mi a baj a béranyasággal?

UPDATE:

Love is love, és ennek a legmagasabb formája: a feljelentés!

Pár komment miatt (vagy azt hiszi, a csakazolvassa a BORS-cikk szerzője?).

Hubert, szerinted te ebből jól jöhetsz ki? Hát az LMBT-közösség? Ti örültök, ha egy heteró nőt meghurcolhattok? Lesz itt elfogadás?

*

Tele van a média a bátor, jóságos páros gyönyörű családjával! És az a lihegés, ahogy a kommentekben ajnározzák őket, meg megy a “személyesen ismerem…”…!

Őket ünnepelni kell, mert ők mások és boldogok. Mindez haladó, női magazin címlapján.

A kígyó és az ő farka: a legprogresszívebbek lesznek a legnőgyűlölőbbek mindig.

Mindenekelőtt: ők szerintem is család, nem ez a kérdés, és nem az a kérdés, a melegek szeretik-e egymást úgy, mint a heterók. Hanem hogy amit ők csinálnak, képviselnek, az mit kér a világtól. Az összes olyan viselkedés kapcsán, amit bírálok (még a downhilles bringásoknál is), ez a kérdés.

A béranyaság emberi jogi botrány, a legaljasabb üzletek egyike. Érte lobbizni, normalizálni, felpuhítani a közvéleményt nemhogy nem progresszív ügy, #szeretet, hanem aljasság. Ezt fedi a nyáltenger.

Egyébként senki nem meri nevén nevezni sem, nemhogy véleményezni, hogy a páros

béranyaság

révén jutott gyerekhez, és arról sem esik szó, hogy mi az a béranyaság. Ez árulkodó.

Béranyaság: olyan emberek, akik nem tudnak összehozni egy gyereket, megfizetik egy nő reprodukciós kapacitásait, és elkészíttetik vele. Donorsejtből, ha a férfi is terméketlen, akkor két donorsejtből, vagy két saját sejtből (ez ritka), vagy egy donor és egy saját.

Utána fogadják örökbe.

Azért szónokolnak a szeretetről meg a csodáról, mert a média és a két férfi is tudja, érzik a radarjaik, hogy ez kiakasztó. Ezért elkenik a béranyaságot (én meg odaírom mindenhova), és az ömlik, hogy ők édesek, szeretik egymást, idegsebész a Laca, elmenekültek, jómódúak, kedvesek, mennyire akartak családot, szívemberek. Bővebben…

mi lesz?

Atlétikai vébé augusztus 19. és 27. között, az utolsó esti döntőkre van jegyünk, illetve futok is 27-én egy tízest a lezárásokban (a maratonisták után).

Főoldal – NEW

Franciadrazsé: francia filmek a Tabánban

https://tabanartmozi.hu/programok/franciadrazse-francia-filmek-tabanban

Szemle + a Városmajorban és a kamaraelőadások a Kristály Színtérben

Szemle Plusz

Innen A mi utcánkat ajánlom, van egy elképesztő pécsi színész, Köles Ferenc a neve.

Ezek lesznek.

Ezt is nézzük:

Thomas Vinterberg és Tobias Lindholm: Még egy kört mindenkinek

ez már annyiszor volt…

Hogy úgynevezett bátor-aktuális beszólás megy a hatalomnak valami klasszikus színdarabból.

És nem lett semmi.

Én ezt unom, ezt a debátorságot. Valamit kéne éreznem, de nem érzek, és nem akarom ezt többé átélni színházban. Kellemetlen. Annyira, hogy el is rontja az estét.

Rontja a katarzist, azt, hogy van színpadkép, ötlet, és a színésznek van hangja, mozgása, kisugárzása, ereje. Öt nagyervint kinyír egy fóliázott lakatosmárk.

Mondjuk az ilyesmit ők is hisztinek tartják és viccelődnek vele, de legalább a néző is elidegenedik. Lakatos Márk a Konferansziét játszotta a fóliás magánszámmal. Itt Béres Attila rendező, Ónodi Eszter és Nagy Ervin színészek beszélgetnek:

Na várjatok, a Chicagóról akartam írni, de van frissebb:

Az egyik író (költő), aki nem írt mostanában semmi jelentőset, és nem róla szól a kultúrsajtó, de sosem szólt amúgy – én is csak a coming outjáról szóló Narancs-publicisztikát olvastam tőle, noha művelt ember vagyok –, nyilvánosan szóvá teszi a rendszerelnyomást annak az írónak a posztja alatt, aki épp hatalmas ally, és van is elérése, mert mostanában üstökösnek számít. Közepes író vagy? Vedd elő a buzikártyát! Mi mással nyernéd meg az olvasót?

Írd a homlokodra az orientációdat, avasd politikává, írjál a rendszerről okoskodó, elemző mondatokat, korhold a szövetséges heterót is – mintha nem a kudarcod fájna. Ne mulaszd el az elnyomást hangoztatni, nem lehet elégszer beszélni róla! És “a nap végén”,  fújj, magyar költő amerikaiaskodik. (Ezt úgy mondjuk, hogy végeredményben, összességében.)

Mintha érdekelné az írónő a Gerevichet (aki egyébként Szvoren Edina, a minősége jogán ismert, és soha nem háborog így).

Ami engem illet, az ilyen viselkedés eredménye: egyértelmű, azonnali bojkott. Írjatok jó szövegeket!

