Vagyis, egy színdarabot. Ősbemutatót. Scherer Péter, a Nézőművészeti Kft. rakta össze a 7 nap című Eve Ainsworth-regény (Pagony kiadó) színpadi adaptációját.
http://nezomuveszeti.hu/darab/7-nap
https://port.hu/adatlap/szindarab/szinhaz/nezomuveszeti-kft-7-nap/directing-30730
Amit látunk, az hatásos, tömör, lényegretörő, megrázó, közvetlen, ripacskodásmentes, szellemes.
Kőszegi Mária és Jankovics Anna játsszák, érzékenyen, önironikusan, elevenen.
A legjobb fajta, érzékenyítő, szemléletformáló drámapedagógia újabb állomása ez a Vakság, a T, a Soha, senkinek, A gyáva, A kézmosás fontosságáról után. A bemutató a B32-ben volt, több tanárkollégám is ott volt.
Nagyon keményen bántja, alázza benne az egyik kamaszlány a másikat. Émelygek. Önkárosítás, testtel megalázás, feleségverés, gyerekbántalmazás és elhanyagolás, minden van.
Húzd be a lábad, bazmeg, szól rám a járásban a szerepe szerint Petra. Kirakom, csakazértis. (Get up, stand up, get up…)
Viszont a megoldás, a feloldás is tőlük jön. Van remény. Az élet megérteti velük, hogy ez nem jó, hogy lehet másképp, és nem lesz tragédia. Még iskolaváltás se.
Gyerekek, a szemlélők rászólnak a bántalmazóra. Mert nekik is sok. Mert működik az erkölcsi érzékük. Határt húznak. Egyetlen agresszor van, nincs közhangulat a röhögésen kívül. Őt pedig megértjük, mert látjuk a hátterét, az otthoni drámát és az érzékenységét is.
És van, aki kedveli Emmát, akinek nem számít, hogy kövér.
Felnőtt nem vonódik be, se tanár, se szülő: nem szereplői a konfliktusnak és a megoldásnak sem. A szélen lebegnek, távoliak, a maguk baja is elég nekik, a történteket nem is tudják meg. Nem kell állást foglalniuk, hatalmi szóval beavatkozniuk, nem marják egymást, nincs szó státuszról, életstílusról, az iskola hírnevéről, politikai érdekről.
Ki lehet sétálni a suliból, ha valaki nem bírja.
A bántalmazott, megalázott lány morálisan támadhatatlan, valóságos Jézus, legnagyobb hibája és legjellemzőbb vonása, hogy imádja a Pilóta kekszet.
Erkölcsi igazságtétel is van: Petra, a magabiztos bántalmazó pasija barátilag vagy tán azon túl is vonzódik a megalázott, kövér lányhoz, és dobja Petrát.
És az utolsó jelenetben egymás mellett ülnek mégis, Petra és Emma. Nem kellett felnőttnek kérdőre vonnia Petrát, nincs prédikáció. A véletlen is segítségre siet, ami az író dramaturgiájának eszköze. Meggyőződés van, jellemfejlődés és megigazulás.
A mesében. Nem Magyarországon vagyunk.
Én, mivel nem játszhatom a szerelmest,
Hogy eltöltsem e csevegő időt –
Úgy döntöttem, hogy gazember leszek
S utálom e kor hiú gyönyörét.
William Shakespeare: III. Richárd
A kertvárosi apuka a kispolgárnak az a változata, amelyik sövényt is nyír. Anyázva, de azért büszkén kiposztolja a facebookra. És ezért meg is érdemli. Bővebben…
Jelszavas poszt volt, de elvesztette aktualitását (illetve nem emlékszem, miért tettem nyílttá).
Vájfot is szétszedték. És ahogy ennek utánamentem (hosszú, nyugis a nyár), nagyon érdekes volt, amiket éreztem, amikre rájöttem.
De ki is Vájf? Őstagok, emlékeztek? Amikor a blog még főleg a kisgyerekes lét és a házasság visszásságairól szólt, 2013-2014 körül, gyakran emlegettük a szintén akkoriban blogot indító Vájfot (wifelifestyle blog, Szoták Réka).
Ha jól érzed magad családanyaként, tedd azt! Ha 40 évesen egy céget akarsz igazgatni, gyermektelenül és szinglin, csináld azt!Légy önmagad. Nagyon sokan vannak, akik arra vágynak, hogy kiegyensúlyozott életet éljenek, nyugodtabb tempóban, családi körben. Csak a mai emancip.ncik azt hiszik, hogy ez nem jó. Nem vallják be maguknak az igazat, ezért lázadnak. A karrierista nők világát éljük, ezáltal harmincon felül (sem) vállalnak, vagy tudnak vállalni gyereket, mert a munkahely, a megélhetés fontosabb az érzelmeknél.Mindenki a saját élete kovácsa. Sok helyen dolgoztam már, de ha a férjem megkér arra, hogy neki fontosabb nyugalomba, tiszta otthonba, meleg ételre hazatérni egy kemény nap után, mint hobbiból dolgozgatni, mert a mai bérek érdemben nem tennének hozzá sokat a családi kasszához, tiszteletben tartom a kérését. Az a férfi, aki pedig nem néz fel egy NŐRE, legyen az házitündér vagy vezérigazgató, annak a pasinak a férfiasságával és az önbecsülésével lehetnek gondok. Egyébként fordítva is igaz: ismerek olyan “férfiakat”, akik az asszonyt küldi dolgozni, és terpeszkednek a kanapén, várva a galambot…Én a régi családmodellt követem, ahol a férfi volt a kenyérkereső, a nő pedig ellátta a klasszikus feladatait. Soha nem voltam még boldogabb, mint most.
