Amikor valamire nagyon készülsz, nagyon várod, akkor a nagy izgalomban leginkább mindenféle bonyodalom van, kavarodás, zsákutca és falak, időnként a lehetetlenség kőfalán töröd véresre koponyád, már feladod, már beletörődsz, de akkor Bővebben…
Fertályóra, tizenöt perc. Bővebben…
Tavaly még így, most már másképp.
Az én anyaságom az most olyan, hogy legyen már csönd. Legyen papucs a lábakon, ne sikítson és sírjon senki olyan másfél percig, ne kelljen ennyiszer legóra és üveggolyóra lépnem, ne keressem a sálaimat, amelyekbe rettentő fontos volt felöltöztetni a Dörmi mackót. Bővebben…
Na, mondom, mi legyen csütörtökre a bejegyzés. Ma nem voltam itt intenzíven, ma jó anya voltam, meg regényt írtam. A Bovaryné olvasódik (és, Kati, íródik!!!), egy kicsit mosogattam is, csak meg ne ártson. A múzsám a blogszületésnap óta feltett lábbal koktélozik a hintaágyban. Aztán most valahogy eszembe jutott a vetítővászon. Ezt én sokat csináltam, azért ugrok rá.
Amikor nem bírtam el az életemet, vetítettem. Bővebben…
megérkezett szerencsésen a kolozsvári különítmény, na, és pont olyanok, de tényleg, és lett hely, ágynemű, sajtok, fürdőszobasikamika. Ribizli nem hőkölt, azonnal megszerelte a klotyót. Aztán valami lazac úszott be, volt etyeki fehérbor, amelynek, mivel fehér, az ember több mindent megbocsát, volt néma telihold, ekkor Csineva elzúg Pestre, és volt sok szép s s a tegnap, meg régebb, meg, jaj, meg mexikói sör háromfele, megtudtuk, ki kinek a révén blogolvasó, és még megrázó történeteket is, aztán mandula, de akkor Jakab felsírt, végül csak az áfonyapálinkára emlékszem.
Nemsokára együtt, aki tud!
Hát nem volt. Futottam. Jövök ki az Államkincstárból, mondok magamnak, jön ez a kolozsvári különítmény, veszek a Teve utcában egy-két üveg bort.
Itt régen lehetett Ráspit kapni — ő celebrálta az esküvőnket –, még Jánossal vettünk rozét tavaly ilyenkor, benézek.
Tízezer palack, képzett fickó az eladó, nem kérhetek bort, hogy aszongya: kérek két üveg bort, valamit mondanom kell sokrétű tapasztalataim és finnyás ízlésem (…) alapján, mifélét.
Ó, rendnek kéne lenni. Kívül-belül. Bővebben…
Meghallani az első énekesmadarat: jó.
Sokáig aludni, félálomban érzékelni, ahogy cukin legófejeket cserélnek legótesteken, édes meghittségben: jó.
Biciklit elővenni, feltekerni cébéáig, közben filmforgatókönyv összefüggésein gondolkodni: jó. Bővebben…
— színes fények és külföldi számok —
Mi megint utaztunk négy napot, a festői Bükkbe. Épp egy éve jártunk itt még Jánossal és a két kicsivel. Kedden volt ötéves a lyány, torta, minden. Nagyon exkluzív az egész, afrikai dizájn, sivatagsárga épület, medence, “mókuscicák” (szurikáták). Miután tavaly túlvoltunk a sokkon, hogy Afrika a nemzeti park bejáratánál, János komolyan szemrevételezte az épületet, és azt mondta, pedig ő nagyon szigorú szemű volt, hogy meglepően igényes és következetes az anyaghasználat, nem tud hibát mutatni a térben, írni is akart róla, fotózott sokat. Persze lehet, hogy ezen a sokkon nem lehet túllenni. Nem írta meg végül.
Nagyon szeretem emlegetni Jánost, nem bánjátok? Bővebben…
2013 tavaszi írás. Milyen érdekes most újraolvasni. A gurukról írottakat fenntartom, de azóta, ugyebár, nekivágtam futócipőmben a hegynek. És igen, időigényes az életvitelszerű sport, és van veszélye annak, ha az élet közepe lesz. De az valahogy elfelejtődött, hogy a mozgás mekkora öröm, a célok megvalósítása micsoda önbecsülést, sőt, szárnyakat ad, és hogy mennyivel jobb könnyű testben élni. Valamint a jövő iránti felelősség (milyen életem lesz hetven évesen, és milyen lesz ez a gyerekeimnek) sem szerepelt akkor még a gondolataimban.
