Már megint!
Bővebben…a blogger sóhajt
Hozzászólás
reakció címkéhez tartozó bejegyzések
bizonyosságaim 3.: aki “queer” szexről aktivistaként szövegel, az mindig a hiányairól vall, és egyéb aljasságra is képes
Vay Blanka poliamór könyveket ajánl a SzabadNemen, ahol nyomorú magyar férfiak és Antoni Rita nyalnak be a vékonybélig egy olyan ideológiának, amely 2023 óta (a járvány kiheverése óta) minden nekik tetszetős társadalomban is zuhanórepülésben van, unják, egyre többen tagadják meg. Hahó! 2025 lett! Ez a divat elmúlt.
POLIAMÓRIA, KÖNYV, AKTIVIZMUS
Az ajánlóból ezeket a részeket választottam, az egészet jellemzendő.
Ó, jaj, ki várt volna ilyesmit? És pont a férfi baszta át a nőket? Hihetetlen!
Tanulni kell. A szerző engedélyt ad, hogy ne akard a poligámiát, de csak ha TÉNYLEG monogám vagy. Gondolom, a többieknek kötelező:
kaptam egy e-mailt
A blogos címre írtak nekem, Szentesiről. Pletykákat.
Mintha érdekelne.
Eltelt bő négy hónap a cirkusz óta. Lent látható az e-mail, kicsit megcenzúráztam. Ez most alkalmat ad, hogy elmondjam, mi az, amit pont úgy gondolok, mint amikor (május 31-én) Szentesi Éva engem megtámadott és hazudott rólam. Ez vihar a biliben, de akként bűzös és jellemző – rájuk, a fennkölt “ellenzéki” médiaszereplőkre.
Nem tudom, ki az a “Gordon” és nem fáradozott azzal, hogy bemutatkozzon, de: “szia Éva”, vessző nélkül.
Azt írja, őt Szentesi a kommentjei miatt letiltotta, illetve “ghostolta”. Ezért ő visszavág, általam.
Itt szögezem le: nincs olyan a Facebookon, hogy ghosting. Szerintem tinderen sincs, ez hülyeség. Az egész Tinder és az elvárások az ottaniakkal szemben mind hülyeség. Ha oda regisztrálsz, magadat hozod szar helyzetbe. Túl sokat képzelsz magadról. De a tinderes szexéhes faszi legalább visszaírt, elment a randira, volt valami várakozásod, talán ejakulált is egyet, és utána tűnt el (“ghosting”). Ha viszont odaírogatsz Szentesi oldalára, az számára nem keletkeztet veled szemben semmilyen kötelezettséget. Nem kell egyesével vesződni velük, ha bőven van követő. Az oldal nem terápia, nem menedékház, nem óvoda – az én blogom sem. Bárkit indoklás nélkül kitilthat az oldal gazdája. Ti, a felhevült rajongók/utálók (a szívecskézők is csúnyán kibeszélik ám az imádottjukat) legyek vagytok, dongtok az erjedés körül. Egyes legyeket elzavarnak. Hogy a legyek milyen lelkületűek, az ennek a kaján, manipulatív levélírónak a soraiból látszik. Kicsinyes, sunyi, szarkeverő és engem használna.
Ennyire nem érti, én miket csinálok. Csak hallotta, hogy “nagyon utálom a nőt”. 🙂 Neki ennyi a blog. Milyen jó, hogy vagytok, akik a lényegéért olvassátok!
Engem senki nem fog felhasználni. Ráadásul nincs semmilyen titkos információ, leleplezés. Teljesen érdektelen. Én Szentesit nem tartom sztárnak, de a sztárok magánélete sem érdekel. Nem szoktunk erről beszélgetni sem. Mindenki azt csinál a kapcsolatában, az otthonában, amit akar – amíg nem szeg törvényt. És bárkire rá lehet fogni, hogy nem hiteles, ez nem jelent semmit.
Viszont amit Szentesi kirak a nyilvánosságba, női tartalomként, edukációként, őszinteségként, az szabadon bírálható. Én Szentesi újságírói, írói tevékenységét és attitűdjét bíráltam egyenesen, a saját felületeimen, illetve az edukációnak nevezett, sztárkodó betegcelebkedést, “edukációt”, miközben végig kozmetikai, fagyasztottzöldség-, pezsgő-, elektromosroller-influenszerkedés zajlott, pénzért. Állítottam továbbá, és értek hozzá, mert végzett irodalmár, olvasó és író vagyok, hogy Szentesi Éva nem író. Nem levelezgetek Szentesiről senkivel. Mégis rám pakolta ezt az egészet, hogy őt valakik (mások) kicsinyes pletykákkal, személyében bántják. Nekem kellett elvinni a balhét. Úgy él a folklórban, hogy van EGY darab, őrült zaklatója, holott sok van, szarkeverők, én nem vagyok zaklató, nem szegek törvényt – és érdemit írok (és az fáj neki). Én látszottam, engem lehetett használni. Önzésből, dühből, frusztrációból.
És bedőlt neki Kepes András, fel se merült benne, hogy a május 31-iki poszt aljas lejáratás, hazugság, kavarás. Odament jókívánni, mert openbooks. És Rákóczi Ágnes szülésznő is. Mérő Vera, Szatmári Réka és N. Kósa Judit ezt görgették tovább. Mind a részei vagytok az aljasságnak. A wmn-es csajok odaoldalogtak és úgy tettek, mintha kedvelnék Szentesit. Röpködtek rám a diagnózisok, az átkok, az elemezgetések, a gyerekeimet emlegették álságos aggodalommal EZEK. Spriccelt szét, megtízszerezte magát. Barát barátja felkérdez, és nem köszöntek nekem a kollégáim a gyerekem ballagásán. A korábbi hízelgők, mosolygók! Mert ott is Szentesit olvasnak a magyartanárok, nem ám Salman Rushdie-t. És ti, érzékeny ellenzékiek, nyüzsgöncök minderre nem mondtatok semmit. Ti, akik ennek tizedétől elsírjátok magatokat, te, Szentesi, attól, amit ráadásul nem is én írtam neked, hanem a fórumos féreg. (Mérő Vera azon is sírdogál, hogy ha hajléktalanszatyrokkal járkál és nem tűnik ápoltnak, akkor hiába cím a Rózsadomb, a taxis hajléktalannak nézi.)
Simán elnézik, hogy egy nőt, akit ismernek (nem egy lelkes lincselő nemrég még itt tapsikolt a blogon, Szentesi is), a sárba tipor egy önös, hisztis imposztor. Mennek jópofizni, nem szólnak rá a primitív kommentelőkre, nem érzik cikinek, osztják tovább a rágalmat. Nem veszik észre, hogy lincselnek. Mérő Vera azt is elejtette, szintén nyilvánosan, hogy iszik, és olyankor ír agresszív kommenteket. És ez mind rendben van. Sőt, a vérbuta és agresszív Perintfalvi nektek jó lesz mártírnak, és mindenki szégyellje magát, aki nem szolidáris vele. Az egész hergelés arra megy ki, hogy beleszóljatok, ki hogy éljen a legszemélyesebb, legsajátabb jogával: a titkos és szabad választás jogával. Hogy kire szavazzon.
Ezért szerepelt le nálam végleg a könyvkiadós, jogvédő, “ellenzéki”, újságírói, belvárosi, harsány, jóembert játszó csoport, köztük a feministák is.
Nem szóltatok semmit, még azok se, akik ugyanattól iszonyodnak, amitől én. És az utána nem olvasó, ám annál magabiztosabban rögtön véleményt nyilvánító, a többséghez húzó félismerőseim még mindig itt tartanak: “de hát egy rákos nő!”. Az a szegény rákos nő, a világ legnagyobb áldozata agresszívan a kinézetemről irkált, egy olyan levélre reagálva, amit nem én írtam neki, hanem a fórumos csürhe egyik tagja. Az enyémről, aki 49 éves, háromgyerekes anya vagyok, annyit sportoltam egy hónapban, amennyit ő egész életében, akivel szemben frusztrált, mert én egészséges vagyok. A könyvében meg arról, milyen esküvői ruhát akar, és meg fogja-e bánni az ajaktetoválását. Én SOHA nem fodrászoltam-körmöztem magam nőcisre, tüntetőleg a nagy, vastag izmot éltettem. A “szépség” tiszalöki szempont, felszínesnek tartom.
Szentesi Éva lássa csak: ilyen energiák is vannak körülötte, nyomozgatás, kavarás, ugyanakkor ők gyávák ahhoz, hogy a saját nevükön terjesszék mindezt. Persze ez is fórumos akció, velük Szentesi kölcsönösségben van: hasznos hülyeként használják egymást. Ez a “Gordon” nem azért kutakodik és vágna vissza, mert Szentesi megpróbálta volna ráuszítani a kommentelő tömegét, ezzel tönkretenni az intellektuális, élesen okos, egyedi hangú blogját, sőt: az egész embert, mindenestül lejáratni – ő, ha igaz a sztori, mindig is csak ólálkodott, nézelődött, sértődgetett Szentesinél. Nem volt saját teljesítménye, blogja, és veszítenivalója sem, hiszen a sötétből lődöz.
A blogon csak arról írtam, amit mint nőknek szánt kontentet Szentesi a netre kitett. Direkt érzelemkeltőnek, lájkgenerálónak. Már elmondtam, amit akartam. Csak a magam véleményét mondtam, nem mások sérelmeit. Szíve joga Szentesinek is úgy kezelni a kommentelőit, ahogy akarja: nekik kell viselkedniük, mert ők mentek oda. Ez önszabályozó folyamat: ha az oldalgazda bunkó, akkor majd kikövetik. Ha szabályt szeg, akkor meg korlátozza, tiltja a Meta. Szentesit nem követték ki, szóval megteheti, hogy nem dédelget bárkit.
Mindenkinek, aki naiv: ennyire Szentesi sem hülye. Úgy értem, nem hiszi ő, hogy én írtam neki a barna sapkás e-mailt, sem azt, hogy őt bármi fenyegeti. Tudja, hogy uszítják, és örül neki. Én kellettem neki, én voltam a feláldozható, semmibe vehető. Drámát akart, bosszút mindenki ellen – általam, rajtam. Illetve nem bírja a mentális terhelést, ami a netes nyilvánossággal jár. Hogy ha buta mondatokat ír, amelyek ráadásul egymásnak ellentmondanak, ha mindenki szeme láttára opportunista, harsány, bután díváskodik, gőgös, akkor lesz visszajelzés. Ezt nem bírja, ezért vonult paywall mögé az imádók közé, akik nem mernek neki beszólni (és ez a visszhangszoba ártani fog neki). Az én visszajelzésem okos: a publikus megnyilvánulásait és a szívecskéző, alacsony standardokkal bíró nőtömeget kritizáltam. Alappal. A ki nem teregetett magánéleti részletek, a fickója viselkedésének okai nem érdekelnek. Elég baja van, kiakad az érdemi kritikán is. Mindannyian tudjuk, mi a baja, ő is tudja: tehetségtelen. Engem nyugodtan nevezhetnek tehetségtelennek, nem ugrottam rá, sosem volt ezzel válságom. Mindannyian tudjuk, mi a helyzet. Akik körében én tehetségtelennek számítok, az megtiszteltetés (a kör).
