nem arról szól, hogy peace and love, és lebegek valahol pár emelettel feljebb, ahonnan elnéző jóindulattal letekintek az átlag földi halandóra. Sőt – ezt már írtam valahol – azt SEM jelenti, hogy mindenkinek megbocsátottam volna, vagy hogy ne őriznék haragot. Dehogynem. Én nem vagyok guru. Az élettapasztalataim és a rengeteg képzés arra voltak jók, hogy tudom a módszertant ÉS rendeztem magamban csomó mindent, de kész soha nem leszek. A pszichodráma kiképzőm már több mint 20 éve volt kiképző és dramatista, amikor 50+ évesen volt a saját bevallása szerinti legnagyobb játéka. Én is járok a mai napig workshopokra, képződni és sajátélményt is feldolgozni. Egyszerűen csak már más témákkal, mélyebb analógiákkal foglalkozunk, ennyi a különbség.

            • Engem érdekel a pszichodráma, de nem tudom, hogy van-e a környéken, és fontosnak érzem, hogy magyarul csináljam. Angolul sokkal könnyebb magamról beszélni, de magyarul lenne az igazi.

        • Nekem ez a fejlődni dolog akadt be egy ideje. Fejlődni, de honnan hová? És mihez viszonyítva fel vagy le? ez a fejlődés nekem nagyon elvárás szagú. Amikor a munkahelyemen egyik csapatból átkerültem a másikba, amelyben az előzőhöz viszonyítva sokkal jobban tudtam működni, mert nem baszogattak állandóan és végre fel tudtam lélegezni, akkor azzal jöttek, hogy milyen sokat fejlődtem. Én meg próbáltam elmagyarázni, hogy itt nem fejlődésről van szó, hanem megváltoztak a munkakörülmények, és én ilyen közegben tudok jól működni, ahol bíznak bennem. Ahol nem bíznak bennem, nem érzek késztetést a bizonyításra, mert kinek/minek bizonygassak? És mi motiválna a fejlődésre, ha tudom, hogy tökéletes ember nincs? Igen, akarok jó kapcsolatban lenni a körülöttem lévő emberekkel, de ha ehhez nekem kell “fejlődnöm”, akkor az gáz, mert nem lehet az egyén fejlődésétől várni a változást. Azt gondolom, hogy kölcsönösen kell egymáshoz alakulni, ha kapcsolatban akarunk maradni egymással.

          • Szerintem mindig magamhoz képest fejlődök, és ettől tudok máshogy állni a környezetemhez.

            “És mi motiválna a fejlődésre, ha tudom, hogy tökéletes ember nincs?”
            Ezt most nem értem? Csak azért van értelme fejlődni hogy tökéletesek legyünk, és ha olyat még nem láttunk akiről azt gndoljuk hogy tökéletes akkor minek fejlődni ?
            Lehet csak én vagyok értetlen

          • Nagyon értelek.
            Én volnék az, aki nem hisz a fejlődésben, se egyéniben, se globálisban, hanem csak a változásban, szerintem csak egymással és világgal való kölcsönhatásban alakulunk.

            • Értem, amit mondtok, de én a fejlődést egyfajta gyűjtőfogalomként használtam. Nem külső elvárásnak megfelelni, sőt, még belsőnek is, inkább csak törekedni arra, hogy az élet könnyebb, elviselhetőbb, és igen: élhetőbb legyen. Mondok példát: nekem fejlődés az is, ha olyan csoporttagunk, aki 20-25 éve elmaradt vagy elakadt gyászmunkával küzd, ami nagyjából ellehetetleníti a kötődését azóta is, végre “meglépi” amit kell, és ezzel elkezd gyógyulni. Ez magával fogja rántani a kapcsolatrendszere gyógyulását is. Hogy ezt most fejlődésnek hívom vagy sem, az számomra lényegtelen.

            • Igen, erre gondoltam 🙂 Önmagamhoz viszonyítva hogyan fejlődhetnék, amikor én jól vagyok így, ahogy? Akkor állok neki változni, amikor már nem jó nekem így. De nem jobb leszek, hanem más 🙂 Devorah, köszi 🙂

            • Nahát, most már asszem, értem, mit akartok mondani.
              Én mondjuk fejlődésnek nevezem azt, hogy a múltkori önmagamhoz képest nagyságrendekkel kevésbé vagyok naiv és átverhető (ez nagy fejlődés volt részemről a közelmúltban), de minél több hatás ér, minél több emberrel ismerkedem meg, és kerülök újabbnál újabb szituációkba, azt kezdem érezni, amit te mondasz.
              Bár én még tartom, hogy fejlődök is, igaz, hajszálpontosan nem tudnám definiálni ezt a szót vagy a fejlődés és a változás közi különbséget. Az is relatív, mert van, aki számára az, amit én fejlődésnek tartok, mások szemében “furcsaság”, “de megváltoztál”. Mondjuk ez nem nagyon izgat, engem leginkább a saját szemszögem érdekel ebben a témában.

          • Megint AA mondat: a fejlődésre, nem a tökéletességre törekszünk. Gondolj bele, legtöbbünk nem lesz mondjuk Nobel-díjas, mégis tanultunk, tanulunk.
            Ellenben nem azért akarok fejlődni, hogy mások elfogadjanak (egy csomóan kevésbé fogadnak el, mert nem illek a világukba), hanem hogy én jobban érezzem magam.

    • “Hiszem, hogy nem módszert mint olyat kell keresni, hanem a döntést érdemes meghozni, hogy elkezdek foglalkozni magammal, és időt, energiát, valamint anyagiakat is szánok arra, hogy tisztázzak magamban dolgokat. Ebben felvállaltan hiszek.” – Köszönöm Naja. Bármilyen “módszer” csak akkor segít, ha a sajátunkká tudjuk tenni, ha eszköz és nem maga az út. A módszer nem lehet egy másik homok, amibe a fejünket dugjuk. Szerintem.

