én sem helyeslem, hogy a gyerekek sminkben járjanak iskolába

Egy hete elkezdtem egy bejegyzést, a jogszerű párja lett volna, jogszabályszerű címmel. Ebben arról elmélkedtem volna, hogy szokásunk nekünk dohogni a törvényalkotó, az intézmény ellen, hogy miért nem így, miért nem úgy vannak a dolgok, de abba nem gondolunk bele, hogy a világ ezernyi változatát nekik korrekt, jogelméleti és praktikus szempontból is értelmezhető, világos, betartható szabályokká kell fogalmazniuk.

Például, a kilencvenegyes buszon nem (sem) lehet biciklit szállítani. Egyáltalán, csak egyes járatokon lehet, ezeken piktogram jelzi. De gyerekbiciklit lehet, bizonyos kerékméretig, meg összecsukhatót, hón alá kaphatót, azok poggyásznak minősülnek. Ez utóbbit az összecsukható bringák megjelenésével szépen beleírták a szövegbe. Nagyszerű az előírás evolúciója: árnyalt, életszerű, eleven. Azonban  kissé nehézkesen betartható, mivel a buszvezető nem fog centivel aggályoskodni az egyes kerékátmérők fölött. Na, mindegy, annyi világos, hogy általában felnőttbiciklit nem lehet, BMX-et sem. Amikor a BKK és az önkormányzat (XII.) rájött, hogy a downhillezés és a fogaskerekűn szállítás elég problémás (2012-13-ban legalábbis az volt), az utasoknak bajuk van, a Parkerdő pedig tehetetlen az amúgy tájvédelmi körzetben több jogszabály által tiltott sport ellen, felmerült, hogy talán ezt a fajta bringát kellene tiltani. De ilyen előírás nincs, nem lehet, bicikliműfaj szerint, nincs éles határ (mi teszi DH-ssá a bringát? a teleszkóp? a típus? hogy, ki mondja ezt meg? és ki tartatja be?), ez az egész jogszabályosíthatatlan. Igazságtalan is, mert azt üzenjük vele: akinek valamiért ilyen fajta bringája van (kb. mint a pitbull a kutyák közt), az nem szállíthatja a fogason. Miért pont ő, nem tehet róla stb. Hiába van bajunk, hiába kellene ezt szabályozással orvosolni, sem a szabály megalkotása, sem az alkalmazás nem működik.

De ez a most felmerült téma még jobb ennek illusztrálására, hogy fakó minden teória, s a lét aranyló fája zöld (Goethe). A “szépségről” mint önkifejezésről, szépség és szexualizált megjelenés különbségéről és a másságról mint önértékről már írtam (sajnos, azoknak, akik ezt támadásnak érzékelték, nem ment át a lényeg, például merész ugrással önmegvalósítás lett az önrendelkezési jogból és önkifejezésből, nem baj), most egy másik aspektust veszek elő. Bővebben…

ma már csak a maradék megy tanárnak

gyöngyinek, aritának, követőnek

Ez is egy olyan állítás, amelyet, szubjektív benyomásait nagyívűen generalizálva, sőt városi legendává növesztve széltében-hosszában ismételgetnek nemcsak árnyalatlan gondolkodásúak, hanem komoly emberek is. Mindezt a tényleges helyzet reprezentatív áttekintése, ismerete nélkül teszik, és míg hajtogatják a jól bevált mondatot, a legenyhébb kételyük sincsen.

Amikor valamit nagyon mondanak, és az olyan egyszerűen és jól hangzik, akkor én mindig gyanakodni kezdek. Erről  a dohogó, “régen minden jobb volt” típusú állításról azt gyanítom, hogy nem igaz, tendenciájában és részleteiben sem, viszont nagyon kártékony. Bővebben…

ti meg végignéztétek

b-nak és L-nak

Ma azokról írok, akik nem avatkoztak közbe. Akik tudták, és mégsem tettek semmit. Az ő motivációjukrül és az ő felelősségükről.

Mert a zaklatásnak, megfélemlítésnek, gyötrésnek nem két szereplője van, hanem háromféle: az űző, az űzött és a közönyös szemlélő.

Akik elintézték azzal, hogy ilyenek a gyerekek, ezt jelenti a harc az erősorrendért, nem akart ő bántani, kislányom, gyerekes csínyek csak ezek, minden osztáyban előfordul az ilyesmi, néha civakodnak és bunyóznak a testvérek, te mindig is érzékenyebb voltál, valamint ne vedd fel, akkor abbahagyják. Amúgy is csak eltúlzod, figyelmet követelsz. És állj ki magadért, ne nyavalyogj.

