A Normálisék meglepő pályát futott be: nemcsak 4500+ osztása van, hanem 2025-6 telén elsőrangú művészeti közegben lett fiatalok tápláléka, és ott is sokszorozza magát az elmékben. Minden idők legolvasottabb bejegyzése, 2014. január. Több mint négyezren osztották meg. Örülök, hogy ez a legolvasottabb. Elképesztően jók a kommentek is.
Tudom, hogy azt szeretnétek, ha csupa szépet és jót kapnátok itt naponta. Ha a bloggeretek méltatlansággal találkozván csak megrántaná a vállát, avagy elintézné szépen, magánügyként: rendőrségen, hosszútávfutva, pszichológusnál, és ide nektek csak az értéket hozná. De a bloggeretek ilyen támadások között él, folyamatosan figyelnie kell, ébernek lennie, lementenie azt, amit feljelent, és érzelmileg-tudatilag fel is kell dolgoznia a rengeteg eseményt, valamint felhívni a figyelmet ezeknek az igen gázos jelenségeknek a létezésére. És ha már olyan, hogy a vele történteket hatékonyan feldolgozni — nyilvános — írással képes, akkor levonja belőle mindazt, ami elvileg, az általa képviselt értékek szerint érdekes és fontos.
Amúgy sem vagyok olyan blogger, aki akármilyen témát elvi alapon elkerülne, mint ördög a tömjénfüstöt. Bővebben…
A tegnapi bejegyzés sokakban riadóztatta a szülőt, pedagógust, nyelvművelőt. Tarolt a facebookon, kaptam miatta számos levelet. Hogy én itt a káromkodást propagáltam. Holott a bejegyzésem nemhogy nem helyeselte, nem is érintette a “mindent kötőszónak és töltelékszónak használunk” jelenségét, sem a szabadszájú értelmiségi körökben dívó sűrű trágárkodást. Egyáltalán nem helyeslem és nem is hirdettem a sűrű bazmegezést. Nem szokásom nekem sem, és nincs a helyén, mert ennyi bajunk, indulatunk egész egyszerűen nem lehet, passzióból meg nem stimmel, mert nem kifejező.
Erről, a kétszázharminchármas buszon kötőszóként használt geciről, a mai fiatalokról egyáltalán nem írtam, nem vettem védelmembe őket. Bővebben…
az én vezérem József Attila
Van belső és van külső motiváció.
Az ember nem birka. Azért művelődünk, gondolkodunk, hogy szuverén döntéseket hozzunk. Az igazán hiteles emberek befelé figyelnek, nem érdekli őket a környezet ítélete, sem a társadalmi normák, mert belső iránytűjük mindig pontosan eligazítja őket. Nekem például nincs tévém. Bővebben…
Egy kicsit eltűntem, gépmentes délutánt tartottam, egy napot kihagytunk az oviban, megnéztem A nimfomániást premier előtt (köszönet a beléphetésért!), pénteken meg remek estém volt: sokat beszélgettem a Mikában egykori, legokosabb tanítványaimmal és Balázzsal, és ugyanott és eközben egy népszerű portál videót forgatott hármunkkal, majd meglátjátok, kikkel! Jövő héten jön. És ettem sólet. Holnap művészi torna, és kirándulunk is. Néha benézek azért, készülnek a kvízek és vannak új témák! Köszönet Hajnalkámnak az áldozatos és derűs adminisztrációért, nemsokára ő is kap valami nagyon szépet!
*
A lányom rábeszélő hadjáratba kezdett. Lyukasszuk ki a fülét. Bővebben…
Ma elitista leszek. De már annnyira elegem van.
Csak annyit szeretnék mondani, hogy érdekes a magyar ember, ahogy olyan könnyen lesznoboz mindent, amihez nem jut hozzá, vagy nem érdekli. Nehogy már más másképp éljen! Csikorognak a fogsorok.
Lefelé prolizik, fölfele sznobozik, hogy egy fontos ismerősöm megállapításával éljek. Bővebben…
Én, Gerle Éva, a csakazolvassa blog szerzője, úgy is, mint egyike azoknak a magánszemélyeknek, akik egyedül, durva támadások közepette próbálnak tenni a nők egyenlőségéért és a nemek kölcsönösségen és szolidaritáson alapuló viszonyáért, az igényes gondolkodásért,
TILTAKOZOM Bővebben…
Koncentrálódnak a dolgok. Mindig csomagban jönnek.
Most az a visszatérő élményem, hogy amikor reagálok valamire, ami felháborít, amikor cselekednék, akkor jönnek, jönnek véleményezni, mellébeszélnek.
Miért vagyok ilyen dühös.
Inkább békésen, egyeztetve kéne, mert ez nem vezet semmire.
