a tárgyak tucatjai… százai… ezrei!

A tárgyak, a tárgyak! Már írtam róluk, ironikusat, önterápiázót, és még azokat, amelyeket majd ajánl az algoritmus (három kapcsolódó posztot). Most van az, hogy nincs mese, szembe kell néznem a problémával: elleptek. Főleg amióta itt van gyerekkori otthonom maradéka újabb dobozokban. A másodikos és a nyolcadikos írásfüzetem, dolgozataim…

Itthon vagyok, mert pihennem kell, és expedíciókat folytatok: egymásba kapcsolódó, bonyolult, többcélú túrákat. Háromezer lépés is összejön ilyenekből. Hol a ragasztó. Az ezüst ajándékzsinór. Az a papírtasak, amelybe az összes képeslapot és szép borítékot gyűjtöm. A csipesz, a sebbenzin. Tízezer feletti értékű bélyeget találok összesen, időtállóakat (belföld). egészen vékonyra reszelem manikűrgéppel (forgó csiszolóval) a problémás lábkörmömet.

Sokáig kikerültem az elhagyott tárgyakat, elvágtattam vagy elhevertem mellettük, rájuk se néztem, csak felidegesednék! más dolgom van!, de most megfogadtam: élhető viszonyokat teremtek. Egyáltalán, ideje megválni Lőrinc általános iskolai röpdolgozataitól (!). Most tűvé teszek egyik-másik becses kincsért minden négyzetmétert. És jön velük minden, elveszettnek hitt személyi, az eredeti, profi papírvágó ollóm!, király mini varrókészlet, megkezdett naplók és regény-jegyzetfüzetek, ötszáz euró (!).

Elképesztő méretek vannak itt, és tárgyakból özön. Ami értelmet ad minden félórának: megtisztogatom, új használatba helyezem mindazt, ami szép, hasznos. Semmi ne legyen céltalan – ami az, az megy adományba, szemétbe. Új tanítványaim kapnak egy-egy füzetet, annyi, de annyi megmaradt. Bizony, a negyedikes olyan vonalazásút kap, ami neki való életkorilag. Én adom az alapanyagot, Juli gyárt. Jaj, olyan ez a lány, mint én voltam. Csak ő hibátlan. De ahogy alkot, ragaszt, amilyen ötletei vannak!

Én is gyártok. Kidobásra ítélt (mert elavult) turistatérképbe, NatGeo naptárba, címlapba vagy János-féle, A0-s stencilezett területrendezési tervekbe csomagolom a saját, tanári füzeteimet. Vagy csomagolópapírból vágok ki zebrát.

Bővebben…

az én esztétikám

sok képpel

Ami igaz, az természetes, ami természetes, az jó és szerintem szép is. Ez az én esztétikám.

Petőfi Sándor levele Arany Jánosnak

Minek tagadjam: erős örömet szerez a normára fittyet hányni. Ún. “leszarni”.

Általános rajongás valami celebért: én nem. Nem utálom, nem szidom, hanem nem érdekel. Nem érzek FOMO-t.

Két négyzetméteres tévék, böszme autó, most cserélte újra: én bringázom; egész ifjúkoromban olvastam és írtam. “Húgom elvont”, értsd, nem tévén és meccsen nőtt föl.

Nem szólok, csak létezem a kis amish stílusomban. Okostelefonom sem volt 2021-ig (de jó is volt). Na de a fejemhez vágják normatívék, mit írjak, hogy viselkedjek, kit nem szabad bírálni, mit sportolhatok, hogy nézzek ki. Nem bírják, hogy nem kérek a normatív csomagból. Gúnyolnak: én miért nem. És én nem. Nem dacból, hanem eleve nem.

Vagy a nőiesség normái. Húúú. Csinos, ápolt, igényes. Micsoda szavak, ennyi erővel a homlokodra írhatnád: VIDÉKI VAGYOK, A TESTEM A VALUTÁM, TÖBBET TUDOK A GÉLLAKKRÓL, MINT ANTON PAVLOVICS CSEHOVRÓL. Annyira periferiális, hogy nem mernek natúrak lenni. És hajlandóak az egészséges testük miatt átszorongani az életüket.

Miből következtetitek, hogy szívesen néznék ki úgy, mint ti? Hogy én nem tudok valamit, és keresgélek? Nem akarok senkit megbántani, de rút. Kár a gőzért.

Borzadok a megcsináltságtól. A hamisságtól. Másik poszt, akkoriban még nem tudtam ilyen biztosan.

