valaki útravált belőlünk

Maggie vendégposztja. Kit sirat, mit sirat? Írjátok le ti is az élményeiteket, engem nagyon megérintett!

Akkor már elég csórók voltunk. Még épphogy nem lógott kis semmink a gatyából, de a határán táncoltunk. Bővebben…

de nekem első

dühösnek tűnő, fájdalmas bejegyzés

Az én első és egyetlen házasságom a férjem harmadik házassága, és mégis mindenki miattam csóválta a fejét.

Volt ez a hamiskodás, “Lilla történetét lejegyezte”, “István”, jézusom, ilyeneket kellett trükközni, voltaképpen ezért lettem én inkább blogger, és az ilyenek miatt van beakadásom a magazinokkal. Bővebben…

mondjuk el még azt is

…egészen? Vagy csak félig? Szorítsuk tenyerünkbe a pihegő befejezést, csillogjon a rémült szeme ott, és majd egy másik bejegyzésben repüljön csak a magasba?

2007 júliusa van, nagy forróság, van egy szeretőm Bővebben…

lekéstem

Judit, a drága Judit, nyári olvasó, aki egyszer eljött hozzánk családostul, elkérte a Kevint, és elhozta helyette Lionel Shriver másik, Ennyit erről című regényét, amelyben egy férfi ápolja rendíthetetlenül a rákos feleségét — János olvasta még –, Judit ezt írta a férjem haláláról szóló bejegyzés alá:

Veled vagyunk, amennyire ilyenformán lehetséges.
(Az Ennyit erről nem kell vissza. Már tudom, miért vettem meg akkor.)
Ölellek.

Judit nagyon beteg lett.

Előtte ült egy hosszú októberi délelőtt Babadáviddal a Villa Bagatelle-ben, elugrott a munkából, csak úgy, hogy be tudjak menni aznap is Jánoshoz.

Írt nekem és írtam neki időnként. Tekintetes vizsgálóbizottság, én majdnem elmentem Judithoz, de pont bevitték a kórházba, írt, hogy majd máskor.

A micsoda különbség alá írta fenchurch-Kata a gyerekeiről:

…egész velük töltött életemet végigkísérte az a tudat, hogy ha velem történik valami, akkor is boldog, egészséges, normális felnőttek lesznek, legfeljebb másképp lesz levágva a hajuk, mint ahogy nekem tetszene.

és erre Judit:

Én (…) ettől a mondattól bőgök most, de nagyon…!
Különben hasonlóan érzem, de mégis, LÁTNI AKAROM azokat a frizurákat, és ígérem, egy rossz szót se szólok rájuk!!!

A majd máskort forgatom április óta, írok, ír, és telnek a hetek, megyek majd, Judit.

Nyár közepe van, belém hasít: de hát Judit? És a facebookos idővonal tanúsága szerint Judit május legvégén már halott volt. Lekéstelek, Judit, nem látlak már.

Judit utolsó kommentje május 6-iki — a miénk a jövő alá írta. Édes Istenem.

Judit, gondolunk rád és gondolunk a tieidre, és itt vagy velünk a blogon.

apáim voltak

A bejegyzés az apám lehetne kérdésfelvetésének folytatása. Közben holnap lett — jöttem vonattal hatszáz kilométert, mentem biciklivel harminchármat, fáradt vagyok.

Apáim voltak — avagy milyen volt ezekkel a férfiakkal élnem. Ma szeretem őket: 1. kivételesen (de ő még olvashatja); 2. örökké.

Apám volt-e? Volt, van, keserves, idegen, rögeszmés. Lett helyette két másik.

Nem, az ember az apjakorú szerelmével nem raftingolni megy, és nem is őrjöngi át technopartikon az éjszakát, meg hajnalig se sokszor faljuk egymást, de nekem nem is ez hiányzott az élet teljességéhez. Az én nem dohányzó, éjjel alvó, egyetemista jókislányságomnak más kellett. Bővebben…

az olvasó kérdez

Milyen volt Csíkszeredában?
 
Most jöttünk haza hálókocsiban, amit már hetek óta emleget Julis meg Babadávid, hogy olyan lesz, mint amikor Pemzli papa utazik a Tesz-Vesz városban, és leöntik a kabátját levessel. Végül sokkal viccesebb volt, mint a nappali odaút, pedig az is tréfás volt: Bővebben…

az erőszak természetrajza

Fáradt vagyok és furcsán szomorú. Nem fényezem magam: ilyen vagyok. Tanár létemre. Ez hangzik el. Bővebben…

a gyász színe a narancssárga

Jaj, olyan vagyok, mint egy paródia. Egy Szex és New York epizód szex nélkül, Budapesten. Én már ilyen sztár vagyok, vagy mi, tegnap például magazinfotózáson voltam, és ott tizenkét centis magassarkú volt rajtam, szellőfútta fürtök és rafináltan láthatatlan smink. Bővebben…

begyűjt minden elszállt lufit

Ma lettél, leszel harminchét éves.

Igen. Prímszám. Délután leszek. Öt óra előtt hat perccel.

