“gyűlölet”
Kedves vizsgázó, mi jut eszébe erről a szóról?
Mindenekelőtt a híres francia film Vincent Cassellel.
Aztán eszembe jut a reakció, amit az elmúlt két napban az anyák adómentességének hírére a nyakunkba kaptam. Mintha én lennék a Fidesz, a gyerekeim (élő emberek!) megbocsáthatatlan bűnök, fekélyek a társadalom testén, a keményen dolgozók ellenségei — és én ezt fogadjam el, bólogassak. Régebben nem illett ennyire nyíltan aljas-zsugori-irigynek lenni! Pont anyákra, családokra neheztelni…? Ez is incel indulat. Mintha neki most nőne az adója. Mintha miattam vennének el tőle valamit!

Bizony, az anyák megérdemlik. Kénytelenek vagyunk mint család sokat fogyasztani, rengeteg áfát fizetünk. Az SZJA-mentességet is és bármit megérdemlünk.
Ugyanakkor a szavazatom nem eladó, de az sosem volt eladó.
Évek óta zajlik ez, hogy minden “felvilágosult” portál, csoport, nézet, de még anyák is hörögnek a család, a gyerekvállalás ellen (“én is anya vagyok, de nem értek egyet”), csak azért, hogy demonstrálják, ők mennyire ellenzékiek. Hát még akinek nem sikerült az élet: nemhogy családja, de tinderes matche sincs! Szégyentelenül utálkoznak a “kedvezményezett” csoport fölött: bezzeg nekik csok, babaváró, kocsi, minden jár! Ugyanezek az emberek háborodtak fel azon, hogy “akinek 46 ezer a jövedelme, az annyit is ér”. Megette az agyukat az Ellenesség. Eredetileg oda meg vissza vannak a szegénység, hajléktalanság, Iványiék miatt – mindez üres szólam. Mert ha balos szolidaritással, könyörületből is kellene segíteni a rászorulókat, akik pénzben mérhető értéket sem sűrűn teremtenek, akkor mennyire kellene azokat, akik a legfontosabb munkát végzik, túlnyomórészt némán, fizetetlenül…? A kutya hobbi, a gyerek nem. Akik a reprodukció véres-tejes áldozatát vállalják, és akiket újabban mindenki harsányan megvet, azokra zúdul az agresszió, mintha kedvtelésből vállaltak volna gyereket. A dühöngőknek álságosan a környezetvédelemre is van képük hivatkozni. Önző hobbinak, magánügynek tartják a gyerekvállalást, sőt: kormánypárti cselekedetnek.
Ha ekkora buli lenne sokgyerekes anyának lenni, te is vállaltad volna! Ezer forintért megfojtanának bárkit, kommentben és munkahelyen.
Az egyik tanár elterjesztette rólam, hogy MILLIÓKAT KERESEK magántanításból. Ha ez olyan jó lenne, te is ezt csinálnád! Amúgy jó, mert bizalom és korrektség közepette együtt fejlődni egy okos gyerekkel, felismerni egymásban az intelligenciát, minőségi munkát végezni, intenzívet, de eredményeset, az valóban jutalom. Amikor jön az értesítés, hogy szóbeli mentességet kap, akkor egyenesen a mennyei harsonák szólnak. A blog és a sport elején érzett hirtelen szárnyalás ismétlődik, áldászuhatag. De szerencsének én ezt nem tartom, mert rengeteg tanulás kellett hozzá.
Nem kell nagy bátorság egy olyan országban az ellenzéki létállapothoz, ahol egyetlen párt tizenöt éve toronymagasan nyeri az összes választást. Elég naponta finnyogni, panaszkodni azon, hogy defekted van, keveset keresel, fáj a fogad — ettől rögtön elnyomottnak, tehát hősnek hiheted magad, és mindent a kormányra kenhetsz.
Hogy én ezt mennyire unom. Mert az érdemi kritikának semmi súlya így, hogy folyton a jól élő középosztály háborodik fel gyűlölködve.
