elnőiesedett szakma

Fázinnak

és ha olvas, Bródy Sándornak

A fiam új iskolába ment. Valahogy azt hittük (valaki mondott valamit), hogy férfi lesz az osztályfőnök.

És egy kicsit elszontyolodva néztem a fiam ellenőrzőjében a macskakapart névsort: csupa nő, csak a testnevelő férfi. Én! A tanárnő! A feminista!

És elgondolkodtam, miért az a reflexem nekem is, hogy a férfitanár az valahogy dicsőbb, komolyabb.

Miért nőiesedett el a pedagógusszakma?

Nos, az összes közkeletű okot gyorsan elintézem egy bekezdésben: alacsony a tanári fizetés, ennek eredménye a kontraszelekció, ezért devalválódott a szakma, a pedagógusbér csak zsebpénznek elég, családot nem lehet eltartani belőle, viszont gyereknevelés mellett könnyebb, mert kettőkor vége (hajaj, majd mesélek) (hogyan hánytattam a miniszterelnök merevrészeg fiát a sítáborban éjjel), van nyári szünet, amúgy is inkább a jó tanuló, engedelmes lányok mennek tanárképzőre és érik be ezzel a pályával mint jövőképpel…

Tudjuk, tudjuk.

Én még arra gondoltam, mert ilyen nyughatatlan vagyok, hogy: mi az a speciális karakter és feladattípus ebben a szakmában, amit inkább a nőktől akar és meg is kap a társadalom?

Az oktatás a jövő kulcsa, azaz nagyon fontos, hogy tekintélytisztelő, konfliktuskerülő, kompromisszumkész, engedelmes, konzervatív robotok neveljék az ifjúságot, amely, ne tagadjuk, csak szólamokban, tornatermekben tartott kosztümös osztályfőnöki órákon, nemzeti évnyitókon fontos nekünk. Így termelődik újra a tekintélytisztelet, a konfliktuskerülés, kompromisszumkészség, engedelmesség, konzervativizmus és a robotika, a békés társadalmi rend alapja. Nem, nem a munka az, nem, nem a szorgalom és a legkevésbé a tehetség és innováció. Mindaz, ami az iskolában megy a végtelenített lemezeken: a tudás, a műveltség, a kultúra, a múlt és nemzeti jelképeink, a becsület, a szorgalom, a tehetség természetesen a való életben senkinek sem fontos, mert ott a kapcsolat a fontos, jókor jó helyen lenni, az összeköttetés, a szúülők befolyása, a jó sváda, a nagy farok, a bűvölő pillantás, az élelmesség és a pénz, és lehetsz bőven félanalfabéta is, fel se fog tűnni a többi félanalfabétának.

Ezt az álságos szerepet készséggel eljátsszák a jó kislányokból, jó tanulókból lett rendes nők: a tanárnők. A tanárnők tömege ugyanannak a jelképe, mint a gyereket főfoglalkozásban nevelő anyák: hogy sem a kisgyerekek, sem a nevelés, ama hivatalos, sem a tudás nem igazán fontos, el lehet intézni kicsit bárgyú, nagyon humortalan, rossz frizurájú, frusztrált nőkkel is, és nem dől össze a világ. És igenis az iskolának tanulunk, nem az életnek, és valójában kiröhögjük azokat, akik komolyan veszik a maszlagot és az ünnepélyeket, sőt, feltették rá az életüket.

A tanárnő megadja az ötöst mégis, ha manipulálják, annak is, akinek hármast sem kéne. A tanárnő “nem fogja lerontani” Roland bizonyítványát, és hajlandó iktatni és ötösökre váltani a pluszokat a harmincfős osztályban. A tanárnőhöz bemegy a bankár apuka, forgatja a gyűrűjét egy kicsit, a szemébe néz, és azt mondja: hogyan juthatnánk egyezségre abban, hogy ez a két csúnya hármas eltűnjön a jogi pályára (nem ám egyetemre!) készülő Orsi ellenőrzőjéből? (És én nem mondtam egy ötjegyű számot, hanem elküldtem a picsába.) Ezt egy férfival, legalábbis férfiak tömegével nem lehetne megcsinálni. A tanárnőt le lehet kurvázni, hisztérikusnak lehet tartani, ha mindebbe nem törik bele; lehet a seggét nézni, amíg a táblára ír, lehet a nimfomániájáról avagy a frigidségéről értekezni, és lehet tökéletesen figyelmen kívül hagyni, amit mond.

