hogy s mint

Csak úgy mesélek most az életünkről, jó? A megrendítő novella elemzése meg a súlyos bejegyzések után ez jön logikusan.

Ma kora délelőtt a városban találtam magam, mert drága D., aki itt aludt, elvitt minket oviba önhajtású járművel, és onnan engem le. Akkor az ember további papírkötegeket szállít az intézménybe, sajnos, már nem iktatják a hatodik bének, csak a konténerbe. Ha már, bekukkant édes fia tanáraihoz, kérdez ezt-azt, erre járt, nincs a gondos szülő valamivel elmaradva szeptember óta? Nincs. Valami papír, aláírás, befizetnivaló? Nem is érti. És milyen a progressz, hogy muzsikál a lator? Egy kicsit feszül osztálytársakkal, töriből valami csúnyaság volt, így az osztályfőnök. Magyartanár ragyog a dolgozatfüzetek fölött, micsoda fogalmazást írt Egri csillagokból, ő sokkal elégedettebb, mint tavaly. Mondom, ez a gyerek olvas, meg blogot is ír, és ott karinthyi magasságokba hág. A kolléga, akit egyébként nagyra becsülök, elkeseredett ellensége az internetnek. Ott van a hígság, a butaság, az nem nívó. Vagy nem tudom, csak azt tudom, hogy 2013-at írunk és Belbuda elitiskolájában volnánk, tíz év múlva az összes diák többet lesz onlájn, mint amennyit alszik. Nem cél, hanem eszköz, és létfontosságú jól használni. Én nem korábbi elveimet adtam fel, nem belecsúsztam (“na jó, ha annyit rágod a fülem” — nem rágta, és nálunk nem volt soha Xbox meg anyutelefonnyomkodás és tévé sem), hanem nagyon tudatosan úgy gondolom, hogy fontos része az életének az internet, és a kedves olvasók jóvoltából, akik megleptek ezzel a piros szerkezettel, melyen most soraimat rovom az éjféli óra ketyegése mellett, neki adhattam a régi laptopot. És ő él vele, és nem vissza. Értelmes dolgokat csinál. Lazul, beszélget, tanul, blogot ír, powerpointokat szerkesztget, megérti a világot. És olvas is, sokat, nyomtatott könyvet, meg pingpongozik, meg önfeledten játszik a testvérkéivel, pöttyös labdát dobálnak kacagva a vitrin mellett, amelyikben a herendit tartjuk, de még, irgalom anyja, ne hagyj el, leckét is szokott írni, ún. benőtt a feje lágya, kiviszi a szemetet, újabban kedves és együttműködő, becsül engem, együtt röhögünk, terveket szövünk, egyezkedünk — nagy vállvetve-fíling van.

Az iskolából haladunk tovább a vevénnyel (térti) (csak formaság), a postások hálásak, ha az ember tartja az ajtót, míg kihúzzák a gurulós zsákjukat. Át a parkon, és be a bevásárlóközpontba. A nap nagy célja a kultikus narancssárga szandál (Tihanyban ment rommá) és egy szakadt fülű táska megjavíttatása, erre természetesen nem kerül sor, viszem haza késő délután, de mennyi minden történik helyette! Például mille feuille sütit is lehet enni tonkababos lattéval, meg megkérdezni a Libriben, hogy az Engelsfors-trilógia harmadik része megjelent-e már, de nem. Bánatunkban leraboljuk az utolsó Alice Munrót, és elégtételt érzünk a világgal szemben — de gyűlöletes a Nobel-díj másnapján mindig megvenni a díjazott életművét, de rákaptam, valamint a Cigánykérdés Magyarországon 1945-től 2010-ig is kosarunkba kerül a Majtényi-testvérektől. Csekkbefizetés (lakbér, gáz), a posta bája, és sportbolt, szomszéd kislányoknak a frissen szült Szent Erzsébet kérésére úszósapka és -szemüveg; két labda, mert a ház kölyökkutyája (–> Szent Erzsébet) gondoskodott róla, hogy kelljen, tornapapucs nincs, tornadresszek csúnyák, Lőrincnek is úszószemüveg. Talpbetét, nem szenes, zselés. Tappancsos zokni enyéimnek ovis tornára. MEXX-bolt, ni! De a lélek erős. Hajgumi és étcsoki a DM-ből, meg képernyőtisztító kendők. A sorban mögöttem állónak felkínálom pontjaimat, mert én nem hoztam a lila kártyát, őszintén meglepődik és örül. Lám, vannak még jó emberek, igen. Én vagyok az. Telefonok. Egy ásványvíz, ülve. Pesti Est. A remény paradicsoma, Adéle élete, jó. Blue Jasmine megvolt múlt héten, jaaaj, mi mindent tud Woody Allen az emberekről! És milyen trükkös, hogy a parvenüket gyűlölő kisember is elégedett lehet, de persze ennél sokkal összetettebb a kép, és minden párbeszéd annyira logikus, érthető, és olyan önleleplező egyben. És egy vágyvillamos-átirat, nagyon érdekes. És Cate Blanchett arca közelről!