Szóval, szombaton a Chicagót szombaton, felturbózták (és meg is húzták) a tavalyit, vannak benne mindenféle Bátor Beszólások, Amelyeken Nevet A Közönség – hát, én nem. Ahogy elnézem, nem is a klasszik színházjáró nevet, hanem a megyeszékhelyi öltönyös, állaza sugardaddy vállalkozó a csöcsös-platformtalpú macával, aki a kétezerötszázas aperolspritzet úgy issza, mint mi a csapvizet. Legfőbb erénye, hogy kicsengeti a tizenhétezres jegyet.

Ha színész lennék, nem a harsány-buta kacajból, a triviális, sőt megjósolható  poénra adott alantas reakcióból nyernék erőt, hanem a megdermedő csendből (ami persze szabadtéren nem nagyon tud lenni). Minden profi, elképesztő, mit alakít Mészáros Máté, Ónodi Eszter, Czakó Julianna és Nagy Ervin, de ezek a kiszólások olcsók és önimádók. Beriaszt a hamisságdetektor, amit megfejel az is, hogy a konferansziénknak finoman szólva nincsen beszédtechnikája, se hangképzés, se mondatlejtés.

Amúgy több ilyen gesztus nem csak poén, hanem megrendítőnek van szánva (a fináléban mindenki bőrönddel énekli, hogy “Ez szép… ez jó… ez csúcs”), de mit jelent ez? Kéne valamit éreznem? Tényleg el akartok menni? Magyar anyanyelvű színészek, innen?

De legalább ők jól szórakoznak, hogy milyen Erőset Mondtak.

Hiú ábránd azonban azt gondolni, hogyha nagyon szépen játsszuk el a Chicagót, akkor másnap reggel forradalom lesz Szegeden.

Mondja Nagy Ervin a fent linkelt interjúban. Pedig pont az a forradalom. Higgy nekem, Ervin, huszonöt éve járok színházba, és törzsnézővé biztattam a boggal több száz embert. A szépen játszás, a minőség, az a forradalom. Azt mindig meg fogják fizetni, ott teltház lesz és valódi katarzis. A talmisággal szemben a minőség a gesztus! Nem a direkt kiszólás meg a tokenbuzi giccskirály a kiszámítható nyafogással. (Akit egyébként nem bánt senki.)

Hány éve döbbenünk már meg az ilyen bátorságon? De tényleg. Főleg Alföldi, főleg az az Átriumban, ott mindig jól beszólnak az oligarchának, minden travi bátor és mennybe megy, “alámegy az előadásnak a valóság” – hazaballag a néző, és másnap ő is ott közbeszerez, nyaral, iskoláztat, néz meccset, ahol kénytelen, mert minden erőforrás náluk van. Liberális fiatalok is az MCC-be járnak.

És miért van így? Mert nem volt elég erő, ember, karizma, hogy ezeket leváltsa. Min csodálkoztok? Ti megvezetettnek tartjátok és lenézitek a választókat? Vagy még nem hallottatok arról, hogy a polgárok igen nagy része nem kér abból, amin ti pörögtök – és nem azért, mert nincsenek edukálva. Éppenséggel unják a kenetteljes szövegeket az elfogadásról. Egész Európában, az euroatlanti közegben válságba került a liberalizmus. A Rózsadombról háborog a csok szűkítésén (!) a harmincnyolc éves, koktélozgató, agyontöltött arcú szingli, aki lakáskiadásból él, közben jócsajkodva szelfizget, hobbiból edukál, hergel lincseléseket, jóemberkedik. Mit tud ő annak az életéről, aki lakáshitelt törleszt, óvodát keres, számológéppel a kezében vásárol tejet és felvágottat, és csak reméli, a gyereke nem vadul el tőle holmi divatos (és költséges) ideológia nevében?

Egyébként a Katonában, Örkényben, Radnótiban nem szoktak ilyen direkten kiszólni. Mert ott tudják, hogy ez rontja a nívót. A könnyen hevített hangulat annyit is ér. (A Bajnokban sem ilyen a rendszerkritika, hanem konkrét történetet mesél el, amely a konkrét politika nélkül is érvényes.)

A klímatémát sem oldják meg a vászonszatyraitok, vegán sütijeitek, facebookos háborgásaitok – leginkább semmi nem oldja meg, de az utolsó réteg bőrünk akkor is a tisztánlátás. Legalább ne áltassuk magunkat. És főleg ne a két lábon járó, kiszáradt konzumszaloncukrok avassák magukat szentté a hashtagjeikben. Ugyanígy hazánk szomorú állapotain sem segít a “bátor” infláció-, fólia-, Lölő-emlegetés. A kápózás, -fóbozás, a nagy elemzések unalmatokban, az egész fölényes ítélkezés. Mérhetetlen műveletlenséggel, tudatlanul és indulatból elemzik a társadalmat.

És külföldről, ez a kedvencem. Elmentetek, ott kolbászból van a kerítés, hát örüljetek… És a teljes vakság az ottani társadalom súlyos, mély árkaira. (Istennek van humora, Meloni lett az elnök a külföldre menekülő íróházaspár új hazájában…)

 

 

szegény ember barbie-ja: egy zseniális road movie

Nálunk idehaza, az én műértő szerelmemmel nagy idegenkedés övezi a kasszasikernek szánt, globálisan marketingelt megaprodukciókat (hacsak nem a hetvenes évek nagy klasszikusai, Sidney Lumet és hasonlók). Mi többnyire a kicsit, a helyit, az európait választjuk. És gyakran mondjuk a szelíd, emberközeli, kis költségvetésű filmekre, hogy “szegény ember (műfaj neve/híres film címe)je”, dicsérőleg.