Nem komáltuk az eltartottfeleség-státusz átesztétizálását, sőt, az anyagi viszonyok és a sok külsőség miatt, hiába volt feltűnően ízléses, írtak itt a blogon róla ennél rosszabbat is. Mi komoly embernek gondoltuk magunkat, volt szakmánk, és minket nem elsősorban a jólét (“biztonság”), az enteriőrök és a szépség érdekelt, amiben ő a képei tanúsága szerint bokáig, nyakig jár. Ez egy komoly értékrendbeli ellentét volt – de közben Vájf Divorced lett, és megcincálta az élet, már így relatíve. Sokan rajonganak a vizuális világáért és a szépségéért, és kicsöppent az igazi luxusból, volt mit felróni, kinyomozni, kárörvendeni. Talán ő sem gondolja már azt, amit a fenti idézetben ír. Ezek a vágyai voltak akkoriban.
Én nem fogok kárörvendeni, sem szétszedni Vájfot. Éspedig a protestreflexem miatt: túl sokan firtatták, hogy ő miből, kivel, miért, magánéleti dolgokat, meg hogy “hiteles”-e vagy “álszent”, túl sokan áltak bosszút amiatt, hogy olyan életmódja volt, amilyen keveseknek, és azért is, mert Vájf rendszeresen, erkölcsileg és ízlésileg is elhatárolódott a hazai instagramozóktól a blogposztjaiban.
Én egyszer megírtam neki amúgy tanárosan, hogy nyelvileg, kifejezésmódban volna mit fejlődni. Itt szólnak róla kommentek, én pedig a bejegyzés végén említem őt. Ma már nem igazán látom, miért tartottuk az ő lényét olyan fenyegetőnek vagy egyáltalán, különlegesnek. Kevesen blogoltak, maqamutogattak, lájfsztájlkodtak akkoriban, és Oravecz Nóra még tényező volt. Idegenkedés tárgya. Ma több száz oravecznóra van.
Mindenesetre van valami pikáns abban, hogy én most az ő védelmében írom ezt a posztot.
Akárhogy is, Vájf megteremtett valamit, ami nem következik a családi hátteréből, közegéből, de ami toronymagasan emelte akkoriban a hazai szépség- és gasztrobloggerek hada fölé. Jó szeme van, jó ízlése, szépen komponált-szerkesztett fotói – valamit jól elkapott. Amikor sokat mutatott magából, az művészi volt. Szépségét sosem vitattuk. Ehhez kicsit túl sokat mondja, hogy mások nem kifinomultak, mesterkéltek, közönségesek, de ebben egyetértünk. És ő nem közönséges.
Vájfnak követői és rajongói lettek. Vájf a magánéletében nem annyira boldog. Vájf nem a saját keresményáből él, viszont szereti a luxust. Ezek tények. És Vájf egy idő után elkezdte nagyon mutatni, hogy de ő igenis boldog. Nagyon is feltűnő tárgyakkal, és kép-sugallatokkal.
És Vájfot egészen ocsmányul szedték szét egy 2015 július végi napon. A lélegzetem elállt, mert ez önmagában is hányingerkeltő, de azért is, mert én voltam az, és mégsem én – mert engem ugyanezzel az indíttatással, ugyanígy vádolnak és kotorásznak utánam. Az én életemben, régebbi dolgaimban ugyanígy fontoskodnak, tönkretételi céllal a sokat emlegetett zaklatók. Ezért érintett érzékenyen az, amit a nagyon más világban mozgó, másról blogoló másik netes szereplővel tettek. Én azt hittem, ezt így csak velem tették meg, csak én érdemlem. De akkor van benne és bennem valami közös, ami ezt… hm… kiváltja? Innen jobban látom ezt az egészet.
Itt van a mocsok. Ez az, amit nyílt posztban nem szeretnék megjelentetni, mert itt 30-45 ezren is megfordulnak (persze nem lehet tudni, ebből mennyi a spamrobot).
Megnéztem, na, mi újság Vájffal. Az elmúlt fél évben kétszer, és tegnap az instagramon is. Ott találtam ezeket, még 2015-ös tartalmak. Valahogy sokat gondolkodtam ezen.
Vájf tényleg szebbre festette a valóságot, és emögött olyan értékrend áll, amelyet mi nem osztunk, mert benne a tündérmesének fontos szerepe van: fiatalság, szépség, menő lakhely, kocsi, tárgyak, dizájn, utazás, enteriőrök, szerelemnek nevezett stabil párkapcsolat tőkeerős (vállalkozó), nem rút férfi oldalán, a sírig. Minden, ami sóvárgás tárgya azon fiatal nők körében, akik a valóságsók és a bulvármédia ihletésében képzelik el a boldogságot, és akik kifinomultsága abban áll, hogy ananásszal tálalják a sült húst. A múltkor emlegetett Csipkelány blogján, amely a középszert képviseli, szintén Vájfot szidták a kommentelők. Ő az irigyelt blogger, a tökéletes testű és stílusú, a kőgazdag – és ez a látszat a magánéleti krach után, a nagy leleplezés után sem sokat sérült.