Na, ezek után teljes nőszerviz: pedikűr, manikűr és tőfestés hirtelen felindulásból. Kék (tengerzöld) a körmöm, két hétig tartós lakk (shellack). És villamossal el a biciklimért, ki Liszt Ferenc téren éjszakázott holmi Puszi-koncert utáni már nem megyek inkább érte-letargia miatt (én tegnap gyenge fickót nem láttam a Mikában, viszont sztár lettem, amint martinimmel egyensúlyozván felkiáltottam a lépcsőn egy felelőtlenül hátralépő figurának: Ezer-bezer forint volt! Erre nagyon néztek, visszakérdeztek, miért mondom ezt, és teljesen meg voltak döbbenve, mondom, hogy ne ily felelőtlenül taszítsd ki a kezemből. Narancssárgában voltam, és víg metszetet képeztem a keblemreölelemavilágot és a mindenkitleszarok hangulat között. Na de térjünk vissza a bús péntekbe), tehát haladok következetesen és fegyelmezetten, és ekkor egy krumplifőzelék rámugrik hátulról a Menzán, sült oldalassal! A hajam miatt, biztos, szép lett. És egy créme, igen, e-vel mondjuk, brulée. Egészen meg volt vadulva, hörgött. Ezek kihasználják, hogy egyedül vagyok. Nagyon kell vigyázni. Körülnéztem, és mert nem látták (modoros rettentően), betörtem úgy kiskanállal a brulée-t, ahogy Amélie. Alatta volt a créme. Hát sőt: crème brûlée. Folytatom a franciát novembertől.

closeupCrem_bruleInnen száguldottam oviba, kedves olvasónál moszkvatéren nemzetidohányboltban hagyott bevásárolmányaimat magamhoz véve, nagyon takaros kis bolt, ajánlom mindenkinek, de lekéstem a fogast mégis, mert a zöld órám, amelyet újra hordok, nem tíz, hanem csak nyolc percet siet, és én önhitten véltem, hogy pont, de nem. Így ma is ott árválkodtak az óvónővel öt után, de hétfőtől jó leszek, és nem csak a menő gyerekruhaboltokban fogom szeretni őket. Ketten ülnek a bicikli csomagtartóján, bagettet esznek, mesélnek, egy sapkát is vettem a lyánynak, örül. Lőrinc elárvulva itthon, telefonom lemerült, édes fiam, milyen volt a matekverseny, nehéz, Ildikó néni oda és vissza volt a fogalmazásodtól. Illy. Lemegyek Szent Erzsébethez, termékdisztribúció, nagylányai azonnal úszószemüvegben és -sapkában persze, nagyon vicces. Úszószemüvegért oltott kutyát kapok. Enyéim spontánul eszik a bagettet vajjal, aztán Julis rajzol, nagyon is pontos arányú embereket, egy tündérlányt és -fit és Istent, amint összeadja őket. Isten zöld. Dávid hisztizik, nem vesz papucsot, szervezném a másnapi utazást*, elalszik az ölemben. Lezúzom mindkettőt, fáradtak. Nincs meg a holnapi művészi tornára a cipő, jaj. Altatás után Lőrinccel kipakoljuk a konyhaszekrényeket, elképesztő tárgyakat találunk. Új konyha lesz, és rend lesz.

A kutya mostanában nagyokat sétál lokális összefogás eredményeként, én is minden reggel viszem oviba, fut a bicikli mellett, meg szalad fel a falevéldús lépcsőn, de egyre nyugtalanabb és követelőzőbb így is, megszökik, agyamra megy, tegnapelőtt az Illatos útiak hozták vissza “lakossági bejelentés után”, ez szabálysértés ám, hogy kóborol, 50 ezertől kezdődik a bírság. Szent Erzsébet azzal a lendülettel elvitte oltatni a sajátjával együtt, mert a tavalyi kimaradt.

