jutka vagyok, függő, másfél órája tiszta

2012 júliusában jöttem el a mamamiról. Akkor írtam ezt. Aktualitását nem veszti: látlelet az élet fölé növő kismamafórumozásról.

…értük fórumoztunk valaha, hogy a legjobbat adjuk nekik, de most már annyira rutinos alternatívok vagyunk, van már borostyánláncuk, horgolt sapijuk, puhatalpújuk, csizma is, egy csatos hordozó és kendő négy, hordozókabát, mosható peluskészlet, azt már pótoltuk is legutóbb a közös rendeléssel, az milyen jó közösségi érzés volt, rendelni, begyűjteni, intézkedni, postázni, most egy kicsit még ruhákat cserélhetünk, mert nőnek a gyerekek, már elköltöttük a fél családi kasszát, de most akkor mi van, mindent tudunk a szoptatásról, hordozásról, már császár után is szültünk, már tudjuk, mi a Waldorf, és hogy (mindjárt a fórumozásról való leszokás után) otthonoktatunk majd, már támogatták a lelkünket, viccelődtünk a csetté vált fórumon órákig, már megöleltek sokszor, amiért késve jött a gyes, már küldtek nekünk ötvenöt spáros matricát, és még mindig hiányérzetünk van.

Na szóval hogy nagyon rászoktunk a netre.

Az internet forradalom. Olvashatnék Washington Postot és nyelvészetet és Ottlikot.

Nem olvasok.

Fórumozok, kattintgatok, ide-oda, hét nyitott ablak, visszaír Móni, Réka meg várja, hogy küldjem a mit is…

2007-ben magyaráztam két diákomnak: jó, hasznos, de én nem. Én töltőtollal írok, és nyomtatott sajtót olvasok. Én nem csúszok bele. A húszéves, okos ikrek érveltek: de nem lehet nélküle!

Ittam egy felest. És még egyet. Ma másfél liter az adag, és ez csak pálinka.

Verjük a billentyűt a kötődő nevelésről, és ott sír a lábunknál a gyerek.

Nem esik jól felállni. Aki igazán a gyerekeivel van napközben, az kimarad a nagy netes közösségi forgatagból.

Most meg aztán extrém módon benne voltam, mert végigjátszottam egy hosszú meccset a fórumon: botrány volt, bántottak, összeröhögtek rajtam, de én nem vágtam be az ajtót, én mindenre válaszoltam, ahol rólam volt szó, kérdezve, logikusan, tompítottan, már magamhoz képest, de a lényeget szem elől veszni nem hagyva. Ezzel persze gerjesztettem is a dolgot, de szépen kijött az állat többekből, nekem meg Himalája-olvasottságom lett itt, az sose árt. Belőlem is kijött, az emlős, nem a csúszómászó, de nekem amúgy is igazam van, ez a különbség, és ez nagy különbség. Ne röhögjetek. A másik, amivel fontos foglalkozni: négy éve is elmúlt már, hogy itt barátkozunk, egymillió információ, ezer emlékezetes élmény, száz konkrét segítség, tíz komoly barát a mérleg úgy is, hogy csetelni (csetszerűen fórumozni) nem szeretek. Miért, hogyan történhet meg, hogy egy csapat ráront valakire, és az a téma, hogy én téged nem bírlak? (Tényleg, nyitni kéne ilyen topikot is: Nem bírom, mondjuk, a Lenkét. — Én sem! — Én kedvelem őt, de a nadrágja szabását nem szeretem. — Szerintem ciki, hogy j-vel írja, hogy ilyesztő. Lenke is írhatna, hogy ő miért nem bírja magát, csak hogy ne legyen off. Jó kis téma.) Az a durva, hogy több ezren vagyunk, és őket én nem is ismertem, ők olvastak engem, akadtak fenn rajtam, jöttek utánam, gyűjtötték magukban. Itt a blogon mondjuk érdekesen megugrott egy bizonyos helyről a kattintás, még az egész előtt. Na, hát ők is emberek valahol, a gyerekeikkel biztos normálisak, már ha nem a képernyőt nézik épp, lehet, engem se hagynának vízbe fulladni, ha a való életben is megismerkedhettünk volna (minddel? kikkel? mindegy). Van sok tanulság.