E világban tehát nem a karrier, nem a lelki béke a cél. Nem is az emberi harmónia, vagy a traumafeldolgozás. Nem a kaland, nem a sport, nem az önteljesítmény a boldogság, nem a gyógyulás és nem is a bántalmazásból való kitörés. Bántalmazás, betegség nem is létezik, amúgy. És nem is a boldogan szuszogó babácska – ha mégis létezik, ő az enteriőr része.
De itt jön a csavar. A leleplezőt a LV táska és a rövid láb (?) akkor irritálja, ha maga is ebben a vágykörben mozog. Akkor meg nincs miről beszélni.
Értitek, mit akarok mondani? Az ismeretlen mindentudó nem kérdőjelezi meg ama stratégiát, hogy a szépségünkkel (hajlandóságunkkal, kifinomultsággal, egyremegy) fogjunk meg valami pénzes madarat, és éljünk így high life-ot. Csakis azon röhög, hogy ez Vájfnak nem jött össze… mégsem jött össze.
Az is tény, hogy Vájf vetít. Sokan azt hitték, a nagyon is AZT sugalló képei alapján, hogy van valami. Ami nincs. Ami nem az ő érdeme. És ő benne hagyta a hitben a rajongókat, sőt, sugallt tovább.
De szeretnék mindenkit megnyugtatni: akinek van közönségnek szóló énje, az mind vetít. Nem dolga sem a hátrányos tulajdonságaival, sem a magánélete viharaival elszámolni a köznek, ezeket bevallani. Nem tud soha nem ellentmondásba keveredni, többéves dolgaihoz hűnek maradni. És nem dolga tökéletesen harmonikusnak, rendezettnek és különösen nem dolga kispolgárinak sem lenni az olvasói igényei szerint.
Vájf új pasiját, a pasi foglalkozását, anyagi helyzetét akkor fogod firtatni, ha te is ilyenektől reméled a boldogságot. Hogy első férjjel él-e sírig, vagy újrakezdi az életét valakivel, ezt akkor fogod szóvá tenni, ha te is hiszel a mesében. A sikert és a kudarcot számodra az különbözteti meg, hogy megfogta-e a pasit vagy kidobták. Hogy tényleg dús-e a haja, hogy tényleg nem volt-e ajakfeltöltése és hogyan hosszabbítja meg a képeken a lábait…
Mindenki kompenzál. Nincsenek olyanok, akik mintegy mellesleg teszik ki a bikinis testüket a facebookra. Nincsenek szerény képek. Nincs olyan, hogy egy alkotó nem szorong, nem egózik, és ne lennének döbbenetes dolgai. Nincs olyan, hogy valaki tök jól van, mindennel elégedett, és mégis elmegy hegyet mászni, ultrát futni, csak hogy még teljesebb legyen az élete.
Válni pedig nem ciki. Okaihoz nincs közünk. A vélelmezés (belemagyarázás) nem kritika.
Nem attól hiteltelen valaki, hogy a való életben nem annyira gazdag, mint amit a képek sugallnak, hanem attól, ha az a kép nem jó.
Nagyon könnyen elragadja az embert a hangulat, a sodrás, mások viselkedése. És erős bennünk az, hogy ha két szereplő van (itt RékaVájf és az álneves leleplező), akkor mi majd igazságot teszünk. Vagy egyiken, vagy másikon tör ki belőlünk a morális pánik. Esetleg: a zaklató undorító, de Vájfot sem kell félteni, mert… Én mindkettőt elítélem…
És nem merül fel, hogy milyen alapon, miért ezt nézed? Mivel tartozik neked egy instagram-lány? Ha nem irigyled az életét, akkor miért vonódsz be? Mi az, hogy hiteles? Mi az, hogy képmutató? Kinek tartozik ő azzal, hogy nem csináltatja meg a testrészeit? Vagy hogy 165 és nem 163 centi? Jól néz ki a képein? Igen. És az életben? Igen. (Egyszer pont egyszerre voltunk a Villa Bagatelle-ben.) Kicsit színtelenebb, de ebből az következik, hogy százhatvanpár centisen, nem egzotikusan szép arccal is lehet valaki pompás, fotogén modell és kihozhat az öltözékével, sminkjével magából valami egészen gyönyörűt.
Őszinteséget számon kérni megalkotott dolgokon, közösségi médián botorság. Ami a valót pontosan tükrözi, az béna, esetleges, ügyetlen. Minden csak produktum. Nagyon szeretjük azt hinni, hogy ő a szívéből szól, és kedves, és segítőkész, de minden alkotás, önmegjelenítés egózás, hiúság, és senki nem azért ír, hogy másoknak szívszerelemből segítsen, bár szokás ezt hangoztatni, de neki is a saját pozíciója a lényeg.