Nem vetted fel. Hallgattál. Odaadtad a ceruzádat, meg a másikat is. Nem hagyták abba, hanem vérszemet kaptak.

Úgy kínlódtál, mint a kutya, akinek négy lábát vágták le. Bővebben…

gépernyőhöz tapadtak

melléknevek sorozat 16.

ez is neked

A gyerekeink ráragadtak a kütyüikre.

Ez borzasztó. Ál-életet élnek. Mafla állapotfrissítésekkel, csücsöri képek posztolásával, egymás véleményezésével, cseteléssel, közhelyes mémekkel, idióta játékokkal töltik a drága fiatalságukat, amikor pedig karikázhatnának a szép időben az udvaron, vagy játszhatnának macskabölcsőt is. A jó levegőn. És ott az a sok szép képzőművészeti album is a polcokon! A Jókai-összes és más, erényfejesztő és jellemformáló olvasmányok! Bővebben…

megbuktam

Tegnap számot vetettem az életemmel. Babadávid most középsős, 2016-ban vagy 2017-ben lesz elsős.

És onnantól MÉG TIZENKÉT ÉV minimum, amikor bármelyik tanévbeli napon, bármikor érhet olyan élmény, ami már egyébként is évek óta szokott: megjegyzés, avagy üzenet, jelzés, beírás, telefon jő, eleve gyomorgörcs, amikor látom az intézmény számát, és mennem kell, beszélnünk kell, és ki fog derülni, hogy rossz a gyerekem, és én is rossz vagyok, vagy épp a gyerekkel nincs is baj, de az nem lehet, anyuka, hogy maga nem és mindenki más igen. És érdemjegy van, felvételi van, és minden szülő megoldja, anyuka, és a gyerekem jövője a tét.

Két év múlva kezdődik ama tizenkét év. Én már nem fogok menstruálni, amikor ennek vége lesz, és hamunak mondom a mammut is. Bővebben…

a gyerek nem életcél

Ebben a bejegyzésben le fogok szólni másokat. Jelenségekről, attitűdökről írok, lehet, hogy bántó lesz.

*

Én nagyon akartam gyereket. Bővebben…

még szamárfültelen

Milyen gondos évkezdetei voltak a fiamnak, amikor kisebb volt. Nagy program, teljes eksztázis, sodródás tornacipőért, füzetcsomagoló papírért, új ceruzákért. Külön költségvetés és aggodalom.

Most egyszerű minden. Átlátja a dolgait, felelősséget vállal. Bővebben…

cinikus katarzis

vajon miért nem ilyen posztokból alkotnak rólam véleményt? 2014 nyara. ma is bemutató van

Hát ez nagyon érdekes. A Julis művészi tornára jár, ide a művházba, ugye, írtam már. Nagyon motivált eleve, ő egy balerina, feszülten figyel, és végigjárta az évet, sose beteg, csak a sitges-i napok miatt hagyott ki egy alkalmat.

Julisnak vasárnap, tehát tegnap tornabemutatója volt. Bővebben…

inglis

Követő, szilfa, Varródani: ők mind jártak szakpárra, magyar–angolra ügyesen, ELTE-re, a kilencvenes évek derekán.

Gábor és én voltunk magyar egyszakosok. Mámorító tanszabadság…! Nyomasztó folyosók, kihasználatlan tereivel és rideg klotyóival álmodtam mindig. Ez még a Pesti Barnabás utca ám, a piarista épület, az Erzsébet-hídnál. Volt időnk. Nem buliztunk, én nem vagyok olyan. Büfébe jártunk, vizsgaidőszakainkat az OSZK-ban töltöttük. Riadt, csodálkozó, sebezhető húszévesek voltunk, lestük az évfolyam két vampját Gáborral, vég nélküli séták, mindent megbeszéltünk. Sokat tanultunk, mindig rettegve, részdiadalokkal, szoros szövetségben. Jó eredményeim voltak, de kicsit mindig rémülten, nem voltam sugárzóan magabiztos. Tanárként lettem az. Áthallgattam szociológiára, finnre, angolra, elméleti nyelvészetre. Passzióból mondatelemzési gyakorlatok, csütörtökön nyolc(!)tól, három féléven át. József Attila-szakszeminárium.

Én magyar szakra is úgy mentem, olyan csodálkozva és más úton (tanulmányi verseny helyezettjeként). Én tudtam, amit a többiek nem, de nem számított, mert másrészt meg semmit sem tudtam, amit ők (kik? akiket nem ismerek, de félek tőlük) oly biztosan.

