nem halat kell nekik adni

2012. őszi bejegyzés

Itt, ahol élünk, a hegyoldalban, a népszerű kirándulóhelyen egy nagy bükkfa alá, paplanok és nejlonok közé úgy két hete bevackolta magát egy asszony.

Szent Erzsébet alkatú (és még szép is!) szomszédasszonyom fedezte fel és beszélt róla, mert ő kijár a gyerekekkel meg a kutyánkkal az erdőbe, én meg álló nap a gép előtt ülök. Vitt neki élelmiszert.

Sóhajtottam, amikor meghallottam. Féltem, hogy ez is ránehezedik majd az életemre. Én nem akarok bevonódni.

De azért néha, mint tegnap Zs-val, kimegyek én is az arany őszbe, azért is, mert a szomszédasszony elutazott, és tegnap én vittem tejet meg almát az asszonynak, aki egész nap ül ott és néz, és nem tudom, mi lenne vele, ha nem kapott volna enni. Hallani róla teljesen más, mint látni. Arca lett, neve lett, és nem volt több kérdés.

Az én férjem szociálisan nagyon érzékeny. Amikor járni és beszélni sem tudott, és én vittem a kórházban a folyosón a levest, hogy megmelegítsem a mikróban, de a pöcs tudja, hogy kell azt, kérdeztem, hogy fedél nélkül, mint az újság? És ő vette a lapot. (Még ezt is.) De amúgy ízig-vérig polgár is, annak “mi úri népek vagyunk” értelmében is: segítünk, de mi nem vagyunk olyanok. Amióta beteg, kevésbé progresszív, vagy hogy mondjam. Amikor este már konkrét kérések teljesítésére bicikliztem ki az asszonyhoz (leves, rádióba elem), feltette a kérdést, hogy akkor ez hogy lesz. Tehát ő képviseli azt a gyakorlati problémát, hogy hogyan fogom én ezt bírni, és azt a másikat, az elméletit, hogy jól segítünk-e, ha etetjük, illetve mi lesz, ha egyszer csak többen lesznek. És hogy neki segítünk, jó, de ez nem old meg semmit, mert mi van a többiekkel?

A többiek közül két másik — két férfi — tűzifát pakol, és, hogy véget érjen a galéria-saga, befejezte a korlát meg a lépcső festését. Hogy miért pont ők? Ez nem bonyolult: mert én velük találkoztam. És nekem is nagy lecke ez: én azt hittem, ők hajléktalanok, ez a lényegi tulajdonságuk. Leültünk ebédelni, mert a munka után az is jár, és nevük lett, sorsuk lett. Nem hajléktalanok már (egyébként szívességi lakáshasználók, de árulják a Fedél nélkült), hanem egymástól különböző emberek, érzésekkel, gondolatokkal. És így, ha közel megyünk, tulajdonképpen egyszer csak nincsenek ilyen egynemű csoportok, cigányok se, downosok se. Csak közel kell menni. Na, ezt nem teszik meg a felháborodott fórumozók meg a job.b.ik.osok.

A szomszédasszonyom, minden elesett lény fénylően tiszta szívű gyámolítója sem az a fajta, aki hirtelen felindulásból és könnyes szemmel jóságos, avagy egyszerre azon kapja magát, hogy tizenkilenc macskát etet, hanem felelősen gondolkodik: elviszi őket az ivartalanítási akció keretében az állatorvoshoz. Most is konzultált hajléktalanokat segítő szervezettel.

Nem tudjuk, mi lesz, már most nagyon hidegek az éjszakák. Viszünk neki enni, mást nem tehetünk. A “halászni kellene őket megtanítani” felvetést e helyzetben irritálóan álszentnek érzem. Hogy a segítségünk csak eszkalálja a problémát, akár a galambok etetése, és hogy erre a hajlamunkra alapoz a koldusmaffia is.

Amúgy jogos, de én láttam ezt az asszonyt, és onnantól nem sóhajtok, hanem megyek, viszem a levest. Én, az egyszeri polgár őneki halat tudok adni. Tudok halat adni, van halam, halászunk mi eleget. Segítségem időleges és átmeneti, valószínűleg nemsokára szállóra kényszerül majd az asszony.