Ugye engem lelki szadisták a külsőmmel próbáltak megalázni, magam és a belső igazságom ellen fordítani, pedig 2015-re világos volt, hogy olyan attitűdre, értékrendre leltem, ami hosszú távon is öröm és működik. Nem akarok én másokra hasonlítani. Ez nagyon, nagyon dühítette őket. És ők nagyon küszködnek a testükkel. Voltam én minden, “egybederék, alkoholháj, széles, lapos tepsisegg, elefántiázis, cölöptérd, alig 168 centi, tömzsi x-láb, kihullott haj, felkopaszodás, ijesztő arc, bő hatvanas”. Szurkáltak, hogy mások bezzeg milyen szépek… Én nem akartam a hasonlítgatást, nem érdekelt, de akikre mondták, hogy szépek, azokat én csúfnak és antisportolónak látom.

Bővebben…

az a rengeteg cucc

Az antiminimalista poszt, amelyet úgy vártatok! (Nem is.) Sok kép van benne az életemről. Már nem félek.

Szeretném veletek megosztani az írás közbeni, jelen hangulatot. Hűvös kora reggel van, még alszanak a nép. Bővebben…

mi van a szívószálon túl?

Most ez a kötelező mutatvány – ahogy tizenöt éve az állatok kihalása és a szelektív szemétgyűjtés, vagy mint tíz éve a biokozmetikumok, öt éve a fast fashion kritikája és két éve a minimalizmus meg a kapszulagardrób. Amit minden női honlap és magazin leír kötelezően, mert így lesznek a tudatosak az olvasók, és erre a tudatosodásra újabb, másfajta ipart lehet ráengedni, vinni fogják, mint a cukrot. Például az Adidas új, trendérzékeny cipőit, amelyeket a tengerből kihalászott műanyagszemétből készítenek:

https://www.adidas.hu/parley

Képernyőfotó 2019-05-15 - 9.31.30

https://www.instagram.com/p/BlnbgW_AEON/?tagged=adidasparley

A szívószáladat ugye – ezt tanácsolják – helyettesítsd bambusz- vagy üvegszívószállal, vagy kukoricaalapúval! Hatalmas reveláció ez, egyáltalán: így az ovi után ti tényleg használtatok szívószálat? Miért? Bővebben…

top 10 ronggyá hordott

A minőség barátja lettem, ez nem új fejlemény, de mostanában már tényleg. Jaj, vannak azért olcsó cuccaim, kihagyhatatlan leárazásokon vett, nem igazán bevált fast fashion darabok. A ZARA látványának gyerekruha-fronton nem tudtam ellenállni. És vannak félresikerült márkásak is. De a derékhad, a saját cuccaim, a legtöbbet hordottak gondosan mérlegelt, komoly holmik. És még mindig, bár csökkenő mértékben, bűntudatom van, amikor megveszek valamit drágán.

De aztán ezek lesznek az évekig hordott kultikus darabok.

Lássuk. Bővebben…

mennyit költök az edzéseimre?

2018-ban írtam.

Beszéljünk akkor erről is. A lelkes amatőr sportoló és táplálkozó fogyasztói kosara, sok gyakorlatias információval. Mire érdemes költeni? Ha épp kevés az annyi, akkor mire inkább? Bővebben…

giccs

Kiemelt

A blogger néha a közjóról ír, vagyis arról, amit, felelőssége tudatában, annak tart, és ha elegen rezdülnek vele, akkor ez olyan objektív. Szoktak is helyeselni. Mi, akik úgy gondoljuk. Vannak katartikus pillanatok.

Máskor viszont az ízlésemről írok, vállaltan személyesen — hát miről írjak?, csak a sajátomról tudok. És nekem mindenféle apróságban is elv meg szempont van, tisztán akarok látni, megfejteni a világot és a működéseket az agyammal, hát arra van, elvégre. Engem nem igazít el, hogy mi a szokás vagy a trend.

Az olvasó, aki már korábban azonosult a blogger szavaival, bólogatott a felismerések között, ilyenkor megriad, összezavarodik. Szeretné, ha valahogy úgy esne, hogy ezekben a részletekben is egyezik a véleményünk: nekem is az tetszik, ami neki, és engem sem zavar, ami őt nem. Bővebben…

mit mondanak majd

Anyám tett mindig vaníliát a tejbegrízbe.

A nyikorgós kaput be kellett csukni, hogy a kutya ki ne szökjön.

És egyszer kettétört a kulcs.

Mindig ott visongtak a kicsik, nem hagytak olvasni.

Azt mondta: és én most leülök, és nem fogok felállni, és akkor a Lőrinc csinált nekünk szörpöt.

Csirkecé, így mondta a csirkecombot, és egyáltalán nem volt hajlandó becézni a szöcst, a fecst, a kecst. Bővebben…