A dizájnercucc vagy a drága autó, ház nem erkölcsi kategória. Nem csodálandó, ha van (akkor sem, ha “ő dolgozott meg érte”), és nem gond, nem tolja őt lejjebb, ha nincs. Én úgy vagyok vele, mint a műkörömmel: létezik, nekem meg létezik ízlésem. Nem fontos se a műköröm, se a hibátlan manikűröm, beszéljünk a lényegről. Vájf esetében a lényeg: igényes-e, szép-e e kép, jó-e nézni, eredeti-e? Nem az, hogy ő hogy néz ki, vagy a kép mennyire pontosan mutatja meg a valóságot. Minden fotós retusál.
Nem prolizunk.
Engem az irritált, ahogy a lisztes, cukros recepteket tolta, időnként hangsúlyosan megjegyezte, hogy ő bagettet eszik narancslekvárral. Ő ehet, ő vékony. Nem az alakja, hanem ez a fitogtatás zavart, mert ennek rossz az ünzenete, és ez direkt feszültséget szül, ráadásul 30 fölött nem ilyen vidám már a szénhidráthelyzet. De leállok, ne taglaljuk Vájf kinézetét, lényét. Nem ez a kérdés, hanem az, hogy ki és miért firtat, taglal, őt mi mozgatja, nyomába ér-e annak, akit szid. A blogger nem tartozik benőtt lábkörmével, kiborulásaival, kínos ügyeivel a köznek, és különösen nem tartozik a teljes lényével, csak mert az olvasó elképzelte valamilyennek.
Le kéne vonnom valami tanulságot. Figyeltem magamat: én is kíváncsi lettem a pasijára. Hogy hogy néz ki, kiféle? Ki dugja Vájfot? És ha nem az a mesebeli herceg (nem az), mit érzek? Jobban éreztem magam egy pillanatra.
Vájf nekem emberibb lett összességében. Már nem rémisztő a tökéletessége, nem gondolom, hogy az ő világa valami egész más. De ez amúgy kiderült volna az ő soraiból is, ha figyelmesen olvastam volna. ha nem lettem volna még abban az influenszertelen életben olyan naiv Az viszont érdekes az ő olvasóit és dinamikáit elnézve, hogy a megnézegetés, a megnézegethetőség miket hoz ki az emberekből.
Vannak nagyon durva zaklatóim. Itt és itt van egy kis gyűjtemény, de gyakran említem őket máshol is, mert nem bírható el kimondás és reakció nélkül ez a teher. Nekem persze nem lehet ugyanazt felróni, amit Vájfnak: más a világom és a blogom is, de ugyanúgy firtatták a magánéletbeli történeteimet, tényállításokat tettek, hogy mi történt a szerelmemmel, a férjemmel: én voltam a gonosz, akit sose szerettek, aki nem kell, aki csak színleli az orgazmust, és én voltam az anyagias. A külsőment is szétszedték: ahogy Vájfnak három szál haja van, töltött szája és csak 163 centi, úgy állították, hogy én hájas vagyok, kopaszodom, hatvannak nézek ki, és nem is annyi centi magas. Őket ez, ennyi érdekli, ilyesmikre sóvárognak. És én erre úgy reagáltam, hogy teljes szikársággal, körítés nélkül írom az edzésnaplót. Sok téren volt nagyon hasonló az indulat. És nem ment meg ettől az, hogy de én őszinte vagyok, én magamat is szétszedem. Illetve Vájf másképp reagált: egyes képeket leszedett, amúgy meg az instagramos akcióra a blogján válaszolt, de sosem idézett és nem is vitatkozott.
Itt, például. Azt írja, elhallgatott egy időre, elvették tőle az írás örömét:
https://wifelifestyle.wordpress.com/2018/06/02/nomakeup/
Legyél érzékeny a netes erőszakra. Ne dőlj be, ne menj a csordával. Ne akarj jobban tudni mindent, átlátni a másikon, fontoskodni. Örülj annak, ha valami szép és jó. Az agresszív kommentelők súlyosan kártékonyak, egyébként szervezett formájukban ők Putyin legerősebb fegyverei. Miattuk nincs ellenzék.
Kérlek titeket, reagáljatok, írjatok érdemben. Vagyis ne az legyen a téma, hogy tetovált-e Vájf szemöldöke, feltöltött-e az ajka, ki ismeri, ki mit tud róla, ízléses-e a félaktja, és mennyibe kerül egy ilyen táska. Nem Vájf szépsége, életmódja a téma, nem is a te ízlésed. Milyen érzéseket vált ki belőled, mennyire lettél te is hatodik cés a témától? Bízom bennetek amúgy, de kicsit megrettentem a szívószálas meg a negyvenes poszt reakcióin, az értetlenségen, le nem menésen, tagadáson. Vajon hányan vannak, akik évek óta olvasnak itt, és nem értették a posztokat?
Megyek, mindenem viszket a kurva fűben, hangyák leptek el, kiszáradtam, nincs kedvem ki-be rohangálni vízért, és zavarnak az éles fényben a nem elég barna csípőkörnyékemen a bőröm, feszességem hibái.
Ezt én vajon ott írtam, a fűben? Számít ez? Hazudik-e a blogger? Mitől hiteles?