Én nem olvastam eleget. Akkor még és azóta sem. Bővebben…

még mindig, sőt

Még mindig militáns vezényszavak röpködnek és hadászati értékrend uralkodik az általános iskolás testnevelésórákon.

Újabban felnőtt egy tanárnemzedék, akik közül néhányan megpróbálják az erővel, a kíméletlenséggel, a megfélemlítés légkörével, a szociáldarwinista értékrenddel szemben a kooperációt, az empátiát és a pozitív motivációt gyakorlatba ültetni. De hol vannak ők? Bővebben…

kocka

Az van, hogy a Julis születetten iszonyúan kreatív és önálló. De tényleg, például mindenből (faág, papírdoboz, textildarab, szalag, papírcsík, kavics, ruhacsipesz, tortapapír) embereket, állatokat fabrikál. (“Menyasszonyló.”)

Meg az van, hogy a Julis, s ettől nyilván nem független a fenti készsége, két évig Waldorfba járt. Ott aztán semmi sem volt vonaltól vonalig. Gyapjúztak, méhviaszoztak, pasztellszínek, puha kréta, textúrás papír, selyem, foltok, lebbenés — tudjátok.

És még az is van, hogy folyton rajzol. Embereket és lovakat. Zsiráfot narancssárga szívvel. Palotákat. Királylányokat. Bővebben…

trágár

a magyar szakos, nyelvi szerkesztőként is dolgozó blogger állásfoglalása arról, miért nem csúnya a csúnya szó, miért van helye egy sor igényes szövegben, művelt nyelvhasználók írásbeliségében akár. tabutlanság ez, nem durva lélek, erre szisszenni tájékozatlanság és kispolgáriság. 2014 januárjából. 323 komment.

Ez még egy népszerű félreértés. A stilárisan színvakok, akik csak a harsány színeket veszik észre, a pasztellrózsaszín és a fáradtrózsaszín közti különbséget nem, és simán keverik a létemre és a lévén szavakat, hogy rosszabbat ne mondjak, rendre megütköznek a csúnya szavakon, és felróják nekem.

Csúnyán beszélni nem szabad. Erre tanítjuk a gyerekeket is. Bővebben…

önéletralyz

Kiemelt

2014. januári bejegyzés

Születtem, elvegyültem és kiváltam.

Születtem a Sárkány évében, negyedik gyereknek, s a második emeletre vittek haza, kétszobásba. Már akkor is arra járt a nyolcas busz. Mindez az S-kanyarnál történt. Ma, újra, megint abban a kerületben lakom. Két utónevem lett, szüleim kompromisszuma, a bátyáimnak egy-egy jutott.

A családom még őrizte a kissé idegenkedő, ám jellegzetes Kádár-kori békét. Hősies anyám vasárnaponként, mert ez még a szabad szombatok ideje volt, halkan csomagolt össze minket, hogy havat, napot utáló, délben kelő apámnak nyugalma legyen. Úgy buszoztunk föl a Normafára. Két és fél éves koromtól síeltem. Én voltam a mostani Normafa-rendezés előképe és provokatőre, 1981-ben, ahogy caplattam fel a rugós kötésemmel oldalazva a hegyoldalban.

Egyéves koromban dzsungelszerű telket vettek följebb a hegyen a szüleim. OTP-kölcsön és harmincéves építkezés kezdődött. Így lettem budai úrilány. Sosem voltam az. Bővebben…

hiroshima, don-kanyar, világégés

Pénteken hozzánk Orsi jön, az az én lazulós napom.

No de látom ám, hogy péntek délután van a nagy szülői takarítás Lőrinc iskolájában. Mondom, közösségi lény leszek, sütök sütit délben, megyek tornatermet takarítani délután, este filmklub.

Olyan fiam van nekem, hogy amikor ezt meghallotta, csatlakozni akart, meg a filmklubba is. Hát jöjjön!

Én büszke vagyok rá, de Bővebben…

vendégposztok hete 5.

Ani, aki még nem kommentelt, de ha fog, ezen a néven fog, a híres, áhítattal emlegetett skandináv egyenlőségről tudósít.

én ilyennek képzeltem a rendet

Jannéval Malawiban találkoztam, azelőtt soha finnel és utána meg hét évig, amikor megismertem a férjem, szintén nem. Nem tudtam a skandináv emberről semmit, és nem is vonzott, hogy tudjak.