Aztán, eszembe jut még az úgynevezett gyűlöletről, hogy ez divatszó, egyben a segítők (pszichológusok, blokkoldók, energiaközvetítő kóklerek) kedves cégfelirata: mindattól, ami negatív, meg kell szabadulnod, mert téged rombol! El kell engedned, a Facebookon tartalomgyártóként pedig emlegetned, hogy milyen káros a gyűlölet – úgy érti, neki nincsenek indulatai, ő jó ember, megérkezett, “elengedi”, mások gyűlölködnek, ő az áldozat.
Miközben esetleg élvezettel, gőgösen aprított bárkit, aki sikeres volt. Követelte, hogy nála álljon a hosszú sor a könyvhéten, mert “a női irodalom menő”. Az ő eredménye, sikere soha nem függött attól, okos, tehetséges-e, ír-e újszerűt, bátrat. Inkább csak öltözködött, nyafogott, dühöngött. Próbálgatta a pózokat és vonult, telefonfüggő lett, lustán nézegette a videókat, mert a legelején beletették egy nagy elérésbe, és vásároltak neki húszezer, nem épp igényes követőt.
Most a gyűlöletről ír.
És elkeni, mert ez a poszt pont arról szól, hogy ő gyűlölt és ez őt mérgezte. Van, illetve lehet összefüggés a fölösleges, élvezettel megélt indulatok és a betegség között — lett is.
Ha igazatok lenne, tehát én volnék a gyűlölködő és az összefüggés is létezne, én már halott lennék. Száz halállal haltam volna.
“Elmondanám neked, milyen érzés kirekeszteni a bántást, nem kinyitni többé az ajtót, ablakot, nem beengedni a bűzös levegőt, ami után nyákos bevonat képződik a felületeken.
Elmondanám, ha tudnám, hogy a gyűlölet olyan, mint a rák, az elején észrevétlen, nem tudsz róla, de egy ideje haldokolsz, és az is lehet, túl késő, mire felfogod, mit tett a testeddel.
Elmondanám, ha tudnám, mennyire nehéz szabadulni, a gyűlölet olyan, mint a drog, sokan szenvednek benne, sokan nem tudják, mit szívnak be mélyen.
Ma reggel korán elindulunk vidékről, a kutya szokásához híven hanyatt fekve alussza végig az utat, mint aki nem tud magáról, az életünkről beszélgetünk, néha megfogjuk egymás kezét, máskor a fejemet simogatja, és azt mondja, mennyire szép vagyok. Milyen jelentéktelen lesz a gyűlölet a szeretet és a szerelem árnyékában, a hatalmasnak tűnő gyűlölet, ami évekre meghatározta, mit gondolok magamról, a világról, az emberekről. Mennyi ideig éltem a múltban, a sérelmeimben, mennyi bántást beengedtem az ablakaimon, sőt, szinte fürkésztem, hol csípek el még egy falatot belőle, szinte habzsoltam a rólam szóló gyűlöletet. És most tudom, milyen élni a jelenben, felértékelődik minden év, minden óra, ami még enyém, a gyűlölet jelentéktelenné és parányivá válik.”
Most akkor téged gyűlöltek, és a te problémád csak az, hogy beengedted a “bántást”, vagy te is kezdeményezőleg gyűlölted azt, aki nem volt szimpatikus…? Esetleg sima és jogos kritikákra önzőn és hiún, aránytalanul visszagyűlöltél – úgy, hogy közben trónoltál főmunkatársként, műcelebként…?
Tulajdonképpen bocsánatot is kérhetnél a nagyképűségért most már.
Van az gyűlölet is, ami az elitet éri, bármit is jelentsen ez a szó. Ezt azért nagyon veszélyes, mert könnyen elcsábít, és a vége az, hogy erőszakosan tagad mindent, ami szép, okos, tehetséges, törekvő. Károsnak állítja be, hogy valaki keményen dolgozik, vagy okos. Gonoszságnak tartja, ha a másik nem szélsőségesen szerencsétlen. “Privilégiumai vannak!”
