ti mit sírtok?

Sokadszor olvasok hasonlókat. Mindig a Jók írják az ilyen kommenteket. Mindig erőteljesek, gúnyosak ezek a mondatok, mindig sztereotípiákon alapulnak, mindig “vesszen a libsi” — és (erkölcsi értelemben) sosincs igazuk.

Innen és innen, A Város Mindenkié kétrészes interjúja alól idézem, érdemes elolvasni az interjút is, azért linkeltem a múltkor is. Nagyon érdekes, hogy Tarlósnak azért hisznek a kommentelők, mert ő a főpolgármester — ezt abból gondolom, hogy a nyilvánvaló csúsztatásai, az adatai bizonytalanságai, érvelési hibái alig tűnnek fel valakiknek –, és a csúfnévvé vált jogvédőknek meg azért nem hisznek, mert ők “libbantak”, “bölcsészek”, “senkik”. Az érvelési hiba neve: tekintélyre való hivatkozás (tartalmi érv helyett).

Az ilyen A Város Mindenkié-szerű anarchista, kamaszkorban megrekedt zsúrfiúk és kékharisnyák igazából azt szeretnék, ha a város meg az ország a deviánsoké lenne, nem az ilyen dolgozó, gyereket nevelő, adózó, nem drogos, heteró szemétládáké, mint te vagy én. A mi feladatunk az szerintük, hogy eltartsuk az élősködőket és befogjuk a pofánkat.

Vagy.

…az ilyen taszcsöcsön nevelkedett libbant idióták, akik az interjút készítették, fogadják be a hajléktalanokat és szagolgassák őket, meg mossanak fel utánuk, és lehetőleg ne akarják megmondani a normális embereknek, hogy miként tolerálják a szart

 

ehhez ért a sok lilaködös jogvédő cucilógushallgató, miután felszálltak a bicóra a romkocsmából hazamenet 🙂

Ugye, milyen unalmas sztereotípiák ezek? Költözzenek le közéjük, lakjanak velük, különben nem lehet igazuk. Ők, a normális emberek, a dolgozók, a gyereket nevelők, adófizetők, ők nem drogoznak, ők megérdemlik a közszolgáltatásokat, a megbecsülést, mindent, a többieknek kuss van.

Az elmúlt években harapózott el a magyar komment-közbeszédben ez a nagyon kínos, frusztrált szöveg: az élet napos oldalán nagy intenzitással szokás panaszkodni, hogy nekünk már nem jut semmi.

…a lehetőségekhez képest segíteni kell őket, de (Tarlósnak) kurvára igaza van abban, hogy ez nem egy 5000 fős kisebbség városa, hanem van itt 1.8 millió további lakos, aki átmenne az aluljárón, sétálna az erdőben, szeretne itt élni, és ezt néhányan nem hagyják.

Nem hagyják? Azzal, hogy a hajléktalan ül egy fa alatt? Vagy mozdulatlanul fekszik a rég leszerelt telefonok alatt a Ferenc körútnál? Ötezer fő kontra egymillió-nyolcszázezer? Hogy jön ez ki? Hány hajléktalan jut egy nem-hajléktalan városhasználóra? De hiszen együtt lakunk itt: a tegnap Csongrád megyéből felköltözött atyafi is, éppúgy, mint az őslakos, és akár van lakása, akár nincs, vele együtt használjuk, éljük, alakítjuk a várost. Mit szolgál vajon a hamis szembeállítás, hogy vannak ők, a “törpe kisebbség”, a “deviánsok” és vagyunk mi, a rendesek, sokan? És ha szemben is állunk, reális-e a félelem, hogy az a néhány, padon alvó, elgémberedett, leépült, sokszor megalázott ember ellehetetleníti mások életét? Vajon nem azzal lehetetleníti el, hogy nem jó rájuk nézni? Hogy mi ezt a helyzetet, az ő sorsukat nem akarjuk látni?

Mindez abban a városban történik, amelynek legégetőbb problémája nem ők, hanem mi magunk vagyunk. Azáltal, hogy sokan vagyunk, és túl sokat kérünk a közös erőforrásokból, például több százezer autó, a rendesek autói (lám, Tarlós is kiáll mellettük: ők azok, akiknek a hajléktalanok — úgy általában — “gyanús folyadékot” löttyintenek a szélvédőjükre) nehezíti az életet, szennyezi a levegőt, rontja a városképet. Vagy például hogy mindenhol kutyaszar van, hiába szigorúbb a rendelet és vannak már zacskóval ellátott tartályok. Vagy hogy több tonna szemetet raktak le a zöldterületeken illegálisan jómódú polgártársaink. Vagy hogy a jómódú, bulizó fiatalok teleszemetelik palackokkal, műanyag poharakkal, csikkel a zöld területeket.