És tyúkól, igen, de ti kintiek nem érthetitek, hogy ott benn vérre megy a dolog, tud olyan lenni, mint egy egyszerűbb szakítás, de a na, ezen most jól felhúztam magam napi élmény, nekem nem ez jött le fajta félreértés meg óránként van. Ki lehet szállni, persze, a vitából s, meg a fórumról is, de akkor felsejlik a szörnyű vízió, hogy a mosogatótól pelenkázóig vezet az út,és sehova máshova (na jó, színházba is néha, ha nincs nyár). beszippant egyszerűen.

Szóval unjuk az életünket, unjuk felnőttek, szociális ingerek nélkül a sok nyűgös hétköznapot, a monoton teendőket, utáljuk, hogy apa meg egész nap pörög és élményekről beszél este, de még pénzt is keres, azt nem utáljuk, csak mi nem keresünk, azt viszont igen. Itt se rossz, cukik a gyerekek meg minden, értük fórumoztunk valaha, de most már annyira rutinosan alternatívok vagyunk, hogy a legjobbat adjuk nekik, de van már borostyánláncuk, horgolt sapijuk, puhatalpújuk, csizma is, egy csatos hordozó és kendő négy, hordozókabát, mosható peluskészlet, azt már pótoltuk is legutóbb a közös rendeléssel, az milyen jó közösségi érzés volt, rendelni, begyűjteni, intézkedni, postázni, most egy kicsit még ruhákat cserélhetünk, mert nőnek a gyerekek, már elköltöttük a fél családi kasszát, de most akkor mi van, mindent tudunk a szoptatásról, hordozásról, már császár után is szültünk, már tudjuk, mi a Waldorf, és hogy (mindjárt a fórumozásról való leszokás után) otthonoktatunk majd, már támogatták a lelkünket, viccelődtünk a csetté vált fórumon órákig, már megöleltek sokszor emotikonnal, amiért késve jött a gyes, már küldtek nekünk ötvenöt spáros matricát, és még mindig hiányérzetünk van.

Régen alkoholisták lettek a kismamák, most már itt az internet, mondta egy lényeglátó anyós (ha olvas, akié a sztori, jelezze!). Munkaidőben, nyolctól négyig és tovább, mintha szemmel tartana a főnök, úgy fórumozunk. Mi érezhetnek a gyerekeink? Mit csinálnak vajon, tudjuk-e még? Milyen mintát látnak? Már nem azért járunk a közösségi oldalakra, mert ott jó, hanem mert másutt rossz lenne. Aki nem így fórumoz, ilyen alkut nem tűrve, elszántan és koncentráltan, aki nincs így forgalomban, az olvashat érdekeseket olykor, ki is fejezheti magát néha, de azt nem tartják számon, nem reagálnak rá, nem ölelgetik, nem csetelnek, nem viccelődnek vele, és ha baja van, a kutya se segít neki, mert nem ismerik.

És nekem még ott a zárt csoport is, én alapítottam: szeret a férjem, de…, blogom közvetlen előzménye, 2009-től (ennek közvetlen előzménye pesig a pszichológusom és a vele átbeszélt dolgok, felismerések). Ott figyelem van, átlátható a méret, pont mint egy ősközösségi hordáé (ez hasonlat volt, lányok), ott segítség van, teherletétel, inspiráció. Tudjuk, ki mit cipel, és elkezdtük valahogy, nagyon sajátosan látni a világot, mert kimondtuk és kihúztuk a másikból, amit korábban nem, önismeret, szeretet, épülés, praktikus segítség… Ennek van értelme. De a gyerekeimnek ez mindegy. Már nem nyaggatnak. Együtt eszünk, az jó, együtt főzünk, az is, pisilés, pelenkázás, este mese, nem vagyok türelmetlen velük, de amúgy nekem dolgom van. (Juli kérdezi: most is cikkeket írsz? Minden szemrehányás nélkül.) Szabadidőmben játszóterezünk, és van persze két oviskorú barátnő a házban, és főleg sokat dolgozó, de rájuk is érő itthoni apjuk is. De ha gép elé ülök, akkor ők játszanak szépen vagy kimennek a kertbe. Pisiltetem a kicsit, jó, mire visszaérek, válaszolnak a fórumos felvetésemre, miszerint Mú mama igényesebb Bogyónál és Babócánál. (És nem: szerinte agresszív a rajz. Nem olyan kis aranyos, szerethető. De csak hogy engem basztasson.)

Szégyellem magam. Mást kéne csinálnom. Megyek is. De viráglocsolni indultomban ránézek a blogolvasottságra, válaszolok egy kommentre.

Iszonyat.