Mindenesetre másképp, és ők fogják megmondani. Mert Valamilyennek kell lenni, s az egyféle. Öntőforma.
2013. decemberi. Akkor még pláne ízléstelen volt.
parádés kommentek, vita is: a provokatív mondat a poszt végén van:
szánalmasnak tartok mindenkit, aki a lelke űrjeit minden áron szerelmet, szexet kergetve akarja kitölteni.
Most, 2016 őszén csak megerősíthetem: nem érdemes ezt kergetni, a kapcsolódási igénynek kiszolgáltatva lenni.
Jaaaj, férjhez akarnak engem adni.
Ezt nem hittem volna.
El akarnak adni engem, mióta kint vagyok az interneten.
Én teljesen meg vagyok döbbenve ezen, mert soha ilyet nem tapasztaltam korábban. Bővebben…
Olvasom egy cikkben, hogy önző az, és új divatnak, gonosz érdekeknek dől be az, aki nem akar gyereket. Nem idézem, elkeserítő. Egy olvasóm küldte.
Három gyerekem van, és majdnem szültem egy negyediket, és talán szülnék is még. De amikor ilyeneket olvasok, ökölbe szorul a gyomrom. Az emberek nem véletlenül nem akarnak gyereket, és legszemélyesebb döntésük, hogy belefér-e nekik, mert nem, nem könnyű egyáltalán, sőt, nem is kockázatmentes, és igen, van bőven más terep, cél, öröm az életben a gyermeknevelésen kívül is. A következményeket pedig, akárhogy is döntenek, ők viselik, nem a kibic vagy a mások áldozatvállalásából gazdasági hasznot remélő ferde nyakkendős frakcióvezető. Azt meg külön szeretem, ahogy a nőket ostorozzák érte. Nem, aktívan gyereknevelni semmivel sem kötelezőbb a nőknek, mint a férfiaknak, csak a remek, nőelnyomó berendezkedés működik úgy, hogy nemcsak a gyerekek körüli fizikai munkát és készenlétet, hanem a döntés erkölcsi felelősségét is a nyakukba sózza.
És mivel hirlandóval már sokat beszélgettünk erről — ő is zöldes színű –, és őneki vannak globális gondolatai is, megkértem, írja meg ezt a bejegyzést.
*
Elnézegetem a kamasz gyerekeimet, bontogatják már a szárnyaikat. Bővebben…
A szenvedés mint erény — ez meglepő mértékben meghatározza a gondolkodásunkat, amikor döntünk és amikor ítélünk.
Megnyilvánul abban, hogy mit vár el egy anyától a környezete, mit neveznek önzésnek, és mit csinálunk mi is inkább titokban, szorongva, bár nagyon is jólesik nekünk. (–> trollcsapda) EZT UTÓLAG NEM NAGYON ÉRTEM ÉN SE, talán hogy a felszínen szenvedés nekem a troll, de ekkorra már negatívvisszajelzés-függő lettem groteszk módon? 2016. január 12.
A világ gyanakodva figyel, ha jól vagyunk, mert akármekkora az anyakultusz, igazából sajnálja tőlünk az időt, a pénzt, a lehetőséget, a jóérzést. Bővebben…
Van a NaNE-nak erről egy tájékoztató füzete, de mivel tizenhat akciónap van, én is összeszedem, amit erről gondolok. Bővebben…
Mindig megkapjuk, hogy mi bajunk itt, eltúlozzuk mi ezt a problémát, egy kapcsolatban mindig kettőn áll a vásár, a nők nem ártatlan áldozatok. Jó, lehet, hogy Indiában szar nőnek lenni, de itt már egyetem, karrier, kánaán, megvalósult az emancipáció, ebben a nagy egyenlőségben, sőt, túlzásba estünk, és Nagy Árat Fizetünk Mindannyian Érte.
Nagyon érdekes vita bontakozott ki a csakazolvassa facebookoldalán a Tamási Erzsébet-interjú alatt e nézet egy markáns képviselőjével: Bővebben…
Jaj, elaludtam este megint. Írok párhuzamosan három izgalmas bejegyzést, most mégis belelógok megint én a társadalmi témákba.
Panaszkodom én? Nem panaszkodom. Béna voltam a Wizzairrel, küzdök a hagyatéki eljárásban, merül az aksi, odaégettem a rizst, de mikor szoktam panaszkodni? Bővebben…
Az első Dézsáé:
http://dezsa.tumblr.com/post/67980157713/a-ferfiak-vizeljenek-ulve-a-fekete-szo-torlesre
A másodikat én írtam tavaly: Bővebben…
A tegnapi, hajléktalanproblémát taglaló írás nagy hatással volt rám, aztán még a film is. Beszélgettünk utána, és Miki, a filmklub vezetője most is elővette a feltétel nélküli alapjövedelem témáját, amúgy igen illően. Van ugyanis, hogy a zserbóreceptről, van, hogy Antonioniról jut eszébe.