Most van az évnek barbizó szaka: mindenki rózsaszínben lelkesedik. Bővebben…

lefóliázás: mi a törvény célja?

Nem igaz, hogy nem értitek! Vagy tényleg nem értik (okos barátaim, újságírók sem, a fiatalok sem), vagy nem áll érdekükben érteni, és ezért végig sem gondolják. (Valószínűbb ez.)

A lefóliázást (újabban: CELOFÁN /???/), “cenzúrát” mármint. Bővebben…

kiszállni a tekintélyelvűségből

Meg kell mondjam, katartikusan felszabadító hatása van annak, hogy engem többé őszintén nem érdekel, ki tart (címkéz fel) engem homofóbnak, antidemokratikusnak, gyűlölködőnek vagy akár fideszesnek, M1-es híradóagymosottnak.

Ezek, engem?… Bővebben…

novemberi must have

Filmeket ajánlok, az ősz bemutatói közül. Soha nem spoilerezek, csak a témát vagy a film irányát jelölöm.

Igazi feminista, nagyszerű színésznővel: Fűző, már írtam róla itt.

A cannes-i nagydíjas:

Közel, belga-holland

https://www.cirkogejzir.hu/filmek/kozel/733/

Érzékeny, letisztult, nem leegyszerűsítő alkotás, mélyen megrendítő a történet, mozaikos, sok kihagyással, sűrűre vágva, váratlanul jó gyerekszínészekkel. A dolgos, természetközelben élő szereplők magától értetődő, sosem hivalkodó bőségben élnek. Jegyezzük meg jól a rendező, Lukas Dhont nevét. Nem csak LMBT filmnek nézhető, bár a korszellem errefelé nyom, de nem kell bedőlni. A szexualitás nem jelenik meg, a fókusz a kiskamaszkori emberi kapcsolatok és általában a viszonyulásaink összetettsége, érzékenysége. Egy film, amelyben mindenki őszinte, emberileg (tanárként, szülőként) tulajdonképpen nem hibáznak, még a gyerekek sem igazán kegyetlenek. Bár a sérelemvadászok megtalálják benne a “mikroagressziókat”, de nincs könnyű dolga annak, aki ideológiát támogatna ezzel a filmmel. Annak észrevételezése, hogy valaki más, ezt problémának láttatni még nem bántás. Pont ez a tragédia: a mindenképpen szorongató másság. Inkább inherens szégyenekről és visszautasítottságról van szó, az érzékenység feloldhatatlan tragédiájáról. Pedig ebben a közegben nem ciki mást gondolni, különállni, ellentmondani, tele van szeretettel, valós kapcsolódásokkal – és mégis tragédia a vége.

Spoileres kritika: https://filmtett.ro/cikk/ketten-egyedul-lukas-dhont-close-kozel-kritika

Az Arany Pálma nyertese, a csapból is ez folyik, és szerintem is fontos, illetve rendkívül sokrétű és gonosz film: A szomorúság háromszöge, Ruben Östlund.

Érdekesek a nézőszámok:

http://filmforgalmazok.hu/category/hetvegi-eredmenyek/

Magyar filmek továbbra is, február végéig minden kedden:

https://www.cirkogejzir.hu/esemenyek/holnap-lesz-facan-magyar-filmszemle-a-xx-szazadbol/33/

Tegnaptól már megy a Verzió, a Beauty and the Beast ma lesz és 15-én:

https://www.verzio.org/hu

Éljenek a kis mozik, a szerzői filmek! Le a gigagyártással és a kasszasikerekkel!

nőies nő vagyok-e?

Na, nekemestek a transzaktivisták. Érv nincs, a valóságot nem bírják elviselni, megy a sunyi dühöngés, személyeskedés. Azt taglalják elképesztő kinézetű, kockatestű, borostás emberek, hogy én nem vagyok nőies.

A lófasznak is van vége. A csoportjaitokban vannak kiábrándult tagok, akiket már a transzideológia kritikája jobban érdekel, így én tudok a sunyi gyalázkodásról, és hogy a nevemet, családomat emlegetitek sértődötten. A saját életetekkel azt csináltok, amit akartok, hajrá. Át is verhettek, ha sikerül a “passing”: amíg nem lóg be elém egy fasz a női öltözőben, nem szólok az uszodaüzemeltetőnek. Viszont nem tekintünk titeket elnyomottnak, áldozatnak, mert nektek a saját döntésetek a transzkodás, a feltűnéskeresés, és mindent ennek rendeltek alá. De jó is annak, akinek van ideje, agya ennyit bíbelődni a nemével, mert nem kell “kapálnia”! Azt nem tilthatjátok meg, hogy bárkinek minderről véleménye legyen. Mely véleményt nem kell veletek egyeztetnie, sem valami vélt, elvont jóság-koncepcióhoz, inkluzivitáshoz igazítania (a koncepció mindig csak a ti érdeketeket szolgálja). Nyilvános tartalmakat bárki elemezhet, a hiedelmeiteket nem kötelező valóságként elhinnünk – és ez nem gyűlölet. Itt ti vagytok agresszívek, ti akarjátok uralni a nők közösségeit, rendezvényeit, megszólalásait. Bővebben…

