Nagyon unatkozom, lakberendezek. Olvastam a feng shuiról, lecserélem a fekete bőrgarnitúrát, ha visszajöttünk a vitorlázásból, és csináltatok egy kis oltárt is a gazdasági sarokba, kristálymozaik lesz, a teteje kovácsoltvas, de ilyen letisztult. Mondjuk már nem trendi a minimalizmus sajnos. Bővebben…
Ugyebár, ez Fábry költői kérdése volt, hogy a lányoknak is fékcsíkos-e a bugyijuk.
Hajjaj. Mennyi titkunk van. Hányás, hasmenés, szőrtüszőgyulladás. Zöld, kulcscsontig lógó takony. Buszon előnyös. Bővebben…
amikor én voltam nagyon lelkes, első hordozóhét, polgármesterekkel leveleztem, ilyesmi, a hordozás ügy volt. Kicsit amatőr, kicsit nandus, de a miénk. Bővebben…
Nemcsak sokáig és kényelemben élünk: körül is vagyunk dongva mi nők. Bővebben…
Ezt a bejegyzést még 2012 augusztusában több, mint négyezren osztották meg, de akkor még wordpress.com volt a domain, most meg .hu, így azok nem látszanak. Mindenesetre a blog korai időszakának legnagyobb sikere volt. Annyira nem jó.
Orsinak, aki messziről, mint beagle a szarvasgombát, kiszagolja a minőséget
Többször szúrtam már oda a facebookos giccseskép- és életbölcsesség-megosztóknak. Szeretem a barátaimat, és nem szeretem, ha ilyesmit tolnak elém.
Tényleg, mi a baj ezzel?
Most már sokadszorra merül fel, kommentekben és e-mailekben, hogy oké, értjük, mi a probléma, de jó, hogy megfogalmazod, sok-sok bejegyzés szól erről, a keressük a megoldást, a leszoktam rólad, az ebben a nagy egyenlőségben, a nekem nem lenne pofám, az amiért a nő nem…, a kedves férjem, a ne akard megváltoztatni, a mert az nekik is jó lenne. Tudjuk, hogy mi a gond.
De mi a megoldás?
Bővebben…
Nekem nem lenne pofám Bővebben…
Ugye hogy nem a pénz számít?
Bővebben…
Muszáj, és ezt is j-vel írjuk, ahogy arra kedvenc honlapom felhívja a figyelmet, és amilyenek, elipszilonnal is bejön,
muszáj a szájunkkal kiabálni, muszáj erőseket írni. Élezni, sokat beszélni erről, piszkálgatni a tudatokat, megbotránkoztatni. Bővebben…
Hát gyerekek, nem akarok keresett lenni: a lóf túrót volt régen nagycsalád.
Elharapózott újságírók, pszichológusnők, katolikus közéleti szereplők közvetítésével ez a sírni való közhely. Bővebben…
szerkesztőmnek, M. Juditnak
Csak erre kapjuk fel a fejünket. Olvassuk a híreket, nézzük a híradót, és enyhén megrezzen a közönyünk, amikor azt halljuk, hogy a kilakoltatott családapa szíven szúrta magát. Megrendülünk egy kicsit, amikor látjuk a West Balkán megrázó képsorait, vagy amikor arról mesél az ismerős, hogy a tizenöt éves gimnazistát annyira kikészítette az iskolai követelmények prése és ambíciózus apja mint végrehajtó, hogy felakasztotta magát. Gyorshajtani meg járdán előzni amúgy szoktunk, de értetlenkedünk: Tobint miért nem adják ki? A várnegyedbeli figura, aki mindent megpróbált, hogy a hivatali korrupció ellen tiltakozzon, majd az önkormányzat épülete előtt felvágta az ereit tiltakozásképpen — hát bolond ez? Most már firtatják egy kicsit a France Télécom vezetőjének felelősségét, miután másfél év alatt harmincöt dolgozója lett öngyilkos. Szomorú apropó Bándy Kata halála: amúgy, két hete például teljesen rendben volt mindannyiunknak a világ, hogy buliznak a fiatalok, hogy sehol egy rendőr a nagyvárosi éjszakában, hogy a megtámadottak nem tesznek feljelentést, és hogy a férfiakat hajtja a vérük, hát istenem, ilyenek, néhányan meg tovább is mennek, de most azért jegyezzük meg ebből (figyelem:) ugyanazzal a lendülettel mennek oda, egy kicsit vagy nagyon tovább.
Bővebben…
légkondiban élek
kocsival járok a légkondiba
útközben kirakom a benzinkútnál a fáradt olajat
tankolok is, mert ez ökobenzinkút! és én akárhol nem!
