Ma rövid, mert erős nap volt tegnap.
Hátamon Babadávid, Juli ülésben, és még a kutya, és tíz óra van. A Maros utca sarkán az éjjel-nappaliban nyomott viszkózruhás, majdnem csinos, későnegyvenes, nagyonszemüveges asszony lép hozzám.
Ne haragudjon, hogy megszólítom.
A lelkiismeretem miatt teszem, meg kell ezt mondanom. Bővebben…
Torkos: falánk, mohó, kajás, nagybélű, haspók, nagyétkű, szénhidrátfüggő. Ínyenc, gourmand, gourmet. Nassol, kóstolgat, csipeget. Kis kolbászkák körben, ahogy Eperjes Károly elbeszéli az ő rántottáját A turnéban. A szakács, a tolvaj, a feleség meg a szeretője. Kis János, Tragédia. Bővebben…
Ez is kattintásvadász cím persze, ma sem lesz szex. Bővebben…
Vendégposzt Esztertől.
“Ha lenne pasid, nem kerültél volna ilyen helyzetbe. Nem kéne ilyen magasra tenni a lécet” – szól a lényegre törő, frappáns komment a Facebookon Bővebben…
Megjöttünk, hm… megjöttünk Kolozsvárról, mert én bizony nem hagytam annyiban ezt a Nya bácsi-ügyet, és elvonatoztunk leghűbb színházi partneremmel, és megnéztük az — úgy tudtuk — utolsó előadást, Andrei Şerban Ványa bácsiját.
És elannyira nem késtem le a vonatot, hogy a 9.40-es indulás előtt, már negyedkor, de nem, sőt, tizennégykor ott voltam, de ezt nem számítják be a múltkoriba, megkérdeztem az információn, azt már nem lehet utólag ilyen átlagos időbenodaérés-átszámolással megváltoztatni.
Elannyira, ez jó szó.
Azt írja Péter, okos és építő kommentelő egyébként:
hoztam-vittem a gyerekeket bölcsibe, oviba, iskolába, és videóztam anyák napi ünnepségeken és évvégéken, és jártam tébolyítóan fárasztó és butácska szülői értekezletekre, részt vettem számos rém uncsi osztálykiránduláson miért is? Azért, mert úgy gondoltam és éreztem, hogy ez mind dolgom nekem, ha már megnősültem és gyerekeink vannak, ami ugye egyáltalában nem muszáj. A gyerekeim iránti szeretetből. Bővebben…
Néhány kép: majd ott lakunk a Szamosnál, megoldódik a színek és az Illy-kultusz rejtélye! Bővebben…
Jaj, olyan vagyok, mint egy paródia. Egy Szex és New York epizód szex nélkül, Budapesten. Én már ilyen sztár vagyok, vagy mi, tegnap például magazinfotózáson voltam, és ott tizenkét centis magassarkú volt rajtam, szellőfútta fürtök és rafináltan láthatatlan smink. Bővebben…
Amikor valamire nagyon készülsz, nagyon várod, akkor a nagy izgalomban leginkább mindenféle bonyodalom van, kavarodás, zsákutca és falak, időnként a lehetetlenség kőfalán töröd véresre koponyád, már feladod, már beletörődsz, de akkor Bővebben…
Fertályóra, tizenöt perc. Bővebben…
Tavaly még így, most már másképp.
Az én anyaságom az most olyan, hogy legyen már csönd. Legyen papucs a lábakon, ne sikítson és sírjon senki olyan másfél percig, ne kelljen ennyiszer legóra és üveggolyóra lépnem, ne keressem a sálaimat, amelyekbe rettentő fontos volt felöltöztetni a Dörmi mackót. Bővebben…
Na, mondom, mi legyen csütörtökre a bejegyzés. Ma nem voltam itt intenzíven, ma jó anya voltam, meg regényt írtam. A Bovaryné olvasódik (és, Kati, íródik!!!), egy kicsit mosogattam is, csak meg ne ártson. A múzsám a blogszületésnap óta feltett lábbal koktélozik a hintaágyban. Aztán most valahogy eszembe jutott a vetítővászon. Ezt én sokat csináltam, azért ugrok rá.
