Milyen tavasz! A régóta rügyek, az új, cserregő madarak. Szagok. Eső is, sár. Értelmetlenné váló cipők, kesztyűk. Minden tágasabb. Ballonkabát. Több a fény. Könnyebb a reggel, az este, az emlékezés, a test, a fűtés, a minden. Bővebben…
bejegyzés kategória bejegyzései
dicső sumér rokonaink
Az egyik olvasó a feltétel nélküli alapjövedelemről szóló írás alatt Padányi Viktort idézte mint történészt. Kommentje nem jelent meg, szemöldököm felszaladt. Utánanéztem a figurának, minimum kétségesnek tűnik, és miért nem vagyok meglepve, hogy publikációi témái között felbukkan a sumér–magyar nyelvrokonság is.
Na, mondom erre, ezt már megírom, amúgy is terveztem, egyetemista koromban hosszasan kutattam a témát.
Tehát, a magyar nyelv a sumér nyelv rokona. Bővebben…
még mindig, sőt
Még mindig militáns vezényszavak röpködnek és hadászati értékrend uralkodik az általános iskolás testnevelésórákon.
Újabban felnőtt egy tanárnemzedék, akik közül néhányan megpróbálják az erővel, a kíméletlenséggel, a megfélemlítés légkörével, a szociáldarwinista értékrenddel szemben a kooperációt, az empátiát és a pozitív motivációt gyakorlatba ültetni. De hol vannak ők? Bővebben…
olvassuk újra 2.: madárkááám…
A nagy sikerre tekintettel két, összetartozó verset hoztam ma nektek, minden kilencedikes szöveggyűjteményben szerepelnek.
Caius Valerius Catullus a Krisztus előtti zaklatott század közügyekre fittyet hányó, provokatívan a testi örömöknek hódoló és valószínűleg rövid életű lírikusa. Szent Jeromos szerint 87 és 57, korszerűbb adatok szerint 84(?) és 54 között élt (54-es eseményre utal is egy versében). Sok más költő élt és alkotott ekkoriban, akikről keveset tudunk: egyedülálló, hogy Catullus száztizenhat darabból álló versgyűjteménye, benne vegyes műfajú versek, hosszabb carmenek, illetve negyvennyolc epigramma, majdnem sértetlenül fennmaradt kódexekben. De csak száztizenhárom vers, mert három hiányzik.
A heves szerelmes versek múzsája a Lesbia álnevű férjes asszony, a heves szerelem mellett erkölcsi bukását is megénekelte a költő. Bővebben…
olvassuk újra 1.: sándor, te viccelsz velem
Kis instant irodalomtasakok, és mindig vicces vagy pikáns lesz. Egyelőre egy másik van a fejemben, nem tudom, lesz-e ebből sorozat. Azt szeretném nektek megmutatni, hogy a középiskolai tananyagban szereplő verseket mennyire más automatizmusaink, a korszakról, a költőről avagy a költészetről alkotott félművelt eszményeink segítségével értelmezni, és milyen az, ha mai szemmel, ám a költő koráról is szerzett ismeretek birtokában nyitottak, kíváncsiak vagyunk és felfedezzük, hogy az irodalom csupa jófejség, grandiózus gesztus, meg azokat a pillanatokat, amint az alkotó kinéz a versszövet mögül, és csippent a szemével. Bővebben…
azt hiszed, megúszod
Azt hiszed, de most komolyan azt hiszed, hogy csak mert nálatok apa nem vonul ki, ő is mosogat és tereget és pelenkáz, és te is úgy igyekszel A Megfelelő Dolgokat Mondani Neki, tehát NÁLATOK nincs egyenlőtlenség, ebben nő fel a lányotok — azt hiszed, hogy ő akkor majd megússza, meg van oldva a patriarchátus?
Ezek az emberek azt hiszik, hogy egy ilyen megvédett lány biztonságban lesz, majd csupa szép kapcsolata lesz, majd nem választ bántalmazót. A helyzet az, hogy bántalmazót nem lehet választani, mert bár a gyerekkori erőszakos minták és a későbbi bántalmazás vagy az áldozatlét összefüggést mutat, bántalmazó mint személyiségtípus, profil, közös lélektani jellemzők összessége, nem létezik. Vagyis a bántalmazás nem kórság, nem agresszív alkat, nem személyiségzavar, aminek szeretik hinni a “csupa szerető férj, minden rendben van, csak az a néhány aberrált ember valahol messze” logikájú, elégedett középosztálybeli polgárok. A patriarchátus annyira közel van, hogy pixeleket látnak csak, összképet nem.