ügyek, megmozdulások, szereplés

Rég nem voltam tüntetni, pedig kapom folyton a mindenféle hírlevelet, tudom, mik vannak, kik szervezik, mik az ügyek, de nem vitt rá a lélek. Nem bírom én már ezt, az előválasztás óta. a dalocskáikat, a mellékes keresethez jutó színészeket. No- és Bojárt. Énekel. Meg kiáll tíz ujján öt pecsétgyűrűvel, pocóval, röhejes kalapban, és belebotlik a szövegbe két mondatonként: Bővebben…

mégis kütyüvel edzek!

Május 13-án, a szülinapomra kaptam Macitól kütyüt (Garmin 55 Forerunner típusú sportórát).

Korábban az ő Garminját kértem el olykor, ha hosszút futottam (itt az erdőben vagy versenyen), és érdekelt a pulzusom, tempóm, útvonalam.

Most pedig elmesélem, mi az érdekes benne, miket tud.

Mégis lett kütyüm! Pedig mennyire elleneztem!… Volt, aki ezt számonkérően kérdezte. A választ erre a problémára Nyuszi mutatja be:

Teljesen mindegy, mit mondok én a Garminról – a lényeg az, hogy TE edzel-e.

Hasznos-e a sportóra/app? Attól függ. Ha nem edzel, nem sok értelme van. Ha edzel, hozzátehet ezt-azt, ha érted és értelmezed az adatokat, adhat önbecsülést is, fejlődésélményt. Ha csak kevés sportra költhető pénzed van, vegyél belőle felszerelést, jó cipőt, versenynevezést, ne kütyüt.

Az efféle órákat, illetve a hozzájuk tartozó appot leginkább futótáv- és -tempómérésre, ebből grafikonok és fotós ábrák készítésére, megosztására használják, illetve a pulzusszám monitorozására, pulzusalapú edzésekhez.

Én nem edzek pulzusalapon. Én csak tudok arról (Peter Attiától, megint, imádom egyszerűen), hogy a kettes zóna (nálam ez 104-121), másrészt a pulzus-variabilitás, tehát az, hogy rendszeresen elérem a négyes és ötös zónákat (139-156, illetve 156 fölötti zóna), jót tesz az anyagcserémnek és hosszú távú egészségemnek (longevity). Itt ír az 5-ösről is. Viszont a futós okoskodáshoz nincs idegzetem, mindent olvastam, de az aktuális futásomat nem igazítom pulzustervekhez, sem edzéstervhez, nem is résztávozok, csak a belső érzetemre hallgatok, hogy épp ott mi esik jól, mihez van kedvem. Nem mindig esik jól a magas pulzus. A fenti, első képen egy futópados kardió vége látható, ott a piros az 5-ös. A múltkor tízet futottam terepen, és az egy óra tízből 59 perc 56 másodperc a négyes zónában volt, ötös nem is volt, csak egy perc.

Utólagos megfigyelője vagyok csak az adatoknak, nem tervezek el semmit, nem cirreg közben Hermina, hogy gyorsabban. Boldogságos állapot ez:

nem akarok a futástól semmit.

Jó nem vagyok benne, unni sem akarom, de abbahagyni sem, mert fontos, szép és jó futni, mármint heti 20-25 km, két-három óra jó. Nem akarok semmi nagy távot, csak 5-10-eket, maximum félmaratont. Ne kelljen nagy fegyelem hozzá, öregember-krém se kelljen a fájdalmakra. Más sportra is szánok időt: súlyzózom, bringázok, úszom, nem akarok egyoldalúan edzeni, sem bemerevedni. Tehát én csak az élményért futok (többnyire kocogok, 6:20-7:07 perc/km közötti tempóval).

öregember-krém (Maci szóhasználata) izomfájdalmakra, agg futballisták kedvence. büdös.

A tempóval kapcsolatos általános megszállottság, önkínzás, okoskodás pedig kifejezetten elborzaszt.

Másra is jó a Hermina. Például:

Alvást monitoroz

Szenzor képes mérni az alvásom időtartamát (hibátlanul, visszaalvásostul-pisilésestül-fura álmostul, nem tudom átverni), közben a pulzust, az egyes fázisokat (REM, mély, éber). Elég szubjektív egyébként (mérés nélkül) az érzetünk, hogy “alszom én eleget?” Mindig akkor vagyok kipihent, ha Hermina szerint sok mélyalvásom van az alvás első felében (ez összesen másfél-két, néha három órát jelent), és összesen is megvan legalább hét és fél óra. Külön érdekes a szex utáni alvás: más a mintázata (azonnal hosszú mély, nincs éber szakasz egy darabig, ez akkor is igaz, ha hajnali a móka).

Pulzust is mér ügyesen, az én bitang szívemet

A folyamatos pulzusmérésből sok mindenre lehet következtetni: mennyire kemény az edzés, milyen a stressz-szint, mennyire vagyok fitt (a nyugalmi pulzus alapján), hogyan sikerült kiheverni az előző edzést, milyen hamar megy le intenzív mozgás után az érték; valóban HIIT volt-e az edzés. VO2 maxra is következtet a futásokból pulzusalapon (lásd lent).