    • “Hiszem, hogy nem módszert mint olyat kell keresni, hanem a döntést érdemes meghozni, hogy elkezdek foglalkozni magammal, és időt, energiát, valamint anyagiakat is szánok arra, hogy tisztázzak magamban dolgokat. Ebben felvállaltan hiszek.”

      Így, így 🙂

  6. Éva, nagyon jól megírtad megint, azt ami nyüszített belül, (hogy arról is írjak, ami a téma). Eddig nem tudatosodott bennem, hogy ez tényleg mekkora iparág, a boldogság biznisz. Lényegében minden erre vezethető vissza, azért akarunk fogyni, jobban beosztani az időt, helyesen szeretni (jézusom!), jobb szexuális életet, hogy VÉGRE boldogok legyünk. Tényleg mint a szamár a répával…

  7. De jó írás! a tévés szakácsok “fél órás kaják” sorozatai, és a gasztrobloggerek is ezzel a marketinggel árulják a szuper módszert és keltenek bűntudatot. a család finom, egészséges, bio, változatos ételei és egyenesen a férjed és gyereked egészsége múlik a te konyhaművészeteden, és hát persze jó lenne, ha ezt úgy művelnéd, hogy te se halj bele teljesen, de azért reggel a frissen sütött házi zsömlédtől illatozzon a konyha vagy dobj össze délután uzsonnára egy francia croissant-t.

    • jaj, és hozzá a nőklapjás tanácsadás, hogy a nő felelős az egész család egészségéért. Ja, főleg, ha apa cigizik és nem akar leszokni. Meg ha apa fikázza a zöldséges ételeket, mert neki hús kell, hiszen ő férfi. A gyerekek meg egy az egyben eltanulják. Most már hárman fikázzák anya főztjét. Köszi!

  8. Még egy Módszer: kamaszként – még szigorú hívő voltam akkor – egy ilyen című könyvet kaptam karácsonyra a szobatársamtól: Az élet nem rólam szól. (http://www.goodnews.hu/product_info.php/keresztyen-elet-lucado-max-elet-nem-rolam-szol-p-1933 – olvassátok el az ajánlót, sokat elmond.) Belelapoztam, és megtudtam, hogy még a rákom sem rólam szól. Akkor valamiért nem tudtam megmagyarázni, hogy miért érzem rosszul magam ettől, és lelkiismeret-furdalásom volt, most már nem annyira.

  9. Nekem a Gordon módszer volt A MÓDSZER, megoldotta az életemet…. kb 2 hétig. De azért tanultam abból is. Leszoktam arról, hogy meg akarjam mondani a lányomnak, hogyan reagáljon bizonyos helyzetekben… ha ő ezt mondta akkor te meg mondd ezt. Igen, én ilyen hülye vagyok természetes állapotomban.

    • Van egy ismerősöm, akinek kamaszként meglepően sok helyzetre az volt a reakciója nagyon öntudatosan, hogy “hát engem a Gordon-módszer szerint neveltek”. A mai napig nem tudom, mit jelent ez pontosan, de akkor tanultam meg, hogy sosem fogom módszer szerint nevelni a gyerekem. Azóta sem olvastam el egyetlen gyereknevelős könyvet sem. De még anya-magzat kapcsolatanalízist se, semmit. Valahogy minden elkerült.

      • Én sok ilyen könyvet olvastam régen, a Gordon egyébként tényleg kiemelkedik. Számomra átsütött belőle egy mély emberszeretet, amit máshol annyira nem tapasztaltam.
        A magzati kapcsolatanalízisről: amikor először hallottam, azt hittem, egy vicc és jó nagyon röhögtem, ami elég ciki volt mert az illető komolyan hitt benne és eléggé megbántódott. De tényleg nem volt bennem rossz szándék csak annyira bizarr volt, amit mondott, hogy nem gondoltam volna, hogy valós..

    • Én gordonos vagyok. Úgy általában. Kivéve persze, mikor felcseszik az agyamat. No, ha a gordont a Módszerek közé vesszük, akkor nekem kell oda egy respekt.

        • Nagyon gyerekre írta, de gyakorlatilag minden szinten működik. Abszolut az odafigyelő, értelmező, megnyitó kommunikáció. Mind erre vágyunk, de alig van hely és ember, akitől megkapjuk.

            • Igen, ez abszolut igaz. De a módszer tanulható. Lehet figyelni az értő hallgatásra, a csalogató beszélgetésre, vagy arra, hogy segítsük a másikat a saját megoldás eljutásához. Mennyivel jobb ez, mint a tanácsosztogatás, minősítés, lenyomás,stb

            • Jó, biza. Figyelnem kell rá, főleg felnőttekkel, mert hajlamos vagyok én is leuralni a beszélgetést. Abban az értelemben legalábbis, hogy pofázok szakadatlan és nem érzem, hogy mikor kell megállni és teret adni. Ha ezt észlelem, onnan nincs baj, akkor már tudok jó társ lenni. A kevés ránk figyelés miatt már ott elakad sokszor a “módszer”, hogy egyáltalán észrevenni, hogy a másikat is hagyjuk beszélni. Úgy an block rémes a kommunikációs kultúránk 🙂
              Úgy am

        • Én is olvastam és próbálkoztunk is, de nekem is nehezen megy az alkalmazása. Próbáltam cetlizni, kiírogatni, megtanulni, de mindig visszacsúsztam a rossz beidegződésekhez, ha nem foglalkoztam vele folyamatosan. A Gordonban van egy pont, ahonnan nincs tovább, amikor a gyerek mindennek ellenére azt mondja, nem. Akkor jött nekem az EMK (együttműködő kommunikáció vagy erőszakmentes k.): Mikor arra kerestem a választ, hogy hát én szuper gordonul beszélek a gyerekhez, mégis mindenre az a válasza, hogy nem. Az emk azt mondja, mindenki mondhat nemet és ez nem baj. Ez nekem nagy megkönnyebbülés volt, de nem tartom az emk-t sem egyedüli üdvözítő Módszernek, viszont sokat tanultam belőle (főként önismeretet).

