te katolikus magyar menyasszony

, de egy ellenséges, koncepciózus kiforgatása annak, amit írtam, és ahogy élek, ez!

(Az eredeti írást Reina Nicolasa eltávolította, és a blogja is elköltözött, de az idézetek mindenkit kárpótolnak. A szerk.)

A címe ez volt: Lusta, rendetlen és még büszke is rá!

És erre a posztomra reagált: olyan hektikus vagy

Ahol a koncepciózus meggyőződés már hazugságba (olvasni nem tudásba?) fordult, azokat a részeket kivastagítottam.

…a bloggernő azt fejtegeti, hogy ő nem takarít ki rendesen, mert nincs ideje rá, vagy max. csak akkor, ha kedve szottyan hozzá. Havonta egyszer épp ezért egy takarítónőnek kell végigpucolni az egész házat. Eztán kijelenti, hogy az a háziasszony, akinek bűntudata van amiatt, mert az otthona egy merő kupleráj, az nem túl okos, hiszen lehetetlen dolgot vár el magától. Vagyis: iktassuk ki a bűntudatot, hívjunk takarító Julikát, vagy ha nincs pénzünk rá, hát csücsüljünk a kupi tetején, erre kárhoztatva férjünket és gyermekeinket is, akiknek persze jó képet kell vágni hozzá, mert ugye, ha nem tesz így, akkor patriarcha elnyomó. Eztán gúnyolódik egy sort azokon a háziasszonyokon, akik a házimunka nehézségén pihegnek, de azért a gép elé le tudnak ülni…

Én harminchat éves vagyok, nem húsz. Láttad a fotókat, de akkor le is írom: három gyereket nevelek, kötelességek százai öveznek, elég komoly munkám is van, teljes állásnyit dolgozom itthonról nagymamai segítség nélkül, a férjem meg a rák végstádiumát kezdte, amikor azt a bejegyzést írtam.

Szerinem te nem tudod, milyen ez, és keresztény létedre részvétlen vagy.

Mert ugye, attól, hogy egy bloggernő kijelenti, mert neki úgy kényelmes, hogy rendet tartani lehetetlenség, még nincs úgy!

… legyen a takarításban a kedvcsinálónk az a tudat, hogy a kedvesünk iránti szeretet egyik legszebb, legnőiesebb kifejeződése a rendes otthon megteremtése!

De jó neked. Az én kedvesem iránti szeretetem legszebb ,és nem biztos, hogy nőies, azonban igen sok erőt kívánó kifejeződése a húszéves tanítómester népnevelő felszólításával szemben az volt, hogy naponta jártam az onkológiára a normális teendők mellett, kergettem a doktorokat, hajtottam fel a gyógyszereket, szerveztem a gyerekek felügyeletét és ellátását, a tanévkezdést, pénzt kerestem, és ezt hosszú hónapokig, és nem golyóztam be.

Remélem, nem lesz alkalmad, hogy ezt igazán megértsd.

Biztos nem szerettem őt, az volt a baj.

Te azt írod:

Bevásárlás, főzés, takarítás, vagyis egy otthon megteremtése, ahová jó hazajönni: mindez a nő feladata. Az anyagi biztonság megteremtése pedig a férfié. Ez így kerek, ez így szép, ez így harmonikus, így van rendjén. És szerintem még mindig mi, nők jártunk jobban, főleg a mai technikai fejlettség mellett, hiszen rengeteg eszköz áll rendelkezésünkre, amelyek lerövidítik a házimunka idejét. Nem tudom felfogni, valaki hogy tud lázadni azért, hogy dolgozhasson, és az ellen, hogy házimunkát kelljen végeznie. Sőt még büszke is rá, hogy nála bizony rendetlenség van.

Én ezt írtam:

Nem akarom megideologizálni a kupit, de azt szeretném megfogalmazni most, hogy ha bennem rend van… nem is, bennem sincs rend, kiben van rend?, ha bennem világosak a preferenciák, akkor nincs feszültség bennem és körülüttem sem amiatt, hogy sem olyan anya, sem olyan háziasszony nem tudok lenni, mint amilyenek a magazinokban vannak.

Meg ezt:

…többé-kevésbé mindannyian elégedetlenek és depressziósak. Mert a háziasszony-anya norma nem engedi nekik, hogy megtalálják a hangsúlyokat, hogy néhány szükséges teendő mellett hogyan tölthetnék boldogítóbb és tartalmasabb módon a mindennapjaikat. Mindaz, amivel töltik, persze az alvást leszámítva, boldogtalanságból és alkalmatlanságérzetből fakadó pótcselekvés, és közben mindig kupi van, a gyerekek sírnak-nyígnak, valahogy soha nincs pénzük, a többi anyához viszonyítják magukat, és aki jobban el tudja titkolni a kínját, azt irigylik.

(…)

Nos (kiáltvány):

én mára vállalom, hogy nem bírok el a háztartásommal és a gyerekeimmel, és hagyjanak békén.

Lassan, sok kétellyel, belső munkával rájöttem, mi a fontos nekem, mitől érzem jól magam. Olvasok, írok, kávézom, emberekkel beszélgetek, biciklizem. Nem panaszkodom, mert nincs okom rá: mint a víz, amely lefelé folyik, egészen biztosan követem, hogy mitől tudok ép és erős maradni. Ha alvás, akkor alvás, ha takarítónő, akkor takarítónő (és ennek ára van, persze, több munka, és sok más mellett azért engedhetjük meg, mert nincs kocsink és nincs hitelünk). Semmilyen külső elvárás, rosszallás, hogy milyennek kéne lennem, mivel kéne töltenem az időmet, nem érdekel. A másféle anyákat, háziasszonyokat látva sem fog el rossz érzés: másik ember, másik élet, ő tudja, neki hogy jó, és én is tudom a magamét. Egyben vagyok és kosz van, de lesz szilvás gombóc, mert ma szilvás gombóchoz van hangulatom, de az a szilvás gombóc olyan lesz attól, hogy ő szabad szilvás gombóc, és kedv van benne, hogy emlegeti mindenki, aki ette.

Szeretetügyben, kedves katolikus magyar menyasszony, bizony, végtelen távlatok állnak előtted. A címkézés, a koncepciózus vádaskodás, belekötés, ideológia és a kiscserkész-attitűd, az oktató hangnem, hogy mi lenne helyes, mi kerek és szép, engem lehangol. Én eleve nem így gondoltam húszévesen sem, ahogy te, de sokakat ismerek, akik így gondolták, és ma már, tíz vagy tizenöt évvel később nem így gondolják.

Te sem biztos, hogy élesben, néhány év után így gondolod majd, hanem talán rájössz, hogy mennyire más fizetett és fizetetlen munkát végezni, hogy milyen érzés a más által keresett pénzt költeni, és hogy ez szükségképpen kontroll is; hogy mennyire fárasztó akár egy gyerek is, mennyire eltűnnek az anyahajók a porszívó-CBA(csakis!)-pelenkázó háromszögben, hogy milyen jó lenne a mosogatás és a gyerekgondozás örömét is megosztani a társsal.

Hogy valahol talán elvész a lényeg az évek alatt.

Meg hogy tulajdonképpen ehhez minek is kellett neked diploma.

És egy nap talán arra is, hogy mennyire méltó érzés önállónak lenni, olyannak, hogy teljesen világos: a másikhoz nem a függés köt, sem érzelmi, sem anyagi, és még csak nem is a keresztény család eszményének elvárása, hanem valami egész más.

Az, amit szabadságnak hívunk. Döntésnek, választásnak.

Aztán lehet, hogy nem jössz rá, én nem foglak leszólni.

Attól tartok, nem vezet sehova ez “az igazság biztos tudatában megmondom, hogyan kellene másoknak élniük” pozíció. Nekem a humor is nagyon hiányzik a megközelítésedből: végtelenül komolyan veszed magad, úgy vagy az egy igazság birtokában, és ítélsz, már a borzalmas, az ötvenes éveket idéző oktató-nevelő címben is (még egyszer: Lusta, rendetlen és még büszke is rá!).

Tudod, ki a lusta? Aki az értő olvasáshoz sem veszi a fáradságot.

A másik, ami nagyon zavar, hogy ami a házasság munkamegosztás-részét illeti, azt afféle cserealapon képzeled el, hogy tudniillik ő pénzt keres, eltart, te ezt elvárod tőle, és akkor cserébe ő is ELVÁRHATJA, hogy te meg rendben tartod a lakást, főzöl, bevásárolsz – ezt én csapdának tartom. Túl azon, hogy akkor (ugye?) te nem fogsz dolgozni, vagy kevesebbet, esetleg kevesebb pénzért, a tanulást meg nem tekinted egyenértékűnek a munkahelyi munkával, könnyen lehet, hogy a férj egyszer csak röpül a munkahelyéről, de bizony mosogatni akkor is kell, és az akkor is a te dolgod marad. Hacsak nem viselkedtek teljesen másképp, mint az emberek szoktak ilyen helyzetben.

Pénzkereset-munka végtelen sokféle van. Munkát választani, váltani is lehet, munkahelyen dolgozni rengeteg szociális ingert jelent, arról meg majd beszélgessünk el egy-két szülés meg tíz év portörlés után, hogy ezzel szemben az, amit te a nő kötelességének nevezel, milyen döbbenetesen monoton. Én nem mondom, hogy nehéz, egyik háztartási munka sem nehéz, csak nagyon sok összesen. A gyerekezésnek (apró különbség a helyzetünkben, hogy nekem három is van) meg végképp nincs munkaideje, eleje-vége.

Mindez alig ad lehetőséget arra, hogy az ember elmenjen otthonról, felnőttek között legyen, szemlélődjön, lazuljon, legyen ideje valami családtól különböző tevékenységre is. Hogy mi a megoldás? Ne házasodjunk, ne szüljünk? Dehogy.

Ezért érdemes inkább megosztani a pénzkeresetet és a házimunkát, gyerekezést is (apa–gyerek kapcsolat!), hogy mindketten a sokféle tevékenység teljes repertoárját átéljük, és megnézni, hogy összemérhető mértékben jutunk-e önmagunk kiteljesítéséhez, a kötelességekhez, hobbihoz és pihenéshez. Azért is, mert ennek az energetikájában hosszabb távon hazudni nemigen lehet, és az, hogy az ember valakit szeret, nem jelenti azt, hogy mindent bír.

Továbbá nagyon leegyszerűsítő ez, hogy felvázolod az üdvös házasságot, a női-férfi szereposztást, és akkor az az eszmény. Az emberek sokfélék, más hajlam, igény, lehetőség határozza meg, hogyan élnek, de a háziasszonyok évtizedes túlterheltsége gyanúsan egyforma. És én ez utóbbira reagáltam azzal, hogy körülírtam a mi egyedi életmódunkat.

A helyszín-problémára sem sikerült választ kapnunk, talán mivel eleve gyanakodva olvastad, amit írok (egy feminista!). Tehát: a férfi pihenni jár, haza, oda, ami a nőnek munkahely, soha véget nem érő teendőinek helyszíne.A nő meg hol pihenjen? Ott a férfi maga ad munkát azzal, hogy a lakást használja (benne pihen, lehever, szennyest ledob, eszik), ezért aztán a nők sokszor egyáltalán nem tudnak lazítani az otthonukban. Hát még ha a férfi, ami nem példátlan, öröké számonkéregeti őket, és miközben ő pihen, az asszony akkor is tereget, vasal. Így aztán csak néhány év kell, és a közös vacsoráról nekik a mosogatás, a szánkózásról a felmosás, a szexről pedig az ágyhúzás jut eszükbe. És ők egyáltalán nem járnak be a férj munkahelyére, hogy megnézzék, ott hogyan teljesített az emberük. Nem is ők szedik azt a gyógyszert, teszik le azt a nyelvvizsgát, fejtenek abban a bányában, amin, ahol a férj dolgozott: az ő munkájának valójában egyetlen mércéje a pénz; a férj viszont használja és gyűri a nő otthoni munkájának eredményét, talán elégedetlen is vele, talán emiatt még jobban igyekszik a szerető feleség, netán egy rakás szerencsétlenségnek érzi magát – ez az, ami megint csak kontrollszerű helyzethez vezet számos nő beszámolója szerint, és sok feszültség forrása.

A nagyon komolyan vett munkahelyi munka, a mennybe menesztett férj nekem már régen gyanús: az emberek legtöbbje nem azért dolgozik, mert baromira szorgalmas, elhivatott vagy tehetséges, hanem azért, mert olyan szerencséje van, hogy van biztos munkahelye, ahova be kell járni. Ahogy mindenki más is bejár, hogy ott a maga cseppet sem invenciózus, monoton teendőit végezze fél ötig, és ezt azért teszi, mert a nyakán az egzisztenciális kés. Külső kontroll, lélekölő, uniformizáló.

Az elvárásra végzett, szerepként megélt házimunka is külső kontroll, és én ebben nem hiszek. Sok kötelesség van, de mennyire más az élet, ha lehet mást is csinálni, ha nincs mindig összeráncolt szemöldök se magunkkal, se a másikkal kapcsolatban, ha néha kérünk egy kis időt a gyerekünktől is, ha a gyerek lát minket örömmel valami mást csinálni, mint amit az olvasókönyvben szoktak az anyukák.

Én ilyen szabadon élek, egyébként autó meg mindenféle gépek nélkül, de sokkal minőségibben, mint arról valaha álmodtam volna. És bizony bevallom, ennyi év után, hogy valamihez nincs kedvem, ha épp nincs. Mert máskor meg van. Én főzök szívesen, jól is főzök, meg felmosok gépiesen, de meg kell mondjam, hogy valami másra születtem, és ezt a mást a teljes munkaidős háztartás lehetetlenné tenné. Azért lehettem író, vagyis derülhetett ki egyáltalán, hogy nekem ez való, mert nem a házimunka tölti ki a napjaimat – bizony, a szenvedélyes munka időigényes.

Hidd el, repülősen felszabadító megtalálni valódi önmagunkat. Ehhez kell Julika, aki szebben takarít nálam: nekem megéri, havonta (!) egyszer bele kell férjen, ezt írtam, és ő segít abban, hogy ne legyen irtóztató káosz.

Akiken szerinted gúnyolódom, az pedig az új anyatrend, a kötődő nevelés jegyében fórumozók, és arra mutatok rá, és nemcsak itt, mert alaposan ismerem őket, hogy valódi lehetőségek, egyenlőség, bátorság, igényesség nélkül hogyan fordul a jó szándék egymásra licitáló pótcselekvéssé, önigazolássá, ürességérzetté.

És javítsad már, hogy az elsőt választottad, mert a másodikat választottad. Sok szerencsét hozzá, nem vagyunk egyformák, de azért azt gondolom, igen könnyen beszélsz.

A kereszténységnek ez a fegyverként való használata, ördögűző hajlamú, fölényes, szeretetlen, moralizáló hevülete sokunkat taszít a vallásosságtól. A hamis prófétákról szóló igehelyek jutnak eszembe.

206 thoughts on “te katolikus magyar menyasszony

    • Komoly antiszemita szöveg van az oldalán, úgy fröcsög, hogy hallom a habot kijönni a száján, spékelve a csúsztatások és tárgyi tévedések mocskával. Ilyen dögöt (és most elragadtattam magam) még nem olvastam. Krisztusi elvek olyan messze vannak tőle. De ezt úgyse értené.

      • Ráadásul egy “antifeminista” blogon a hozzászólásaiban olyan hazugságokat ad csakazolvassa szájába (akit nemes egyszerűséggel radikális feminista nőnek titulál), hogy az hajmeresztő. Gondolkodtam rajta, hogy megkérdezem tőle tudja-e, hogy a tízparancsolat szerint, nem csak a paráználkodás de a hazudozás is a halálos bűnök egyike? Ámbár az is lehet nem érti ez konkrétan mit jelent: “Ne hazudj, mások becsületében kárt ne tégy!” Végül aztán úgy döntöttem, tartom magam az eredeti elgondolásomhoz. Ilyen alakokkal nem kerülök kapcsolatba még egy kérdés erejéig sem.

        • Az viszont nem ő, hanem a mi kedves Hozzászólok, Tanácsadó, Felvilágosító Józsefünk.

          Én meg olyan kis tradicionális életet élek a komolyan vett házasságommal, heteroszexualitásommal, abortuszellenességemmel, alapvető istenhitemmel, hogy nagyot néznének a többi verzió láttán.

          • Szerintem pedig ő kommentel Reina Nicolasa névvel odaát. Ezt január 17.-én írta például (itt mondjuk tényleg “csak” feminista bloggernek hív, lehet, hogy a radikális jelzőt nem vagy nem itt használta.) Ettől az alábbi hazugsága még hazugság marad: “Még valami: Csakazolvassa feminista blogger szerint aki jó (ergo férfiak által elnyomott, szenvedő, kizsákmányolt) feleség, az unalmas az ágyban. Ilyen öntömjénező baromságokkal fényezik magukat feministáék. 🙂 “

            • Értem, ezt nem olvastam. Az eredeti cikket viszont nem az irigy és újabban engem utánzó Reina írta, hanem a mi Józsink, ahogy azt itt be is ígérte (persze lehet, hogy ugyanaz a személy áll a két nick mögött). “Vita” erőszakolása után, kommentözön után, amikre nem lehetett mit mondani, se hárítani (háhá! nem tudsz mit mondani!), se érvelni (szerinte én kezdtem, és én “ki akarom iktatni az eljárásjogi garanciákat”, ezért gazember vagyok — később jöttem rá, hogy a szegény jó Damu Trubadúr Rolandért aggódik így), és ebből az a tanulság, hogy nem szabad beengedni a kötekedőket, mert idegesítőek és rossz szándékúak.

              Öt-hat ilyen agresszív figura garázdálkodik munkaidőben a tilos chatjén meg mindenhol, ahol ki nem moderálják őket, ők erre izgulnak. De hogy mitől hoztak ilyen döbbenetes létszámú új olvasót, nem értem.

              Reina meg, hát igen, írtam én valahol ilyet: szerintem a teljesíthetetlen elvárások (nem ám ifjúpár kétszemélyes otthonának takarítása három hónapja, egyetemistaként) által gúzsba kötött, kiszáradt, túlterhelt nők legfeljebb szolgálatot fognak az ágyban is teljesíteni, a sugárzó, erotikus, felszabadult leglényeg, amiért imádni lehet őket, kihal belőlük. A jó feleségből, ha már mindenáron innen nézzük, nem hal ki, hiszen ha kihal, már nyögvenyelős a szex — hát jó az? (És nektek még olyan se jut.) De ez megint a férfiönzés szempontja: jó, vagyis a kényelmemet kiszolgáló nőt nekem ízibe’, aki még élvezi is velem a szexet, és “tisztel”, hiszen ezt vettem meg azzal, hogy eltartom.

              A valódi szempont meg az, hogy jó önmagunk legyünk, mert akkor fogjuk magunkat jól érezni, akkor tudunk adni, akkor nem lesz kínzó hiányérzet, “csak ennyi az élet…?” érzés bennünk, és akkor nem hullik le az összes szirom a virágunkról.

              De az engedelmes feleségről álmodozó apjukok meg is érdemlik, hogy soha ne tudják meg, milyen a nem engedelmes szexualitás. Melósabb is.

  1. Köpni nyelni nem tudok hirtelen meg az a bizonyos bicska is nyiladozott a zsebemben.. Már az eszményi asszonyka sikkes portörlős zsenge idilljétől is – végigolvastam!!!-, de ez a bungyur (már elnézést, de mit lehet erre mondani?) cigányról meg zsidóról írt gyönyörűség… na hát. Igazán bámulatos, milyen finoman (=kulturáltan, türelemmel, mély pedagógiai érzékkel) reagáltál.. 🙂

    • Nagyon egyetértek! Ilyen intelligensen és higgadtan reagálni erre az intenzív vérlázításra nem kis teljesítmény. Nekem nem biztos, hogy sikerült volna.

  2. Pontosan ezek az emberek járatják le totálisan a keresztényi értékrendet. Mert a többségnek az a fontos, hogy ő első sorban ül minden vasárnap a misén, az ő házassága tökéletes, mint ahogy ő maga is és _ezekből következik_, hogy mindenki más alatta van. Jaj, de mennyi ilyet ismerek és érdekes, a többsége húsz éves, vagy hetven. A kettő között valahogy józanabbul ítélnek, bár üdvösebb lenne, ha egyáltalán nem ítélnének…

  3. Elöször azt gondoltam, ez a csaj egy vicc, valaki szórakozik. Most mégis inkább úgy gondolom, inkább kicsi, egy jó fogalmazókészséggel megáldott tini, én is gondoltam meredek dolgokat 16 évesen, mondjuk a másik irányba. Remélem maradt benne némi nyitottság, hogy felismereje és megszeresse a nagyvilág sokszínű szépségét.
    Személyen kedvencem amúgy az “Istennek tesző pofon” http://k-k-s.blogspot.hu/2012/12/az-istennek-tetszo-pofon.html

    • Hát, én most a házimunkáról írt kis esszéjét olvastam, és a szöveg meg az illusztrációnak választott képek alapján nehezen hiszem el, hogy ez ne egy paródia lenne…

  4. Azt mondanám erre, miután elolvastam a bejegyzést, hogy adok enne a hölgynek 10 évet max. és nagyon sok mindenben meggondolja magát 🙂 Szánalmas, ahogy egy tapasztalatlan “menyasszony” mennyire tudja a tuttit. De mit is mondhatna mást és hogy is gondolkodhatna másképp, amikor a katolikus egyház is egy nagy képmutatásra épül? Ezért van olyan sok nő, aki a nő társaival sem meri megosztani a problémáit, mert éppen a nők azok, akik elítélik emiatt még akkor is, ha maguk is éppen azokkal a problémákkal küzködnek. Sőt, azt hiszik, hogy az a jó, az a természetes, ha mártírként élik le az életüket és végül feláldozzák azt és fiatalságukat a férj oltárán, aki ha kell, jót nevet ezen az egészen 🙂

  5. Hasznàljuk inkább ellene a saját fegyverét? Én 37 éves katolikus asszonyként, három gyerek anyjaként 15 évnyi házasság után nem értem, hogy menyasszonyként hogyhogy ő vezeti a vőlegénye háztartását?
    Ne, ne használjunk fegyvereket inkább. Engem nem érint az ő döntése, nekem az se fáj, ha ő – miutàn tiltakozott a feministák állítólagos üzleties szemlélete ellen, az üdvös és kőbe vésett világ rendjét épp ilyen adok-kapokként láttatja. De ezzel kapcsolatban csakazolvassánál körültekintőbben nem szólhatnék.
    A többi idézett gondolata azonban felháborít, mert azok anemzet közösségére vonatkoznak, és mindenkit érintenek, aki ebben az országban él. Okoskodását visszataszítónak és veszélyesnek és legfőképp igazságtalannak, vagyis hazugnak, és elemien rosszindulatúnak tartom. Kérlelhetetlen és végletesen általánosító ítéletei mellé biggyesztett megengedései és megszorításai azt a kenetes tetszelgést, hamis kegyességet idézik, amit az Ùjszövetség farizeus magatartásként tart számon. Szerintem.
    Azt meg tényleg szégyenkezve vallom be, hogy csak anban tudok reménykedni, hogy az ilyen sorok szerzője mégiscsak inkább férfi. Persze az is igen sovány vigasz volna.
    És végül mindezekhez miért Audrey?

      • Reinanicolasa, a menyasszony, aki bizonyára egy férfi álma (vagy a vőlegényéé, vagy a megalkotójáé), olyan helyénvalóan szólalt meg a másik bejegyzés kapcsán, aztán meg csakazolvassa is megfeddett minket, és még misén is voltam azóta, úgyhogy újabb kísérletet teszek arra, hogy ne harcos-fikázós módon álljak a feleannyi idős felebarátom véleményéhez.
        De akkor meg a féltés hangja szólal meg, ami ugyanabból a biztosan jobban tudásból táplálkozik, mint az előző. És tudjuk, a kor nem jogosít semmire. Az élettapasztalatomat meg át tudja-e érezni és főleg el tudja-e fogadni? Hogy szóljak hozzá?
        Tetszik, hogy értéknek veszi a tudást. Az ő hibája-e , hogy egyoldalú forrásokra támaszkodik? Tudjuk-e, honnan jött, neki mennyi küzdelem volt például az, hogy tanulhasson egyetemen? Hogy milyen indulatokat fűthet benne egy ilyen esetleges harc? Tehet-e arról, hogy jelen pillanatban szívesen él a szeretetalapú alku szerint a vőlegényével, és per pillanat igazságosnak tartja ezt a berendezkedést? És nem lehet-e akár az valóban igazságos ott és most? Kívánom neki szívből, hogy nagyon hosszan tartson a boldog,de munkás megelegedés, hogy legyen ideje a saját munkájára (per pillanat a tanulás, később majd meglátja), a háztartására,a párkapcsolatának a kölcsönös boldogságára, a kívánt és elfogadott gyermekeinek a megfelelő nevelésére és az önkiteljesítésre (írás vagy amiben később megtalálja ennek a módját.) Kívánok neki továbbá nyílt szívet és elmét, amely nem csak önigazoló gondolatokra éhes, hanem megküzd más nézőpontok feldolgozásával is. Olyan embereket kívánok köré, nemcsak férfiakat, hanem nőket is, akikről mindenféle őt igazán érdeklő dologról elbeszélgethet. Akik nem szívességből hallgatják meg, de akiktől érdemes tanulni.
        Sajnos csak felszínes benyomást sikerült a blogjáról szereznem, de tényleg nem tűnik odavetett fércmunkának. Egy ilyen húszévesnél van remény, hogy megmutatja a a világnak, és önmagának, nekünk is, hogy hogy kell ezt jól csinálni. Láttam olyat is már, ha nem sokat, aki ennyi idősen soviniszta, xenofób, homofób volt, de kinőtte rá egy-két évre végleg. Igaz, az is fiú volt.