A lúzerek dala. Hamis dallam.
Én soha többet nem fogok magyarázkodni amiatt, hogy sok szerencsés körülményt kaptam, értelmiségiek a szüleim, nem hordozok genetikailag durva kórságokat, a fővárosban élek, sikerült annyi gyereket szülnöm, amennyit – és még remek emberek is. Az tartós idomítás eredménye volt: szorongjak már amiatt is, hogy fehér, tehát gyarmatosító és kollektíve bűnös vagyok. Borzasztó ostoba és káros ez az idomítás, a baloldaliság teljes félreértése, manipuláció az egyenlőség és az elnyomás szólamaival. A sport mutatta meg, mire képesek emberek, akiknek semmivel nem rosszabb az élete az enyémnél, akik kedveltek, akiket érdekeltem. Hogy egészséges vagyok, hogy megteremtettem az időt, az gonoszságnak érződött. Ez a gyűlölet. Edzeni nem gonoszság, és nem ellenetek van. Mindenki abból gazdálkodik, ami neki jutott. Amit megóvott, fel- vagy visszafejlesztett. Egymásra fújni nincs értelme.
Hanem… elengedni a “gyűlöletet”? Azt, hogy engem igaztalanul aláztak, és mindig sokan mentek egyre? Ezt se szégyellték? “Ő olyan nagyhangú, hatalmas, ő az elnyomó.” Semmilyen hatalmam nem volt. Nekem kéne elengedni bármit?
Azzal szemben, hogy frusztráltan lenyelem a sorozatos, agresszív alázásokat és/vagy tízezreket költök havonta arra, hogy erről sírjak egy nálam nem kevésbé küszködő “segítőnek” – én azt választottam, sok év után, hogy visszaszólok. Gúnyosan, erőteljesen: nekem szavakat adott az úristen. Csak akkor és csak annak így, aki alázott. Így igazságos. Szél, vihar. Adósság, kamat.
Esterházy is bekaphatja: milyen bűnös én könnyű férfiként, ünnepelt íróként a gyűlöletről frázisokat puffogtatni!
Aggódtak értem, mi ez az indulat… De több év után, látva, kinek merre alakult az élete, kimondhatom: engem semmi nem erősített meg úgy, mint az, hogy vissza mertem szólni.
Minden egyes alkalommal.
Akinek igaza van, azt nem rombolja a “gyűlölet”.
Aki erős, annak nem lesz baja.
Mert nincs annál nagyobb erő, mint bátornak lenni és tiltakozni. Kimondani a kényelmetlen igazat, egyedül a tömeggel szemben, az érdekek, a gyávaság, a hamiskodás ellen.
És ilyenkor — így írtam régen — lombos ágak sarjadnak a planétának ezen a fényes felén, abban a ritmusban, ahogy a másik oldalon dühödten verik be a sáros cölöpöket. Vagy: omlik le a gonosz, pöffeszkedő, buta férfiegó, darabonként, minden egyes világos mondatomól, és egyre több a fény.
Nem marad lépcsőházi gondolat, mindent elmondok, újabban tömören. És az ezüst égben kilenc szólamban énekelnek üveghangú angyalok.
miért egyél növényi fehérjét?
Ne egyél!!! Ez szándékosan kavarós cím volt, hogy megnézd, megőrült-e tehát a blogger.
Bővebben…hogyan kezdődött? és mi van most?
Olvasni tudtok-e még?
Szoktatok-e?
Ezeket az én szövegeimet végigolvasni…? Nem sok, nem zavaros, nem fárasztó? Van hozzá elég idő, elmélyülés, szándék, türelem?
Bővebben…miért akarsz társat találni? és miért nem sikerül?
Te is társat keresel?
