Összefoglalom mindazt, amit fél szemmel és teljes testtel megfigyeltem a hónapok alatt — amitől szeretek egy edzőterembe járni, egy másikba meg kevésbé. Bővebben…
a nagy teremteszt
105
én kategória bejegyzései
derék jó mesteremberek
Nem annyira kenyerem a Schäffer Erzsébet–Bächer Iván-típusú nosztalgiázó, lokálpatrióta jegyzetglosszatárca, mert könnyen csúszik át modorossságba, de erről, ami napi élményem lett, nem bírok nem írni.
Lassacskán lett napi élményem, nem az van, hogy már a szüleim is: az icipici, évtizedes, helyi üzletecskék, szakmák, hozzáértések. Megoldhatatlan apró-cseprő gondjaink hű megoldói. Talán csak akkor vennénk észre, hogy Ildikó röpködő-gondos keze mennyit tett hozzá észrevétlenül a hétköznapjainkhoz, ha többé egyszer csak Bővebben…
annyira megváltozott minden
Minden évben, de tényleg, amióta az eszemet tudom, anyám a csak rá jellemző, elpusztíthatatlan mosolyú kedélyességgel azt mondja május első napjaiban:
12/24/33 (…) éve ilyenkor még nem tudtam, hogy fiam lesz-e vagy lányom.
Ez úgy, hogy van három bátyám, és ő lányt is szeretett volna. Bővebben…
ki a felelős
2015. májusi, elég jól sikerüt publicisztika, de ha lesz időm, meghúzom 🙂
Ki a hibás, ki tehet róla, hogy itt tartunk, hogy ilyen vezetőket választ az ország négyévente, és hogy a nők helyzete még mindig siralmas, sőt, egyre siralmasabb: esélyeiket rontó, a visszaéléseket konzerváló döntések születnek sorra?
Mi lesz, ha senki se szól, ha nem tiltakozik a nyomorító intézkedések ellen, nem jelez vissza, amikor gázosan nyilatkozik a Nagyhatalmú?
Azt mondja egykori olvasónk amúgy radikálisan, hogy a férfiak felelősségét már eleget firtattuk, igenis részesei a helyzetnek azok a nők, akik a jelen Rend haszonélvezői, a többi nőnél befolyásosabbak, nagyobb a mozgásterük, több az erőforrásuk, és akik ezt az előnyt nem a nők javára, csakis a saját karrierjük, további előnyszerzésük érdekében vetik be, a többi nő rovására.
Ők a nők elárulói, ők a kápók, és ő ezeket utálja is, idegesíti a létezésük, mert mindenhol ott vannak, és számon kellene őket kérni.
Ezt persze sikerült úgy megfogalmazni, hogy minden, egy kicsit is igyekvőbb, sikeresebb, szerencsésebb nő szarul érezze magát, és azt keresse, vajon mikor, mely tettével, megnyilatkozásával nem felelt meg a Big Sister tekintetének. Civil szervezetet kellene alakítania? Első helyre kellene helyeznie az életében a nők, más nők politikai helyzetének javítását, máskülönben nem tett meg mindent, amit megtehetne? Ha nem ért egyet egy nővel vagy nők egy csoportjával, akkor elárulta a feminizmust? És: szabad-e bírálni, elégedettnek lenni, szemöldököt szedetni? Mit szólnak majd hozzá?
Nekem nem tetszik ez a szóhasználat. Eleget tudunk ama rezsimekről, amelyek a bűnöst keresték és elszámoltatást ígértek (jelenleg is ilyet élünk, egyébként) ahhoz, hogy gondosan elkerüljük ezt a fajta beszédmódot és gondolkodási keretet. Sajnos, az a helyzet, hogy ha valaki nem elég kimunkált és árnyalt stilárisan (úgy értem, nem tud rendesen írni), de ír, annak hiába tiszták az elvei és tetemes a jóakarata, az szerencsétlen metaforát választ, a végeredmény pedig talán hatásos mondat, de mindenképpen zavaros gondolat. Bővebben…
ne vidd túlzásba
Mondják nekem.
Zavarban vagyok. Bővebben…
ne asszisztáljatok az öncsaláshoz
Megváltozott a közbeszéd trendje: az utóbbi mondjuk két-három évben a fenegyerek-újságírás (cink, 444) egyre markánsabban foglal állást a nemi erőszak és a (gender)egyenlőtlenség látványos megnyilvánulásai ellen, és már csak jópofizva mer szexista lenni (úgy viszont sűrűn). Szerte a facebookon magánszemélyek, nők tematizálják és bírálják a nőellenes tartalmakat. A már érzékenyített nőket nem érdekli többé a sztárdiéta vagy Kim Kardashian arcpirítóan szűk estélyije. Most azzal lehet hergelni őket, hogy Micsoda Képtelen Elvárásoknak Kell Nekik Megfelelniük. Kellene Ám, De A Lófaszt Fognak (kocka csoki letör).
Ezeket az üzeneteket ugyanis mindenki helyesli: az extém sovány, retusált szépségeszmény valóban irreális, a kamaszok neten fogant őrületei, anorexiája pedig nagyon veszélyes.
De trükkös ez. Bővebben…
anyák napja hétfőjén
Mert ilyen is van, bűntudatos, hétvégén bulizó meg balatoni vitorlázó elkésettek pótnapja.
Anyák napja hétfőjén, élménydús, boldogságosan kaotikus hétvége után rákszűrésre megyek, az orvos megmutatja peteérésem nyomát, a sárgatestemet, minden szép és jó, csak egy kis miómám nőtt, és persze a tenyésztéses eredményt kell megvárni. Milyen jó lenne, a sok letudott, túltermesztett-nemesített virág meg nyögvenyelős, éneklő hangsúlyú versike helyett is, ha az anyák rákszűrésre mennének, meg szaunázni. Bővebben…
nincs rendben a tested 2.
Nagyon okos szinten is lehet leegyszerűsíteni és ugrasztani: nemrég megtudtam, hogy a protein, amit én mondjuk táplálkozásom 30 százalékában fogyasztok, és ez tudható rólam, “nőellenes, manipulatív, testszégyenítő termék”.
Ez nem úgy van, hogy valahol olvastam, hanem egy levlistán volt igen célzatosan az orrom alá tolva. Bővebben…
nincs rendben a tested 1.
Nézem Sarka Kata FitBalance-os képeit, és persze értem, miért húzzák annyian a szájukat. Igen, idegesítő, férjestül, bulvárostul, az egész, a celeb a mezőnyben, akinek nagyobb a hírértéke, aki egy kis hobbiszerű edzegetés után ellopja a show-t a becsületes fitnesznapszámosok elől. És látom azt is, hogy a fényes idomok mutogatása, a heti hat edzés menyire távoli az átlagos női életmódtól és testalkattól. Ugyanakkor tudomásul veszem, hogy vannak emberek, akiknek a teste vagy a sport a munkája, vagy az egész életüket átható hobbija (érdekes, hogy az ostor ritkán csattan az élsportolókon, akiket pedig szintén szexualizáltan jelenít meg a média. Csak a fitneszmodellek lettek gyanúsak). Továbbá gyanítom, hogy az agyonhájpolt és eredetileg is jó alakú Sarka Kata is mennyi melót és lemondást tett bele ebbe a testbe, néhány hónap alatt is. Ezt ismerem.
Én nem akarok Sarka Katára sem hasonlítani, sem őrajta (sem) csattanni. Nem akarok csattanni. Nem fogom gyűlölni, nem frusztrál. Nem bántott engem, és a reprezentációja sem bánt.
(Viszont a hírszekesztő tudja, mit gondol az ilyesmiről az egyszeri internetező, él is vele. Bővebben…
odaadja magát
Ideje volna új szavakat használni most már.
Sok mindenben elhúzott már a gondolkodásunk, ledobta béklyóit — ez valahogy úgy maradt, megkövült: a tökéletesen aszimmetrikus szex, férfi kapja (szerzi), nő adja. A szinte-üzlet: a nőtől, speciális feltételek (múló mámor, jó hangulat, esetleg erőszak) a férfi felé vándoroló, eszközként használt, dologias jav. Bővebben…
amikor eléd tolják
Ez egy baromi triviális poszt lesz, de hát fogalmazzuk is meg néha, ami tök egyértelmű, mert mint ha túl közel lennének a népek ahhoz, hogy rálássanak, hogy is megy ez.
Mire számít az internetes tartalomelőállítás (média, a zöld szemű szörnyeteg), amikor előállítja a tartalmat?
Arra számít, és ez az érdeke neki, hogy te majd kattintasz, és az neki jó lesz, de nem csak te, hanem sok hozzád hasonló, algoritmusokkal modellezhető lény is.
A tartalomelőállítás nem számít őszinte, önironikus, tájékozott, nyugis, árnyalt, üdítő lelki békéjű emberre, és akkor finoman fogalmazok. Bővebben…
az én utam
Hogy most már végre tényleg az legyen.
Döntsek, amiben dönthetek, ne más helyettem, ne a belém írt norma, minta, trend, fel sem ismert logika. Ne lózung. Ne a múltam, a tanulságaim, ne a rossz reflexeim, elrontott-kényelmes stratégiáim, és ne is másvalaki, akinek tetszik a lénye, élete.
Nincs ilyen ember. Vannak ismerős sorsok, vannak megbecsült emberek, de nincs olyan, akiért a magaménak akarnám — ez az enyém, csak ez van. Bővebben…
nem tudhatták
Alapvetően teljesen jól elvagyunk, nem kell itt gyereknevelni, irányítani, spontán a boldogság. A lányomat többen és több szakaszban tanítottuk meg biciklizni, de a kicsi már vérszemet kapott: délelőtt bemutatta, hogy tud ám ő pedáloson is, nem csak futón, rá is pattant az egyik kint heverő bringára, a tegnapi nagy menet után.
Ha szétnézek, kaotikus idillt látok: gyerekbiciklik szanaszét, műanyagpoharak, bennük apró orgonavirágok, murva, fűszálak. Sehol senki, csak a nyomaik. Valaki sír, de úgy, hogy azt a ragtapasz gyógyítja, de mivel a Verdák tapasz elfogyott, csak felnőtt, unalmasbarna van, inkább nem jelentkezik, majd este mosom le a sebet. A terasz kisasztalán késsel karistolt, sárga műanyag tányéron egynegyed, túlvajazott kenyérszelet szárad, olvadozik. Bővebben…
civil mámor
Nekivágtunk családilag tegnap az I bike Budapest-nek. Én azt hittem, ehhez nagy lelkierő kell majd. Ezer szemem legyen jánostalanul, két gyerek saját biciklin, kutya, és a harmadik gyerek majd csatlakozik hozzánk, úgy, hogy az ő telefonja van csak (nálam). Balesetveszély, fáradás, éhesvagyok, Tappancs meg lehetőleg valami híd közepén áll meg szarni.
Olyan csodálatos, szelíd napfényű egyértelműség lett ez a délután. Bővebben…
ha egyszer szegény leszek
Azt mondják, én jól élek. Jó, hát legyen: nem nyomorgunk. Bővebben…
normatív
melléknevek sorozat 20.
–ív végződés csak latin eredetű melléknevekben
a naiv nem, mert az rövid i
Azért akármennyire elítéljük mi a konform és sztereotip gondolkodásúakat, akármilyen önreflexívek (!) is vagyunk mi, akármilyen komolyan kielemeztük már saját előítéleteinket, nemszép gondolatainkat, leegyszerűsítéseinket (vagy ez elmaradt?), és — főleg — bármennyire is elvárjuk, hogy minket ne ítéljenek meg felületesen, hanem járjanak előbb a mi cipőnkben, fogadják el a különállásunkat, azt, ha mi nem bírjuk azt, amit más bír (mert bírni kell), vagy ha másra vágyunk, mint a többiek, mi magunk újra meg újra belecsúszunk ebbe: ítélünk, elvágólagosak vagyunk, előírunk.