Ettől dühös. És nem félt a büntetőjogi következményektől. Nem lát mást, csak önmagát. Nem ment a blogbiznisz, a zárással exkluzív tartalmat ígért, és lett pár tucat új feliratkozója.
Gyerekesen önös dührohamra hajlamos, amikor szarul van. És azért lett ilyen, mert hagyták neki az enablerek. Évekig tapsolt vagy tűrt mindenki minden ciki megnyilvánulásra.
Empátiáról papolnak, de a feketeöves zaklató fórumos legaljával szövetkeznek. Van, akivel bármit meg lehet tenni, majd két nap után álságosan felszólítani a megvadult kommentelőket, hogy legyenek emberiek, én csak sajnálatot érdemlek, mert beteg vagyok (Péterfyné!). Tévképzetek, sértettség, feljogosítottság – ez történik azokkal, akiket beleültetnek olyan pozícióba, amiért nem küzdöttek meg. az egész ismertség abból fakad, hogy a jellemzői (magas, egyedi kinézetű, viszonylag értelmesen beszélő, “életkedvelő”, vadóc, ráktúlélő) alkalmassá tették arra, hogy SEO-val és kezdeti követővásárlással brandet építsenek belőle.
Ő maga mítosznak tartja magát.
A “túl nagy rá a kabát” és “a bajaimmal turnézok harsánykodva, lájkokért, szelfikkel, miközben az áldozatot játszom” viselkedés más wmn körüli újságírókra, Péterfy Novák Évára és Mérő Verára is jellemző, de Szentesi vitte el a végletekig, és ő a legtehetségtelenebb íróként.
A véleményemet most is nyíltan, a blogomon írom meg, a saját nevemen. Én vagyok Gerle Éva. Nem attól van igazam, hogy mások egyetértenek, hisznek nekem, hanem eleve igazam van.
Technikailag rákos vagyok, utógondozásra kell járnom, szóval július 22. óta engem sem szabad bírálni. Igaz, én nem a neten szenvedek, nem tartom közügynek, és nem manipulálok vele senkit.
van, aki örül mások halálának?
De tényleg, milyen ember az olyan?
Bővebben…“csökkenteni KELL a húsfogyasztást”
Végtelenül türelmesen újra elmondom:
- ne parancsolgassatok felnőtt embereknek a személyes életükkel kapcsolatban, ne akarjatok bűntudatot kelteni és csúsztatásokkal győzködni, mert ki lesztek röhögve,
- nem igaz, hogy a növényi (vagy túlnyomórészt növényi) étrend egészségesebb – ez sunyi hazugság, amelyet mögöttes (politikai, kultúrharcos) céllal sulykolnak, egészségre és klímára hivatkozva,
Miért írok ilyeneket? Mert az ájtatos, “független” média egyre áthatóbban, egyre sunyibban sulykolja az ideológiát, morális felkentséggel és “tudományos alapon”. Témái egymással összefüggenek, torzítják a tényeket és a jó élethez szükséges információk terjedését. Én pedig kimondom az elhallgatott tényeket.
Erre a cikkre reagálok:
https://telex.hu/eletmod/2025/08/12/tenyek-izekre-szedve-hus-husfogyasztas-kampany-magyarorszag
A mostani cikkben már nem is leplezi a vegán propagandát, évek óta sejtettük, hogy erre tart, lassan ki foga mondani. Schwab doktor mesterséges sztározása sem véletlen ugyanitt.
Ennek is Ács Bori a szerzője, évek óta liszt, cukor, gyorskaja szerepel a témái között, de nem átall egészségről és környezetről papolni. Lehetőleg otthon csináld a krémest, a csipszet és a kekszet, matass vele sokat:
Bővebben…amikor a kommentelő szeretetre, boldogságra, lelki egyensúlyra hivatkozik
Miért kamu ez?
Aki boldog, az nem bánt másokat.
Volna mit beszélni a bántás szó jelentéséről is. De a lényeg egyszerű: nem attól van igaza valakinek, hogy milyen az élete, ami ebben a közegben egyébként is mutogatott produkció.
Egy boldog ember elvan a saját életével, nem foglalkozik másokkal, nincs is erre ideje.
Bontsuk le a kamut! Megköszörülöm a torkomat: mindenkinek van ideje, hacsak nincs hat gyereke, miközben háromműszakozik a futószalagnál, plusz egy sorscsapás. Minél több olyan időd van, amelyről magad döntesz, annál jobb az életed. Eljutok színházba vagy uszodába, hosszú szövegeket írhatok, nagyregényeket olvashatok, meg cikkeket, hogy megalapozott véleményem legyen, és trollkodhatok egy jólesőt, mert ezek ANNYIRA SÖTÉTEK. Fél délutánokat tölthetek könyvesboltban. Okostelefonnal a kézben meg életműveket olvasok végig. buszon (life hack: ne vezess).
Másrészt: ti, a heves ítélkezők, mit műveltek évek óta, naponta órákig, egyetlen emberre százan ráfeszülve? (És csodálkoztok a gerincsérven, a csóróságon?…)
A “nem vagy boldog” szöveggel arra akar rávenni a manipulatív és/vagy ostoba kommentelő, hogy ne merj arról írni, ami rá nézve kínos. Azért kínos, mert igaz. Nyugodtan lehet makramézni, szókeresőzni, a nevedre szóló kólát vadászni, fantáziavilágban gamerkedni, haverokkal sörözni, naponta tíz Netflix-epizódot nézni, senki nem ítél el ezekért, ha az egyéni élet szűk körében maradsz – miért pont az igazság kimondására ne legyen időm?
Én szeretek örülni, csodálni, “pozitívnak lenni”, csak hát egyrészt a hízelgés, seggnyalás riaszt, ebben óvatos vagyok, nem közelítek meg racionális témákat rajongással, m ezért véleményvezérek, politikai megmondók és politikusok nem kapnak rajongást, csak művészek. Másrészt helyeselni nem olyan fontos, mint a torzságra rámutatni. A torzságot kell felszámolni, az a feladat. A boldogság-békeelvárás giccses és korlátolt, érzékenykedő, ezen túl manipulatív is: a célja a zavaros ügyek takargatása. “Minek erről beszélni, embereket megbántani?” – azért, mert torz. És mert tudok jobbat.
Miért pont én? Bárki bírálhat, tehet javaslatot, bőven elférünk a neten, csak hajrá. (És persze vállalja a következményeket is: nem fogják imádni.)
Azért kell szólni, mert ilyen abszurd a világ. A törzsolvasók tudják, milyen ügyben szóltam, teljesen egyértelmű, és még így is nagyon durva következmények lesznek. Az emberek többsége nem szól semmivel kapcsolatban, nem is tudja, mit gondol. Retteg a konfliktustól, a gyomorfekélyig nyel le mindent. Keresi az erőt, a tömegben érzi magát biztonságban. Ott aztán lehet pozitív… azaz ugyanazokat ócsárolja, akiket a többiek, bármilyen hír kapcsán. Akár ismeri a történetet, akár nem, odatolong, és ordít, minősítget. Milyen építő! Én nem ítélem el, ordítson csak, ezt jelenti a szabad közélet. Nem vagyok mimóza, de ha buta és hergelt, azt azért észreveszem. Meg az is, hogy mindjárt a következő kommentjében azon borong, mennyire eldurvult a közbeszéd.
Nem a tudatlanságon. Hanem a durvaságon. Nagyon keveset beszélünk arról, ki mit mond. És rengeteget arról, hogyan. Ha valaki megneszeli, nem tartják szépnek (és nem), már kell a szakszó: testszégyenítés. Miközben már a trágárság sem tabu (nagyon helyesen!): művelt emberek faszoznak, bazmegeznek.
Mindenki olyan érzékeny lett, a vicces trollkodás is bántalmazás, ezen esnek egynek, hogy mekkora bántalmazó – aztán az érzékenységet hirtelen elveszítik, amint rólam vagy a gyerekeimről van szó. Ő megteheti a tízszeresét. Nem is ismerem, nem írtam róla, de oszt keményen – ha mögötte áll egy vezéregyéniség és a megbízható szektája.
Akit osztanak, az, boldog tőle vagy sem (inkább igen), közírással foglalkozik. Titeket is érdekel, ezért olvassátok. Nektek is gyarapodik a nyelviségetek, átveszitek a fordulatait, majd ezeket fordítjátok ellene. Hatodik cé, fülzsírságra irigység, talmiság. És okoskodtok bőszen. Csak itt más a méret és a színvonal, mint pár netes ismerőssel kommentelgetni, hogy hibás-e Alec Baldwin.
Ha fülelek, tisztán hallom, a sok normalitásra hivatkozó félszerzetet: ÉN IS OKOS VAGYOK, RÁM IS FIGYELJETEK, ÉN BEZZEG JÓ EMBER VAGYOK!
Várjatok, van szebb is, a psziché TEMU-járól:
villáminterjúnk a bátor bloggerrel az autodafé közepette
Mit csinálsz, hogy vagy?
A teraszon ülök, napfényben, bikiniben, gyűlölet véste vonásokkal, az őrülettel a szememben!
És nagyon nyomaszt egyrészt, hogy még mindig szárazak a hajvégeim, pedig két hete 14 centit vágattam belőle, másrészt az – és ez hasonló! –, hogy a bicikliláncom rozsdás, és senki másé nem rozsdás, talán többet bringázom, mint ők, de nem hiszem, hogy ők a sajátjukat háromnaponta olajozzák. A jeges kávémban pedig, sajnos, hűtőízű a jégkocka. Ezek a problémáim most.
Súlyos problémák! Azt gondolják, hogy most rettegsz, összezavarodtál, elbújsz, rémülten törlöd a bejegyzéseidet, nem írsz többet, felvágod az ereidet, ügyvéddel súgsz… NetFlix ihlette tárgyalótermet látnak, parókás bírót…
(felröhög)
…fáklyákat, skandáló tömeget, téged a szekéren megkötözve zokogni, irány a máglya…
Nyolcvan nap alatt a föld körül! Willy Fogg megmenti Romyt!