Ha gyenge lélek volnék, és mindenáron segédvonalakat keresnék, vigasztalhatnám magam azzal, hogy hiába, én megosztó vagyok, ez az ok. Ezért hörögnek, ezért nem hagyják, hogy éljem az életem.
Csakhogy én ebben nem hiszek, ez pont olyan, mint a következő szövegek: Bővebben…
Ma összeszedem, újra és másképp, mi a gond azzal, aki “árnyal”, aki megjegyezné azt azért, hogy vannak olyan nők is, akik, meg hogy ez kölcsönös. Ennek sima formáit bármelyik ismerősödtől hallgathatod, az agresszíven lánglelkű, önsajnáltató, pozícióféltő, stilárisan és világnézetileg egyaránt fejfogós verziója pedig Puzsér Róberthez kötődik. Őket szólítja meg a poszt “te”-je. Igazából nem is hiszem, hogy ne értenétek.
A bejegyzésben sok továbbolvasásra érdemes link van.
Mi a gond azzal, ha az erőszak elkerülésére adsz jóindulatú tanácsot? Ha megmondod, hogyna viselkedjen az áldozat? Ha félted a férfi–nő viszonyt, a szexualitás szabadságát a genderőrülettől, ha boszorkányüldözést emlegetsz és ártatlan férfiak védelmében szólalsz fel? Valószínűleg reflexeket követsz és mások mondatait mondod, nem gondoltad végig a dolgot. Ezért most sorra veszem az összes szokásos hárító szöveget.
Mert ezek azok: hárítások, ellenséges, empátiátlan okoskodások.
https://mno.hu/belfold/publicus-intezet-kozvelemeny-kutatas-a-szexualis-zaklatasi-ugyekrol-2428550
Traumáról, szégyenről, a mindenkinek érzékeny szexualitásról van szó. Ha van benned jó érzés, ilyen témában nem hangoskodsz, nem okoskodsz, nem viccelődsz. És ha tisztán akarsz látni, akkor nem is érzelmi alapon, párás szemmel nyilatkozol, nem leszel megértőbb attól, hogy ez a testvéreddel, barátnőddel történt: tisztában vagy azzal, mi helyes és mi helytelen, és az erőszak, a nyomásgyakorlás helytelen. Valamint egyszerűen, józanul gondolsz az áldozatok érzéseire, és főleg azokra gondolsz. Nem akarsz igazságot tenni, nem is lehet: itt nincs két oldal, egyrészt–másrészt, mert kiszolgáltatott emberek módszeres, hatalmi alapú, önző tárgyiasításáról, megalázásáról, hatalomfitogtatásról van szó.
Emlékezz vissza, milyen megrendült és jó érzésű voltál a veronai buszbaleset idején. Kerested a felelőst, egyértelmű volt, hogy nem oktatod ki a túlélőket és az áldozatok családját, és nem gúnyolódsz rajtuk. A traumát, amiről most szó van, nem a vakvéletlen, a műszaki hiba vagy a természet emberek okozta, hanem emberek, önzőn, leszarva a másikat. Férfiak, saját szabad akaratukból, szinte szórakozásból, azonosulva azzal, egyben meg is erősítve azt, hogy ez így normális, ez csajozás, ez szexualitás.
A szexuális abúzus és zaklatás mint jelenség politikai ügy, gyökerei a rendszerben vannak (hatalom, színházi és munkahelyi hierarchia, patriarchátus, nőgyűlölet, erőszakkultúra), és jól leírható a mechanizmusa, világszerte hasonlóan zajlik. Ezért beszélünk róla a nyilvános térben. Az egyedi esete ugyanakkor érzékeny magánügy. Te a közéleti megszólalás harsányságával gázolsz bele a személyes térbe, mert nem gondolsz az áldozatra.
Nem olyan érdekes a te okosságod. A hangoztatása egyfajta erőszak, semmi köze a demokráciához. Csak az áldozat újratraumatizálására, megszégyenítésére, szorongatására jó az a fajta ítélkezés, ami a kommentekben tömegesen ment. Akkor is az erőszak oldalára állsz az ilyen szövegekkel, ha nem ez a szándékod.
elég lett volna nemet mondani
Nem, nem lett volna elég, és nem is volt elég. Azok is traumatizálódtak, akik nemet mondtak. Mindenképpen megalázó a nyomulás. Minden ajánlat, próbálkozás megalázó, és minden “közeledés”, valójában: nyomásgyakorlás hatalmi alapú, ami nem kölcsönös vonzalmon alapul, lehetőleg egyenrangúak között. A nem-humán szex minden esetben megalázó, emellett az elkövetők bűntudatot is keltenek az áldozatokban, tönkrevágják talán évtizedekre a szexualitásukat. És egy pillanatnyi kételyük, bűntudatuk nincsen, el is felejtik. Ettől durva, ha nem is halálos.