A tartós megoldás, a halászati alapismeretek tanfolyam szervezése, a hálók legyártatása, a gumicsizmabérlés stb. az intézményrendszer feladata volna, amely erre akkor alkalmas, ha erős és szakszerű, és állampolgári szolidaritás is övezi a tevékenységét. Valamint jó lenne még szemléletet formálni, kampányokat indítani, és a fűtött otthonaikban a képernyő előtt majszolgató lakosságban is fokozni az altruista hajlamot. Jó lenne szervezkedni. Azonban, többek között a főpolgármesterünk szemléletének (amelyről ebben a döbbenetes interjúban olvashattok: 1. rész, 2. rész), egyes fővárosi polgármesterek buzgó akcióinak, a hajléktalanlét kriminalizálásának és a civilek ellehetetlenítésének eredményeképpen rohamosan távolodunk attól, hogy minderre alkalmas legyen az állami és a civil szociális ellátórendszer, és fogékony legyen a problémára a közvélemény: ehelyett most munícióval ellátva szajkózzák a demagóg mondatokat a jómódú, ám frusztrált polgárok. Hogy dolgozni kéne, nincs ingyenebéd, hogy meg kell tisztítani a belvárost, és hogy a város nem lehet a harmincezer hajléktalané, mert az kétmillió budapestié. Szerintem meg van ingyenebéd, nagyon is, a város mindenkié, és nem létezik ilyen ellentét, hogy a hajléktalanok és mi, a rendesek.

Olyan nincs, hogy én azzal a céllal, hogy nehogy a főztömre kapjanak a tömegek, inkább elmegyek amellett, aki itt és most enni kér. Az nem lehet, hogy a szemünk láttára fagyjon meg és haljon éhen, mert elhajtok mellette a béemvémmel, mondván, hogy valaki más tanítsa meg őket halászni. Az sem lehet, hogy “neki ez is jó lesz” alapon vigyek száraz kenyeret. Különösen, hogy valójában nem is érezzük meg az anyagi helyzetünkön, hogy még egy főnek biztosítunk élelmet. Hány meg hány háztartásban keletkezik ennyi felesleg még? És amúgy is, miért pont ő lakik a fa alatt, én meg a kastélyban?

Mondjuk nem tudom, hogyan viselkednék és éreznék, ha ez az asszony nem lenne ennyire szelíd és udvarias. Ha pálinkát kérne, ha primitív vagy agresszív lenne. Ha idejönne, hogy hadd lakjon nálunk. Lehet, hogy könnyű dolgom van a hálás és dolgos három fővel, akiknek mostanában segítettem. És összerezzenek, amikor megkérdezi: kenyeret nem hoztál? Mert gyanakvó vagyok így is. Igyekszem ezeken felülkerekedni.

Mindenesetre megyek ma is, és szóltam további egy fő, nyugdíjas szomszédasszonynak, aki meg arra sétáltat kutyát, hogy ő is vegye ki a részét az ellátásból, mert ez is a felelősség része, hogy látom a határaimat. Hárman bírni fogjuk.

28 thoughts on “nem halat kell nekik adni

  1. Az jó, ha találsz egy még nem annyira lecsúszott, a mélyben még a szappanszagot őrző hajléktalan asszonyt egy egzotikus helyen. Ő még majdnem olyan mint a félrecsúszott életű szegény rokon. Aztán jönnek egyre többen, egyre büdösebbek, egyre agresszívebbek, s már a szép vonások nyomai sincsenek meg. Ilyenkor fásul bele az ember, hogy már nincs apróm és a gyerekkel is meg kellene értetni, hogy a fél szelet párizsival szendvicsenként talán kihúzzuk. Meddig?

    • Ej, de kemény vagy. Írtam én is, hogy rezzenek.
      Egyébként ha húszan lennénk, meg se kottyanna. És húsz embernek mennyi fölös kajája van? Így se nagyon.

      Nem vidám ám hetekig ülni egy fa alatt. És mi nem nélkülözünk, nekünk más a bajunk. Ha nem telne, nem segíteném.

      Ha nem hiszel az eseti, kicsi, halas segítségben, oké. De ha ezt úgy mondanád, hogy közben jelentős összegeket utalsz a Menhelynek meg a Máltának, jobban érezném magam, és jobban elfogadnám.

      Elvágólagos vagy te. Próbáld inkább átérezni.

      • Átérzem. Voltak olyan sanyarú sorsúak, akiket nap mint nap láttam, s szégyelltem magam, mert minden nap készítettem az aprót az egyik fiatalembernek, aki valamiféle másolt a4-es lapot osztogatott kézírásos viccekkel, anekdótákkal, versekkel. Aztán eltűnt, s helyét a lecsúszás következő szintjén álló emberek vették át.
        Nem vonalas vagyok, fásult, hogy nem igazán tudunk rajtuk segíteni. Az ünnepi forgatagokban is csak ezeket az embereket látom, azért ignorálom pl. a karácsonyi vásárlásokat.