A tanárnő fog szó nélkül, sőt, figyelmesen végigülni ötórás osztályozóértekezlet-sorozatokat és végighallgatni megszeppenten a nercbundás múzeumigazgató asszonyt, aki beront öt perccel öt előtt, amikor a nemzet hajszolt napszámosnője enne egy falatot, csak egyet, de nem lehet, mert a nagyságos asszony el kívánja mondani, hogy itt nagy tévedés van ezekkel a négyesekkel, mert a fia nagyon okos, csak hát lusta, és a tanárnő még gondolni sem meri, hogy se nem okos, se nem lusta, hanem aljas és pofátlan.

A tanárnő fog bólintani, akármilyen agyament új szabályt alkot az igazgató, és ő fogja végrehajtani és betartatni is e szabályokat. Az ő dekoltázsa lesz a téma a kollégák között. Ő fog folyosón járőrözni, teljesen ép szendvicset prédikáció kíséretében kukából kitúrni, csöpögő csapot elzárni, büdös szivaccsal táblát törölni 2017-ben is. A Gerle tanár úr meg letörölteti szépen a gyűlölt stréberrel. A tanárnő feleltet ezzel szemben türelmesen dadogót, ő biztat zsenge, pattanásos poétákat, hogy nagyon ügyes mind a hatvankét elégia, akiknek ettől küldetéstudatuk lesz, hiába, a géniusz!, de annyit nem mondanak, hogy köszönöm. A tanárnő fog harminckilencszer öt oldal se füle, se farka, olvashatatlan ún. verselemzést spirálfüzetből kitépett kockás papíron kibogarászni. A tanárnő strébereket fog dédelgetni és szerepeltetni, a tanárnő bedől az osztályozó értekezlet előtt a hízelkedésnek. Ő fogja negyvenedszer is elolvasni ugyanazt a regényt, ő fogja élete egyik legjobban sikerült óráján a becsengetés után kirúgási céllal rajta ütő, és most eleredt a könnyem, igazgató előtt, András, hogy tehetted ezt velem, és megrendelésre! nagy lelkesülten, ám a könyvtárgy nélkül, mert az otthon maradt, olyan zűrösen boldogságos volt az éjszaka, is kifejteni, hogy bizony Ivan Iljics nem is abba a sérülésbe halt ám bele, hanem az élethazugságba! Ő fog triviális dolgokat átszellemülten bizonygatni a pad alatt egyre csak facebookozóknak, ő fog életrajzot és évszámokat diktálni, ő fog két, az igényesebbje talán három kockát egymásra helyezni a csendélethez. Ő fogja elhinni és lelkesen hirdetni az összes nyelvművelő babonaságot, és a kötelezőkön kívül soha semmit nem olvasni. Ő fog szabad idejében versenyfelkészíteni és a neki vissza se köszönő szépreményű nagyon szemüvegeseket négyre a fél városon át, külön e célra saját pénzből vett buszjeggyel a tanteremig kísérni, és róla fogják gondolni, hogy neki ez jó.

A tanárnő fog zokszó nélkül adminisztrálni, de olyasmit, ami betanított emberszabásúnak is derogálna. A tanárnőnél lesz sebtapasz és sítáborban arclemosó tej, mert Annácska poénból kikúrta az ablakon. Egy férfinál bizony nem lenne. A tanárnő fog anyáskodni, az önállótlan és kéynelmeskedő gyerekek körül félcselédként ugrálni: ezt bízták rá a szülők. Ő fog ezért osztálykiránduláson hányást törölni, és a szülő előtt, és ó, nem a gyerek, hanem a maga védelmében sűrűn hallgatni arról, hogy nem voltak eszközei, hogy megbirkózzék az ifjúság teherbe eshetnékjével és füvezhetnékjével. Ő fogja a vizsgán nem különösebben firtatni, hogy végül is mi volt Ady keresztneve, és ő fog bólogatni, hogy Babits Fortissimója bizony nagyon szép óda Bartók Bélához, végül is utaltál rá. A tanár úr bezzeg rákérdezne.

