szív, passzív, agresszív

Jaj, ma rohangálós nap lesz, de még nyugalom van, és ennek nekifutok még egyszer, mert nagyszerű egy bejegyzés volt, és el is menti a böngésző, ki van ez találva, kérem, 2014-et írunk, de ezt most valahogy nem, ellenben újraindította magát a rohadék, vírusirtóm friss, remek soraim elvesztek.

Szóval van az az ember, aki úgy beszél örökké, mintha önismereti csoportból, pszichoszemináriumról, erőszakmenteskommunikáció-tanfolyamról jött volna, és nem vette észre, mármint hogy eljött. Ez nagyfokú tudatosságban és sajátos terminológiában nyilvánul meg. Az ilyen emberek Tisztelik Mások Határait, nagyon helyesen, nem számítanak automatikusan arra, hogy én is pont úgy, megkérdezik, hogy nekem milyen volna, ha…, kifejezik, hogy nekik milyen, mérlegelnek, nemet mondanak, komolyak a mondataik, sokat bíznak a szavakra, szóval ez nyelvi jelenség is, amit én, ugye, önkéntelenül és folyton és élesen figyelek. Bővebben…

ha elengedem a gyeplőt

Hogyan lettem control freak?

gyongyi77 vendégposztja. Nagyon fontos írás.

*

Nehéz azzal szembenézni, hogy mindent irányítani akarok magam körül, hogy nem engedem ki soha a kezemből a gyeplőt. Mi lenne, ha időnként a lovak közé dobnám, én meg csak úgy kocsizgatnék, nézegetném a tájat, élvezném a szekér zöttyenéseit? Megmondom: meghalnék. Nyilván nem, de az érzés ott motoszkál: nem lehet, nem szabad, mert akkor nekem nagyon rossz lesz. Kiszolgáltatott leszek, bárki letaszíthat a bakról, a lovak elvihetnek valami távoli, idegen és barátságtalan tájra. Akár le is eshetek, össze is zúzhatom magam. Nem, azt nem lehet, mert akkor meghalok. Bővebben…

miért nem keresel valakit

Miért nem keresel magadnak valakit, aki… (paraméterek)?

Hű, ezt mennyit mondták nekem, középkorú, bölcs és/vagy kajánul kíváncsi nők. Valaha és újabban megint. Nem értették. Hogy én csak úgy vagyok, várok, sőt, nem is várok, hát miért nem, miért nem…?

Basszátok. Nem keresek.

Lesz, vagy nem lesz. Mindkét állapotnak van méltósága — mindkét állapotnak csak így van méltósága. Bővebben…

jó, ha jó, de nem jó

Már megint megkaptam, hogy dühös vagyok. Hogy kamaszos daccal, kvázi passzióból nekimegyek én itt istennek, kis i-vel!, embernek, intézménynek: család, házasság, szaporodás, vallás, kötöttségek, kertváros. Eleve, alapjában. Irigykedem biztosan.

Nekem nincs bajom ab ovo az intézményekkel. Azzal van bajom, ami burjánzik a tövükön, és amiről leginkább hallgatunk. Bővebben…

semmi fejcsóválás

A borzalmas hír, a döbbenetes, a kihittevolna. Taglalják, hát hogy lehet? Ki érti ezt? Olyan szépen éltek. Családja volt, pici gyereke. Már nem tudják, mit csináljanak jódolgukban. Kocsi, nyaraló, minden. Mindig köszönt. Presbiter volt a gyülekezetben. Csak mosolyogni láttam. Bővebben…

író ír

Maggie vendégposztja.

*

Író vagyok. Hosszú ideig tartott, míg megengedtem magamnak kimondani, hogy az állandó intenzív kapcsolatom a szövegekkel, az nem holmi kis hobbi, haszontalan semmittevés, hanem a megkerülhetetlen íróságom. Szavak folynak az ereimben vér helyett, és a mondataimban a valóság engedelmesen a kezem alá simul. Tudom, hogy van hozzá tehetségem. Képmutatás lenne az álszerénység.