            • Szerintem az a férfi-női szereposztás, amit a Menyasszony megjelenít, valamiféle idealizált világot jelenít meg, elképzelést, ahol mindenki tudja, mi a feladata (a nagykönyv szerinti, ugye, és nem is vágyik másra), ahol minden mindig klappol. Ahol a nő örömmel végzi a házimunkát és neveli a gyerekeket, és diplomájával sem vágyik ennél többre, de nincs is rá szükség, hiszen a férj munkája mindig elegendő. Ahol mindig akad egy (netalán két) hadra fogható nagyszülő, akik örömmel segítenek a gyereknevelésben. Ahol a fontos munkából fáradtan hazatérő férj mosolyós asszonykát, tiszta, rendezett lakást, asztalon vacsorát és csendben játszó gyerekeket talál. Férfiálom.

        • “Kívánok neki továbbá nyílt szívet és elmét, amely nem csak önigazoló gondolatokra éhes, hanem megküzd más nézőpontok feldolgozásával is.”
          Ezt de szépen írtad. Valami ilyesmit akartam én is még írni, csak sehogy se jött ki ilyen szépen. 🙂

        • Szerintem “katolikus menyasszony” fikció. Háztartásbeli, vagy nappali tagozaton 2 szakon (+ extra nyelv) tanuló diák? Mert amikor én két szakon tanultam, nem nagyon értem rá a rézlámpa gombját fényesíteni. Mondjuk nem is ambicionáltam.

  6. A kedves katolikusnál nem lehet megjegyzést hagyni (vajon miért?), de itt biztosan majd jól elolvassa, tehát üzenem neked, kedves 20 éves, naiv, fiatal lányka (a katolikus meg mélymagyar tök mindegy, ettől függetlenül írsz botorságokat):
    0 gyerekkel egy kétszemélyes háztartást rendben tartani még akkor is fáklyásmenet egy nőnek, ha egyébként dolgozik mellette. Illetve természetesen nem az, de 3 gyerek mellett, teljesen egyedül felvállalni egy egész háztartást összehasonlíthatatlanul komolyabb feladat.
    20 évesen az ember még kérlelhetetlenül mindent jobban tud (én aztán soha; én majd mindig). De majd’ kétszer annyi idősen már tudni lehet, hogy vannak viszonyítási alapok, igazodási pontok, és sok-sok élettapasztalat, ami nem engedi, hogy ex katedra kijelentéseket tegyünk, és ismeretlenül (de akár ismerve is) meg- és elítéljünk másokat.
    Van valami olyasmi a keresztények szent könyvében, hogy ne ítélj, hogy ne ítéltess, nem? rémlik ilyesmi, bár én nem vagyok keresztény (se).

  7. Nem hiszem el, hogy ez a blog komoly 😀
    ,,nagy butaságnak tartom azt az elvet, mely szerint a nőknek nem való a férfitársaság. Zárjuk ki a nőket a férfias beszélgetésektől, botorság. Mert: ha a férfias beszélgetés valóban magasabb nívójú társalgást jelent (tehát nem a legutóbbi pornófilmről van szó, vagy épp arról, hogy kinek milyen jó a feneke), akkor miért kéne kizárni a nőt, ha intelligens és van rá igénye? Tudjátok, mennyire jó intelligens férfiak között ülni? Nem feltétlen azért, hogy beleszóljak, bár van, hogy megesik. De a legjobb mégis az, amikor csak hallgatom őket, és tanulok.”

  8. “Bevásárlás, főzés, takarítás, vagyis egy otthon megteremtése, ahová jó hazajönni: mindez a nő feladata. Az anyagi biztonság megteremtése pedig a férfié. Ez így kerek, ez így szép, ez így harmonikus, így van rendjén. És szerintem még mindig mi, nők jártunk jobban, főleg a mai technikai fejlettség mellett, hiszen rengeteg eszköz áll rendelkezésünkre, amelyek lerövidítik a házimunka idejét. Nem tudom felfogni, valaki hogy tud lázadni azért, hogy dolgozhasson, és az ellen, hogy házimunkát kelljen végeznie.”
    gondolom majd idővel a szexet is azért csinálja a zurával, hogy jobban járjon. hogy kedvére használhassa másnap a zura bankkártyáját.
    bocsánat, de ettől émelyegni kezdek. (én, ezek szerint a katolikusoknak ez még belefér….)

    • ja és ez a rendszer, hogy a feleség a háztartásért, a férj az anyagi biztonságért felel: hol él a kedves blogger?
      hol van ma kis hazánkban anyagi biztonságot hosszú távon nyújtó állás? van, persze, de nem sok és nem biztos. ugyanis semmi sem biztos. semmire nincs garancia (vö. nincs garancia poszttal)
      ja és nem túl jól fizet (mármint a biztos állás)

      persze ezzel a hozzáállással látom magam előtt a háztartási munkában kipihent asszonyka tekintetét, ahogy a zura bejelenti a családi csődöt (hitelek, amiket elhallgatott, a munkanélküliségét, amit hónapokig titkolt stb. stb. ebben a rendszerben az asszonykát teljesen hülyének kell és lehet nézni)
      vagy ha nő, akkor

  9. szerintem ez a blog kamu. el nem tudom képzelni, hogy valaki a mai világban, 20 évesen ilyeneket írjon. és ez a férfi-nő szereposztás duma mindenhol… döbbenetes.

      • Mert ez a jelen világrend fennmaradásának záloga. Ezért ilyenek a reklámok is.
        Ha tömegesen rádöbbennek a nők, hogy a szeretet jelszava alatt tömegesen csak ingyen lenyúlják őket és ezért jól felfogott érdekükből nem szülnek,
        hát azzal véget ér a férfiak jóléte is.
        Nincs adófizető állampolgár, nincs nyugdíj, nincs kizsákmányolható munkás…
        Vagy jóval többet kell fizetni érte – a nőknek, akiket mindeddig mindig jól le lehetett húzni, tehát nagy kár lenne a későbbiekben rájuk többet áldozni.
        Ők csak szüljenek továbbra is ingyen, aztán adják örökbe…

      • mert vannak olyan emberek, akiknek fontos ez a masfajta “elet” valami miatt. az okok sokfelek, vagy mert vagyik egy olyanra amilyen nincs, vagy mert egysszeruen erdekes belebujni egy masfele borbe, vagy barmi mas. regen egy babavaros topikon volt valaki, aki eveken keresztul vegigcsinalt a tarsasaggal egy babavarast, szulest, meg az elso honapokat ugy, hogy kozben persze nem volt nala semmi, es talan a legaktivabb tag volt. (aztan a mamamin is…) van, aki rengeteg energiat ol az abrandjaiba.

  10. Kedves olvasók, kommentelők! Nem koncot akartam dobni ezzel, közelítsük meg érdeklődéssel a kérdést, az említett posztok érveit. Én is törlöm, ami esetleg sértő lehet — a hajnali írás különös állapot, most már ragyog a nap. Most látom például alul a kérést, hogy csak engedéllyel idézzünk.

    Vitatkozzunk a konkrét érvekkel, ne tulajdonítsunk, képzeljünk hozzá semmit. Attól még lehet egyértelműen fogalmazni, de ne érzelmi alapon. Szerintem egyébként a vőlegény hasonló mentalitású, keményen dolgozó, hűséges és becsüli a menyasszonyt, és nagyon egyetértenek mindenben, csak a mi férjeink ilyen hűtlenek, ellenségesek és értetlenek. Én hiszek neki, én is szeretném, ha nekem hinnének, és eszerint szeretnék érvelni, elgondolkodni ezen a jelenségen, nem a menyasszony diszkreditálásával, életkora, világnézete, életmódja kárhoztatásával.

    Becsüljük meg, hogy olyan világban élhetünk, amelyben akár ilyeneket is lehet mondani. Bár van veszélye, tény, de sokak szerint a szabadság akkor is fontosabb. Gyűlöletbeszéd-ügyben teljes egyetértés egyébként nem volt, nincs a szabadelvű oldalon sem, volt, aki a szólásszabadságot tekintette abszolút értéknek, és annak garanciáit, hogy a népirtás nem ismétlődik meg, másban látta, remélte. Ebben nem tudok állást foglalni, nem azért mondom. Szóval lehet hungarista, nőgyűlölő, rasszista, homofób, xenofób meg mindenféle tartalmakat közzétenni, legalább nem reked benn a feszültség (ellenben gerjesztődik). A világ érdekes és sokszínű, a szólásszabadság minket is véd, és, ha ezt most olvassák, akkor nekik jelzem, de sajnos, idézet: ennek köszönhetően vannak szabadlábon ők is.

    (Tótavé írta a szcientológusokról.)

  11. “Nagy hibája a feminizmusnak, hogy elfeledtette velünk, nőkkel, a férj-feleség kapcsolat nem egyfajta üzleties adok-kapok. Hanem a szeretet adok-kapokja.”

    Aha !!! Viszont nagy előnye, hogy tanulhatnak a nők, és hogy nem kell lábtörlőként élniük, ha jó helyre születtek és nem akarnak.
    A szeretet adok-kapokjáról meg csak annyit, hogy szeretetből régen és ma is csak a nőnek kell adnia,
    ők viszont a fél életüket erre tehették – ingyen.
    Pontosan ez okozza ma is az összes női hátrányt. Hogy jellegzetesen azokat a dolgokat illik ingyen, szeretetből elvégezni, amire a nő, és csak a nő képes, illetve “alkalmasabb” !

    Például a terhességet-szülést-gyermeknevelést, ami születéstől a nagykorúságig terjedően piaci középértékén számolva 25 millió Ft munka ma – nahát ezt adja a nő egy gyermekért ma szeretetből, ingyen.
    “Szülj adófizetőt ! Add örökbe!” – napersze… kibicnek semmi se drága !

    És ezalatt a férfi gyakorlatilag minden munkájáért pénzt kap, hisz már a katonaság alól is felmentették. Ő az, aki az ily módon jelentkező nem kevés fizetett jövedelme után jó kis legális tébéjárulékokat tud könnyedén befizetni, hisz vonják is tőle, a szegénytől – amiből jó kis legális nyugdíja is lesz. A minenkori többletjövedelemből meg futja minden luxusra is.

    Mert ez a fene-nagy szeretet, melyet a feminizmus (remélejük, előbb-utóbb) csakcsak felszámol, csak arra volt jó, hogy a nővel ingyen végeztessük el a reprodukció minden feladatát (még ma is!!!)
    és csakis azért fizessünk neki, ami részéről önfeladás: vagyis a prostitúcióért.
    A többi női munka az vagy ingyenes, vagy mélyen alulfizetett.

    Nem véletlenül a luxuskurvák a legjobban fizetett nők az országban : sokszázezer ingyenes anya munkája összedobja mindazt a többletet, amitől a férfiak jóval jobban élnek, és meg tudják venni kilóra a nekik tetsző, sok becsületes állásinterjú kudarca árán önfeladásra rábírt nőket…
    nade persze ezzel sem a nőknek akarnak jót amúgy, hanem maguknak, ezt a pénzt sem a nőkre adják ki, hanem végülis magukra, a saját extra igényeikre.
    A nőktől pedig még ezt a századrészüknek, önfeladás árán jutó pénzt is elsajnálják – épp ezért kurvázzák őket feszt.

        • Nyilván mint 3 gyerekes, te is megkapod, blogíró nővérem ( 😛 ), hogy a 3 gyerekkel annyi juttatás jár, hogy szinte eltartja a szüleit. gyes, gyet összege bruttó 28.500.-; családi pótlék 16.000/gyerek. Ez messze nem az az összeg, ami ,,ki tudja, hány juttatás”. És ez nem a NŐ pénze, hanem a GYEREKEKÉ. Próbáljon meg valaki ennyiből kozmetikushoz, fodrászhoz, barátnőkkel kávézgatni járni úgy, hogy közben minden nap van étel, villanyszámla, víz, gáz, távhő, közös költség, telefon, internet stb. mind be is van fizetve.
          Na, ez a demagóg duma, oda és vissza. Viszont irtóra általános vélekedés a ki-tudja-hány-juttatás.

      • Majd ha annyi férfi veszi igénybe, ahány nő, akkor ez méltó juttatás lesz. Amíg nem, addig nem az.
        Nem beszélve arról, hogy 1 terhesség az 1 rágófog minimum, és 1 implantátum és híd az fél milla. És ez akkor még csak a terhességi amortizáció egy százalékáról beszéltünk.

        • És bizony a reprodukciós feladatok egészét a nők viszik el ingyen, mert a férfiak úgy döntöttek, ha egy gyerek nekik egy magömlésbe jön szervezetileg, akkor a nőnek is legyen ugyaannyi.
          Holott a béranyaság nem véletlenül 10 milla, míg a spermadonorság 5 rongy.
          Kábé ennyi a különbség a női-férfi hozzáadott értékben egy megszületett gyermek esetén. A halálozási rátabeli különbséget a nemek között meg ugye meg se említsük, pedig olyan is van.
          És erre képesek azt papolni egyes vadbarmok, hogy szüld meg és add örökbe, meg szülj adófizetőt (nekünk, a te szervezezted kockázatára) – hát vastag bőr van itt a képeken.
          Kíváncsi volnék, hány férfi szülné meg és adná örökbe ilyen áron, amikor még főzni is csak pénzért szeretnek – ettől ők a szuperséfek, míg a nők tömegei az ingyen “háziasszonyok”.
          A munkahelyeken meg jó pénzekért, jó társadalombiztosítás mellett a neten lógnak és blogokon röhögnek – míg a nő otthon a visító kölyköt éhbérért pelenkázza.
          Aztán az így keresett pénz töredékét hazaadják, és ezzel “eltartják” a családot.
          A maradékából meg vígan vannak, ők a nagymenők.

      • Gyet, gyedet meg tgyást nem is lehet egyidőben kapni….. bocsánat, én kérek elnézést…. A tgyás a megelőző jövedelemtől függ, ezért, aki viszonylag kis bérrel vág neki a gyerekvállalásnak, már itt szív… ami a pénzügyi oldalát illeti a dolognak. A gyed maximált. A gyes szintén….

  12. Csak egy info a katolikus amazonról: egyetemre jár, és nem dolgozik. Vagyis nem lépett még ki a munkaerő-piacra. Ez pedig meglátszik az írásain! Egy egyetemista, aki oltja a munkásokat. Tipikus, látunk már ilyet! Nem kell vele foglalkozni.

  13. Szegény katolikus menyasszony, annyira rossz lehet ezekkel a sablonokkal élni, és ráhúzni őket mindenkire. Ha tényleg boldog és elégedett lenne ebben az életmódban, nem elemezne és kritizálna másokat magas lóról.

  14. Két öntudatos nő egymásnak esett. Schlachta Margit SSS (kks – Keresztény Női Tábor – jobboldal) és Kéthly Anna (csakazolvassa – Magyar Szociáldemokrata Párt – baloldal) fight 2012.

    🙂

    Kíváncsian figyelem az Iron Maiden-ek párviadalát!

  15. Az egész baráti köröm – vagyunk itt a teremben kb. hatan visítva röhög a feminista fröcsögéseken. “a nővel ingyen végeztessük el a reprodukció minden feladatát”. Ez mi? Agybeteg szerencsétlen, aki ezt ideböffentette. Miféle egyenlőség? A nő még ma is elvárja, hogy mindent fizessenek neki, engedjék előre, adjál rá a kabátot, adják át a helyet, szerelje meg a férfi ingyen, vigye fel az emeletre, és a nő viselkedhessen vele úgy, éppoly tiszteletlenül mintha egy férfi volna, és ha erre válaszul (a tiszteletlenségre) megkapja azt a reakciót, amit egy másik férfi kapna, akkor harsog a média a családon belüli erőszakról. . Egy kolléganőm megjegyzése a liftben: “Nekem a férfi arra kell, hogy megdugjon és kifizesse a számláimat”.

    • Itt senki sem mondott ilyeneket, mint a kolléganőd, és lift sincs. Viszont azt megkérdezném, hogy ha te ilyen elvárásokkal találkozol a nők részéről, mit teszel? Összeszorított foggal teljesíted, aztán idejöttök a barátaiddal röhögni, némi agresszív felhanggal?

  16. Fiúk, röhögjetek visítva, gondolom, munkaidőben sikerül, de gúnyos, gyalázkodó kommentek itt nem lesznek, lásd a menüben az itt a bejárat pontot. És főleg kamu e-maillel nem.

    Szász Péter értelmesebbeket ír egyébként, de nem velem vitatkozik, én nem mondtam ilyeneket (“ha igaz, hogy…”), és nem is fogom megmagyarázni, a továbbiakban is arról fogok írni, amiről tudok és szeretnék. Talán félreértitek a blog célját: én titeket nem akarlak meggyőzni, idetalál, akinek ez fontos, a jelek szerint nagyon sokan, köztük ezernél több feliratkozott, lassan bő egyhatoduk férfi. Ti a nők, egyes nők, sok nő itt megfogalmazott valóságát, gyötrelmeit, kérdéseit, szempontjait nem akarjátok tudomásul venni, titeket mindez nem érdekel, nem hiszitek el, nem baj, de akkor mit szeretnétek? Értelmes vita ebből nem lesz, mert a gúnyos, lekezelő, csoportos megnyilatkozásaitokkal is a blogon elemzett, szomorú jelenségeket illusztráljátok. Volt már több ilyen hullám, és lesz is. Engem ez nem bánt, hiába gyűlölködtök.

  17. azt hiszem azt nem ertem hogy miert allsz le valaszolni valakinek vagy beszelgetni valakivel, aki ennyire nyilvanvaloan a te vilagkepedtol es velemnyedtol eltero dolgot ir raadasul alaptalanul, ertem ezelatt hogy mogottes tapasztalatok vagy szakirodalom vagy barmi egyeb hatter nelkul. kicsit olyan erzesem van mintha en probalnam meggyozni vagy probalnek beszelgetni a 20 eves ismerosommel, akinek a legjobb erve hogy ooooo, hat azert van ugy mert ugy van. biztos en vagyok sznob, de azt gondolom hogy az ember bizonyos szint ala nem megy le. nem allok le visszauvolteni , de meg csak reagalni sem egy mocskolodonak, kurvaanyazonak, nem allok le gyozkodni egy antiszemitat, nem allok le meggyozni egy melyen katolikust az ateizmusrol. beszelgetni persze lehet, de ahhoz tovabbra is ket fel kell szerintem. szoval kicsit ertetlenkedem.

    • Mindenféle emberrel beszélgetek én, a témát pedig nektek hoztam, hogy sose felejtsük el, milyen sokféleképpen lehet gondolkodni,és miket mondanak vajon a hátunk mögött, egyrészt mert nekem estek az index fórumán, a menyasszony pedig konkrétan az én blogomat cincálta. Értelmezések, érvek, életmód, szemszögek — izgalmas. Tudod, Horthy-bögrém is van.

    • Meg aztán mindenki mindig a fejét csóválta, én meg mindig hajlamos voltam mindenfélébe belemenni, az volt az intuícióm, hogy ez kell, ez nem rossz, rengeteg időt, energiát fordítottam rá… aztán valahogy a javamra vált mindig. Szász Péterrel sem rossz ez.

  18. Hú, de elvont, naiv, ifjú, agymosott teremtés lehet a blog alapján… már ha nem kamu az egész. Majd kinövi – vagy ha nem, akkor ez volt most az útja, egészségére.

    ps.: Ha katolikus, esküvő előtt hogyan élhet együtt a férfival????

    • A katolikus tanítás nem tiltja a jegyeseknek az együtt élést, csak a nemi élet nem élését a házasságig.
      Az együtt élés nem tiltott dolog, csak nem ajánlatos a kísértés magasabb fokú veszélye miatt elkerülne. Ellenben van helyzet, amikor szükség is lehet rá, pl. szűkös anyagi helyzet, közeli munkahely vagy egyetem miatt.

      • Tehát a katolikusoknál kötelező a nemi élet a házasságig??? Bocsánat, hogy korrektorkodom, de a megfogalmazási zavar híven tükrözi a fejekben levő zavart, pláne ha felvilágosító fölénnyel jönnek ide.

    • Ellenben, kedves Eszter, elszomorít a hozzászólása és a hozzáállás ami belőle sugárzik. Kegyedet az írásai alapján szélesebb látókörűnek ismertem, minthogy egy ilyen tendenciózus blogra járjon nem csak hogy egyáltalán olvasni, de beállni a sorba megugatni a csordával egykottával valakit, akinek az az egy bűne, hogy nem illik az itteni képbe.

      • Tanácsadó és Felvilágosító egyazon személy, csak jelzem. Kamu e-mail címmel.

        Nem, nem az az egyetlen bűne, hanem az, hogy nekem esett és koncepciózusan, rosszhiszeműen, egy összehangolt támadás keretében félremagyarázta a bejegyzésemet a blogján, lejáratási kísérletként, illetve, ami még nagyobb baj, embertelen eszméket propagál keresztény köntösben. Én jelenségekről írok, őt nem tudom, miért sérti, én viszont személyként ki lettem oda terítve, félremagyarázva.

      • Beszarok ettől a modoros magázódástól, kegyed, hölgyek, tagmondatba ékelt megszólítás, meg ez az egész lekezelő attitűd, amelyben figyelem, valódi beszélgetés helyett csalódnak az urak, meg telelinkelik kétes irodalommal. FIGYELJETEK MÁR IDE! Mi a tendencia? Olvassatok, van itt minden, beszélgethetünk a fogaskerekűről, az eszményi aranygaluskáról, musicalműfajról, kortárs irodalomról, gyereknevelésről, az orális szexről is. Mit akartok innen kiolvasni? Hogy a jelenségek, amelyekről írok, nem is léteznek? A saját életem? Ezer meg ezer nő napi valósága? Meséljetek ti is a kapcsolatotokról, a küzdelmeitektől, a testetekről, anyátokról, igazságkeresésetekről, fölényesen kommentelgetni kettőt baromi könnyű.

  19. No, elolvastam mindent, és annyi hozzáfűzni valóm van, hogy a Reina Nicolasa ugyan válaszolt, és érvekkel megvédte az álláspontját, amiről lehet további véleményeket, vagy ellenvéleményeket fogalmazni, de nem ez a lényeg.
    Nekem nem az a kifogásom, hogy más a véleménye, mint az enyém, vagy az itteni olvasók többségének, hiszen az értelmes vitákat nagyon is kedvelem. Ebben a blogok közti kommunikációban az indította a heves indulatokat, hogy Reina Nicolasa gúnyos személyeskedésbe kezdett. A 30-án írt válaszban már valódi érveket olvashatunk, itt már korrekt a módszer, de a 29-ei bejegyzése számomra is sértő, és belőlem is szinte automatikusan kiváltja a “majd megtudod te is” típusú reakciót, amit viszont mégsem eresztek ki, mert nem valódi érv.
    Véleményem szerint, Reina nem volt éppen korrekt azzal, ahogy pellengérre állította, és neki tetsző módon elferdítve tálalta Csakazolvassa korábbi bejegyzését, és erre vonatkozóan a válaszban sem írt semmit.
    Fontos az is, hogy a kommentelők nem azonosak a bloggerrel, és a hozzászólások milyensége nem feltétlenül tükrözi sem a blogíró, sem az összes olvasó véleményét. Az itteni hozzászólások között valóban kapott a lány hideget-meleget, amit aztán szépen a fröcsögő feministák újabb támadásaként mutathatott be a válaszban, hiába fogalmazott Csakazolvassa nagyon korrektül mindenhol.
    A két ellentétes elképzelés remek kiindulópontja lehetett volna egy igazán építő vitának, csakhogy Reina rossz lábbal indított. Nem vitázni akart, hanem kigúnyolni egy konkrét személy őszinte vallomását, ezzel eleve lehetetlenné téve egy valódi beszélgetést, ahol a felek meghallgatják egymást, és esély van egymás nézőpontjának finomítására.
    Reina lezártnak tekinti a vitát, pedig az el sem kezdődhetett, mert nem is adott rá lehetőséget. Csak arra volt esze, hogy pocskondiázzon. Párbeszédre nem hajlandó.

    • Írt egy választ, de őszintén szólva engem elkeserített. Kicsit sem hajlandó belegondolni abba, amiket válaszul kapott, zsigerből hárít, kiforgat, csúsztat. Ha olvasna ITT figyelmesen, akkor tudná, hogy mennyire rossz egy nőnek teljesen függeni a férjétől, és hogy a kezdeti jó kapcsolat (20 évesen hány éve lehetnek együtt? max. 4-5) egyáltalán nem szavatolja a holtodiglan-holtomiglant.
      Nem a középkorú, sok gyerekes nők _keserűsége_, hanem a _tapasztalata_ íratott le itt sok mindent. Okos ember tanul a más kárán is.
      Rendben van, azzal nem lehet mit kezdeni, hogy majd te is meglátod, neked is lesz még szarabb. Ugyanakkor az elmondható, hogy a blogíró és a kommentelők mindegyike volt 20 éves, és azt hiszem, kevés kivételtől eltekintve mindannyian idealisták voltunk ebben a korban. Valószínűleg én is leszedtem volna a fejét annak, aki annyi éve házasságban élve, ahány éves én magam vagyok, arra figyelmeztetett volna, hogy nem lesz mindig rózsaszín köd, nem fogom magam mindig az uram asszonyának érezni, hogy fájni fog a függőség, hogy szeretnék sokszor inkább máshol és másmilyen lenni…
      Ezt nem lehet akkor igaznak érezni, ha mindent áthat a zen. És oké, ne is nyugodjunk bele, hogy feltétlenül változnia kell a harmóniának, nem kell úgy élni, hogy előre számítunk a rosszra. De ne utasítsuk el a lehetőségét, mert még nagyobb lesz a pofára esés.

      Nekem annak a lánynak a blogja egy sötét hely, rossz érzéseim lesznek az olvasásától. Ha 60 évesen írna ilyen bigottul, akkor is az lenne, nem az életkora miatt érzek így, hanem a szűklátókörűsége, bigottsága, szemellenzőssége, korlátoltsága miatt.

  20. elolvastam a menyasszony mai bejegyzését. őszintén kívánom neki, hogy valóban olyan élete legyen, amilyet felvázolt a bejegyzésben. hogy amíg a párja 8 órában dolgozik a család megélhetését előteremtve (és ez 8 órában sikerüljön is neki!), addig ő otthon boldogan és kiegyensúlyozottan végezze a házimunkát és nevelje a gyerekeket. és soha ne érezze, hoyg valami kimaradt az életéből.
    sajnos a mai viszonyok ismeretében ezt nehezen tudom elképzelni. de ki tudja, hátha neki sikerül elkerülnie mindazokat a helyzeteket, amiket csakazolvassa írásaiban olvasunk.