Bővebben…
— a bejegyzés (2012. július 10.) indulata a mamamin bizalmas és tágabb körben, 2012 június–júliusában történteknek, az ostobaság diadalának szól —
— már nem vagyok indulatos —
— de mamami sem —
László, kedves olvasóm, mert fiúk is vannak, és egyre többen, megihletett az egyik hozzászólásában. Egy sorra egy sor, ez frappáns műfajnak tűnik! Köszönöm hát, László. Egyik sem idézet, továbbra sem vet fel szerzői jogi problémákat, elmondom ismét, mert oly sokan megbántódtak: Bővebben…
fájdalmas, mérföldkőnek bizonyuló vallomás a gyerekkoromról, 2012 júliusából. én egy kicsit azt hittem, önkéntelenül persze, hogy mindenki ebben vagy ilyesmiben nőtt fel. mindenesetre most, hogy egy nagy fordításban vagyok, pontosan tudom, ki próféta, ki pátriárka, ki király, ki filiszte- és ki farizeus, meg azt is, milyen szókinccsel fordítsam a gyerekeknek szánt neoprotestáns vallásos dalocskákat, és ez jó érzés.
nem került be a könyvbe — kifelejtettem, de a kötetet nyitó önéletralyz című írás felidézi a lényeget
Keresztény családban nőttem fel. A szüleimet ugyanaz a lelkész eskette, aki engem és sok évvel később az unokaöcséimet keresztelte. Ma is tudom a zsoltárokat, sőt, azt is, kit támasztott fel Elizeus próféta, és van miről beszélgetnem a gyakorló protestáns ismerősökkel. A vallás a szüleim között számtalan konfliktusra szolgáltatott ürügyet: vallásháború tört ki. És ami még szörnyűbb volt: rettenetesen féltem a pokoltól.
2012. júliusi bejegyzés
2013. szeptember végi kiegészítés
Azt írtam: sokat kivett belőlem a komolyan vett kötődés. Sokat kivett, és most, hogy a legkisebb három és fél, és egyedül vagyok, szeretném, ha ennél a nagyon közelnél egy kicsit távolabb lennének már. De ki tudja, mikor éreztem volna ugyanezt nemkötődve? Talán sokkal előbb. Talán nem is szültem volna harmadikat úgy. Állítom: ahogy mi éltük meg, nem pótcselekvésként, nem apa ellen bunkernek, nem dogmatikusan és nem is tárgyakat halmozva, két itthon lévő szülő kötődve, lezser derűvel, így sokkal könnyebb volt a szülőség. Jól kötődve nevelni, az nem valami plusz erőfeszítés, hanem harsonás lazaság, mámoros törzsi lét. És sokan vagyunk itt, akiknek nem újdonság, furcsaság és nem szélsőség mindez, hanem talaj a lábunk alatt: megélt, működő, több éves, több gyerekes gyakorlat.
Amikor kritizálják a kötődő nevelést, annak kétféle oka lehet: információhiány (sok más tanácsot hallott az illető, nem tud jól hordozni, nem érti, miért fontos a szoptatás, nincs tisztában a csecsemő valós szükségleteivel), vagy a mozgalom túlkapásaira, visszás jelenségeire adott jogos válasz. Az elüzletiesedést, a szektás gőgöt, a homousion–homoiusion-típusú vitákat, a pótcselekvésjelleget, a közösség mélyrepülését én is illettem már többször indulatos vádakkal:
És akkor az eredeti bejegyzés, egy közkeletű tévedésről. Bővebben…
2012 júliusában jöttem el a mamamiról. Akkor írtam ezt. Aktualitását nem veszti: látlelet az élet fölé növő kismamafórumozásról.
…értük fórumoztunk valaha, hogy a legjobbat adjuk nekik, de most már annyira rutinos alternatívok vagyunk, van már borostyánláncuk, horgolt sapijuk, puhatalpújuk, csizma is, egy csatos hordozó és kendő négy, hordozókabát, mosható peluskészlet, azt már pótoltuk is legutóbb a közös rendeléssel, az milyen jó közösségi érzés volt, rendelni, begyűjteni, intézkedni, postázni, most egy kicsit még ruhákat cserélhetünk, mert nőnek a gyerekek, már elköltöttük a fél családi kasszát, de most akkor mi van, mindent tudunk a szoptatásról, hordozásról, már császár után is szültünk, már tudjuk, mi a Waldorf, és hogy (mindjárt a fórumozásról való leszokás után) otthonoktatunk majd, már támogatták a lelkünket, viccelődtünk a csetté vált fórumon órákig, már megöleltek sokszor, amiért késve jött a gyes, már küldtek nekünk ötvenöt spáros matricát, és még mindig hiányérzetünk van.
Na szóval hogy nagyon rászoktunk a netre.
Az internet forradalom. Olvashatnék Washington Postot és nyelvészetet és Ottlikot.
Nem olvasok. Bővebben…
A gyerekek az életünk közepei. Értük mindent! És rásegítenek a nagyik meg a szomszéd nénik is: szegény, biztos éhes! Jaj, meg ne fázzon! Cipő melegítse a lábát! Most aludnia kell!
Bővebben…
Le kéne már tenned a terheket. Ne hurcold a sérelmeket. Nem kellene fölöslegesen szenvedned. Miért nem bocsátasz meg? Bocsáss meg neki, amíg lehet, mert majd nem lesz kinek! Ezt mondják.
Már megint nekem adtok feladatot.
A legabszurdabb, amikor pont az tanácsolja ezeket, aki bántott. Ne rágódjak már azon, amit ő tett. Egyébként meg torzul látom, mert nem is úgy volt… Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 