én jó anya vagyok — frissítve

csíkszeredai barátaimnak

Az azért nagyon megrendítő, amikor az anya, az elkötelezett, felelős anya egyedül marad a két-három nagyobbacska gyerek minden gondjával. Válás sem kell ehhez, meglepően sok anya válik örökké éber szervezővé (kis gyerek kis gond….): fogadóórára jár, nyelvtanfolyamot választ, pénzt keres, erején felül helytáll. Élete főszereplői lesznek a gyerekek, ők enyhítik a szakmai lanyhulás, a klimax vagy az elhagyatottság kínját. Bővebben…

a boldog szülők hiányának vesztese

2013. júniusi írás

A gyereket nem kellene kitenni ennek a szörnyű cirkusznak, amit a válás jelent — feddett meg minket iskolánk igazgatóhelyettese nemrég a szülői közösség gyűlésén, látva, egyes osztályokban milyen feszültségek terhelik a gyerekeket. Az a sok háborúskodás! Szegény gyerek! Az ő ép kis égboltja, ím, kettétörik. Szülei baltával zúzzák az egységet…

De milyen egységet? Ha egység lenne, nem válnának el. Bővebben…

csak nehogy sérüljön a kis lelke

Utáltunk gyereknek lenni, és olvastuk Alice Millert is. Harapófogó szorít: ahogy keserűen neheztelünk anyánkra és félünk, hogy majd ránk is így. Mi nem és nem követjük el ugyanazokat a hibákat! Mi megmutatjuk. Sokba, jaj, de sokba kerül ez a megmutatás. Bővebben…

és még az is jó

…hogy már igazi tavasz van, és bringával leszáguldok az oviba Johannáért. Ez a rosszabbik, rozsdás bringa, a bambusz még javítás alatt, épp a rügyeit metszik. Bővebben…

nosztalgiadiszkó

— színes fények és külföldi számok —

Mi megint utaztunk négy napot, a festői Bükkbe. Épp egy éve jártunk itt még Jánossal és a két kicsivel. Kedden volt ötéves a lyány, torta, minden. Nagyon exkluzív az egész, afrikai dizájn, sivatagsárga épület, medence, “mókuscicák” (szurikáták). Miután tavaly túlvoltunk a sokkon, hogy Afrika a nemzeti park bejáratánál, János komolyan szemrevételezte az épületet, és azt mondta, pedig ő nagyon szigorú szemű volt, hogy meglepően igényes és következetes az anyaghasználat, nem tud hibát mutatni a térben, írni is akart róla, fotózott sokat. Persze lehet, hogy ezen a sokkon nem lehet túllenni. Nem írta meg végül.

Nagyon szeretem emlegetni Jánost, nem bánjátok? Bővebben…

szeret a fiam, de…

Mivel kérték, szívesen adok publikálási lehetőséget más nőknek.

Akik megvilágítják, milyen iszonyatos mocsarakban és élethazugságban kínlódnak, és hogyan tükrözik vissza a körülöttük élők a viselkedésüket. Az összevissza nevelők, a szubmisszívek-rikácsolók, a gyerekeiktől elismerést és lelkizést követelők, a mindent másra kenők, a Bovarynéként nekik járó dicsőségről, értelmiségi karrierről és udvarlókról fantáziálgatók pokla ez, akik rengeteget magyaráznak: “közélet”, “politika”, “tehetség” – egyvalamit nem tudnak: tisztességgel, hiszti és más nők baszogatása nélkül helytállni abban, amit magukra vállaltak. Murinai Angéla a családjáról ír őszintén.

Bővebben…

ez a mi kutyánk

Ez a mi kutyánk, ez a Tappancs kutya, akiről nem nagyon írok, ez most bilétáját csörgeti így hajnaltájt, nem találja a helyét, pedig luxuságya van szőrméből, magas peremmel.

Bővebben…

gyomorgörcsös szülő

Hétfő, megint iskola. Az olvasó a gyomorgörcsös gyermekeink című bejegyzésre reagál.

Blogja: http://ezisazis-kovtama.blogspot.hu

…én pont az a görcsölős depressziós anyuka vagyok, akikről írtál a blogodban. Bővebben…

drága gyermekeim!

2013. februári bejegyzés

Egy kis figyelmet kérek, csin-csin, igen, Johanna, nyeld le a habgaluskát, aztán tedd le a kezedből a kubus üveget is. Töröld meg. Lehet a mikiegeressel, igen.

Szeretnék nektek köszönetet mondani, hogy kibírtátok velem ezt az öt napot. Bővebben…

hősokk

Most már bevallom, csak így, ööö, rettegek a betörőktől: mi elutaztunk a szomszédos “Ausztráliába”, ahogy a gyerekek mondják. És onnan, tehát wellnesshotelbe száműzve írom vágyódó bejegyzéseimet hozzátok, egyetlen olvasóim, a Sunny Bunny vezeték nélküli hálózaton, melyeket azonban késleltetve bocsátok elétek, hogy e nagy csikicsukiban (időmátrix, sehová sem vezető kék nyíl, önmagát leleplező titkosügynök) még izgalmasabb legyen minden.

Üdülünk. Keserves sors ez Bővebben…

teljesen elnyomja

Hogy mindig az van, amit a nő akar. Megmondja, mi hogy legyen. Dirigál. Mindenben ő dönt. A férfi behúzott nyakkal teljesíti az utasításokat. Bővebben…

a lágytojás héja

Mivel is telik ez a havazós délelőtt. Nagy a csönd. Üres a délelőtt (így együtt, nekem nagyon is tornyosul ügyintézés, telefonok, blog, korrektúra). A kutyát megetetjük. Átöltözünk, pisilünk, mindketten. A szokásos. Bővebben…

érvelési stratégiák 3. — vizet prédikál

Az autóvitához (az eszköz a különbség kommentjeiben).

Bizony, mindannyian gyarlók vagyunk. De attól még tudhatjuk, hogy miben hiszünk, hogy mi a helyes, hogy hogyan szeretnénk élni.

Hányszor, de hányszor történik az, hogy az elveinket hozzáigazítjuk a nagyon is vitatható gyakorlatunkhoz. Bővebben…

túlingerelt gyerekek

2012. októberi bejegyzés

Evolúciós értelemben a gyerekek alacsony ingerszinthez vannak szokva. Legalábbis a városi életmódhoz, sebességhez, mobilok pittyegéséhez, reklámszignálokhoz, lövöldözős játékokhoz képest. Testközelben sokkal magasabb ingerszintet is elviselnek, de a csecsemők a mesterséges ingertömegtől sokszor nyugtalanok lesznek.

Kapcsolódó bejegyzés: mitől féltjük a gyerekeinket? Bővebben…

pénze van, telefonja van

Jaj, jaj. Zsuzskára gondolok, aki korán kel, és itt  megint nem volt jó kis 6.40-es, avagy 55-ös bejegyzés, mert én újabban elalszom este a gyerekekkel, és meg kell mondjam, sokkal jobban érzem így magam.

De lehet, hogy ez az én vízióm, és Zsuzska egyáltalán nem kel korán, ha korán kel is, nem ő olvas, és mindegy neki, hogy fél hétkor vagy kilenckor van-e új bejegyzés, mindez csak az én parám, és a szorongásom, hogy nem írtam meg azt, amit szerettem volna, egy fiktív Zsuzskában ölt alakot. Mennyi ilyen víziónk van másokról! Bővebben…