És most kiderült mindez.
zaklatással vádaskodni most divat
Nem, ez nem divat. 1. Nem most keztdődött: sokan évek óta beszélünk róla. Eve Ensler ios, ISIS túlélők, afrikai csonkított nők és mások is. Most megváltozott a közhangulat, és ennek jele, hogy Amerikában egy nagy hatalmú, mozdíthatatlannak vélt potentát is belebukott. Elkezdtek az emberek érzékenyedni. Van fogadókészség, kevésbé kínos vállani a történetet. Ezért most kerülnek elő az esetek. Sok-sok történet van még. És sok olyan, amelyet soha nem mondanak el nyilvánosan, akik átélték, de a szégyenek mindenképp oldódnak e közhangulat eredményeképp. A felismerés: nem csak én éltem át ezt, sok-sok áldozat és elkövető van, gyógyító.
2. Ami rendkívül sunyi ebben az odavetett mondatban, az az, hogy sugallja, hogy ezt csak úgy mondják, igazából nem is volt zaklatás, vagy valamire felhasználják a vádat. Hogy ilyesmi amúgy nem történt, vagy nem ez történt, ez csak most van zaklatásnak beállítva. Érdekes, hogy miért pont nekik nem hiszel.
csak most mondják, hogy zaklatás, akkor benne voltak
Nem mondtak semmit. Lehet, hiogy benne voltak, de (lásd fent) 1. a kezdeménye3zés mindenképp megalázó, 2-. traumatizálódtak, 3. elég szomorú, az erőszakos rendszerbe illő, hogy ilyen próbálkozás egyáltalán megtörténhet.
pitiáner ügyek, magánügy, unalmas
Az igazi, nagy baj az erőszakos kontextussal és a hatalmi visszaéléssel van, és az politika, nem magánügy. Nők tömegeinek rombolja le az önbizalmát és egészséges szexualitását az ilyen élmény, amelyből sokan sorozatosan szereznek újakat. Néha munkahelyről kell elmenniük, vagy szankciókat kapnak ilyenek miatt. A társadalmi működésmód az, ami súlyos és felszámolandó.
mindenkit megvádolnak, boszorkányüldözés zajlik, bárkit ki lehet ezzel csinálni
Azt akarod mondani, a vádlók hazudnak? Mutass rá, és érvelj: ki hazudik, miért hazudna, miben hazudik? A boszorkányüldözés szó jelentése: alaptalan, koncepciós, hergelt, gyűálöletalapú, mindenestül hamis hadjárat személyek ellen. Egyetlen esetben sem hamisak a vádak, az elkövetők, Weinsteintől Martonon Kerényiig el is ismerték a tetteiket. Nem igaz, hogy bárkit ki lehet csinálni. Nem igaz, hogy bemondásra megy. Aki nem csinált ilyet, azt nem lehet. Épp az elkövetők bújhatnak meg tömegesen amögött, hogy haj, régen volt, ki emlékszik, nem is bizonyítható.
Sárosdi és Schilling művészi teljesítménye gyenge, ezzel akarnak feltűnni, a Lúzerben Sárosdi meztelenül veri két férfi farkát
A darab PONTOSAN arról a hatalmi visszaélésről szól, azt mutatja be, amin ellen Séárosdi Lilla magánszemélyként is kiállt. Olvass, és járj színházba! Ne most legyél nagy szakértő, hogy megnéztél egy pár percet videón egy előadásból. Ezek az írások segíthetnek a darab értelmezésében:
http://szinhaz.net/2015/04/12/herczog-noemi-ujszemelyesseg/
http://www.revizoronline.com/hu/cikk/5248/schilling-arpad-es-kretakor-luzer-a-remeny-szinhaza-trafo/
http://www.origo.hu/kultura/20150324-meztelenre-vetkozott-a-rendezo-a-szinpadon.html
http://www.jelenkor.net/visszhang/393/csehov-vagy-luzer
http://szinhaz.net/2015/04/12/nyilvanos-ketsegbeeses/
http://www.origo.hu/kultura/20150402-interju-schilling-arpad-szinhazcsinaloval.html
a nagy liberális elit most egymás torkának esik, hahaha, korábban mekkora haverok voltak
A “baloldali” kulturális elit akkora, hogy ez az állítás értelmetlen. Hogy egységes és világnézeti alapon összetartó volna, az csak a nagyon távoliak és tájékozatlanok, általában a színházba nem járók gondolják így. Lehetnek és vannak is a széles és sokféle “balos” (értsd: nem jobbos) értelmiségen belül ellentétek, neheztelések. Ebben az ügyben semmilyen pozícióharc, érdek, karaktergyilkosság nem volt (Kerényiében sokkal inkább). És korábbi kötődés sem volt. Schilling is, Sárosdi Lilla is független és alternatív alkotók, két művészi generációval fiatalabbak Martonnál. Soha nem volt a Vígszínházzal semmilyen kapcsolata egyiküknek sem (Marton az abúzussal tett róla, hogy Lillának ne legyen), általában a kőszínházakhoz sem, és egyéb módon sem voltak haverok.
Nehéz elhinni, hogy ilyen egyszerű valami, nagyon rászoktunk a rejtett mozgatórugók keresésére, de Sárosdi Lilla vallomása pontosan az, ami.
Sárosdi és Schilling érdeke ez a botrány, meg akarták szerezni a Vígszínházat
Aki ismeri a fővárosi színházi viszonyokat, nem mondhat ilyet. Schilling generációja legnagyobbja, teljesen más ízlésű kör ikonja, mint amilyen a Vígszínház (lásd a poszt végén). Sosem voltak kőszínházi ambíciói. Jelenleg nem is rendez Magyarországon.
miért most áll elő, miért nem akkor szólt, húszéves ügyeket elővenni…?