Szeretted azt a mesét?
Bővebben…most már
Lebegő könnyűség, derű ez, hogy nincs bennem már hiúság. Se a külsőmmel, se a tehetségemmel kapcsolatban. Teljesen eltűnt, mert nagyon sok elismerést kaptam, és beteltem velük. Nem szeretem az ilyesmit.
Hanem hazug vádak tömege jött, mert Szentesi Éva begőzölt.
A hiúság azt jelenti, hogy nem tudom magam biztosan, hanem éhezem, hogy mások is, mindig új nézők jelezzék vissza, erősítsék meg, hogy fontos vagyok, szépeket mondjanak, ámuljanak még jobban, “szeressenek” (nézegessenek).
És sértődésre se hajlok.
Ez a kettő gyenge emberek sajátja, és még a tehetségeseket is elsorvasztja, önössé teszi.
Nem is őrlődöm, nagyon könnyen túllépek: oké, ez is értetlen, ellenérdekelt, vak, seggfej, hát, ez van, nem így tűnt, próbáltam egyenrangúnak kezelni, de akkor ez van. Haragudni minek, inkább aggódom. Elég szar ez neki.
Bővebben…mindenfajta lelkizést ostobának és leegyszerűsítőnek tartok
Ami a médiában fogant. Ami divatos, és teljesen ellepte a beszélgetéseket: nem tudsz úgy öt megállót utazni, hogy ne taglalja valaki iszonyú magabiztosan, hogy ki miért viselkedik úgy, milyen zavara lehet. (Olyan emberekről, akik őket zavarják, és akiket van kedvük taglalni.)
Minden lelkizős fejtegetésre, butus zsargonra, gyerekkorba nézésre mély undorral legyintek már. A jó minták emlegetése, a gyermekkor hatása, az egészséges párkapcsolat című móka, a soha meg nem vizsgált törvényszerűségek, hogy milyen eseményekre ki hogy reagál, biztosan úgy, miért úgy… szavakkal könnyedén tükrözve félremagyarázni bárkit, akire haragszol.
Valaki leír egy élethelyzetet, és vadidegen, nem is túl tanult, gyatra verbalitású nők rohannak oda, és száz százalékban, egyszerre tízen írják:
- Menj szakemberhez! (tanyasi, mélyszegény nőnek is)
- A párod nárci, menekülj, ez nem red flag, hanem vérvörös sátorponyva!
- Ne szülj neki gyereket! És másnak se!
Lobster, az egyetlen blogger, akit tisztelek, ezt az össznépi szövegelést görög kórusnak nevezi, képmutató, lehúzó ítélkezésnek. Számára sem kérdés, hogy ki a morális szereplő. Nem a kórus.
Másokról megmondani, hogy depressziós, nárcisztikus, paranoiás, oppozíciós zavara van… ez kurva jó! Úgy érti, csak bólogatni szabad. Nyilván helyes mindaz, és boldogan kell teljesítenem, soha meg nem kérdőjeleznem, amit tőlem az apám, az intézmény, az állam elvár.
De miért ugyanezek a harsány ellenzékiek? Most szabad nemet mondani, vagy nem?
Szabad megvetni a Törvényt? Léteznek gonosz, nagy hatalmú emberek? Gyűlölet őket utálni? Persze, hogy léteznek. Nem, nem gyűlölet, sőt, hasznos. Senki nem mentegette Oszama bin Ladent, például. Én pedig a saját Oszamámat utálom így. Csak abban nem értünk egyet, kit kell utálni. Ki fáj a földnek.
Megdöbbentő módon a male bonding bekapcsolt Vay “Blankában”. Az áldozatvédőknek volna ehhez egy-két szavuk, hogy mit jelent az, hogy “nem jó emberek”:
A börtönbál egy esély. Nem megváltás. Nem happy end. Csak lehetőség, amiből némi szerencsével és sok odafigyeléssel, munkával akár nagyon sok mindent ki tudnak hozni az érintettek.
Az apák, akiket látunk, nem jó emberek abban az értelemben, ahogyan a politikai vitákban vagy családi veszekedésekben szoktuk dobálni ezt a szót. Vannak köztük, akik súlyos, erőszakos bűncselekményekért ülnek. Az egyik beceneve a gyilkos szóból származik, és közülük senki sem állítja, hogy ártatlanul ülne. Az egyik, aki a film forgatásakor még az ítéletére vár, a végén harminc évet kap. Vannak, akik gyermekük teljes gyerekkorát az otthontól távol, elzárva töltötték.
És mégis: a film közben elkezdesz szorítani nekik. Hogy legalább egyszer nézzenek úgy a lányukra, ahogy még soha. Hogy ne hibáztassanak, ne hárítsanak, ne mentegetőzzenek. Hogy ne csak jelen legyenek, hanem odafigyeljenek.
Egy ponton az egyik apa azt mondja: „Nem gondoltam volna, hogy még számítok neki.” És ott, azon a mondaton keresztül látni az egészet: a fiúgyereket, akit soha senki nem szeretett jól, aki felnőtt, hibázott, elveszett, és most, negyvenévesen próbál először felnőtt lenni. Mert egy ötéves kislány, akinek soha nem tudott uzsonnát csomagolni, most odaáll elé táncolni. És csak nézi őt, ő, a felnőtt férfi pedig bőg, mint egy gyerek.
…ám előtte péppé verte az anyát. A filmben sztereotipikus módon mindenki fekete, nyert az afrokártya a bántalmazott nők ellenében.
Az egyikük a báli ruhában még mindig csak kislány, a másik már kamasz, akinek az apja nem tudja, hogy mióta menstruál. Mert nem volt ott. Soha.
Ez csak nekem para? Egy külön élő, leszarós apát miért a lánya ivarérettsége érdekli?
*
A diagnosztizálgatásról eleget írtam már, most kiemelek további aspektusokat a lelkizés trendjéből. Miért éri meg nekik:
– önerősítés, a jobbantudás élménye, “én átlátok rajta, tahát hatalmam van*”, “ő a beteg”, addig se kell magaddal foglakoznod,
* nincs
– a lelkizős szakmák érdekcsoportjának jól jön ez a trend, és nemcsak a valódi terapeutáknak, hanem a tartalomkészítőknek, kócsoknak is, mert lesz kattintás a millió nárcizmussal, ADHD-val foglalkozó videójukon azoktól, akik “ismeretterjesztésre” vágynak, “nagyon hasznos tartalmakra”. Így már körülményesebb szavakkal utálhatod az alsó szomszédot.
A tartalomözön az “igazi, diplomás” pszichológiához képest olyan nívó, mint a távolból szűrődő négynegyedes rádiópop flexzajjal és autóforgalommal, madárdallal vegyítve mondjuk a koncerttermi Bartókhoz képest. A “hivatalos” pszichológiának vannak (kellene, hogy legyenek) garanciái (nem akárki, nem gonoszságból, nem pletykálva, nem emberellenesen mond, kérdez, javasol. És akiről a diagnózist adja, az nem az ellensége, nem akarja magának a javait), de én az “igazi pszichológiát” sem tartom sokra: nem gondolom egyetemesnek, hanem egy értelmezési verziónak tartom, amely mellett van egy sor másik: a racionális, az irodalmi, a vallásos – és azé, aki nem akar okoskodni, mélyre nézni, csak él, ezért leszarja a sok középszerű dumát.
Milyen forradalminak, áltudománynak tűnt hajdan a lelkizés – és mára ez lett a hegemónia.
Ahogy Gergő mondta: az anyához való viszony, a lélek, a múlt elemezgetését a kanapén művelt, gazdag bécsi polgároknak találták ki. A “tiszalöki picsáknak” az álomfejtés, rontáslevétel, a kávézaccból való jóslás érhető el a faluvégen.
(És ugyanannyira is jutnak vele.)
Rég nem arról van szó, hogy bárki megértse önmagát, elgondolkodva élete eseményein ő maga bátrabbá, kiegyensúlyozottabbá váljék: másokat elemeznek, minimum etikátlanul, de inkább lejáratási céllal, és ferde szándékkal. Ki az erős, kit lökünk ki? Amíg arról fecsegsz szakszerűnek tűnő szavakkal, ki miért csinál mit (és ebből csak a ki stimmel), amíg másokban mintázatokat vélsz látni, addig sem kell magadat elviselned.
Ez a fő cél.
És még azt árulod el, hogy elemi szinten nem érted a másik mondatait. De rosszallod. A lényeg, hogy ő rossz, ezt te már előre eldöntötted. Hát miért nem ezt mondod? Minek a sok duma?
Ha nem csinálod, akkor meg hallgatod a kollégádat, hogy annak taglalja a “személyiségavarát”, akinek a pozíciójára fáj a foga. És milyen édes másokat a rájuk ragadt “tudással” kipletykálni! Csak azt nem értem, hogy nem szégyellik.
Erőst kedvelem még azokat, akiknek a személyiségük az, hogy van nekik valami különleges, ám még vállalható, kellően ritka zavaruk. És mint monogramos táskával hencegnek azzal, az ő pszichiáterük milyen komoly és drága.
Pszichiáterhez járni is státusszimbólum. A diagnózis pedig a felmentés. Miért nem csinálnak semmi értelmeset? Miért van igazuk, amikor nincs? Mitől különlegesek? És bátrak is, mert nem titkolják el! Micsoda manipuláció! “Személyiségzavarom van”, úgy érted, mindenki utál?
De a képzett “szakemberek” is leszerepeltek, mert politikai karddá váltak, beállnak ideológiai woke-oskodásba, buzit, fetisisztát, transzvesztitákat simogatni. Az ellenzéki jajongásban érzelmi zsaroló posztokat írnak adóegyszázalékokért.
Amikor azt róják fel, hogy a taglalt személy “nem alkalmazkodik, nem tud beilleszkedni, a környezetének teher”, akkor egészen ostobán feltételezik (mert meg kellene kérdőjelezniük), hogy a társadalmi norma, a tekintély, az intézmény, a közösség a normális, és érdemes és erkölcsös hozzájuk igazodni. Ez pedig maga a szolgalelkűség. Legkésőbb a huszadik század közepén rá kellett volna jönni, hogy “a társadalom”, azaz a gyáva kisemberek tömege mire képes és milyen könnyű őket megvásárolni, megvezetni. Választáson hatalomba juttat elnyomó pártot. A saját békés szomszédait, jótevőit jelenti fel előnyökért, küldi őket a biztos halálba.