De a mi és ők felosztás alapvetően hamis. Egyrészt azért, mert ezek nem állandó kategóriák: ők is mi vagyunk, mert ők is lehetnének úgynevezett rendes (dolgozó, lakásban lakó) emberek, ha esélyt kapnának (egyre inkább csak elvileg, kormányunk szegényellenes politikája következtében, amely ellen elmulasztott tiltakozni sok tízezer baloldali), meg aztán (és ez a fontosabb): mi is juthatunk az ő sorsukra. Ahogy a válság nem látszik véget érni, ahogy tömegesen szegényednek el és buknak bele a hiteleikbe az emberek, egyre inkább gyakorlati lehetőség ez. Hihetetlen arrogancia 2012-ben azt gondolni, hogy ők alapvetően mások, mint mi, és nekünk semmi közünk hozzájuk.

Másrészt: az érdekeink egybeesnek. Nem a mi rovásunkra, előlünk kapnának lakást vagy lakhatási támogatást — ezt csak a választásra sandító városvezető fogalmazza így. De az idő nem neki dolgozik. Borzalmasan rosszul gazdálkodik a város az ingatlanjaival. Volna hova, volna miből, jobb lenne mindenkinek, csak szándék nincsen és irgalom nincsen. A mindenkori elesettek segítése a társadalom feladata, és minél később lát neki a korszerű ellátásnak, annál nagyobb társadalmi feszültség, annál több tragédia fenyeget. Ha nekik, esélyteleneknek jó, nekünk is jó, azérdekeink egybeesnek. Ha nem látunk neki, akkor egyre nagyobb lesz a baj. A kezdődő problémát a legkönnyebb orvosolni, később még fájdalmasabb lesz, és még többe fog kerülni. Azt kéne megérteni, hogy ők sem hobbiból alszanak az aluljáróban. Önhibájukból vagy sem: mi “rendesek” azok, akik ezt megítélhetik, és ők azok, akik nem szólnak soha. Így könnyű vitáznunk. Vitázunk a hallgatagokkal, akikért csak a jogvédők szólanak. Tessék inkább a kigyúrt, konditerembe siető parfümösöket megkérdezni, mennyit dolgoztak egész életükben, miből van nekik az audi.

Harmadrészt: akkor engem vegyetek közéjük, és utáljatok ugyanúgy, noha “rendesnek” számítok, de legalábbis nem feltűnő, amiben nem vagyok az. Szolidaritást vállalok velük. Nem iszom, megtermelem, amit kell, fizetem a rezsit, de engem is sok tekintetben eltart a köz, pusztán azért, mert három gyerekem van, és özvegy vagyok.

Én azt kérdezem ezektől a kommentelőktől: ti mit sírtok? Nektek miért rossz? Cserélnétek velük?

Nem, mondanák ők, de én dolgozom rendesen! Adót fizetek! Lyukasztom a jegyet a buszon! Nem iszom! Én bezzeg vécébe pisilek, és bidében mosom a seggem…

Nem, nem vagy teljesen más, egyrészt te sem lyukasztasz, de az is lehet, hogy vészvillogva parkolsz a sáv közepén, onnan hülyézed le a bicikliseket. Te sem igen szeretsz dolgozni, csak épp van állásod, az úgynevezett kapcsolati tőkéd vagy az apád valakije segített ahhoz az irodához meg a céges kocsihoz, te is iszol, csak te a huszonkét fokra fűtött lakásodban, egyébként meg elfordítod a fejed, ha zavar valami. Baszol különválogatni a szemetet is, és te is rosszul osztod be a pénzed, pedig volna mit, és lenézel mindenkit.

Vizsgáljuk meg, mit sírsz, ezt az egész tipikus mentalitást. Most vagy az van, hogy azért írsz ilyeneket, mert rossz neked, mert nincs állás, iroda, kapcsolati tőke és huszonkét fok — ahogy mondani szokás: nem tudtál a magad erejéből boldogulni, és akkor te is rászoruló vagy, és neked is jár a segítség, ugyanúgy. (Ez a boldogulás amúgy igen nagy luxus, és tulajdonképpen senkinek sem sikerül tisztán a maga erejéből: mindenkibe, már akinek szerencséje van, egy csomó pénzt, energiát, reményt fektetnek a szülei, ha van nekik, és a társadalom, ha van neki.)

A másik lehetőség, hogy nincsen neked semmi bajod, csak a gőgödben, koktélpartira meg vitorlázni menet nem látod meg, hogyan élnek mások, és arra megy el a nemesebb célokra is alkalmas energiád, hogy sajnáltatod magad, irigyled a segélyt és ideológiát gyártasz, hogy te miért érdemled meg mindazt, amit kaptál,ők meg miért nem. És mondogatod, hogy neked milyen rossz, el vagy nyomva, mert a koszos hajléktalan fekszik azon a padon, ahová te ülnél, nektek már pad sem jut, hogy leülhess… te szegény!