A nyugalmi pulzusom átlaga 43-49, ez fontos faktora a fittségnek. Jó tudni, hogy alacsony a pulzusom és gyorsan vissza is áll edzés után.

Sport-e a jóga?

80-90 közben a pulzusom, de van, hogy 63. Állva, nehezebb, fél lábbal kitartott pózokban sem magasabb. A jógából ezen kívül semmit nem érzékel, a percenkénti légzésszámot rögzíti csak. Elszállt a maradék illúzióm is, hogy a heti nyolcvan perc jóga bármennyire is edző, erősítő hatású. Pihenésnek, nyújtásnak, egyensúly-gyakorlatnak és mentális erősítésnek jó.

A lépésszám-kihívás! Ráharaptam!

A Connect Garmin applikációja besorol tíz ember közé, és velük igyekszünk a heti mennyiséget (jelenleg 75 ezer) meglépni, ebben vetélkedünk. A múltkor nyertem:

Már írtam a gamifikációról: nagyon vicces, felszínes eszköz, de működik. Főleg akkor jó, ha magunknak csináljuk, tehát nincs tekintély, kontrollszemély, aki elvárja vagy jutalmazza a pont-, kitűző-, bármigyűjtögetést (a posztban a gyerekkel való lepaktálást bírálom: “ha edzel tíz percet, játszhatsz fél órát a gépen”). Legfőbb hatása a lépésszám-vetélkedésnek, hogy vadidegen neveket szívből gyűlölni kezdek. Ilyenkor az ember ezt felismeri és mulat önmagán, meg az ördögi appon, mert ez abszurd. Van, hogy vasárnap éjfél előtt frissítek, mire is mindenki hátrébb kerül, aki már lefeküdt, és jó ideges lesz reggel, hogy mégse nyert (velem is csinálták már, a következő héten visszavágtam!). Vasárnap tizenegy negyvenegykor még gyorsan kiviszem a szemetet és lépek hétszázat az utcában, ezzel nyerek… Szóval bohókás és értelmetlen, tény viszont, hogy többet lépek így, mint nélküle tenném. És állandó humorforrás. Maci kedvesen asszisztál, jön velem sétálni, benne van, hogy most a cél érdekében ne bringával menjünk a nyuszodába stb. Frissítés: időközben ő is nevezett, mivel Bécsben csatlakozott, csupa Jürgennel vetélkedik, épp egy céges állófogadáson masírozik a sztrapacska meg a sütik között fel s alá.

Lényeg: ha csak gamifikáció vesz rá az edzésre, ha többet nézegeted az órát, appot, mint amennyit (magas pulzussal!) mozogsz, akkor tévúton jársz, mert kifele élsz, és így a sportolásod nem lesz eredményes, sem hosszú életű. Bizony, bírni kell azt is, amikor lemerül Hermina. Ma úszásra menet, például. Se a nagy sétát, se az úszást nem mérte ma, harmadik helyre csúsztam vissza a lépésvetélkedőn. Figyeltem magam, zavar-e, hogy kütyü nélkül úszom (van, aki ilyenkor hazamegy, mert óra nélkül ő nem fut!). Nem zavart, jó is volt, hogy nem bajlódtam az indítással, leállítással. Amúgy a csatja csinált egy jó kis nikkelallergiát.

Futás és térkép

Az is érdekes, hogy merre járok, hol lassabb-gyorsabb a tempóm, és a táv hány kilométer. Korábban, amikor utólag térképen néztem a futásaimat, és közben csak lépést számláltam, hosszabbnak hittem a távot. Viszont órával meg nagyon zaklatott a futás, ha az ember folyton nézi, hol tart már, mennyi a tempó, miért jelez épp.

Én óra mellett is mindig számolom a lépteimet, mert nekem ez a befelé figyelés lényege, ez egy nagyon speciális, meditatív tudatállapot, nem tudok már máshogy.

VO2 max

Ez egy fontos fitneszmutató: az a térfogat milliliterben, amennyi oxigént maximális erőkifejtés mellett egy kilónyi testtömeg fel tud venni percenként. Minél több, annál jobb, tehát ez erősen összefügg a keringési, tüdő- és szívkapacitással. Itt írnak a becslés módjáról:

Running activity must be 10 minutes or longer in length.

Heart rate must be elevated to at least 70% of your maximum heart rate for at least 10 minutes continuously.

Az enyém jelenleg (május óta kettőt nőtt, de persze lehet, hogy ez is gamifikáció-biztatás):Táblázat, itt más számít kiválónak:

Fitnesz-kor, de jól nézel ki, letagadhatnál öt és fél évet!

 

Szóval én szeretem a Garmint, a DEXA-t is ugyanezért szeretem: megmutatja, mit ér a kitartó, kemény sport, és mennyire sportos vagyok. Az ember, amikor nagyon benne van valamiben, általában torzul érzékeli a valóságot, nem látja tisztán magát, de Hermina józan. Edzés nélkül, lanyha edzés mellett az adatok idegesítenének.

A lényeg lényege:

A sportóra érdekes adatokat mér és tudatosabbá tesz. Engem visszafog a túledzéstől, mert amikor ezt látom:

akkor nem kezdek el rágódni, hogy elég aktív vagyok-e. Minden a lustaság felé húz, így eléggé szubjektív érzéseink vannak azzal kapcsolatban, hogy mennyi az elég.