  21. Igen, pontosan az a bajom, hogy neki az antifeminista álláspont számít, és az mindent bedarál. És ez az emelt fő, hogy ő nem válaszol itt, és hogy itt mocskolódás volt. Elég igazságtalan az én bejegyzésem kiforgatása és a kioktató hangneme után.

    Engem nem az zavar, hogy majd meglátja, hanem hogy bár nagyon komolyan, összeszedetten ír, 95 százalékos helyesírással, ami nagyon ritka, és komoly intelligenciát jelez, és mégis átugrik azon az aprócska tényen, amit az antifeminista düh nem engedett észrevenni, feltételezni, ezért később már jeleztem, hogy mondjuk én az ő kétszemélyes háztartásával szemben milyen körülmények között neveltem három gyereket és teremtettem meg gyógyszertől tanévkezdésen át a férjem szórakoztatásáig szinte mindent, amikor azt a bejegyzést írtam — és nem voltam szétesett. Nagyobbrészt ugyanúgy az ő pénzéből (merthogy én GYESen voltam, vagyok, és kevesebbet tudok dolgozni), nem ez a különbség. Hanem hogy hajbókolok-e a szeretet nevében, hogy ó, ő mennyit dolgozik, amit meg én teszek az porszívóval, az igazán semmiség. Én azt mondom, ismerjük el a saját teljesítményünket nyugodtan, mert emögött, hogy “a férjem annyit dolgozik”, “megérdemel egy kis lazítást”, csúnya egyenlőtlenség tenyészik.

    És hogy mióta csináljuk már, hogy nem most kezdtük, ez igenis különbség, nem az életkor lenézése. Nem mondom, hogy majd rájössz, de az biztos, hogy sokan rájönnek. Ismerek én ötgyerekes, katolikus, nálam idősebb kolléganőt, épp tőle származik a hektikus szó és a címadó vád, és szerintem ő sem jött rá, vagyis remekül elvan a húszéves kori elveivel, csak én nem szeretek a közelében lenni, mert megéreztem, hogy ítél és tanítgat.

    Nincs itt semmilyen vád, kedves KaMaMe, szeretetlenül beszélsz, koncepciózusan és indulatosan, te magad okos vagy, de sajnos hiába, mert a koncepciód viszont kártékony, kétszer két pixeles és kirekesztő — ennyi a baj vele, miközben te hirdeted a szeretetet. Rajtunk ne kérd számon a saját elveidet, ha nagyon hirdeted, hogy milyen jól csinálod, akkor tényleg, hajrá. Mi nem hirdettük soha itt, problémákról írunk, őszinték próbálunk lenni, a should helyére a bare infinitive-et tenni. Én mindig feszengek, amikor valaki nagy hévvel normákat emleget, meg akarja mondani, mások hogyan éljenek, és valahogy előszeretettel állítanak ilyen korlátokat épp a nőknek. Azután még az ember elolvassa a heves zsidógyűlölő és cigányellenes írásaidat, amelyet egy vértanú hitével propagálsz, az erőhöz való dörgölőzést, a fajta iránti aggodalmat, sovinizmust, és akkor már végképp legyint, mert elkeseredik a sok készen kapott agresszív eszmétől. Ez is olyan, mint a holokausztvita Karsaival: kész volt a koncepció előre, és ahhoz kerestek utólag érveket, meglepően gyermekded módon. Ez a helyzet a magyar paranoiával és az antifeminizmussal is.

    “függünk Istentől, egy darabig a szüleinktől, aztán a férjünktől” — édes Istenem.

    A rosszul választás eleve téves megközelítés, mert a teljes szocializációnk azt akarja tőlünk, hogy az erőszakot erőnek, az aszimmetriát természetesnek lássuk, a zaklatást udvarlásnak, a kontrollt féltésnek. Nincs különösebb választék belátó, intelligens férfiakból, és aki annak tűnt, abban is bekapcsol a szoftver legkésőbb a második gyereknél. És nem, nem ők választottak rosszul, nem érdemlik meg, nem rájuk kell mutogatni, hanem a basáskodó férfiakra, akik házi becslésem szerint súlyosabb vagy enyhébb formában (érzelmi, verbális bántalmazás is játszik) a magyar férjállomány háromnegyede. Köztük a leendő férjek, akik ide gyűlölködni jönnek, és akiknek hajlamát világosan mutatja az a gúnyos, röhögő fölény, amellyel sosem látott nőket lerohannak, minősítgetnek (a kilencven százalékát be sem engedtem). (Minek provokálom őket, pláne fotóval stb….)

    • De — a törzsolvasók emlékeznek — Minden Áron és horigy is ugyanerre volt bizonyíték, bármilyen intelligensek is különben. És nem annyi az egész, hogy hát ők trollok — a trollok férfiak, és amit csinálnak internetes segedelemmel, az pont az a férfigőg, amiről itt szó van, ami nagyon mélyen beleivódott a gesztusaikba, aminek a nevében megsértődnek, gúnyos párhuzamokat vonnak, szemtelennek titulálnak, harcosnak, hiába a világos beszéd, és mindezt ők csak azért nem veszik észre, mert vakok, frusztráltak attól, hogy hányszor visszautasították őket, mert mégis a nők visszajelzéseitől függenek, és sok nőt szeretnének, legalábbis, ha nem szoknyavadászok, sokak szemében akarnak okosnak, erősnek tűnni. Ez az agresszió gyökere, és ezt csak mostanában értettem meg, korábban csak féltem tőlük, és nem mertem őszinte lenni. Sok nőre vágyni, emiatt sértetten viselkedni, azt hinni, hogy mindenféle testeket nézni, gerjedni, nőknél próbálkozni, az a természetes, jogos — megint csak tévút. Emiatt az elemi, józsefattilás rászorultság miatt kell előre támadni és a nőt mint rejtélyes, irracionális lényt ábrázolni, a megfelelően engedelmeseket és vonzóakat megjutalmazni, pedig csak arról van szó, hogy rosszul állnak hozzá, nem is tudják, milyen előjogokat akarnak behajtani, nulla önreflexió, automatizmusok. Van kivétel, üdvözlöm, de ők volnának a normálisak, onnan lehetne elindulni egyáltalán.

  22. “…ne felejtsük el, hogyha normális férje van”

    nincs, sajnos, amit normálisnak nevezel, az eleve igazságtalan

    “, akkor kap egy feleség fizetséget a házimunkáért. Egyrészt a szeretetet és a megbecsülést”

    ezt ő is adja, viszont nem biztos, hogy kapja, nem ettől normális egy férj, sőt, ebben a szereposztásban valahogy természetesnek vétetik minden, amit a nő csinál, és még elégedetlenkednek is. Legalábbis az a több száz nő, akiknek a történetét én behatóan megismertem, nagyon ritkán kapott az egy-egy szál anyák napi virágon túl valódi, éltető megbecsülést, annál több számonkérést, leszólást, reklamációt, önfelmentő hibáztatást. Épp a helyzet generálja ezt, a függőség, ettől van ez a baromi magabiztosság: tudom, hogy úgysem hagy el, hiszen hová menne, meg abból, hogy a feleségszerep identitás, a férjszerep nem (avagy taglalják a hozzád hasonló nézetű férfiak blogokon, hogy hogyan férjek ők? Még a férfihangon is inkább a csajozás taglalása megy, meg hogy hogyan irányítsuk, manipuláljuk a nőt a saját kényelmünk érdekében, és magyarázzuk meg, hogy ez neki jó /a férfi beszámolója, aki korábban hason csúszott/.)

    Nem érdekes, hogy egy nőnek dolga a feleségszerep, de a férfinek nem dolga hasonlóképp, identitásképzően férjnek lenni, mert ő lelkész/gárdavezető/pénzt keres? Neki a család háttér, mert ő a főszereplő.

    Én azt mondom, nem kérek inkább a megbecsülés hagyományos formáiból, virágot meg kabátfelsegítést, mert ez a lovagiasság kamu, csak azt kompenzálja aprópénzzel, hogy mennyire nem vesznek amúgy emberszámba, másrészt meg azt mutatja, hogy mindenfélét hajlandó megtenni a nőért a férfi, csak aztán behajthassa a jutalmat, az engedelmes, rendelkezésre álló nőt (és még onnan is elkívánkozik, vagy olyan nőkkel létesít kapcsolatot, akikért viszont semmilyen felelősséget nem vállal — abortusztéma).

    Ez a jól ismert nőgyűlölő kettős vád: elvárjuk, hogy felsegítsék a kabátunkat stb. (mintha, megjegyzem, akkora nagy teljesítmény lenne, mint amit cserébe várnak!) — még az se jó nekünk, ha előreengednek. Nem várom el, vegyetek emberszámba. Aki ezt nem érti, akinek fogalma nincs, milyen két szabad, szuverén ember szövetsége, valódi partnersége, minden paternalizmustól mentes egymás mellett döntése, aki azt gondolja, ez káros, egyenlősdi, agresszív, nőuralom, az nőgyűlölő.

    “, másrészt a rendet”

    ez épp a saját munkája eredménye, és egyáltalán nem a saját örömére teszi, hanem leginkább megfelelésből, elvárásra — te is írod, hogy “igazán megtehetsz annyit”, hogy te is lusta vagy és bűntudatod van.

    “, harmadrészt pedig valóban pénzt kap, összeget, amit a háztartás fenntartására költhet el.”

    De akkor az üzemeltetési költség. Hol a fizetség?

    Mert a férj a jóleső elégedettségen, a munkája eredményén, a céges kocsin és más költségeken felül kapja a fizetést. Amit sokszor a maga hobbijára, okostelefonjára, függőségére költ, és a maradék a családé.

    Nagyon gyenge az érvelésed.

  23. Ő, sorold már fel nekem légy szíves, hogy mit szabad nekem férfiként egyáltalán csinálnom, gondolnom, mire vágyhatok, hogy ne legyek megátkozva a jelzőiddel (elnyomópatriarchahímsovinisztanőgyűlölőfasisztakitudjamégmi). Ez igazán nem nagy munka, gondolom elég rövid lesz a lista, vagy már ez a kérés is nőelnyomás, hiszen neked ezzzel “dolgoznod” kéne?

    • A saját blogomon azt csinálok, ami jólesik, nem tartozom neked semmilyen magyarázattal, te jöttél ide kommentelni sáros lábbal. Semmilyen jelzőt a te személyedre nem írtam, a patriarcha meg a többi ügyetlenség mint szó nem is létezik, ne az én nyakamba akaszd.

      • Sajnálom, hogy lerohantalak, és olyasmit tulajdonítottam neked, amit nem mondtál. Megyek is oda olvasgatni, ahol velem egyetértők vannak, nem leckéztetlek tovább. Igazából nem is olvastam még végig a blogodat, csak nagyon dühös vagyok úgy általában, ezért provokáltalak és démonizállak.

          • Tanácsadó, én szóltam, több helyen van eligazítás, itt mit hogy lehet. Kérés, magyarázat, meg aztán vannak az általános emberi normák, itt köszönünk, nem lövöldözünk, nem gyűlölködünk, először olvasunk, és ha nem tetszik, máshová megyünk.

            Te, aki névtelen vagy, könnyen továbbmész, miután idetörölted a cipőd és kialjaskodtad magad, de az én nagy munkával felépített blogom itt marad, a történeteimmel, amiket most több százan olyan mohón olvasnak. Érted? Ne feledd, én látom a te IP címed.

      • Kedves Csakazolvassa!

        Lehet, hogy nem ennek a hozzászólásnak a margóján a legalkalmasabb kérni, és szíved joga eldönteni, hogy miről írsz és miről nem, de hasonló eszmefuttatásra én is kíváncsi lennék, ha esetleg kérhetnélek, hogy megírd. Milyen a nem elnyomó, nem bántalmazó, nem partiarchális marha, tudatos, nőszerető, nem egyenlőtlen stb. férfi? Hogy az első bejegyzéshez kanyarodjunk, amiről megismertem a blogod: milyen legyek neked?

        Jó újévvárást.

        Alpár.

        • Köszönöm a kérdést, meg a jókívánságot, és hogy olvasol még mindig, jólesik, és fontos téma. Nem biztos, hogy tudok választ. A milyen legyek neked paródia, romboló elvárástömeg, én nem írnék ilyet férfiaknak, csak a nők fájdalmáról akartam írni. Nem lehet elvárástömegben, lavírozva élni, abból zátonyrafutás lesz.

          A szabadságban hiszek, de nagyon. Nekem férfi adott erre választ, de talán van út magunkban is. A férjem antropozófiai értelemben volt szabad, nálam is sokkal szabadabb, rendkívül szuverén, nagyvonalú, gondolkodó, kritikus és kedves humorú, csupaszív lény — előtte én sem értettem, hogyan lehet és milyen így élni, automatikusan az elvárások, bűntudat igazgatták a döntéseimet. Ki sem láttam a ketrecből. Ma már megbocsátóbb vagyok a bántalmazómmal is, hiszen ő sem tudta, milyen így élni. És önmagammal s. Rabok a emberek, a tudatuk rabjai, ez a helyzet, és ebből rengeteg fájdalom fakad.

          Ugyanakkor ő egy értékőrző karakterű konzervatív lét után tőlem tanult nyitottságot, a társadalmi egyenlőségben való hitet, elfogadást, és ez, mint mondta, pont a halála előtt sokat segített abban, hogy elfogadóan viselkedjen, hogy őszinték lehessenek vele a szerettei.

          Az egyedi kapcsolatban kell adekvátnak, odaillőnek lenni, nincs általános minta. Az biztos, hogy nem árt a kommunikáció, a humor, az önreflexió, és ha van idő, tér a kapcsolatra, meg nem szól bele anyós satöbbi.

          Akinek gondja van a kapcsolatában, vagy oly nagyon aggódik a családok szétesése miatt (sokan engem vádolnak, hogy szítom a feszültséget, miattam mennek tönkre a családok), az először is vizsgálja meg kritikusan a hagyományos férfiszerep elemeit. Hogy a jól hangzó erős, irányító meg fej-nyak meg mittudoménmilyen képzetek mögött nincs-e haszonlesés. Ne féljen energiát belefektetni, kérdezni, kételkedni. És elsősorban arra figyeljen, ami a partnere mond, ne relativizálja, bagatellizálja, támadja, ne lőjön örökké vissza — bizony, meglehet, hogy már elfajult a helyzet és a nő improduktív, túlzó, fájdalmat okozó módon tiltakozik. Talán épp azért, mert a finom jelzéseit nem vette senki. Vagy mert maga sem tudta, mi baja. De állíthatom, ugyanaz a baja, nagyon hasonló a baja, mint a többieknek, mert amiről szó van, annak rendszerszintű okai vannak.

          Azt is el kell dönteni, szereti-e még egymást ez a két ember. Ha igen, akkor hajrá. De akkor sem garantálja semmi a sikert.

          Érdemes gyakorolni: most figyelek rád. Húsz perc valódi figyelem. Gordonosan, erőszakmentes kommunikációval meghallgatni a másikat. Kitalálni valami újat, mást, rendszeres együttléteket, programot, ahol újjáépíthetik a kapcsolatot. Nagyon sok nő van, aki ezt alig várja, és persze fontos, hogy ne meglepjék, hanem lehessen része a döntésben.

          Általában nem manipulatívnak, nem haszonélvezőnek lenni, nem dühösködni, nem minősíteni. Nincs nagyon minta előttünk, de például a férjem felmutatta ennek az elemeit. Meghallgatott, nem ítélkezett, nem kért örökké számon, örült nekem, nem akart birtokolni. Mégse mondhatom, hogy sikeres élete volt, haragszanak rá sokan. És hozott eleve egy csomó igazságtalan, őt is romboló körülményt, ítélkező rokonokat, munkamániát, és ettől sokáig nem is vállalt valódi felelősséget. Amikor ezt le tudta tenni, egymillió beszélgetés, levél, sok óra párterápia után, és már-már tényleg boldog lett, én meg méltón élhettem mellette, akkorra a korábbi barátai elfordultak tőle és engem hibáztattak, ennek következményeivel most szembesültem. Aki nem olyan, mint szokás, attól idegenkedni fognak, hát teljesen behálózta az a nő, satöbbi.

          És nekem sem volt elég az ő viselkedése a boldogsághoz, nem lehet kellett külön tér, terep, ez lett a blog (lásd a bennem reked bejegyzést, ott a kulcs, miért határozza meg ennyire alapvetően a nők közérzetét a férjük viselkedése, hiánya), amit ugyanakkor ő is elismer, örül neki, közössé válik — több páros cikket is írtunk, jó volt. Ez, hogy én is aktív, ún. önmegvalósító lettem családon kívül is, amit most a rám olyan nagyon haragvók egyenlősdinek neveznek talán, kellett ahhoz, hogy tényleg kölcsönösen értsük egymást, én így értettem meg az ő lázas könyvszerkesztéseit, magát gép előtt felejtését, és ő is megértette, milyen két lázas gyerekkel, vagy hetekig álló napig zajban lenni, örökké reagálni. Megszűntek a kölcsönös vádak, és ez felszabadító volt.

          Egyébként: nem tudom. Beszélgetnünk kellene sokat, lehántani az előítéleteket. Ehhez kellene megfelelő női szocializáció is, mert az önkéntelenül önalávető attitűd, amely kiegészíti a dominanciát, csak alátesz annak, amitől ennyi fájdalom van.

          Kedves vendégem jött, de jövök még.

  24. Lenne eszem hozzá, hogy nagy karriert fussak be. (Mert ugye attól még lehetek intelligens, hogy más a véleményem.) Az a helyzet, hogy hiába a nagy eszed, nem az észen múlik a karrier. Senki nem vitatta, hogy intelligens vagy, nem kell megsértődni, aki nem intelligens, azzal a moderálás formájában foglalkozom. De ettől még gyengék és koncepciózusak az érveid, és embertelen eszméket támogatsz.

    • “embertelen eszméket támogatsz”

      ez pedig undorító. Nem veszed észre, hogy nem kevésbé vagy totalitárius gondolkodó, mint azon eszmék, amiket ilyen teátrálisan megköpdösöl?? Ha nem így lenne, akkor nem így kezelnéd ettől az abszolút és megvadult feministól eltérő MINDEN egyéb elképzelését, hogy “embertelen”, “elfogadhatatlan”, hanem egy legitim, alternatív véleményként tudánd elfogadni.
      A te hozzáállásod már szinte fanatikus, kvázivallási kizárólagosságra törekvést sugall, triumfalista fröcsögéssel: nekem, és csakis nekem van igazam, és ez fog győzni is kész, és pusztuljon minden egyéb, mert az patriarchaelnyomó stb.

      Magyarul nem vagy hajlandó érdemben válaszolni, hogy mit szabad egyáltalán a férfiaknak csinálniuk, ha szinte minden férfiúi gondolatot, mozzanatot, vágyat, elképzelést, reakciót, stb. felcímkéztél valami dehonesztáló jelzővel.
      A patriarcha pedig igenis létező főnév: patriarchátus -> patriarcha, patrirarchák, stb. de ez ugye tipikus nem a lényeget, érintő a másik megfogalmazásába, elgépeléseibe esetleg helyesírásába belekötő nyelvtannáciskodó kötekedés.
      Mellesleg nem tudom miért lepődsz meg a “sáros lábon”, ez a blog arról szól, hogy meg akarod változtatni a világot, receptet is adtál arra vevő közönségnek, hogy hogyan. Kb. szikrát gyújtasz gázzal telt helyiségben.
      Sokaknak a modelled érthető módon nem tetszik, nem tudom miért lepődsz meg, ha ennek sokan hangot adnak? Ha háborút indítasz, miért visítasz, ha te is kapsz belőle? Nem vagy te hős, csak egy alattomos uszító, megadod a rég várt önigazolást egyes nőknek, hogy ők aztán semmiről sem tehetnek, minden csak a gonosz elnyomó férje bűne, aztán félreállsz, ha szakad a család, te elegánsan vállat vonsz, a férfi hibája, dögöljön meg.
      Vagy a kedvencem az, hogy megmagyarázod, hogy a TÉNYLEG undorító női viselkedésért is a férfi a hibás, mert szegényből így tör fel az elnyomás terhe. Ez olyan, mint a 2005-ös Mortimer ügy: Horváth Aladár szerint ha roma is szúrt le romát, az se zárja ki, hogy rasszizmus volt, mert “meg akart felelni a mélymagyar elvárásoknak”. Magyarul akár a nő, akár a férfi az elkövető, a férfi a bűnös, ha beleszakad a világ.
      Vagy ezek a kis célozgatások, hogy amikor beírt egy kisemmizett férfi: lebegteted, hogy biztos oka volt a nőcinek rá, nézzen csak magában.
      Számodra minden nő ártatlan áldozat, akinek csak az áldozat voltát lehet hangsúlyozni (ha a felelősségét veszi elő, akkor már röfögsz, hogy “már megint a nőkről van szó” – mikor lehet a nőkről szó, úgy hogy nem mondod ,hogy “már megint a nőkről van szó”?), a férfinek pedig csak a bűnös, elnyomó, vagy elnyomást haszonélvező voltát. Férfiakról az egész blogodban pozitív kontextusban még nem beszéltél, kivéve a nem számítjuk ezt a “meg kell értenünk, hogy még kis időbe telik, míg végre az elnyomó uralkodó osztály megtanulja új, legyőzött helyét és végre vezekelhet”, vagy a homoszexuális férfiak pátyolgatása (őszintén szólva nem értem, hogy mit esznek a feminista nők a homoszexuális férfiakon).

        • Kár volt beengedni 😦 Persze tudom tipikus, meg minden, de annyira szánalom szegény. Menjen oszt’ darvadozzon inkább ő is a turulba ha szabad kérnem, ahogy a minap olvastam valahol 🙂 vagy kezeltesse magát, de legalább itt nálad legyen nyugalmunk az ilyenektől.

        • Hát ez tényleg gyönyörű. A kisebbségi komplexus totális kitárulkozása. Korlátolt. Egy nő mondja meg, hogy mit tehet egy férfi? Miért, most ki mondja meg? Nem tudja eldönteni, hogy hogy tegye magát és mást boldoggá? Hát nőjön fel! Tényleg érdekelne, hogy most kinek a korlátai szerint él és fasisztázik meg tudomisénmiketírtmégide. Anyuci pici fia itt lázad 😀 Édes! 😀

  25. Hihetetlen ez a tulajdonítás-özön, szándékos sarkítás, “amit a feministák mondanak”, “a munkahely mint paradicsom”–. nem azt mondják, én sem azt mondtam, ha velem vitatkozol, ne képzelj érveket, hanem arra reagálj, amit mondok.

    Ez nem úgy megy, hogy ha én feminista vagyok, vagy még inkább, ha engem annak tartasz, akkor a nyakamba sózod az összes feminista állítását, bármikor elhangzott érvét, vagy még inkább, amit elképzelsz, hogy ők mondanak, amit a nőgyűlölőktől hallottál. Én például a nyilvános lincselést pártoló hungarista cikket nem tulajdonítom neked, tudom, hogy te talán mást gondolsz, és nem is arról beszélté.

    “Neki egyszerűen más a dolga”, á, hagyjuk.

    Ez az írásod nem valódi vita, csak odamondogatás, sértett keresztesháború a képzelt ellenséggel, szándékos félremagyarázás, és amúgy is, ha mint írásművet nézem, gyenge, tanító nénis lett, nulla humorral, önfrelexióval eleganciával.

  26. Tenyleg. Nem vezet sehova a majd meglatod erveles.
    Megkerdeztem ugyanis a 17 evesemet -a lanyt, ha ez szamit valami-arrol a reszrol, hogy “fuggun istentol, egy darabig a szuleinktol, aztan a ferjunktol “.a vlasza rovid volt,ennyi: magunktol fuggunk, senki mastol.

    A masik amire meg reflektalnek. Azt irja a magyar katolikus mennyasszony, hogy munkavallals es gyerekneveles nem osszeegyzetetheto. Perszenem hozomelo a majd meglatod dumat. De furcsa hogy ezt irja a mai magyarorszag huszonevese. Hiszen a szulei es a angyszulei is nagy esellyel eppen, hogy osszegyeztettek. Ki sikeresen, ki lavirozva, de felnott igy mar ket nemzedek. Szoval nem ertem mirol beszel.
    Magam es meg nehany munkajaban sikeres sok gyerekes csaladanya neveben mondanek ennek ellent.

  27. Reina kisasszony egy liberális, kizsákmányoló kapitalizmusban élő, nem mellesleg nem a hagyományos régi világ működési lehetőségei, hanem a szocreál által idomított, és torzított világban akarja alkalmazni a régi értékrendet, nem mellesleg valóban keveset tudva a régi világ valódi szabadságáról. Reina, Önök már máshol is belebuktak ebbe.

    • Nem értem a hozzászólásod, zavaros. Milyen régi világ és régi értékrend? Mihez képest régi? A lényeg, hogy van a régi, jó világ (bármit is jelentsen ez), és minden, ami ezen kívül áll, az szerinted rossz?
      Szerintem a mai Magyarországon a menyasszony életmódja nem ütközik akadályokba, nem kell a gonosz kapitalista, szocreál gyökerű, stb. világ viharaiban hányódnia, hogy megvalósítsa a hagyományos családmodellt.

      • Lényegében véve a régi világrend a mi értelmezésünk szerint:

        – politikai síkon az 1945. előtti,
        – egyházi síkon az 1960.-as évek előtti,
        – mentalitásban, és életvitelben pedig az, ami ezen idők értékeiből megmaradt.

        Reina kisasszonnyal alapjában véve majdhogynem egy platformon vagyunk, de azért néhány dologban máshogy gondolkodunk.Én például ultrajobbos vagyok, aminek a filozófiáját Hamvas Béla, az életviteli rendszerét, többek között Molnár V. József, és mások képviselik hazánkban.

        A hozzászólásom valóban érthetetlen lehet, elnézést kérek, de már megszoktam az ebben a stílusban való írást.

