…és egy papucsférjről.

Mára lesújtó véleményem lett a pszichológusokról. Kevésbé azok miatt, akikkel dolgom volt, bár van olyan sztori is. Amikor megkérdeztem egy igen nehéz életszakaszomban (2007-ben) az akkori szakembert, hogy nem vagyok-e én mániás depressziós, azt felelte: “te nem, mert a fiam, na, ő az, ő egy igazi súlyos eset” – amúgy igaza lett, meg minek ilyen címkékkel elrontani az ember önértelmezését, paráztatni, bűn is… de az érvelés, az nagyon durva. Mintha ez valami extraság, kiváltság lenne. Volt haláleset is (öngyilkosság, ugyane diagnózis folytán), ő találta meg a holttestet, aki az ülés időpontjában kötötte föl magát. Emlékeszem a döbbenetre. Akkor gondolkodtam el először, hogy nem javít a sok lelkizés semmin.

És később is… észrevettem, hogy nagyon woke konzulens-pszichológusom (nem szak-) egy agresszív csoportban az egyik engem ekéző posztot lájkolja (én ezt írtam, alapvető biológiai-etológiai tényeket nem szabad kimondani). (Nála volt az exszel a “párterápia” is.) Hát, ő is ember, van ilyen. Nem a személye, nem is a szakmája az igazi bűnös, hanem a wokeság agressziója, meg a közösségi média, a “buborék” és annak normái és tilalmai, amely jobb indulatú emberekből is kiváltja a csürheviselkedést.

Persze pont ő jobban tudhatná. Láthatná ezt az undorító folyamatot, az efféle (agresszív-sértett gyerekellenes) csoportok színvonalát. Amilyen vagyok, rákérdeztem, miért lájkolta az egyik kliensét aprító posztot. Magyarázkodott, hogy ő csak félálomban lájkolgatott, nem is nézte, mit.

A legjobban az rendített meg, hogy miféle hatalmi eszköz lett ebből: a pszichológia lebutított fogalmait, összefüggéseit átlagemberek (nők) dobálják nagy okoskodva, álhiggadtan egymásra, különösen akkor, ha valaki nem tetszik nekik, és mivel a valódi érzés (harag, indulat, irigység) vállalhatatlan, a “segítségre szorulna, de nincs betegségtudata” szöveggel akarják megbüntetni nagy jóságos leereszkedéssel.

Eközben megy az a trend is, hogy “de bátor vagy, hogy nyíltan vállalod a depressziód és regényt írsz róla!” (a folyamatosan hisztiző Nyáry Luca), vagy “menő vagyok, különleges vagyok, aspi/ADHD-s vagyok, a muglik pedig elnyomók” típusú előnyvadászat és feltűnősködés. Tud ez menő is lenni. Avagy mentség.

G.: