Ó, hányszor volt már ez, hogy Bővebben…
utazás címkéhez tartozó bejegyzések
sáfrányos rizottó
Milánó, október 29–november 1. Csak úgy, egy-egy kis táskával, hajnali repülővel.
Először is: Il Duomo.
nem akarok sérülni
ne haragudj, B., itt tartok most
Mindig egyszerre történnek a dolgok. Ezt is többször írtam már, most megint:
Az elmúlt napokban öt különböző ember beszélt, írt nekem arról, hogy ő már inkább nem kockáztat, mert mindenféle léthatár-tágítás (ezt persze én fogalmazom így) veszéllyel, fájdalomkockázattal jár, jobb neki a nyugiban. Igazi megváltás, önmegvalósítás, kiteljesítő szerelem úgysem létezik, annyiszor küldte már padlóra az új remény, most már nem keresi a nagy boldogságot. Keservesek a tanulságok, a cél most már a megelégedés. Becsüljük meg, ami van, az is szép, az őszi fény.
Hát, kedves versenyzők, mindezt ti az után mondjátok, hogy megpróbáltátok, és lehet, hogy túlságos illúzióitok voltak, és nem annyira sikerült az egészet éretten, kétségbeesés nélkül, bántás nélkül, pótcselekvés nélkül csinálni, meg aztán nagyot is csalódtatok, és akkor meg végképp lehorgadt az amúgy sem emelt fej. Bővebben…
hová tűnt az emelkedő?
turista vagyok
Volt most két napom, és ezúttal nem lustálkodásra használtam, hanem roppant aktív és tudatos voltam. Most olyasmit csinálok, amit nem szoktam.
Beveszem a városomat.
Turista leszek Budapesten.
Sűrű lesz.
Lesz benne test, lélek, esztétikum, szocio és szellem.
Elmegyek olyan helyekre, ahová ritkán szoktam.
Jókat fogok enni, de inkább egyszerűeket.
Semmi laptop. Bővebben…
kávészünet
Minthogy még itt igen újak vagyunk a Sitges nevű katalán üdülővárosban, azért semmi új dolgot nem írhatok többet, hanem csak azt írom időtöltésért, hogy valami nagyon ütős bejegyzést szeretnék nektek írni így a blogszületésnap katarzisa után, és ahogy telnek az órák, egyre inkább. De nem hagynak. Most volt üdítő hetven másodperc, de visszajöttek, hogy hideg van kint, illetve hogy egy spanyol kislány elvette az egyetlen rózsaszín duplót. Amúgy meg hol egy kantáros kék rövidnadrágon kitört, krokodilkönnyes dráma, hol egy szauna-szessön (nyolcvannyolc fok, háromszor tizenhét perc), hol egy göngyölt borjú karfiolkrémmel, hol a Lőrinc által szorgalmazott biliárdozás, és leginkább a kellően kemény matrac–ropogós ágynemű húzza el napozástól meggyötört testem-elmém az irodalmi-közösségi munkásságtól.
A nyaralás kemény meló. Pálmafák, szemgyulladós fény, csoki a párnára készítve, már megint hol a szobakártya, jégmorzsák a szauna előtt, és a vendégarzenál: világoskék, könyékig felgyűrt, laza eleganciájú ingek vászonnadrággal, mokasszinnal — francia családapa –, szőke, hosszú hajú nők rövidnadrágban, akik narancsbőrről csak olvasni szoktak (és azt én írtam), piros szemüvegkeretek, csupa kopasz (ra borotvált) fej, francia, olasz, német középosztály. Ismeretlen nemzet egzotikus polgárai lehetünk itt, különös érzés, főleg, hogy engem is, Balázst is következetesen külföldinek néznek Pesten.
Én ezt beblöfföltem, megtetszett a booking.com-on, amikor a barcelonai szállást foglaltam, és meg vagyok döbbenve. Ez nagyüzem, kívül a városkán, a tengertől pedig egy golf-komplexum választ el, de ma biztosan megtaláljuk az átjárót. Elképesztő a munkaerő-tömeg, amely mindezt üzemelteti. Az embernek az a benyomása támad, hogy a világ és benne Európa úgy általában működő hely, nem volt válság, nincs leszállóág, aztán, olvasó, figyelmes baloldali lévén mindjárt el is szégyelli magát ezért az illúzióért. Minden negyedik munkaképes korú spanyol állampolgár munkanélküli.
