Jaj, itt vagyok. Elsodort az életem a blog mellől.
Jakab extrém sírós mostanában, nem játszanak el már olyan jól egyáltalán, taknyosak, nem viselik jól, hogy írok. Nyomom itt a blogon az életmódmagazinná stilizált hétköznapjainkat, de eléggé gyászos a helyzet.* Gyűlnek az érthetetlen tárgyak, fél pár zoknik, sőt, minden fél zokniból kettő is van, mert özvegyük ugyanabban a fiókban zokog, de a családegyesítésig nem jutok el mentálisan. Bővebben…
Arról ábrándoztunk, hogy családanyák leszünk. De legalábbis arról, hogy milyen jó lesz, ha feleségül vesznek. Nagy szerelemről, ami nem akart jönni, de ha nem jött, legalább esküvő legyen, és esküvőről, amiből meg inkább együttélés lett, de legalább rendes a Peti.
Itt megjegyzem, tartósabban elmerengve blogkolléga bejegyzésén, hogy semmi nem ennyire önzően önmagáért való, mint a ma a kicsit is jobb módúak körében szokásos esküvő. Bővebben…
2012 őszén írtam, élt még János
anyósom meghalt közben
Igen, tudom. Bő két évtizedig minden keservemre megkaptam végső tromfként a legkedvesebb barátaimtól és hírneves szakemberektől is, hogy az ötvenhat, hatvannyolc, avagy hetvennégy éves anyám már nem fog megváltozni.
Álompihenést terveztünk szeptemberre, ha már nyáron nem jutott nyaralás. A Fertő-tóhoz, tandembiciklivel és vonattal, négy nap, három szálláshely a nyugati parton.
Ismerős a táj. És voltunk már tandemmel is. A tandembicikli a mi esküvői járművünk.
fel van virá-goooz-va
Épp két éve itt volt az esküvőnk, Fertőrákoson. A galamberegetős kép a fejlécben ennek az épületnek az erkélyét ábrázolja. Bővebben…
Csakis szabad akaratból. Bármit. Mosogatni, futni, zongorázni, letenni a sértettséget. Csak azért lettem ilyen, mert nem akartad, hogy az legyek. Mert ki tudtad várni, hogy olyan legyek, amilyen lenni tudok, szeretnék, és én lettem, alakultam, mert te nem nyomasztottál. Mert volt idő. Nem haragudtál, nem erőlködtél, nem zsaroltál. Nekibuzdultam, jobb volt, aztán visszaült a vállamra ugyanaz a csúf madár. Vártál, engedtél. És most örülhetsz. Jobban szeretlek, mint valaha. Már magamat is.
Köszönöm.
G. B-nak
Van nekem egy jobbik olvasatom. Azok látnak ilyennek, akik szeretnek. És, nem tévesztve szem elől a fejlődés lehetőségét, az énképem is jobbára ezzel azonos. Sőt: fejlődni akkor vagyok képes és hajlandó, ha nem veszi el az energiát az öngyűlölet. Ha egyáltalán reális a cél, és nem gondolom, hogy az egész lényemet, úgy, ahogy van, jobb lenne inkább kidobni a szemétbe.
Ez a javított változat vidám és energikus. Bővebben…
Tavaly augusztusban olvastam ezt a cikket.
Nagyon kevés tárgy-vágyam van. Ez még csak nem is volt. Lett, azonnal, és ilyenkor nincs kecmec.
Felkerestem a cikkben említett székesfehérvári férfiút, nevezzük nevén: Drávay Gábor, írtam neki, felhívott. Nem sokkal később levonatozott a család, megbeszéltük, milyen legyen, és ilyen lett. Kölcsönös volt a bizalom: én tudtam, hogy ő olyat csinál, amilyet megbeszélünk, ő tudta, hogy ki fogom fizetni, és október végén elhoztam. Azért az nagy pillanat volt. Bővebben…
Arra szeretnélek kérni a nők lázadásának napján, amire nem megyek, mert rendet rakunk és tanulunk közös fiunkkal,
hogy ha te fele-fele beosztást szeretnél a közös fiunkkal, mit szeretnél: ha ezt erőszakoltad évekig, fenyegetéssel, nyomásgyakorlással, ordítozással, akkor oldd meg. Bővebben…
Ez a bejegyzés az életvitellé vált személyautózásról íródott, és eléggé kritikus. Ha érzékeny téma, inkább olvass mást! Nem állítom, hogy az autósok szörnyűek, hogy az autózás szörnyű, de ennyit és így autózni kényelemből, ráfüggeni igenis szörnyű, akkor is, ha szeretem autós barátaimat, néha elvisznek és stoppolok is. A bejegyzés lényege: milyen elv áll amögött, hogy én úgy döntöttem, nem lesz autónk, nem tanulok meg vezetni sem, három gyerek és busztól távoli lakhelyünk ellenére sem.
(2012-ben vagyunk.)
Elkezdődött az új tanév, és emiatt, meg hogy a fiamat megtanítsam biztonságosan biciklizni, naponta leszáguldok vele a városba, a szép Bel-Budába bele.
Egyszerűen döbbenet, ami reggel a városban van. Bővebben…
Hogy még mindig nem veszített el az iskolában semmit,
hogy ma mégsem esik (még), pedig mondta a rádió,
hogy a bagettnek csak az alja égett oda, mert elragadott egy bejegyzés, Bővebben…
TIZENkét éve még így
2012. szeptember, nosztalgia
Ó, azok a fényes nyári napok! Hát tizene nyolcig is aludtunk, ha nem fél kilencig, és arra ébredtem, hogy Bővebben…
Fázinnak
és ha olvas, Bródy Sándornak
A fiam új iskolába ment. Valahogy azt hittük (valaki mondott valamit), hogy férfi lesz az osztályfőnök.
És egy kicsit elszontyolodva néztem a fiam ellenőrzőjében a macskakapart névsort: csupa nő, csak a testnevelő férfi. Bővebben…
annak, aki támad
Bizony. Csak néhány fontos dolog van, de abban igen. Ma már igen. Bővebben…
Most ez ilyen iszonyatosan sznob gesztus, sznob és nárcisztikus, hogy Bővebben…
, persze, mert a gyerekek újabban átalusszák az éjszakát, arra ébredtem jó regvel (ez koránt jelent az archaizmusban, de én jó sokat aludtam), hogy nevetek. Bővebben…
De nagyon.
Hadd örüljenek: a zseniális Sven Nordquist legszebb könyve, az egész egyetlen kép oldalakká hasogatva, játék, filozófia, világmindenség
(egyáltalán, ezek a matektanárból lett zsenik: én négyet tudok. Ti?),
midőn az est, e lágyan takaró
meg a Benetton nem bír magával augusztusban, hát én bírjak?: tavasszal kinézett lepkés cipő, igaz, két számmal nagyobb, 30 százalékos áron,
és még egy DUPLO “tűzautó”, ez is a lyánynak, komoly lángcsóvával. Eleinte szekerce is volt, gondolom, majd meglesz a mosóporos dobozban november körül.
még nyílnak a völgyben, de látod amottan
Sőt, ez most bevásárlókosár. Ritkán jutok le a városba. Tegnap sikerült, mámorító volt.
Nagyon szeretek vásárolni — ha én dönthetek. Összeszorított foggal nem veszek heteken át semmi luxuscikket, aztán hadd szóljon. Ne anyám vegye. Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 