        Ami azt illeti, ezt a régi világrendet úgy kell elképzelni, hogy valójában ez az igazi, sokak által lejáratott fogalom, a fékek és ellensúlyok igazi életviteli rendszere.

        Ahol a házak nem zsúfolt, frusztrációt szülő szocreál monstrumok, hanem emberi léptékű, és az isteni rendre utaló szimbólumrendszer szerint felépített hajlékok, ahol a munka nem nyűg és teher, hanem élvezhető foglalatosság, akár a megszenteltségig, a rokonság nem teher, hanem igazi közösség(ma már azt sem tudják sokan, mi is az az eredeti értelmében).

        Mindennek a foglalata az isteni rend, a hierarchia, megnyilvánulása a teokrácia(ha lehet, a legjobb a katolikus), látható jelei az életöröm, a boldogság, a hit, a közbiztonság, a szolidaritás, és sorolhatnám.

        Persze, hogy mindezt elérjük, nagyon sok közvetett dolgot kell figyelembe vennünk, sok az olyan akadály, ami miatt nem ítélhetünk, hogyne ítéltessünk.

        Nem a bűnöst kell megvetnünk, hanem a bűnt, és azt, ami azt kiváltotta.

        Adj kiskertet a panelhoz, vagy társasházhoz, és boldogabb lesz az ember. Tervezz emberibb léptékű házakat és városokat, és boldogabb, tökéletesebb családok lesznek,- na ezt nem lehet minden esetben csupán a tízparancsolat dogmatikus hangoztatásával elérni.

        Ha az ember harmóniát, az isteni rend tükröződését látja maga körül, önmaga is arra fog törekedni, önmagával, és másokkal szemben is. Ez a régi világrend.
        Nézd meg a régi, öreg parasztok arcát, és megláthatod azt a megszentelt ragyogást, melyet ez a régi világrend adott neki, és nézd meg a mai világ emberét, aki a stressztől, az önzéstől, és anyagi javak kényszerű hajszolásától valami mássá torzult. Ma nem a rétek, mezők, és csörgedező patakok, a közösségi lét szépsége, hanem a technokrácia, és a rablókapitalizmus, az anyagi javak miatti aggódás, a kényszerű önzés határozza meg a létet. Ma már van olyan hely, hogy a szomszéd utca szinte oly idegen, hogy egy másik galaxisnak tűnik, régen a legtávolabbi falubeli, vagy ismerős is majdnem testvérként viselkedett(még volt felebaráti szeretet, de volt azt lehetővé tévő környezet, és erő is.)

        Gyakorlatilag ma teljesen fölösleges csak a feminizmust támadni, ok okozati viszonyok föltárása nélkül, ugyanígy, teljesen fölösleges társadalmi kórtüneteket kezelni, ha nem tudjuk, mi a baj a fundamentumokkal, és ami még idetartozik: az ideális társadalmat nem diktatórikus parancsokkal és dogmákkal, hanem az ideális társadalom létrejöttét gátló, közbülső, közvetett akadályok kiiktatásával érhetjük el.

        http://traditioetrestauratio.blogspot.hu/2012/10/mircea-eliade-kozeppont-szimbolikaja_21.html

        • Érdekeseket írsz… Én meg írtam a nagycsaládról:
          https://csakazolvassa.wordpress.com/2012/07/19/regen-volt-a-nagycsalad/
          nem fog tetszeni, a hazug nosztalgiát én baltával irtom.
          És azt gondolom, idealizálod a múltat, és nem is tudjuk, mennyit szenvedtek a ragyogó arcú parasztok, például, de általában a nők, az árvák, a mindenféle mentális betegségben szenvedők vagy mozgássérültek, a megerőszakoltak, és minden, az arisztokrácián, polgárságon, papságon kívüli csoport ab ovo. Én élhetek emberléptékű házban, de ők nem élhettek, különösen a parasztok, igazságos viszonyok között. Nekem nagyon fontos a demokrácia.

          • Ide hozzászólok, remélem, nem fogtok megsértődni, hogy a paráználkodással, farizeuskodással vádolásra, meg a különböző fantazmagóriákra arról, hogy 16 éves vagyok, férfi, frusztrált, elégedetlen, boldogtalan vagy épp egy agyonbántalmazott, nem írok semmit, max. kollektívan üzenhetem: „no comment”.

            Idézném magamat:
            „Rosszul tudok lenni a „legyen úgy, mint régen volt” – szólamoktól, a korimádattól. Nem voltak tökéletes korok és nem is lesznek, csak ha eljön az Üdvözítő; hanem a fontolva haladás módszerével kellene elvetni a régmúlt hibáit úgy, hogy erényeit megőrizzük, vagy ha elfeledtük, újra felszínre hozzuk azokat.”

            Nem kívánom vissza az 1945 előtti világok egyikét se, vagy az 1960 előtti Egyházat. A teokráciát sem tartom jónak.

            Ennek látszólag semmi köze a nőkérdéshez és nézhetnétek, minek írtam ide, de szerintem fontos. Mert ha azt gondoljátok, az 1945 előtti világot sírom vissza (eleve, mennyivel előttit?), akkor azt hihetitek, valami elvarázsolt múltban élő bolond vagyok, és hogy a mai korra akarok egy az egyben ráerőltetni nőjogilag is egy akkori korban (bármelyikben) levő helyzetet.

            Tehát mielőtt a többi jelző mellé (ld. legfölül) hozzám társulna a korimádó, mákonyos, múltba révedő, anakronisztikus (a továbbiakat a képzelőerőtökre bízom), gondoltam, szólok.

            • Kár, hogy a lényegre sosem válaszolsz. Hogy minek másokon átgázolni, kiforgatni a szavait, erkölcsöt és intellektust fitogtatni, az antifeminizmus dühével nem venni tudomást az érvekről és a másik emberi voltáról, három gyerekéről, nagybeteg férjéről, és friss, még meleg, a gyakorlatban ki nem próbált idealista elveket másokra erőszakolni egy hittérítő dühével.

              Érdekelne az a társadalom, amelyben egy nő sem dolgozna (és nem is tanul, mert akkor minek). Mennyivel lenne méltóbb az életük, milyenek lennének esélyeik, hogyan alakulna a bántalmazás, nemi erőszak, hogyan éreznék magukat.

              • Te sem igazán válaszoltál a lényegre. Pl. levezettem, hogy a munkahelyen is van a nő számára felügyelet, erre Te csak annyit mondtál, hogy nem írtad azt a szót: paradicsom.

                Lehet a gyerekeiddel érvelni, meg a tapasztalatoddal, de vannak szüleim, vannak rokonaim, barátaim, akik megosztják velem tapasztalatait, sőt, akiknek tapasztalatával együtt éltem, meg gyerekkén is megtapasztaltam, milyen az, ha az anya dolgozik. Nem kéne úgy beállítani a dolgot, hogy nincs tapasztalatom.

                Másrészt én legalább felvállalom, hogy van véleményem és adok tanácsokat. Aztán vagy megfogadják, vagy nem. Nem kötelező olvasni a blogomat vagy megfogadni, amit írok. Téged sokkal többen olvasnak, értenek Veled egyet, Te is formálod rengeteg ember gondolatát, életét. Például a Nőkért.hu-n ezt írják Rólad: „A bejegyzései a visszajelzések szerint egyeseket arra biztattak, hogy álljanak a sarkukra, és indítsák meg a válópert, de ennél több azok száma, akiknél a gondolatébresztő írások az otthoni beszélgetések elmélyülését, így a kapcsolat, a házasság minőségének javulását eredményezték.” Nem értem, miért baj, ha másnak is lehetnek esetleg élet- vagy gondolatformáló bejegyzései.

                Csúsztatás, hogy ezek ki nem próbált elvek. A múltban sokan éltek így és ma is vannak, akik így élnek, és akiket ismerek. Jelenleg, bár gyerek nélkül, de tulajdonképpen én is így élek, bár nyilván van, ami nem ugyan olyan, mintha már házas lennék vagy gyermekeket nevelő. Ha az elkövetkezendő években is írom majd a blogomat, és Ti olvastok, majd megláthatjátok, mi lett velem, már ha érdekel.

                Amúgy azt sem írtam egy szóval se, hogy a nők ne dolgozzanak és ne tanuljanak. Mert nem mindenkinek családos hivatása van, nem mindenkinek lehet gyereke, és a többi. Az ilyen nők szerintem, ha akarnak, dolgozzanak. Csak azt nem tartom jónak, ha valaki gyerekek meg az otthoni teendők mellett egy napi min. 8 órát igénybe vevő munkát végez, mert nem tartom összeegyeztethetőnek a mások tapasztalatai, elmondásai alapján (Édesanya, egyéb rokonok, családos barátok, stb.)

                Egyébként amiatt tényleg elnézést kérek, hogy olyan gúnyosan jellemeztem a bejegyzésedet meg ezáltal Téged. Hibám, hogy erős a hajlamom az élcelődésre. Megkövetlek érte, remélem, elfogadod a bocsánatkérésemet! Azt kérném Tőled és a többiektől, lépjünk ezen túl, meg más bejegyzéseimen, meg azokon a spekulációkon, miért írom ezt meg azt, és nézzük azt, csupaszon és ridegen, amit a nőkérdésről írok. (A hozzászólókat persze megértem, mert könnyebb férfinak nézni meg pszichologizálni, biztos azért írok, így, mert ilyen, olyan, meg amolyan vagyok, de hát ettől nem megy előre a világ, max. megbántatok vagy megnevettettek.)

                • Megdöbbent a részvétlenséged és a szavakkal való tüközésed, az egész szeretetlenséged, már nem gondolom, hogy észérvekkel be fogod látni, mennyire érzéketlen és koncepciózusan ellenséges voltál. És hogy ezek után te érzed magad megbántva meg üldözöttnek… na mindegy.

                  A férjről mint kontrollról az előbb írtam, hogy miért képtelenség, megjegyzem, én nem tűröm jól a főnökit sem, partneri kapcsolatban dolgozom szabad és engem méltányoló emberek között, és sokkal jobban vagyok, mint korábban, valamint nagyon szeretném, ha a társadalomban a hierarchiát, kontrollt más viszonyok váltanák fel — ez a blog is erről szól.

                • Értem és elfogadom a bocsánatkérést, és várom a helyreigazítást is ott, mert itt jól el van rejtve. Csak az a gondom, hogy hihetetlen, tőled jövő kattintásözön van, és nagyon sok mocskolódás, a visszatartott hozzászólás, fenyegetések is. Vigyázz, kik közé keveredsz: ezek az agresszív valakik rád hivatkoznak, a te elvbarátaid, hungaristák és antifeministák. Mi nem minősítettük a te életedet, te viszont engem szedtél szét, nem szimmetrikus. Hogy téged kevesebben olvasnak, az sem véletlen, viszont nem mentség. És az, hogy a hatás milyen, az nem csak az én szándékaimtól függ — ezt, aminek te így utánanéztél, élőszóból idézte Rita, és éppen azt hangsúlyoztam, hogy mennyivel többen vannak olyanok, meglepetésemre, akik beszélgetni kezdtek. Bizony, el kell válni, ha ennyire rútul a saját kényelemre használják és visszaélnek a házasság intézményével, és csak az egymást szeretők, akiknek valóban dolguk van egymással, kezdtek, tudtak beszélgetni — én nagyon pártolom, hogy váljék el végre az ocsú a búzától.

                  Nekem azért fájsz te még külön személyesen, az általános erkölcsi felháborodás mellett, mert a férjem is zsidó volt, származását sosem hangoztató, kicsit mindig rejtőzködő, alkotó ember, a magyar nemzet zsidó származású, aktív, a magyar kultúráért dolgozó, rendkívüli teljesítményű tagja, és most nagyon érzékenyen érint minden ilyen uszítás.

            • Engedelmeddel, mi nem tartjuk paráználkodásnak a házasság előtti együttélést/nemi életet — ti tartjátok annak. Ha férfinak, kamunak gondolnak sokan, az komoly jelzés.

              Köszönöm a javítást a blogon, így már rendben van. Miért van egyébként flájlédire szükséged egy kétszemélyes háztartásban? Sokan lettek ettől idegesek, hogy én itt “támadom” a flájlédit, meglepődtem. Senkit nem ismerek, aki kötődően nevel több gyereket, belevágott és sikerrel járt volna. Akármilyen okosan és praktikusan, a flájlédi sem más, mint újabb koppintás a nők orrán.

          • Te még érdekesebbeket! 🙂 Azt hiszem, sok dologban neked is igazad van. Elolvastam a nagycsaládról szóló írásodat, egész jól összeszedett munka, sok visszásságra rávilágít. Ebben az írásomban talán úgy tűnik, valóban idealizálom a múltat. Nos én egy egész kis részét még átéltem ennek a régi jó világrendnek, talán azért. De tisztában vagyok a dolgok kétarcúságával, tisztában vagyok a hiányosságokkal. Nem mondtam, de máshol erről vitafórumon is szoktunk tárgyalni. Része vagyok egy olyan közösség külső, tehát csak internetes köreinek, ahol a régi világ értékeit szeretnénk megvalósítani a mai világban, természetesen a régi világ hiányosságait kiküszöbölve.

            A múltat nem teljes egészében idealizáljuk, hanem részekre osztjuk, és megpróbáljuk kiértékelni, az igazságosság szempontjai alapján.

            Reina blogján is volt ilyen írás, nagy kár, hogy eltüntette(nagyon sok értékes dolgot törölt, így csak a mostaniak láthatók, aki ennek alapján ítél, az csak felületes képet kaphat a személyéről), mert most idézhetném.
            Tudod, én régi követője vagyok, régi olvasója neki is.

            Az említett közösség egy igazságos, és hazafias szocializmus kidolgozásán munkálkodik, talán idéznem kéne majd tőlük is, biztosan érdekelne Téged is.

            A közösségnek vannak olyan tagjai, és szimpatizánsai, akár csak úgy mint én, a külső körökben, akik hozzád hasonlóan egy igazságos demokráciában gondolkoznak, és annak az értékeit adják hozzá ehhez a hazafias szocialista ideológiához, bár ezért Őt alaposan megtépázták a demokrácia bajnokaiként tetszelgő nagyurak.Én az ellenkező pólust képviselve próbálom hozzáadni ehhez az új ideológiához azokat az értékeket, melyeket fontosnak tartok, és eddig még nem utasítottak el, bár még mindig, komoly, függésben lévő vitáink vannak róla.

            Azt gondoltam, elég lesz, ha ezt megmutatom, de úgy látom, emberemre akadtam. Hosszabb ideig leszek látogató, ha nem bánod, és talán majd idézek is tőlük. A katolicizmust pedig erőszakkal nem lehet megszerettetni, csak ha az ember, Isten kegyelméből, valamit megérez a lényegéből. Aki nyitott a világra, annak gondolom nem lehet baj, ha megpróbálok szemléltetni néhány dolgot ezen a téren is. Úgyis csak annyit fogadsz be belőle, amennnyi neked tetszik. De hiszem, hogy Isten annyira szeretetre méltó, hogy biztosan megszeretnéd őt.

            • Örülök, hogy olvasol, maradj, mindenkit szeretettel látok, aki betartja a kommunikáció elemi szabályait, és nem rombolni jön. Szeretem, hogy sokfélék vagyunk.

              Mit jelent a hazafias szocializmus? Mi a helyzet a xenofóbiával például?

              Én mélységesen vallásos, egyébként protestáns családban nőttem fel, és csak az intézményes vallásgyakorlás visszaéléseit utasítom el, istenhitem töretlen.
              https://csakazolvassa.wordpress.com/2012/07/08/a-gyehenna-tuze/

              • Köszönöm, hogy itt lehetek. 🙂 A rombolást alapvetően elutasítandó dologként kezeljük, csak a káros dolgok ellen küzdünk.

                A hazafias szocializmus egy új ideológia, aminek a részletei még kidolgozás alatt állanak, de alapvetően tartózkodik a sovinizmustól, elutasítja a kapitalizmust, és a bolsevizmust, és a történelmi tapasztalatok alapján egy élhető, a magyar emberek érdekeit védő, és képviselő rendszer megteremtésén munkálkodik.

                Amit a vallás erőltetéséről írtál, hát sajnálom, hogy így alakult, nekem szinte vallásháborúnak tűnik, nem lehetett kellemes, az biztos. Én full katolikus családot kaptam, a vallás nagyon tetszett kezdettől fogva, mert szinte adta magát, és nem patriarchálisan, hanem matriarchálisan, anyaian, és szeretetteljesen lettem bevezetve, így át tudtam élni, és meg tudtam érteni, miről szól, hol a helyem benne. Aztán voltak erőszakos kísérletek is, de ezeket részben elfogadtam, részben ellenálltam neki, ma már meg sem próbálnak velem így bánni. Előbb a Krisztustól vett idézeteket vettem ehhez alapul, miszerint a főpapok olyanok voltak, hogy a nép előtt tartották a vallásosságot, hangosan imádkoztak, kiöltöztek a legszebb ruháikba, és mentek a templomba, valamint hangosan szórták az alamizsnapénzt, hogy mindenki lássa, ők milyen jók.

                Hát én is így voltam: az újgazdagok ajnározva voltak a pénzük és előkelő helyük miatt, de belül csak romlottság volt bennük, amikor a pap nem látta néhányukat őt is kigúnyolták, világi társaságban pedig homlok egyenest az evangéliuminak az ellenkezőjeként éltek, és viselkedtek(részegeskedés, fűvel fával összeállás, ésatöbbi). A templom szépen lassan a kivagyiság magamutogatásává vált, épp ezért csak ritkán jártam, gyónni, és áldozni.

                Amúgy nem baj, hogy protestáns vagy, ha jó ember vagy.

                • Az idézeteket külön válaszként fogom elküldeni, mert vékonyodik a válasz-sablon.

                • Egy kicsit mosolygok az utolsó mondatodon, hát ki ítéli meg azt? A férjem is harmadíziglen kikeresztelkedett, ő evangélikus, de nekem van egy katolikus fiam, és két meg nem keresztelt, a férjemmel hoztuk ezt a döntést. Én nem gyakorlom a vallásomat egyébként, viccesnek találom, hogy “nem baj az sem”, bár még ez is nyitottabb, mint néhány bigott katolikus álláspontja. És nem szeretném, ha Istenen kívül bárki is el akarná dönteni, ilyen értelemben jó vagyok-e.

                  Nem féltek, hogy a nemzetiszocializmussal összetéveszthető a hazafias szocializmus?

                • En katolikus vagyok, bar egy jo ideje nem gyakorlom a vallasomat, de en nem emlekszem, hogy valaha olyat tanitottak volna nekem, hogy egyik vallas jobb lenne a masiknal. Vagy lehet, hogy en nem figyeletem elegge? 🙂

        • Elolvastam és megértettem, de továbbra is azt gondolom, hogy nem egy az útja mindenkinek. Ha a tiéd ez, akkor remélem, sikerül megvalósítani. Belinkelek egy videót egy fiatal párról, akik kiköltöztek a természetbe. Nagyon szimpatikus, de én nem tudnék így élni, legalábbis most nem:
          http://index.indavideo.hu/video/zebegeny

  28. Csak ennyit emelnék ki a menyasszony írásából: “Mert az élet nem úgy működik, hogy akkor és azt csinálom, amikor és amihez kedvem van.”
    Érdekes, szerintem itt sokan (beleértve csakazolvassa írót is) az esetek 99%-ában azért azt csináljuk, amihez kedvünk van. Menyasszony problémáját főképp az okozhatja, hogy ő nem. Kívánom, hogy neki is sikerüljön.

  29. uhum. hat a helyzet az hogy engem nem erdekel amit a masik blog iroja ir. tudom, itt jon be hogy a tiedet is csakazolvassa. mert az viszont tobbnyire erdekel amiket te irsz. asszem megvarom a kovetkezo temat, mert most olyan mintha becsoppennek egy beszelgetesbe ahol nem tudom kirol beszelnek eppen. leven a masik blog nem erdekel, tehat a ra irt reakciokat sem tudom atelni igazan.

  30. Legyen meg mindenkinek, hite szerint.
    Ha neki az jó – csinálja.
    Te is csinálod azt, ami neked jó, az ő beleegyezése nélkül, nem? Hol kisebb, hol nagyobb bosszankodással, ami árt a szépségednek.

  31. Nos, Tanácsadó, azért fontos, hogy látom az IP címedet, mert így letiltalak, nem tudsz új néven itt dühöngeni, technikai a dolog. Ha akarsz, írhatsz e-mailt: csakazolvassa kukkac free.mail pont hu, ihletforrás lettél, nagyon érdekesen támasztod alá azt, amiről régebben írtam.

    Én nem akarok neked érvelni, mert nem tudom, kivel beszélgetsz: sosem írtam angry white male-ről, meg mindarról, amit dühösen cáfolsz Te nem velem vitázol, agresszív vagy és sértő, amellett koncepciózus: elve eldöntötted, hogy aki szerinted feminista, az nevetséges, ami butává is tesz.

    Azok a mohó százak, azok az új, kaján olvasók, a munkahelyükön röhögők, a képeimet vizsgálgatók, sötétből gúnyolódók, de ők generálják az amúgy sok tízezres nagyságrendű többi olvasót is, akinek segít kimászni a gödörből, napi élmény és a beszélgetés helyszíne a blogom. Mert valakinek dühöngve megmutatod, ő megnyitja a linket, elmegy pisilni, és közben az élettársa belekukkant — így szereztem sok-sok olvasót, még az is lehet, hogy egész este beszélgetnek a bejegyzésről.

    Semmi durva nincs a blogomon szerintem sem, eszmeileg főleg nem, kifejezetten mérsékelt vagyok, mert annyira nem értek hozzá, csak egy kicsit jobban, művészibben, hajlékonyabban írok, és személyes vagyok, magamról, a sokféle történetemről, amit nagyon élvezek.

    Válás? Miattam? Örülök, ha már csak én, a vadidegen blogger kellek hozzá, akkor már nagyon megérett. Hízelgő, hogy ennyire nagy hatásúnak tartotok, és hogy ennyien olvastok. Általános a vélemény, hogy ha valaki egyszer házasságot kötött, akkor kész, vége, az örökre elvégeztetett, az úgy jó, és úgy maradjon, bármekkora poklokat él is át naponta, és hogy a házasságokat csak a veszélyes feministáktól, rossz tanácsadóktól kell óvni, nyilván amúgy minden hepi. Én is végigcsináltam, nekem is segítettek, kijöttem, és remekül vagyok, hatalmas szeretet övez, van erőm az életem problémáihoz, és nem félek — akkor féltem, amikor a hozzád hasonlóak le tudtak nyomni.

    Nem vagyok nyelvtannáci, csak zavarnak a kaotikus mondatok. És szeretek takarítani, csak nem naponta, egy ekkora kastély három gyerek, nagybeteg, munka, kutya mellett nehéz.

  32. Az is lehetséges, hogy nagyon komoly traumái vannak a csajnak, amik tudattalanul mozgatják. Szerintem keményen megélte a bántalmazást valaha. :((

  33. Kedves katolikus magyar menyasszony, bár azt írod nem válaszolsz a “vádakra” és a vitát lezártnak tekinted. Szíved joga. Remélem egy kérdésre azért kapok választ Tőled. Tulajdonképpen milyen célból akarod elvégezni az egyetemet? Mert ha jól értem a szereped ki fog merülni a főzés/mosás/takarítás/gyermeknevelés/család,férj ellátása és kiszolgálása/stb. tevékenységekben amihez igazán nem kell diploma. Elhiszem, hogy unaloműzésnek, ismeret bővítésnek nagyon izgi lehet, de valljuk be, elképesztő luxus olyan embereket képezni az adófizetők pénzén, akik bevallottan nem akarnak később karriert építeni. Talán nem kellene elvenni a helyet olyan fiúk/lányok elől akik viszont szeretnének később a diplomájuk segítségével jól fizető munkahelyhez jutni. Ugyanis itt írod:
    http://k-k-s.blogspot.hu/2012/12/feminista-adok-kapok.html
    “Vagy családanyák vagyunk vagy karriert építünk, a kettő együtt nem megy.”

    • (Elküldtem egy kb. ugyanilyen tartalmú hsz-t már, de elment a netem. Ha az mégis átment, akkor is ez jöjjön le, köszönöm.)

      Kedves Vacskamati! Töri mellett egy idegen nyelvet is tanulok az egyetemen, de az csak a minorom, nem írtam ki. Több nyelvet is tanulok egyszerre (ezt épp az egyetemen), és az a tervem, hogyha lesz időm rá / szükség lesz rá (és hát a pénzre miért ne lenne), akkor magántanárkodjak. Ez nem vesz el sok időt (én döntöm el, mennyi diákot fogadok), meg otthonról lehet csinálni. Amúgy én inkább azt tartom igazságtalannak, ha valakit, felvesznek az egyetemre, de végigbulizzák az egészet kettesekkel, vagy épp be se fejezik. Másrészt a töriszakot is szeretném felhasználni, de ez a jövő zenéje. (Egy szóval se mondtam, hogyha nem lesz rá időm, akkor ne akarnék mondjuk a történelemmel foglalkozni. Azt írtam, hogy nem akarok úgy mással foglalkozni, hogy az a családomtól vegye el a számukra szükséges időt.) Amúgy elárulnék két dolgot: 1. ahova én járok, ott az én évfolyamomban az anglisztikások után a töri szakosok vannak a legtöbben. Tehát nem érzem úgy, hogy gonoszan kitúrtam volna ezreket, akik még be akartak jutni (és amúgy is, tetszettek volna több pontot szerezni nálam).
      2. töri szakos diplomával (főleg, hogy futószalagon gyártják az ilyeneket, tényleg, rengetegen tanulnak Mo.-n törit) nem lehet olyan nagy karriert befutni. Van egy-két híres történész, ők jól keresnek, amúgy meg lehet néhányunkból egyetemi tanár (de ahhoz doktorálni is kell), meg vannak a középiskolai töritanárok vagy általános iskolaiak, de ők se keresik magukat éppen halálra, sőt. Tehát nem érzem túl gonosznak magam, hogy micsoda lehetőséget meg karriert veszek el egyesektől.

      Más: rengetegen vannak, akik végigbulizzák az egyetemet, meg nem fejezik be (na rájuk tényleg feleslegesen megy a pénz). Én tanulok és be is akarom fejezni.