És persze egyedül őneki fog fájni a szíve, ha ütött a búcsú órája, és a nyolc évig óvó figyelemmel kísért ifjú hölgyek és urak kilépnek a nagybetűs Életbe, ő fog megható idézeteket találni a netes idézetgyűjteményben, ő fog ballagási meghívó aljára virágfüzért rajzolni és képzavarokban bővelkedő beszédet mondani. És ő fogja ezt az egész harminc évnyi szerencsétlenkedést gyönyörű hivatásnak tartani. Valamint őneki nem fognak köszönni úgy hetvenöt százalékban már néhány hónappal az érettségi után sem.

És ő lesz depressziós és közutálat tárgya, végül pedig pályaelhagyó, ha mindezt, az erőviszonyokat, a tekintélyelvet, meg még a megfélemlítésen alapuló órai fegyelmet, a gyengéket lehagyó kíméletlenséget, a közmorált, a gonosz intrikát, a lelkifröccsöket, a menzai lebbencsleveseket, a kitépett lapokat, a döbbenetes maradiságot, a megalkuvó, mosolygó cselédszerepet nem és nem fogadja el, és ha botrány lesz abból, hogy tiltakozásképpen az állapothatározós példamondataiban a vibrátor szó is szerepel majd. De a szerenádozóktól vibrátort kapni is ő fog, és ő fogja érteni, hogy mégis, és szeretetből, és csakis, és ő lesz téma húsz év után is.

21 thoughts on “elnőiesedett szakma

  1. pedagógus gyerekeként mondom – és akkor még itt az érzés, hogy anyuból nekem mindig kevesebb jutott, mert anyunak még harminc, meg harminc, meg harminc gyereke volt rajtam kívül – hogy azért én mindig nagyon büszke voltam rá.

    Kedvelés

  2. Jajistenem, mennyi ilyen tanárnőm volt… a legemlékezetesebb az az epizód, amikor (már emlegettem itt más optikából) a tanítónő egyik nap kihirdette a negyedikeseknek, hogy kik azok, akik kiváló teljesítményük miatt abban az elismerésben részesülnek hogy… (itt egy csomó jó jutalom, pl. érdekes könyv, moziban a Végtelen történet, kisdobos előavatás évzárón), majd pár nap múlva szintén nyilvánosan kihirdette, hogy én mégsem leszek előavatott, mert osztálytársam (egyébként az addig sorolt szempontok szerint érdemtelen) öccse lesz az (anyukájuk időközben az egyenlősítés jegyében odahatott). Azt azért elintézte, hogy a moziba én is elmehessek. Az én szüleim persze nem akadtak fenn ezen, (nem voltak ráfüggve a kisdobosságra és egyéb korabeli vívmányokra), tanítónő nyilván ezzel is számolt, amikor engem cserélt le a listán, meg a jattal és a smúzzal, amit az én családom nem tolt oda sosem.

    Kedvelés

  3. én is tanárgyerek vagyok, otthon mindig ez volt a téma anyuék között. nehéz az igazi tanárnak, akit tényleg a tanítás érdekel, és nem a smúzolás, az biztos… apám otthagyta a tanítást, pedig szerette csinálni, külön programokat szervezett állandóan, csak 3 gyereket el kellett valahogy tartania. anyu maradt, szervezte a külön programokat a gyerekeknek, a többi tanár meg irigykedett… nemhogy ők is szerveztek volna.
    egy ideig tényleg igaz volt, hogy hamar végzett, aztán kitalálták, hogy 4-ig bent kell maradnia akkor is, ha nincs mit csinálni, vagy otthon is meg tudná később, este, a csendben. ettől kivolt teljesen.
    az, hogy én is, vagy bármelyik tesóm tanár legyen, fel sem merült bennük.