Most olyan időszakomat élem, hogy nem érint annyira, mit írnak, mondanak, akarnak nekem, rólam, tőlem távoli emberek. Éljük az életünket, otthon vagyok benne, szeretem. Nekem egzotikum, hogy nincs öngyűlölet, sóvárgás. Feladat, az van, meg rossz lelkiismeret is, de öngyűlölet nincs. Kihevertem nyári traumáimat, eszembe se jutnak; ha rád gondolok, szelíd leszek és távoli, nyugatos költő nagy szakállal, minden félrecsúszott harisnyatartóm, ámen. Minden érdekesebb, mint amennyire elkeserítő.

Minálunk, mily meglepő, amúgy káosz van, ha ez a fentiekből nem derült volna kifelé, de most nagy levegőket vettem.

Egyrészt: ha nem Mammon templomában mulatok, nem is csüggök napközben a blogon meg a facebookon sem, hanem fordítok, és ez tartást ad. Nagyon sok szöveget kell rendbe raknom, és napi hat-nyolc-tíz órákat nyomom. Koncentrálok és haladok. Nincs az a szégyen és önmarcang, mint amikor nem bírtam nekiállni. Ez felszabadít.

Aztán, mint már említettem, rászántam magam a már vállalhatatlan konyha szétbombázására. Terveim kissé nagyívűek (bambuszpadló, igen, konyhasziget, most miért?), ez tartott vissza eddig. De most. Mivel vállalhatatlan, hogy mondjam, nem provokálja ki belőlem a tüchtig osztrák Hausfraut, na.

Az ember, aki vitelezi kifele, elhárította a dugulást és még áramot is varázsolt nekünk, mikor nem volt. Amikor láttam, hogy a dolgok működni tudnak, és hogy hogy dolgozik, kedvet kaptam további reformokhoz is.

A legnagyobb levegő az volt, hogy ha itt úgyis konyhaszétszedés van, akkor mi most gyorsanazonnal elrepülünk négy napra Barcelonába. Miért pont Barcelona, mert a rusnya időjárásban valami déli, meleg last minute-re vágyam, és még sosem voltam Barcelonában. Nem last minute lett, hanem saját szervezés végül. Gyönyörűen ki lehet hozni egy nagyon is stílusos kirándulást, narancssárga bőrönd, megvan a lakatja, egységes fehérneműk, luxuskozmetikumok termékmintái, varrókészlet, új svájci bicskám (szigorúan a feladott poggyászban, ez is de hülye szó). WizzAir, booking.com, dán dizájner ökoapartmanja a Sagrada Familia tövében, értitek, ez azonnali sorozatos orgazmus nekem, tudjátok, milyen vagyok. És nem, nem horrorár, nem is értem. Egyben jövő évi tengerparti mámor lefoglalása, mert most várost nézünk. Gyerekek izzítása, tervezgetés, útikönyvvásárlás, kapcsolatfelvétel katalán nagyon szépen kondoleáló (jó így?) szecessziós folyóirat szerkesztőségével, találkozó egyeztetése hétfő 11-re a La Rambla mellett álló irodaház huszonegyedik emeletére. Lift van. Angolságuk szép, örülnek, én is. Igen, Miró, Picasso, Dali, mindenki. Olimpiai falu, és hajó a kikötőben. Nem tudom, sosem voltam. Kissé nyűgös reggeli harcok a törpékkel, már csak négyet kell aludni, csak azokat a gyerekeket viszi el a pilóta NÉNI, akik most sírás nélkül megmossák a fogukat. Barszalonnában nincsen hiszti ám, ott mindenki kedves lesz a mamájával, csodálkozni fogunk, délszaki gyümölcsöket és sós szélben szárított sonkát eszünk, a katedrálist pedig, szent Eulália!, tizenhárom liba őrzi. Lőrinc azonnal megírja a blogján az útitervet, állítja, hogy azért megyünk Barcelonába, mert drága szülőanyja fázik, és ez vicces. Ő is meg tudna egy poénért halni.

Hitem csütörtökön kettő óráig lobogott az égig, amikor is belevágtam az internetes utasfelvételbe, és kiderült, hogy a jegyünk egyszerűen nem létezik. Pedig én mindent végigcsináltam szépen. Ügyfélszolgálat, nem találják ők sem, sajnos, előfordul néha, hogy a böngésző. Az egy nehéz félóra volt, ezzel szembesülni, borul a flamenco meg a paella. Egyéb légitársaságok, vonat, busz, kalkuláció. Most már háromszor annyiba kerül a repülőjegy, egyszerűen nem jövök ki. Hogyan mondom meg nekik?