Az elképesztő profizmus mellett a mi kis szürke, keleti nyomoraink. Egyikünk sem hozott kontaktlencsefolyadékot. Eljöttem, írd és mondd: kettő darab tamponnal. És miért, de tényleg: miért kell bejelenteni, hogy “nem kérem” és “kakilni kell”, “ehetek még fánkot”? Miért kell, és különösen: hogyan lehet egyetlen pohár vízzel négyféle balesetet okozni négy perc alatt a sohamég-étteremben? Miért kell visszaadni a taknyos zsepit, miután nyüszögött már egy sort, hogy nincs neki, és főleg miután már az exkluzív bútorhuzat is merő takony? Élvezhető-e németül a Verdák, és ha nem, miért igen? S eltűnik-e vajon az időben el nem távolított ragtapaszom fehérsége szerdára? A lét végső kérdései ezek.
Mindamellett annak van néminemű gyönyöre, és ez néhány perce történt, ahogyan a félig hegyeket, félig tengert láttató üvegfal előtt, félretaszítva egy szerény ananászszeletet és egy sült bacont, egy külön rendelt, rohamosan hűlő dupla eszpresszó mellett az ember leánya és annak fia áttanulmányozza a blogszületésnap professzionális fotóit, amelyek tegnap éjjel érkeztek. Raffay Zsófi fotózott idén is, figyelt, kivárt, mint mindig, besurrant ide-oda, hátak és vállak között csípett el egy gyanútlan arcot, finoman utómunkálkodott és szigorúan válogatott.
Egyben kérdezem, és így lesz a hedonisztikus posztból ügyrendi, hogy mi legyen a képekkel. Különös tekintettel arra, hogy már megint elkövettem egy indiszkrét baklövést, többet nem fogok. Kinek-kinek elküldjem-e az őt ábrázolóakat vagy az összeset, legyen-e belőle jelszavas poszt, legyen-e külön jelszóval külön poszt csak azoknak, akik eljöttek, van-e olyan, aki sehol, semmilyen körülmények között nem akar látszani, van-e, aki fejlécben sem bánja a buráját.
Van igen frivol kép bajuszcicről, van róla éneklős, van egy csodálatos sorozat Liliről és a magassarkúról, van sok két-háromfős beszélgetős, egy-egy portré, néhány ablak mögül fotózott, és nagyon sokan nincsenek benne a válogatásban, mert a legjobban sikerültek kerültek csak bele.
Aki elsőként megfejti, honnan idézet az első mondat, az augusztusban velem nyaral itt.
Védett: dectenger
¡hola!
Remélem, jól írtam.
Van egy majdnem kész bejegyzés, este közzéteszem. Azonban éppen itt vagyunk Katalónia fővárosában, eddig minden életmódmagazin volt, beleértve a repülőutat is. A taxis morózus, teljesen korrekt egyébként, talán inkább asszertívnak és érzelgősségmentesnek mondanám, nem örült például, hogy Nyúlia rugdossa az ülése hátulját, meg aztán nem mindegy, hogy a házszám 16 vagy 165-e, ugye. Én ilyenkor bosszúból mindig nagy borravalót adok. A 165 viszont elég közel esik a Sagrada Familiához, ahová most, túlesvén a reggelin, el is indulunk, de sajnos, Dávid visít éppen, nem lehet ráadni a pólót.
s te messze vagy
…s te messze vagy. Hangod befonja álmom…
Vendégposzt. Farkas Viki, a filmek, a külföldi lét és a blog remek ismerője osztja meg velünk a tapasztalatait.