Bővebben…

ahogy mennek

— az ezredik bejegyzés —

Kellő komolysággal vasárnap tízkor kinyomoztam a szavazókörömet (háromszög alakú), mert én itt még nem laktam választás idején. Aztán elbicikliztünk a naggyal a cébéába — neki rendíthetetlenül defektes –, hogy a kicsinyek joghurtot, miegymást ehessenek délután, ja igen, kutyástul, és onnan le a völgybe. Ez hangulatos volt, mi több, csodaszép. Valami indokolatlan nagy várakozás és ünnepélyességérzés volt bennem. Mindig meghatódom, sírok a himnuszon is. Öltözékem mindazonáltal sportos, de nem méltatlan. Bővebben…

metablog 5.: a hatások

2014 áprilisában írtam

A metablog sorozat utolsó részében összefoglalom, milyen hatással van a blog az életemre, mennyiben vagyok más, mint a b. e. korszakban.

A sorozat korábbi részei:

metablog 1.: a kezdetek Bővebben…

tanuljunk magyarul! 22. — a kőruton van a pósta

Azért az megszokhatatlan, ahogy a gondosan artikuláló, művelt emberfő találkozik ezzel a pesties korházzal, kőruttal, póstával. És: csatt, köppeny, bakkancs. És guggol, vagy gugol? Mamut? Szunyog. Dícsér. Huszas? Hüttő, üdittő, rolla (róla) — ez már nem Pest, inkább délkelet.

Miért mondják így? Hát nem úgy kell mondani. Hát ez látszik az írásképen is. A sok suttyó aszfaltlakó! Bővebben…

csak az öröm

Minden intézménnyé merevedik. Szárnyaló szerelem: nemsoká polgárjogi szerződés, közös lakcím, átvesszük egymás tértivevényét, ki kell vinni a kukát, jogosultság, szemrehányás, és — igen — a házasfelek a törvény szerint is hűséggel tartoznak egymásnak. Gyerekek, felügyeleti jog és a tartás, gondozás kötelessége. Szülők. Kollégák. Barátok. Láthatatlan szálak, gabalyodás, függés, morál. (Észrevettétek, hogy az érzelmes számok többsége kisajátításról és egymás gyötréséről szól?) A családi fotón szép. Belebukunk folyton. Bővebben…

ki kell bírni

Micsoda öngyilkos elszánás volt bennem annak idején, hogy akárhogy is, én ezt az embert, kapcsolatot, létezést választottam, vállaltam, és én végigcsinálom (—> irreális elvárás, mártírsors). Én nem vagyok önző, én aztán nem a könnyebbik utat választom, én állom a szavam. Én nem vagyok olyan, mint mások, akik nyakra-főre válnak, felborítják az életet. Én ezt az embert szeretem, igenis, akkor is. Kibírom. Bővebben…

zaj

Annyira igyekszem délután vagy este megírni a másnapit, és a munkába zötykölődők, hajnali szoptatók, madárdalra ébredők kedvéért fél hatra időzíteni. Azonban tegnap hosszú, több helyszínű mozgalmasság volt, sajognak az izmok, de még este megérkezett az illuzórikus konyhánk is darabokban, aztán nekiálltunk Mauval egy üveg Tündérnek, és szólt a dzsessz, és akkor volt egy pont a fogmosások és a retrójancsiésjuliska diavetítése után, amikor feladtam azt a napot. (Az arctisztítás, három lépésben, nem maradhat el azonban.)

S most újra mocorog a hajnalban a fenyegető délelőtt. Újabb arisztokratikus fintorgásom témája, hogy legyen már csönd. Nagy némaság. Tél és csend és hó és halál akár, de ez ne legyen. Bővebben…

urbánus

Rendszeresen és szándékosan idegesítem olvasóimat, lássuk csak: autó, kötés-horgolás, mosogatógép, turkáló, akciólesés, mobiltelefon, ex-Európa. Hogy nem, nem, nem, nem. Én nem. El is mesélem szempontjaimat.