Én a bujaságról szeretnék írni a hét főbűn sorozatban, de azt nem illik most, Nagyhéten… Nekem ez akkora tabu, miért?
Ezúttal egy, el sem hiszitek: JELENSÉGet veszek górcső alá, amellyel SZOCIALIZÁCIÓNK során mindannyian találkozunk, és amelynek — döbbenetes, de — RENDSZEROKAI vannak. Bővebben…
Hát nincs, bár szerdán, ahogy kivittem a szelektív szemetet, rám ugrott hátulról, de fűtés lett (nem volt, aztán lett, aztán megint nem — háromszor járt itt két hét alatt a szerelő)! Írok egy olyan bejegyzést, amelyik nem akar semmit, Semesének. Bővebben…
avagy: a Feri, amint kondole- és gazsulál
Jaj, vártátok a hajnali bejegyzést, szépen kialakult ez, hogy öthúsz és ötnegyven között jön, ahogy a csillag megy az égen, egy kis ráhagyással, mert úgy érdemes, de az élet bonyolultabb. Olyan is volt régebben, hogy a szombat kommentelőnap. Ehelyett minden nap van valami, néha lerágott csont. De jó az néha. Csak én szeretek tartalmasakat írni, igazán, telibe, nem megúszósat.
Ma kettőkor dobott ki az ágy, annyira el vagyok maradva a blogon kívüli munkáimmal. Kezd húsba vágni a felismerés: nem tölthetem a napomat azzal, hogy trollokkal vitatkozom. Bővebben…
Ez a mi kutyánk, ez a Tappancs kutya, akiről nem nagyon írok, ez most bilétáját csörgeti így hajnaltájt, nem találja a helyét, pedig luxuságya van szőrméből, magas peremmel.
Vasárnapi, későnkelős bejegyzésünket olvashatják.
Kapcsolódó bejegyzés: de szépet csináltál!
Nyilatkozat
A csakazolvassa blog írója
NEM Bővebben…
Írok néhány sort a tegnapról, még hajnalban akartam, csak annyi munkám van, és olyan álmos vagyok, meg tönkretettem a kávéfőzőt is, á, reménytelen ez a péntek.
De a csütörtök! Az állítólag Valentin! Nagy nap volt ez, katartikus. Bővebben…
L. D-nak, legnagyvonalúbb barátnőmnek
Fösvény, zsugori, garasoskodó, kicsinyes, sóher, spúr, fukar, uzsorás, szűkmarkú, skót, és, igen, zsidó. Bővebben…
Iskolakritika: népszerű bejegyzés a blog elemző, rendszerkritikus vonalából, 2013. február.
Szülői értekezletre mentem tegnap, biciklivel tizenhét perc, és mindig csak lefelé, és lassan megyek, mert azt képzelem, csúszik (nem csúszik, de már csak én vagyok nekik). Irhakesztyűm narancssárga, Bővebben…
a blogírásom
Azért írom ezt a blogot, mert hajt valami. Óvodás korom óta megfogalmazom, megalkotom a világot. Sokat írtam, mindenfelé, levelet kézzel, magazincikket, fórumkommentet, formálgattam a mondataimat, közösségeket alapítottam, de mindenhol kicsorbult. Nekem a blog való, és ez az első és egyetlen blogom. Mára egészen íróként élek, úgy jár az agyam, olyanok a történeteim – irodalmat élek. A 2012 tavaszi blogpróbálkozásból szenvedély, majd főfoglalkozás és brand lett. 2016 áprilisában megjelent a blogkönyv is, a legjobb írások gyűjteménye.
2013. februári bejegyzés
Egy kis figyelmet kérek, csin-csin, igen, Johanna, nyeld le a habgaluskát, aztán tedd le a kezedből a kubus üveget is. Töröld meg. Lehet a mikiegeressel, igen.
Szeretnék nektek köszönetet mondani, hogy kibírtátok velem ezt az öt napot. Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 