Aki erkölcsi ítéletet kever ide, tehát magát mint rendes embert azonosítja, a többieket meg ingyenélőnek definiálja, az egész egyszerűen szégyellje magát. Kilóg a lóláb: itt csak identitást szeretnének kovácsolni néhányan, hogy a saját kiszolgáltatottságával, gyarlóságával és mindazzal, ami járni nem járt nekik, mégis megkaptak, ne kelljen soha szembenézniük.

Ők mindig a látványos, rossz példákat veszik elő, hogy mennyire lelakták az ingyenlakást a beköltöztetett cigá.nyok, és soha nem említik a csendesen, összeszorított foggal boldogulót. Valami kész van a fejükben, és ahhoz keres illusztrációt. És az a valami embertelen, ócska és önigazoló mindig.

A ballibsi még pontosabb meghatározása: olyan értelmiségi, aki egy személy vagy a társadalom egészéhez képest erősen kisebbséginek számító csoport minden tevékenységét kizárólag annak összes jogai, méghozzá jogainak maximális és szélsőséges kiterjesztése szerint értelmez és ítél meg, az íratlan szabályok, a kötelességek és az önkorlátozás lehetőségének minimális figyelembevétele, vagy szándéka nélkül, teljesen intoleránsan fellépve mindenkivel szemben, akár a komplett társadalommal szemben is, aki másképp gondolkodik ezen személyekről vagy kisebbségi csoportokról, sokszor demagógan uszítva is ellenük, ignorálva azt az apró tényt, hogy a többségnek is vannak alapvető jogai, amiket nem írhat felül egy kisebbség joga valamihez. Egy példa: minden homoszexuálisnak joga van női ruhában közlekedni, ha számára ez a normális, de minden heteroszexuálisnak is joga van ahhoz, hogy ez zavarja, ha számára nem ez a normális.

Azon kívül, hogy a homoszexuálist itt összekeverted a transzneművel, és azt hiszed, el van vitatva a heteroszexuálistól, hogy bármi zavarja — ez amúgy a tökéletesen tájékozatlanok szokása –, kérdezném tisztelettel, hogy te mitől tartozol vajon a dicső többséghez, neked mitől lett munkád, lakásod, téged mitől vesznek komolyan, illetve te a magad életében, ügyeiben mennyire szorgalmasan teljesíted a kötelességeidet, teszem azt, a szomszédodban zajló gyerekverést bejelented-e a hivataloknak, tisztán és törvényesen vizsgáztatod-e a kocsidat, lakáskiadáskor elintézed-e a hivatalos szerződést és hasonlók.

És még azt bírom, amikor rákérdeznek, hogy miért, te talán odamész hozzájuk, szeretsz velük lenni? Amúgy igen, de ha nem, akkor miért ne lehetne igazam? Ha nem is megyek oda, legalább nem beszélek demagóg hülyeségeket. És ha leírom, hogy igen, nagyon is odamegyek, akkor dől a gúny, a személyeskedés. Pedig oda  kell menni, mert anélkül arctalan és gyanús massza a sok külön sors. Oda kell menni, mert akkor arca van, szava van, története van, és csak egy kicsit segíteni, másrészt meg nem hagyni, hogy ennyire lebontsanak mindent, ami a szolidaritással kapcsolatos meg civil (Tarlós: “Én nem ismerem ezeket a szervezeteket…” — gratulálunk).

Mi szerencsések olyan pofátlanul sokat kérünk, kapunk a világtól, elsősorban mindazt a kulturális tőkét, ami miatt rendesek lehetünk, azt, hogy van munkánk, van családunk, nem vagyunk betegek, van, aki segít a bajban, és nem vagyunk szorgalmasak mégsem, nem tanultunk nyelveket, nem váltottuk meg a világot a tálentumainkból. Nem szerveztünk Összefogást, Jóságot, inkább azok fölött ítélkezünk unalmunkban, akiknek alig jut valami.

13 thoughts on “ti mit sírtok?

