rendnek kéne lenni

Jaj, itt vagyok. Elsodort az életem a blog mellől.

Jakab extrém sírós mostanában, nem játszanak el már olyan jól egyáltalán, taknyosak, nem viselik jól, hogy írok. Nyomom itt a blogon az életmódmagazinná stilizált hétköznapjainkat, de eléggé gyászos a helyzet.* Gyűlnek az érthetetlen tárgyak, fél pár zoknik, sőt, minden fél zokniból kettő is van, mert özvegyük ugyanabban a fiókban zokog, de a családegyesítésig nem jutok el mentálisan. Rendnek kéne lenni. Ma nekiesünk, tényleg, jön újabb barátnő. Egyedül nem megy.

Mondják, rendeljek kaját, mert nem lehet ezt bírni. Eltűnődtem rajta, de ez lesz az utolsó, előbb adom fel a blogot, mint azt, hogy műanyag dobozok nélkül, helyben gőzölögjön a bármi, kellő mennyiségű vajjal, tejszínnel, petrezselyemmel, színes borssal, avagy vaníliával, és félórán belül megegyük. Tényleg fél kézzel csinálom, nagy lendülettel (van, hogy a sót is), kikapcsol, megnemesít. A mosogatás is amúgy, csak arra nem jut idő, amúgy meg egyik ujjamon égési seb, a másikon diótörés közben héj vágta rettenet.

Tegnap hadrendbe álltak a barátok, hoztak néhány gyereket, és folytattuk a galériafestést. Ami csiszolással kezdődik.

És jött Zs., ő csak a kicsivel, és egész nap tündérkedett. Főztünk levest, lett aranygaluska, kihurcoltunk minden széket meg a mikiegeres szalvétát a teraszra, süt a nap, szemtelenkedik a fiam, és fel se tűnt, hogy az ebédnél nem csak a négy felnőtt és a hét gyerek volt, hanem hozzánk csapódott, magától értetődő természetességgel, és én úgy szeretem ezt a természetességet, még két szomszéd lány, és (minő professzionalizmus) úgy is pont elég volt minden, sőt, így fogyott el az utolsó cseppig-morzsáig.

Ebéd és vázlatos elpakolás után a házaspár (biológiatanárom és felesége) folytatják a munkát, nem is: a munkálatokat, Zs. meg sétálni indul néhány gyerekkel és két kutyával a hegyekbe. Mondom, ha öt kis lényt visszahoz, már jó az arány, nem lehet ő sem tökéletes! Én  meg száguldok le narancssárgán férjemet látogatni. A férjem kórházban van. Míg nála jártam, befejezték a csiszolást, el is mentek, Zs. meg átértelmezte a konyhát, és még Jakab is vidám lehetett ott (nekem sír, nyafog folyton). Este grilleztünk még, már csak négyen, és csak egy kis csirkemellet, meg volt saláta, a nagy sokat segített, nem lett tűzvész, és be is került minden tányér, bekakiláson kívül nem volt stressz. Gyors fürdés, meséltem nekik (Az aranyhajú lány), mindez még kilenc előtt, itt égve maradt a lámpa és a gép, mert mindjárt kisurranok, de ottragadtam persze. Hétkor ébredtem (most sokan irigyeltek) és ültem ide, de szűk tíz percem volt, kijött a testem melegének hiányát azonnal érzékelő Jakab. És akkor kávé, kakaó, uborkaszeletek, és újra ugyanaz, ha azon el is nyammognak nevetgélve, én meg a kávával ideszököm, nem haladok mégsem. Írni ülök le, de be kell kapcsolni a gépet, facebook, freemail (becsületből kinyitok egy korrektúrázandó cikket), a férjem levelezése. Ha blog is, grafikonokatnézek bambán, kommentek, javítanivalók. A facebookon segítséget ajánlanak és jelszót kérnek, és én nagyon örülök. Gyűlnek a lájkok, és visszatérő fordulat, hogy az olvasó függő. Hogy lehet, hogy ennyien függők?

Egy időben megmámorosodtam a sokezres grafikonoktól. Most annak örülök, ha mindenki a helyén van. Értő és rendszeres olvasó olvas jelszavasat, és visszaszorul a sok arctalan ki tudja, ki és mit akar. Szóval leszakadtam a számokról, a fejlődés nem attól töretlen, és nem is mennyiségi.

Azért ültem le, hogy magyarázkodjak, hogy miért volt tegnap csak egy bejegyzés, meg írjak egy kicsit a tegnapról, és ígérjek új témákat. Aztán tessék, írtam, ami eszembe jutott, hát miről szól ez az egész? (Bevezetés, tárgyalás, befejezés. Vagy invoká- és propozí- meg enumeráció. Rendnek kéne lenni.)

* Ha én erős és kételytelen vagyok, ha egészségesek vagyunk és ha kinézek az ablakon, életmódmagazin az. És ha nem silányulok el, hanem — nem akarok ezzel senkit idegesíteni — változatlanul adok arra, hogy talán drágán, de tuti megbízható minőségű, kéz alá simuló, el nem szakadó, a szépségével, ízével örömet is adó legyen mindaz, ami körülvesz. Csütörtökön a Villa Bagatelle klotyójában ámult el a hajszínemen egy finnyás úriasszony, hogy ugye igazi. Pedig le van nőve épp. Ez az igazi luxus, havonta ott ülni és sokat költeni arra, hogy úgy nézzen ki a hajszínem, mintha természetes volna, és fiatal lennék — amúgy ősz vagyok. De kamaszéveim is visszatérnek ebben, amikor hetekig kerestünk olyan göncöket, meg egyedi boltokban, külföldről, amelyekben aztán úgy néztünk ki, mintha tökéletesen leszarnánk, mi van rajtunk.

2 thoughts on “rendnek kéne lenni

  1. A bőröd miatt én is igazinak hittem a hajszíned! Nagyon jól eltalált szín.
    A többit is tudod, elmondtam. Jól teszed, hogy így állsz Magadhoz. (Tanulok Tőled.)

    Kedvelés

  2. Engem a gyomlálás, gyümölcsszedés nyugat meg, az is arról szól: legyen rend, méghozzá olyan rend, amilyet én (az alkotó ember) akarok. Sokszor depresszió ellen, betegség után, van néha alatt is a gyógyulást hozza – vagy legalábbis javulást- hogy a nem oda illő szálakat kitépem, az elszáradtakat levágom, az éretteket pedig szépen leszedem és elrakom. Nem biztos hogy a végére jutok annak, ami terveztem, de nem is baj, a lényeg, hogy valahonnan valahová jutottam, méghozzá azon az úton, amit kigondoltam magamnak.
    (hű, ez kicsit ezoterikusan hangzik, így, visszaolvasva, lehet hogy az olvasmányok teszik…)

    Kedvelés

csak okos-jóindulatú írhat ide

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.