Minden esetben, amikor az áldozat viselkedéséről beszélsz, amikor azt részletezed, bírálod, hárítod azt, hogy az elkövetőről legyen szó. Vagyis áldozathibáztatsz és csökkenteni próbálod az elkövető felelősségét. Itt is volt egy bájos komment: akkor kell felelősségre vonni, az áldozat vonszolja ki a fényre az elkövetőt, éspedig azonnal, az abúzus után. A komment írója (férfi) nagystílűen elfeledkezik a nemi és pozícióbeli hatalmi különbségről, az elkövető magabiztos, védett állapotáról, vagyis arról a lényegi mozzanatról, amiért az áldozatok törvényszerűen hallgatnak.
Nagy a nyomás: nehogy utólag lehessen valami ügy, elmúlt, kész, ugye élvezted te is. Nem, nem élvezték, és akármikor szóvá tehetik. A szüleink visszaéléseit sem értjük gyerekként, és amikor már értjük, akkor sem merjük azonnal szóvá tenni, kiállni ellene, beszélgetni róla.
Mi lenne, ha azt javasolnánk: az elkövető tudatosítsa, mit csinál, és ne csinálja, ha pedig csinálta, hagyjon fel vele, és kérjen bocsánatot? Ha közszereplő, híres ember, akkor meg pláne legyen ezen a téren támadhatatlan, ne éljen vissza a hatalmával, ne tegye gusztustalan, erőalapú, feleség elől titkolt játszmává a szexualitását, és ez az ő felelőssége és érdeke.
Vajon miért tekintitek ilyen sokan az erőszakot, a nemi erőszakot adottnak, vákltoztathatatlannak? Mindig is volt, mindig is lesz, sójhaj, vigyázzanak a nők, vigyázzon a gyerekére a szülő. Pedig ha megváltozik a kontextus, ha a társadalom nagyon elítéli a nyomakodást és a másik használatát, ha botrány lehet az ilyen próbálkozásból, ha rámehet a karriered is nők fogdosására, majd nem csinálod. Ez zajlik most.
Azért most zajlik, mert most lett olyan a közbeszéd, most tört át a gát, most erősödött meg a nők érdekképviselete és tudatossága, hogy már nem mindegyikük retteg elmondani, ami történt. Az amerikai botrány felbátorította a sok éven át hallgató, emlékeiket temetni-feledni próbáló áldozatokat, és felhozta az ő történeteiket is. A bostoni pedofil papok történetei, az illegális egyházi örökbeadások is később derültek ki. A már megerősödött emberek álltak ki a titkaikkal, olyanok, akik a múltjukat feldolgozták, volt távlatuk, ahonnan meg tudták ítélni ezeket az eseményeket, és már erőt éreztek magukban a kiállásra. Mi olyan furcsa ezen? Nem most lett bűn. Akkor is bűn volt. Nagy erőkkel próbálták elkenni.
büntetőjogilag nem lehet bizonyítani, mi értelme ennek, elévült
Nem. Nem is próbálta meg senki. A köz ítélete egy másfajta szankció, talán súlyosabb is. Messzire mentek az elkövetők, tudták ők is, hogy az ilyesmit elítéli a társadalom. Kockázatot vállaltak, belebuktak, és akik tömegesen csinálták, azok lejáratták magukat.
ártatlanság vélelme
Ez a büntetőjog fogalma, intézmények és az igazságszolgáltatásra kötelező, a közvéleményre, a sajtóra és az egyszeri emberre nem. Mivel nincs jogi eljárás, nincs bizonyítás sem, ezért nincs értelme a fogalomnak, hiszen soha nem válik bizonyítottá a cselekedet. Ugyanakkor elég, ha az elkövető elismeri a tettet – és elismerte. Ráadásul az elkövetők szándékosan úgy követtélk el az abúzust, hogy ne lehessen később bizonyítani, ne maradjon nyom, hiszen ők is tudták: tilosban járnak.
pár hétig beszélnek róla, aztán elül
Dehogy is. Ne projektáld a saját pletykaigényedet és katasztrófaturistáskodásodat. Minden megváltozott. Ez nem felszínes történet, hanem fordulópont.
Ugyanígy kezdtünk beszélni a szovjet katonák által elkövetett nemi erőszakokról egyszer csak, évtizedekkel később, kutatni és tárdsadalmilag feldolgozni a témát. Sokkal később: amikor eljött az idő, amikor olyan lett a közbeszéd, vagy történt valami durva eset, lelepleződés. Egyszer csak megtörtént. Gyakran egy bátor hang indítja el ezeket a diskurzusokat.
Mi lesz?
Először is, zaklatás, hatalommal való visszaélés ügyében a közvélemény táéjékozottabb és érzékenyebb lesz. Sok-sok ember gondolkodott ezen a témán, kapott információkat és szempontokat a médiából. Az áldozatok is olvasták mindezt, és ez a feldolgozási folyamatot, a gyógyulást segíti. Nem az emlékek lomtárában marad. Elkövetők esetében a változás első feltétele a szembesülés, az, hogy nem hallgatunk, nem maszatolja tovább sneki. Kimondani: mi is történt? megtörtént.