Miért keresnek az emberek társat?
Hatalmas távolságra van egymástól az elképzelés (vágy, cél) és az eredmény. A harmonikus, tartós, érzelmeken alapuló kapcsolat – vagy épp a csak jól sikerült este, ahol senki nem csalódott, az sehol sincs.
Mi ennek a tanulsága?
Bővebben…Védett: örömeim mostanában
Védett: miért ennyire boldogtalanok ma a kamaszok?
mi a helyzet kiskunhalason? nem lesz több herélés?
Ez a poszt az iszonyatról szól. Csak felnőtteknek!
Talán akad olyan újságíró, aki innen érti meg a transzideológia borzalmait és korruptságát – mindezt maga is tudhatná, ha figyelt volna, ahelyett, hogy engem simán leterfez (megtörtént). Mindent publikáltak már a prominens transzcelebekről, a világszervezetükről, WPATHról, egymást érik a perek, botrányok, és a Reduxx.infót is lehet olvasni. Az az aktivista, akit a 444-en főoldalra engedtetek, durván torzít és manipulál. A csúsztatásokat pirossal is jelölöm.
Mi történt?
Van egy ház a Margit körúton, én csak azt vettem észre, amikor arra jártunk pizzázni, macaronozni és castingra, hogy férfiak mentek be, és nők jöttek ki. Az ott magánrendelő Bordás Noémi az az urológus és plasztikai sebész, akit transznemű körökben mindenki ismer, afféle védőszentje azoknak, akik “rossz testben élnek élnek”. Itt vizsgál és receptet ír, Kiskunhalason, a kórházban pedig végzett is az utóbbi években kapcsolódó műtéteket.
Milyen műtétekről van szó? Bővebben…
Védett: a tárgyak és én
tömören (és újra) arról, miért kamu a menstruációs szegénység
Írtam már erről, csak nem tudom, hol. Idegesít még mindig a habverés: ez a mozgalom huszon-koraharmincas, városi, közepesen képzett, gyereket nem akaró, méhkivételt is fontolgató, reddites lányok vesszőparipája. Meg azé, aki a gyerekek kíváncsiságából szedne sápot, épít karriert, és még van pofája jóságoskodni.
“Addig törtük a tabut, amíg a bajaink a bálványainlk lettek!”
Frissítés 2025 május 30-án. A 444-en elérhető SzabadNem blogon egy férfi, “Alíz” taglalja a menstruációs szegénységet.



Súlyosan szennyező terméket gyártó cégek fizetnek meg újságokat. Ki nem jött még rá, hogy ez az egész csak egy bonyolultabb betétreklám, amióta a “tisztább, szárazabb, biztonságosabb érzés” nem hat? Meg mindenki unja. De most lehet jóemberkedni! Inkább adakozz – az Unilevernek, a Protect and Gamble-nek, a DM-nek. Lapozol egyet a magazinban, és ott meg MIKROMŰANYAG jajveszék. Böbe el is mondja, hogy megoldotta vécépapírral, hibátlanul, nem ez volt a baj, de mégis, de baj! – és ezt egy férfi mondja!
“Különösen a globális délen”, értsd, arabok, négerek. Ők aztán REPESVE várják a mohó kapitalistákat, ott a nők már vagy hatezer éve nem tudják, mit kezdjenek a huszadik század legvégén kifejlesztett, kényelmi termékek nélkül. Egy darab betét árából ehet az a nő egy napig!
Az is vicces volt, amikor valaki egy gyűjtés során felvetette, hogy a műanyagbevonatú, szelektálhatatlan-komposztálhatatlan betét és a fehérített pamutból készült tampon is környezetszennyező, vegyünk inkább kelyhet, mosható betétet a szegény asszonyoknak, és ugrottak levezetni, hogy DE AZ NEM JÓ, MERT NINCS HIGIÉNIA az egyszerű asszonyoknál, nem tudják kimosni.