      És még valami: én még akkor felvételiztem és jutottam be az egyetemre, amikor sokkal nagyobb esély volt bejutni, tágabb keretszámok voltak. Ne a mostani hercehurcából induljunk ki. Másrészt, amikor elkezdtem, még menyasszony se voltam, csak együtt jártunk a vőlegényemmel. Az is lehetett volna, hogyszakítunk, aztán lehet, hogy nem megyek férjhez vagy csak sok év múlva, addig meg dolgoztam volna. De ha már elkezdtem és beleöltem időt meg energiát, be fogom fejezni. Remélem, megengeded. 🙂

      • te már megint semmire sem válaszolsz. az életutad tök mellékes, ezerszer lényegesebb kérdések és észrevételek érkeztek hozzád, azokat meg ignorálod.

      • Ami bántóan hamis az érvelésedben, az az, hogy az általad választott életforma sem működhetne a harcos nőjogi aktivisták nélkül. Mert azt, hogy te egyáltalán írni megtanulj, leérettségizzél (és örökölhess, egyedül elmehess este, kettesben élhess házasság előtt egy férfival, választhass, politikailag aktív lehess, hordhass farmernadrágot és sortot), hogy ilyen öntudatosan, széles látókörrel (és az csak félig irónia) érvelhess a blogon, nők és nőjogi szempontok, aktivizmus a reménytelennel szemben tették lehetővé évszázadok alatt, amelyeket a hittérítő dühével támadsz most, és akik előtt, mint általában minden felvilágosult, progresszív alak és eszme előtt, én fejet hajtok. Nagyon visszás, hogy rátarti vagy az intellektuális képességeidre (ó, hányan hiszik azt, hogy ők amúgy nagyra hivatottak lennének, csak… — a valódi teljesítmény az iskolai teljesítménnyel alig mutat korrelációt!), és értetlenkedsz, hogy miért akarnak dolgozni, tanulni más nők, hogy nem képesek arra, hogy a családjuk érdekében otthon maradjanak. Ne is keressenek pénzt a családra. Miközben a férfiakon nem kéred számon a rengeteg kamutúlórát, konferenciát, későnjövökdrágám-at, amely időkben ők nem ritkán játszanak a gépen, szeretőhöz és prostituálthoz járnak, valóban a család és a kassza rovására — ők jók, ők mind tisztességesek, csak azok az elvakult feministák…

        Ezek a változások, amelyekről az előbb írtam, csak úgy mehettek végbe, hogy mindenkinek van joga, esélye, sajnos, ma sem azonos, de a férfiakéhoz hasonló, leginkább elvi, hogy tanuljon, közéletileg aktív legyen, kiemelkedjék. És ezt csak visszahúzza az a fundamentalista álláspont, hibáztató érvelés, amelyet nálad (és még számos honlapon, kiadványban) olvashatunk arról, hogy mi a nő feladata. Nem vagy koherens, hogy az áldásait élvezed, öntudatosan, de közben bebújsz a fundamentalista férfiak simogató keze alá.

        Úgyhogy a te döntésed is könnyű kérdéseket vet fel, hát ha még társadalmilag képzeled el, hogy ez volna a családok helyes életmódja, ez garantálná a boldogságot, megmaradást. Mi itt a blogon sokfélék vagyunk, nem propagálunk semmilyen egyedül üdvös életformát, egyedül az őszinteséget, együttműködést és tudatosságot tartjuk nélkülözhetetlen minimumnak.
        Antoni Ritát idézve: “ne akarjuk a magunk életmódját a másikon számon kérni, és azt egyedül üdvözítőnek, egyedül helyesnek beállítani, a másikat meg lehülyézni. A feminizmus egyik lényege pont ez lenne, hogy elismerjük és tiszteletben tartjuk a nők közötti sokféleséget, az életmódok különbözőségét.”

        • Az egy szép feminista legenda, hogy a feministáknak köszönhető az emancipáció: az, hogy a nők tanulhatnak, írhatnak, jelen lehetnek a művészetben, örökölhetnek. De ez nincs így. Volt egy társadalmi igény – a nők jogainak bővítése -, erre születtek jó és rossz megoldások. A rossz megoldást úgy hívják, feminizmus. Rengeteg olyan ember van, aki anélkül, hogy feminista lett volna, a nők jogaiért harcolt a történelem folyamán, vagy harcol most is. (Én is olyan embernek tartom magam, aki fontosnak tartja a nők jogait, és ha kell, felszólal a hímsovinizmus ellen. Csak nektek sokszor az is hímsovinizmus és jogtalanság, amit én nem tartok annak.)

          Tudod, én a blogodnak sok bejegyzését elolvastam, és ahogy Te azt mondod, én nem kérem számon a férfiak hibáit, úgy Tetőled se épp azt láttam, hogy annyira feltárnád, hogy nők miket tudnak elkövetni férfiak ellen. Persze biztos van ilyen bejegyzésed is, csak elkerülte a figyelmemet.

          Én viszont mindig hangsúlyozom azt, hogy a szeretetnek kölcsönösnek kell lennie. Gyűlöletesnek tartom a viktoriánus kor kettős erkölcsét épp ezért. De még kevés bejegyzést írtam, nem derülhetett ki a teljes álláspontom.

          • Nincs külön feminizmus: feminizmus a férfitúlhatalom (csakis) ellenében odaállított női hang, érdek, vélemény, az együttműködés, egyensúlyozás céljával, s ha agresszívnek tűnik, csak a szolgalélekhez képest, másrészt esetleg azért, mert az együttműködés mint cél reménytelen. Mert hiába az okos szó, engem akkor is lenéz a híres író, de még a seggemre is megjegyzéseket tesz, lebutáz, állítja: én nem értem őt. Nincs remény — ilyenkor dühös vagyok, rá és az általa képviselt fölényre, és joggal. Mások is dühösek hasonló helyzetben, csak félnek kifejezni, azt hiszik, jogtalan. A nők érzései, reakciói ilyen tömegekben aligha lehetnek tévesek, de erről később.

            Mindazt, ami nőjogi ügyben történt, feminista gondolatok ihlették, csak a témák változtak: ma már (és itt) például nem a választójogért küzdünk. Nem kerülheted el, hogy te is a feminizmus része légy, ha valóban a nők érdekeiért küzdesz, de nekem nem így tűnik; a blogodon az, hogy igenis a nők is beleszólhatnak a komoly beszélgetésekbe, tizenhetedik századi felvetés. Mintha szeretnéd a feminizmus előnyeit, miközben ördögűző eszközökkel utasítod el a (vélt) hátrányait, de ez a megfigyelésem nem állja meg a helyét, mert valójában nem tudod, mit jelent a feminizmus, azt hiszed talán, azt mesélték neked, hogy a nők le akarják győzni a férfiakat, bosszút forralnak és tönkre akarják tenni a családokat — ez férfilogika, a diadalmasé, aki félti a hatalmát. Illetve minden olyan ponton, ahol a feminizmus ütközik a katolikus állásponttal, érzelmi alapon is a katolikus nézet mellé fogsz állni, a feminista állítás mérlegelése helyett, dühösen és utálkozva — ezért nem tud valódi lenni a vita.

            Szerintem nagyon is hasonlít a viktoriánus erkölcsre, amit te a blogon írsz. Érdekelne a véleményed például a kettős erkölcsről (a férfihangon bőszen mentegetik a férfiak félrelépését, mert az természetes), és a szexuális önrendelkezésről.

            Azt, hogy nem tartod hímsoviniszta megnyilvánulásnak, amit én, azt ott írd, ahol én annak tartok valamit, így nem értem — az a gyanúm, inkább csak nem hiszed el, mi minden van, és rosszindulatú vádnak tartod –, de ebben szerintem tényleg nincs elég tapasztalatod, illetve a te tapasztalatod nem abszolút: nem állíthatod, hogy amit átéltek sokan, amitől ők szenvednek, nem létezik. Nem magyarázhatod meg nekik, hogy nem úgy van, mert az az ő valóságuk, és én százával kapom az e-maileket, hogy igen, pont így. Nem mindenki éli át, nem azt mondom, de roppantul jellemző, és nekem ez a témám, nem a harmonikus házasság — nem arról kell beszélni, mert nem ott van feladat. Ja és nem az a cél, hogy igazságot tegyünk a nemek közt, ez is infantilis elképzelés.

            Nem, ezen a blogon, amely kivételes, és amelyet szigetnek szántam a háborgó tengeren, nem fogjuk a nők hibáit elemezni, mert mindenhol máshol ezt teszik úgyis, és már sok. Itt enyhet talál a fül a nagy zajban, és meghallhatja a sok hamis elvárás, ítélet mögött a szerintem valódi kérdéseket. Ne tévesszen meg, hogy én írok: ők meg olvasnak, kritikusan, és elég sokfélét gondolnak, meg is írják, de visszajárni, feliratkozni az fog, akinek ez a blog, ez a témafelvetés, stílus segít, vagy szórakoztatja, nem kis részben a blog — talán leginkább a jelszavas bejegyzések — irodalmi jellege miatt. De azért a nők is elgondolkodhatnak magukon: van, aki magát tartja hímsovinisztának, mert hasonló technikákat űz, van, aki a kommunikációban, szexuális örömben, szeretetteli szexben fejlődött nagyot. És eleget elmélkedem azokon, akik kényszeresek, kicsinyesek, túlaggódják a gyerekezést, pótcselekvésekbe menekülnek, társfüggők, feleségként lenézik a szeretőket és mindent az ő nyakukba varrnak — de nem ők az érdekesek, mert én nem hibáztatok, hanem a jelenségek okait keresem. Valamint, ez a legfontosabb, a férfiakat sem hibáztatom, bár tényleg ők a haszonélvezők, így az egyéni sorsnál, mentalitásnál nagyobb méretekben érdekeltek abban, hogy a helyet lényegében ne változzék. Ezért virágzik a pornó, a szeretőtartás, a prostitúció is. Viszont hosszabb távon ők is áldozatai ugyanennek, mert férfi és nő sorsa, érdeke összefügg, és nem csak a gyerekvállalásban.

            • “Nincs külön feminizmus: feminizmus a férfitúlhatalom (csakis) ellenében odaállított női hang, érdek, vélemény, az együttműködés, egyensúlyozás céljával, s ha agresszívnek tűnik, csak a szolgalélekhez képest, másrészt esetleg azért, mert az együttműködés mint cél reménytelen.”

              Ezzel gyönyörűen kisajátítod a nőkért való harcot. A feminizmus a feminista elméletek megvalósításáért küzd. Ez egy módja a nőkért való harcnak. De vannak más módjai is.

              Ez olyan, mintha egy szoc. dem. azt mondaná, a munkások jogaiért egyedül csak ők harcolnak, holott ezt teszik még a kommunisták, a keresztényszocialisták és a nemzetiszocialisták is többek között.

              Durvának és sértőnek tartom ezt a fekete-fehér beállítást. Egy igazi nő csak feminista lehet, aki nem az, az nem csak hogy nem harcolhat a női jogokért, de egyenesen az elnyomó férfiak rabszolgája.

              “Nem, ezen a blogon, amely kivételes, és amelyet szigetnek szántam a háborgó tengeren, nem fogjuk a nők hibáit elemezni, mert mindenhol máshol ezt teszik úgyis, és már sok.”

              Bocsi, de én meg pont azt vettem észre, hogy feminista oldalakból van egy rakásra való, míg pl. olyan, mint a férfihang, rendkívül ritka, én teljesen meglepődtem rajta, hogy van olyan is. Vagy pl. a blogom is ritka, épp ezért akadt ki rajta sok hozzászóló. Sőt, annyira el van nyomva a feminizmus, hogy valaki fel se bírta fogni, a XXI. században hogy lehet egy nő antifeminista, míg mások el sem bírták képzelni, hogy nő le képes írni olyanokat, mint én.

              “Valamint, ez a legfontosabb, a férfiakat sem hibáztatom, bár tényleg ők a haszonélvezők,” Ez is általánosítás és tévedés, van olyan, hogy a férfi nagyon is megszívja, pl. a saját családomban. Van olyan nőrokonom, akivel nagyon rosszul bánt a férje (jó kis sztori lehetne ide), de van olyan férfirokonom, akivel meg a felesége bánt el. Rengeteg férfi és gyermek áldozata van bizonyos nők viselkedésének, nagyon sokszor a nők a haszonélvezők, sőt, már egyre többször.

              “Szerintem nagyon is hasonlít a viktoriánus erkölcsre, amit te a blogon írsz. Érdekelne a véleményed például a kettős erkölcsről (a férfihangon bőszen mentegetik a férfiak félrelépését, mert az természetes), és a szexuális önrendelkezésről.”

              Az én erkölcsi felfogásom a katolikus erkölcsi felfogás, vagyis hogy ugyanazok a pl. szexuális erkölcsi kitételek vonatkoznak a férfiakra meg a nőkre is egyaránt. Vagyis elvetem azt az álláspontot, hogy a nő az oltárnál legyen szűz, de a férfinak meg szabad, sőt kell addig sok nőt kipróbálnia, aztán a férfinál normális, ha megcsalja a feleségét, de a nőnek eszébe se jusson. Nekem az az álláspontom, hogy azok az erkölcsi törvények, melyek a nőkre vonatkoznak, a férfira is vonatkoznak. És nagyon rossz dumának tartom erre azt, hogy de a nőnek könnyebb mindez. Lehet, de más erkölcsi szabályt meg esetleg nekünk nehezebb betartani. Nos, ez az én egyenlőségem ezen a téren.

              “a blogodon az, hogy igenis a nők is beleszólhatnak a komoly beszélgetésekbe, tizenhetedik századi felvetés.”

              Hát igen, ezt le kellett írnom, mert sajnos van pár férfiismerősöm, akik így gondolkoznak. Ez nem engem minősít, hanem őket, csupán nekik üzentem, ha szabad ezt mondani.

              ” Mintha szeretnéd a feminizmus előnyeit, miközben ördögűző eszközökkel utasítod el a (vélt) hátrányait, de ez a megfigyelésem nem állja meg a helyét”

              Mivel nem tartom (pusztán) a feminizmus vívmányának azt, hogy tanulhatok vagy írhatok stb. (tudnék mesélni katolikus nőkről és férfiakról az évszázadokon át, miképpen tettek mindezért, és közben nem voltak feministák), ezért nem is tartom ellentmondásnak a gondolkozásomat.

              “a te tapasztalatod nem abszolút: nem állíthatod, hogy amit átéltek sokan, amitől ők szenvednek, nem létezik” Nem is állítottam egy szóval se, hogy olyan nem létezik.

              • Nem sajátítom ki, hanem az a definícióm, hogy mindaz, ami a nemek közti igazságosságért történt, szükségképpen feminizmus. Mégpedig azért, mert más a definícióm, és szerintem nem rossz a feminizmus, te meg keresed, mi mindent foghatsz rá, és minden erőddel elhatárolódsz tőle. Bizony, a katolikusok is ilyen ételemben, részben feministák voltak, amúgy meg ezeregy irányzat, jellemző vonulat van, te akarod a “mindaz, amit gyűlölünk” dobozba préselni a szerteágazó jelenséget. Ha az igazságosság a cél (elhiszed nekem? úgy is, hogy esetleg a mai haszonélvezőknek igazságtalanak tűnne sértett dühükben), akkor mi a gond, mi ebben a kártékony? Ez a feminizmus.

                Tudod, én végigolvastam a Per.ger Ott.ó-Karsay László vitát. Utóbbi azt mondja, az az alapvető baj a holokauszttagadókkal, hogy előre eldöntötték, hogy nem volt/nem olyan mértékű volt a holokauszt (ez a koncepció), és aztán ehhez gyűjtögették a bizonyítékokat. És ugyanaz a bajom, hogy ti nem vagytok széles látókörűek, nem volt egy út, amit bejártatok, hanem eleve eldöntöttétek, hogy zsidók NEM, cigányok NEM, feminizmus NEM, és ifjúi hevülettel gyűjtögetitek ez alá az olykor komikus, de még inkább megrendítő bizonyítékokat, hogy ezt alátámasszátok (például amikor teljesen önkényesen kiválasztott témájú, felfogású, színvonalú művészeti alkotásokat hasonlítasz össze gyermeteg magabiztossággal, a holokauszttúlélő autodidakta művészetét állítod szembe az akarat diadalának produktumaival, és beteg lelkűnek mondod a naiv festőt, akinek bizony nem családi idillről, hanem fájdalomról szól a képe, de még a Sztoj.ka névrokonságot is kiemeled — az a mélypontod, és minden emberség mélypontja, szégyen és gyalázat, és bár többen nem vitatkoznak már veled, mert ez a gőgös kíméletlenség elnémította őket, én megmondom neked, hogy ez nagyon ciki, aljas és kárhozat. És megdöbbentő, hogy ilyen nézetekkel te akár tanár is lehetsz a közoktatásban).

                Ez nem a megismerés útja. Nem a koncepcióhoz kell bizonyíték, hanem a megfigyeléseinkből, türelmünkből szűrődik le a koncepció, és megbocsáss, általában nem húszéves korra. Nem értem, te mit tartasz feminizmusnak? Abból nem tudunk kiindulni, hogy feminizmus az, amit te meg a férfihang szerzői oly kártékonynak tartanak, mert ez gumidefinícó. Tájékozódni, nem lövöldözni, menyasszony! És ha lehet, nem koncepciózus, önfelmentő, agresszív helyekről. Te is nyivákoló leánygyemeknek számítasz ott, ugye tudod?

            • Ez kimaradt: “lletve minden olyan ponton, ahol a feminizmus ütközik a katolikus állásponttal, érzelmi alapon is a katolikus nézet mellé fogsz állni, a feminista állítás mérlegelése helyett, dühösen és utálkozva — ezért nem tud valódi lenni a vita.”

              1. Nem érzelmi alapon, hanem mert van hitem, amit komolyan is veszek, és nem csemegézgetek a dogmatikából, hogy na ez jöhet, az meg nem. Katolikus hitről van szó, nem szinkretizmusról.
              2. Mióta tudsz jósolni is? 🙂

      • Én egyébként épp nem veszek el időt a gyerekeimtől, nagyrészt velük vagyok, itthon dolgozom, és úgy tűnik, megélek az írásból, fordításból, de nálam ez nem valami hagyományosnő-eszményre, hanem a nyolctólnégyigmunkahely-iszonyra vezethető vissza, és a kivételes helyzetünk (szakmánk, eddigi teljesítményünk) teszi lehetővé. A férjem éppúgy iszonyodott a kötött munkaidőtől, épp azért, amit te is írsz a főnökről, és volt elég tehetsége, bátorsága ahhoz, hogy ezt évekkel ezelőtt meglépje, következményeit vállalja. Viszont ő sem kért engem számon, az ilyesmit igen hamar abbahagyta, inkbb egyeztettünk, és felismerte, hogy ez a végrehajtó, ellenőrizgető szerep kizárja a (engem zavar a tegnapi bejegyzésedben a főnök, aki számon kéri a férjet — a férj, aki számon kéri a feleséget levezetés, meg hogy utóbbi mennyivel szeretettelibb — nem, játszmák forrása sokunk húszéves tapasztalata szerint, és kizárja a szeretetet).

        Így mi mindketten bevásároltunk, mosogattunk, gyerekeztünk, a végén (amikor már kialakult ez, de ő még egészséges volt, a kicsi pedig már nem csecsemő) úgy alakult, hogy ő kelt korábban, én elvittem a középsőt oviba, ő maradt itthon a későig alvó kicsivel, sportoltam, be is vásároltam, kávézókban írtam, könyveket vettem, találkoztam emberekkel, ügyet intéztem, és bízvást állíthatom, hogy ez nagyon jót tett a családunk energetikájának, mert négy év szoptatás-pelenkázás, túl sok otthonlét mellett látom, hogyan golyóznak be a nők. Nem mellesleg nagyon szépen felmentem tíz-tizenkét kilométerekre a futásban, ami meg az egészségemnek, bőrömnek, önbecsülésemnek, sugárzásomnak tett jót. Hogy most ebben a családból való kikacsintgatást, romboló függetlenedést, önzést látják arra hajlamos olvasóim, és nem azt, hogy a magamba, a saját jól-létembe fektetett energia milyen sokszorosan térült meg, hogy elhízás, depresszió, unalom, bűntudat, alkalmatlanságérzés milyen hatékony ellenszerei ezek, mennyire a minőségi kapcsolat jelei, és hogy mennyire meghatározó az az érzés, hogy igenis, ez nekem és nekik is jó, és nem bűn, a szokásos szövegekkel, bűntudatkeltéssel szemben mekkora belső munka volt, és hogy az így nyert nőt a férjem is mennyire tudta szeretni, szemben az önkizsákmányoló, panaszkodó, keserű, túlterhelt és bűntudatos nővel, aki lehettem volna — tehát az ő felszaladó szemöldökük, gúnyos gondolataik is csak őket, a felfogásunk közti mérhetetlen szakadékot jellemzi.

        Jellemzően én főztem, takarítottam és döntöttem háztartási kérdésekben, ő meg többet volt a gyerekekkel, mesét olvasott, sétált velük, reagál a kéréseikre, vagy együtt csináltuk, örömmel, emellett a számlákat, közmű-mindenféléket, javításokat, galériaépítést intézte, és még dolgozni is tudott, sőt, színházba, kettesben csavarogni is eljutottunk olykor. Volt, hogy én is gyerekkel mentem kirándulni, barátnőzni, ügyintézni, addig egészen nyugodtan dolgozott. És ő is ment könyvbemutatóra, szerkesztőségekbe, levéltárba gyerekkel a hátán. Ki is közösítették emiatt az arra hajlamosak.

        Viszont nekünk egy segítő nagymama sem volt. “A legtöbb embernek van rokona, lakása ahol vendéget fogad” érvelés megmosolyogtató, mert ritka a valódi segítség rokoni körben: sok helyen nincs rokon, vagy száz kilométerekre, máshol van nagyi, de többet árt, mint használ a terelgetésével, tanácsaival, bűntudatkeltésével, nőhibáztatásával, tévével, édességgel. (A vendéghívás meg pont nem pihenés, nem segít az energiadeficiten, hanem újabb munka, főleg ha gyerekekkel jönnek; sok családban meg apa meregeti a szemét, hogy kik ezek, hozzá ne jöjjenek, ő pihen, miért nem mással foglalkozik a nő, aki amúgy is annyira lepukkant agyilag és kinézetében, meg a háztatás, a lakás állapota miatt, amit persze egyedül rajta fognak számon kérni, hogy szégyelli, és inkább marad magának. Olvass négy évig a mamamin, ha nem hiszed.)

        • Ha ez így van/volt, akkor nagyon könnyű Neked amellett érvelni, hogy a nők dolgozzanak, mert ez általában nem azt jelenti, hogy otthon vannak és fordítanak, írnak. Hanem arról, amitől – mint bevallottad – magad is irtózol, hogy be kell járni 8 órában dolgozni, és sokszor lelkileg és testileg is megterhelő munkát végezni. De ezt meg lehet spékelni még a 8 órázás után kötelezően hazahozott munkával. Egyébként ha a férjed is otthon volt, akkor meg főleg nem tudom, hogy miért kardoskodsz amellett, hogy 8 órázó férjek mellett menjenek a nők is dolgozni (legtöbb esetben nyolcórázni).

          Igen, biztos hogy rossz a nőknek, ha csak és kizárólag otthon vannak és csak és kizárólag a gyerekneveléssel meg a háztartással foglalkoznak, de erre nem az a megoldás, hogy otthonról elküldöd őket nyolcórázni, hogy beszerezzék a hiányzó szociális ingereket. Hanem erre a férj vagy a nagyszülők áldozatvállalása a szükséges (ami, ha 8 órázik, kicsit nagyobb, mintha egy szintén otthon levő férjről van szó, valljuk be), hogy néha, amikor a nőnek szüksége van rá, el tudjon menni sportolni/szórakozni/akármi. De egyrészt nem akkor, amikor kedve szottyan, és akkor ezen akarata előtt essen hanyatt mindenki és legyen a szolgálatára, hanem amikor valóban szüksége van rá. Pont úgy, hogy a férfi se menjen el akkor sörözni, ha szükség van rá otthon vagy a munkában.

          Valószínűleg kicsit más a vélekedésünk arról, mit a szeretet, hogyha azt gondolod, a számonkérés és a szeretet nem fér össze. Szerintem a számonkérés, ha az a jogos kritika egyik formája, akkor a szeretetet szolgálja, mert segít, hogy a másik javuljon. De ez persze akkor igazságos, ha nem az önzés hajtja és oda-vissza működik. A férj és a feleség azért is van egymásnak, hogy segítsen a másik üdvösségében, ebbe bele tartozik az is, hogy segítenek a másiknak jobbá lenni.

          • Na, na, álljunk meg. Te teljes tévedésben vagy, vedd már le a hittérítő egyenruhát. Nem küldök senkit sehova, én nem cserkészvezető vagyok, nem hierarchikus a viszonyom senkivel, tanító sem vagyok, nem én mondom meg, hogy az olvasóim hogyan éljenek, nem is tehetem, te a misszionárius buzgalmaddal nem tudsz ebből a ketrecből kilépni. Nem ez a cél, nem az a kérdés és a vita sem, mit tartunk üdvösnek, hanem egyáltalán nem javaslok üdvös megoldást, mindenki felnőtt, eldönti, mit szeretne, illetve nem csak döntés kérdése, csúf kényszerek is vannak.

            Én nem érveltem soha amellett, hogy a (családos) nők dolgozzanak, én ezt eleve adott ténynek veszem, amelynek megkérdőjelezése megmosolyogtató, gazdasági összeomlást, oktatásfelforgatást és rengeteg szenvedést okozó, anakronisztikus, minden alapjogba és nemzetközi egyezménybe ütköző butaság. A nők tanulását, munkáját legfeljebb a kisgyerekes lét szakíthatja meg, nem engedhetik meg maguknak a családok amúgy sem, és méltánytalan is lenne a nőkkel szemben ez az elvárás, hogy maradjanak csak otthon. Ha nem dolgozhatnának, nem is tudnák, mit veszítettek, sok mindenben, például a szexben vagy az egyenlő munkamegosztásban nem tudják ma sem.