    Kedvelés

  4. Nekem magyartanárnő-komplexusom van.

    Egyébként meg olyan főiskolára jártam, ami tanárképző is (én nagyon hangzatos, de nem tanár szakon végeztem). Szeretném azt hinni, hogy a csírája sem maradt annak a viselkedésnek, világképnek, mentalitásnak, miegymásnak gyakorló tanár korukra azoknak az embereknek, akiket én ott ismertem. Vagy reménykedem benne, hogy azok az emberek nem lettek tanárok, az nem lehet, hogy azok fogják tanítani majd az én kisfiamat. Ja, hogy én is kikupálódtam, biztos ők is? Nem tudom elhinni. Nekem kell egy tanárban az, hogy fel tudjak rá nézni. És ez most főiskola lesz amit említek, de ott nekem volt olyan tanárnőm, aki “fontosember”. Miatta, a szavai, a nézése, a tartása, a hangja miatt jelentkeztem egy másik felsőoktatási intézménybe, ez a szakmám most.

    Kedvelés

  5. Tanár vagyok, anya vagyok. Szeretnék pályaelhagyó lenni, de annyi idős a lányom, hogy bizony MOST kell az a pár előny: nyári és egyéb szünet. Meg hogy a 7. óra után hazaslisszoljak, és fektetés után dolgozzak tovább. (persze ha se értekezlet, se bál, se szülői, vagy szakkör, esetleg egyéb spontán illikottlenni megmozdulás) Már csak attól tartok, hogy pont mire kiélvezném, nem kapunk majd nyári szünetben fizetést, és kilincselhetek majd nyári táboroztatásért, megszakadhatok ha más szakmát kell kitanulnom munka és család mellett, miközben mardos a lelkiismeret, mert a diákjaimat “megcsalom”. Közben nem a jó szívem, de az értékelésem múlik azon, hogy a diákjaim hanyast kapnak, mert nem ám az ő képességei, és elő- illetve éjszakai élete az oka a nemtudásnak, hanem az én nemmotiválásom! És akkor is adjuk már meg a jobbat! (Hányinger, hiteltelen, minekazegészakkor?)

    De anyukámék még nem voltak értelmiségiek, és azt látták, ami csillogott, most meg jól rácsodálkoznak, hogy bizonybizony a gyakorta nem 6 számjegyű nettóból öltözz fel rendesen a bálba, meg azért nézzen ki a fejed is valahogy, miközben őszinte a mosolyod este 11-ig legalább, mert itt lehetsz és van állásod! És tudjátok mit? Most még ennek is bőven örülök a 3 diplomámmal. Persze mind tanár szak. És minden tanév egy újabb csoda…hogy beindul, mert állandóan össze akarnak vonni, meg bezárni. Mindegy, majd ha reinkarnálódok, jobban csinálom. De hogy mondjam a gyerkeknek, hogy tanulni érdemes?? De tényleg, hogy? Nem vakok! Ők látnak minket minden nap, és bizony jobban öltöznek és élnek legtöbben mint mi. És azt mondja nekem: én kocsival járok suliba. Nekem meg így 30 felett kezd felsejleni, hogy TALÁN lesz autónk. Erre most mit mondjak.

    De kell a nyári szünet…még pár évig. És közben úgy kell dolgozni is, hogy a diákok szemébe tudjak nézni, mert nem csak salakot kapnak, hanem – ahogy írtad- önbizalmat, vállon veregetést, és szelleni kiinduló tőkét. Hogy ne köpjem le magam a tükörbe.

    Szeretek tanítani, és a gyerkeket is szeretem, a kollégáim is! Amit nem szeretünk, az a létbizonytalanság, meg hogy ennyi év tanulás után is csak az a biztos, hogy semmi sem biztos .

    Kedvelés

  6. Fontosak a pedagógusok! Anyósom az. Én itthon, most, azt látom, hogy anyósom este 8 után írja az ellenőrzőket kislámpánál, hogy nézzen ki valahogy és egységes legyen, meg a naplót, mert a suli már megy, de csak ma ért haza időben, hogy meg is tudja csinálni.
    Azt is látom, hogy, táboroztat, eddig évente kettőt, idén először egyet, mert fiatalabb sem lett, fáj itt-ott-amott.
    Azt is látom, hogy a türelme egyre kevesebb….. hogy egyre többet kivételez. Látom, hogyan használja ki józan paraszti ésszel azokat, akik smúzolnak és néha ki is neveti őket!!!!
    De látom, hogy ha helyettesíteni küldik angolra (tesi szakos…..), akkor is órát tart, ha nem is tud angolul, legfeljebb ismételnek a legjobb tanulókkal.

    Keveset keres.