Milyen érzés?

Nem bánt most a szám. Minden jó. Bővebben…

az én anyáknapjám

Tavaly még így, most már másképp.

Az én anyaságom az most olyan, hogy legyen már csönd. Legyen papucs a lábakon, ne sikítson és sírjon senki olyan másfél percig, ne kelljen ennyiszer legóra és üveggolyóra lépnem, ne keressem a sálaimat, amelyekbe rettentő fontos volt felöltöztetni a Dörmi mackót. Bővebben…

nosztalgiadiszkó

— színes fények és külföldi számok —

Mi megint utaztunk négy napot, a festői Bükkbe. Épp egy éve jártunk itt még Jánossal és a két kicsivel. Kedden volt ötéves a lyány, torta, minden. Nagyon exkluzív az egész, afrikai dizájn, sivatagsárga épület, medence, “mókuscicák” (szurikáták). Miután tavaly túlvoltunk a sokkon, hogy Afrika a nemzeti park bejáratánál, János komolyan szemrevételezte az épületet, és azt mondta, pedig ő nagyon szigorú szemű volt, hogy meglepően igényes és következetes az anyaghasználat, nem tud hibát mutatni a térben, írni is akart róla, fotózott sokat. Persze lehet, hogy ezen a sokkon nem lehet túllenni. Nem írta meg végül.

Nagyon szeretem emlegetni Jánost, nem bánjátok? Bővebben…

tavasz van, gyönyörű

Hát nincs, bár szerdán, ahogy kivittem a szelektív szemetet, rám ugrott hátulról, de fűtés lett (nem volt, aztán lett, aztán megint nem — háromszor járt itt két hét alatt a szerelő)! Írok egy olyan bejegyzést, amelyik nem akar semmit, Semesének. Bővebben…

a társadalom visszavág

avagy: a Feri, amint kondole- és gazsulál

Jaj, vártátok a hajnali bejegyzést, szépen kialakult ez, hogy öthúsz és ötnegyven között jön, ahogy a csillag megy az égen, egy kis ráhagyással, mert úgy érdemes, de az élet bonyolultabb. Olyan is volt régebben, hogy a szombat kommentelőnap. Ehelyett minden nap van valami, néha lerágott csont. De jó az néha. Csak én szeretek tartalmasakat írni, igazán, telibe, nem megúszósat.

Ma kettőkor dobott ki az ágy, annyira el vagyok maradva a blogon kívüli munkáimmal. Kezd húsba vágni a felismerés: nem tölthetem a napomat azzal, hogy trollokkal vitatkozom. Bővebben…

naplórészletek

2012. október 25. F. jött, itt volt a gyerekekkel, végre elszabadultam. Mondjuk késett, úgyhogy a body artra nem jutottam be, de voltam a kórházban. Kapott vért, sokkal jobban van.

2012. december 7. Milyen kedvesek S-ék, mennyit segítenek, nem tudom, nélkülük hogy intéztem volna el a temetést.

Bővebben…

a sorsom szépsége

ez is 2012. őszi, a férjem utolsó napjaiban

Mi van ezzel a jelszótémával? Bővebben…

a férjem verse

Lógok a blogon
(az én bloggeremnek)

Blogger lettem, e régi vágyam
beteljesült és rámtaláltam.
Írok éjente hajnalig,
jaj, nem bírok mást (csak alig),
jaj, csak ne hívjon férj, gyerek,
ülök a gépnél, úgy megyek.
Ülök a gépnél: blogolok,
érzem, ez végre én vagyok,
aki mindig lenni akartam,
szeretve csügg a világ rajtam,
mert mi nem vagyunk többé ketten,
egyek vagyunk e szerelemben.
Írom a blogot és ő ír engem,
egyre teljesebb enged lennem,
megnyit, felfedez, örül élnem,
megszüli rég túlhordott énem,
s követeli folytonos jussát,
az ujjak nem lehetnek lusták,
ha Jakab alszik, vagy tépve szop,
foggal, körömmel alkotok.
Tudom, írom, hogy függő lettem,
aki szeret, függővé tettem,
a gyermekzsivajt ágyba fojtják,
látom, ugrik az olvasottság.
És minden szó helyére csusszan
a gondolattal párhuzamban,
csak nézem: nincs erőlködés,
úgy vág az agyam, mint a kés,
a blogom mint a penge, vág
ébresztve alvók tudatát.
Csak az olvassa blogomat,
akit nem rettent gondolat,
aki magába nézni kész,
maga köré is látva néz.
Csak az olvassa blogomat,
ki tudja, önzetlenül ad,
dicsőség mézét gyűjti bár,
de célja, hogy társat talál,
tudja, miből támad remény:
ha több lélekben gyúl a fény,
s a növekvő számoszlopokban
egyre több lángocska lobban.

július 20. délután
Siesta sanatorium, 4. ép. C2, 3. sz.

(Mármost ő engem nagyon önzetlennek és afféle aktivistának lát: én leginkább nem másért, csak az jó hírért, névért, s az szép tisztességért írok, de a vers megható nagyon.)