            Nem arról van szó, hogy rajta, dolgozzunk, mert dolgozni jó, mert ott biztos nem piszkál senki, és csupa szociális inger, én nem hirdetek ilyen primitív hajrákat. Én élményekről és jelenségekről írok, sok nő tapasztalatáról, napi valóságáról, elsősorban párkapcsolati tendenciákról, és az derült ki, hogy az intuícióm (nem is a tapasztalatom) úgy működik, hogy rengetegen magukra ismertek az olvasók közül, és amit írok, az segítség nekik. Ezért lett ennyi olvasó és megélhetés is a blog. Ez a női közösség-érzés nagyon erős, és semmi egyformaság-parancs nincs: bőven beleférnek a vállaltan szinglik, a nyitott házasságban élők, leszbikusok, akiknek a létezéséről ti tudomást sem akartok venni, és rengeteg férfi törzsolvasóm van,ők leginkább családosak.

            Szóval nem azért dolgozunk, ha dolgozunk, mert az annyira csúcsélmény. Leginkább kényszer a munka, nem tagadhatjuk, én is dolgozom. De összességében a nőknek a munka mint lehetőség üdvös, mert így választhatják megfelelő körülmények esetén azt is, hogy egy ideig nem dolgoznak, de ezt választhatja akár a férfi is, vagy dolgozhatnak mindketten részmunkaidőben, meg aztán van bölcsi, ovi is (!, ez nem jutott eszedbe valahogy), és nem, nem keverednek össze a szerepek.

            Az élet egyébként nem habostorta, nem úszhatunk meg mindent, nem is ez a célom, én sem úsztam meg, és főleg nem a munkahelyi munkától való irtózásom a téma itt, viszont az biztos, hogy a szeretetkapcsolatba nem fér bele a számonkérés hierarchiája.Nem a felelősség nélküli életről, hanem a két szerep összeférhetetlenségéről írtam. De az, hogy szemét a főnök, ugráltat, kihasznál, szintén nem jó, én ez ellen is harcoltam eleget, csakhogy azért legalább pénz jár, amelyet szabadon költhet el a dolgozó, a háztartáspénzt meg férje örökké ráncos szemöldöke hatósugarában kezeli a nő, örök másodikként, a pénzkeresés méltósága nélkül.

            Ugyan, mi a jogos és mihez képest kéne javulni? Ez is tévképzet, hogy létezik valami egységes szempont, hogy valaki eldöntheti, mi a jogos és mi a jó. Kinek? Magunknak? A másikna? Istennek? El tudom képzelni, hogy ha én az én derék Ottómat hagyom naphosszat a kanapén fetrengeni, elviszem a gyerekeket is, hogy csönd legyen (és ez még igen enyhe példa volt, mert a vallásos gyerekorvos például jónak azt tartottra, hogy a lányait évekig büntetlenül dugja), az neki nagyon jó. Sőt, az én apám épp vallási érvekkel igazolta a saját kényelmét, vélt erkölcsi fölényét. Bármi csak a saját alkatunk, közérzetünk, sorsunk, érzéseink, helyzetünk keretében értelmezhető: amit én örömmel csinálok, az másnak egyáltalán nem való, talán a legelején kiborul, és viszont. De hazudni nem érdemes, és általános törvényszerűségnek tekintem, mert az embert szabad és méltóságteli lénynek tételezem, hogy jobb beszélni, együttműködni, szuverénnek lenni, mint hallgatni, igazodni, külső kontrollosan élni, örökké a magunk és mások orrára koppintani. Nem, szerintem a másik javítgatása kontroll, és hosszabb távon biztosan a kapcsolat minőségét rontja, mert én azt szabad, önfejlődésre képes emberek szövetségének képzelem el, minden másban hazugságot és függést gyanítok. Az üdvösséget mint célt nem hiszem, hogy a nő otthonmaradása vagy a férfi szorgos munkája az üdvösség méreteiben értelmezhető. Annyira lógtok a tekintélyen, a helyes viselkedés mítoszán, hogy amögött csak valami nagyon önállótlan gondolkodás állhat.

            Én nem a saját luxuséletemet propagálom, nem célom, hogy példakép legyek, de tény, hogy jól vagyok, ami üdítő érzés a korábbiakhoz képest, és másokat is biztatnék arra, hogy merjék meghallani a maguk belső hangját. Egyébként nem is luxus a mi életünk: még öt éve is tanár voltam, ebben a reménytelenül tekintélyelvű, merev, ítélkező oktatási rendszerben, és nyelvi szerkesztő napilapnál, ami pedig esti munka. De voltam recepciós, valutaváltó, eladó is diákkoromban, főnökkel, nem büdös a munka, és egyetemen tanultam összesen tizennégy évet. Én is, a férjem is dolgoztunk munkahelyen hosszú évekig, és a végül kialakult életmódunkat, munkarendünket nem kis részben az határozta meg, hogy két gyerekünk lett, akik még kicsik. Közben (figyelj!) a cél érdekében lemondtunk a saját lakásról és az autóról, hitelünk sincs, hogy ezt megengedhessük magunknak. Úgyhogy ha ez az életforma érdem kérdése, mi ezzel érdemeltük ki. Így valóban minőségi életre is jutott pénz, kultúrára, utazásra, szép holmikra, de még megtakarításra is.

            • Ha azt gondolod, hogy “Bármi csak a saját alkatunk, közérzetünk, sorsunk, érzéseink, helyzetünk keretében értelmezhető: amit én örömmel csinálok, az másnak egyáltalán nem való, talán a legelején kiborul, és viszont.” akkor hogy mered leírni a biztos szót? (pl. “viszont az biztos, hogy a szeretetkapcsolatba nem fér bele a számonkérés hierarchiája”) Vagy azt például, hogy általános törvényszerűségnek tekintem. (ld “De hazudni nem érdemes, és általános törvényszerűségnek tekintem, mert az embert szabad és méltóságteli lénynek tételezem, hogy jobb beszélni, együttműködni, szuverénnek lenni, mint hallgatni, igazodni, külső kontrollosan élni, örökké a magunk és mások orrára koppintani.”)

              És hogyha azt mondod:

              Akkor hogy bélyegezhetsz egy veled nem egyet értő gondolatot butaságnak vagy rengeteg szenvedést okozó dolognak? Mi van, ha valakinek nem okoz szenvedést, és ezek között éppenséggel vannak nők is (és vannak)? (ld. “Én nem érveltem soha amellett, hogy a [családos] nők dolgozzanak, én ezt eleve adott ténynek veszem, amelynek megkérdőjelezése megmosolyogtató, gazdasági összeomlást, oktatásfelforgatást és rengeteg szenvedést okozó, anakronisztikus, minden alapjogba és nemzetközi egyezménybe ütköző butaság.) Vicces amúgy jogokra hivatkoznod, miközben ezt írod: “Ez is tévképzet, hogy létezik valami egységes szempont, hogy valaki eldöntheti, mi a jogos és mi a jó.”

              És még én nem válaszolok rendesen, olvaslak figyelmetlenül…
              Te ezt írtad: “Az üdvösséget mint célt nem hiszem, hogy a nő otthonmaradása vagy a férfi szorgos munkája az üdvösség méreteiben értelmezhető.”
              Holott én ezt: “A férj és a feleség azért is van egymásnak, hogy segítsen a másik üdvösségében, ebbe bele tartozik az is, hogy segítenek a másiknak jobbá lenni.”

              Csúsztatás: “El tudom képzelni, hogy ha én az én derék Ottómat hagyom naphosszat a kanapén fetrengeni, elviszem a gyerekeket is, hogy csönd legyen (és ez még igen enyhe példa volt, mert a vallásos gyerekorvos például jónak azt tartottra, hogy a lányait évekig büntetlenül dugja), az neki nagyon jó. Sőt, az én apám épp vallási érvekkel igazolta a saját kényelmét, vélt erkölcsi fölényét.” Én egy szóval se mondtam azt, hogy a férfi lehet a kényelme rabszolgája. Vagy hogy ha valaki jónak tart valamit (pl. hogy megerőszakolja a gyerekeit), akkor az már jó is lesz. Te propagálod azt, hogy mindenkinek azt és akkor szabadjon csinálnia, amikor neki jól esik, mert hiszen a szabadság a fontos meg a szuverén döntés, másik javítgatása ugyebár rossz “mert az embert szabad és méltóságteli lénynek tételezem, hogy jobb beszélni, együttműködni, szuverénnek lenni, mint hallgatni, igazodni, külső kontrollosan élni, örökké a magunk és mások orrára koppintani. “. Mert ugye azt mondod, “másokat is biztatnék arra, hogy merjék meghallani a maguk belső hangját.” Most kegyetlen leszek, de amikor az orvos ilyen borzasztó dolgokat csinált, ő is merte meghallgatni a maga belső hangját és nem törődött az olyan erkölcsi szabályokkal (=kényszer), mint például hogy ne erőszakolja meg a gyerekeit. Vagy a férfi, aki veri a feleségét, na ő is meghallgatta a saját belső hangját. “mindenki felnőtt, eldönti, mit szeretne” Hát ők ezt szerették. Milyen jó, hogy el szabadott neki dönteni…! Vesszen a kontroll, a mindenkire érvényes szabályhalmaz, az egymás javításának szándéka! De persze, mi csak megmaradunk kis butusnak, mert, ahogy mondod ” Annyira lógtok a tekintélyen, a helyes viselkedés mítoszán, hogy amögött csak valami nagyon önállótlan gondolkodás állhat.” Ugye-ugye, tök önállótlan dolog lett volna, és a helyes viselkedés mítoszán való lógás, ha a férfi nem erőszakolja a gyerekeit, mert hallgat a külső normákra.

              Ha Te arra kérsz, dobjam el a missziós hévet, én hadd kérjem azt, kicsit figyelj oda jobban az állításaidra, mert két soronként cáfolod meg a saját szavaidat. Tudnék még ennél több ellentmondást is idézni, de azt hiszem, ennyi is elég volt.

              • Amire te mondod, hogy jogos (a jogos kritikára), annak a relatív voltára igyekeztem rámutatni. Ez nem ugyanazt jelenti, mint az emberi jogok. Nem kell lecsapni a szótőre. Tájékozódni, olvasni, nem lövöldözni, menyasszony!!

                Én nem propagálok semmit, magamról írok és tipikus jelenségekről, nem vagyok hittérítő, szempontokat adok, és nem sújtok le azokra, akik nem kérnek belőle, nincs velük dolgom, hacsak nem jönnek ide trollkodni.

                Nem, az incesztus nem belső hang, nem, nem ilyen a belső hang, ezt csak azok gondolják, akik szerint onnan a bűn jön, mert az ember bűnös, a külső kontroll majd megóvja a bűntől, ha sokat papolnak róla), legfeljebb azé a torz, apajogú, birtokló szocializációé, amely ellen annyira küzdünk, és nem gondolom, hogy bárkit is külső erkölcsi törvények megakadályoznának benne (lám, őt se), csak is a belső, mélységes meggyőződés az igazságosságról, a képmutatástól irtózó lelki alkat. Akárhogy erőlteted is a katolikus elveket, szembe kell nézned azzal, hogy a túlnyomó többség nem katolikus — velük mit kezdesz?, és a katolikusnak sem volt garancia a hite. Most könnyen eltolod, hogy ő nem is igazi katolikus, de vajon hány ilyen van közöttetek, hány ilyet becsülsz nagyra, aki csak falat épít, hogy ne látszódjanak a mocskok? Közben szenved is, szerintem ennek a gyerekorvosnak is megvolt a belső harca. Én azt gondolom, de ez biztos emberi gőg, és cseppet sem keresztény (viszont én jól ismerem azt is, rengeteg katolikus teológiai irodalmat is olvastam, nem nagyon mondasz újat), ha rendben van az ember belső energetikája, mert nem kell hazudnia, tagadnia, és lehet az, aki, és ha nem él ennyi ember ilyen iszonyatos frusztrációban, bűntudatban, nem papolnak nekik ennyit, nem kell megtörniük a lelküket, akkor az ilyen hajlamú emberek például nem nősülnek meg társadalmi nyomásra, mernek beszélni a kísértésről, és van gyógyulás is a számukra. Az áldozataik meg azonnal szólnak, mert a testi önrendelkezés alapértelmezett, mert nincs ekkora túlhatalma az apának, és nem számít rágalomnak, családrombolásnak meg férfigyűlöletnek, ha szólnak — a feleség éppolyan érvekkel védte a férjet és hallgatott éveken át, amilyeneket a te oldaladon olvashatunk. Egymást kiegyensúlyoznák így az emberek. Akkor nem lenne tabu, nem lenne félelem, nem lenne, hogy “de hát ő katolikus, el sem tudom róla képzelni”. Nem harapnának rá ennyien a tekintélyelvre, mert szuverén módon gondolkodni és dönteni volnának képesek. Lenne sokféleség, választás, és nem lenne bűn vagy stigma a homoszexualitás, és azonnal kitűnne a farizeus. Társadalmi méretekben meg sokkal kevesebben volnának ilyenek, mert a rengeteg deviancia (én kizárólag a mások rovására történő tettekről beszélek) azért van, mert nincs szabadság, helyette hazug szólamok vannak, kontroll, és rengeteg, épp az egyházhoz is köthető szexuális meg hatalmi visszaélés.

                • Te abban a hitben élsz, hogy az ember alapvetően jó, én meg abban, hogy rosszra hajló az akaratunk és sérült a természetünk az áteredő bűntől. Én mindenkiben ezt látom, ezt akarom gyógyítani keresztényként, a hit, a szentségek ezt gyógyítják, Jézus is többek között azért lett emberré, hogy a bűnöktől megmentsen, begyógyíthassuk Vele ezt a sebet. Te viszont a férfitársadalmat teszed meg annak a hibának, ami számomra a sérült természet és a bűnre való hajlam. Igen, két benső hang van: a lelkiismereté és a rosszra való kísértésé. De csak akkor érthetjük meg az embert, ha tudomásul vesszük, a másik is létezik (a kísértés), és nem feltétlen annál, aki beteg (mint pl. a pedofil apa). Csak ugye az itt a baj, hogy Te úgy képzeled el a keresztény embereket, mindet, hogy iszonyatos frusztrációban, bűntudatban élnek, rengeteget papolnak nekik, meg kell törniük a lelküket, és hogy a kereszténységre alapozott férfiuralmi társadalom a beteg szexualitású embereket is arra kényszeríti, hogy megnősüljenek, meg nem mernek beszélni a kísértésről, és nincs gyógyulás a számukra. Biztos van ilyen is, sok, rengeteg hívő, aki azt hiszi, a vallás csak amolyan külső kényszerítő erő, Isten ül fenn a felhők között, aztán lesi, mikor vétkezünk, hogyha van bennünk rossz, hiba, arról nem beszélünk. Mondjuk ez utóbbi egy katolikusnál nem lehetséges, mert nálunk van a gyónás, olyankor szembe kell nézünk a bűneinkkel, hibáinkkal, rossz hajlamainkkal, ki kell őket mondanunk és kapunk rájuk feloldozást, ha megfogadjuk, hogy a bűnt és a bűnre vezető alkalmat kerüljük és mindig a jóra törekszünk. Min. évente egyszer egy katolikusnak kötelező gyónnia, de én olyan 1,5-2 havonta szoktam átlagban, és nemcsak a szentségi, de a pszichológiai hatása is nagy, amit pont hiányoltál a kereszténységből.

                  Az, hogy a feleség egy gonosz embert védett, az bűn. Én a jó férjeket, a jó férfiakat védem, mert ők is támadásnak vannak kitéve, hiszen a feministák számára ők kiesnek a jó kategóriájából, ha családfőkként viselkednek. De ha elvetsz mindennemű hierarchiát, megértem, hogy az is elveted, ha egy férfi családfőként akar viselkedni (már ezt is elveted, ahogy látom, nem csak azt, ha ezzel a helyzetével visszaél), de szerintem a hirerachiamentes élet utópia. Kezdjük ott, hogy teremtmények vagyunk, Isten tehát felettünk áll ontológiailag, még ha szeret is minket és gyermekeivé lettünk Krisztusban. Nyilván akkor nem lenne botránykő számodra, amit írok, vagy legalábbis kevésbé, ha katolikus lennél és elfogadnád a hierarchia szükségességét és jó oldalait. Ez egy olyan nagy különbség, amire pár hozzászólásvita nem fog feloldani.

                  Nagyon lekezelsz engem (tájékozódni! olvasni!), mintha mindennek a hiányára mutatna az, hogy nem értek Veled egyet. Egyszer vitáztam valakivel, aki elhagyta a hitét, és más hitre tért, és ő gondolkozott úgy, hogy: “valaki vagy érti a hitemet és elfogadja, vagy nem érti és nem fogadja el” Én rámutattam: van egy harmadik út is: “érti, de nem fogadja el, pont azért nem fogadja el” Úgy érzem, kicsit Te is hasonlóan gondolkozol, olvassak, tanuljak, tájékozódjak. De közben Te abban a hitben élsz, hogy a nőkért való harc csak a feministák előjoga, minden ilyet feminista gondolat ihletett. Holott ha “olvasnál, tanulnál, tájékozódnál”, tudnád, hogy ez nincs így.

                  És még valami: a hit sem külső kényszer, hanem belső meggyőződés, mindent átitató benső valóság, mély kapcsolat Krisztussal. Ezt jelzi nálunk, katolikusoknál az Oltáriszentség is, ahogy befogadjuk Krisztust, hogy bennünk éljen és átalakítson minket a maga számára. Ez a mély kapcsolat persze keveseknél alakul ki egy csapásra, ez általában egy folyamat, a halálig tart, és csak a mennyben lesz teljes.

                  Amúgy a sokféleség tök jó, de kell legyenek határai. Csak ugye, kinek mi nem fér már bele. De attól, hogy nekem esetleg több minden nem fér bele, mint Neked, még én is szerethetem a sokféleséget. Mert bizonyos féleség (bocsánat a magyartalan kifejezésért) lehet rossz. Választás is van, csak esetleg kicsit kevesebb, mint Nálad. Mert bizonyos választások is lehetnek rosszak. És én mivel elfogadom a katolikus erkölcstant, ezt tartom mindenkire érvényesnek, ezért nem tudom azt mondani, hogy egy homoszexuális kapcsolat objektíve lehet jó. De ezeken az erkölcsi kereteken belül is nagy sokféleség lehet. Az Egyház nagyon sokszínű, hiszen nem csak a klérus, de a laikusok is bele tartoznak, rengeteg személyiség. Elég, ha megnézzük példának a szerzetesrendeket, rengeteg féle van. Vagy a szenteket, milyen sok személyiség! Láttad a Legyetek jók, ha tudtok c. filmet? Mennyire ellentétes személyiség volt Néri Szt. Fülöp és Loyolai Szt. Ignác, ezt tök jól bemutatják. Mégis szentek mindketten.

                  Írsz, olvasnak, ez már propaganda értékű, még ha nem is fogalmazol úgy. Magyar szakot végzettként ezt tudnod kell. Propaganda nem csak az, ha beleordítok a másik arcába, ezt meg azt tedd, vagy hogy kijelentem, csak ez a jó.

                • Nem egészen, nem. Soha nem írtam férfitermészetről, még egyszer: amitől ennyi fájdalom van a világban a nemek kapcsolatában, az nem eleve adott, nem természet, hanem torz hatalmi viszonyok, és én a rendszert gyűlölöm — olvasd el az interjúkat, ha még ráérsz.
                  https://csakazolvassa.wordpress.com/tag/interju/

                  Én nem vagyok katolikus, ez biztos. Nem mondom, hogy minden keresztény frusztrált, de azért szignifikáns a dolog. A hit pótcselekvés igen gyakran, és téves fölény, ítélkezés joga. Ez, amiről én beszélek, megint nem az eszmény, hanem a valóság. A te blogod nem gyógyító, hanem agresszív, embertelen, borzalmas, ugyanaz a hierarchiaigény, kegyetlenség, valósággal szembe nézni nem tudás, szólamoknak bedőlő hajlam mozgat, amikor antifeminista, mint amikor rasszista vagy antiszemita vagy.

                  Én most írok egy új bejegyzést, mert megsétáltattam a saját meg a szomszéd kutyát, reggelit adtam három gyereknek, felöltöztettem és megpisiltettem őket, felmostam az előszobát, elmosogattam húsz egységet, kerestem olvasnivalót a nagynak, kiteregettem egy nyolckilós mosást, semmi kötelesség nem volt benne, csak úgy, fél kézzel. Szóval írok. Te meg rakjál rendet ezúttal a nagyasztalon, vagy mosd ki a függönyöket, jó?

                • Hogy kölcsönösen egymást javítsuk és építsük, és egy más üdvözülésért is felelősséget vállaljunk, nekem szép gondolat. De hogy a férfi a fej, nála a kontroll, és ő -akkor ezért is- jobban felelős, (viszont a vécét per definitonem pucoljam én), azt elutasítom. Te miért nem, menyasszony? Mert kétezer évvel ezelőtt Szent Pál ezt a metaforát használta?

      • Köszönöm, hogy válaszoltál. Időközben elolvastam a többi bejegyzésed egy részét is és komolyan elszomorodtam. Nem a nők szerepéről alkotott véleményed a legkirívóbb már látom…a vágyálmod mely szerint az egész magyarországi cigányt és zsidót ki kellene telepíteni(!) Magyarországról, annyira kiverte nálam a biztosítékot, hogy az elmondhatatlan…ezért az írásaidhoz a továbbiakban nem szólnék hozzá és biztosan nem fogom véleményezni!

          • Ugyan, ez válasz a kérdésre? Azért kérdés, mert ha ebből a te szándékaid szerint modell lenne, tehát hogy a családos nők csak így dolgoznak, az elég nagy szívás a társadalomnak, amely sokat ruházott be a képzésedbe. Szerényen jelzem: nyugdíjad se lenne.

            Nem az a baj veled, Reina, hogy antifeminista vagy, hanem hogy fogalmad sincs, mit jelent a feminizmus, és nem is érdekel. Egyszerűen nem látsz az ideológiáidtól.

  34. Szerintem semmi baj nincs addig ezzel a felvázolt életcéllal, míg szigorúan csak a személyes elképzelésekről szól, s nem kívánja a blogger általános érvényű igazságként bemutatni.
    Nagyon sok olyan nő van, aki egész másként éli az életét, s nem lehet őket ebbe belekényszeríteni. Természetesen olyan feleségeket is ismerek, akik háziasszonyként élik az életüket; általában ezt számos gyermek nevelése mellett teszik, s boldogok ebben az formában; nekik sem kezdem el magyarázni, hogy ez miért nem jó (nyilvánvalóan jó, nekik is, és a környezetüknek is, s a ez a “jóság” szabad választás eredménye), de ők sem tartanak arról prédikációt, hogy az általuk választott út az egyedül üdvözítő.

  35. Bocs, inkább nem idézek, túl sok lenne. Annyi a lényeg, hogy a formálódó szövetség baloldali része a német, és osztrák földszerzést(nagy, és közép-birtok) tartja elsőrendű gondnak, a szövetség jobboldalibb része pedig a holland, és izraeli földszerzést(nagy, és közép-birtok). Ezen kívül állami és gazdasági felső, és középvezetést csak és kizárólag magyar kézben tartják megengedhetőnek.

    Ez a válasz a szövetség xenofóbiával kapcsolatos nézeteire, állásfoglalásaira.

      • Az nem. Nem lépek túl a behatárolt kereteken(ha léphetnék, sem tenném, a szövetség egyik része sem követi azt a bizonyos német ideológiát, én meg még úgy se). Csupán a kérdésedre válaszoltam.Együnk sütit, igyunk pezsgőt. 🙂

  36. Még az jutott eszembe, hogy nem lehet, hogy ebben a ménkű nagy lakásban Julika (és újabban Szilvi) segedelmével, a gyerekek és a kutya ellenére is nagyobb rend van, mint azéban, aki szíve szerint — hiszen ünnepnap van — ugyanúgy írna, kommentelne, lazulna, aludna, mint én? Nem lehet, hogy ha világos, mi a fontos — nem mások normája, nem a bűntudatkeltő eszmék, hanem az önazonosság, vagy például nekem a munkám –, akkor nagyobb méretekben is nagyobb rend van az életünkben? És megúsztuk a moralizálást, az ítélkezést és a nevetséges érveket is, meg Julika is keresett egy kis pénzt.

  37. És azért nagyon bassza meg, mégis. Hogy itt pár hónapja takarítgat, tanul, üdvözülten blogol, térít, és olyan részvétlen, olyan erőszakos, olyan gőgös, olyan mesterkélt, hogy iszonyat. Én meg ha épp elbírok az életemmel, megosztom a felszabadító élményeimet, és akkor enyhül a szorítás másokban is egy kicsit, és őt ez zavarja, ennek a derűs őszintesége. Jaj, én borzadok a hazugságtól. Össze van rólam kombinálva, hogy feminista vagyok, TEHÁT, és egy csomó tévhit. Ezt a háztartást tetszenének ellátni: én nem mondtam, hogy egyedül fogom bírni, és bizony, akihez én az éltemet kötöttem, az látta, mennyire megterhelő két kicsi, az éjszakázás, és felkapta őket ő is, és ha nem tetszett neki, ami elvégzetlen maradt, akkor nem a munkájára hivatkozott, hanem megcsinálta, és én ezért kötöttem hozzá az életemet, mert csak ezt tartom működőképesnek, hogy hibáztatás, számonkérés nélkül az első valóban a család, neki is — akinek rémülten megígértem korábban, hogy én mindent, és aki előre figyelmeztetett, hogy hűségesnek kell lennem, az átvert, megalázott, megrágalmazott és megcsalt — mert megtehette, mert őt védte a férfiszerep.

    És az én szilvás gombócom, aranygaluskám, almás pitém — ezt csináld utánam, menyasszony, és egy percre figyelj már a valóságomra, ha azt taglalod, ne az értelmezéseidre. Ja és olyan gyerekeim vannak, hogy a napra lehet nézni…, és sírnak a Nobel-díjasok, ha megszólalnak, ezt is utánam csinálhatod.

