lejött az anyagról

Sirassuk el akkor ezt is:

három gyerek,

az első fiú, huszonöt hónapig szopik, születése másnapján kihozhatom az intenzívről, beosonok a egy idegen kórterembe, és ott, meg ne lássák!, ilyenkor még nem tűnik fel, hogy húsz percig és kékre az udvarát szívja, nem a bimbót, és aztán beletanulok, kissé meglepetten, hogy ennyit kér, de igény szerint, fél éves koráig kizárólag, Kismama, lalecsetalálkozók, hőskor, alapvetően pedig: mi sem természetesebb. Az első nagyfiú-nap: egy szilveszteri buliban képes elaludni nélküle, hátsimogatással, igaz, egy kicsit bágyadt volt épp, kis bioterrorista, az összes partiarcot megfertőzte, a másnap Amerikába induló házigazdát is, hányós-fosóssal. Egyszer kéri még pár nappal később, és vége.

A mellem ezek után kisebb, egy sovány időszakomban egészen kétségbeejtő.

A lány érkezése előtt megint gömbölyded, aztán meg egészen nagy lesz — a lány, akinek most folyton fáj a hasa, a legnemevősebb, a vékony, aki békés kórházban született, szophatott volna már a szülőágyon, de nem és nem, előbb (néhány óra múlva) kihányja a lenyelt magzatvizet, miután átsírta az éjszakát, és aztán is csak lassan, és egyre kevésbé, egy hónapig nem is hízik, és egyre életkedvetlenebbül csak néz, kórházba is megyünk emiatt egy hónapos korában, de sajnálom máig, hogy nem szoptatási tanácsadót hívtam, ez a klinika botrány volt, a hozzá nem értés, cinizmus csimborasszója, az összesúgás a hátam mögött, hogy én nem és nem akarok tápszert, velem vigyázni kell. Lefejt tejet nem tesznek hűtőbe, mert összekeveri valaki a tápszerekkel (???), az irreális méretések, az elem nélküli mérleg, a terror, hogy miért alszom vele, és miért félmeztelenül, meglátják az apukák! (egyszemélyes baba-mama szoba), a sunyi, a koraszülöttek nyitott ablaka alatt cigiző nővérek. Na, aztán fel-fellángoló kedvvel lőtte magát a lány is, másfél éves koráig, akkor már félidős volt az öccse, és akkor abbahagyta magától. Hirtelen volt a búcsú, alig emlékszem, milyen volt őt szoptatni, mert

befedte a Jakab, aki születés (otthon!) után ugyanúgy nem, ugyanúgy nyűgös eleinte, én egy kicsit babyblues-os, de aztán lelkes babává nő, és vele mindenhol, fejen állva is, rutinosan, vele ráérnek a pürék, neki minden jó, aztán kétéves kora előtt valamivel már csak a balt fogadja el, a másik “nem jó”, és már egy kicsit sok, irritáló, akkor váratlanul elkezd tapintatos lenni: nyáron már csak este és reggel, vagy amikor nyűgös, aztán már abbahagyja néhány másodperc után, ősszel meg naponta ellenőrzési célzattal szájába veszi, de nem kéri, aztán, amikor cici helyett érthetetlen módon sziszinek mondja, és nyafogó hangsúllyal, már csak megnézi, és megy, bele az életbe, csecsemőből gyerekbaba lett, néha visszanéz, de megy el, közben én teherbe esem még egyszer, utoljára, de alig nyolc hétig örülünk neki, és megy Jakab, bele a gyerekségbe, és most, hogy kellemetlen lenne, már nem is kéri, már megtörtént, lassan, magától, ahogy az meg vagyon írva, fel se tűnt, a három közül ez volt a legszebb, a harminc bő hónap, és az ember újra iszik bort, mármint több bort, meglepő élmény, és néha meglát egy-egy szoptató anyatársat, és, így két héttel a szoptatás befejezése után csak mered rá döbbenten: ez mit csinál? a szájába adja a mellét?