De mit is jelent a feltétel nélküli alapjövedelem? Bővebben…
Tegnap láttam egy filmet, A sikátorok szentje (The Saint Of Fort Washington) volt a címe, 1993-as, amerikai, megrázó volt, itt van trailer. Most egy másik blogger írását hoztam nektek, amely ehhez kapcsolódik. Eléggé fáradt vagyok, de írom a holnapit.
http://ka-steve.tumblr.com/post/67027677011/ez-otlet-szinten-jonak-tunik-bevalhat
Részlet:
…látni kell, hogy ha a cél (…) az, hogy a lakhatási nehézséggel küzdő emberek minél teljesebb életet éljenek, akkor a tömegszállások ezt egyáltalán nem segítik, sőt hátráltatják. És nem csak arról van szó, hogy én már akkor csökkent munkaképességűvé válok, ha rosszat álmodtam előző este, nekik pedig élősködőkkel fertőzött, hangzavarral, balhézásokkal, lopásokkal stb. zsúfolt helyeken kellene kipihenni magukat, hogy aztán képesek legyen olyan munkát végezni, ami finanszírozni képest az innen való kikerülésüket. Hanem ezek a szállók önmaguk akadályozzák a rehabilitációt. A beléptetés korai és szigorú rendje miatt (és mert a szállók nagy része belvárosból akár több mint egy óra alatt érhető el), nagyon kevés olyan munka van, amit szállóban lakva lehet csinálni. Emellett valamiért soha nem jut eszünkbe, hogy ha nekünk egy jól felszerelt lakásban, stabil anyagi háttérrel rengeteg időnket felemészti a mindennapi életünk menedzselése (főzés, mosás, fürdés alapból), akkor vajon mennyi időt és energiát igényel mindez ezek nélkül, nem beszélve az olyan extra dolgokról, mint a szállókon szükséges egészségügyi vizsgálatok miatti rendszeres rohangálás, egyéb bürokrácia, saját otthon nélkül mennyire valószínű (nagyon), hogy a nálunk szekrényben pihenő papírok és iratok valamelyike eltűnik, azaz pont akkor nincs meg, amikor kellene, azaz megint ügyintézés, amihez más olyan papírok kellenének, amit be sem tudnak szerezni, sorolhatnám. És akkor még csak arról beszélünk, hogy fizikailag túl tudnak-e élni ezek az emberek — arról nem, hogy lelkileg is túlélhető-e az életük. Nem titok, hogy gyakorlatilag nincs szabad páros szálló, azaz felejtsd el, hogy párkapcsolatod tudhat lenni, ugyanúgy, mint ahogy hiába az egyetlen társad mondjuk a kutyád, őt nem viheted be egy szállóba. Mozgássérült vagy esetleg? Rossz hírünk van, tolókocsival nehéz lépcsőzni, akadálymentesített szállóból meg nincs túlkínálat.
Jaj, vendégségben vagyunk, alszom és eszem, jól vagyunk tartva, de így estére:
a törzsolvasó elbeszélgetett a blogbulin, majd megírta. Bővebben…
Ani, aki még nem kommentelt, de ha fog, ezen a néven fog, a híres, áhítattal emlegetett skandináv egyenlőségről tudósít.
én ilyennek képzeltem a rendet
Jannéval Malawiban találkoztam, azelőtt soha finnel és utána meg hét évig, amikor megismertem a férjem, szintén nem. Nem tudtam a skandináv emberről semmit, és nem is vonzott, hogy tudjak.
Szomszédok voltunk egy pici falu szélén, ő már egy ideje ott élt, mikor lengyel baratnőmmel megérkeztünk. Az, hogy skandináv is van a projektben, már megismerkedésünk előtt és messziről látszott, az épülő üvegházról (fóliasátor) és, hogy a helyi fiúk csinos, a környezettől erősen elütő mezekben követtek egy magas, szőke edzőt. Akkor gondoltam először, hogy skandinávnak lenni életforma. Bővebben…
TollamPapírom cukr papírkereskedé nem, nem: nájtklubban járt.
A blogját itt olvashatjátok.
Pár évvel ezelőtt találkoztam egy régi (gyerekkori) ismerősömmel, akit nevezzünk most Zsuzsinak. Zsuzsit tizenvalahány évvel korábban láttam utoljára, az elmúlt években néha felröppent róla egy-egy kósza hír, mely szerint táncosnőként járja a világot. Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 