    Aki meg időt, energiát von el a családtól, az a magyar családok háromnegyedében az apa, a pénzkereseten felüli becsvágyával, lazításával, közéleti fontoskodásával, pihenésével, ahogy mindenre talál kibúvót, ami otthoni feladat, és akkor meg is van támogatva, hogy de hát az úgyis a nő dolga.

    A vitát a saját érzéseim kifejezésével lezártnak tekintem.

    • Hm, én ugye gőgös vagyok, de hogy Te mennyivel jobbnak gondolod magad nálam, az se piskóta.

      De ha valaki Nálad gondolja magát jobbnak és többnek, mert több tapasztalata van (több év, több takarítás, több szilvásgombóc), az meg ugye egy bunkó:

      “Leggyakrabban a szüleink és idősebb rokonaink csinálják ezt velünk, de a gyerekünk osztályfőnöke is mindjárt másképp beszél velünk, ha idősebb; a buszmegállóban a néni is jobban tudja, nem is beszélve a gyerekorvosról. Megdöbbentő volt látnom, amikor a kicsivel kórházban voltunk, hogy a rezidensek, fiatal orvosok milyen tisztelettudóak voltak. Új kommunikáció? A karrier elején tartanak? Vagy ez is az életkor lenne?

      az a kis fiatal

      még nincs harminc éves

      amikor én ennyi idős voltam

      majd megérted, ha már ennyit éltél

      Önmagában az, hogy valaki idősebb, nem jelenti azt, hogy jobban tudja, még csak azt sem, hogy a mi dolgainkban vagy általában okvetlenül tapasztaltabb, és azt semmiképpen nem, hogy joga van beleszólni vagy megítélni a helyzetünket.”

      • Örülök, hogy olvasol, hátha leesik valami. De nem valami elegáns minden ellenérvnek ideerőszakolni az én soraimat — te mit mondasz erre, neked milyen lenne a lakásod és háztartási buzgalmad ennyi év után, túl a kezdés friss lendületén, rákos férj és három gyerek, köztük két kicsi, meg munka (pénzkereset! érted, ő kiesett a munkából!) mellett, erre várom a válaszod. Az is elkerülte a figyelmedet, hogy ott az utcán a néni, az anyós is támadással kezdte, egyáltalán nem elmélet vita keretében akart reflexből terelgetni, meg akarta mondani a tutit, kritizált, pletykált rólam, épp olyan egyenlőtlen mércével, bűntudatkelően, képmutatóan, mindent az én nyakamba varrva, mint te. Én viszont ezt nem viselem el, mert kompetens vagyok a saját életemben, és ezért nagyon megválogatom, kitől kérek tanácsot, én se szólok bele másokéba.

        Én az életkorod miatt nem támadtalak, pont én intettem mérsékletre a többieket, aminek hatására aztán követő is visszavett, és őt aztán kedvesnek is nevezted. De ha hülyeségeket beszélsz koncepciózusan a nem létező tapasztalataid alapján, az én életemről, ha te akarod tanító nénisen megmondani rólam, hogy milyen vagyok, és még mindig nem érted, akkor bizony nem az életkorról van szó. Nem én akartam megmondani, hogyan élj, te támadtál meg engem, miután a férfihangos eszmetársaid idevezettek.

            • Bocsánatot kértem az ítélkezés miatt.

              Láttam nagyon sok mindent. Meséltek nekem az őseim, benne éltem egy családban (amely amúgy szétszakadt), vannak nálam idősebb, családos barátnőim, rokonaim, ismerőseim.

              • Reina!
                Leszögezem előre, hogy NEM TARTALMI, ELVI, IDEOLÓGIAI ALAPON szólok hozzá!
                De lenne egy kérdésem feléd:
                Hitét gyakorló katolikus keresztényként én azt nem értem, hogy szerinted az a stílus, hangnem valóban helyénvaló-e, amelyben leírtad a gondolataidat Csakszolvassa 2012. szept. 9-i bejegyzése nyomán?
                Mert ugyan rengeteg gondolat, érzés, vélemény fogalmazódott meg bennem is, amióta rátaláltam a “vitára”, de nekem eszembe sem jutna sem pro, se kontra nekiállni ilyen formában tudtára adni a világnak a véleményemet…
                Engem a te harcias hozzáállásod a témához, inkább a keresztesháborúk, az inkvizíció stílusára emlékeztetnek, nem pedig a Krisztus követésére épülő mély hitre…
                (Nem tudom ismered-e Jean Vaniernek A könnyek forrása című könyvét: http://moly.hu/konyvek/jean-vanier-a-konnyek-forrasa , de ha még nem olvastad, akkor szeretettel ajánlom!)
                És ismét hangsúlyozom, hogy most NEM TARTALMI, ELVI, IDEOLÓGIAI ALAPON mondom mindezt!
                Szerettem volna jobban megérteni, hogy vajon miért is látod, illetve képviseled úgy a világot, a hitedet, ahogyan, de sajnos eltűntek a korábbi bejegyzéseid a blogodról…
                Amit viszont azért nem értek, mert ha ennyire karakán, és véleményét harcosan képviselő, öntudatos, katolikus hölgy vagy, akkor miért?

                Remélem érződik, hogy nem bántani akarlak, de én mindig elszomorodom, ha a Krisztusi hitet ilyen formában képviseli valaki…
                Szeretettel!

                • Már bocsánatot kértem miatta (de ezt kb. senki se vette észre), elég harcias a vérmérsékletem úgy alapból, ami persze nagy önelégültségnek tűnik, pedig ez csak a vérmérsékletem. Persze ebbe nem lehet belecsücsülni, ezen javítani kell, de hát ez egy egész életen át tartó folyamat. Van aki halvérűbb, van, aki empatikusabb, van, aki harciasabb, sokfélék vagyunk, a szentek között is hatalmas különbségek voltak vérmérsékletben, Szent Pál is elég harcias (“ti ostoba galaták” – írja) most ha ezt én írom, nyilván rám pirítotok, micsoda stílus, de nála ez oké, mert ő tekintély, ő egy apostol, egy szent, és ez rendben is van, csak mondom, hogy a szentség nem feltétlen jelent halvérűséget. De a kritikát persze elfogadom és igazat is adok neki részben, hogy ezen javítani kell, csak annyiban nem, hogy a heves vérmérséklet teljesen ellentétes lenne a krisztuskövetéssel (megjegyzem Neki is voltak harcias pillanatai).

                  Minden bejegyzést leszedtem volna, ha arra nem mutatnak linkek (innen), mert új helyre költöztem (wordpress) és új struktúrával akartam indulni. A véleményemet ezen túl is fenntartom, de beláttam, hogy mivel annyian nem értették, nem így kell megfogalmazni meg a kályhától kell kezdeni. Ezért inkább többet ártott, amit írtam, mint amennyit használt (mármint a politikai cikkekre gondolok).

                  Köszönöm a jóindulatodat, tényleg.

                  A könyvet köszönöm!

                • Én annyit kértem, hogy a bocsánatkérés úgy legyen teljes, hogy ne legyek én tanítónénisen kiosztva a címben, ne legyen kiforgatva, amit írtam, minimum a három gyereket kalkuláld bele. Ha itt az “ennyit igazán meg lehet tenni” érvelés hamisságából nem értettél meg semmit, akkor az egész fölösleges volt, és a bocsánatkérés is csak olyan, mint amiről te írtál valahol, hogy csak úgy oda van vetve.

                • Rendben, ezt megteszem.

                  Halacskának:
                  Ez a Jézus hogy viselkedett-dolog hosszú lenne, talán majd írok róla a blogomon. 🙂 Mindenesetre nem akartam Vele takarózni. Ő sokkal jobban értett hozzá, mikor szabad, sőt kell erélyesnek lenni, és mikor nem. De a figyelmeztetésedet köszönöm!

                • Persze, hogy különböző vérmérsékletűek vagyunk! És ezzel nincs is baj! Így kerek és sokszínű a világ!
                  (Én is inkább hevesnek, és harciasnak mondanám a természetemet, de pont ezért vigyázok, hogy MÁSOKRÓL/MÁSOKNAK hogyan mondok véleményt!)
                  Én nem gondolom, hogy “a heves vérmérséklet teljesen ellentétes lenne a krisztuskövetéssel”! De azt igen, hogy az Istentől jövő VALÓDI szeretet (amiben benne foglaltatik még az ellenségszeretet is!) az szelíd és alázatos szívű! Gondolom, hogy nem kell leírnom Pál apostol Szeretethimnuszát…
                  És persze én is tudom, hogy Péter hogyan vágta le a fülét a katonának, aki Jézusért jött! Viszont Jézus rászólt, hogy ne így! És ezek után megtagadta Mesterét. Háromszor is! Pont azért, mert emberek vagyunk! De ez ettől még nem követendő példa csak mert Szent Péter is ezt tette! Mert az EGÉSZET kell látni! És nem csak TUDNI kell a TÖRTÉNETET, az eseményeket igehelyekkel, hanem inkább ÉREZNI a mögötte/benne rejlő MISZTÉRIUMOT!
                  És azt is gondolom, hogy az ISTENI SZERETET az nem alapulhat harciasságon pont ezért:
                  Mt 11,29 – “Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát.”
                  Ugyanis, ha azon alapult volna, akkor Jézus is kioszthatta volna a farizeusokat, írástudókat, meg mindenkit, hogy aki nem hisz neki az hülye, és ő ugyan meg nem hal ezért a sok ostoba emberért… De nem ezt tette! Hanem inkább rengeteget imádkozott értük, és csak annyit mondott (SOKSZOR!): “Akinek van füle a hallásra, hallja meg!”
                  (http://www.kereszteny.hu/biblia/searchbible.php?texttosearch=akinek+van+f%FCle&reftrans=1&x=0&y=0)
                  Hiszen a fenti vitából is látszik, hogy több fájdalmat, bánatot és ellenérzést szül, azaz több kárt okoz mintsem, hogy megérné a harcot!
                  SZERINTEM!
                  Hitem szerint Jézus nagyon nyitott ember volt! Pont ezért nem ítélkezett, mivel tudta miért jött, azt SZELÍDEN képviselte, HIRDETTE, de SOHA NEM pocskondiázott senkit! És ha olyannal találkozott, vagy beszélgetett aki szintén nyitott volt az igazságra, annak elmondta, vagy azt meggyógyította! (Pl. a szamariai asszony Jn 4,1-42), de volt aki jött, kérdezett, és elment, anélkül, hogy változott volna valami (pl. a gazdag ifjú – Mk 10,17-22). Jézus mégsem ment senki után, hogy meggyőzze, és nem is kezdte cikizni a tanítványoknak, hogy “Na látjátok, ILYENEK ne legyetek!”
                  A nyitottsága pont ebben állt! Hogy tiszteletben tartotta mindenkinek az életét, véleményét, engedte, hogy az emberek keressék és kutassák az igazságot! Lásd pl. Jónást, de akár Tamás apostolt! Mert ő nem BIGOTT követőket akart megnyerni, hanem SZABAD AKARATBÓL MELLETTE DÖNTŐ, SZABAD EMBEREKET szólított meg, hogy legyenek tanúi Istennek, aki hitünk szerint maga a SZERETET! És nem a tömjénes, szirupos, rózsaszínfelhős szeretet! Mert mi is a szeretet? SZABAD AKARATUNKBÓL DÖNTENI VALAKI vagy VALAMI MELLETT! Én legalábbis ezt tanultam a teológián…

                  Persze nem akarok kegyeskedő, álszenteskedő véleményosztóként megmondani a tutit! Csak annyit szerettem volna, hogy olyan véleményt is láss, aki szintén katolikus hívőként, érzelmektől kicsit függetlenítve próbálja felhívni a figyelmedet valamire, kvázi “testvérként”, hogy lehet hitet, elveket, és értékrendeket máshogy is “védelmezni”!
                  Mert ha te csak a véleményedet írtad volna le arról, hogy mit gondolsz (pl. a lustaságról, rendről, férjről, feleségről, szerepkörökről, stb,) és miért, akkor azzal még nem gázoltál volna bele valakibe, akinek ez fájhat! És akár linkelni is lehetett volna a blogját példaként, hogy vannak ilyenek, mert azzal még szintén nem őt magát szidtad volna…
                  SZERINTEM!
                  Ui: A bocsánatkérésed, ha őszinte, akkor tényleg beszúrhatnád az írásod végére a blogodon… Pláne hogy a megbántott fél megkért rá… SZERINTEM!
                  Szeretettel!

                • Természetesen Jónás helyett Júdást akartam írni, de már siettem…
                  Bár Jónás története sem semmi, de nem ebben a szövegkörnyezetben! 😉

          • Reina, Ön súlyos tévedésben eltévelyedésben, tévedésben van, vagy szerintem. Az egyik blogján vagy blogodon, láttam anno, egy (pár) képet, és amilyen irányvonalat akkor felvett, ki kell mondanom, de Ön, Te, ítélkezel ugyan a viktoriánus koron, de ezt neo-viktoriánusként teszed. Az a kép, vagy képek amerikai házaspárokat, vagy egy feleséget ábrázoltak az amerikai idillis elképzelések alapján, aki birtokába jutott a modern tecnkika vívmányainak, úgymint vasalógép, mosógép, vezetékes víz, gáz, stb. A férj az ottani, és akkori modell szerint könnyedén eltarthatta a háztartást vezető feleségét, akik már akkor is igénybe vettek külső segítséget néha, és nevelte a gyerekeket. Ez tehát nem magyar sajátosság, sioha nem is volt az. Egy képzetnek jó, hogy milyen idilli, de ezt ma alkalmazni, és ráhűzni a szétesőfélben lévő ország megélhetésért és fennmaradásért küzdő, nem mellesleg három gyermeket becsületesen eltartó, két ember helyett dolgozó
            asszonyra, azt hiszem, súlyos eltévelyedés, és tévedés. Ennek semmi köze a hungarizmushoz, ez az angolszász amerikai idillikus családmodell megtévesztése.

            Kár, hogy nem vetted észre, és kár, hogy én nem szóltam, és nem figyelmeztettelek erre, de nem tudtam, hogy ennyire el fog fajulni, és rossz irányba menni.Meg a német nő idealizálása, holott Magyarországon vagyunk,
            és magad is írtál a különbözőségekről egy cikkben a tudod hol. Korrigálnod kéne, és megvizsgálni, hogy igaz, amit mondok.

            • Szóval az amerikai asszonyka mindent képes lett volna megcsinálni. Csak ott tényleg elfajul a helyet, neo-viktoriánus irányba. Az asszonykák ott is beleuntak ebbe, és dolgozni mentek, karriert csinálni, rendkívül megszaporodott a házasságokban a munkahelyi félrelépés, aztán összeomlott a rendszer. A magyar viszonyok mindig is organikusságot kívántak meg, ezt hungaristaként tudhatnád.

              • Kár, hogy sértettségből beálltál piszkálni Te is engem, nagyon. Azért többet vártam volna tőled. Amúgy azok VICCES képek voltak, régi amerikai 50-es évek beli képeket lát el egy nő vicces feliratokkal, karikatúrák. Kár, hogy nem esett le, ez a kár.

                • A kár az, hogy tegnap nem védtelek meg. Fel szerettem volna hívni az itt jelen lévő kedves hölgyek figyelmét arra, hogy az egyetem, és más problémák valószínűleg Téged is nagyon kimerítenek, és ezért ne legyenek mérgesek Rád, mivel tapasztalatlan vagy még, sok dolgot nem tudhatsz, nézzék el Neked.
                  De hülye módon, nem küldtem el. Ez a kár.

                  A többi nem nyilvános, talán mailen elküldöm.

    • engem rettenetesen felkavart ez a vita, napok óta kattogok rajta. és csak nemrég döbbentem rá, hogy miért: mert én is bevettem ezt az eszményt és meg is próbáltam úgy élni. (leszámítva a bigott katolikus, meg a nagy magyar eszmére részeket.) igen, mikor terhes lettem, én is úgy képzeltem, hogy majd három évig itthon leszek, mint a férjem kis asszonykája (aki, jegyzem meg, magától is teljesen emancipált, rengeteg segítőkészséggel megáldott, életem szerelme, lelkem másik fele férfi volt), vezetem a háztartást és prüntyögök a gyerekkel, mindig is erre vágytam, de szép is lesz. és három és fél évvel, később, két gyerekkel azon kaptam magam, hogy a késeket nézegetem a konyhában, mert nem bírom már a napi kínlódást és arra sincs időm, hogy tisztességesen felvágjam az ereimet, baszki!
      és bár nagyon szeretem a gyerekeimet és életem legjobb döntése, hogy világra hoztam őket, de ha újrakezdhetném, szülés helyett inkább járnék ironman versenyekre, ha kihívásra vágyom, mert ott addig sem üvölt a fülembe senki, hogy “gyere, anya legózni”, míg futom a maratont. és igen, a munkám paradicsom volt ehhez képest, (pedig ugyanezt csináltam: napi tizennégy órában kisbabák seggét törölgettem, kaját kanalaztam beléjük és fürdettem őket) mégpedig azért, mert a munkát ABBA LEHET HAGYNI, a nap végén haza lehet menni és magamra baszni az ajtót és elkezdeni pihenni. ha gyereked van és egy lakásban tartózkodtok, nem tudsz így pihenni. a fél szemed, fél füled mindig rajta van, akkor is, ha alszik. ETTŐL olyan kurvára nem egyenértékű a két dolog.

      és az a legszomorúbb az egészben, hogy talán ma sem hinné el az a három évvel ezelőtti személyiségem, aki akkor voltam, hogy ekkora daráló a család-háztartás. ugyan már, biztos valamit rosszul csinál, gondolnám, majd én jobb leszek ebben.
      és kedves menyasszony, kedves hagyományoscsaládmodellhívő férfiak, welcome to the real world, emancipáció ide, szép eszmék a nemi szerepekről oda, én bizony magamtól is rájöttem, hogy kizárt, hogy ez legyen a világ normális működési módja, életellenes, evolúcióellenes, hogy valaki szellemileg és fizikailag beleroppan a saját utódai, vagy a faj újrateremtésének, végülis mindegy honnan nézzük, első pár évébe.

      • igaz, én támogató család teljes hiányában szültem. nem is tudom, mi ütött belém, bizonyára a magyar nép kihalása felett érzett aggodalom elvette a józan eszemet.
        viszont a menyasszony álláspontját azért tartom roppant károsnak, mert csak az erősíti a hozzám hasonló helyzetben lévő nőkben: hogy szar vagy, mert nem bírod, mert nem élvezed. ez csak egy kis takarítás, kis főzés, kis pelenkázás, ugyanmár. hát a legszebb, legnemesebb célért, A CSALÁDODÉRT teszed! csupa szeretetből.

        még az egyik nőújság is így buzdít LAZÍTÁSRA karácsony előtt: ne törekedj a maximumra, érd be kevesebbel, főzzél CSAK egyfélét.

        • Imádlak!!!! 😀 Órák óta olvasom ezt a bejegyzést és az összes hozzászólást (TEJÓÉGHAJNALIFÉLHAT!!!), képtelen vagyok abbahagyni. Majdnem hangosan felröhögtem a hozzászólásodon. Mert halálosan komoly. Igen, baszki! És most tessék engem megkövezni, mert kb másfél óra múlve felkel a két kisebb, a nagyobbik meg itt alszik mögöttem… és nincs férjem, se élettársam, se nagyszülő, se kisló! VÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!

  38. Kedves Reina!
    Nem akarod megerteni azt, hogy az amiben iszel,es ami szerint elni szeretnel egyenlotlen viszonyon alapszik. A kesobbiek soran pedig elmelyulo egyenlotlenseghez vezet.
    Kovetkezeskeppen ki leszel szolgaltatva valakinek – te azt mondod ez termesztes mindig fuggunk valakitol – ezert nem vagy es nem leszel szabad.
    Itt mi indannyian hiszunk az ember szabad valasztasanak az erejeben.
    Te pedig arrol gyozkodsz minket, hogy az valami bunos rossz dolog, hiszen van mindig felettunk – az ur, az isten, a ferj, az aktualis hitterito – aki megmondja nekunk a frankot. Es az nekunk jo, mert igazabol erre vagyunk, biztonsagra, amit a ferjunk ad meg nekunk ( mar ha normalis a TE merced szerint ugye ).
    Szoval szabadnak lenni szar, fuggni valakitol jo. Ezt bizonygatod.
    Nekunk.
    Es meg mindig nem erted, hogy mi mit nem ertunk.

    Szeretettel,
    Udv.

    WordPress.com / Gravatar.com credentials can be used.

  39. Reina:
    “Csak azt nem tartom jónak, ha valaki gyerekek meg az otthoni teendők mellett egy napi min. 8 órát igénybe vevő munkát végez, mert nem tartom összeegyeztethetőnek a mások tapasztalatai, elmondásai alapján (Édesanya, egyéb rokonok, családos barátok, stb.)”
    Erre szeretnék reagálni.
    3 (kis)gyerekem van, 8 órában dolgozom 3 hónapja, miután 5-6 évet ültem itthon a sorban születő gyerekekkel.
    Magas végzettségem van, mégsem kezdtem el dolgozni, mert az én agyamat is elöntötte valami hasonló idillizmus (vagy nem is tudom, minek hívjam), mint most a tiedet. Egész pontosan az, hogy nekem ide gyerekeket, sokat, itthon maradok velük szívesen, milyen szuper lesz majd a sok szabadidőben barátnőzni meg együtt tologatni a babakocsit. Így is volt az első kb 2 évben (najó, többé-kevésbé). Aztán egyrészt a növekvő kiskorkülönbséges gyerekszám okozta állandó stressz, másrészt a volt (nálam általában gyengébb) évfolyamtársak sikerei, harmadrészt a férjem lelkesedése a munkája iránt (és a sikerei), nem utolsó sorban pedig a száraz konkrétumok, mely szerint felejtek, mint a szél (- azaz értékelődök lefelé a munkaerőpiacon), hogy nekem ebből se nyugdíjam, se semmim nem lesz soha a büdös életben sem, stb… miatt egyre búskomorabb lettem, aztán át is csapott depresszióba és testi tüneteket is nekiálltam produkálni. (Amellett, hogy nagyon szeretem a családom, a gyerekeimért az életemet adnám és szeretek velük minőségi időt eltölteni. Ja, és katolikus családban nőttem fel, hagyományos felállásban, bár ez vsz nem lényeges.)
    Az a szerencsés helyzetem, hogy egy olyan férjem van, aki igyekszik támogatni mindenben, lehet vele beszélni olyan dolgokról is, ami neki esetleg nem előnyt hozna. Így történt, hogy megértette, hogy én abba tönkre fogok menni, ha nem csinálhatok valamit végre, ami kilép az otthon-ovi-bolt háromszögből ÉS megállítja az agyi leépülésem (ezt azért tettem hozzá, mert természetesen ezalatt az idő alatt is csináltam a gyerekekkel/mellett ezerféle dolgot, de gyerekek mellett nem lehet pár percnél tovább elmélyedni semmiben, 5 percenként jön valaki, hogy valamire szüksége van, így ez ennek a kritériumnak nem felelt meg – a magántanítványokkal eltöltött heti-kétheti pár óra sem).
    Sokkal-sokkal jobb mind a gyerekeknek, mind a férjnek, mind pedig a család egységének az, ha az anya jól érzi magát, még annak rovására is, hogy ő kevesebbet (ellenben az apa a korábbinál többet) van otthon. Mióta én is dolgozom, a házimunka is felesben van elosztva mellesleg.
    És jól vagyok végre.

    Nagyon veszélyes “nem tartani jónak” valamit nulla ilyen irányú saját tapasztalattal. Pár éve még én is elítéltem minden ilyesmit, de mióta sikerült megtapasztalnom, hogy egyáltalán nem fekete-fehér ez a dolog (sem), nem ítélkezek. Mindenkinek magának kell eldöntenie, mi a legjobb a SAJÁT családjának. A másik családjához pedig az ég világon semmi köze, pláne nincs joga ítélkezni.

    “Szerintem a számonkérés, ha az a jogos kritika egyik formája, akkor a szeretetet szolgálja, mert segít, hogy a másik javuljon. De ez persze akkor igazságos, ha nem az önzés hajtja és oda-vissza működik.”
    Ebben egyetértünk. Ha oda-vissza. Ami pedig lehetetlen, ha az egyik a másiknak effektíve a beosztottja. Nálunk is így volt, amíg itthon voltam. Volt olyan nap, hogy mást csináltam (mittudomén magántanítványok vagy barátok jöttek / x gyerek beteg / én beteg / akármi), a férjem hazajött, fogadta a kupleráj (ami amúgy 3 gyerek mellett kb 2 perc alatt generálódik, elég annyi, hogy beszabaduljanak a konyhába éhesen) és megjegyezte, hogy hmhm. Nem azért, mert bántani akart, hanem csak észrevételként. Ez az oda. Hol a vissza?

    • Ja, lemaradt:
      “mert nem tartom összeegyeztethetőnek a mások tapasztalatai, elmondásai alapján (Édesanya, egyéb rokonok, családos barátok, stb.”
      Ez valóban nem összeegyeztethető, ha a férj otthon nem hajlandó felemelni a felmosóvödröt és fogalma nincs arról, hogy működik a mosógép. Ez kizárólag akkor működik, ha működik a munkamegosztás (azaz ha nincs az asszonyka elnyomva). Kizárólag.
      És ezesetben sem könnyű nekilátni persze, nagy változás az egész családnak (legalábbis akkor, ha pár évet azért marad otthon az ember, nekem pl a szoptatás szívügyem, azt nem adtam volna fel munkáért, bár simán el tudok képzelni a mai eszemmel olyat, akinél még az is jobb megoldás, mint otthon begolyózni).

      Ezzel nem azt akarom mondani, h mindenki el van nyomva, aki otthon marad. Mert van, aki ki tud otthon is teljesedni, simán lehet, hogy te is ilyen leszel. Anyukám is amúgy simán ki tudott volna (bár neki muszáj volt legalább részmunkaidőben dolgozni, pénzhiány ugye). De aki nem arra született, azt ne tartsa vissza semmi ideológiai maszlag, mert abból jó nem származik. A gyerekek számára sem. Egy mártírral senki nem szeretne felnőni.