  2. A környék is ellát egy valakit. Sokszor mentem hozzá közel, de még mindig bizonytalan vagyok abban, hogy férfi vagy nő. Annyira vékony csontú és madárka… Szeretik, etetik, körbeveszik. Sajnos most ezt én nem tudom, mert örülök ha a gyerekeknek tudok adni. Csak közben arra gondolok, hogy mennyi tengernyi pénz megy el sületlenségekre, a hajléktalanokra hivatkozva. Terelnék őket mint a nyájat, mintha egyformák lennének a sorsok és a problémák, aki nem felel meg a feltételeknek, kint marad. Ebből a temérdek pénzből és némi összefogással a problémát magát kellene megkeresni. Van akinek csak a lakhatását kellene megoldani, mert munkája van, akad aki beteg, és le kellene százalékoltatni és vannak, akiknek nyugdíjas ház vagy szociális otthon vagy terápiára lenne szüksége. Szarnak mindenre, a probléma megoldva, hivatkozhatunk a szállásokra, meg a tömérdek pénzre, amit elköltöttünk, vagy inkább elfolyt…

  3. vidéken, ahol sokáig laktam gyerekkoromban, voltak ikonikus csövesek, például a guszti, aki viccelődött az emberekkel, elkergette a részeg haverjait a parkban labdázó gyerekek mellől, és lehetetlen időpontokban énekelt népdalokat, bazi hamisan – mosolygott rá az ember, ha meglátta. itt pesten arctalan büdös masszává tömörülnek a csövik, a koldusopera jut eszembe a sok egyenbetűvel írt táblát szorongató muksókról, a földre borulva rózsafüzért szorongató kendős néni(?)ről, a déli pályaudvar lépcsőjén ülő kutyáról, aki mellett három gazda ül felváltva, ugyanazzal a kartonlappal. sajnos gyanússá lett a zenélő koldus is, meg az egy-két csokor zöldséget áruló néni is. mikor segítek az emberen és mikor a maf fián?

    • Köszönöm!

      Milyen szép, ahogy a linkben a kérdésből állítás lesz!

      Tegnap kérdeztem a szomszédasszonyt, miért ül ez a mi pártfogoltunk a fa alatt.

      Azt mondja, mert annyira legyengült, hogy nem tud felkelni, esetleg négykézláb megy pisilni.

      És attól tudott később egy kicsit, hogy kapott enni, jó vajasakat-tejszíneseket.

      Mi lett volna vele, ha mi nem viszünk neki, meg senki?

      Meghalt volna.

      Nincs több elvi kérdésem ebben a helyzetben.

      • Lehet, akkor is meghal, ha viszed neki a vajaskenyeret, s az emberi jogokra hivatkozva nem viteted be erőszakkal egy olyan helyre, ahol gondoskodnak róla

        • Lehet, de most épp erőre kapott a hideg ellenére is. Ha hidegebb lesz, akkor bevitetem. Nem az emberi jogokra hivatkozva nem vitettük be eddig.

          Megint ez a bújtatott kritika a jogvédőkkel szemben.

          Olyan gyorsan ítélsz, azonnal, és valahogy mindig szemben azzal, amiről írok. Amúgy is mindig, ha valami szerintem jót csinálok, akkor fintorog az indifferens kívülálló, hogy nem úgy kéne, de ő meg nem csinál semmit.

          A vajas étel nem vajas kenyér egyébként, hanem vajon párolt zöldségeket és húst tartalmazó leves.

  4. Most olyan B.meg az ásódat nyuszika hangulatod van.
    Lehet, hogy akkor is meghal, ha viszünk neki ételt, s a szabad élethez való jogot,s ellenérzésünket félretéve nem visszük erőszakkal olyan helyre, ahol erősen csorbítják jogait, méltóságában megalázzák, de túléli a telet.

    Így jobb? Nem ítéletet mondtam, a valóságot. Mert nem írok blogot róla, volt, hogy “gondoskodtunk” lecsúszott emberekről. Testületileg,s volt benne j. o.o.b. i. k. o.s is.

    • De ez mire válasz?
      Olyan volt, mintha kritizáltál volna, hogy mit csinálok.
      Igen, lehet. Beszéltünk a Máltával és a Menhellyel is, és most ez van.
      Egyébként az öngyilkossághoz is joga van, mindig kérdezgetjük, mit szeretne, azt mondja, 31-ig marad. Kapott egy órát, így már az időt is tudja.