    • Szerintem kb. minden ember ilyen hülye természetes állapotában. Ma: orvoshoz indulok a naggyal, anyósom vigyáz a két kicsire. Felöltöztetem a nagyot, anyósom: most már öltözz fel te is. Elkezdek öltözni, jövök-megyek, anyósom: vegyél fel zoknit is. És ilyenek. Tanár volt.

      • Nagyon nehéz ettől elszakadni, annyira a véremben van. De a gordonon keresztül jöttem rá arra, hogy nem tekinthetem a lányomat saját magam meghosszabbításának, nem várhatom el, hogy azt érezze, amit szerintem éreznie kellene, fel kel hagynom azzal, hogy nem hagyom megélni neki a negatív szituációkat és érzelmeket. Remélem, időben történt.

  10. És trónra bukva támaszkodj majd néhány kerubra….
    Mekkora katarzis volt ez nekem anno! És ma a bejegyzés is.

    Megint jókor jött. Köszönöm.
    Fú, kicsit kézremegős lettem ettől, napok óta az oktatás és a család lehetséges jövőjéről levelezünk barátilag, és rémisztő számomra, ahogy a szemem előtt alakul A módszer. Régi értékek, anyák felelőssége, családanya szerep über alles, nagycsalád, régen, az őseink, természetközeliség, kreativitás. Önmagukban semleges, vagy akár pozitív fogalmak lennének, csak így rendszerbe-módszerbe olvasztva ijesztő. És nem győzöm hangsúlyozni, hogy megvan ennek is a létjogosultsága, értéke, sokak számára ez lehet az üdvözítő út, de mért kell normává emelni? Mindegy is, mi a módszer lényege, ami engem megdöbbent, az a kizárólagosság, és minden más létforma leminősítése. És hogy tegyünk mindent egy lapra:
    eddig is nehéz volt, túlvállaltam magam, leginkább saját magamnak nem tudok elszámolni, de legalább az anyósnak és a gyülekezetnek (főnöknek, pártnak, cégnek stb.) igen, de biztos az a baj, hogy nem húztam elég gyorsan a szekeret, és nem az hogy egyedül húzom már évek óta, és rossz irányba ráadásul. És mindig van, aki beáll ostort csattogtatni, és diktálni a tempót. De ha nem, akkor is ott van a jól bevált önostorozás.
    (Rossz érzésem van ezeket írva, több ilyen ismerősöm is van, sőt magamra ismerek az ő sorsukban, és a fenti posztban. Tudom, hogy hitből és jó szándékkal gondolkodnak, élnek így, és ezért néha az az érzésem, hogy bántó az ellenvéleményem, bárhogyan is csomagolom vattába. Vagy talán azért érzem ezt, mert dogmaként szegezik ellenem a módszerüket? Ajaj, de nehéz tisztán látnom.)

    Igen, talán az zavar ezekben a módszerekben, hogy az egyéni, alternatív módszereket, értékrendet minden más helyére, és minden más fölé helyezi:
    ha az eddigi rendszerben nem működtem, a járt utak nem váltak be, hát vágjunk egy másik ösvényt, kicsit jobbra (vagy balra), kicsit keskenyebbet, és mostantól legyen az a kötelező. Nekem így nehéz bármit is támogatnom, pedig még egyet is értenék, csak mért nem lehet ezt nyitottabban, és rugalmasabban? (Van felmentő válaszom: nyilván sok ütközésen és kudarcon van túl az ilyen módszerek “célközönsége”, érthető is valamelyest az indulat, csak sajnos ez kétélű dolog.)

    • Egész reggel pörgettem a verseket a fejemben, Google ne, az túl egyszerű lenne, erre leírod ezt a nagyon jellegzetes verssort. 🙂

    • “…biztos az a baj, hogy nem húztam elég gyorsan a szekeret, és nem az hogy egyedül húzom már évek óta, és rossz irányba ráadásul. És mindig van, aki beáll ostort csattogtatni, és diktálni a tempót. De ha nem, akkor is ott van a jól bevált önostorozás.”

      Engem ez a kép ütött szíven, mert annyira ismerős, olyan sokszor csináltam meg ezt magammal újra meg újra, a környezetem meg asszisztált hozzá. És az kellett, hogy az élet péklapáttal durrantson a fülem közé, totál a padlóra kerüljek és onnan nézzem végig, hogy is volt ez az elmúlt 30+ év. Nem kívánom senkinek, de örülök, hogy velem megtörtént, hátha így többet nem csinálok magamból igahúzó barmot.

  11. …se maganak sem senkinek.
    “Kotta nelkul jatszani az eletet”,csak ugy beleelni magadat a vilagba-az jo…
    Ha az ember ra tudna hangolodni az elet termeszetes aramlasara…
    A mertek mindenkepp jelen van-bennunk van. Nem lenne szukseg egesz elmeleteket tanuljunk ujra es ujra. Az anyanyelv, egy nepdal, egy neptanc, onerzet,lelkiismeret…Ahogy mondjak a regi szolasok:”maga-magat megmutassa” Legtobbszor nem vagyunk kepesek latni az ertelmet vilagunkban.Nem vagyunk egy hullamhosszon rendszerunkkel…Ezt erezzuk,kellemetlen erzest valt ki bennunk.