A bántalmazás, amely nem annyira ütést jelent, inkább hatalmaskodást, kontrollszerzést a másik fölött, nem más, mint működésmód, a jelen hatalmi helyzetek megnyilvánulása az egyénben, szoftver, amely bizonyos feltételek fennállása esetén bekapcsol. Azokban is működik hiedelmek, meggyőződések, ítéletek formájában, akik nem bántalmazók, és azok is szenvednek tőle, azokat is korlátozza, akik nem közvetlen áldozatok.
Tudom, hogy van, aki visszahőköl az ilyen radikális állításoktól, de az erőszak kultúrájában élünk. Mindenki az áldozatot hibáztatja, minden abba az irányba hat, hogy akit sérelem ért, hallgasson, s különösen ha nő, önmagát eméssze érte. Önmagát tartsa nem elég nőiesnek, önmagát beszélje le a méltó életről.
Nem elég kerülni a habos-fodros cuccokat, építőjátékot adni a kezébe, kalandparkba vinni, Barbie-t nem venni neki (vagy ha mégis, Kent is hozzá), nincsen garancia. Nem elég önbizalomtelivé nevelni, egyetemre járatni, mert az, amitől a nők szenvednek, nem az egyénből indul ki. Nagy önbizalmú, szerető családban felnőtt lányok is áldozatául esnek, és még csak azt sem tudják éveken át, min mennek át, mi ez az egész. Nevelhetünk mi nagy figyelemmel lánygyereket, hihetünk benne, talán ettől gyanútlan is lesz, és vak lesz mások kínjaira, egy különleges hópihe. Egy kicsit jobb lesz neki, igen. Sőt, sokkal. Nem fojtja magába önmagát. Nem lesz annyi akut és krónikus kínja, traumája, feldolgoznivalója. Ez nem kevés, ez fontos, ez nagy előny. Igen, megteheted, hogy figyelsz apával, miket mondotok neki, tedd is meg. Higgy benne, légy rá büszke, beszélj neki okosan a világról, a szexről. Sőt, mindenkinek kötelessége ilyen elfogadó, meleg, kiegyensúlyozott légkörben nevelni a gyerekeit. Ez elengedhetetlen, de sine qua non és nem non plus ultra: ne várjuk tőle, hogy ezzel meg van oldva minden probléma, ő átmegy a mocsáron fehér cipőben. Voltaképpen azt reméli az ilyen szülő, hogy ha ő mindent megtesz, akkor majd… akkor majd mások lányát fogják megerőszakolni. De még ebben sem lehet biztos.
Ma sem tudok megoldást, annyit szeretnék mondani: a rendszer a rossz, és nem lehet egyénileg kicselezni.
a szeretet természetrajza
Rendre azonos szerkezetű címek jutnak eszembe, volt már itt egy ilyen: az erőszak természetrajza. Így lesz ebből is sorozatféleség.
A szeretet: azonosság.
Vérség, avagy lelki rokonság, nagy igen a másikra, és súlyos elfogultság.
Ismerősnek érzem őt, és akkor ő én leszek, és nem hagyom őt-magamat, ne bántsák! Bővebben…
a legmélye
Mindenféle megállapításaink vannak, hát igen, a rendszer szar, a mellünk lóg, de nem baj, a rántott sajt két réteg alól is kifolyik, így van ez. Boribon, ha kiszakad, szintén kifolyik. A gyereknek nem leszünk mesekönyv-anyja, mert az képtelenség. És anyánk nem jó fej, nem, annyira szerettük volna pedig mégis úgy értelmezni, a mi anyánk, a mi gyerekségünk…! Máma már visszaszólunk a gázóraleolvasónak, beismerjük mozivágyunkat újszülöttünk mellől is, s hogy nemhogy hüvelyi, semmilyen orgazmusunk nem volt évekig.
Nagy-nagy érettség ez. Bővebben…
az írástudók árulása
A Nők Lapja Cafét bojkottáljuk, ugye. Még mindig. Megy a magyarázkodás, hogy de már nem olyanok, már írnak jó fej cikkeket is. Nahát! Ha nekem a kezemben lenne egy ekkora üzem, ezerféleképpen használnám az ész, a fény, a szív terjesztésére. Nemhogy kormoznám az üvegeket. Nos, én aztán nem tapsolok annak, hogy végre nem direkt nőgyűlölő tartalmak virítanak a samponreklám mellett — azt gondolom, ez volna az említésre sem méltó minimum. Amíg nem szedi le a “Joós István ember” egyszemélyes projektet népszerűsítő, aljas, önalázó írást, addig számomra a portál a nulla vonala alatt marad, és teljes ignorálást érdemel.