Megmondtam, a nagynak nyirkos hazaséta közben, a kicsiknek csak másnap reggel, panaszkodtam a repülőre, nekik szerencsére nem akkora Barcelona-alakú űr az életük, mint nekem. Megmondom valahogy, hogy most nem, és szervezünk gyorsan *pótutazást a nyugati határszélre, mert ugye a felújítási munkálatok itt, örülnek a már ismerős alternatív programnak is. És lefoglalom a barszelón repülőjegyet novemberre, és ugyanazt a szállást, és tényleg (feleannyiért, mert jó előre).

Érdekes, hogy nem buktam az egészen semmit, a szállást lemondtam, sajnálták a katalánok, de semmi gond, és lemondtam a huszonegyedik emeleti randevút is. De nem mondtam le még az ovis ebédet hétfő-keddre, nem történt meg a wizzair-fizetés, annyi mindenféle mínusz volt most a számlán (jön a karácsony), hogy nem vettem észre. Egyszerűen nem figyeltem oda, csak égtem, hogy én most nekivágok a cukin öltöztetett gyerekeimmel, mert én ilyen szabad vagyok, meg a narancssárga bőrönd is menne már. Frappáns zárómondatot kellenék írni. Álmos vagyok. Abádszalók is nagyon szép, mondaná Balázs.

46 thoughts on “hogy s mint

    • Az van, hogy én nagyon szívesen írok, írnék magunkról, annyi szín, annyi minden van a hétköznapokban, csak egy kicsit félek, hogy már csupa közügyet, s ha nem azt, a személyes írásokban irodalmat vár tőlem a t. olvasó, nem fecseghetek. Nagyon megváltozott a blog. Sokkal többen vagyunk, és a régiek sem ugyanazok, mint egy éve. És néha úgy érzem, irritáló, amit írok, és hajlamosak sokan csak viszonyítani, spekulálni, azt számolgatni, mi mennyibe kerül — és van, aki ezt meg is írja nekem. Úgyhogy csak kéthavonta egyszer emelkedem felül ezen, főleg, amikor látom, hogy a nagyon egyszerű értelmezés szerint én megkeseredett, boldogtalan, panaszkodó vagyok.

  1. Nagyon köszi a kávém melle.

    Hogy a lényeget ragadjam meg, tavaly egész hosszú időt töltöttem Marseille- ben, es rengeteg brulée meg mille fleuve volt, előbbi modorosan, utóbbi nagyon gyorsan.
    Felviditottal, a narancssárga legyen veled!

  2. Egyedül mész három gyerekkel Barcelonába?

    Ami Gaudi, oda két órát kell sorba állni mind, foglald le előre a belépőjegyeket is.

      • Februárban voltam, és nem jutottam be a Sagrada Familiába. Két órát kellett volna várni. Gondolom, gyerekkel felet sem akarsz. Ott mindig sokan vannak.

      • Őszintén, szerintem a Sagrada Familia a legkevésbé érdekes, de engem jobban vonz a kisebb léptékű építészet. Lehet, hogy nekem azért nem kellett várnom sehol, mert esett az eső, és ez nem Írország, ahol még a kerti partit is vígan megtartják esőben.

      • Park Güell, Casa Gaudí?
        Nyár elején voltam, es nem volt tömeg.

        Barcelonában nincs egy szöglet, de sehol. Minden hullámos, gömbölyded, ferde, ház, utca, szokások 🙂

      • próbálj meg kérni a folyóiratosoktól egyhetes belépőt. szoktak adni.

    • Én áprilisban voltam, nem kellett. Viszont Barcelonát végigsírtam a gyönyörűségtől, pedig pont azon a héten végig esett az eső.

      • Akkor én is csak úgy tettem, mint aki kérdezi 😉 – pedig bíztam benne, hogy megláthatom majd ŐT – és titokban megmutatom majd én is az enyémet, nem bicikli, nem környezetbarát, de Ő.