Onnan is tudjuk. hogy a görög kórusnak nincs igaza, a képmutatás és a hazugság nem bug, hanem feature, hogy amikor valaki autonóm, kanti értelemben vett morálja van (belső törvény), és nem hallgat a visszásságokról, esetleg vannak kiemelkedő képességei, akkor törvényszerűen megkapja az elmebeteg minősítést ezektől a sunyiktól. Akiknek oldalra jár a szemük, hogy villával vagy kézzel kell-e enni a sütit, minden apróságért közösségi jóváhagyásra várnak (ciki ebben a ruhában menni buliba?), és olyan erős bennük a megfelelési kényszer, miközben belső szabadságról posztolgatnak idézeteket, hogy már elsőben is másoltak rajzórán (G. halhatatlanja ez is).
Az meg egyenesen siralmas, mennyire nem tudnak emberek egymással mélyen beszélgetni. Spontánul és ingyen. Rég nem kapcsolódnak. És ezt pótolják az unott, vakarózó pszichológusnál drága pénzért. Egyébként vagy csetelnek idegenekkel (mizu, szép a szemed, popsiba mehet?), vagy néma csöndben, passzívan fogadják be a tömegkultúrát, képeket és zenét főleg. Nem teremetnek semmit. Halálosan unatkoznak külső ingerek, történetek nélkül.
A hatalomvágy nem csak az “átlátok rajtad” élményben van. Borzasztóan szeretnének hatni a másik tudatára, átírni a valóságát. Mederbe terelni, megváltoztatni, “miért nem inkább…?” alapon kényszeríteni, provokálni – egy idegen embert, akivel életükben nem találkoztak. És nem érzik, ez a buzgalom mennyire nevetséges.
Mintha a kipécézett illető számadással tartozna, hogyan él.
A szavak átírása, a jelentések csúsztatása, ez is. Az ő gyereke nem ám válogatós, hanem ARFID-os! Nem félrenevelt akarnok, hanem ADHD-s. Ő maga nem a rabszolgamelót utálja, hanem stresszcsökkentésre és énidőre van szüksége. Haver, minden perc énidő, nem létezik külön!
Nem lusta, hanem végrehajtási zavara van – ez a kedvencem, Singer Eddie nonbináris polihisztor frankón taglalta, hogy ő ezért nem mosogat. Hú, nagyon extra vagy!
Szerintem nem léteznek mentális betegségek. Valahol, távol, talán, de így a mindennapjainkban, működő életekben nem. Aki kedvetlen, katatón, hangokat hall, menjen az erdőbe futni. Csak fájdalomreakciók vannak, a nyomorúság túlélésének stratégiái. Nagyon ritkán szervi bajok. Másrészt meg mindaz, amit lelkizéssel magyaráznak, nem egyéni, lelki, hanem társadalmi gond: túlhatatom, kapitalizmus, férfiuralom.
Az én életem kapcsán azt mondhatom, hogy azt nevezitek elmebajnak, ami irritál titeket, és aminek neve autonómia, szabadság, tehetség. Tekintélytisztelő alkatrész-emberek úgy érzik: a feladatom az életben beilleszkedni, eltűnni, besimulni. Ők éreztetik velem, hogy be kell tartani a szabályt (persze ők nem tartják be, eszükben sincs: a törvénytisztelet performatív, nincs elfogadottság, közösségbe tartozás, mert sunyik és a való életben mások bűzhödt szarkupacként kerülik ezeket az embereket).
Hát miféle autópálya ez, amin én egyedül szembemegyek? Mire jó az őrült robogás? Itt valaha nyulak éltek! Minek autópálya? Hova tartotok rajta?
Bájosan naiv elképzelés, hogy a normális, jóságos, szorgalmas emberek némelyike sikeres lesz, majd ezek a senkik, akik nem jóságosak, nem szorgalmasak, és csak normatívak, nem normálisak, őket majd elismerik, MERT NEM OLYAN, MINT ÉN, hanem szép, “kellemes nő”. 😀
A lelki magyarázgatás is ideológia és trend. Ma így illik értelmezni, ezt illik mondani.
Vannak a szégyenteljes diagnózisok, azt mások kapják, és vannak a saját használatúak. Élvezik, hogy ők Azok. Milyen különlegesek! Micsoda szenvedés!
Nem az a veszélye, hogy nem igaz, hanem a keretei is hamisak.
Van például a Bennfentes. A linkelt videó a nárcisztikusokról szól, és bő tíz percig a radikális Veknin videójának tartalmát meséli (mintha nem nézhetnénk meg azokat ugyanúgy a YouTube-on). Sam Veknin egy pszichiáter, e terület a specialitása, ő menthetetlennek tartja a nárcisztikusokat és ebben nem ismer pardont – csakhogy ő a személyiségzavarosokról beszél, akiknek valódi diagnózisuk van. Sok követő úgy rajong kommentben, hogy nem fogja fel, hogy nem a Bennfentes állításai ezek, pedig vagy tízszer elhangzik a külföldi név. Vankin szerint a nárcisztikus (ő tehát az igazira gondol) ellenáll a tanulásnak, a terápiának, az erkölcsnek. Sétáló temető, kietlen sírhely a lelke, belül már meghalt gyermekként az őt ért bántalmazások miatt. Vannak tehát a gonoszok, akiktől én, a videó készítője megóvlak azzal, hogy elmagyarázom, mi ez az egész, de te, akihez szólok, nem vagy ilyen, hiszen hallgatod ezt a videót. Mindenki másra dobja rá. Ha összeírnánk azokat, akik mondják, hogy mások nárcisztikusak, meg azokat, akik szerintük azok, akkor több ember lenne, mint amennyi van. Majd az utolsó hat percben a saját szakállára gesztust tesz a Bennfentes, hogy ez nem ennyire reménytelen, mert a nárcisztikus személyiség egy spektrum (nem jönne ki ugyanis a matek ebben sem, ha mindazokat érzelmileg üresnek és fejlődésre esélytelennek tartanánk, ahányakra ezt rámondják a butus magyar követők).
Ismét az a cél, hogy a szavak ne jelentsenek semmit (sajt, nő, család), tehát van normális nárcizmus (nem van önmagad ellensége, figyelsz a saját érdekeidre, néha elégedettséget érzel és közönségre vágysz…), és van a nem normális, a határ pedig nem éles – izgalmas kérdés, hogy ki mondja meg, melyik mi, és kit miért zavar az, amit a másikban nárcizmusnak titulál. (Elhagyott nők jönnek ezzel.)
Vagy van értelme a szavaknak, vagy nincs. Valaki vagy nárcisztikus, vagy nem. Valami vagy sajt (tejszármazék oltva) vagy nem. Vagy nő, vagy nem.
Kovács Balázsnak szektaszerű követői vannak, és állítása szerint napi négy órát foglalkozik a témával. Kicsit ráfeszült erre. A csávó sima kócs, ez innen derül ki. Miért jó ez neki? Azért, mert ez az üzenet kelendő, jól fial. Nézettséget, figyelmet, publikálási lehetőséget. A csatorna és a facebookcsoport fizetős. Tudományról hablatyol, meg árnyaltságról. Rengeteg ember nem képes szembenézni a saját felelősségével a balsorsát illetően, és itt árnyalt is lehet.
Milyen érdekes, hogy én nem lettem nárcisztikus, amikor engem hatóság vizsgált. Meg is hekkeltem a híres személyiségteszteket, de állították, hogy ezt nem lehet átverni. Azaz, mindegy, mit mondok. Akár ötletszerű, előre eldöntött, betanult válaszokat. A feljelentőm kényszerített igazságügyi elmeorvosi vizsgálatra, én pedig tudtam, hogy az én elmémben nem fognak turkálni rosszindulatú idegenek, akik elhitték a hazugságokat (hogy én meg akarom őt ölni), abból a sztoriból indultak ki, ami a vádiratban állt. Mindegy volt, mit mondok. Fura, bizonytalan is lett a vélemény. Pénzről van szó, egy ilyen vizsgálat több százezer forint.
A bizonytalanságra az utal, hogy enyhe fokú kevert zavarnak titulálták, paranoid, énes színezettel.
De nem nárcisztikus.
Mindegyik kamu.
Én tudom a valóságomat, velem történt, és megértem, hogy ez az egész a leginkább engem érdekel, én élek benne. Másvalaki nemcsak nem tudja a részleteit, vagy hogy milyen volt megélni, hanem mindegy is neki.
Tehát van egyvalaki, aki más (nem a világon az egyetlen, hanem a konkrét szituációban). A mindenki szembemegy az autópályán, ellenséges, opponál stb. kinyilatkoztatások mögött van egy előfeltételezés, amelyet soha senki nem vizsgál, és ami kb. az, hogy a világ rendben van, a többség, akihez igazodni kellene, tiszta szándékú, jó fej, nem igazságtalan. Pedig ezek, akik megállapításokat tettek a személyemről, korrupt, szakmaiatlan, pénzéhes emberek.
Hogy a szülő vagy a tanár jót akar, és anomália, amikor árt; hogy a tekintély általában rendben van. Nincs rendben.
A terápia mint életforma és csevegési téma is visszatetsző. Ezek a nők, akik százreket fizettek ki, hogy valaki komolyan vegye a sirámaikat, és legyen egy tér, egy óra hetente, amikor csak nekik lehet igazuk, mindig nagyon hálásak, mert mennyit segített a “szakember”. Holott ők a mondataikkal ott magukba sulykolták bele, hogy “nem is úgy volt”. Mindaz, ami elhangzik, az ő verziójuk, és azt sem tudják híven elmesélni. Az önbevallás mindig bajos. Oké, hogy neked könnyebb, ha a terápiában mesélsz, és átírod a történetet. Biztos jó érzés, ott te soha nem leszel hibás. mindig csak a másik, aki bántott. De az egész hazugság, és a hazugság az élet árkait mélyíti.
Mint valami hamis vallomás. Az érzéseid, meg hogy ki mit csinált. Nem kell letenni a haragot, mert van jogos harag. Nem kell mindig nyugodtan, érzelmek nélkül viselkedni, mert ez a pszichopaták szokása.
Az emberek nem egyformák, ezt kéne megérteni. Akit nem kedvelünk, azt elkerülni, akit szeretünk, azt örökké szeretni és nem elárulni. De olyan nincs, hogy valakinek a morzsáit összeszedegetjük és a saját nyughatatlan frusztrációinkat formázzuk meg belőle. Minősíthetetlenül ócska a divatos lelkizős magyarázatosdi.
Vigyázz a kóklerekkel, az “érdekes videók” készítőivel! Ezek agyoncsócsált, biztosra menő, szépen csomagolt hazugságok. Senki nem lesz jobban ettől, se te, se akit “nárcinak” nevezel. Nem csak állításokkal kell vitatkoznod, nem csak a divatos módon konszenzussá lett állításokkal, hanem felismerni, hogy már az alapfogalmaik, a kereteik sem stimmelnek, legfeljebb korlátozott érvényű, alternatív magyarázatok olyasmire, aminek van sokkal egyszerűbb magyarázata (a férjed simán seggfej)..