      • Mondom én! Eszembe sem jutna kritizálni. Akkor tényleg rosszul fogalmaztam, de hát mostanában elmaradnak a stílusgyakorlatok:-).

        Tehát megcsinálod mindazt a jót, amit teszel, néha majd teszel olyat is ami jóérzésed ellen való (a gyermeked sírása is beleérzővé tesz, de kell az az oltás.)

        Aztán látod, mintha semmit nem tettél volna. Többen lesznek, egyre rosszabb állapotban. Ti is egyre többen lesztek, mégsem bírtok a problémával. Én nem azért nem szeretnék “csöveseken” segíteni, mert gonosz vagyok, hanem mert társadalmilag legyen a probléma megoldva. Amíg nincs addig segítünk, de nem lesz a szájízünk jobb tőle.

        Ha pedig kritizálni szeretnélek, nem lenne mosolygósabb a kedvem, ha az utolsó budai földes utca felé járok.

        • Na, megnyugodtam.

          De ha senki se segít, akkor meghalnak. Az meg Ázsia már. Nem lehet, hogy itt haljon meg, csak azért, mert nekem elveim vannak. Ebben a helyzetben nem lehetett gondolkodni. Te nem láttad, én igen. Ő nem egy csöves, hanem egy konkrét személy, és nem az a legfontosabb tulajdonsága, hogy csöves.

          És nem, az oltás nem kell, többek között a kerületi védőnő agressziója miatt költöztünk ide, és nem oltatunk.

  5. “És nem, az oltás nem kell, többek között a kerületi védőnő agressziója miatt költöztünk ide, és nem oltatunk.”

    Erről szívesen olvasnék. Lesz ilyen bejegyzés?

    • Nem, nem akarom ennek kitenni magam, magánügy, meg kompromisszumos is ez. Mindenki kitűnő egészségnek örvend amúgy, és hálás vagyok az átoltottságért, meg minden, de sok zavaros dolog van az oltástémában, annyi biztos.

  6. Visszajelzés: Nem halat kell nekik adni [csakazolvassa] | Millamédia | Béta

  7. én voltam a menhelyben sokáig önkéntes, néha még most is, bár nagyrészt már közmunkások csinálják az önkéntesek melóját. ami nem is baj, mert rajtuk is segít valamit, nekem meg nem kell fél hétkor kelni. amúgy pár hónapja voltam egy aránylag menő étteremben a kerületem egyik felkapott részén, és a nem túl nagy méretű kajámhoz kaptam tíz szelet kenyeret. megettem kettőt. megkérdeztem a pincért, hogy hová kerül a maradék nyolc. a kukába. megkérdeztem udvariasan és bocsánatkérően az üzletvezetőt, hogy mi lenne, ha inkább egy zsákba kerülne, amit én minden héten kétszer elvinnék a menhelybe. azóta viszem. kiosztják a reggeli ételosztás végén. és egy dekával sem vesznek kevesebb kenyeret a menhelyben, hogy legalább az a pénz máshova mehessen. megtakarítottam a menhelynek? nem, egy fillért se. nem tudom, valójában csináltam-e valamit. de nem bírtam nézni ezt az istentelen pazarlást. és néha arra gondolok, hogy ha lenne vér a pucámban odamenni csak ezen a környéken néhány másik üzletvezetőhöz, hogy csak a megmaradt kenyeret adják oda, akkor lehet, hogy senki nem éhezne a kerületben. már ha sikerülne eljuttatni a megfelelő szociális intézménybe. továbbá tök nem hiszem, hogy ezt eddig egyedül én találtam volna ki ebben a városban, és akkor ezek még csak az éttermek. kén egy ilyen mozgalom, de semmitől nem irtózom jobban, mint a mozgalmárságtól. mindig megjelenik tőle a fejemben egy agresszív ember hangosbeszélővel, aki az ismerőseit baszogatja facebookon.