        Olyan lesz talán, hogy csodáljuk egymásét – te a repedtet, én a repedtet. Az enyémnek a szélvédője repedt el. (törött kilátásokat idéz – azt mondta a feng shui tanácsadóm, akinek brutálisan igaza szok’ lenni)

    • hűűű….öööö… ne mondd el neki, vagy de, dehát ez…. kész vagyok a szövegeitől!
      “de hogy legyünk pozitívak, mondjuk azt, hogy azért nem most megyünk barszalonnába, mert… őő… Mert ott lent délen még túl meleg van.”

      • Szia! Rajongók legyenek szívesek ott sokat kattintani, és ott nála — mérsékelt rajongást tanúsítva — kommentezni! Köszönet.

      • OK, mert hihetetlen a szövege 🙂
        Csak nem akartam, mert én mégis vén banya vagyok hozzája képest, de ha nem érzi cikinek, akkor nagyon szívesen 🙂

      • Én most hadd kommentezzek ide, mert nem tudom mérsékelni a rajongást: hogy ez a család hogy ír, az valami elképesztő! Ottragadtam a fiad blogján, annyira jók a szövegei, hogy ugyanaz a csakmégegyet-élmény van, mint a te blogoddal volt egy éve. Na, megyek, kattintgatok még, meg majd megírom neki is mérsékelve. 🙂

  3. “csak azokat a gyerekeket viszi el a pilóta NÉNI, akik most sírás nélkül megmossák a fogukat.”
    🙂
    Ó, Barszalonna. Régi szép idők, (meg nem olyan régiek, mert én töredelmesen bevallom kétszer is voltam). Mikor először mentünk, el kellett döntenünk, hogy hűtőszekrényt veszünk inkább vagy nászútra megyünk az esküvőnkre kapott pénzből, gondolom nem kell mondani melyik ötlet győzött, így egy darabig nem nagyon vettünk romlandó dolgokat 😉

  4. Barszalonna: nálunk tavaly Esztergomba volt (azaz így: “mikor megyünk megint Esztergombába?”)
    Barcelona: egyszer majdnem voltam ott. Amikor már kezdtem beleélni magam, hogy megyünk, egyik nap hazajött a férjem és azt mondta: “bocs, egy másik nővel megyek most oda”. Azóta sem jutottam el Barcelonába.

  5. Ó, nagyon tetszett, aranyosak vagytok! A nőszerviz jó lehetett.
    Nagy ölelés neked!
    És tudod mi narancssárga még? A falevelek, itt mifelénk legalábbis 🙂 pl. amiket a fürdőszobaablakomból látok.

    Abádszalók is nagyon szép 🙂

  6. Barcelona tényleg fantasztikus, egyszer kalandos úton jutottam el oda, teljesen véletlenül. Egy ismerősöm Spanyolországba készült, papírboltja volt, a szép spanyol csomagolópapírokért és mindenféle szépségért ment oda kisteherautóval. Mondta, menjek vele, ne unatkozzon vezetés közben. Vittünk bringát is. Megálltunk Dél-Franciaországban, ott élt a húga. Fantasztikus péksütiket ettünk, hozzá kávét, meg quiche-t. Bringázás vidéki falvakban, pétanque, arborétumok, jégeső. A határnál Dalí-múzeum, Barcelonában bringázás, halpiac, kívülről integettünk a Gaudi-épületeknek, és három ruhaüzletben próbáltam flamenco-ruhákat. A papírnagykerben kaptam ajándékba a tulajtól egy gyönyörű táskát. Szegény barátom, mert a végére az lett, kicsit csalódott, hogy nem jöttünk össze, de beérte ennyivel. Oázis a múltamban. A hordó Malagát még hetekig ittuk, amit egy határ-menti szupermarketben vettem fillérekért.

    • “Mondta, menjek vele, ne unatkozzon vezetés közben.”
      Ááá, pár éve egy ismerősöm Észak-Németországba akart így hívni, de nem mentem, mert olyan szaga volt a dolognak, hogy útitársat _és_ barátnőt keres. Megsértődtem, hogy egyáltalán meghívott. Ráadásul iwiw-üzenetben, úgy, hogy addig csak párszor találkoztunk, és néhány mondatot váltottunk.

  7. “és ekkor egy krumplifőzelék rámugrik hátulról”

    Együtt érzek veled. Ezek nagyon mocskok tudnak ám lenni. Sétál a gyanútlan honpolgár, és egyszer csak lecsapnak rá orvul, kegyetlenül. Néha csapatosan támadnak. Nincs mit tenni, jobb, ha az ember ilyenkor nem tanúsít ellenállást.

  8. Visszajelzés: must be funny | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.