Feloldom azt a bejegyzést, amit az eljárás alatt jelszavasként tettem közzé. Akit érdekel, hogy hogyan és miért álltam ellen a hatósági erőszakos vizsgálgatásnak, ma éjjel már olvashatja.
csak a saját történetemet mondhatom
Ismét vihar volt a Facebookon. Nem sikerült megérteniük az álláspontomat, a konkrét mondatokat. Olyasmikre reagáltak, olyat értettek bele, amit nem írtam.
Amikor nem értenek, az bennem makacsságot vált ki. Nem haragszom, hanem azt akarom, hogy megértse. Elmondom másképp, kifejtem – érted már? Értsed! Annyira világos. Amúgy nem érdekel, az a konkrét olvasó mit gondol, csak ugye ő kérdezett, vitatott, felvetett valamit.
Hogy most a CIVILEKET ellehetetlenítik. Én meg ennek örülök! Putyin rendszere ez már, vége a szólásszabadságnak, a független nyilvánosságnak, a civil szférának, a demokráciának! Hányadszor van már végképp vége a demokráciának? Hányadszor akarnak emigrálni?
Itt a lista, decemberig terjedően kigyűjtötte a koma a szuverenitásvédelmi jelentésekből az e szempontból aggályos szervezeteket:
Bővebben…ostobaságok… 7.: te nem hiszel a klímaválságban?
A sorozat folytatódik! (A mentális egészség címszóval való visszaélések is ostobaságok, tehát a sorozatba valók – na, mindegy.)
Atyám az égben! Ez nem HIT!
Nem hivésről van szó. Amiket a világ állapotáról mondasz, az tudás legyen, másrészt hangsúly-hovahelyezés (mi a fontos). És ami a legnehezebb: a meggyőződéseidnek megfelelő döntések a mindennapokban.
Ha ilyenek nincsenek, akkor hallgass a klímáról. Bővebben…
kilencből öt tünet!
Tegnap volt az úgynevezett mentális egészség úgynevezett világnapja, mint azt tegnapelőtt megtudtam. Mesterkéltnek érzem a világnapokat, az ügyeket, és zavarosnak, gyanúsnak tartom a cégeket, influenszereket, kampányindító szervezeteket és a saját különlegességükkel hivalkodó júzereket, akik beszállnak, mert emberi jogi témának keretezik néhány ember nyomulását, meglovagolják és sápot szednek belőle. Ez az én hozzáfűznivalóm, még szombaton kezdtem írni, de közben eltelt a csütörtök is, tanítottam (este lett és reggel, és látá Éva, hogy mindez, ímé, igen jó).
Ha minden, de minden egyes jellemző illik az egyik ismerősömre innen, akkor mi a kérdés?
Ez megér még egy posztot a diagnosztizálgatásról, amelyet olyan agyi színvonalú emberek művelnek tele szájjal, hogy hú.
schwab richárdról
Én nem vagyok szakember. Csak felhasználóként tájékozódtam és írtam meg a saját, partikuláris és spontánul kialakuló életmódváltásomat: hogyan találtam utakat, a hajlamaim szerinti megoldásokat. Ezt osztottam meg, viszont nem mostanában kezdem, hanem tíz éve – és ezekre a beszámolókra sokan lettek kíváncsiak. Mindez spontánul alakult: sem guruskodni, sem mozgalmat szervezni nem volt célom.
Edzeni akartam főleg és kipróbálni új utakat. Viszont én alkatilag képtelen vagyok beosztást követni, előírásokat betartani, külső tekintélynek szót fogadni, engedélyt kérni. Csak a szempontok a fontosak, azokról mesélek. Nem is bírom a gurukat.
Azért írok a doktorról, mert sokan kérdezték, szerintem ő “jókat mond-e”. Nem azért írok róla, mert majd én is megmondom, avagy én mondom meg helyette, hogyan kell élni.
Dr. Schwab gasztroenterológus belgyógyász, és például ilyeneket mond:
https://444.hu/2024/09/16/dr-schwab-vs-schobert
Ilyen médiaközegben mondja:
A doktorra ilyen reakció is van:
Nekem eleinte Schwab egy sima, egyelőre (átmenetileg) óvatos vegánnak tűnt, aki nem meri kategorikusan megtiltani a húst, de azért céloz rá. Ekként lett a nyurga, bringás doki ennek a médiának a kedvence: ők az avokádó lattét megvédik Viktortól, de aki kellően öntelt és középkorú, az sörözik és vastag húsokat grillez; borízű. A bringája elektromos (Szily – hogy nem szégyelli?). A munkamegosztás jegyében a kis szorgalmas női munkatársaik, a tetovált, furcsán alternatív zsurnállányok hajlandóak a marhafingtól és a klímától rettegni, etikus vegánkodni, nonmonogámiáról, tudatos gyerektelenségről hadoválni, elnevezési kényszerrel.
Ezt az értékrendet én nem kedvelem, mert művi, városi, ellentétes az élettel és nem egyenes: azért hangoztatják ezeket, mert baloskodnak, ami azt jelenti, hogy mímelik és érdekalapon csinálják a baloldaliságot (liberalizmust). Az életmódi döntéseiket ideológiailag hozzák. A klímarettegtetés is ennek eszköze (“Donald és Viktor nem csinálja, akkor mi igen”); a tücsökevésen, az alternatív fehérjéken ők nem gúnyolódnak, mert azon a disznóvágó fideszesek szoktak. Ugyanakkor szó nélkül hagyják a kapitalizmus lényegét, a túlfogyasztást, a természettől való eltávolodást, az áruk, élelmiszerek agyonfekldolgozását, a materializmust, a pornót (mert nem valódi baloldaliak).
Majd ha lesz egy estétek, kedves újságírók, amikor nem valami képernyőt bámultok, akkor megbeszéljük.
A médiának ebben a szegmensében lett sztár Schwab Richárd is.
Már vagy tíz éve a bél–agy kapcsolat, a bélflóra az egész világon a vezető téma az életmódtanácsadásban. Schwab Richárd ennek az irányzatnak a hazai arca, erről beszél a legtöbbet. Jó látni, hogy nem látványember a média új kedvence, és nem is ad el fura élelmiszereket, tornamódszert, hanem orvos (bár én a fehérköpeny-tiszteletet is kritikusan szemlélem).
Mindenesetre progresszív, okos, illetve médiaképes: nem kellemetlen hallgatni, nem lesz tőle rögtön dühös az ember.
Azt hangsúlyozza, hogy együnk sok feldolgozatlan zöldséget és legyen gazdag, eleven bélflóránk. Ez fontos, és ugyan alapvető információ, nagyon is kell sulykolni az átlag magyarnak. Minden jó, ami nem gyorskaja, pékáru, üldögélés, bonyolult recept.
Miről beszél még Shwab?
Ostorozza a túlfeldolgozott élelmiszereket, nagyon helyesen.
A vörös hús sem jó, a szalámi még kevésbé. A vörös húsra (négylábúaké) az étrendem kialakításában én úgy tekintek, mint a legmagasabb minőségű fehérje forrására. a tetejébe még ízletes is. Az elégséges és jól hasznosuló fehérje nagyon fontos, és általában keveset fogyasztunk belőle – ezt még nem hallottam Schwabtól.
Vas, B12 is a vörös húsban van, illetve ezekből szívódik fel jól. Ezt se mondja. Nőknek nagyon fontos a jód, a szelén, a vas! (Pajzsmirigy, rendszeres vérzés.)
A kalóriacsökkentés a hosszú élet titka – egyetértünk, főleg ahhoz képest sok az evés, amennyit a mai városi ember mozog.
Beszél még a túl sok szénhidrátról, vércukorról, cukorbetegségről. Ez fontos nekem is, rendszeresen mérem az ébredési vércukromat.
Hagyjunk ki néha étkezést, ne ugrasszuk fel az inzulint – szintén fontos. Időszakos böjt, hosszabb böjt, sokat taglaltam. Nincs terv, szabály, de általában úgy alakul mostanában is, hogy délelőtt csak kávézom.
Aludjunk eleget, cirkadián ritmus. Ne ragadjunk éjszakáig mesterséges ingerek előtt:
Ne igyunk alkoholt, keveset se, mondja még Schwab, mert árt a bélflórának, nincs biztonságos mennyisége. Igen. Én azért néha szoktam, helyzettől függ. Bulikban nem tartózkodom tőle, és/mert nem is vezetek. Ez havi egy-két alkalommal jelent két-öt egység alkoholt. Nem vitatom, hogy egészségtelen. Elfogadom, hogy káros, csak ilyen az életem. Schwab hangsúlyozza, hogy több tényező hat: egy elzsírosodott májú embernek a tetejébe az alkohol igazán nem hiányzik.
A doktor biciklizik is a városban – rokon lélek. Bringázni hasznos, könnyű. Önkénteskedünk is a lányommal. Önmagában a bringa nem elég sportnak, de a semminél több.
Miről nem beszél?
Az izommennyiség és annak megőrzése nekem hiányzik, nem hangsúlyozza a kemény sportot. Azt hiszem, főleg arról beszél, amiket ő csinál a saját életében.
Amikor én az izmokat hangsúlyozom, egyáltalán nem a kinézetről, látványos fotókról van szó: a pompás alak csak mellékhatás. Nem is fogyásról. Az ízületi bajok és a csontritkulás megelőzéseként, illetve a szarkopénia ellen, hosszú távon fontos a nagy arányú izomzat fenntartása, és ez melós, az egész életmódunk ellentétes vele. Szerintem a doktor nem komálja “a gyúrósokat”, de ezt meg kellene tőle kérdezni. Ti hallottátok őt az izomról beszélni?
Az izomépítéshez és -megőrzéshez szükséges fehérjét be kell vinni. A növényi fehérje gyenge, nem teljes értékű, nem szívódik fel jól. Jaj, ne kezdjétek, hogy növényből is meg lehet oldani… ember nem komplettál, a vegánok se, mert bonyolult, nem finom, költséges. Erről se volt szó Schwab podcastjaiban (de egészítsetek ki, ha nem figyeltem). Növényt nem bírál a fehérje miatt.
Aki képes megenni annyi babot, lencsét, quinoát, amennyiben elegendő a fehérje, az 1. túl sok kalóriát visz be, és vele túl sok szénhidrátot, ami azt is jelenti, hogy SOHA nem fog beleférni a csoki, a datolya, a szőlő, 2. fingani fog, 3. a térfogat miatt nagy hasa lesz, kitágulnak a belei, 4. hiányérzete lesz, mert ezek nem finomak. De sok sikert!