Tudni akarjuk mások helyett, meg akarjuk mondani nekik, hogyan kellene élniük. Kiterjesztjük saját, szubjektív és önkényes preferenciáinkat. Önmagunk feljavított verzióját kérjük számon másokon, ez dupla szemétség: 1. ő nem mi, 2. mi se tudunk olyanok lenni, csak hangoztatjuk. Ja és őt meg azért húzzuk le, tesszük célponttá, értelmezzük rosszindulatúan, hogy mi jobbnak tűnjünk. Bővebben…
szorongó
melléknevek sorozat 19.
igéből folyamatos melléknévi igenév, abból melléknév
Gyerekek, hogy én a magam változatos, közepestől igen jóig terjedő mindenféle adottságával, hozzászedett ismeretemmel, könnyű közegemmel, kibélelt pedigrémmel, hálás munkahelyeimen és intelligens barátok, ifjak s leányok között
mit összekínlódtam,
de éveken át ám, mennyit görcsöltem, miféle felleg ült a vállamon, mennyit rontott a teljesítményemen ez, miféle torkomban dobogó szívvel adtam elő micsoda lila pírú dadogást, és bőven harmincon túl is!
Hogy szenvedtem a testemmel, kinézetemmel, hangommal, töltelékszavaimmal, mondatszerkezeteimmel, frappánsnak szánt befejezéseimmel!
Pedig nekem, na, nekem aztán vannak szavaim, énekhangom, biztonságom, humorom, gyors agyam, narancssárga holmijaim, fellépésem és erős hátizmaim.
És mégis.
Ma verset olvastam fel. Bővebben…
lehúz
Egyszerűen meg vagyok döbbenve azon, ahogy ismerőseim, még a tudatos-szerencsés-jó fejek is, az énjükhöz és az életükhöz viszonyulnak. Vagy az én — esetenként extravagáns — izéimhez.
Nézik ezt az én bambuszbiciklimet, ez elég népszerű. Gondolkodnak erőst. Kérdezgetnek.
De az drága, mondják.
Észrevettétek, hogy milyen gyakran megy ki a beszélgetés arra, hogy nincs pénz, nincs idő? És akkor sajnos.
Ezek a beszélgetések sosem azt jelentik, amit. Bővebben…
helyettük élünk
Még olyan kicsik, és mi gondoskodunk róluk.
Beemeljük az etetőszékbe, kibontjuk a mackósajtot, elsimítjuk a lepedőt, visszük a kismotorját, felemeljük a mászókára, kifésüljük szőke tincseit, lehámozzuk és felszeleteljük az almát, és kis dobozkába is rakjuk. Összeszedjük a kifordult szárú nadrágokat, homok pereg belőlük.
Nézd, ott egy daru! Vigyázz, jön a villamos.
Később kiszínezzük a házi feladatot, végigírjuk a sormintát, belekukkantunk a táskába, minden megvan-e.
És megtanuljuk az Árpád-házi királyokat meg a halogéngázokat (elszalasztott esélyünk volt ez hetedikben, de most végre). Álmatlanok vagyunk, mert holnap témazárót ír, versmond. Ő édesdeden alszik.
Mi vagyunk azok a szülők, akiknek erre telik időben, tudatosságban, jelenlétben. Rendkívül gondosak vagyunk. Bővebben…
neked miből van konfliktusod?
Tanulok hallgatni.
Újabban az emberi kapcsolataimban legfeljebb mulasztásosan vétkezem (nem hívom fel, nem érek oda, nem vagyok elég figyelmes). Soha nem leszek már ideges olyan emberektől, akikkel hosszú múltam van. Megbecsülöm őket, hálás vagyok nekik, értem és elfogadom a különbözésüket, nem akarok beléjük szólni. Nem teszek éleseket, nem haragszom meg hirtelen, nem lesz elegem.
Érettek vagyunk, nem lelkesedünk könnyen, nem hepciáskodunk, és nem fáj a másik ember, mert én vagyok én, és énnek lenni jó.
Ő meg ő, másképp, és nekem az is tetszik. Egyenlő a kapcsolat, elférünk a világban. (Mondjuk hogy lefele teszi be az evőeszközt a tartóba… na.) Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 