  12. “Valamit mégis kéne tennem. Valamit a gyötrelem ellen”

    Nekem volt olyan korszakom amikor azt gondoltam, majd én megoldom ! Nekem megy egyedül is, mert én tudom legjobban milyen vagyok, mi a baj, hát akkor hogy mondhatná meg nekem más?!
    Aztán rájöttem nem megy. Kaparok, kaparok, de csak a gödör tágul, mélyül alattam, és nem jutok feljebb. Elmegy az energia. Voltak jobb pillanatok, láttam a fényt az alagút végén ( a mozdony volt). Kezdtem elfogadni/belátni,egyedül nem megy. Kipróbáltam nagyon sokféle módszert, technikát. Mondták, ha így úgy csinálom akkor biztos jól leszek. Azt kell tenni, hogy….úgy kell gondolkozni hogy…. a sorsomat kell élni ahhoz, hogy… stb stb stb. Nem mondom, hogy semmit nem segítettek, de valahogy még mindig nem az volt amit szerettem volna. De nem tudtam mi a baj, csak hogy valami így nagyon nem jó.
    Most már tudom. Nem voltam önmagam.
    Most az van, hogy jól vagyok. Újra én vagyok. 🙂
    Van még bőven tanulni, változtatni való, de úgy érzem az alapok stabilan vissza kerültek a helyükre – igaz, bármikor jöhet földrengés – de már tudom, hogy vannak olyan szakemberek akik segítenek, akikben bízom, mert rám figyeltek, az én problémámra, és hagyták hogy magamtól jöjjek rá mi a baj, mi a megoldás (még ha néha lassan is) és nem mondták meg a tutit, nem adták készen a megoldást.

  13. Olvastam egy kutatást arról, hogy ki a jó döntéshozó.

    – A legrosszabbul azok teljesítettek, akik 1 módszert/modellt használtak.
    – Jobban teljesítettek azok, akik 2-3 módszert/modellt használtak.
    – Még jobban teljesítettek azok, akik semmilyen módszert/modellt nem használtak, csak az ösztöneik után mentek.
    – De a legjobban azok teljesítettek, akik SOK módszert/modellt használtak egyszerre.

    Erre az a magyarázat, hogy aki képes sok modellt használni, az nem fogja mindenhatónak látni egyiket sem. Sok modell esetén az agy jobban rálát a rendszerre, és jobban megérti az egyes modellek használatát és korlátait, és megérti, hogy mire NEM lehet használni az egyes modelleket.

    Tanulság: Jobb nem használni egy módszert se, mint szűklátókörűnek lenni.
    De a legjobb sok-sok módszert használni egyszerre.

    Nálam valahol 6-8 modell után jött egy váltás.

    EMK, sorskönyv, játszmák, szeretetnyelv eredeti koncepciója, tranzakcióanalízis, sémák (á la séma terápia), genderelmélet, statisztika, némi pszichológiai és kommunikációs ismeret…

    Ezek az én eszközeim,egyik sem mindenható, és mindegyiknek megvan a maga korlátozott használata, valamint egyik sem jelenti, hogy bármit el kéne viselnem. De az elején mindegyikkel eljátszottam, hogy egy ideig mindenhatónak tekintettem, csak azt használtam mindenre, aztán nem működött és csalódtam. Most már rend van.

    Amikor például anyám azt mondja, hogy mélységesen csalódott bennem, megértem mindegyik szinten – értem, hogy milyen életcsapdái vannak (másoknak megfelelés, sok szorongás, rettenet), milyen sémákat szedett magára, milyen szükségletei vannak, mit akar kérni (nyugalom, hogy a gyerekének tökéletes élete van), milyen szerepből beszél, milyen játszmába lépett be, stb.

    Így le tudom szűrni a lényeget, és el tudom dönteni, hogy van-e az eszköztáramban bármilyen módszer, amivel én tudok neki segíteni, hogy jobban érezze magát. NYILVÁN nem fogok mindent úgy csinálni, ahogy ő akarja, mivel magamról is vannak modelljeim, és a határok tiszták. Nekem rossz lenne. De alapvetően lehet, hogy tudom oldani az ő feszültségét azzal, hogy beszéltetem a múltról, vagy elhívom valahova programot csinálni, és ha éppen ez nekem belefér, akkor attól mindkettőnknek jobb lesz a végén. Ha semmi nem fér bele, akkor nyilván csend és kész.

    Úgyhogy én szeretnék a modellek helyes megválasztása és kombinációja mellett kampányolni.

    Plusz ha szeretnétek valaki olyantól tanulni, akiben megvan ez a fajta alázat, és tudja, hogy a módszer az nem Módszer, hanem csak egy lehetséges modell a sok közül, akkor ajánlom Birtalan Balázs tanfolyamait. Nagyon okosan tanít. 🙂

    • Olvastam sokat B.Balázstól, tőle is lehet tanulni néhány dolgot. Úgy vagyok én is, mint, ahogy írod: sok helyről felcsipegetni sok mindent, aztán a nagy része kihullik az idő rostáján, de néhány mag szárba szökken.
      Ma már nem kajálok be mindent csont nélkül, csak ami tényleg hasznosnak bizonyul az _én_ életemben.
      Persze régen én is osztottam az észt, “angol nyelvleckét adok-veszek” alapon. Egy hete olvastam a könyvet és már prófétája voltam.
      De nem baj. Nem ütöm a fejemet érte, ha akkor nem úgy csinálom, ma nem itt tartok, ahol most.

    • Érdekes nagyon amit írtál!

      Most jöttem rá, hogy én soha nem voltam ilyen módszeres típus, mert egyszerűen túl nem is tudom milyen vagyok ahhoz, hogy módszereket használjak. Nem tudok mit kezdeni velük és nem tudok skatulyákat alkalmazni az életemben felmerülő problémákra. Nem olvastam soha önsegítő könyveket, néha neten, ha szembejön egy-egy ilyen módszer leírása, maximum átfutom, azt mondom, jó-jó, de nincs türelmem hozzájuk, ezért aztán csinálok mindent úgy ahogy jön, és ahogy jónak tűnik. Szerintem én teljesen ösztönös típus vagyok.