*

Idebiggyesztem még a legutóbbi InBodymat: lassú fogyásban vagyok a tavaszi nyűglődés, lábadozás óta, csak nyáron, egyben Herminával kezdtem újra igazán, a régi módon élvezni a sportot. Négy kilót fogytam, izmaimat őrzöm úgy nagyjából, talán egy kicsit sok az alacsony intenzitású kardió és kevés a fehérjebevitel. Az evésre a már kialakult preferenciákon kívül nem nagyon figyelek. (Szokásos: semmi cukor, kevés gyümölcs, az szezonális, zsíros tejtermékek, sok hús, inkább zöld leveles meg keresztesvirágú zöldségek, sok víz.)

Voltunk áprilisban is, különösen a zsigeri zsírom csökkent, 7-ről 6-ra, fél kilónyit, de volt ez 2 is, szóval megyek tovább.

pór ági @trustyourbodyprojekt nekiesett pataki andi HIITnek

Senki se bántotta Pór Ágit (követőszám: 2766), mégis négyszer ágyazta be Pataki Andi tiktok videóit, nem tud róla leszállni. Ismerem ezt, egyébként. Hogy valaki hozzám se szól, de annyira idegesítő, hogy nem tudom figyelmen kívül hagyni. Wtf, mit akar ez, hogy képzeli?

Elhever csendes albérletében (most nem lehet edzeni, meleg van, tönkreteszi a szervezeted!!!4négy!), és szemét forgatva dühöng, hogy Pataki Andi (tiktokon, fő platformján: 12,7E követő) miért gáz, szakmaiatlan, hajcsár és ő bezzeg nem ilyen, mert ő JÓ EDZŐ.

Nem is. Ági, te nem vagy ilyen. Rákezdesz erre a gyászos moralizálásra, hogy te jó, ő rossz, pedig csak utálsz edzeni, és nem jött össze az edzősködés. Szakmai elvként hangoztatod, hogy kedvesnek, megértőnek kell lenni a vendéggel, miközben csak lusta és elkenődött vagy. Ugyanannyit írsz a depressziódról, mint az “edzésről”, ami gyógytesinek is gyász, és húznál ebbe bele másokat is. Nehogy már más élvezze a futást, a böjtöt, vagy kockahasa legyen! Jujj, ez mind elvárás, át vagy verve, gonosz média, gonosz diétakultúra!

Hogy nem unják?

És miért olyan üdítően tömörek és frappánsak Andi baszogatós motivációi?

Pataki Andi végzett valamit, ami nem tűnik gyengének; nem túl izmos, de egészen zsírtalan, szép a teste, nem kell előnyösködnie a képein, és profi videókat forgat (semmiképpen nincs benne konvektor, szemölcs, macska).

Megint a lemaradt középszerűség üvöltözik a kiválóra. Mert idegesíti, hogy amaz nem csak eredményes a saját sportjában, hanem meg is veszik a termékét. Pór Áginak annyi marketingérzék se jutott, hogy ne panaszkodjon a megélhetés nehézségeire.

Közös bennük, hogy edzőként netes kontentet készítenek, és otthon végezhető, kevés vagy semmi eszközös, erősítő, illetve HIIT edzést árulnak online, tehát egy a vadászterület, csak a célközönségük nagyon más. És mondjuk Pataki Andinak megy is a biznisz, sugárzik belőle az erő, meg látszik a sport a testén.

Pór Ági évek óta semmi mást nem csinál, mint a saját lehangoló élete, közérzete, teste miatti frusztrációját adja ki magából valamiféle diéta-ellenkultúrának álcázva: ő kritikus, utánanézős, átlát a szitán. És rengeteget dumál, minden apróságban igazolást keres arra, hogy az a jó út, ha nem veszed komolyan az edzést.

Nem komálom amúgy a netes edzés műfaját: az ágazat túltelített, mohó, önismétlő, könyöklős, hitrendszer alapú. Túlteng az önbranding: én nem tudok ennyire kíváncsi lenni edzésügyben egyetlen személyre, nem igénylek gurut. Majdnem mindig saját kútfőből edzek és motiválódom, de ma már tömegével van bármilyen ingyenes, lelkesítő, profi videó, gyakorlatleírás, tanács, edzésterv, ha elkél az inspiráció vagy a körítés, de tényleg bárhol. Van abban valami visszás, amikor edzéseket és közösséghez tartozást tagsági alapon, hovatovább identitásként árusítanak. Én emiatt nem bírtam Dagadt Köcsögöt és Gyerünk, anyukám!-at sem: nekik annyira olcsó ez, a júzernek meg ehhez képest sokat kell beletenni. Jógatanárom legalább adja a lakását, jelenlétét, korrekcióit. Túl sokszor reprodukálható, lélektelen a netes termék. Az előfizetésből lesz a netes locsogás: gyanítom, a tagok többet kommentelnek, mint edzenek.

Szóval én nem költök ilyesmire, akkor már inkább egy negyvenkettedik csodaleggingszre. De ha ilyen kontentet keresnék, biztosan Andi videóira fizetnek elő.