  1. Tegnap a kommentek nálam is kiverték a biztosítékot, csak kb. az első 10-et olvastam, mindegyik a riport készítőit szidalmazta és mentegették Tarlóst, miszerint indokolt a tahósága az aggresszív fellépéssel szemben… már megint úgy érzem magam, mint aki az űrből jött. Miért nem értik, látják az emberek, hogy mi a jó, az igazi? És hiába osztom meg, tudom ki az a 2-3 ember, aki egyetért, a többi lapul (vitatkozni sem szoktak…), bár lehet, hogy elgondolkoznak. Naív vagyok…

  2. És egy ilyen mondta elhagyhatja egy főpolgármester száját? :”A női lelke elborult a hajléktalanok iránti együttérzéssel, és olyan megoldásokat akar belőlem kicsikarni, amik még akkor sem állnának módomban, ha mindenáron kedvezni akarnék magának.”
    És ez csak az egyik, amiben megjegyzést tesz a riporter nemére…

    • Nekem ez is döbbenetes: “És hogyha nem innen nézem a dolgot, hanem onnan, hogy – biztos, a nőknél is így van, de a férfiaknál egész biztos –, hogy én nem szeretnék alamizsnából élni. Nekem van igényem arra, hogy dolgozzak, és a keresetemből eltartsam magam. Tehát, ha dolgozik valaki, főleg egy férfi, akkor én nagyon határozottan úgy gondolom, és egyáltalán nem a cinizmus irányítja ezt a mondatomat, akkor az az ő önérzetét is javítja, és a társadalomba való visszailleszkedését is segíti, ha dolgozik, és a munkájáért pénzt kap és nem ellátást.”

      • Ja, a nő nem azért él alamizsnából, mert nem dolgozik,
        és szeret helyette inkább alamizsnából élni,

        hanem azért, mert azt, hogy kihordja a magzatát, majd kettészakad egy életben jópárszor, és mindezzel életet ad,
        majd gyereket nevel, háztart hajnaltól éjfélig,
        és mindezt a férfiak uralta társadalom ugyan vígan rálőcsöli, de esze ágában sincs megfizetni.

        Kíváncsi volnék, hogy ha egy szülészorvos 2 óra rendelkezésre állásért bezsebel 200 ezer ft-ot, akkor mennyit kéne fizetni neki, hogy ezalatt azt végezze el, amit a nő tesz !
        Aztán rínak itt, hogy kihalunk…

  3. Visszajelzés: megengedhetem magamnak | csak az olvassa

  4. Visszajelzés: a hét főbűn 1. | csak az olvassa

  5. két hete a szentendrei Szamos mosdójában egy túlsminkelt nő diadalmasan mesélte a barátnőjének, hogy ő bizony panaszt tett, hogy sok a hév állomás körül a hajléktalan, takarítsa el őket. A másik meg helyeselt, hogy persze, hiszen fizeted az iparűzési adót! Ha nem a lányommal vagyok, nem fogtam volna vissza magam, de így gyorsan kimentünk. Aztán meg arra gondoltam, hogy inkább az a rossz példa, hogy hallgatok egy ilyen helyzetben. Mondjuk a lányom rájuk sem hederített, de akkor is. Csak megkérdeztem volna, hogy ugye azért mindig az első sorban ülnek a templomban?

    • Fejérre festett koporsók, belül folyós undormányokkal, nem sok változott, jól mondta a sarus pasi a leprások közt tett látogatások közt.

      Félnek és rettegnek, valami belül azt vonyítja, nem olyan nehéz odakerülni ám, rettegnek hogy rájön valaki, Patyomkin-díszlet az egész audistul meg a hitelből vett huszonkét fokkal.

      És persze a biológiai iszony, amikor ül a nő az Árpád hídnál, talán részeg is, lába már egy sem, ül a tolószékében, folyós fekália csorog a levágott nadrágszáron át, iszonyodom és sajnálom, és odamenni nem bírok én sem, jó lenne-e, jobb lenne-e ha elvinné a mentő egy olyan helyre, ahol körülötte is pont ez a szag van, kiabálás, nyugtatók és a tökéletes kilátástalanság, az elvett, ma még talán néha látott darabka éggel.

      De hogy még visítva követeljem az eltávolítását mert ENGEM sért, na addig éljek, míg ezt ki nem mondom, a túlsminkelt elfelejti, lehet ő még egy nap alatt megsemmisült, pozitív leletre meredő kupac,akit esetleg ugyanúgy arrébb túrnak majd, mint a koszos felmosórongyot. Vagy nem felejti, éppen ez, ez a gondolat tiltakozik benne annyira.

      • a pasi jut eszembe, aki a Corvin köznél él az aluljáróban, előtte egy tábla:

        Én is voltam olyan mint te
        Te is lehetsz olyan mint én

        De ebbe nem olyan jó belegondolni, meg abba sem, hogy az ilyen kaliberű barátnők mennyit segítenek majd, ha tényleg beüt a krach.

  6. És vannak az önsorsrontók. Akikkel láthatóan nem lehet, nem bírsz segíteni, valaminek kéne belül történnie, mert különben szalad vissza, mint Ica néni a fiatal nőtől, akin oly sokan olvadoztak, mikor befogadta.

  7. Visszajelzés: átestünk a ló túloldalára már | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s