a katolikus magyar menyasszonynak

<Ezek> a férfiak (a hatalom birtokosai) rendkívül sokszor csóválják a fejüket, hogy hová jut a világ. És bizony, történelmi értelemben ők (még mindig a hatalmasok) tették társadalomszervező erővé a keresztény erkölcsöt, a monogám házasságot is, és találtak ki másfelől olyan intézményeket, mint a cölibátus. Ők harsognak ma rettenetes öltönyeikben arról, hogy fogy a magyar, és védeni kell a hagyományos családot. Persze csak azt tükrözik vele vissza, amit az egyszerű bamba tévénéző állampolgár akar: az úgynevezett a hitet az úgynevezett alapvető értékek fontosságában. Komolyan, ez az egész kereszténynek nevezett erkölcs, ez az erőltetés — bizonyos fénytörésben nézve — vajon nem csak arra szolgált, hogy a nőket megrendszabályozza, elhallgattassa, vitalitásukat megölje…? És hogy közben például a velencei, firenzei gazdagok, köztük a papság is olyan életmódot folytathassanak, amilyent mi el sem tudunk képzelni, ma sem.

A család ugyebár a szocializáció elsődleges terepe, a populáció újratermelésének helyszíne, tömeges értékteremtés, adófizetés csak családi háttérrel történhet. A család nem eshet szét, ezért lózungokkal védjük, kampányokat indítunk, gyerekszülésre szólítunk fel mindenkit, meg körmeneteket tartunk, de valójában a családot a nők viszik el a vállukon, és a családfő közben (aki akar) azt csinál, amit akar (“levezeti a feszültséget”, “szórakozik”).

És ennek megfelelően nevelik a nőket is, és ezért történhet meg, hogy a gyanakvó fiatalasszonyt (“talán mégsem szeret a férjem?”) a százszor megtiport — és mindebből kényszerűen ideológiát kovácsoló — ötvenes nőtárs fogja elhallgattatni és visszaterelni szépen az akolba…

természetüknél fogva poligámok, október 1.

…az agresszorok mindig azt mondják, hogy a sérelem meg sem történt, vagy nem úgy, nem olyan mértékben, igazából a másik a felelős, és ha mégis történt valami, annak nem kellett volna ilyen hatással lennie az elszenvedőjére. Lépjek már túl rajta, nézzem a szépet, illetve én csak feszültséget szítok azzal, hogy ezeket elmondom. Ez a fontos ebből: az agresszor könnyen felejt. Sem a vérbírók, sem a besúgók, sem a pedofilok, sem Amanda Todd halálba kergetői, sem a feleségverők nem emlékeznek. Úgy nem tudnának élni, hogy emlékeznek. De azt szeretnék megmondani, mit érezhet a másik. Túloz, hisztizik, ő provokálta ki. Mindez definíció is: aki így gondolkodik, az az agresszor-logikát követi. Aki nem akar bántani, az mindenekelőtt hisz a másiknak.

a sorsom szépsége, november 29.

Ha a nők megerősödnek, tudni fogják. Ez a válasz a blog minden kérdésére: miért maradunk, maradjunk-e, mi lesz velünk, ha válunk, hogyan válasszunk párt, mit mondjunk a lányunknak. Ha a nők megerősödnek, akkor nem állnak le az elsővel, aki házasságot ígér nekik. Nem fognak egymás alá ígérni készségességben, alkalmazkodásban és rendelkezésre állásban, nem lesz kitüntetés számukra az esküvő. Akkor vállalnak gyereket, ha valóban és mindketten gyereket akarnak. Benne maradnak a házasságban, ha érdemes, építik, ha van mit, és akkor újrakezdik huszadszor is, és nem azért, mert mit szól az anyós. És külön élnek, ha úgy jobb, meglátják a boldogságot, ha máshol van, nem tesz páriává, ha a nő talál új partnert, mert van esélyük másik kapcsolatra, még mielőtt teljesen kivonulnának a boldogságos nemi forgalomból. Nem lesz játszmázás, érzelmi zsarolás, nyomásgyakorlás, nem szankció lesz, hogy a férj nem jár haza…

paradoxon, november 11.