    Szép a szakmája.

    Sosem lennék pedagógus!!!!!!

    Kedvelés

  7. Anyám az az igazi falusi lelkiismeretes tanítónő volt negyven évig, és bizony szerette csinálni és bizony volt szigor meg követelés, de volt drámapedagógia meg színjátszás, volt református pap elküldése a fenébe, hogy a lányát át kéne bukdácsoltatni, mert mégiscsak nehogymár, volt becsület meg elismerés, plecsni meg mosoly, éjszakákba nyúló dolgozatjavítás, (székre rakta a nagy párnákat az ágyam mellé, hogy ne zavarjon a fény alvás közben), volt családlátogatás, osztálycipelés borjúszületésre, és zsíroskenyér, meg sok kenyér, hogy jóllakjunk, de nevettünk sokat, a cigányok tisztelték, sőt, úgy általában Ő tanítónő volt, és ma sem szűnt meg az lenni, bár hetven elmúlt, a múlt héten kapcsolták nála ki a gázt, de a villanyt még nem, és azért hív fel hetente vagy ír egy emailt, hogy képzeld, kivel találkoztam, akit tanítottam ekkor meg akkor, és hogy örültünk egymásnak, és ez lett meg az lett belőle, tudod, akinek az anyját is tanítottam, és nem tud úgy végigmenni az utcán, hogy ne mosolyogjon rá egy volt diákja, és nem, nem tudja otthagyni azt a fránya iskolát, mert ma is kuratóriumi elnök (persze szívességi alapon, mert mindig mindent úgy csinál), pedig beteg és a hónap második felében margarinos kenyeret eszik, de szégyenli (Ő szégyenli, megőrülök tőle). Persze férje már 40 éve nincs, az egyszem gyereke is messze van, és én csak bámulom, hogy még képes ugyanazzal a naivitással élni, és örülni minden egyes “gyerekének”, akiből “látod, ember lett”.

    Kedvelés

  8. Hát igen! Én is tanárként végeztem, néha elkap a lelkesedés, hogy hú, ez milyen izgi, tanárnak lenni, megtanítani valamit. Mert ez tényleg tök jó érzés, mikor a gyerekek “visszamondják”, amit te tanítottál nekik.
    Aztán meg eszembe jut, hogy ez tényleg nem pénzes szakma, pedig sok a tennivaló, ha én a gyakorló tanítás során egyszem órára 3-4 órát készültem, míg összeraktam, hogy mit és hogyan mondjak el, hogy szép legyen az óra felépítése, ötletesek, változatosak a feladatok, stb… mennyi munka lenne napi 5-6 órányit összerakni. Persze, egy év után rutinná válna, azt mondják.
    Szeretem a gyerekeket is, de egyre kevesebb hozzájuk a türelmem. Néha a sajátomhoz is, pedig ő még kisbaba. Na meg a bürokrácia, az elvárások, hogy nem csinálhatom úgy, ahogy azt én szeretném, hogy nem kapok szabad Kezet. hogy, ahogy fentebb említették, szembe kell köpnöm magam, meg kell adnom az ötöst, mert különben elvernek Pistike szülei, mert Pistikének csak jogai vannak, kötesességei, ááá, dehogy!
    Nem egy piacképes szakma a tanári, pedig én nyelvszakos vagyok, mégsem kapkodtak utánam a munkaadók. De az iskolák sem. Szóval nem tudom, fogok-e valaha is a szakmámban dolgozni.
    A cikk fő témájához: valóban nagy szükség lenne férfitanárokra, manapság sokkal inkább, mint régebben. és nem feltétlen azért, mert ők “tekintélyesebbek”. Mert valóban, egy férfitanárral mindezeket, amiket a cikkíró felsorolt nem lehetne megcsinálni, ő “visszaütne” Pistike szüleinek, a sarkára állna, nem hagyná magát. Viszont őt meg jól lepedofiloznák, ha kicsit is kedvesebb lenne a gyerekekkel. vagy épp túl szigorú, durva lenne. Sok ilyet hallunk. Kis csitri kamaszgyereknek megtetszik a tanárbácsi, őgyeleg körülötte, esetleg még leveleket is írkál neki, szóval nem hagyja békén. Ha meg a tanárbácsi kicsit határozottabban küldi el a gyereket, azt rögtön megrágalmazza, bosszúból. Vagy csak simán nem tetszik nekik a tanárbácsi feje, máris bevádolják. És kinek hisznek majd? A diáklánynak. Egyébként is, mit keres a tanári karban egy férfi? biztos pedó. főleg, ha még tornatanár is, fujj, “fogdossa a gyerekeket”. 🙂
    Volt egy ismerősöm, 30 után jött rá, hogy ő pedig pedagógus akarna lenni. Szakmát változtatott és olyan 35 éves is volt már, mikor elkezdte a tanítóképzőt. Na, ott aztán kapott hideget-meleget. Pedig igazából örülhettek is volna neki, hogy végre egy tanítóbácsi, úgyis annyi az apátlan gyerek, kisfiú, nekik nagyon is kellene, kellett volna az “apai minta”, apai oldal, ha már otthon nem, legalább az iskolában. Jó, az is igaz, hogy egy ilyen “se kutyája-se macskája” volt a pasi (elvált, de gyermektelen), így persze mindenki kicsit fura szemmel nézett rá. Persze őt is megvádolták a 8-os kislányok, hogy a “Tanítóbácsi” furcsán néz rájuk, stb. Lehet, ha rendezett családja van, kicsit kevesebb atrocitással számolhatott volna.
    No, mindezzel csak annyit akartam jeelzni, hogy aférfitanároknak sem fenékig tejfel az élete.