Pataki Andi a tesitanáros “emeld fel a segged” beszédmódot választotta, ami nem épp azt idők szava, igazi kilencvenes évek hangulat, ma már a Rubint Réka típus se mond ilyet. Mert most az megy, hogy nem szabad senkit megszégyeníteni, igazat mondani se, nehogy traumatizáljunk valakit; szegények annyit fogyóztak és gyötörték magukat, most gyógyulnak, a hajcsárszövegek csak megutáltatják velük a mozgást. Halld meg szelíden a tested jelzéseit, találd meg a neked valót, könnyíts, hagyd ki az edzést… a nem mozgás is mozgás, a semmi is valami:

https://www.instagram.com/p/Cei6e4hrBHA/

Imádom, egyszerűen. Hogy még ő van megsértve. De nem csak a kövérek-intuitívevők nyomatják:

A világ, amiben minden elmosódott és képlékeny, “én így értelmezem, nekem ez az”, nincsen többé definíció, standard. Csak én érzem ezt mélyen sértőnek? A teljesítményre, verítékre, képességre nézve.

Az önkímélet és sérelembabusgatás (haladók neurodivergens szöveggel nyomják, tehát ők NEM TEHETNEK RÓLA) mellett a másik trend, a még ennél is ostobábbaknak a pénzköltés, a ma is virágzó csodaszeripar. Vegyél valami tápkieget, és jó lesz (myprotein-Németh Dorottya, LifeTilt, Mankershop).

Andi kifogásokat leleplező keménységén persze csak az sírja el magát, vagy kezd vele ingerülten vitázni, akinek sara van sporttémában, és nem és nem tudja megszeretni a mozgást. A keveset se, a könnyűt se, a sétát se. Valójában azt nem szereti, hogy elnehezült és szarul néz ki, telnek azt évek, jönnek föl a kilók, egyre jobban gyűlöli a kockahad elméleti koncepcióját is, ja, és őt átverte a “diétaipar”, és akkor ez rá van kenve a “hajcsárra”, aki “bántalmazó”, de izgatottan megfigyeli.

Zárójel. A diétaipar évi 71 milliárdos biznisz – a fast food ágazatot pedig 973 milliárdosnak jósolták tavalyra. De erről ezek a megszomorodottak soha nem beszélnek. (Az ételeknek nincs morális tartalmuk!) Bezárva.

Én is ismerem a “testem szavára hallgatást”, a “túl nem feszítést”, mert ma már én sem edzek annyira durván. Pór Ági rendszerében én is túlélő vagyok, 2016-ban írtam:

Most például, ahelyett, hogy befejezném végre a holnapi posztot, itt bizsergek, hogy mi legyen, vigyek-e külön cipőt az olimpiai guggoláshoz, kiszámítottam fekvenyomásból az egy ismétléses maximumomat, és esküdözöm, hogy a hétfői zúzós terem és a mai tizenöt kilométeres hegyi futás után holnap inkább nyugis nyújtás, plank, szauna (haha, ebből is mi lesz: edzők és pultosok jönnek-mennek, a nap már a másik oldalon süt, már kétszer pótoltam magnéziumot, a fűrészpálma levelei lehullottak, tizenkilencedszer szólal meg A Szám, Amitől Féltem, Hogy Az Jön, de én még rámegyek hétféle gépre, valami elbaszott hetvenöt kilóval lábtolózom, turmix után felötlik, hogy hohó, haskerék is van a világon, és visszamegyek, enyhe hányinger közepette csapódom vele a falnak).

Minden idegesít. Mindenkit zsírosnak látok.

Miért így van összeforrasztva a Cybex gép?

2015-18-ban az edzéseimnek eléggé pótcselekvésjellege volt, már akkor is gondoltam, tudtam, hogy Artemisz azért olyan aktív, mert nincsen csávója, akivel összebújva beleszundikálhatna egy üzbég művészfilmbe. Csak hát soha ilyen hasznos, öntudatot és izmokat eredményező pótcselekvést. Abból lett a mai testem, kitartásom, öntudatom. És ma már, a nagy szabad időbeosztásban van olyan, hogy elhatározom, reggel futok egy hosszút, de “előbb még elolvasom/megfőzöm/elintézem ezt meg azt”, “jaj,  nehéz lesz”, “menstruálok”, “hőség van”, “ma regenerálódom, az is kell”, “a teljes élet része a lustálkodás is”, “nekem aztán nem lesz bűntudatom, eleget edzek így is”. Amúgy tényleg, elmúlt hetem (pulzusalapon számolja):

Nem nehéz az edzés, nem ritka, hogy ennyi, formában vagyok. Mégis, így is, minden egyes futás előtt, súlyzózás előtt megy a lemez: alkudozom, szorongok, ellenállok.

Volt, hogy hallgattam erre a hangra, és keserű, nyugtalan lettem tőle pár hét alatt. Még úgy is, hogy nyolc hétig volt posztkovidom. Nem lehet edzés nélkül, sok edzés, önlegyőzés nélkül jól lenni.

Nem, nem a testem jelzése ez, én testileg teljesen jól vagyok. Nekem a tudatomban van egy gát. Szorongok a kipirulástól, a lihegéstől, az erőfeszítéstől.