Szomszédok voltunk egy pici falu szélén, ő már egy ideje ott élt, mikor lengyel baratnőmmel megérkeztünk. Az, hogy skandináv is van a projektben, már megismerkedésünk előtt és messziről látszott, az épülő üvegházról (fóliasátor) és, hogy a helyi fiúk csinos, a környezettől erősen elütő mezekben követtek egy magas, szőke edzőt. Akkor gondoltam először, hogy skandinávnak lenni életforma. Bővebben…

hívatlanul

Ezt nem az aktuálisba, hanem önállóan teszem fel inkább. Ez hangzott el szombaton.

Így kell ügyet képviselni, idézni, beszédet szerkeszteni, előadni, világnézni, gondolkodni. Csodálom Lázár Júliát.

…fel kellene ismernünk végre, hogy mi vagyunk az éhező gyerek, a megbüntetett hajléktalan, a kilakoltatott rokkant, a prostitúcióra kényszerített cigánylány, az idős rabbi, akit tudatlan emberek meg akarnak alázni az utcán. Puszta véletlen, hogy hova dobott minket a sors. Mi vagyunk a nem csak Európára, de a világegyetemre kitekinteni akaró tudósok. Az arányokat felmutatni vágyó, tükröt tartó művészek is. Mi vagyunk a diákok, szülők és tanárok. Minket bántanak, ha sértenek a jogainkban és csak mi védhetjük meg magunkat. Ha az oktatásban nem jelenik meg a szolidaritás, a kultúra és a tudomány minden szelete, az empátia, ha erre nincs pénz és akarat, nekünk kell a mindenkori kormánynak értésére adni, hogy nem erre hatalmaztuk fel, hogy az állam szolgál minket, és nem mi az államot.

(Tanultátok-e a számokat?

Egy üde gyerekhang: Igen!)

És Kocsis Máté intelmei. A videót nézve komoly randalírozást előztek meg a szavai. Csoda, hogy Budapest megmaradt. A szervezők úgy szedették le a pártjelvényeket (egyébként a DK-sokét).

Erőszakmentességre kérte a Fidesz a pedagógusok világnapja alkalmából a fővárosban szombat délután tüntetőket. Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója napközben tartott sajtótájékoztatóján szólt arról is, hogy a pedagógusok érdekeire hivatkozó szervezők elfelejtették megkérdezni azt a 180 ezer pedagógust, akik a napokban vehették kézhez több tízezer forinttal megemelt fizetésüket.

Kocsis Máté szerint a “Bajnai-gárda ismét a pedagógusok ellen akarja hangolni a társadalmat” és azt erősíti meg, hogy a “bukott baloldal már csak az erőszakos utcai akciókban hisz”. A “hergelésen és az uszításon” kívül nincs más értelme a mai megmozdulásoknak — fűzte hozzá.

Hvg

majd az életben is

Kiszabadultunk az iskolába járás drilljéből jó húsz éve. A csengőszótól csengőszóig feszülésből, a túlélés stratégiáiból, a hazugságokból, késésekből, szamárfülekből, az örök bűntudatból, teljesíthetetlen és elmismásolt olvasónaplókból, soha el sem olvasott tételekből, töredelmes határidő-hosszabbításért való rimánkodásból, a vizsgadrukkból, tornatanári önkényből, pad alatti levelezésekből, rosszalló pillantásokból, megszégyenülésből és a csodálkozásból, hogy ami tegnap még oly fontos volt, mára mennyire mindegy. We don’t need no education, we don’t need no thought control. Nincs júniusi megkönnyebbült tankönyvégetés sem. Vége van. Bővebben…

ne árulkodj!

Most zaklatott a blog, nem kerül ki naponta fél hatkor a bejegyzés: nagyon dolgozom máson, a reszelő csúnya sebet ejtett a blogírásban kardinális jobb mutatóujjamon, illetve Babadávid lázas.

Azért ma röviden: az árulkodás tabuja. Örülök, hogy ez a téma felmerült a tegnapi Civilek éjszakáján, ahol Molnár Gabriellával beszélgethettem, köszönöm neki és a szervezőknek!

Milyen erős bennünk A Pál utcai fiúk ethosza. Nemecsek, a kis halott a hős. Bővebben…

ó, ha én még egyszer

2013. júniusi bejegyzés

G-nek

Úton vagyok, leszek, nem lesz olyan leülsz a metrón-megnyitod-ott van a bejegyzések ritmusa, mint szokásosan. Mosogatni megyek írás helyett — egzotikus élmény –, belealszom a vázlataimba, tele van a fejem mindenfélével. Sok a zűr ezzel az úttal, nem megy most minden olyan simán, ahogy a nyolc kilométert futom.

Szeretem ezt a létezést, ami most van. Bővebben…