    • Ehhez lehet, hogy szegényebbnek kéne lenni mindenkinek, hogy megtörténjen. A lányom egy civil szervezetnél dolgozik egy kisvárosban Szerbiában, ahol napközi otthont működtetnek fogyatékos fiataloknak, és a helyi pék kiflit, kenyeret, burekot, akármit másnap átvisz nekik és jóízűen megeszik.Nem dobódik ki, és a civil szervezetnek sem kell erre költeni a nincsből. És egyébként otthon is megesszük a másnapos kenyeret, kelett kalácsot stb

  8. Nekem az az alapvető bajom az aluljáróban “élő” hajléktalanokkal, hogy isznak, mocskosak, betegek (jófajta TBC-s köhögés) és VALÓS közegészségügyi problémát jelentenek ott, ahol vannak. De ezt csak az tudja, aki naponta kénytelen elmenni mellettük és belelépni a vizeletükbe és még had ne mondjam mijükbe. Szóval a város ilyentén megtisztítását (menjenek szállóba és fürödjenek, melegedjenek, egyenek ott!) igenis támogatom. Azoknak szoktam pénzt adni, akik azért még emberek és próbálnak maguk is tenni valamit magukért (tiszták és tudatuknál vannak) és elfogadják esetenként az ennivalót is. Igen, nem oldok meg vele semmit, mert másnap is ott fog ülni, de azért szoktam adni. Ja és azt hiszem, a jobbikkal szimpatizálok.
    Majd elfelejtettem: felszállnak a tömegközlekedési eszközökre és irdatlan koszos és büdös lesz tőlük minden, na aki utána odaül… mondjuk egy 2 éves, aki a szájába veszi a kezét?
    Vagy ez más kategória, mint a nő a fa alatt? Lehet. De én ezt látom naponta. Sajnos.

    • Kedves Angéla,
      szerinted milyen valós választási lehetősége van egy ilyen embernek a vizelésre vagy a túlélésre? Mit gondolsz, száz forintos pénzbedobósajtós vécébe fog járni, és harcos absztinens marad, hogy téged ne zavarjon a létezésével? Nehogy el kelljen fintorítani az orrod? Nyilván ez a fő célja.
      Hogy írhatsz le ezen a blogon ez alá a bejegyzés alá, meg a mai bejegyzés után egy ilyen szót, hogy “megtisztítás”? Emberekről volna szó.
      lazért járnak erre a blogra, mert másfél éves megfeszített munkával és figyelemmel elértem, hogy ilyen embertelen és agresszív kommenteket itt senki nem ír.

  9. OFF: az oltásokról nekem is megvan a kellemesen negatív véleményem, de pont pár napja botlottam bele valahol egy összefoglaló cikkbe, hogy amióta a szülők lázadnak és nem oltatnak, elég sok országban újra felütötte a fejét több járványos betegség. Mi még elég jók vagyunk, de Románia, déli szomszédaink, nyugat-európa és amerika már kezd gáz lenni.

  10. Kedves Éva!

    Ismét egyetértek veled.

    Ez a hal-háló dolog eléggé visszás, mert…
    Nos, én nem vagyok író, ezért lehet, hogy suta a megfogalmazás, de vannak olyan emberek, akiknek a kezébe semmilyen háló nem illik, és nem is tudják használni, csak nézik és forgatják.
    Ott halnak éhen hálóval a kezükben, mert nem tudják, hogyan kellene használni.
    Évek, és nem hónapok, mire megtanulják.
    Ha türelmesen tanítják őket.

    Ha nem, hálóval a kezükben éhen halnak.

    Ez a helyzet, sajnos, könnyű középosztálybeliként okoskodni.

    Emberek, akik teljesen eszköztelenek, semmijük nincs, nem is lehet abból a szociális környezetből származva, ahonnan 80 százalékuk jön.
    Vagy talán 90 % is van ez.

    Dolgoztam anyaotthonban, mint segítő, azt hittem, nekem való, mert azt gondolom, hogy segítőkész vagyok.

    Nem volt nekem való!

    Nem bírtam nézni, és nem tudtam segíteni.

    Hiába akartam, nem tudtam, én ehhez kevés vagyok, kicsi vagyok.

    Azt tudtam csak tenni, hogy vittem adományruhát, tartós élelmiszert, háztartási eszközöket, és beszélgettem velük.
    Jól esett nekik, és tudom is, hogy megtettem, amit tudtam.

    Tudom, hogy nem tehettem többet, mert ezt a problémát mi segítők nem tudjuk megoldani.

    Én “halat” adtam, a legtöbb volt, amit tehettem.

    Nem is bírtam, eljöttem, őrjítő volt a tehetetlenség.

    Fél év telt el, amíg nem jött vissza nap mint nap az az érzés, hogy nem tudok segíteni, pedig akarok, de nem megy.

    Az áldozathibáztatás meg minden szinten jelen volt, szörnyű volt!

  11. Visszajelzés: és most meg az van | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s