    • Csatlakozom a kampányodhoz – a modellek helyes megválasztása és kombinációja mellett.
      Önsegítő könyveket én sem olvasok, nem igazán tudnak lekötni. Az éppen aktuális GURU könyvektől pedig leginkább a körülöttük kialakult felhajtás tart vissza – valamiféle csendes lázadásként.
      Viszont egy jó pár vezetői, vezetéselméleti tanfolyamon részt vettem már. Több olyan volt, ahol módszereket sulykoltak, szerintem nem sok eredménnyel, de a legutóbbi egész jó volt. Azzal kezdték, hogy megkérdezték a résztvevőket, hogy hány évet töltöttek már el vezetőként. Majd összeadtuk a 10 résztvevő vezetőként eltöltött éveinek számát, és közölték, hogy a kb. 100+ évnyi vezetői tapasztalattal szemben ők nem tudnak egységes módszert tanítani, és nem is akarnak, hiszen mi többet tudunk, mint a tanfolyam szervezői. Az ő céljuk, hogy eszközkészletet mutassanak, amiből válogathatunk.

  14. a mi fórumunk, az asperger.hu egyfajta önsegítő közösségként is működik. (nem az asperger miatt kell az önsegítés, hanem amiatt, hogy egy ellenséges világ vesz bennünket körül, ahol nem veszik figyelembe az átlagtól eltérő igényeinket. rohadtul fárasztó és önbizalomromboló egy ilyen világban létezni. és persze nehéz egy egészséges, önreflexív, szilárd alapokon álló személyiséget felépíteni, meg olyan érdekérvényesítési technológiákat kidolgozni, ami működik is.)

    kétfajta ember jön hozzánk: aki tényleg változtatni akar az életén, és aki csak önigazolást keres. azt, hogy valakiben tényleg megvan az elszánás, abból lehet látni, hogy az illető képes az önreflexióra. tehát ha kap egy olyan visszajelzést, hogy bizonyos dolgokban még van tere a fejlődésnek, akkor nem megsértődik/befeszül/benyiszul, hanem végigrágja a hallottakat és elindul valamilyen irányba.
    a társaság másik fele meg azért regisztrál, hogy önigazolást keressen saját maga számára. “én jó úton járok”, “én jól csinálom”, “nekem nem kell változtatnom semmin, a többi ember a hülye”, vagy — ami a legrosszabb — “majd én megmondom nektek, kicsike retkek, hogy kell _jól_ csinálni”. ennek az embertípusnak közös tulajdonsága, hogy befelé abszolút nem megy neki semmi információ. nem változik semmit, nem gondol újra semmit, ugyanazokat a sémákat erőlteti (persze sikertelenül), és csak visszaigazolást vár arra, hogy úgy a jó, ahogy ő csinálja.
    az ilyen embernek általában úgy néz ki a gondolkodásmódja, hogy vannak dogmái, amik mozdíthatatlanok. és úgy éli az egész életét, hogy mindent ezeknek a dogmáknak rendel alá. persze a dogmák többsége kontraproduktív, de ezt nem látja be, még a legnyilvánvalóbb esetekben sem, hanem mindig talál valami kiskaput arra, hogy hogyan ne nézzen szembe a nyilvánvalóval.

    • Anyám mestere annak, hogy hogyan ne gyakoroljon soha önreflexiót.

      Az ő Módszere az, hogy ő hisz istenben, szóval ő bármit csinál, az jó.

      Éppen ezért önsegítő könyvek sokaságát olvasta el, csak hogy kimutathassa, mit csinálok én rosszul.

      Példa:

      14 éves koromban elolvasta az öt szeretetnyelvet, majd egy egész délutánon keresztül magyarázta nekem, hogy hogyan kéne az ő szeretetnyelvén szeretnem őt. Én voltam a gyerek, de eszébe sem jutott volna, hogy mondjuk ha problémák vannak köztünk, akkor ő is változtathatna valamin, vagy adhatna nekem többet bármiből…

      • a Biblia is egyfajta Módszer, nem? ráadásul tévedhetetlen is, mert a legfelsőbb helyről jött.
        a klérus tagjainak is beválik ez a módszer — bármilyen szarból ki tudják mosni magukat azzal, hogy arra hivatkoznak, hogy Isten munkáját végzik, “for the greater good” és egyéb okosságok.

      • Anyám ugyanez pepitában, és olyan kéretlenül tukmálta mindig a tanácsait a legújabb önsegítő/nevelő könyvből, hogy csak pislogtam. A csúcs az volt, amikor kiraktam az életemből és írt egy emailt, hogy akkor ő most elmegy egy csoportba megtanulni, hogyan kell hozzám beszélni, értve ez alatt, hogy nem vagyok normális, de ő mindent megpróbál. Ja, csak tükörbe nézni ne kelljen.

        • hozzánk is rendszeresen regisztrálnak olyan szülők, akik kijelentik, hogy azért rossz a felnőtt gyerekükkel a kapcsolatuk, mert a felnőtt gyerekük aspergeres. ez remek módja annak, hogy a gyerekre hárítsák az összes felelősséget azért, mert nem működik köztük a kommunikáció. (“én mindent jól csinálok, de hát mit tehetünk, ha egyszer a gyerek _nem_normális_”)

          engem már maga az eljárás is felháborít, hogy a szülőnek van pofája intim részleteket leírni ismeretlen embereknek a felnőtt korú gyerekéről. mégis milyen alapon?