Diana Ridgers instaoldaláról
Tekintélyes szénhidrát árán lesz meg a fingatós aligfehérje. Erre csak az állati élelmiszer a megoldás.
Nem számolgatok, de az álláspontom az, hogy a szénhidrát akkor is szénhidrát, ha zöldségből származik, és nem csak a cukor, a keményítő a gond. Mindből vércukor lesz. Nem jó a szénhidráttúlsúly, bármiből is legyen.
Szóval nekem a doktor túl növényi.
Szerintem kis térfogatú, kalóriasűrű ételekeket jó enni, mert nagyon nagy hasa lesz annak, aki agyonpakolja rosttal, nagy térfogattal. Ugyanakkor kell a zöld leveles zöldség és a keresztesvirágúak, naponta. Kéne erjesztett zöldségeket is enni, de én el szoktam felejteni.
Fehérjéből 2 gramm per sovány testtömegkilogramm kell naponta. Magas izomtömeggel ez elég sok állatevést jelent (140 gramm), és drága is. Alperes a blogján rendszeresen arról értekezik, hogy lazacot, staeket vacsorázik. (Viszont mennyi mindenre nem költünk!) Ne aggódj a vesém miatt, azt is nézetem, pompás.
Napi 6-8 tojás és állatból/húsból 25-40 deka egy étkezésre, a legegyszerűbb elkészítési módját választom (serpenyő, grill). Ma lazac volt. A hétvégén szarvaspörköltet ettem.
Ezekről nincs szó a doktornál. Nem lehet egészségtelen “a hús”, mert akkor az ember elemi biológiai szükségleteire nincs válasz. Az is egy álprobléma (Schobertnek ezt mondja is), hogy mindenből bió kéne. Sokan ezt kifogásként használják: ha a biozöldség drága, akkor oké a Tuc keksz dobozos-cukros kávéval tízóraira.
Nekem egy kicsit túl mesélős, ahogy Schwab fogalmaz. Én értem, csak nem sok a veleje. Szerintem amikor az InfoRádiónak beszélt a bélflóra gazdagításáról kb. két éve, ott a fűnyírás, fűtelepítés (baktériumtörzsek) metaforáit a műsorvezető sem értette.
Nem disszonáns hang tehát, csak hiányérzetem van. És nincsen benne semmi újdonság: itt a blogon a nyers zöldség, bélflóra, fermentálás, jó bacik tanítást rágtuk 2015-től, főleg Sue és Liv kommentelők szavait ittuk.
Nem vagyok orvos, sem tanácsadó. Mégis, aki jó életet, sportos testet, szép szövetarányokat akart, az itt és a könyvben már mindent megtalált.
Aki azóta se csinálja, annak nem új guru kell, hanem egy jó seggberúgás. Vagy anyagcserebetegség. Vagy engedje el a témát. Podcastoktól nem leszel egészséges.
Ne olvass! Itt se. Hanem eddz!
A szuperegészségről minden lényeges információ benne van a ketós könyvben. Több zöldséget eszünk térfogatra (de alacsony szénhidrátút), mint mást. Viszont sok zsírt eszünk, és elég fehérjét. Sokat mozgunk. Nekem a mozgás nagyobb hangsúlyú, nem csak városi bringa, és célom a magas izomtömeg megszerzése, megőrzése.
Enyhét és intenzívet is edzek. Életmódváltáshoz érdemes sokat, napi egy-két órát is.
A megállapodottaknak már elég heti kétszer fél óra magas pulzusú tevékenység, és mellé heti három-négy negyven perces kettes zónás mozgás. Ezen felül lehet a mozgásszervet is karban tartani: mozgástartományt növelni, nyújtani, tartást javítani.
Ha úgy élek, ahogy írtam, virulok. Annyira virulok, amennyire sikerül úgy élnem.
Az elmúlt éveimben bekonzervatívodtam: a letelepedett családos élet, a párkapcsolat hozott több evést, élvetegséget, lustább napokat, szabadidőnkben filmet, színházat. De mindkettőnknek fontos a sport, és szeretünk úgy kinézni, ahogy 2020-21-ben.
De szép is volt a fiatalság! Most egymást cukkoljuk, rugdossuk, együtt röhögjük ki magunkat, amikor egy Haagen-Dazs megint ránk veti magát. Aztán meg együtt futunk, túrázunk hosszút.
kötelező szűrővizsgálatok???
Kérdés érkezett e-mailben, amelyre a blogger válaszol rovatban kezdtem írni, de a terjedelem miatt ez önálló és nyilvános poszt lett.
Kérdés:
Néhány hete lábra kapott a hír, hogy jövő januártól kötelezővé tesznek több szűrővizsgálatot is (újakat, merthogy eddig is voltak kötelezőek), nagy összegű (húszezertől akár ötmillió forintig), ismétlődő (amíg az illető részt nem vesz) pénzbírság terhe mellett, és olyan rémisztgetések is vannak, hogy ezt majd leveszik a bankszámláról, ráterhelik lakásra, autóra stb., ha valaki továbbra sem vesz részt és nem fizeti ki a büntetést.
na és mi a baj ezzel?
…és amúgy miért érdekel ez az egész? Hadd károgjanak a klímáról. Járványról. A sport “káros hatásairól”. Testről, táplálkozásról. Nyekeregjenek csak, hogy melegük van és nem jutnak be szakrendelésre (tökéletesen megelőzhető, életmóderedetű) kórságaikkal!
Én nem károgok, nem szenvedek – és ha szenvednék, se kárognék.
Hanem cselekednék.
Utálom a károgást. Főleg akkor, ha lájkokért és szenteskedve csinálják. És én nem akartam úgy végezni!
De miben érinti ez az én életem? Bővebben…
mindenki bőszen pedofilozik: hú, ez az összemosás aztán rendkívül káros!
Összemosás – ez undorítóbban trendi szó, mint az oltakozás!
Itt egy cikk, tegnapi – a szerző, Fődi Kitti a leadben állítja: NAGYON VESZÉLYES összemosni a pedofilokat a nempedofilokkal. S persze ki más, mint Gyurkó Szilvia szakértő siet tisztára mosni a nempedofil visszaélőket:
…ezt lehet cáfolni?
A Családinet interjúját, mármint:
Nekem is küldik: ez azért ütős, annak ellenére, hogy ő írta! Van ezen fogás? Most mit mondjak? Kapásból tíz állítás simán hazug, meg a stílus, meg a téves pozíció, amiből beszél… és mögötte az ember is. Őszintétlen, felületes, önigazoló, téves, sunyi, pánikkeltő, hatalmaskodó, áltudományos, továbbá “a halál kultúráját” és az örömgyilkosságot képviseli.
Bővebben…Védett: nem, nem vagy rossz anya!
nincs olyan, hogy aszexuális!
Amiről a felvonuláson beszélnek, az szerintem nincs. Mindenki aszexuális, aki nem torzult el. A sérült emberek, akik aszexuálisnak nevezik magukat, különleges állapotnak, saját választásnak és méltóságteli identitásnak akarják beállítani azt, amit rájuk mért a sors. Hogy tudniillik nem érzik a lángolást.
Azért jött létre ilyen mozgalom, mert ma már nincsenek érvényes társadalmi ügyek, valódi forradalmak. Nem is mondanak semmi érdemit (de elérték, hogy róluk beszéljünk!).
Erre a videóra reagálok, a felvonulás 15-én volt, a videó 16-iki, egy nap alatt megnézték 110 ezren. Április 18-iki frissítés: 128 ezren.
Eléggé ugrottak rá a kommentelők is a YouTube-on és a Facebookon, és a felvonulás hírére, fotóira a 444-en is.
(Nézd meg, utána olvass tovább!)
Hát mi közöm a személyes életükhöz? Miért fáj ez nekem?
Ezt már kérdezték tőlem transzügyben. És ez megint elhallgattatás. Ócska trükk, éncsak bólogathatok. Állításokat kizárólag ők tehetnek. (Vádaskodnak.)
Hát pedig ez itt nem magánügy, hanem utcai demonstráció, közterületfoglalás, média és politika. Ezért reagál rá a médiafogyasztó és a köz. Nem fáj, hanem hamis és káros, illetve irritáló. Rengetegféle embert ismerek, abszolút nem szólok vele az életükbe, de ettől még a mézmázba burkolt hamisság nem lesz valódi, csak hamisság marad, és szabad róla beszélni.
Ez itt az ötlettelen LMBT maga. Már az LMBT is vérzik több helyen, hiányzik az azonos érdek, illetve rohadt unalmas, hogy ráérős emberek panaszkodnak folyton divatos ruhákban, a kultúra csúcsairól. Az aszex ügy meg szürke, semmilyen, állítás nélküli. Maci: “az otthonülők utcára vonultak a jogaikért.” #bestofmaci
444-es komment. Leegyszerűsítő? Egy: ez ilyen egyszerű. Kettő: a honfitársaink többsége ezt gondolja.
Az lett, hogy ki lettek röhögve a vonulók egységesen, és láthatólag már a videó készítői is röhögtek. A kommentelők bő humorral álltak elő, vagy magas minőségű szarkazmussal. Ez a komment revelatív, “nézőpontjaik kihívatlansága”, ez pontos: Bővebben…
fejezetek a blogger csodálatos, ijesztő, lélekemelő történeteiből 9.: az éhező, dühös olvasó, meg a kommentelő, aki szerint meg kéne ölni a gazdag, henye bloggert
Mi történik veled tíz év alatt, ha van íráskészséged, gondolataid, kitartásod, segítőkészséged, empátiád, elveid, és egy olvasott, aktív blogot hoztál létre?
Ha nem hal el, akkor tönkreteszik.
Végül nem tették tönkre. Pedig nagyon rajta voltak.
Élvezi az ember a blogját, amíg lehet. Hogy jönnek, szeretik, annyira rezonálnak, közös élmény sejlik fel. Kapcsolódnak, kedvesek, viccesek. Aztán törvényszerű, hogy néhányan részt kérnek, közös munkának állítják be a sürgölődésük révén. Fontoskodnak, rátelepszenek, tolakodnak, elárulnak, megaláznak. Akkor megretten az ember: ennyit nem ér.
Ez se lett. Változások lettek. Átalakítottam, amennyire muszáj volt.
Vagy elmenekülsz. Megőrülsz. A látványosan innovatív, autonóm embert az őt sztárolók, esetleg az eszmei közege kicsinálja. Mindez a közösségi média húszas években tetőző válságának egyik tipikus jelensége.