Amikor szóba kerül a távkapcsolat, a saját tapasztalattal bíró beszélgetőpartnerek
általában kifejtik, hogy a távkapcsolat olyan párkapcsolat, ami nehéz, ezért és azért,
mert… Nekem lehet mondani: életem első szerelme is távkapcsolat volt a középiskola
alatt, igaz csak nagyjából hatvan kilométer és pár város választott el minket egymástól.
Régebben egyébként az volt a nem túl finom véleményem, hogy a távkapcsolat
nem párkapcsolat, hanem egy nagy sz@r. Bővebben…
hogy s mint
Csak úgy mesélek most az életünkről, jó? A megrendítő novella elemzése meg a súlyos bejegyzések után ez jön logikusan.
Ma kora délelőtt Bővebben…
posztvakációs szindróma
Jaj, az én olvasóim, hoppá! Erős semmittevés van, csak úgy lihegünk bele. Negyvennégy öklömnyi kaszáspók Bővebben…
még mindig ez az a táj
Hát visszatértünk ide megint. 2005 óta ez az álomnyaralás. Félve írok róla, mert
mások útibeszámolóit eléggé utálom, mi tagadás: ha nem érdektelen, akkor irritáló dicsekvés, nyilván az enyém is,
nem akar fényképezni a gépem,
és mert áradoztam már róla, oda meg vissza, hogy itt volt az esküvőnk, itt jött fel a vörös, strandlabdányi telihold 2007-ben, meg Ráspi mester, meg Szerb Antal, és hogy biciklisparadicsom. Bővebben…
tintapaca
Nem lehet folyton a blog, a korrektúra, a facebook előtt ülni. Még feküdni sem, kávéval sem, a teraszon sem.
Le ne előzzön a nyár! Irány a város. Bővebben…
az olvasó kérdez
rövidre tépte a haját
Szóval, ezúttal nem Lőrinccel, hanem Balázzsal mink ismét felültünk a kilencnegyvenes járatra, én megint nagyon színes ruhákban, ezúttal görcsösen időben indultam, sőt, még stoppoltam is, így aztán beszerezhettem az utazás kellékeit: készpénz, sajtóorgánum, gyümölcslé, kilógó belű szendvics, csokolád’, és bár nem tudtuk, jegyünk lesz-e, nem-e, nekivágtunk a reménynek, mert tudtuk, ránk sár ott freccsen, ebédlőasztal ott dől Bővebben…
ígéretek
Megjöttünk, hm… megjöttünk Kolozsvárról, mert én bizony nem hagytam annyiban ezt a Nya bácsi-ügyet, és elvonatoztunk leghűbb színházi partneremmel, és megnéztük az — úgy tudtuk — utolsó előadást, Andrei Şerban Ványa bácsiját.
És elannyira nem késtem le a vonatot, hogy a 9.40-es indulás előtt, már negyedkor, de nem, sőt, tizennégykor ott voltam, de ezt nem számítják be a múltkoriba, megkérdeztem az információn, azt már nem lehet utólag ilyen átlagos időbenodaérés-átszámolással megváltoztatni.
Elannyira, ez jó szó.
közkívánatra
Néhány kép: majd ott lakunk a Szamosnál, megoldódik a színek és az Illy-kultusz rejtélye! Bővebben…
szép város kolozsvár + híreink
Ilyesmi volt:
és, köszönet handrellának és csinevának, van hangfelvétel is! Még harmincöt perc, míg letöltődik, de fölteszem, ha tudom!
További ügyrendi információk: Bővebben…
végül valahogy mégis
Amikor valamire nagyon készülsz, nagyon várod, akkor a nagy izgalomban leginkább mindenféle bonyodalom van, kavarodás, zsákutca és falak, időnként a lehetetlenség kőfalán töröd véresre koponyád, már feladod, már beletörődsz, de akkor Bővebben…
drága gyermekeim!
2013. februári bejegyzés
Egy kis figyelmet kérek, csin-csin, igen, Johanna, nyeld le a habgaluskát, aztán tedd le a kezedből a kubus üveget is. Töröld meg. Lehet a mikiegeressel, igen.
Szeretnék nektek köszönetet mondani, hogy kibírtátok velem ezt az öt napot. Bővebben…