Ha már így leszarjuk a gyerekeinket, nem tudnánk ennyi erővel, időben pénzért dolgozni? Ja én még azt is, a másik kezemmel, és szoptatok is a tetejébe. A halom korrektúra az ürügy, hogy leüljek a géphez. A kávé a negyedik kezemben, ne rúgd le, fiam — ti is rászoktatok? És ugye milyen rossz utána felállni? Nincs már semmi máshol, értelmetlen minden, visszaosonunk később, tagadjuk férj előtt, anyánk előtt, önmagunk előtt, hogy ennyit és ilyen butaságok miatt. Zugfórumozunk, zugfacebookozunk, lassan alakulunk szörnyűvé, már mi is megosztjuk a korábban bődületesnek tűnő okosságokat, fotókat, már reagálunk olyasmire, ami még bagatellnek tűnt nemrég.

Borzalom. Tudjuk, és mégis, másnap is. Ötvenkét hozzászólást írunk naponta, meg hatszázhúszat olvasunk. Figyelek, anyagot gyűjtök,: ez egy jó fordulat, az meg tök jellegzetes. Meg ez is. És író volnék, vagy mi (inkább vagy mi), íróagyam van. Virágporból méz. Senki, de mindenki. És vissza, és hatvankilenc, és nyolcszáznegyven, és ezer.

És mennyire fájt, és mit harcoltam az értetlenséggel meg a pártatlanságnak tűnni akaró közönnyel.

Úristen, anyámhoz is elmehetnék ennyi erővel.

De most felállok, főzök, beszélgetek, futni megyek, nektek időzítek néhány kész bejegyzést, mert ti még nem jöttetek le az anyagról. Kommentelni azért benézek, az nem sok idő. Tényleg.

Jutka vagyok, függő, tíz perce tiszta.

42 thoughts on “jutka vagyok, függő, másfél órája tiszta

  1. Igen. Órákon át szörfölünk, ki kendők, ki cimkerongyi után kutatva, néha odaszaladunk a szőnyegen hentergő Béluskához, hogy ne haragudj Kicsim, mindjárt jön a mami, ezt is érted csinálom Kincsem, neked nézegetem, bizony….Közben egy kis fácse, kis fórum, másik kis fórum, ezaz…jól elmegy így a nap. Alig várjuk, hogy elaludjon az a fránya kölök, jajjj, nincs egy kis időm magamra…Nálunk biza egész nap ki sincs nyitva a tv, mi nem tömjük a fejünket a sok celebhülyeséggel. Jajjj, megint hányt egy kicsit a gyerek a szőnyegre, mindjárt megtörlöm a száját, csak még elolvasom ezt a hsz-t….Mosogató tele, nincs időm főzni, egész nap a gyerekkel vagyok, kötődve nevelek. Jajj Katikám, ne hari, sétálni sincs időm, ma még semmit nem csináltam, csak a gyerekkel voltam, főznöm kellene, ma még csak kávét ittam. Este pedig…csak még megnézem, hogy ezen az oldalon vagy a másikon olcsóbb-e a pelus, mindjárt megyek utánad aludni Drágám, csak még csinálok egy összehasonlító elemző excel táblázatot grafikonnal, hogy kuponnal vagy anélkül jön-e ki jobban, a családi kassza érdekében, kizárólag, menjél csak. Bemegyek, alszik. Hát nem bírt megvárni. És mi lesz a házaséletemmel??? Megyek is, tök depi vagyok, ezt sürgősen meg kell beszélnem a lányokkal.
    Agyrém.
    Iszonyatosan addiktív.

  2. Ha emberekkel akarok lenni, akkor összejövetelt szervezek emberekkel. I.R.L. Akkor vannak arcok, vannak kezek, vannak egymás szavába vágó sztorik és

    ÉÉÉS

    van élmény a gyerekeknek is. Írom ezt mondjuk épp munkahelyen lődörgő apukaként, de a lényeg kb ugyanaz: a csetnek, fórumnak, fésznek és minden hasonló digitális érintkezési felületnek iszonyatosan kicsi a sávszélessége, vagyis sok idő alatt kevés érdemi infó pörög.

    Emberek, tessék ember módra, csoportosan elbaszni az időt, ha már muszáj. (mert azért muszáj).

    • Hát, a legjobb infókat, szemszögeket is a fórumtól kaptam, ép ezért lettem függő. Mert ott megnyílnak, elmondják, és naponta van. Ez jutott az izolációra szorított anyákra, mindemki a négy fal között, de itt az internet, később már épp emiatt nem megyünk sehová, mert elég az internet. Hideg télben sem kell elmenni hozzá, ha társaságra vágyunk, vagy nem kell, ha mégis elmegyünk, a gyerekekkel nyűglődnénk, és nyafogást kellene túlkiabálni, hogy egymásra figyelhessünk úgy, mint a fórumon. Finom a pálinka, na, nem véletlen ez a vonzerő.