És közben tudom, hogy ez kifogás, szükségem van az erőfeszítésre, nagyon boldog és eredményes az egész, már közben is és utána. Csak előtte nem. Tudom: nem a testem, hanem a lustaságom tiltakozik. Ki kell röhögni a lehúzó hangot, a szorongást, és hajrá. Kell, hogy legyen valami humorérzék, egészséges rá se rántás az énünkkel kapcsolatban, ne hatódjunk mindig úgy meg minden lelkizéstől.

Akik kárognak, rosszindulatúan mások edzését, étrendjét, “túlzásait” taglalják, mindig szánandóan élnek, félnek az élettől, meg vannak nyomorodva. Más igazságszolgáltatás nem lesz: ennyi a “karma”. És Pataki Andit megveszi az, aki tényleg akar edzeni, félórásat, endorfint akar, és kúlnak érzi az izzadást. Ági meg szövegelhet vég nélkül a félbe-szerbe mozdulatokkal a konvektornál a megszomorodottaknak, akik se így, se úgy nem fognak edzeni soha. Egyre kevesebb edzés, egyre nehezebb-merevebb test, egyre több szöveg és önsajnálat.

A legszebb éveik. Pór Ági még nincs harminc. Pataki Andi elmúlt negyven.

Nincsen olyan, hogy ne legyen erőfeszítés a sport. Van kellemes mozgás: séta, jóga, de aki akar valamit a testével, jól kinézni, vagy gyógyulni, annak kell az, hogy félretegye a nyűgöket, a kifogásokat, komolyan vegye magát és mindenféle irreális önelvárás, túlzás nélkül kitartson, és jut do it. Mert akkor könnyű lesz a nehéz, és hihetetlen önbecsülés származik abból, amikor sikerül valami, ami korábban csak olyanoknak ment, akik annyira mások, mint én… igazi sportolók.

Ja, és Pataki Andi nem kesereg és nem érzi szarul magát, pedig éles mondandója nem csak Pór Ágit bőszítette fel. Megrántja a vállát, letiltja a picsába a sok irigy lusta kellemetlenkedőt. Mosolyog és tolja tovább: az én oldalamon az lesz, amit én akarok.

még egy tanulság: a szakértősködésről

Gyereksport, edzők konfliktusai, netes lincselés, és az öntörvényűség, a rendkívüliek megbüntetése – erről írtam Lóci és Olivér meghurcoltatása kapcsán.

Senkinek ne legyen kétsége: súlyosan árt a gyerekeknek a hajsza, semmi jó nem sülhet ki belőle egyik szereplőnek sem, bármi is lesz a vége. Szerintem Csontos Imre fog itt megszégyenülni. Csak addig is feldúlja a család életét, és ami az igazi szégyen: az ő posztja nyomán ezrek vetkőztek ki magukból. Helyeseltek tízezer felkiáltójellel két, igen vitatható gyakorlatot: 1. a semmit nem sportolást (“én nem erőltetem a gyerekre!”), 2. a szorongó, szolgalelkű, sérülésektől parázó, szakértősködő sportolást. A magasztos gyermekvédelmi cél csak a morális alap, hogy bármit meg lehessen tenni. Még akkor se sülne ki a feljelentésből semmi jó, ha az volna, amit állítanak, hogy “a szülők erőltetik rá a gyerekekre a hosszú távokat, a versenyzést”. A sport lényegét nem érti az, aki ilyet állít. Ők egy sportcsalád. Versenyre nevezni sok héttel korábban kell, egyáltalán nem ritka, hogy egy gyerek (vagy felnőtt! én!) lobogott még januárban, és aztán nincs kedve fölkelni áprilisban pont a verseny napján (ezeket a kis részleteket mazsolázta ki Csontos Imre mint “bizonyítékot” – ha lenne sara a szülőnek, vajon megírta volna-e az alkalmi nyűgösséget, konfliktusokat?).

Hányan, hányszor futottunk, edzettünk, indultunk neki versenynek úgy, felnőttként is, hogy nem eufória volt, hanem akarni kellett, elkélt a biztatás? Annál becsesebb leküzdeni önmagunkat, és belelendülni, mégis beérkezni. Mindig, mindig megjön közben a semmihez nem hasonlítható öröm! A kommentelők ezrei, akik virálissá tették az esetet, azért hökkennek meg és hőzöngenek, mert szörnyű erőfeszítésnek tűnik nekik bármi sport. Illetve a saját nyomorult futásaik jelentéktelenednek el Lócié mellett (feltűnően sokszor magyarázzák, hogy ők is futnak, meg a gyerekük is). “A táv iránti alázat”, “a többiekkel szembeni korrektség” – ezek Amadeust is visszaküldenék gombfocizni, mert a templomi orgonista mégiscsak idősebb. Nem átallják leszólni, cincálni a gyerek teljesítményét.

A maraton amúgy nagyon durva. Mindenkinek. Nyugis, kellemes maraton nincsen.

Amiről írok most: szakértősködés, elitizmus, beleszólási kényszer. Az autoriter stílus, a gőg. Amely elrontja az örömöt és a szuverenitást. Ez a célja, ez a lényege.

Ezek mindig így hápognak, ha látják, hogy létezik szuverén ember, és leszarja azt, ami miatt ők annyit görcsölnek. Arra megy ki a játék, hogy kétségbe vonják a kompetenciádat, az énhatáraidat, ezért vádaskodnak és titulálnak elmebetegnek. Egy verseny, ők találták ki és beneveznek téged is: ki a jó ember Ki ért hozzá? Bővebben…