Amikor nem bírtam el az életemet, vetítettem. Bővebben…
megérkezett szerencsésen a kolozsvári különítmény, na, és pont olyanok, de tényleg, és lett hely, ágynemű, sajtok, fürdőszobasikamika. Ribizli nem hőkölt, azonnal megszerelte a klotyót. Aztán valami lazac úszott be, volt etyeki fehérbor, amelynek, mivel fehér, az ember több mindent megbocsát, volt néma telihold, ekkor Csineva elzúg Pestre, és volt sok szép s s a tegnap, meg régebb, meg, jaj, meg mexikói sör háromfele, megtudtuk, ki kinek a révén blogolvasó, és még megrázó történeteket is, aztán mandula, de akkor Jakab felsírt, végül csak az áfonyapálinkára emlékszem.
Nemsokára együtt, aki tud!
Hát nem volt. Futottam. Jövök ki az Államkincstárból, mondok magamnak, jön ez a kolozsvári különítmény, veszek a Teve utcában egy-két üveg bort.
Itt régen lehetett Ráspit kapni — ő celebrálta az esküvőnket –, még Jánossal vettünk rozét tavaly ilyenkor, benézek.
Tízezer palack, képzett fickó az eladó, nem kérhetek bort, hogy aszongya: kérek két üveg bort, valamit mondanom kell sokrétű tapasztalataim és finnyás ízlésem (…) alapján, mifélét.
Ó, rendnek kéne lenni. Kívül-belül. Bővebben…
Meghallani az első énekesmadarat: jó.
Sokáig aludni, félálomban érzékelni, ahogy cukin legófejeket cserélnek legótesteken, édes meghittségben: jó.
Biciklit elővenni, feltekerni cébéáig, közben filmforgatókönyv összefüggésein gondolkodni: jó. Bővebben…
— színes fények és külföldi számok —
Mi megint utaztunk négy napot, a festői Bükkbe. Épp egy éve jártunk itt még Jánossal és a két kicsivel. Kedden volt ötéves a lyány, torta, minden. Nagyon exkluzív az egész, afrikai dizájn, sivatagsárga épület, medence, “mókuscicák” (szurikáták). Miután tavaly túlvoltunk a sokkon, hogy Afrika a nemzeti park bejáratánál, János komolyan szemrevételezte az épületet, és azt mondta, pedig ő nagyon szigorú szemű volt, hogy meglepően igényes és következetes az anyaghasználat, nem tud hibát mutatni a térben, írni is akart róla, fotózott sokat. Persze lehet, hogy ezen a sokkon nem lehet túllenni. Nem írta meg végül.
Nagyon szeretem emlegetni Jánost, nem bánjátok? Bővebben…
2013 tavaszi írás. Milyen érdekes most újraolvasni. A gurukról írottakat fenntartom, de azóta, ugyebár, nekivágtam futócipőmben a hegynek. És igen, időigényes az életvitelszerű sport, és van veszélye annak, ha az élet közepe lesz. De az valahogy elfelejtődött, hogy a mozgás mekkora öröm, a célok megvalósítása micsoda önbecsülést, sőt, szárnyakat ad, és hogy mennyivel jobb könnyű testben élni. Valamint a jövő iránti felelősség (milyen életem lesz hetven évesen, és milyen lesz ez a gyerekeimnek) sem szerepelt akkor még a gondolataimban.
Én a bujaságról szeretnék írni a hét főbűn sorozatban, de azt nem illik most, Nagyhéten… Nekem ez akkora tabu, miért?
Ezúttal egy, el sem hiszitek: JELENSÉGet veszek górcső alá, amellyel SZOCIALIZÁCIÓNK során mindannyian találkozunk, és amelynek — döbbenetes, de — RENDSZEROKAI vannak. Bővebben…