      • Marha jó infók, ezerjó szemszögek, ilyesmi. De milyen áron? Régen – amíg volt TV itthon – néztem elég sokat a NatGeo-Dicrovey-Spectrum szentháromságot, és tanultam is belőlük sok hasznosat. Csak aztán arra jutottam, hogy a befektetett idő és a megnyert infó nincs egymással arányban, egyszerűen NEM ÉRI MEG. Most, hogy ugyanazoknak a műsoroknak egy jó része simán letölthető, továbbra se nézem meg, mert az előző felismerés után még így a reklámokat levagdosva, az ismétlődő részeket átugrálva SEM éri meg.
        (igen, ilymódon most is épp az időmet pocsékolom, gyerekkel az ölemben)
        És most dolgozni fogok ugyanezen képernyő előtt.

        • Nem kell mentegetőznöd, ez az anonim klub 😀
          Nekem megérte, egész más lett az életem, csak sok lett.
          Kétnaponta két óra belefér. Nem okvetlen pótcselekvés. És vigasz és önbizalom e kaotikus világban.
          Ja és szoktam bort is inni.

    • nagyon egyetértek. én elég sokat dolgozom, szal Nnel a közös saját programunk kb. annyi, hogy pár naponta lemegyünk a piacra bóklászni meg jókat zabálni, egyébként meg kb. kiülünk a teraszra és teázunk meg eszünk, ilyenek. viszont amikor nem dolgozom, akkor jellemzően sörözünk (kávézunk, sétálunk stb) a barátainkkal valahol, egyénileg vagy nagyobb csapatban. És nagyon látom rajta, hogy ez neki mennyire sokat ad és fontos. bármilyen netes cselekvés egyszemélyes dolog, és mint ilyen nagyon be tud zárni a saját fejedbe. Viszont előnyei is vannak: a közösség, ahová személyesen, a történetem és az összes fontos kapcsolatom révén tartozom, például soha nem jött volna létre a net és a fórumok nélkül.
      Csak nem szabad hagyni, hogy a net öncélúvá váljon, hanem arra kell használni, amire való: hogy ténylegesen összehozzon emberekkel, gondolatokkal, tudással, amit a valóságban is fontos. Mert van ilyen, lehet ilyet.

  3. hát ja. én tavaly minden hónapban szerveztem nálunk korosztályos csoporttalálkozókat, hogy IRL is megismerjük egymást, és a kölkök is, ilyen egész napos batyus kerti partikat, jók voltak. de az a csoport is szétesett, és én állandóan meghívok magamhoz embereket, mert a városba csak akkor megyek, ha muszáj, annyira jól érzem magam itt. mert kiköltöztünk vidékre a hegyre, és a fórum valóban egy ablak, mert magamfajtaként egészen egyedül vagyok itt a hegyen, és szükségem van néha nem csak a férjemmel társalogni – aztán sikerült megismerni mamamikat a környékről is 🙂 a szomszéd faluból – már inkább múlt időben, most már kicsit másképp vagyok vele, meg olyan hullámzó nálam, van, hogy hetekig rá sem nézek, vagy hébe-hóba. olyan ambivalens az egész.

  4. A fórumnak köszönhetően tanultam meg félkézzel gépelni, fél kézzel szoptatni 🙂
    …és mikor már megvolt az összes ősanya-kellék a piactérről, beleértve egy autót is, akkor jött az észosztás funkció; valami misszió is ez, hogy aki egyféle dolog miatt téved oda, az halljon a többiről is, nem? Bár én csak két és fél éve űzött az ipart, lehet, hogy mindjárt belefáradok, de olyan jó olvasni a visszajelzést, amikor valaki hallgat rád, elolvassa az általad ajánlott könyvet, és erősebb lesz tőle – valahol a bennem levő pedagógust is ki kell elégíteni, nem elég suttyomban a lépcsőház faliújságára kitett szórólapokat (viz és gáz szerelés ólcsón!!! Házhoz jövők!) korrektúrázgatni…
    De igaz, ami igaz, súlyos függőséget okoz a dolog, hiszen más platformról nem kapok ennyi visszajelzést, hogy milyen jó anya vagyok, milyen sok dologhoz értek, micsoda szupernő voltam ma, hogy a komplett háztartás és a gyerek mellett kötöttem még egy, a kendőmmel harmonizáló színű sapkát is a gyereknek… (szégyimagi-szmájli)