        • En serdulo es fiatal koromban nagyon kritizaltam anyamat.Kesobb mar nem volt annyira fontos a viszonyunk mivel fuggetlenne valtam.Azutan mikor en is anya meg feleseg lettem kezdtem eszrevenni,hogy ugyanolyan ronda megnyilvanulasaim vannak nekem is ami nala nem tetszett.
          Nem mondom,hogy ma a viszonyunk felhotlen.Most sem tudom elviselni ha iranyitani akar,meg kirobban egy-egy konfliktus,de igyekszunk ujra es ujra…

          • Az jó, ha tudjátok a viszonyotokat kezelni. Nálunk ez nem ment, így nem volt más választás. Már többször volt, hogy mondtam, egy ideig ne beszéljünk, de ezt sem tartotta tiszteletben, akkori barátokat, egyszer a partneremet vette rá, hogy kémkedjenek utánam (hangoztatva persze, hogy mindezt a szülői szeretet jegyében teszi). Amikor látta, hogy az ilyen embereket habozás nélkül kirakom az életemből, csönd lett egy ideig. Aztán ha megint beszéltünk, rövid úton elkezdte a régi játszmát. Nekem is egy életem van, így élesen meghúztam a határokat.

            Sok tanulsága van a vele való kapcsolatomnak, teljesen ellentétei lettünk egymásnak. Ő rivalizál nőkkel, engem ez hidegen hagy (egy szép nő nekem minimum esztétikai élmény), ő nem nagyon bízik meg senkiben, nekem mély barátságaim vannak, ő a sikert anyagiakban méri, nekem a pénz nem siker, elérendő cél, csak eszköz, sorolhatnám a végtelenségig.

            • Hat igen-mind a ket feltol fugg a viszony.Igaz,hogy az en anyam jozan no volt mindig,kulonosebb problemai nem voltak az emberekkel.Kognitiv tipus.Ez szerencses szamomra.

              • Anyámnak sincs másokkal baja, nagyon társasági ember. Ezért nem értettem soha, hogy miért nem tud leszakadni rólam és erőlteti a saját elképzeléseit (amik igazából társadalmi elvárások, mert azoknak nagyon meg akar felelni).

                • Nem, őt nem a törődés vezeti, hanem a kontroll, sajnos. De már nincs az életemben, nagyon nagy könnyebbség ez.

                  Mindenesetre jó, hogy ti tudtátok rendezni amennyire lehetett, a viszonyotokat.

      • Anyukád olyan, mint az anyósom, csak anyós nem istenhívő. De azért szilárdan hisz abban, hogy amit ő tesz és amit ő jónak tart, az úgy tökéletes.

        • Anyám is. Kikerekedett szemmel nézett rám, amikor azt mondtam, hogy a tesómmal való kb. nyolcéves szar viszonyban neki is volt szerepe.

    • Az az exem, akiről korábban meséltem, hogy még mindig a sült galambot várja, előjött nekem azzal pár éve, hogy ő aspergeres. Merthogy kitöltött valami online tesztet, és ott az jött ki. Mondom jó, nekem egy online teszten az jött ki, hogy a starwarsban én lennék Darth Vader, mégse fojtogatom a népeket az Erővel vagy másképp, mi lenne, ha egy szakember véleményét kérné ki a témában? Ennyiben is maradtunk, azóta sem fordult diagnózisért vagy segítségért, csak ha valaki kritizálni meri, akkor rögtön előhozza, hogy neki ez nehezebb, mert aspergeres. Úgyhogy színtiszta kifogásnak használja, én meg ütni tudnék, és hálás vagyok, hogy mostanra már nem kell napi szinten elviselnem.

      • “starwarsban én lennék Darth Vader, mégse fojtogatom a népeket az Erővel vagy másképp,”
        hát én most nagyon röhögök 😀 😀 😀

        oda már nem tudtam írni, “hogy meggyőződése volt, hogy akaraterővel és csak azzal bármit el lehet érni “.
        Sokáig én is ezt hittem, és bizonygattam magamnak és másnak is. Aztán valaki azt mondta nekem, hogy “nagyon akarhatsz te 185 cm magas, szőke hosszú combú modell lenni. De nem leszel ”
        És tényleg, basszus. 165 cm vagyok 😀
        Nagy megvilágosodás volt

  15. “Valódi belső fejlődés, megismételhetetlen és átruházhatatlan én-tudás helyett módszerek szakértői lesznek az erre fogékonyak. ”
    Köszönöm.

  16. A módszer. Nekem két barátnőm is járt magzati kapcsolatanalízisre, és egyikük különösen rámenősen nyomatta, hogy nekem is ez kell. Megvette nekem a könyvet, ez még rendben. Aztán minden terhességemnél elmondta, hogy mindenképpen járjak, és biztos azért vetéltem el, mert nem. A vicc az, hogy egy darabig jártam is, magához Hidas Györgyhöz, a módszer nagyatyjához, aki nagyon rokonszenves bácsi, de agyvérzést kaptam tőle, hogy fekszem a kanapén, próbálok kapcsolatba lépni a magzatommal, a pszichológus meg nem szól egy büdös mukkot sem. Mindezt hatezerért óránként. Mikor ennek dacára elvetéltem, megsértődtem és nem mentem többet. A barátnőm itt sem adta fel, és még elég sokáig győzködött. Hogy neki milyen jó volt és lám, mindhárom gyereket időre, normálisan született. Egyébként nagyon szeretem, normális, okos nő a barátnőm, mostanra sikerült leállítani a témáról.
    És nem kétlem, hogy csomó embernek bejött a kapcsolatanalízis. Nekem nem.