Úristen, gyerekek, ezek velem tárgyaltak, hogy esetleg írnék nekik. Érdekes szín vagyok én. Egzotikum. Valamint engem és más bejáratott blogokat megkerestek ősszel, hogy tagozzam be a blogomat a VIP programba az ő médiabirodalmukba, az ő kontrolljuk alatt, az őnekik hasznot hajtó hirdetéseikkel, a vezérlőpultban való jelenlétükkel, és akkor a legeredményesebb húsz blogger között havonta szétosztanak holmi aprópénzt, egymillió forintot, az olvasottság arányában. Uramisten, hogy ezeknek az én blogom is kellett volna a sminktrendek, a malachúst fügechutney-val tálaló meg vécépapírgurigás hobbiblogok mellé, és uramisten, hogy én ezen az alkun egy másodpercet is a fejemet törtem.
Az van, kedves médiabirodalom, hogy 2014 van, és ti, akiknek ez szakmátok, lehetőségetek, kötelességetek, ti, akiknek légkonditok, céges kocsitok, biztonsági őrötök, saját jogászotok, házi büfétek, befektetőitek és hirdetőitek vannak, ti eláruljátok a nőket. Bővebben…
ment-e bármi által a világ elébb?
Mielőtt könnyelműn a húrok pengetésihez fognók, jegyezzük meg, hogy a cím egy Vörösmarty-sor parafrázisa:
…ment-e
a könyvek által a világ elébb?
Arra keresem ma a választ, hogy van-e haladás, fejlődés az emberi nem gondolkodásában, életminőségében, lehetőségeiben. Mijében? Jó, akkor úgy mondom: egyre jobb-e élni, vagy nem.
Egyáltalán, van-e értelme a kérdésnek? Bővebben…
így negyven felé
bringásahegyennek, a közelgő elkerülhetetlen alkalmából
Májusban leszek harmincnyolc. József Attila az én koromban már nem élt. Milyen rég mondogattam, hogy Petőfi Sándor az én koromban már nem élt! Arany élt és élni fog. Hát még Faludy György. Előtte volt az élet még ennyi idősen! Meg azt mondja, hogy mondja? Az emberélet útjának felén. Ezen is túlvolnánk.
Elmulasztottam harminckét évesen megírni a Születésnapomra-parafrázist.
Már semmi nem olyan, mint huszonévesen. Bővebben…
zsíros az ajka
Állok egy Caravaggiónak tulajdonított Keresztelő Szent János előtt.
Egy bárány. De nem is bárány, mert kos. Bővebben…
hallgat a mély
Nem tudom, ti hogy látjátok: legelementárisabb lényegemről én nem írok. Nem írom, hogy levegőt lélegzek be, s hogy keletről árad a reggel. Hogy kit szeretek mennyire. Nem írom, hogy van Isten. Nem írom, ki az, aki a szívemen ül és megrántja percenként hetvenhétszer, s azt sem, hogy mindennap gondolok arra, hogy az a másik már nem jut eszembe naponta. Tudjuk ezt mind, ki-ki a magáét, ugyanarról hallgatunk.
Nincsen itt recept, program, tanítás, instant megigazulás. Szólni csak a foszlányról lehet, emlékkönyvben és ballagási csokor kísérőcetlijén engem ne idézzenek. A Nagy Érvényességek nevetségesek. Epizódokról írok, hangulatokról. Az örökkévalóságról soha, visszfényéről csak ritkán.
Eleve nem hiszek abban a mesterséges felosztásban, hogy vannak felszínes, mulandó és igazán fontos, örök dolgok az életben.
a módszer
Valamit mégis kéne tennem. Valamit a gyötrelem ellen.
Sok, különféle kín tenyészik a sorsok tövén. Van aztán olyan, aki összegyűjti ezeket, a hasonlóakat, megnézi és rázogatja egy kicsit őket, aztán megalkotja A Módszert, minden baj megoldását négy lépésben. Kérdés-válasz, tévhitek, terjedelmes fejezet arról, miért nem jó semelyik másik módszer.