    Kedvelés

  9. Visszajelzés: a legtöbben ezeket olvastátok | csak az olvassa

  10. Finnországban a tanárok fele férfi. Finnországban az egyik legnagyobb társadalmi presztízsű szakma a tanári, havi egymillió Ft körüli fizetéssel, rengeteg kedvezménnyel. Kb 10-szeres túljelentkezés van a tanárképzésre. Finnországban ingyenes az oktatás, tokkal-vonóval, nincs semmilyen tanévkezdési beruházás meg osztálypénz. Ha jól tudom, még az egyetem is ingyenes.

    A mienk nem egy hagyományosan demokratikus társadalom. A lelke mélyén civilizálatlan, tekintélyelvű, patriarchális, mohó, rövidlátó, vadkapitalista országban élünk. Ez tükröződik pontosan a közoktatás, a tanári pálya értékében.

    Kedvelés

  11. en nem dolgoztam kozoktatasban egy percet sem, nem akartam. mondjuk az en szakom eseten meg lehet elni maganorakbol is. sosem igazan ertettem, mi kesztet egy nyelvszakos tanart arra, hogy kozoktatasban dolgozzon, hiszen ugyanugy sokat dolgozik, raadasul az iskolai munkajat altalaban el sem ismeri senki (a suliban nem lehet megtanulni egy nyelvet, ott pocsek a nyelvoktatas, kulonorakra kell jarni, ugye… – ahol persze ugyanazok tanitanak sokszor, csak akkor mar masnak latszik az egesz), es meg meg sem igazan fizetik. persze nem szamoltam azzal, hogy az iskolai oktatas zommel nem kenyszeruseg, hanem tenyleg szeretik, es azert csinaljak. meg arra sem igazan tudtam rajonni, hogy a tanar az osztalyban elnyomo, vagy aldozat.

    Kedvelés

    • Leginkább mindkettő, egyiknek tartják, valójában a másik.

      Ez valami magyar sajátosság, hogy nem lehet megtanulni, máshol megtanulnak, de emiatt az öngerjesztő jelenség miatt nem mennek a tehetségesek a közoktatásba, és akkor már tényleg nagyon kontraszelektív. A radnótisok remekül felsőfokúztak Magyarics Péter tanítványaként bőven érettségi előtt, és még sok jó példa van, nem kellene ennek így lennie, mert akkor idő-, erőforrás- és pénzpocsékolás az egész.

      Na meg itt vagyok én, egyetemi angoltanári diplomával, és mégsem megy nekem.

      Kedvelés

  12. ez jó…így igaz, és sajnos azt kell mondjam, hogy aki meg ottmarad férfiként az olyan lúzer akinek mâs munka nem akadt(oké tisztelet a minimâlís kivételnek) és jobb ir ha nö tanítja.

