A lényeg. Értékrendi kisokos azoknak, akik már fulladoznak egy ideje.
Ami biztos, ebből indulok ki:
minden őszintétlenség, szerepjátszás, nyomorú kompromisszum, behódolás, elhallgatás, tagadás rombol. Nincs annyi jóga, meditáció, jótékonyság, szerelem, feledtető mámor, megbocsátás a világon, ami ezt ellensúlyozza. Bővebben…
Sokan azt várják, hogy én majd vigasztalgatok–megértek–segítek–elfogadok, de ez nagyon kétséges igény, mert akkor erre idesereglenének az igazán nyomorult lelkek, akiknek szaksegítség kellene. Az önfelmentésre vágyó, könnyű vigaszra éhes, magukon dolgozni nem akaró nők. Aztán egymást nyaljuk, tőlem elvárják az éjszakai ügyeletet is, pszichológus leszek, és fokozottan hajlamosak görbe szemmel nézni, ha én viszont jól vagyok, erős, eredményes, ragyogó (ami egyébként azt is jelentené, hogy van miből adnom!), és a végén még meg is utálnak, hogy “nem segítettem”, rosszabb lett a helyzet, frusztráltam őket.
Szóval a nyomorlicit, az egymás nyalása, a sunyi ötletösszeszedegetés, az “én csak elmondom a véleményem, az is baj, csak a tiéd szólhat*?” fajta alattomos, öntelt provokáció és feszültségszítás ne legyen itt soha többé. Az érett, gondolkodó, mértékletes, intellektuális, érzékeny, magukat vállaló olvasóknak írok. Bővebben…
És a szinonimái:
Jóban-rosszban kitart mellette.
Bármi is jöjjön.
A kapcsolat nem csak körhinta és kacagás és csók a naplementében és rohanás felé a pályaudvaron és ananászos koktél. (Miért, miért nem?, jajdul fel Éva. Ugyan miért nem?)
A felnőtt élet nem mindig könnyű.
Ennél vannak sokkal mélyebb és fontosabb dolgok is!
Mi is? A szívás, az. A közös érdek, a meló, a gyerekek, a lakáshitel, az anyós véleménye. A párhuzamos egymás mellett élés, a közös lakcímre bejelentett magány. Bővebben…
Nem a tizennyolcadik születésnap.
Nem az érettségi.
Nem a felvételi.
Nem a különköltözés.
Hanem ez a felnövés, amikor ott keringőzik. Vagyis, ez a felnövésnek a deklarációja.
Aki nem keringőzik, az nem is nő fel. (Én nem értem ezt a hisztit, fél osztályok, fiúk nem akartak táncolni.)
Ő valahogy előbb nőtt fel: vagy másfél éve nem érzem ezt “az én vérem, jaj, az én kicsi fiam” dolgot. Tiszteletteljes távolból figyelem a fiamat, aki olyan csodálatosan erős, és tudta, mit akar. Akin nem fogott a rossz irányú csoportnyomás, az iskolai bántás, ostoba, kérges juditnénik.
Ezért vagyunk jóban.
Rég nem várja el, hogy főzzek, mossak, befizessem, elintézzem, elismerjem, hanem intézi magának.
Aki minden apró ügyét, köztük a gyarlóságokat, a más-anyák-infarktust-kapnának ügyeket is elmondja, ha épp beszélünk. AMúgy nem nagyon gyakran. Meglep, ahogy magától mesél, én úgy tudtam, hogy titkolóznak, pattanásosak és ellenségesek, meg követelőznek. Lát embernek engem is, nincs módom prédikálni.
Nem kell nekem mindent tudnom, de nem kell hazudnia sem.
Én nem virrasztok.
Megbízom benne: egészen komolyan gondolom, hogy az övé az élete, hogy külön van az énje, és becsülöm, elismerem. Nem sajdul a szívem, csak erős nyugalommal örülök. Nem veszekszünk. Nem habzsolom föl, nem pótlék ő nekem, nem ő a középpont, nem ezt jelenti a szeretés. Nem várok tőle semmi pontosan körvonalazhatót, sem érzelmesket, gesztusokat, sem hálát, sem teljesítményt – csak azt, hogy önmaga legyen, hogy aki ő lett, éspedig jelentős részben az által, amit én beletettem, és az által, aki én lenni tudtam, azt valósítsa meg.
Hogy mit tegyél szóvá a kapcsolatodban?
Sietsz változat:
Azt, ami fontos és ami releváns, és azt is kedvesen, józanul, építően, sose bántóan.
Többször hallgass. Nem ér annyit.
De ne ellenséges némasággal hallgass. Bővebben…
Tényleg megmondjam? Akkor megmondom. De aztán ne legyen harag!
Szóval.
A házasságod nincs válságban, nem üresedett ki, nem hidegültetek el. Nem az van, hogy valahogy az asszony olyan kedvetlen meg hisztis újabban.
Van ilyen is, de veled nem ez van. Hanem Bővebben…
Kiált bennem a téma, mert nagy felismerések ezek, szinte felnevet az ember: mit hittem én eddig? Jön a szégyen is, bőven. Ahh, a regényben is mennyi részlet van, ahol Barbara szeret szenvedni! Tocsog. Lubickol. Önsorsront, aztán levonja a konklúziót: hát ezek a férfiak ilyenek, ennyire tudnak csak szeretni, ilyen a szerelem. És én ennek részletezését bájosnak vagy menőnek gondoltam, nem pusztán a figura jellemzésének.