  5. Erre egy megoldást látok, ha már az alkoholista hasonlatnál vagyunk:
    Ők mondják, hogy “egy pohár sok, ezer meg kevés”. (Nem tudom, hogy sikerült-e pontosan idéznem. ) Vagyis kizárni az életünkből, de legalábbis a háztartásból. (annyi mindent bevállaltál már: tv, autó nélküliség) Ha nincs otthon internet, de viszont annyi helyen elérhető már (halom internetkávézó), akkor valóban csak akkor fogja használni az ember, amikor szükség van rá. (Én is azt mondom, hogy persze, néha szükség van rá)
    Másik amit még mondanak az anonim alkoholisták: első lépés a probléma felismerése. Ez megtörtént. (Megtörtént?! Mintha végig “másokról” beszélnél)
    Harmadik, szintén ők mondják: Sose mondhatod ki, hogy meggyógyultál, hogy már tudod kezelni a dolgokat, csak annyit mondhatsz, hogy “x ideje tiszta”. Aki az előbbit kimondja, megtette az első lépést a visszaesés felé

    Ezt vedd hangos gondolkodásnak. Még nem mertem bevállalni az internet nélküliséget, de az eszemmel tudom, hogy ez lenne a megoldás.

    • Nem, én is benne vagyok, és benne is maradok, most már 1-2 órára, blogra csökkentem, ebben más, mint az alkohol. Ha nem lehetne itthon internet, akkor nem tudnék dolgozni, cikkeket kell írnom és javítanom, és segítséget is kell kérnem gyakran pl. fb-n. És főleg nem lenne blogom, és megbolondulnék, hogy sehol nem érezhetem erősnek, sugárzónak magam.

  6. Na, én is ‘megszólalok’ már, találva érzem magam…;)

    Az a baj szerintem (nekem legalábbis), hogy az érzelmi kötődések (személyes ismeretségek, barátságok) miatt nehezebb leszokni a fórumozásról, mint a piáról. Bár biztos van aki ahhoz is kötődik érzelmileg sajnos.
    Aztán lehet, hogy ez is csak egy újabb önáltatás:D

  7. Én az alkoholnak csak a poz. oldalát tudom felsorolni, és nem szégyellem, hogy függő vagyok.
    Máshol látom az Internet veszélyét. Információfüggők vagyunk, és a netről korlátlan mértékben árad a tudás. Eredetileg csak azt akartam megnézni, hogy hol lehet piros sapkát kapni, egy óra múlva már Nietsche filozófiájának taglalását olvasom. És ott van még egy érdekes link… meg még egy… és még egy… és így megy el az idő, az élet.
    Persze elmehetne olyan hasznos dolgokkal is, mint a takarítás vagy a főzés.

    • És együtt inni, na, az a legjobb! Főleg ha egyedül vagy és messze az izgalmas valódi élettől, és nincs hasonló anyatársaság, talán egy lélek se. Társadalom, válassz: diliház vagy internetfüggés. Miattad tartunk itt, társadalom, mert izolálod az anyákat és képtelen dolgokat vársz tőlük.

  8. De jó volt olvasni, hogy nem csak az én lelkem rohad!
    Esküszöm ezen töprengek már mióta, hogy mi okozza bennem ezt a szűnni nem akaró bűntudatot, de ahogy olvastam ezt, sorról sorra kisurrant egy halk “jajj” a számon, hát csak megírta valaki, hogy mit cse.szek el – hopsz, rosszul pontoztam… szmájli

  9. Félelmetes, hogy mennyiszer magamra ismerek, amikor olvasom a bejegyzéseidet. Nem szólok hozzá mindegyikhez, mert nem. Még nem. Még emésztgetem.
    Hülyeség azt gondolni, hogy téged olvasni felér egy terápiával?

  10. Visszajelzés: de mi a megoldás? | csak az olvassa

  11. jobban élek, mint 2 éve (nem anyagilag) és ezt sose fogom tudni eléggé megköszönni annak a zárt csoportnak és neked ♥
    (ennek ellenére nem merem ideírni az igazi nevem)

  12. Visszajelzés: a legtöbben ezeket olvastátok | csak az olvassa

  13. Fú, pont ma reggel mondtam magamnak, hogy reggel bekukkantok, meg max este, mert nem normális, amit csinálok, erre idetévedek….
    Akkor ezt most jelnek tekintem, le kell jönnöm a szerről.