    Kedvelés

  13. Visszajelzés: az erőhöz vonzódunk | csak az olvassa

  14. Köszi.
    Pár hete ez volt az első írásod, ami véletlenül eljutott hozzám, valaki megosztotta. Azóta sokszor elolvastam, úgy látszik, olyat mondtál ki, ami bennem is érlelődött már, de az álszentség, a határozatlanság vagy mi nem engedte megfogalmazódni. Most pedig kimondatott, és ettől megkönnyebbültem: hát ennyi, így van. Mintha innentől kezdve lenne létjogosultsága az én érzésemnek is, mint ahogy a lázmérő emelkedése végre “legalizálja” a betegségérzetet a vírus elején.
    Azóta sunnyogok itt a blogon, olvasgatva, de még nem beszélgetve. A témáid szinte mind érintenek – 43 éves vagyok, házas, két gyermek anyja, tanár: “súlyos eset” :). Most hát be is mutatkoztam. És még egyszer – KÖSZÖNÖM.

    Kedvelés

  15. Visszajelzés: gyomorgörcsös gyermekeink | csak az olvassa

  16. Én elmondhatom, hogy túlélésemet két tanárnőmnek köszönhetem: a román és magyartanárnőmnek, akik már rég nyugdíjasok, vagyis egyik már meghalt és Isten nyugtassa örök álmában, csak jót tudok mondani róla. Ők ketten voltak azok, akik a sajnálaton túl vették a fáradságot és leereszkedtek nyomoromba és elláttak olyan útravalóval, amelyet én is tovább tudok adni gyermekeimnek. BL tanárnő nemegyszer bezárta belülről a könyvtár ajtóját és csak az enyém volt legalább másfél óráig. Mesélt nekem a higiénia fontosságáról és minden másról, aminek semmi köze nem volt a magyar irodalomhoz, inkább a szüleim kötelessége lett volna azokat elmondani, de a tanárnő felismerte, hogy nincs, akitől ezt megtanulhatnám, hát vállalta ő a feladatot. A mai napig hálás vagyok érte. A férfi tanáraimról, igen voltak bőven azok is, hát sajnos a megalázáson kívül semmi nem jut az eszembe. A matek tanárom a fejemet verte a táblába az osztály előtt (különben ő volt, aki meggyőzte apámat, hogy vegye ki a fiútestvéremet a suliból, mert csak zavarja az órát, ugye, ez kényelmesebb volt, mint beszélgetni azzal a gyermekkel) a tornatanárom azt állította nyilvánosan a szülőértekezleten, hogy cigizek és alkoholizálok 8-adikos koromban, amikor még azt sem tudtam, hogy mi az. A kémia tanárom lebeszélt a város legelőkelőbb iskolájáról (mi érdeke fűződött hozzá, ma sem értem), pedig így visszanézve sokkal rosszabb diákok, mint én, jutottak oda be…
    Azt hiszem, ott lett elegem a férfiakból és sajnos azóta is tart. Ma mindennél nagyobbra tartom, ha valaki jóindulattal szól hozzám. Megfizethetetlennek tartom a szép és őszinte szót… Isten áldását kérem a két tanárnőre, hogy legalább annyi jó történjen velük, mint amennyit én tőlük kaptam.

    Kedvelés

      • Én sem hinném, ha nem éppen velem történt volna meg. Az a kevés kivétel elindított azon az úton, hogy igen, lehet másképp is tanítani, lehet másképp is gyereket nevelni nem csak megfélemlítéssel. Lehet másképp is együtt dolgozni, mint áskálódással, mindez csak szemléletmód kérdése, hogy keressük egymásban a jót, az értéket és abban próbáljunk egymáshoz hasonlítani, nem kegyetlenségben. Szeretetben, nem gyűlölködésben, diszkriminációban. Erre szuper jó példát szolgáltat Benedek István Aranyketrec c. könyve. Köszönöm, hogy szembe fordulsz ezzel a ” Ne beszéljünk róla és akkor nem létezik ” féle mentalitással. Mert az én sorsomhoz hasonló sorsú gyerekek ma is vannak sokszor tőlünk karnyújtásnyire és nem sajnálatra van szükségük, hanem védelemre…

        Kedvelés

  17. Visszajelzés: lexikális | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.