A másik, hogy az elkövetők és a hasonlóra hajlamosak meg fogják gondolni kétszer is, megéri-e egy kis hetyegés, egópolír. Nem fogják akarni, hogy lenullázódjon a karrier, az életmű.* Kicsit én is sajnálom Martont: nagy részt vitt el a balhéból ahhoz képest, ahányakról még mindig hallgatnak.
Két etikus választásod van, ha nem akarod az erőszakot támogatni.
A legjobb cikk a témában Kempf Zitáé. Sokat és előnyére változott az nlc a bojkottunk és annak oka, a Joós István-hájpolás óta…
A Mérce pedig Puzsér hőbörgésére reagál:
https://merce.hu/2017/11/21/puzser-robert-online-lincselese-es-az-artatlansag-velelme/
* Úgy is, mint kritikus”feleség”, majd önjogon is megszállott színházjáró bő tíz éven át, épp Marton erős éveiben, a fővárosi nagyobb színházak bemutatóit mintegy 80 százalékban láttam. Ekként mondom, hogy egészen elképesztő, milyen arrogánsan okoskodnak most tájékozatlan emberek a színházról. Nem járnak előadásokra, csak hiedelmeik, babonáik, félinformációik vannak e témában is. Budapesten több tucat társulat és tucatnyi fontos kőszínház van. Az az állítás, hogy Marton volt a balliberális értelmiség kedvence, semmit sem számít a művészi nívó és az esztétikai élmény tekintetében. A minőség értékelésekor nem volt szerepe annak, ki hogyan helyezkedett, ki kinek a haverja. Már csak azért sem, mert – senki ne bántódjon meg – nem-jobbosnak lenni a magas kultúrában az említésre sem méltó minimum, nem pedig pozitív előjelű valami és főleg nem érdekkör. Erről már írtam, hogy a nagy íróink között sincs revizionista, múltba révedő: a konzervatív világnézet nem váltható veszteség nélkül művészi nívóra. Mindig az újító, a progresszív, a merész, az Európára tekintő, a nem-“hagyományőrző”, a morálisan nem pánikoló alkotó válik maradandóbbá. Van egy-két jobbos komoly színész, közelmúltbeli, megérdemelten Kossuth-díjas, de alapvetően hüledezünk Dörner Györgyön és társain, közszereplői teljesítményén, világnézetén és pályáján is, és azokon is, akik őket méltatják politikai alapon. Semmit nem értenek a színházhoz.
Lehetett tehát Marton kellemes ember, jó tanár, ügyes rendező, jó pozíciójú, de a nézőt a rendezés meg a színészi játék érdekli, és e téren a nagy élmények nem hozzá és nem is a színházához kötődtek. Persze jellemző, hogy a csak tévét nézők ezeket a “köröket” afféle heti hetes féle, korrupt, Demszkytől Alföldin keresztül Sorosig ívelő, egymást fedező, összetartó, nagyrészt zsidó és meleg haveri körnek gondolják frusztrációjukban. Márpedig én balos is, liberális is vagyok, és nem ezen az alapon, hanem műveltségi alapon, száz meg száz könyv, színdarab után osztom ki az értékelésemet. Világnézetem nem köt és nem kötelez, kifejezetten és régóta hányok például Aczél Endrétől, Verebestől.
Marton tehát sosem számított a kőszínházi nívó csúcsának, mert nem volt újító, se korszellemet sikeresen meghonosító rendező vagy vezető, és akkor finom voltam. A Víg a nagy nevét a hetvenes éveknek, Latinovitsnak, Ruttkainak, Horvainak, Várkonyinak köszönheti, pont Martonnal csak kasszasikerek jöttek, művészi szintenmaradás vagy erősödés nem. Az én aktív színházba járásom idején a vígbeli előadások gyengének számítottak, nem emlékszem maradandó értékű produkcióra. A kőszínházi nívó csúcsa a kilencvenes és a kétezres évek fővárosi színházi életében a Katona, később az Alföldi vezette Nemzeti, majd fokozódó mértékben és a társulat méretéhez képest az Örkény, az alternatívé pedig a Krétakör.
Mert az pompás hatalomgyakorlási módszer!
Nem tetszik a pofája? Zavarja a köreidet? Irigyled?
Nagyon egyszerűen lejárathatod Bővebben…
A Tibi átjött vasárnap, egyszer csak megjelent a teraszajtóban, a napfényben.
Döbb. Szia, Tibi. Bővebben…
2013. nyári szöveg, és már akkor: testkényeztetés, gyógyító önszeretet, állati zsír, utána 2014 tavaszán-nyarán két és fél évszaknyi Nagy Szerelem (Amelyet Sajnos A Doktor Úr Megcsúfolt), és aztán szeptembertől a zúzás.
J. A-nak
Ez a cím blaszfémia? Nem, ez nem blaszfémia, ez allúzió és szövegtípusok, korok, műfajok, témák közti jóleső feszültség.
Ez az én testem, és már marad is. Lássuk, mire megyünk ketten. Írtam a szégyeneiről:
a vágyairól:
csak az olvassa. én szóltam 