A mellem érthetetlenül kerek most is, noha becsületesen kisebb lett, és érthetetlenül szimmetrikus, holott a jobb már nem is emlékszik erre a tejes ügyre. Most az eszményi melltartóban lakik, amelynek pántját nem rángatják, a domború vékony szivacsot már nem törik meg a mohó gyerekkezek. Ki tudja, mivé válik, mit hoznak még az évek. Írtam róla: a cicim

10 thoughts on “lejött az anyagról

  1. “és néha meglát egy-egy szoptató anyatársat, és, így két héttel a szoptatás befejezése után csak mered rá döbbenten: ez mit csinál? a szájába adja a mellét?”
    ez a legjobb :))))

    Kedvelés

  2. nekem május óta nem szopik a “nagyfiam”, 25 hós kora óta, és ez a kis idő is elég volt, hogy a hamarosan érkező kishúgára gondolva kicsit fura érzés, hogy szopni fog (remélem)…aztán persze megint a világ legtermészetesebb dolgává válik…..

    Kedvelés

  3. Érdekes, nekem mindkét gyerekkel egy éves koruk körül volt egy mélypontom, amikor nem kívántam a szoptatást. Aztán mindkettőnél elmúlt és újra természetes lett. Felvetődött bennem, hogy lehet, hogy azért pont ilyenkor, mert engem egy éves koromban választott el anyám erővel, mai napig emlegeti, hogy mennyit sírtam. De lehet, hogy ez csak belemagyarázás.

    Kedvelés

  4. Most szólok hozzá először:-)
    Mert nagyon érint. Mert nagyon itt és most.
    Két hete nem szoptatom a másodikat, aki 2,5 éves. Az első 30 hónapig szopott. Összesen 6 és fél éve folyamatosan vagy pocakos voltam vagy szoptattam vagy mindkettő egyszerre. Szünet nélkül, egyetlen átaludt éjszaka nélkül, éjjel-nappal. Fontos volt, gyönyörű volt és nehéz is volt.
    És igen, már vártam, hogy egyszer, valamikor visszakapom a testem. Amit kölcsönadtam. Azt hittem, eufórikus érzés lesz. Mondjuk mert ihatok bort vagy likőrt bármikor, amikor úgy adódik. És akármennyi kávét. De legalábbis magam miatt dönthetem el, hogy mennyit. Nem lesz kinyúlva a melltartóm széle, és nem csak gombos pizsamám lesz. A szimmetriában tulajdonképpen nem reménykedtem, de egész jól alakul. És persze még sorolhatnám…
    Az eufória egyelőre várat magára, meg az új ruhatár is. Meg egy tisztességes csajos buli is. Talán szép lassan, szép sorban, egyszer csak….
    Azért az eufóriát kicsit sajnálom:-)

    Kedvelés

  5. Annyit kínlódtam, míg a legkisebbet el tudtam választani. Majdnem négy éves volt, és nem voltak ilyen tapasztalataim. Kb. egy év telt el így, hogy kérem vissza a testem. A másik kettő nagyobbiknál teljesen természetesen zajlott le ez az egész. Engem anyám egy hónapig etetett lefejt tejjel. Szegény. Mindig félrenézett, mikor én bárhol/bármikor/bármelyiket szoptattam.

    Kedvelés

  6. enyém mindjárt 4,és már csak éjszaka kéri a csücsü-t(nálunk ez a cici),és ma volt először hogy elgondolkodtam rajta,hogy olyan furi hogy ilyen nagy fiú,és még mindig szopik…valahogy nem látom a végét…hogy ő valaha magától abba fogja hagyni…(???)

    Kedvelés

  7. Ez nagyon szep volt, koszonom.
    Egyetlen fiamat, ket es fel evig szoptattam es olyan harmoniat ereztem kozben, akkora feltetlen szeretetet, sosem felejtem el, ahogy hatalmas kek szemeivel ram nezett.
    Benne volt abban a mindent tudas es a hála, hogy megpihenhet, barmi is tortenjek.

    Kedvelés

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.