  40. Éva, te imádnivaló vagy….olyan kulturáltan vitatkozol ezzel a buta nővel, hogy öröm olvasni…nálam már százszor kiverte a biztosítékot minden hozzászólása, de te mindig nagyon tárgyilagosan, észérvekkel, nem támadón válaszoltál neki…
    Tanulnom kell tőled :-))

  41. Jaj, nem tudom…. követtem a hozzászólásokat, s oly sokfelé elágaztak, olykor lezárult a vita, olykor fellángolt megint…. Az biztos, hogy érzékeny, s sok embert érintő témáról van szó.
    Napok óta forognak az agyamban a gondolatok, és most már kikívánkoztak. Választ nem várok rájuk kötelezően sem Reinától, sem mástól, csupán a feszültségem ventillációja ez. Persze, ha válaszol bárki is, örömmel fogadom.

    http://k-k-s.blogspot.hu/2012/12/feminista-adok-kapok.html

    “Szerintem a legtöbb gyereknek vannak nagyszülei (főleg, ha az anyuka nem épít 35 éves koráig karriert, hanem még huszonéves korában szül), akikre rá lehet őket bízni.”

    – Nálunk is vannak nagyszülők, szám szerint hárman, több száz kilométerre, eltelve a saját problémáikkal. A saját anyám pl. a gyermekem születése után kb. egy év alatt három hétvégére jött el hozzánk…. Továbbá a nagyik a kor felfogásában (a ’70-es évekről beszélünk, kérem), későn szültek, anyám kórlapjára a kórházban oda volt írva, hogy “idős szülő nő” – 31 évesen…. Apám akkor 37 éves volt. Én sem vártam sokkal tovább, mint 31 év a szüléssel, de akkor most tessék számolni kicsit, és mellétenni a magyar férfiak átlagos halálozási életkorát stb.
    Ha az ember lánya meg pl. huszonéves korában szül (szültem volna én is, ha lett volna kinek, de nem volt, és nem a “karrierépítés” miatt, bizonyosan kevésbé lestrapált lennék most), akkor könnyen lehet, hogy a kedves nagyszülők még aktív korúak, napi 8 órát töltenek munkában + utazás. És nem biztos, hogy kitörő örömmel fogadják, hogy ők vigyázzanak még pluszban rendszeresen az unokára. Én óvatosan jelentenék ki tehát bármit is azzal kapcsolatban, hogy milyen életkorban érdemes szülni, mert ez egy több ismeretlenes egyenlet. Arról nem beszélve, hogy a gyermek érkezése átrendezi a családi kapcsolatokat, olyan dolgok bukhatnak felszínre, hogy az ember nem is gondolta volna…., és lehet, hogy romba dől az unokájáért lelkesedő, totálisan elfogadó szemléletű, keep smiling nagyszülő képe. Anyámmal szinte vérre menő harcot folytattam azért, mert nem akartam századszorra is meghallgatni a “miért szoptatod a gyereket még mindig, hiszen már betöltötte a nyolcadik hónapot is,” és társai dumát.

  42. http://k-k-s.blogspot.hu/2012/12/feminista-adok-kapok.html

    Már megint csak ventillálok…. és hát szakmázok kicsinyt.

    “ha min. 8 órát igénybe vevő munkát vállalok, még ha nem is lenne muszáj”

    Kedves Reina! Már ne haragudj, de ez nem írhatod/gondolhatod komolyan.
    Mennyire vagy te tisztában a mai magyar munkaerő-piaci helyzettel? Hogy mennyire elterjedt vagy preferált a munkaadók részérők a rugalmas munkaidő, a távmunka vagy a részmunka? Hogy mégis van-e különbség a részmunkaidős és a teljes munkaidős munkavállaló után fizetendő járulékok mértéke között? Hogy hány család tud megélni egyetlen fizetésből?
    És végezetül egy képzeletbeli játékra invitálnálak. Képzeljük el, hogy a nők nem építenek karriert (pl. mobilalkatrészek összeszerelőjeként a szalag mellett, vagy fehérmosogatóként – nevetnem és persze egyszerre sírnom kell, hogy azt, ha egy nő dolgozik, csak a karrierépítés szóval lehet jellemezni), nem járnak el házon kívül dolgozni, még azok sem, akik jók a szakmájukban, élvezik, amit csinálnak, és egyensúlyban tudják – segítséggel! – tartani mind a szakmai, mind a magánéletüket), és a férfiak szépen elvállalják az olyan, a jelenlegi Magyarországon igencsak alacsony társadalmi presztízsnek “örvendő”, alulfizetett, cserébe nőkkel felülreprezentált (“elnőiesedett”), ámde nélkülözhetetlen munkákat is, mint:
    – ápolónő
    – általános iskolai tanító
    – tanár
    – óvodapedagógus (ja, akkor erre nem lesz szükség)
    – bölcsődei gondozó (ja, akkor erre sem)
    – pénztáros nagyáruházban
    – varrónő a szalag mellett három műszakban
    – csecsemősnővér
    – takarító
    – tb ügyintéző
    – telemarketinges
    – mindenes asszisztens, titkárnő. nevezzük bárhogy
    stb.

    Ja, és valamennyit magamról is, mely által a fentiek is sajátos kontextusba kerülhetnek: kétéves kisfiam mellől mentem vissza dolgozni csaknem három hónapja (képzeld, visszavettek a régi munkahelyemre, és nagyjából ugyanazt csinálom, mint szülés előtt – szerinted hány ilyen van?!), a gyerekem bölcsis, van férjem, nem építettem a szó klasszikus értelmében karriert (alkalmazottból vezető), de van két diplomám. Az állam pénzén tanultam az elsőt (magyar-német szak), mert nem tudtam még, mi szeretnék lenni, de nem bántam meg, életem fontos állomása volt. Munka mellett, a saját pénzemből tanultam ki a másik szakmámat (HR), ebben dolgozom, élvezem, minden nap tanulok valamit újat, azt mondhatom, hogy a nap nagy részében flow. Nekem egyértelműen így teljes az életem.
    Igyekeztem olyan kötődést kialakítani a gyermekemmel, hogy ne törjön meg atól, hogy bölcsibe kell mennie. Köszöni szépen, jól van, simán ment a beszoktatás, a felmerülő kicsit nyűgösebb helyzeteket tudjuk kezelni (persze most dackorszakos 🙂 A férjem is dolgozik, de itthon is rengeteget segít, már segítségünk nincs amúgy. A párkapcsolatunkon dolgoznunk kell, de egyelőre adunk időt magunknak, ez most egy átmeneti helyzet, formálódik az új felállás. Mindketten támogatjuk egymást a munkavállalás kérdésében és a gyereknevelés, továbbá a háztartás témájában is, inkább vagyunk racionalisták, mint idealisták, tudjuk, hogy min kellene változtatnunk, felmérjük az erőnket és a lehetőségeinket. Ami még nem működik olajozottan a közös életünkben, annak viszont egyértelműen nem az az oka, hogy én munkát vállaltam. Sőt: attól, hogy a szakmámban dolgozhatom, totál feltöltve jövök haza, több türelmem és energiám van mind a férjemre, mind a gyermekemre, mind a háztartásra.

  43. Kíváncsi vagyok, hogy az egyetem után, mondjuk egy gyerekkel (legyen egészséges, ebben kiegyezek!) mit fog szólni ezekhez az írásokhoz a kis hölgy. Szerintem addigra törölni fogja. Kicsi még, fiatal még, lelkes még és kellőképpen buta az emberekhez, mert bebúrázta magát a katoliusságba. Látom, hogy már lezárult ez a dolog, lassan elül, de én csak most jutottam ide. Hihetetlen ez az egész… az állam is leesett úgy, hogy még soha, és nem túlzok, nem hittem el amit látok.
    Csak annyit kívánok neki, hogy ezek az írások megmaradjanak és találkozzunk ugyanitt mondjuk 5 év múlva.

    • szerintem nem fog változni a véleménye. elmentem megnézni, hova vitték innen a szavaimat és ott mit csináltak vele. a gyermektelen és sok gyerekes nők ott jól megbeszélték, hogy az nem is úgy volt, nem is azt éreztem, tényleg gyenge szar vagyok. ők se érezték ezt, nehéz volt persze, de ők bezzeg kibírták, meg el is múlt. főleg azért rinyálok csak jódolgomban, mert rám lehet sütni még egy jelzőt. nagyon tanulságos volt számomra. ahogy ők megtették, Reina is megteheti, hogyha odakerül, hogy azt se engedje meg magának, hogy szemügyre vegye egyáltalán a valós problémákat.
      és az üzenet valahogy nem ment át, hogy nehéznek se kéne lennie igazán, ha a szemlélet kicsit mozdulna, ha nem kétfrontos háborúban képzelnénk el a családot, se egyénileg, se a társadalom részeként. ha nem ez lenne az eszmény. és azért kéne bizony annyira az az egyenlőség, hogy végre ne ez legyen az eszmény.

  44. Egy hozzáfűzni valóm van csak úgy általában a férfi-nő kapcsolatról: a nő sokat panaszkodik: sok a munka, a gyerekek, a munkahely, a kiszolgáltatottság és egyebek. Sokszor ezt nem is hozza összefüggésbe a férfival. Ellenben a férfiak mindig a nőkre panaszkodnak. Ők soha nem érzik azt hogy túl vannak terhelve, ők csak azt sokalják, hogy a nők panaszkodnak 🙂 Hogy is van ez? 😀 😀 😀

  45. Ezt a katolikus menyasszony blogot komolyan, mintha a középokorból írta volna valaki.
    Fel se merül benne, hogy a völegénye is megfoghatná a seprü végét.

    Félelmetes, hogy mindezt egy 20 éves lány komolyan gondolja, hogy annyi a dolga egy feleségnek, hogy meleg étellel és tiszta lakással várja a fáradt urát.

    Nálunk is fut a lakás, nincs nagy rend, de mi ilyenek vagyunk. Ha van egy kis szabadidönk, akkor inkább egymásra forditjuk, s nem a lakást suvickoljuk. Bár az végképp túlmutat a világképén, hogy mindezt együtt is csinálhatnák.

  46. Sziasztok! Látom, régebbi poszt, de muszáj belefecsegnem.
    Abszolút a függőség állapotába kerültem. Végigolvastam ezt is, alig bírtam visszafogni magam, hogy itt-ott reagáljak. Iszonyat, mi minden felböffent.
    Éva (ugye, így hívnak, bloggazda?), ez nem semmi. Döbb-döbb.

    Felnőttként megkeresztelkedett, katolikus fiatalként én is belefutottam ebbe-abba. Vannak lelkiségek a katolikus egyházon belül, amelyek hírből sem ismerik a mindennapi, éltető, gondoskodó szeretetet, amire Jézus hív minket, hanem sokkal inkább a Reina Nicolasa-féle előírásos, “ennek így kell lennie”-féle irányelveket követik, amiből igazi, meleg, embert értő, empatikus szeretet sosem fakad.
    Jártam egy “karizmatikus” pap miséire, olvastam a blogját, és próbáltam követni azt a fajta lelkiséget, amit ő és még sok ezren képviseltek. Hónapok alatt ellentétbe kerültem magammal, de szerencsére Jézussal nem, innen tudom, hogy mekkora gáz volt az, amit ők hirdettek, és hogy milyen sokan benyalták! Sajnálom őket, mert az élet teljességére sosem fognak eljutni.

    Akkor lepleződött le számomra a kis hölgy lelkivilága, mikor kitért arra, hogy az emberi életet beárnyékolja az eredendő bűn, és hogy ő ebből szeretné gyógyítani az embereket, blablablabla. Szerintem a kereszténység lényege pont az ellentéte: az evangélium, az örömhír, hogy Isten örömében teremtett minket, és lehetünk akármilyen gázok, van megváltás, alleluja! És úgy örülök, hogy az új pápa is ezt hirdeti: keresztények, ne szenvelegjetek már, örüljetek! Nyilván van a bűnnek ára, de pont az a jó, hogy nem azzal kell egyfolytában elfoglalva lennünk.

    Kérve kérlek titeket, ne azonosítsátok a kereszténységet kis bigott hölgyikével, mert ahogy írtátok, majd ő is rájön. Hűde sok katolikus nagycsaládos anyukát láttam én már összeomlani! Van a bigottságnak ára, és ők sajnos mind fizetik.

    Akkorát röhögtem, mikor a bloggerina írta érvként, hogy “láttam a családomban”, “hallottam barátaimtól”, “figyeltem a környezetemben”, meg efféle baromságok. Hát amit az ember nem a saját bőrén tapasztal meg, az nincs meg bent! Ehhez nem kell öreg bölcsnek lenni, hogy tudja az ember!

    Még egy utolsó gondolat: van még egy függőségem, Pál Feri. (nem részletezem, mert úgyis tudjátok ki, ha meg nem: http://www.palferi.hu) Egyszer egy katolikus pszichológusnő (Templom Kata, alias Hortus Carmeli blog, nem tudom, van-e még) megtámadta, mondván, hogy katolikus pap létére úgy viselkedik és olyan témákat feszeget, ami nem keresztény emberhez méltó. Meg hogy Ferihez járt egy pár, majdnem miatta elváltak, de a katolikus pszichológusnő meggyógyította őket, így mégse váltak el. Szóval van ilyen tendencia, nem vagy egyedül.

  47. Visszajelzés: a nyolcvankilós nőkről | csak az olvassa

  48. Katolikus vagyok és van három gyerekem. Mikor a kedves katolikus menyasszony irományát olvastam, éreztem, hogy amúgy Istenesen elpirulok. Én szégyelltem magam – helyette. Kedves blogíró, hadd kérjek elnézést én, mint katolikus, ehelyett a fruska helyett – nem tudja, miről beszél. Nem tudja, hogy milyen az, mikor az ember meg akar felelni a saját elvárásainak, miszerint legyen legalább nagyjából rend a házban, legalább hetente egyszer porszívózzuk végig a lakást, legalább éjszakára ne maradjon elől a sok éles játékkocka és legó. Nem tudja, milyen az, mikor az ember azt érzi, hogy mások bezzeg jobban meg tudják oldani, tudnak minőségi időt tölteni a gyerekeikkel, nem üvöltöznek sohasem, emellett szép rend és tisztaság van, és még mosolyognak is, ha apu hazajön. És nem, nem hívják fel, hogy “mikor jössz?”. Hányszor megfogadtam, hogy nem hívom fel, aztán mégis felhívtam… Pedig ő kereste a pénzt. Akkor még csak ő…

    Viszont: milyen pocsék lesz a kis menyasszonynak pár év múlva, már előre sajnálom. Én, ha fáradt vagyok, azt mondom a férjemnek, hogy “vedd át egy kicsit a három gyereket, mert fáradt vagyok”. És lőn, ő átveszi. Nem kell magyarázkodnom, hogy miért, nem érzek bűntudatot, hogy ez igazából az én dolgom lenne, mert nem csak az én dolgom. Milyen lesz majd neki, mikor előző éjszaka ötször keltették fel, de reggel nekiáll majd felmosni, miközben a gyerek esetleg üvölt, benne meg egyre csak megy feljebb és feljebb az ideg, mert hát a lakás nem tiszta és az az ő dolga? Milyen lesz, mikor apuka megjön, leül vacsorázni, aztán elmegy a haverokkal sörözni, ő meg ugyanúgy ottmarad a két (három, négy) gyerekkel és nem változik semmi.

    Ne aggódj emiatt a kiscsaj miatt. Sokkal jobban megbünteti majd ő magát, mint amennyire “megbüntetett” téged a ferdítéseivel meg az okoskodásaival.

    Valamint: nem, nem értem meg, hogy mi köze a kettőnek egymáshoz. Mi köze ahhoz, hogy ez a lányka katolikus, annak, hogy szerinte a gyerek meg a háztartás anyu, a pénzkereset meg apu dolga? Ez ott van valahol az Újszövetségben? Vagy miért társítják ezt a felemás családmodellt a valláshoz?
    Elvileg a vallás (ez a vallás) a szereteten alapul. Ha szereted, akkor azt akarod, hogy jó legyen neki. Ha a feleségnek attól jó, hogy a férj néha felmos, néha (gyakran) elviszi a játszótérre a gyerekeket, vagy csak az udvaron vigyáz rájuk, ha attól jó, hogy elismeri a munkáját, mindegy, hogy az egy szép sütemény-e, egy frankó szakdolgozat, vagy egy projekt leszervezése a munkahelyen, akkor nem akkor szereti a férj a feleséget, ha mindezt megcsinálja? Én katolikus vagyok, a férjem is az. Mivel szeret, felmos. Gyerekezik. Segít. Elismer. Mert szeret. Ahogy a szomszédaink is katolikusok. Oda takarítónő jár hetente egyszer. Apuka tologatja a babakocsit. A másik barátaink is katolikusok. Anyuka termékmanager a kétéves gyerek mellett, ezért apuka bizony többet vigyáz rá, ha a nagyszülők nem érnek rá. Ő nem mos fel. Ő inkább krumplit pucol. A sort folytathatnám. Gyerekeket sehol nem verik. Ha szeretjük a gyerekeket, nem verjük őket. Verni azt szokás, akit az ember nem szeret – nem? Miért van az, hogy mégis, ha valaki bevallja, hogy katolikus, automatikusan társítják hozzá, hogy legalább öt gyereket akar elleni, akiket persze néha jól elkalapál, ha nem “jók”, apuka a család megkérdőjelezhetetlen ura és minden vasárnap álságosan misét hallgatnak a szeretetről? Válasszuk már külön a kisszámú bigott kereszténységet a nagyszámú többségtől, akik ugyanúgy élnek, mint a többiek – hiszen ugyanolyanok. Nem, nem jobbak, csak másban hisznek.

  49. Sziasztok!

    Reina Nicolasa vagyok. És mit mondjak? Már lassan egy éve volt ez a dolog, és amit privátban megtettem, meg szeretném most nyilvánosan is. Akkor még nem volt hozzá erőm, de most már van. Bocsánatot kérek. Mindenkitől, akit megbántottam.

    Én komolyan nem érettem, mi volt egy éve a gond, hiszen voltak, akik tapsoltak ehhez a stílushoz, ahogy írtam (Ha valaki tudni akarja, milyen emberek, akkor olvassa el ezt: https://csakazolvassa.hu/2012/11/20/az-egyenlotlenseg-formai-12-pygmalion/. Annyit hozzá, hogy nekem hála Istennek nem a férjem volt ilyen, hanem két “barátom”, de már megszabadultam tőlük.). Ma már kiráz tőle a hideg.

    Én nem értettelek titeket, ti nem értettetek engem, esély se volt rá, hogy felfogjuk egymást, mert én idetrappoltam ezzel az ocsmány stílussal, amit visszakézből meg is kaptam olykor. Kővel dobtam, követ kaptam vissza. Nem csodálkozom, nem hibáztatni akarok, megértem.

    Azóta olvasgatom a blogot és a hozzászólásokat, próbálom beleélni magam a helyzetetekbe, és átgondolni, amit írtok. Érdekes és tanulságos, még az egyet nem értés is jól esik, mert gondolkodásra késztet.

    Nem akartam kisregényt írni, a lényeg az elején van. Bocsánatot kérek.

      • Hosszú történet, nem részletezném, de bizonyos okokból költöztem párszor, végül is úgy néz ki, a worpressnél kötök ki.

        Köszönöm, a házasságom jó, annak hála, hogy nyitottak vagyunk egymás panaszaira és a változtatásra, ha kell. Hála Istennek egyikünk se az a csöndben szenvedő mártírtípus, aki, ha robban, már késő.

    • Én nagyon tudom tisztelni, ha valaki nyíltan felvállalja, hogy megváltozott a véleménye (ami valljuk be elég radikális volt) és elnézést kér. Nem sűrűn lát az ember ilyet. Azért örülnék, ha kifejtenéd egy kicsit bővebben mit látsz másképp, kicsit konkrétabban miben változott a véleményed és minek a hatására. Tényleg érdekelne.

      • Elsősorban inkább a stílusom az, amit ma már szégyenlek. Pár “jó barátom” heccelt és tapsolt ehhez, hogy helyettük (is) ide jövök és bunkó vagyok, közben meg röhögtek rajtam a hátam mögött, és remélték, hogy az életem (főképp a házasságom) egy romhalmaz lesz “dögöljön meg a szomszéd tehene is” alapon. Kicsit (nagyon) elszaladt velem a ló, nem is tudom, kinek képzeltem magam.

        Igazából ismertem magam annyira, hogy tudjam, nem sok empátia szorult belém, vagy legalábbis nem szoktam használni. Imádkoztam, hogy ez változzon meg, mert láttam, hogy ez így nagyon nincs rendben. Aztán egy jószándékú ismerősöm írt nekem egy levelet ezzel a dologgal kapcsolatban, hogy ő hogy látja. A hangneme kedves volt és a szándéka jó, ezért nem sértődtem meg az első sor után. Ez a levél felnyitotta a szememet. Utána a férjemmel is beszéltem és ő is megerősítette, amit a levélben olvastam.

        Tudom, furcsán hangzik, hogy egy levél hatására ennyire megváltozik valamihez a hozzáállásom, de én egy olyan típusú embernek ismertem meg magam, akinél kis dolgokon is sok minden fordulhat.

        A véleményem nagyon részletes dolog, hogy itt megbeszéljük, meg szerintem nem is annyira lényeges a világegyetem szempontjából. Mindenesetre én szeretem azzal áltatni magam, hogy kialakítottam egy egészséges véleményt és gondolkodásmódot, életformát a magam számára, amelyik se nem szélsőségesen feminista, se nem hímsoviniszta. Szerintem lehet bizonyos dolgokra azt mondani, hogy inkább férfias vagy inkább nőies, de vannak egyszerűen emberi dolgok is, amelyek nemfüggetlenek. Én úgy vettem észre, hogy amit én szélsőséges feminizmusnak nevezek, az azt mondja, minden csupán emberi, és amit hímsovinizmusnak hívok, az pedig azt mondja, minden vagy férfias vagy nőies, teljesen szeparálva és minden tekintetben egymás ellentétének állítva be a két nemet. Én egyikkel se tudok azonosulni, szerintem a kettő között van valahol az igazság.

        Mondjuk szerintem ha ezer évig élnék, akkor se jönnék rá arra, pontosan ez hogy van és talán nem is nekem kell ezt megfogalmaznom. Mindenesetre a saját életemben igyekszem egy általam normálisnak tartott középutat élni, ami jó nekem is és a férjemnek is és belülről fakad. Egyébként az ő világképe is szerintem ehhez hasonló.

        Egyébként szerintem sokan kiforgatták itt a szavaimat, pl. volt, aki úgy írt, mintha én azt mondtam volna, a férjnek nem dolga a gyereknevelés, vagy a férj az semmit se dolgozzon otthon, én ilyeneket nem mondtam, nyilván a szavaim alapján ez a hímsoviniszta csomag jutott sokaknak az eszébe. Amitől egyébként én is rosszul vagyok. Bár én úgy látom, hogy aki a férfi és a nő között óriási elválasztó szakadékot lát, az valamiért dühös a nőkre. Egészséges, boldog bárkapcsolatban élő hímsovinisztát (már amit én értek ezalatt a fogalom alatt) nem ismerek (még a Férfihangon se. ott akik harmonikus párkapcsolatban élnek, mind üdítően normálisak voltak). Persze ez csak az én szűk keresztmetszetű tapasztalatom, nem akarom kijelenteni, hogy mindenki hímsoviniszta azért az, ami, mert vagy nem volt még egyáltalán párkapcsolata, így tapasztalat híján van, vagy ha volt, de az keserűséget hozott a számára. Ezt fontosnak tartom hangsúlyozni, mert nem végeztem reprezentatív felmérést, csak egy maréknyi ilyen embert ismerek, akik alapján leszűrtem ezt.

        Ami változott a véleményemben, az azt hiszem, az, hogy sokkal árnyaltabban látom a képet vagy legalábbis igyekszem. És próbálom megérteni, valaki sokszor miért áll a férjéhez vagy a férfiakhoz ennyire keserűen vagy szerintem túlzóan elítélően, mint amit itt néhány hozzászólónál tapasztaltam (remélem, nem baj, de nem mondanék neveket). Mondjuk mert negatív tapasztalatai voltak. Én meg örülök, hogy nekem a negatív tapasztalat nem a családomban van, hanem az ismerősi körömben, akiket könnyű kizárni az életemből. Ha egy ismerősöm hímsoviniszta, akkor nem törődöm a véleményével és ennyi. A férjem normális ezen a téren, ahogy az édesapám is, meg minden családtagom. Mindketten azt akarják, hogy boldog legyek úgy, ahogy én szeretnék. Támogatnak az egyetemmel kapcsolatban, ha úgy alakulna, hogy megpróbálom, és sikerülne, a doktorinak is örülnének, könyvírásnak, bárminek. Persze a férjem emellett nyilván elvárja, hogy amit vállaltam, a háztartás vezetését, az meglegyen, mert mi úgy beszéltük meg, hogy a főzés, a bevásárlás és a takarítás az én dolgom teljesen, amíg nem lesz olyan élethelyzet, hogy nincs ilyen sok időm (kisgyerek, vagy 8 órában el kell járnom dolgozni, súlyosan megbetegedek, 0-24 tanulnom kell, akármi, ami nagyon sok időt igényel, mert akkor természetesen elvárom a közreműködését). Ami most van, azt élhetőnek, korrektnek látom, aztán hogyha jön egy olyan élethelyzet, hogy meg kell osztani a munkát bizonyos mértékben, majd meglátjuk, hogy sikerül.

        Még annyit, hogy hálás vagyok az eddigi jóindulatú fogadtatásáért annak, amit írtam.

  50. (Külön hozzászólásban írom, mert nálam ez a szokás, hogy az olvasói korrektúra mindig very welcome, de úgy a legszebb ha a folymból törölhető)
    A posztjaidban gyakorlatilag soha nincs hiba, és ez jó eséllyel azért van, mert átnézed és utólag is rendszeresen javítod őket ha hetek távlatából a szemedbe ötlik valami. Nekem most ötlött, mert megbotlottam olvasás közben:
    ” valami mást csinálni, mint _mait_ az olvasókönyvben szoktak”

    és nyugodtan szedd ki ezt a kommentet hogy ne akassza meg a beszélgetést.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s