  17. Kedvencem a témában:
    http://www.astronet.hu/ezo-vilag/ajanlo/negy-kerdes-es-megvaltozik-az-eleted-38879

    “A Munka lényege, hogy föltesszük magunknak (vagy másoknak) a négy meghatározott kérdést, válaszolunk rá, majd a végén megfordítjuk az eredeti állítást az éppen aktuális problémáról. A dolog arra épül, hogy az elménkben mindannyian történeteket szövünk az események és az emberek köré: nem a valóságot éljük át, hanem a valóság köré kerekített saját sztorinkat, és erre reagálunk. Ha a valóságról lehántjuk elképzeléseinket, sokkal könnyebb és nyugodtabb életet élhetünk. A könyv részletesen bemutatja a négy kérdést és a megfordítás gyakorlatát, ami döbbenetes élményeket és felfedezéseket tartogat önmagunkkal kapcsolatban is.”

    A te kezedben van a változás akkor is, ha élettársad baloghjózsi, és épp lefejelteti veled a korlátot.

  18. A módszerek.
    Erőszakmentes kommunikáció megvolt, megvolt a fősulin, akkor csodás módszernek tűnt, bár nem tudtam olyan élethelyzetet találni, ahol használtam volna. Később tanfolyam is volt, munkahely szervezte, ott már némi munkatapasztalattal kétkedve fogadtam (habzó szájú ügyfélet meg eemkázni…), de betudtam a bénaságomnak. Ugyanígy szóba jött konfliktuskezelési kurzuson most egyetemen is, itt már a kurzusvégi értékelésnél elmondtam, hogy szerintem az esetek nagy részénél szerintem csődöt mond, és attól nem leszünk kevésbé kellemetlenek, ha erőszakmentesen tukmáljuk rá az akaratunkat a másikra. Mert hogy szinte az EMK oktatásoknál gyakorlatilag ez volt a lényeg, hogy legyen meg az akaratod, úgy hogy el is fogadjanak. Az értékes rész, mint értő figyelem, értő hallgatás valahogy mindig eszközzé silányultak az elérendő cél érdekében.
    Megvolt Csernus, akkor még nagyon nem egyenlőtlenség érzékenyen, de emlékszem, hogy felcseszett az arrogáns gőgje, érzéketlensége.
    Peasen is átmentem, elolvastam a Miért hazudik a férfi… címűt- rémes, akkor csak kellemetlen rossz érzésem volt, ugyanígy a szeretettankos alapműnél, amit anyukám barátnőitől kaptam az esküvőre. Ma mindkettőt felháborítónak tartom, méghozzá azért, mert az alapvetően nem rossz felismeréseket (a szocializációs viselkedéseket, vagy a “szeretetnyelvet”) nem gondolja tovább, hanem megváltozhatatlan törvénynek, mentségnek kezeli, ráhárítva a terheket változtatni akaró (és sokkal kétségbeesettebb félre), aki vajon ki lehet? Jobb lesz-e nekem, ha elhiszem, hogy a Józsi nem egy tuflák, csak nem tudja, hogy nekem a szívesség a szeretetnyelvem? Oké lesz-e minden, ha komolyan veszem, hogy a férfiaknak evolúciós késztetése, hogy a tábortüzet imitáló képernyőre meredjen munka után 4-6 órán keresztül?

      • Én súlyosabb eset vagyok. Megvettem, nászajándékba kaptuk, én is adtam. Akkor kezdtem gyanakodni, mikor rájöttem, hogy nekem MINDEGYIK kell, az érintés is, a szívesség is, a minőségi idő is, ajándék is, kivéve a dicséret, anélkül remekül elműködöm, mert azt szoktam meg otthon, hogy az ötös a nulla. de az meg nem normális. Én se vagyok normális, hogy ENNYI szeretetnyelvem van. És a gyerekemnek is. Meg a férjemnek is. Mind kell, lehetőleg szimultán.

    • “a férfiaknak evolúciós késztetése, hogy a tábortüzet imitáló képernyőre meredjen munka után 4-6 órán keresztül”
      Ütném önsegítő könyvvel a fejét annak, aki ezt kitalálta és leírta.

      • Na jó, a 4-6 órát csak én írtam (cseppet sem evolúciós elméleteket, inkább tapasztalati tudásomra támaszkodva). De amúgy A miért hazudik a férfi és miért sír a nő című örökbecsűben van benne. Hogy ezért kell a férfiaknak hazaérve némán tévézni. Mer’ régen a tüzet is így nézték vadászat után! Nézzük meg, a régi kandallók helyén van a lakásokban a tévé! Hát persze, hogy azt KELL néznie evolúciósan. És ezt tiszteletben kell tartani.
        Nem viccelek, ez teljesen komolyan van az okos könyvben.

        • Honnan szedik ezt a sok baromságot? A vadászós elméletre nincs is bizonyíték. Na mindegy, köszi, hogy ezt megosztottad, ennyi infó egy életre elég ebből a remek könyvből, sok is 😀

        • Ez a vénuszmarsosban is benne van. Hagyjuk a férfit békén a barlangjában, ne akarjunk vele azonnal beszélgetni. Meg úgy egyáltalán, csak akkor, ha ő kezdeményez beszélgetést. Hűűű, és én még vadásztam ennek a folytatásait, jajj.

        • Honnan veszik, hogy így nézték? Kőkorszakinak megfelelő mai társadalmakban, csoportokban vizsgáltak ilyeneket? Nem hiszem. És ha nézték, honnan veszik, hogy a nők nem? Pl. a Kalahári “bushman”-jairól láttam képeket, ahogy este, tűz mellett pl. meséket, történeteket mondanak, ott vannak a nők is. Egyáltalán, hol lettek volna a nők addig?

          • Ezt egyetlen módon lehetne kideríteni: időutazással. Ha megfeszül a tudós, akkor sem fogja tudni, hogy mit csináltak anno a férfiak, és mit a nők. Mert erre semmilyen adat, forrás nincs, még a barlangrajzokon is csak pálcikaemberek vannak, az meg ugye ugyanúgy lehet bármelyik nem.

