Ezt még ősszel írtam, elfelejtettem, kínoztak a rímek, nem tudom már befejezni.
A bőr, a vér, az alkohol,
a seb, nem gyógyuló,
a doktor folyosón lohol,
illúz- s infúzió.Véna, pulzus, éhhalál,
a cső, a szag, a szó,
a szó, amely jókor talál,
s amely nem mondható.Már nincs és már nem is vagyok,
mint voltunk, ő, se én,
már mindig éppúgy ballagok
a kert nyírott gyepén.A kert! Az onkológia,
a nyolcas épület,
lehetne wellness udvara,
de nem az, s nem lehet.A kicsi éjjel felsikolt,
János, pisilni kell,
sose lesz már, ami volt,
és nekem nem felel,nem is pisil, csak megremeg,
a szemét dörzsöli,
János! (hajnali négy lehet),
elbólint, s ezt nyögi.Mert ő, ki vitte, már nem az,
ki volt s lehetne még,
és nincs remény és nincs vigasz,
messze s közel a vég.Hajnalban kínzó kételyek,
őrláng, eső, a gáz,
a hűség kopog, segítenek,
de a kérés megaláz.Én szeretnék adni, én,
erő, derű(…)Leszedhetetlen U-lakat,
(…)A kendőm vissza nem kapom
(…)
ha kérhetem.S mikor minden veszve van,
a szirup is kiborul,
(…)
lehajol ő, a Túl,a szárnyas karja átölel,
átizzít a béke,
s ketten kucorodunk bele
az óriás nagy ölébe.
csak az olvassa. én szóltam 
Nagyon szomorú és gyönyörű!
KedvelésKedvelés
Már akkor tudtad..Volt idő.
KedvelésKedvelés
Örülök, hogy személyesen is megismerhettelek, és bár tegnap ezt nem mondtam, együttérzek veled a gyászodban. Továbbra is olvaslak.
KedvelésKedvelés
ez gyönyörű!
KedvelésKedvelés
Köszönjük!!
KedvelésKedvelés
Nagyon szép, kifejező, jó neked, hogy versbe tudod önteni…
KedvelésKedvelés
elnezeset hogy ujra jelzem, ketten irunk emese neven. nekem ez az elso hozzaszolasom ehhez a vershez.
KedvelésKedvelés
szerintem csodás…
KedvelésKedvelés
Kedves Csakazolvassa,
ez egy igen erős vers, súlyos volt olvasni. A valódisága, tapintható szavai de leginkább a töredék-sége rendített meg igazán, megkönnyeztem.
Amikor már tényleg nincsenek szavak, vagy nem jók, nem akarnak rendeződni, beállni sorokba.
Az az űr ami a helyükön van. Hogy sosem kerek.
És hogy ezek a szavak így élnek, él a vers.
Ezek jutottak eszembe.
KedvelésKedvelés