Annyira unom már a hablatyot elkényeztetett harmincasok álproblémáiról. A fölényeskedést. Menstruációs szegénység – egy magát nőnek gondoló férfi kérdezget egy nőt, akinek ez nem volt probléma. Mert az éhezés volt a probléma. A végén mégis elkönyveli a fickó, hogy “ezt sokféleképpen lehet megélni”, és leszögezi, hogy igenis nagyon súlyos probléma a MENSTRUÁCIÓS SZEGÉNYSÉG.
Megkérdeztem a chatgpt-t is, általánosságokat hablatyolt. Ennyire bárki képes, ha fegyvert szorítanak a halántékához: cáfold, hogy értelmes cél volna a menstruációs termékek ingyenessé vagy áfamentessé tétele: Bővebben…
Védett: januárvégi hétfő estén
üde, esztétikus, pihentető film a Véletlenül írtam egy könyvet
Ismét, és milyen hamar az előző után!, azt tudom mondani, hogy irány a mozi családostul! Végre a műfajnak több, nívós darabja is van. Felőlem ehettek kukit is, én olyanba nem járok, de akárhol is, üljetek be erre, Lakos Nóra rendezésére 6 fölötti lánygyermekkel, a húgotokkal, anyukátokkal, férjetekkel. Öleljétek át őket! Ez a film szívmelengető, emberi és kitűnően egyensúlyoz a giccs határán – olykor mindig nagy poén jön.
Egy kiskamasz, akinek meghalt az anyukája, éli az életét, a művészapukája kedves, elvarázsolt fickó. Nina sportol, barátnőzik, megtetszik egy fiúnak és civakodik a testvérével, idill a kertvárosban. Közben azon szenved, hogy író szeretne lenni, majd az írói elakadásnak a dkumentéálása, illetve az utcabeli Lídia, az írónő mentorálása folytán válik mégiscsak íróvá. Így a könyv olvasóit, a film nézőit is kiokosítja alap bestsellerírásból (show, don’t tell, cliffhanger, perpektívaváltás).
Nagyágyúk a színészek: a szép-okos-érzékeny Rujder Vivien eddigi élete legnagyobb filmszerepében látható; Tenki Réka, Lovas Rozi, Mucsi Zoltán. A családapába, Andrásba (Mátray László) beleszeretsz kicsit (te, nem én!!!). Bővebben…
a tegnapi felvételi tanulságai
Tegnap írták a hatodikosok és a nyolcadikosok is a központi felvételit a középiskolákba. Köztük a legkisebbem is, és a huszonnégy tanítványom. Tíztől a magyart, 45 percig, aztán negyedóra szünet volt, és utána 45 percig a matekot.
50-50 pont a két feladatsor maximuma, az összesen száz. Tavaly 51,2 pont volt a nyolcadikosok országos átlaga:
Itt egy villámgyors javítóteam, 148 fő statisztikái, a legmagasabb összpontszám 91. E mezőnyben az előző évekhez képest nehéznek tűnik az idei magyarteszt.
Most mutatok néhány konkrét (magyar)feladatot, és hozzá a véleményemet.
Tüzetesen áttanulmányoztam az összes feladatsort, az előző évieket is. Az tud ezeken jól teljesíteni, aki leleményes, nem rigid az elméje, és szokott olvasni. Én ezt igazságosnak tartom, legalábbis célszerűnek, hiszen a minőségi gimnáziumnak csak akkor van értelme, ha eszes a gyerek, szomjazza a tudást, nem kell hajcsárkodni, hogy tanuljon. Ezen a felvételin semmire nem mentek a magolással.