És akit üressé tágított a kín, megtalálja. Megnyugtatja, hogy neve van és könyv szól róla. Bővebben…
a délelőtt
Ez egy másik reggel után jön. Az oviba a felső bejáraton át osonunk: ahol bemennünk kéne, azt bezárják kilenckor. És mi egy ideje nem kilencre járunk, fontosabb mindennek a maga ritmusa, mint az óra, amelyik könyörtelenül halad. Fontosabb a nyugalmas ébredés, az egy-két gyengéd perc, lomhán türelmes mozdulat. Fontosabb egymás szemébe nézni, kivárni, míg maga felveszi a cipőjét, és hogy a szertartásos kakaónak meglegyen az íve és csúcspontja. Így aztán fél tízre érünk be. Ha szerencsém van, ott egy dadus, és akkor nem kell lapítanom, hogy már megint, és békés az átmenet.
Most akkor olyan délelőttről írjak, ami… szóval nagyon röhögtem én is bringással a Vájf egy tökéletes napján. Amit végigcsinált, ami után oly elégedett volt, bögre mézes teával a kanapén. Étteremből kávézóba fuvarozták, keményen helytállt, majd beleszakadt. Ez az égig habzó mámor, és nincs sehol egy szilárd pont benne…! Nos, nekem is vannak ilyen napjaim. Bővebben…
ők is léteznek
Amit az automatizmusokból gazdálkodó, magukat erkölcsösnek hívő fejcsóválók provokációnak neveznek: amikor megszólalnak ŐK.
Ők, akik eddig hallgattak, nem tehettek mást, mert minden önazonosság, helyeslés az elégedett többségnek jutott. Az ő kínjuk meg egyéni panasz volt. Elszigetelt cellákban töprengtek nem is a fényről, hanem arról, hogy létezik-e fény.
De volt egy pont, amikor megszólaltak. Megjelent egyikük sorsáról egy cikk. Bővebben…
portrék 6.: a nagyon okos elsőgyerekes anya
Amikor a legkisebbed is óvodás már, és egy kicsit kihúzod magad, az életedben megjelenik a nagyon okos elsőgyerekes anya. Előfordulási helyei: 1. rokonság, 2. internet, különösen a fórumok vidéke. Rájössz, hogy lesben áll, és levadássza azokat, akik nem tudták jól.
A nagyon okos elsőgyerekes anya megmondja neked a tutit, mert te nem tudtad, és rosszul csináltad. Pedig fogalma sincs: ez a kezdők gyanútlan önbizalma. Nagyon olvasott. De amit ír, mond, annak nincs meg az aranyfedezete. Nem járt még a széleken. Bővebben…
a reggel
Az anyák, amikor hajnalban, még a vekkerszó előtt maguktól ébrednek, kötelességszerűen nyugtázzák az időt. Még csak fél hét. Ferde napsugár, ilyen korán! És: tak, tak, tak. A hatalmas vekkerem, de tényleg, akkora, mint egy macska. Mintha vízben volna. Az anyák korán kelnek. Bővebben…
három fotó és egy videó
és nem is mondhatod
Megdöbbentően sokan olvasták a hétfői gyermektelen című vendégposztot, amely a normálisék után minden idők második legolvasottabb bejegyzése lett a blogon néhány nap alatt. Ott azokról van szó, akik még a döntés előtt állnak, hogy legyen-e gyerekük, illetve akik meghozták azt a — talán átmeneti, talán végleges — döntést, hogy nem lesz. Feltűnő hévvel vitatták el tőlük többen, hogy ehhez joguk van.
Nekem van gyerekem, akartam gyereket, jó, hogy van gyerekem, ennyi és ilyen. Megszoktam a velük kapcsolatos szuperlatívuszokat; igazán szerencsés vagyok.
Amit a világ ehhez kínál, a keretek és kommentárok, nos, azzal viszont bajom van. Nem az anyaság ellen tiltakoztak itt sem, hanem a méltatlanság ellen, az ellen, amit az anyaság itt és most jelenteni tud. Ezen sürgősen változtatni kellene. Az anyáknak elegük van.
Most azokról is szólok, akiknek természetes volt, hogy vállalnak gyereket: vagy nagyon akartak, vagy úgy alakult, hogy lett gyerekük, és akik nem gondolták, mert ez nem gondolható, hogy a gyerekvállalás ilyen: ennyire nehéz és így nehéz. Esetleg, legfőképp azt, hogy nagyjából egyedül tolják majd azt, ami közös feladat. És még mosolyogniuk is kell, és ha panaszkodnak, őket hibáztatják, hogy hallgassanak. Amikor pedig igazán nagy a baj, akkor meg végképp egyedül maradnak, űrmagányban, és nincs szünet és nincs mentség és nincs felmentés, soha, semmi alól. Akkor elfogy mellőlük szerelem, szolidaritás, helyeslés. Bővebben…