Ha érdemit akarok mondani, akkor mindenképpen megmondós vagyok. Előre szólok. De ha ezeket nem érted meg, akkor vagy végzetesen gyanakvó és keserű leszel, lemondasz a kapcsolatokról, vagy belemész, és tönkremész benne.
Viszont azt nem lehet rám mondani, hogy könnyen beszélek, vagy hogy ne tudnám, miről beszélek.
Ez az előzmény, a tegnapi poszt:
Hogyan ne fájjon? Az a megoldás, hogy tartsd magad sokra.
Ennyi a poszt, viszlát, holnap a cickányokról lesz szó, mert az őszi divat alapmotívuma a cickány, és tényleg cuki.
Ó, gyerekkorban annyira könnyű még. Mert kialakulatlan vagy, mert egymás mellé sodródsz velük játszótéren, edzésen, iskolában. Mindenképpen közösségben létezel, együtt csinálsz velük fontos tevékenységeket, játszol, formálódsz, szeretsz, de legalábbis elemi élmény az, ahogy kapcsolódsz, és meghívod őket a születésnapi bulidba. Mindenki a barátod, de legalábbis lesz néhány, vagy éppen egy barátod.
Aztán felnövünk mindannyian. Lesz irányod, ízlésed, lényeged. Bővebben…
Intenzíven értetlen, tiltakozó, döbbent, olykor agresszív reakciókat váltott ki itt és egy fórumtopikban is az előző posztom, pontosabban azok az igen egyszerű állításaim, hogy
a szex (a nő hajlandósága) nem szolgáltatás és nem jutalom,
nem kéne erőltetni, manipulálni érte a nőket, ebbe beleértem az udvarlásnak, közeledésnek nevezett stratégiák zömét is, állati nyomasztó,
a párterápia pénzéhes pszichológusok műfaja, hihetetlenül eredménytelen,
nem-vonzó partnerekkel nem élvezzük az aktust,
a nők (is) vágyból, szenvedélyből szeretnének szeretkezni, Bővebben…
…, hogy laptopba bújva élek, mást se csinálok, csak azt nézem, mi hír itt; írok, reagálok, szalad a ház.
Ez így van – ha épp sűrű a helyzet vagy szenvedéllyel tölt el egy téma, és nem fingik ki a gépem, operációs rendszerem vagy a netcsatlakozásom, akkor elég sokat vagyok onlány. A blog az a hely, ahol összegződik, amit a világról gondolok és fontosnak tartok közölni. A blogírás mellett teszem ki a tornázós, evős, színházi facebookposztokat, szervezek közös edzéseket, olvasom azokat a netes szereplőket, akik érdekelnek, nézek utána ezerféle szálnak; iskolába rohanok, plazmát adok, mosogatok, főzök, gyerekrajzokat csodálok, sudokut fejtek, rajzolok csomóra kötött nyakú zsiráfot, veszek akvarellceruzát, kockás füzetet, ökomosószert, tejszínt és málnát, ügyintézek három lakásban, mosok, teregetek, bringázom, és persze alszom, eszem, edzek (az edz nem ikes ige!!!), olvasok papírkönyvet, állítok ki számlát, írok képeslapot, mozizom, találkozom a barátaimmal. Így jön ki az a 36 óra, amelyből köztudomásúlag egy nap áll. Nem megyek telekre, nem nézek sorozatot, nem osztok meg mémeket, nem köt le a macskás videó, nem viszem szervizbe a kocsit, nem veszek részt családi banzájokon. Bővebben…
Egyszer már linkeltem, de inkább kétszer ezt a cikket az alter-egészségtémájú Páros kintorna blogról. Interjú Szendi Gáborral:
A te bajod, ha nem tudod kitalálni, kinek higgyél!
És ez nagyon fontos: nem más akarja, hogy “hiteles” legyen a szemedben, hanem TE akarsz válaszokat, és ezeket NEKED kell megkeresned. Bővebben…
Azt mondod, bajod van vele.
Alapos a bajod, ahogy így elmeséled.
Én tényleg mindenkit megértek és keblemre ölelek, aki nem hitte volna, aki elromlott ebben az egészben, akinek a partnere hozzáromlott a rossz kapcsolathoz. Akiben bekapcsolt a Szerep, ami mindig rossz fejség és sosem eleven.
Akiknek Jött A Krízis — szépséges-boldogságos gyerek is lehet krízis, két év otthonmaradás is, fél év munkanélküliség, krónikus betegség vagy egy szerelem.
Vagy csak annyi, harminchét évesen: én nem ez az ember vagyok, aki veled lettem, lenni tudok.
De azért azt megkérdezném, úgy bele a közepébe:
te miért álltál le egy ilyen partnerrel? Bővebben…
Szokták nekem a fejemhez vágni, hogy én mindenkivel összeveszek (még “a” feministákkal is), rosszban vagyok a családommal, nem kellek a férfiaknak, és “elhagynak az olvasók” — ez nekem a bajom, és persze az én hibám. (Amiről most írok, abban a tekintetben ezek az egyébként különböző vádak hasonlóak.)
Igen, az én hibám: a rosszban lét és egyre tisztább magányom oka az, hogy én ilyen vagyok és nem olyan. Nem egyezek.
Csakhogy én ilyen akarok lenni. Nagyon, és egyre inkább. Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 