            • Azért a mai “kőkorszaki” körülmények között élő emberek szokásaiból lehet valamit következtetni.
              Pl. pápuák, amazóniaiak, stb. De sosem hallottam olyat, hogy náluk a tűz körül ne ülnének nők. Legfeljebb egyes, férfiaknak szóló szertartásoknál.

            • Ja, tényleg, ott mosogattak, meg a kőkorszaki templomban imádkoztak, de jó, hogy szólsz. Meg gyereket neveltek ugye. Mint a pápuák (ahol ma is a férfiak kb annyit vannak a gyerekekkel, mint a nők).

            • Pontosan. Volt külön egy konyhatűz főzéshez, volt egy körbedíszített szent tűz, a férfiaknak bámulásra meg egy külön 3D nagyfelbontású high-tech tűz. 😀

  19. Amugy erdekes, ahogy ropkodnek a “megvettem”, “olvastam”, “reszt vettem”, “megvolt”, “beiratkoztam” es egyebek.
    Es nem lett jobb. En is kipialhatom ezeket, nem lett jobb. De ugy gondoltam, hogy ez a Modszer, vagyis “A” modszernek valahol ezek kozott kell lennie, hiszen ertelmisegi volnek vagy mifene.
    Most az a modszerem, hogy keresek egy 900 meternel lehetoleg nagyobb hegyet es felmaszom ra, aztan ha ott vagyok, vagyunk, akkor csunyan leisszuk magunkat hazi palinkaval. Es tuzet gyujtunk. Szigoruan ellenorzottet, jol megrakottat.
    Es akkor helyreall a harmonia.
    Szigoruan szubjektiv amugy.

    • Én is sorolhatnám a kipróbált szakirodalmat, módszert, de még vallást is… mondjuk én minuszból indultam, sokat csukló anyám mindent elkövetett azért, hogy lehetőleg… mi az életrevaló ellentéte? Szóval hogy selejt legyek és annak is érezzem magam. Ehhez vagy ebből jön még a depresszió. Rohadt sokat melóztam azon, hogy legalább elviselhetővé tegyem magamat és az életemet. Mai napig ezért is vagyok a legdühösebb anyámra, azzal az energiával, amit az ő negativitásának ellensúlyozására fordítottam, mára olimpiai bajnok atomfizikus hegedűművész lehetnék.

      • A, nem gond:) A “leisszuk magunkat” tulzas volt vagy a fene tudja…A tabortuz lenyege (ne menjunk bele melyen), hogy jol epitsd koreje a koveket, stb. Ha ez megvan, akkor a tuz nehezen “szokik ki”…csak tegyel ra. Elozoleg levagdossuk az agakat, baltaval felvagjuk a nagyobbakat es valaki mindig dob ra. Magatol elhamvad, mi meg fekszunk a halozsakban es nezzuk a csillagokat.
        Leerve meg atgondolod, hogy annyira nem lehetsz kocsonya, ha ezt megmasztad es utana meg a csucson kepes voltal egy kicsit lelkizni is.
        Akkor egyszerre “lent” is jobb lesz. A kovetkezo hegycsucsig.

  20. kipipalhatom, nyilvan:)) De en es ez a valaha ujnak mondott keyboard ennyi ido alatt sem baratkoztunk meg egymassal es ez most mar igy is marad. Utal engem es nem azt irja, amit gondolok, bocs.

  21. Jó írás megint. Erős, pontos.
    Nem csak ilyen férfi-női viszonyban vannak Módszerek amúgy, hanem az élet minden területére kiterjedően. Sőt, bizonyos szempontból a vallások is ilyenek, legalábbis a fanatikusabbak így élik meg. Meg van az is adva, hogy hogyan moss kezet evés, vagy arcot ima előtt. Jó, ez kicsit más, de annyira mégsem. És nagyon vonzóak tudnak lenni a Módszerek, mert világos keretet ad az életnek, ami ebből a túlcivilizált modern, multikultúrális világból hiányzik. (Igen, a “multikultúrális” szó lehet pejoratív is.) Mert nem mindenkinek való a szabadság. Pontosabban nem mindenki tud vele megfelelően élni. Sokan nem érzik magukat biztonságban miatta. Engem is gyakran nyomaszt. Tudom, ez valahol lustaság és gyávaság, de lehet, hogy mégsem, lehet, hogy én “ilyen típus” vagyok? Vagy lehet, hogy ez önfelmentés?
    Ezeket csak azért írom, hogy valahogy megmagyarázzam a Módszerek népszerűségét és gyors terjedését. Igen, sok pénz van mögötte. Igen, ez a pénz “hullarablás”, vagy inkább drogdílerkedés, a testi-lelki nyomor, az elkeseredettség, a kétségbeesett tanácstalanság mentén szedi a vámot, és jó érzékkel talál kuncsaftot. Profi vámosai szagra mennek, mint a hiénák. De a szagot nem ők idézik elő, az a mai modern ember sajátja. Többen vannak kétségbeesve, mint sem. Sokan csodálkoznak például, hogy itt Franciaroszágban egyre több, “fehér, tősgyökeres” francia fiatal, -és lányok is!- tér át a muszlin hitre. Barátaik, vagy egyéb hittérítés hatására. Szerintem ezen semmi meglepő nincs. Legalábbis én látom a logikáját. Mint Magyarországon a szélsőségek terjedésének logikáját. Nekem egyre többször kell régi jó barátnál feszengve éreznem magam, mert előjön egy olyan téma, amivel én nem tudok és nem is akarok mit kezdeni (pl. antiszemitizmus). És közben valahol én is a Módszereket keresem. Mert lehet, hogy szebb nélkülük a világ, de én nem biztos, hogy tudok nélkülük élni…

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s