  14. en nem tudok lejonni a netrol. mert akkor megbolondulok. ha meg ez sem maradna. nem lehet egesz nap annyit mondani az egyevesemnek hogy kutya: vau vau, neha felnott emberekhez is szolnom kell. a forum adja a tarsasagomat. a felnotteket. baratokat. informaciot. tanacsot. segitseget. bennem is felmerult mar hogy milyen peldat mutatok a gyerekemnek, hogy a laptop elott lat naphosszat. hogy en milyen alapon szolok majd ra ha o akar naphosszat a kepernyo elott ulni. de akkor sem tudok leallni a netrol. mert akkor alkoholista leszek. vagy idegosszeroppanok. vagy mas modon robban a dolog.

  15. hehe, ez nagyon jo, en pl leszoktam a FB-rol, aztan most meg itt cseszem el a napot. mindig van valami.
    de az a helyzet, hogy ha net nincs, mert falun vagyunk, akkor meg a szomszedasszonnyal szovegelek a keritesen at egy csomot. kicsit lehet, ghoy kevesbe karos a szemelyes kapcsolat, de a gyerekek szempontjabol egyforma.

  16. Visszajelzés: kétszáz forintért túrtam | csak az olvassa

      • Na, hát nem köll elkámpicsorodni. Neked aztán nem lesz bajod, te mozogsz emellett sokat, én meg van, hogy napi 15 órát ülök, állok a gép előtt, közben egyszer pisilek, néha csinálok egy kávét, meg bekapok valamit.

          • Előre is köszi 🙂 Tényleg. Magamtól nem menne. Majd holnap mozgok, ne félj, megyek maszekolni 10 órában, kemény meló, nem seggnövesztés, behozom a lemaradást. Megyek is csucsulni, fél ötkor ébresztő. 😦

            • Jó éjt, én csak a függésemet szüneteltetem még, de már engem is vár az ágy is – de még vár egy kicsit. Bőven van időm, csak hatkor kelek.

  17. Kicsikéim, még meg sem születtetek, mikor már ugyanezeket érezte a nagymamátok, csak akkor nem blog meg facse volt, hanem más (index fórum, nők lapja club, stb) , de mindenki lóg vamilyen szeren:)

  18. Én lassan 20 éve netfüggő vagyok. 14.4-es modemmel kezdtem, ha ez mond valakinek valamit. Amikor még 10 perc volt EGY megabájt letöltése. És külön kellett fizetni az előfizetést és a telefon adatforgalmát. 97-ben volt, amikor 15000-et fizettem a telefonért és még 6000-et a netért.
    Szóval, ez van. Nem iszom, nem dohányzom, nem kávézom, nem kurvázok, nem szórom a pénzt. Nekem ez a drogom. Amióta mobilnet van, gyakorlatilag on-line élek. Ez van.

  19. Még megírok egy bejegyzést egy szakmai fórumon, aztán lerakom a gépet (netbookom van, blogolni tökéletes) és elmegyek a könyvtárba picit fordítani egy szakmámba vágó könyvet, és egyben gyakorlom az angolt. Illetve sétálok, keresem a témát az offline térben. 🙂 Muszáj “elhajítani” a gépet, mert a net hihetetlenül a vonzó a töménytelen információ, az oda-vissza kommunikáció miatt. Túlságosan csendes kisvárosban élek. Ugyan próbálok létrehozni egy offline közösséget, de nagyon lassan halad. A hálón pörög minden. Sóhaj. Egyszerre áldás és átok az internet. 😉 Inkább áldás.

  20. Bemásolni sajnos nem tudom,de van egy mondatot ami úgy kezdődik,hogy “Aki nem így fórumoz,ilyen alkut nem tűrve,ilyen elszántan…”.Nos ez annyira találó,a kemény mag egész nap ott nyüzsög,ha beírok egy esetleg találó békés kommentet, számba sem vesznek,ha kavicsként dobom a véleményemet az állóvízbe,akkor egyemberként rontanak rám,egymás vállát pedig virtuálisan veregetik.
    Egyébként én mindennap benézek ide,olvasgatok,a régieket is(!),külön öröm számomra,hogy vissza-vissza térsz a korábbi posztokhoz is.A kommenteket is szívesen olvasom,igénylések,mélyenszántóak,üdítők.Nemigen találkoztam ilyen jellegű magyar nyelvű netes kommenteléssel.

  21. Visszajelzés: a férjem nem néz pornót | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s