Nem azért, hogy hozzám viszonyítsatok. Én nem vagyok életmódmodell, én gondolatokról írok. És ezek olyan jelenségek, hogy igazán elfér melléjük egy másik szempont. Bővebben…

tükrükben

Hiába fürdeted önmagadban

Attila

Van a rengeteg között egy tipikus visszajelzés: aki haragszik rám, de szenvedélyesen érdekli a blog. És megírja. Megfedd. Elemez. Jót kíván. Bővebben…

kéreg

ez is neked

Nekem egy csomó kommunikációs problémám volt az emberekkel egész életemben, és emiatt rengeteget szenvedtem. Fel sem ismertem, mi a gond, csak azt, hogy nem értjük egymást.

A gond az, hogy nem mondták, a hátam mögött mondták, letagadták, elkenték, átfogalmazták, nem gyanakodtam. Én meg mondtam. Mintha az életem múlna rajta. Szemléletesen, néha élesen. Magyaráztam, szenvedéllyel és kétségbeesve. Én voltam a hökkenet mindig. A konfliktusos, az arrogáns, a megosztó, jó esetben az őszinte. Nekik könnyű volt, védték őket a szavaik. Bővebben…

idén is hüpatia!

Pályázati felhívás újságíróknak és civil blogszerzőknek

A Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség (Női Érdek), az Európai Női Lobbi (EWL) magyar tagja idén másodszor hirdeti meg a HÜPATIA média díjat, a nők és férfiak társadalmi egyenlőségéért a magyar sajtóban. Bővebben…

“pezsgő optimizmus”

hát akkor Szél Bernadettnek, szeretettel

A fiam mesél nekem. Figyel, és szuverénül, sajátosan érzi a világot, aztán ezt remekül és élvezettel reprodukálja, hogy megfáradt édesanyját szórakoztassa. Várja a hatást. Nem bohóckodik. Szemérmes a mosolya, ahogy kiejti az évtized poénját a száján.

Ülök a Villa Bagatelle-ben, pénzt utalok, jelszót adok, e-mailt írok, zsong a fejem, jól vagyok. Felhívtam — együtt megyünk a kicsikért az oviba –, beállít, zöld a dzsekije, böhöm a táskája. Rajtam is az ő egyik — kinőtt — cipője van. Az arcába illeszt egy klubszendvicset, a coleslaw (Cole’S Law, benne van Murphy törvénykönyvében, tudtátok?) nekem jut persze, és elmesélni nekem, hogy az apjával látta a Hamletet az Örkényben, és az milyen volt. Az egyik sírásó nő, és Gálffi nemcsak atyjának szelleme, hanem sírásó és első színész is. Ez valami olyan… életmódmagazin, nyugis, boldogságos, ráérős, jó kaja, nyugalom, és az én fiam, jó sztorik, és ketten! Nagyon ritka ez.

Bővebben…

az említésre sem méltó minimum

Ez is érvelési hiba, amúgy. Önigazolás és a józanság hiánya egyszerre: azt hiszik, hogy jó, jó, valahol máshol mások agresszívek (mert nekem “konfliktusom van velük”), de ők nem olyanok. Ők jók. Ők nem agresszívek, nyugodtan utaznak a fogason. Ezt megírják nekem, az egyértelmű ortográfiailag challenged típushoz képest kettővel jobb helyesírással, és várják a választ. Meg kellene hatódnom, és mélyen elszégyellnem magam, hogy azt feltételeztem volna látatlanban, hogy mindenki üt, és ők is. Ők nem!

Szeretném, ha elkeserednétek: az, hogy nem balhéztok a fogason, nem üttök meg senkit, van jegyetek, sőt, mert nem csak rólatok van most szó, az, hogy rendesen dolgoztok, “segítetek” a feleségeteknek otthon, nem valami ámulatra méltó teljesítmény, hanem az említésre sem méltó minimum.

Bővebben…