Oldd meg, utána nézd csak a megoldást! A hatodikosok első feladata:
Egy-egy pontot ér mindhárom szócsoport: Bővebben…
Védett: (1.) törékeny
technikai probléma
Megvagyok, itt vagyok, sőt, feszít a mondandó! Nem az a baj (nem csak), hogy szombaton felvételi, és ezen az utolsó héten mindenki plusz órákat kért, így már semmi agyam nem marad a posztokra (de azért ez is). Sőt, kisebbik bajnak számít most az is, hogy a gépem döglődik: váratlanul kikapcsol, akkucsere kéne, az első fedele libeg, két csavar tartja már csak, félő, hogy be is ázik, ahogy én itt az Istenhegyin a latyakban, sárhányó nélkül lerobogok…
Hanem az, hogy nem tudok úgy szerkeszteni, ahogy eddig. Két napja próbálom az edzés- és a kultúrrovatot frissíteni, de nem találom a módját.
A WordPressnek, ami a bogszerkesztő rendszer, ugyanis kétféle szerkesztője van, a klasszikus (régi) meg az új (blokk). Én 2012-ben a klasszikusat szoktam meg, ott több minden látszik, tudom, hol van, szebbnek, kezelhetőbbnek tartom. A blokkszerkesztő jobb szélén az AI kínálgatja magát, amire semmi szükség. Itt soha nem lesz automatizált, mesterséges kép, tartalom.
A blokkosban elkezdett posztokat szoktam később klasszikusban folytatni, mentés után, újra megnyitva, mert az új bejegyzések nem kezdhetők meg a klasszikussal.
Most meg teljesen eltűnt a klasszikus szerkesztő.
Ha most a blokkossal orrbyfogva beleírok, akkor mentés után minden eltűnik, amit klasszikussal írtam, és csak az jelenik meg nektek, amit a blokkosban írtam.
Még nézem a fórumot, levelezem velük erről, ezt nem tehetik, hát egyesével kell kimásolgatnom az összes oldal tartalmának nagy részét, 20-40 ezer szavakat, és úgy betennem a blokkos szerkesztőbe?!
Viszont nyitva van egy poszt klasszikus szerkesztőben, remélem, engedi befejezni, az megy ma a tagoknak.
Egyben köszöntöm a nyolcvanegy új tagunkat – szép évkezdés! Már szombat reggeltől csak az írásnak és az edzésnek élek.
Ui.: Légyszi, ne kérdezd meg, hogy most, hogy vége a felkészítésnek, mihez kezdek magammal. Az vagyok, aki eddig is.
Védett: hogyan hat a karma?
Védett: ne ítélj! – parancsolta a guru
Védett: 2025 első napjai
2024 tanulságai
Most van az évnek összegző szaka!
És persze mesélek is, hogy volt, mint volt Az Életem Mostanában. Bővebben…
“mindegy, mit, csak mozogj” – miért kamu ez?
Ma megint szigorú leszek. A címbeli mondat jól hangzó, ártalmatlannak tűnő, ám súlyos tévedés az én normáim szerint. Általában ezzel nyugtatjuk magunkat, amikor nincs időnk (vagy kedvünk) valódi sporthoz, esetleg elillant a “megmutatom a Gerle Évának!” jellegű sportbuzgalom. Arra is alkalmas, hogy feltűnés nélkül visszatérj a korábbi lustaságba, esetleg megbélyegezz olyanokat, akik nem álltak le, nem ragozzák az edzést, csak fejlődnek.
Természetesen nem én írom elő, hogy mennyit eddz. Ez nem is érdekel. Én arról az érvről beszélek, hogy “mindegy, mit sportolsz, a fajta nem számít, csak valami legyen”. Az érveimre azért is érdemes hallgatni, arra mármint, ahogy ÁLTALÁBAN írok a dolgok logikájáról, mert le tudom írni azt a felszólító módú igét, hogy eddz.
Azt mondod, te elég aktív vagy? Jössz-mész, napi 8-10 ezer lépésed van, leviszed a kutyát és a szemetet, lift helyett lépcsőzöl, előbb kiszállsz a kocsiból, és sétálsz két sarkot? Az csak annyi, hogy nem haltál meg. Bővebben…