Aztán odaírják: haha, tönkretetted az életed! Milyen a híred! Miközben ők remélik, vágyják, hogy tönkremenjen, ők rontják, kavarják a szart.
lehet, hogy a blogodból egy csomó előny származik, de ez eltörpül amellett, hogy elbasztad vele az életedet és a jövődet. mert a kezedben minden savvá válik. a híred rettenetes. ja, és a rajongói bégetés sem használ úgy általában senkinek.
amúgy te írtad, hogy esélyed nincs autót venni, csak akkor még nem voltál így szétcsúszva, nem volt ez az állandó erőfitogtatás..
nem, nem vagy tehetségtelen, de a gyűlölet pörget, abban meg elsistereghet a tehetség.
Írsz, behunyod a szemed, hallod a robbanást, zuhog a por, a törmelék, csend lesz, kilesel az ujjaid közül, írsz, rájössz, elmeséled, bíróságra mész, tiltasz, takarítasz, újra írsz, megint robbanás. És amikor megérted mindezt, miért, kik, hogyan, akkor már a tetteiddel, deklarációiddal azt gyógyítod magadban és a világban, hogy annyit bántottak. Az nagy erő.
Mert eleinte ezt nem lehet érteni, felfogni. Hogy miért, mi a baj velem. Nem csak unatkozó névtelenekről van szó. 2012 őszén-telén volt egy nemes ügy, közösségileg segítünk valakinek. Sokkal visszafogottabb voltam, nem volt semmi ugrálás, épp akkor halt meg a férjem. Szóltam, hogy Minden Áron, a fantom, akit abban a közösségben ismertem meg, durván zaklat engem és az olvasóimat is, szexuálisan. Jaj, nem kell komolyan venni! Elhordtak mindennek.
Kiutáltak onnan. Nők. Volt főiskolai tanárom is. Az alapító: rangos költőnő. Waldorfos anyatárs, a fia az otthonomban ette kézzel a tejfölt (s mivel ezért szóltam, mert kente is mindenhová, azóta gyűlöl). Kiröhögnek, meghazudtolnak. Ugyanaz a dinamika: hatalmaskodás, gúny, alázás.
Vannak pillanatok, amikor a sunyi szövegeikkel, sötétből sutyorgásukkal magad ellen fordítanak, szinte megőrjítenek. Ijesztő, hogy ennyire vehemensek, ennyire erőltetik a hatalmat a lelked, legszebb kincseid fölött. Mi ez a szenvedély, ez a részletesség, ez a rajtakapó hév, ez a sok néven irkálás, a nyolc évig leső indulat, a perindítás? Milyen életetek van nektek?
Évek telnek el. Ha még életben vagy, és ráébredsz, mit tettek veled – lassú folyamat –, akkor megerősödve kiállsz, regénybe gyúrod, és annak elképesztő ereje van.
*
Ez most egy enyhébb sztori: egy, a saját szerepét és az én felelősségemet félreértő olvasó a válságos (-nak előadott) élethelyzetében vádaskodik, mire is fura dinamika indul el a kommentelők között, én pedig megértek valami fontosat.
Sokan töltekeztek itt, értették meg az életük folyamatait, a céljaikat abban a nagyon őszinte időszakban, amikor sikerült személyes tónusban, revelatív módon, nyelvileg élvezetesen igazat írni nőségről, házasságról, anyaságról, kételyekről, képmutatásról, önazonosságról, tehát 2013-14-ben. Hozzáteszem: béke akkor se volt, akkor a sértődött mamamik fúrtak, meg az antifeministák.
Ekkoriban egy új vallás lendülete, megrendültsége és személyi kultusza övezte a blogot és a bloggert is. Ez példátlan volt, ez visz ma is, és azóta se láttam üzleti érdektől mentes, agyas blogot, amely akár csak hasonló dinamikákat indított volna. Elbírhatatlan mennyiségű visszajelzés, simogatás, érzelem jött minden nap, órákat töltöttek itt, éhezték az új írásokat, kommenteket. Elképedtem: ilyen hatást váltok ki? Nem ez volt a cél, nem is lehet, én csak írtam, érzésből. Volt borzadozás, pletyka, indulat is, vicces, élénk, okos, őszinte kommentek keveredtek hatalmaskodókkal. Én igyekeztem nagyon jóindulatúan viselkedni, kedvesen, segítőkészen, szerényen. Csak akkor lettem morcos, ha elevenembe haraptak (magánélet, János, nőgyűlölet, a blog mint értékes entitás kétségbe vonása, elolvasás nélküli leszólás, férfifölény).
Az egyik ilyen töltekező, M., aki sokszor írta, mennyit adnak neki a szövegek, visszanézett később, 2015-ben, már a Nagy Blogszakadás után. M. történetünk apropója. Főszereplője én. De még egy kicsit jellemzem a korszakot.
2015-ben én már másról írtam: a feminizmus válságáról, a saját érzelmi életemről, iskolai helyzetekről és sokat a biohack (edzés, testátalakítás, böjt) felismeréseimről. Addigra ugyanis tömegmozgalommá vált a férjek szidása, és az új blogokon üveggyöngyre váltották. Látva a szemérmetlen koppintásokat, ostoba leegyszerűsítéseket, uszításokat, gyenge jellemeket, az ott lelkesen tapsoló régieket, a gyanakvó rosszindulatot, megcsömörlöttem a kontentversenytől, a “tohonya a férjem, üvölt a gyerek, nem megy a szex” indulatoktól. Pedig igény lett volna rá, jött volna talán még kétszer annyi, felvillanyzott olvasó. A probléma ugyanis örök, a szembenézés, jó mondat és őszinteség pedig e témában ritka. Ami ma traumaírásként megy, amit oktatnak is (író bácsi, ügyeset írtam? kérem az ötöst!), az nem csak fogalmazásszagú, hanem hiú egoizmus is. Rosszabb esetben, mint az abortuszos könyv, politikai agenda. Nem segít senkinek.
De én már nem tudtam olyan régieket írni. Csak azt, ami láva. Hevít, árad belőlem. Feladatokat végezni nem tudok. Népszerűségért egyenletes viselkedést előadni sem.
Nekem csak az írás (és a színház, a sport) az állandó szenvedélyem. (Voltak rövid, heves mániáim: Michael Jackson, böjt és aszketikus edzés, rajzok.)
2015-ben frissen voltam a testátalakításomban és a ketogénben, értekeztem a testképemről, az edzőteremről. Ez a téma is revelatívnak bizonyult, és vonzott egy másik, részben új olvasói csoportot. Írtam arról is, a női média és a body positivity hogyan hazudik. És megint megtörtént szépen sorban: rajongás, hála, nézegetés, koppintás, harag.
Fura életvitel volt, az biztos. Ma ehhez képest nyugis, besimult, két gyereket nevelő (a harmadik közben felnőtt) anya vagyok, nem állok kézen bárhol, nem megyek bele fura viszonyokba olvasókkal, tartós kapcsolatban élek betunyulva, lett okostelefonom, még néha sorozatot is nézek, no lám! Akkoriban a fotóznivaló forma, a teljes testi boost ára az volt – egyedülálló szülőként, két kisgyerek és egy nagyobb mellett –, hogy naponta három-négy órát edzettem intenzíven. Nem tudtam leállni, ehhez igazítottam az életet. Akrobatikáztam, súlyt emeltem, futottam, szaunáztam. Ehhez illőeket ettem, nyers tojást, kókuszolajat, magpépeket, extra kajákat.
A sport volt a szenvedélyem. Nem néztem, az új téma hova pozicionálja a blogot, mit szólnak. A szerelmem is visszajárt (azt nem tudom, már ekkor zsizsegett-e másokkal rólam), egyben jelezte, hogy az edzésszenvedély idegen az imidzsemtől:
Én nem akartam edzővé, sem kajaguruvá válni, se pucsítani, csak arról meséltem, hogy rájöttem az örök élet titkára, és könnyen megy, nem szenvedés. Flow, isteni lendület. Engem két nagy fájdalom űzött, abból lett a csoda: a gyászom és a későbbi szerelmem árulása. És amikor meséltem a posztokban, hogy böjtölök, jégszaunázom, edzek, miket eszem, a kövérek írták, őket ez nem érdekli! És elpályáztak. Ki harsányan, ki csendben.
Eltűnődtem: mi a feladatom, mit várnak tőlem? Mindig írták, hogy segít a szöveg, az őszinteség, aztán paranccsá vált: arról írj, amire szükségünk van! És főleg: osztozz a női balsorsban!
Szoktam gondolkodni, hogy az ítéletük a bikinis kézenállásaimról (stb.) magyaros, nélkülöző kicsinyesség-e, azaz: a ma kedvelt, angol nyelvű radfemjeim, jóléti országok lakói is ilyen savanyúak? Ők mit szólnának, hogy jó csajként mutatkozom a teremben, lustának nevezem a fintorgókat, és izmos csávókkal barátkozom, esem új szerelembe?
Volt már “nem gondolsz a szegény nőkre!” vád. De ki az, aki ilyen színvonalon olvas, gondolkodik, mint ez a blog, és közben ennyire elképzelhetetlen neki ez a középosztálybeli hobbi?
A testprojektem első fél évében fegyelmezett és szerény voltam, rejtőzködtem, nem is ébredtem rá, milyen alapvető és hosszú távú a változás. Aztán 2015 tavaszán kiömlött a téma, és 2019-ig uralta a blogot. A kísérleteim mellett olvastam angol szakirodalmat és magazintartalmakat, hoztam az alternatív információkat, hogy nem kell ötször enni, nem szükséges gabona, így hat a testre a sok futás, így meg a súlyzózás. Terápiás is volt ez, magamnak is dokumentáltam, mi történik. Hogy elhiggyem: igen, csak úgy, spontán lendülettel jelentőset alkottam. Ezt nehéz volt elhinni, a belső kételyek és az állandó basztatások miatt, megírtam újra meg újra – ezt nevezték bizonygatásnak. Tényleg bizonygatás volt, csak nem volt rosszindulat benne. Énerősítő volt. Ekkor már nagyüzemben zaklattak névtelenek.
Később az álszenteknek, gyalázkodóknak, feminizmussal zsarolóknak élvezettel írtam: nézz már magadra, ötszáz méter lefutásához nincs benned kitartás. (Ennyit arról, hogy számít-e, ki mondja a kritikát, vagy csak az számít, amit mond. Nagyon is számít, miből beszél: akármilyen elvbe csomagolja, az ilyennek az a kiindulópontja, azért és arrafelé elfogult, hogy ő maga nem boldogul a testével.)
Nem csak idegenek maceráltak. Az érdeklődő, jó ismerősnek számító, edzéshez csatlakozó, engem kérdezgető nők is kalkulálgatták. Ő ezt nem engedheti meg. Tapinthatóvá vált a rosszindulat, én titokban netán dúsgazdag vagyok, na, úgy könnyű. Erkölcsi érdemet tulajdonítok holmi külföldön futott maratonnak!
A lényegi különbség köztünk nem a pénz volt, hanem az, hogy nem fűlt a foguk a lemondáshoz, a sporthoz.
Megzavarodtam a sugalmazások, az ellenségesség miatt. Baj az, ha virulok? Nem ellenük van. Meg zsebben turkálni? Én vagyok a gonosz luxusbudai, ők a jók és szegények? Végül levontam a panaszkultúra torzításait (annyira senki sem szegény, mint amennyire sír, én meg azért tűntem ekkora Hedóniának, mert nem írtam a kisebb problémáimról, nem is tulajdonítottam nagy jelentőséget nekik → dicsekvés), és elővettem a tényeket. Ők kétkeresős családban élnek, 0-1-2 gyerekkel, segítő szülőkkel, és sérelmezték a mogyoróvajat, Nike cipőt. Ti többől éltek. Nem stresszeltetek fél évig az onkológián, nem költöttétek alternatív szerekre egy kisebb lakás árát. Engem nem zavar, ha nem veszel mogyorópépet, de ne feketíts be. Nekem ez gyógyulás, egy durva betegségből, és öröm. Pénzed még több is van, csak más a preferencia.
Ebben a hangulatban, 2015 őszén elemeztem az éhséget mint biokémiai jelenséget itt,amikor is jött M. Amúgy nem volt aktív kommentelő, rég nem írt ide.
Kész vagyok! Folyamatosan ment fel bennem a pumpa és nem azért, mert nem tetszene a téma… Érdekel és nagyon is szeretnék eszerint élni, de én most konkrétan azért vagyok frusztrált, mert éhes vagyok, nincs a számlámon már annyi sem, hogy kaját tudjak venni. Négydiplomás, három munkanyelven dolgozni képes, nemzetközi szakmai tapasztalattal rendelkezõ jogász vagyok. Van egy hároméves gyerekem. Évek óta próbálok állást találni, több száz sikertelen pályázat után még mindig állás-és jövedelemtelen vagyok. És ma, ahogy olvasom ezt, igencsak frusztrált és ordít bennem, hogy itt mostmár talán végképp valami elképesztõen pofátlan luxusproblémán lovaglás lett a téma… Bocsánat. Én kérek elnézést… De valahogy nagyon elment a kedvem a blog olvasásától. Pedig nem a téma lenne ellenemre, sõt! Csinálom én, csak ma az éhségtõl annyira gyenge voltam, hogy nem bírtam felhajtani a bringát egy icinke lejtõn sem és sírva fakadtam. Szeretném tudni, hogy hogyan lehet ezt csinálni? Tényleg hogyan? Én még egy gyereket se tudok eltartani, jövõ hónapra nincs meg a lakbér ára sem és tényleg már fejreállok, hogy találjak egy állást, de sorban csak elutasító válaszlevelet kapok. Bocs, de ma iszonyú dühös vagyok az efféle diétás luxusproblémákra!
Még egyszer: ő nem barát, nem ismertük, nem volt blogfinanszírozó sem. Csak pár rövid kommentet írt évekkel korábban. És ócsárolta a témámat, a blogot, ránk öntve a kínját.
Szerintem, mondom ma, úgy lehet csinálni (bármit), hogy nem viszonyítgatsz, hanem mindenki a saját életét éli, azt oldja meg, a lehetőségéhez igazítja a céljait. Nem költözik külföldre a semmibe…
Jellemző módon az “éhezem”, “gyerekem van” hívószavakra azonnal ugrottak az erre kapható, segítő szindrómás nők. Meggondolatlanul (az én accountomról) kommentált felháborodásában, hogy minek basztatnak, akkori bonyolult kapcsolatom is, Zoli. Jól beszólt amúgy, dühös volt az átlátszó manipuláció miatt. És, vesztére, megemlítette, hogy ő pszichológus. Akkor rákezdték, mennyire érzéketlen, és én is miért nem vagyok empatikus?
Ez a helyzet a ma szokásos, netes hatalmaskodás teljes dinamikáját megmutatta. Légy áldozat, nyavalyogj, vedd át a hatalmat, és feketítsd be azt, akinek a vérét szívnád.
Én habogtam. Javasoltam, legyen külön oldal a bajba jutottaknak, neki küldjék a blognak szánt adományt, én is küldök, segítünk M-nek is, felelősek vagyunk egymásért… Csak ne itt, itt más a téma. Zavart, hogy éhezési zsarolással így el lehet vinni a témát, amelyre eredetileg kíváncsiak voltak. Vagy nem? Már nem tudom. Mit akartak tőlem?
Őrjöngő kommenteket kaptam.
csak azért nem mondom, hogy rohadj meg, mert már elevenen rothadsz. tolhatod a mogyoróvajadat föl a picsádba, mást úgyse kapsz oda, jellemnyomorék gonosz pióca.
hogy te mekkora féreg vagy már?! van pofád határokról beszélni annak, aki éhes? te állandóan és kizárólag csak magaddal vagy elfoglalva? dögunalom picsa, és még mentegeted a haverodat, fujj, undorító vagy
te már rég tönkrementél, évtizedekkel ezelőtt, te érzelmi egysejtű, csak pörgeted a semmit, magyarázkodsz. ugyanaz a három újracentírozott bejegyzés… a levegőt markolászod a poklodban, te lelketlen szörnyeteg.
akárhogy cifrázod, szaglik az izzadság, amivel próbálod fenntartani a látszatot. voltaképpen egy magányos, anyagi problémákkal küzdő, öregedő luvnya vagy, akiért nincs jelentkező. nem is lesz, meg is eheted az ugrálóköteledet.
a kávépénz soványka, fix állásról ne is álmodozzál, normális cég nem alkalmaz olyat, akivel tele van a net és ÍGY.
jó lenne egy autó is, mert a fél életed elmegy a közlekedéssel, de esélyed nincs rá, ezért savazod. írni nem tudsz, ez azért kevéske, de bizonygasd csak, még nem az egész ország röhög rajtad.van isten. úgy kellett neked, hehe
Onnantól én lettem a téma. M-nak segítség jár, kész (nem kérte és nem fogadta el), én meg vagy segítsek vagy hallgassak. Nem írhatok, nem húzhatok határt, mert aki elesett, az érinthetetlen.
Megindult az áradat a normális kommemtelőktől is, na, megvan, elkaptuk a nőt: azt elemezték, én hogy reagáltam, és hirtelen rájöttek, igazából a böjt, böjttörés tényleg luxustéma. Hogy telik nekem ilyesmire, miért járok étterembe, mennyire érzéketlen vagyok.
Hahó, suttogtam. Én nem ismerem M-t, megdöbbent, ahogy átkozódik. Őszintén szólva, menjen a picsába. Sem segíteni nem dolgom, sem a kedvére írni a blogot. Miért nem írhatok a témáimról? (Mi dolgom nekem Gumiszoba gyászával is? Mit keresett itt? Én nem törődtem vele. Aki tragikus bajban van, miért az én blogomat bújja, kommenteli?)
Aztán megértettem. Nő vagyok, nem lehetek “érzéketlen”. De ez csak ürügy, ők is érzéketlenek, sőt. Én egyedül vagyok (mert viszolygok a táboroskodástól) és tudható a nevem. Ha én a véleményemet akarom írni, a saját dolgaimról (nem ám M-ről), és az nem őket igazolja, akkor bármilyen ürügy jó lesz. Nem lehetek olyan édes és nyájas, hogy ne tituláljanak gonosznak, luxusbudainak, ne legyen lejárató kampány. Valamit úgyis találnak, hogy ha nagy a kontraszt közöttünk, akkor gonosz sorokkal intézzék el.
De az igazságom ettől nem sérül. A mondandóm. Amiket felismertem, amik történtek tényszerűen (és ők meg attól olyan agresszívak, hogy azt akarják letagadni).
Én nem vagyok pszichológus, sem segélyszervezet, és ha az lennék, nem dolgoznék ingyen. Nincs kedvem a női összeborulás jegyében idegenek kínját magamra venni. Tán van annak a gyereknek apja is. És ahova írtok, ahova kapcsolódtok, az én blogom. Nem komálom, ha szapulják a blogom, szenvedélyeim. Főleg ha olyanok teszik, akik adnak arra, hogy ők igazat mondanak, méltányosak, nem agresszívek, illetve korábban elismerésekkel övezték a blogot.
A kommentelőt nem állítanám középpontba (nem halt éhen), nem is tekintek rá olyan lesújtó megvetéssel, mint a dívára vagy a maratonomat tönkretenni igyekvő, pszichopatamód sunyi Villőre (ami a blog legdöbbenetesebb története, a bejegyzés végén). Itt az a lényeg, hogy az “éhezem” szövegre adott reflexek egyszerű álruhái voltak annak, hogy tömegek méregettek és akartak valami könnyű, kézenfekvő érvet, hogy nem, amit én, azt ők nem, mert nekik nehezebb az életük, és én meg gonosz vagyok.
Egy általában figyelmes, eszes kommentelő valami erdélyi faluban, borzalmas férj mellől, behízva elfantáziált arról, hogy jön a teljes társadalmi összeomlás: az éhes vadidegenek engem majd megölnek, ez pedig igazságos. Mintegy mellesleg, mert amúgy igazam volt abban a helyzetben, de ők meg, ugye, mélyszegények, és egyszer majd megkapom. Én, aki itten luxusban fut, böjtöl, szalonnázik. Én tehetek róla, nyilván. Nem a kormány, a gyámhivatal, az önkormányzat, nem a szülei, a férje. Az egész élete. Nem: én, az idegen.
Ez a beteges irigység jellemző arrafelé? Minden önreflexió nélkül? “Elfogyott a türelem.” Hozzám aztán nem kell türelem. El is veheted tőlem a kalóriadeficitemet, a fejemből a regény sorait, az akaraterőmet… Beleírtam egy kicsit. Gombotz a kommentelő, jellemzően kötözködött.
…de akkor ráhívod a rendőrt, és börtönbe kerül. Én ugyan nem sétűltatok ilyennel kutyát! Hanem hogy kicsit sem szégyellik, hogy a másé kéne, az letaglózott.
Élesen láttam, mert kiélezték nekem, hogy mi az én dolgom, mi nem. Ez is olyan történet volt, annyira döbbenetesen viselkedtek, hogy lefoszlott rólam a magyarázkodásból megint nagy adag.
Ma már nem ír nekem senki ilyeneket.
csak az olvassa. én szóltam 