a gyehenna tüze

fájdalmas, mérföldkőnek bizonyuló vallomás a gyerekkoromról, 2012 júliusából. én egy kicsit azt hittem, önkéntelenül persze, hogy mindenki ebben vagy ilyesmiben nőtt fel. mindenesetre most, hogy egy nagy fordításban vagyok, pontosan tudom, ki próféta, ki pátriárka, ki király, ki filiszte- és ki farizeus, meg azt is, milyen szókinccsel fordítsam a gyerekeknek szánt neoprotestáns vallásos dalocskákat, és ez jó érzés.

nem került be a könyvbe — kifelejtettem, de a kötetet nyitó önéletralyz című írás felidézi a lényeget

Keresztény családban nőttem fel. A szüleimet ugyanaz a lelkész eskette, aki engem és sok évvel később az unokaöcséimet keresztelte. Ma is tudom a zsoltárokat, sőt, azt is, kit támasztott fel Elizeus próféta, és van miről beszélgetnem a gyakorló protestáns ismerősökkel. A vallás a szüleim között számtalan konfliktusra szolgáltatott ürügyet: vallásháború tört ki. És ami még szörnyűbb volt: rettenetesen féltem a pokoltól.

Bővebben…

mit várunk a kötődő neveléstől?

2012. júliusi bejegyzés

2013. szeptember végi kiegészítés

Azt írtam: sokat kivett belőlem a komolyan vett kötődés. Sokat kivett, és most, hogy a legkisebb három és fél, és egyedül vagyok, szeretném, ha ennél a nagyon közelnél egy kicsit távolabb lennének már. De ki tudja, mikor éreztem volna ugyanezt nemkötődve? Talán sokkal előbb. Talán nem is szültem volna harmadikat úgy. Állítom: ahogy mi éltük meg, nem pótcselekvésként, nem apa ellen bunkernek, nem dogmatikusan és nem is tárgyakat halmozva, két itthon lévő szülő kötődve, lezser derűvel, így sokkal könnyebb volt a szülőség. Jól kötődve nevelni, az nem valami plusz erőfeszítés, hanem harsonás lazaság, mámoros törzsi lét. És sokan vagyunk itt, akiknek nem újdonság, furcsaság és nem szélsőség mindez, hanem talaj a lábunk alatt: megélt, működő, több éves, több gyerekes gyakorlat.

Amikor kritizálják a kötődő nevelést, annak kétféle oka lehet: információhiány (sok más tanácsot hallott az illető, nem tud jól hordozni, nem érti, miért fontos a szoptatás, nincs tisztában a csecsemő valós szükségleteivel), vagy a mozgalom túlkapásaira, visszás jelenségeire adott jogos válasz. Az elüzletiesedést, a szektás gőgöt, a homousion–homoiusion-típusú vitákat, a pótcselekvésjelleget, a közösség mélyrepülését én is illettem már többször indulatos vádakkal:

anyaság 3.0

semmit sem gondolok

még egyszer a mamamiról

És akkor az eredeti bejegyzés, egy közkeletű tévedésről. Bővebben…

ha szeretsz, békén hagysz

Hogy jutunk idáig a saját anyánkkal? Hogy ez a számunkra legegészségesebb döntés? Boldogságomban is jobb így, bajomban is. Mert őrjítő, amit mond és csinál, mindenképp.
Bővebben…

valaki mondja meg

Vagy ez van minden dolgok alján? A külső kontroll? Nem vagyunk kapcsolatban önmagunkkal. Folyton azt hisszük, valamit úgy kell tennünk, ahogy nem szeretnénk, de muszáj. Bővebben…

mitől féltjük a gyerekeinket?

A gyerekek az életünk közepei. Értük mindent! És rásegítenek a nagyik meg a szomszéd nénik is: szegény, biztos éhes! Jaj, meg ne fázzon! Cipő melegítse a lábát! Most aludnia kell!
Bővebben…

először a kérdések

ősbejegyzés, 2012. június

Olvasom, hallgatom anyatársaimat. Annyi nehézséggel küzdenek. Hogyan kezeljük az egyéves ekcémáját szteroid nélkül? Diétáznak, mert a babánál háromféle allergiát valószínűsít a gasztroenterológus, így a folyton éhes, kapkodó szoptató anya kiiktatja étrendjéből a tejfehérje-, tojás- és gluténforrásokat. A másik családban a nagyobbik krónikus asztmája után a kicsinél kitört a krupp: két hete rohamokkal küzd. Hónapokig nem gyógyuló felső légúti betegségek. Fogzási nyűg, éjjeli műszak. Emez hároméves, de még nem beszél. A másik meg egyszerűen kibírhatatlan zárt térben, de a kertben is tönkretesz mindent — hiperaktív-e?

Miért ennyire betegek a gyerekeink? Bővebben…

azért ökolány vagyok

korai írás, 2012. június 4.

Céloztam már rá, hogy nevetséges önáltatásnak érzem, ahogyan a magazinok, még az okosabbja is ökológiai tudatosságra buzdítanak. Ha figyelmesen megnézzük a környezetvédelemmel, zöld háztartással foglalkozó cikkeket, nem nagyon juthatunk más következtetésre: a keret, amelyben az intelmeket tálalják, a reklámokból élő színes-szagos magazin maga is folyton valamire rá akar venni minket, és az biztosan nem a környezetnek lesz jó. Sőt, mintha csak a lelkiismeretünket nyugtatnánk: ha szelektíven gyűjtöm az (egyébként mérhetetlen mennyiségű) szemetet és nyári hétvégéken biciklizek egy kicsit a családdal (tetőcsomagtartón a helyszínre szállított kerékpárokkal), akkor megvehetem a legújabb trend sminktermékeit, készíthetek apró papírnapernyőkkel díszített koktélt messzi földről ideszállított, vegyszerekkel tartósított gyümölcsből, és kínálhatok gusztusos szendvicskéket eldobható tányéron. Bővebben…

meg kellene bocsátanod

Le kéne már tenned a terheket. Ne hurcold a sérelmeket. Nem kellene fölöslegesen szenvedned. Miért nem bocsátasz meg? Bocsáss meg neki, amíg lehet, mert majd nem lesz kinek! Ezt mondják.

Már megint nekem adtok feladatot.

A legabszurdabb, amikor pont az tanácsolja ezeket, aki bántott. Ne rágódjak már azon, amit ő tett. Egyébként meg torzul látom, mert nem is úgy volt… Bővebben…

beszélnünk kell a regényről

Végeztem Lionel Shriver regényével. Potyogtak a könnyeim a játszótéri padon, aztán az eső is rákezdte.

Nagyon meg lett mondva a recenzenseknek, hogy le ne lőjék a megdöbbentő befejezést. Ehelyett a filmről, a könyvről is azt írták: Eva sosem akart igazán anya lenni. Bővebben…

a fél fiam

Gyerekelfelezés, a blog hajnaláról (2012. május)

Én küzdöttem. A rettenet hónapjaiban azzal fenyegetett a fiam apja, hogy a) öngyilkos lesz; b) elpereli a gyereket; c) külföldre viszi. Bővebben…

mérgező élet

Közbevetés

Én nem vezetek. Nem is tanultam soha.

Az autótémán már nagyon intelligens jó barátaimmal is összesisteregtem. Hogy én csak dumálok, és könnyű nekem, és csak beülök azért az övékbe.

Igen, nem értem és nem ismerem azt a világot. Bővebben…