az idő 2.: nincs időm

Nincs időm. Milyen sokszor mondjuk!

Épp időtlenségben ülök… ööö… a Balaton partján, alkonyatban. Déli part, természetesen. Égen nap, vitorlás, hattyú, dinnyetáji gyomorbéke.

Nincs időnk… elintézni valamit, amit régóta halogatunk. Barátokkal találkozni. Elolvasni egy könyvet. Meglátogatni idős rokonunkat. Elmenni egy kiállításra. Rendszeresen futni. Nincs időnk.

Én nem mondom, hogy ez kifogás. Bővebben… →

visszhangtalan

melléknevek sorozat 23.

fosztóképzős összetett szó

Azt mondjuk, hogy mi aztán kiszálltunk, nem igazodunk, vállaljuk a konfliktust is. Nem rángat minket többé, hogy ki mit gondol, nem abból dolgozunk és gyarapodunk, hogy ők, a világ, ama sokszor döbbenetes, kiábrándító viszonyrendszer, a hallgatás, a kéz kezet mos, az áldozathibáztatás, a gyűlölködő intolerancia, a ránézésre ítélet, a pletykás hajlam, az erkölcscsősz, élni is gyáva polgár elismer és értékel minket. Elmúltunk huszonkettő, és nem akarunk mindenképpen szeretetreméltóak lenni, mert az megalkuvás és gyengeség. Nem akarunk megfelelni, alakoskodni, nyelni, lépcsőházban mondatokat fogalmazni utólag. El se várunk, nem is nyomasztunk, nem másolunk, nem panaszlunk, nem sóvárgunk, és nem bántunk másokat. Megvan nekünk a saját. Ellenben kiállunk az elveink mellett, és nem félünk. Én például néhány év gyáva igazodás után (magyartanár létemre!) ismét csökönyösen teszek vesszőt a Szia megszólítás után, mármint a szia és a név közé. Én ezt vállalom. Bővebben… →

derék jó mesteremberek

Nem annyira kenyerem a Schäffer Erzsébet–Bächer Iván-típusú nosztalgiázó, lokálpatrióta jegyzetglosszatárca, mert könnyen csúszik át modorossságba, de erről, ami napi élményem lett, nem bírok nem írni.

Lassacskán lett napi élményem, nem az van, hogy már a szüleim is: az icipici, évtizedes, helyi üzletecskék, szakmák, hozzáértések. Megoldhatatlan apró-cseprő gondjaink hű megoldói. Talán csak akkor vennénk észre, hogy Ildikó röpködő-gondos keze mennyit tett hozzá észrevétlenül a hétköznapjainkhoz, ha többé egyszer csak Bővebben… →

nem dolgozunk ingyen

Azért lett blogom, mert érdekel a világ, és van róla gondolatom. Megírom, és sokan olvassák. Először tapogatózva, óvatosan írtam, aztán jöttek a visszajelzések, egyre több bejegyzés született, megtaláltam a hangom. Az olvasókból közösség lett, találkozókat szerveztem. Később jöttek a díjak, interjúk.

Egy idő után azt vettem észre, hogy úgy kezelnek, mint társadalmi ügy elkötelezett harcosát, aki lelkesedésből életét adja és vérét ontja a nagy célért huszonnégy órában. Bővebben… →

amit eddig nem ismertem soha: élek

Szilfa vendégposztja. Töprengek rajta.

Az elejétől fogva tudtuk mindketten, hogy ez házasság lesz, de legalábbis hosszú és erős kapcsolat. Piedesztál és rózsaszín szemüveg nem kellett, az én szememben a férjem – tehetségeit tekintve némiképp jogosan, gondolom most is — egyenesen a félistenek hajnalfényű szférájában lebegett. Nekem nem voltak kialakult, egyéni terveim: neki annál több. Talpraesett ügyességgel, lendületes akarattal ugyanígy álltunk. Viszont alkalmazkodásban vitathatatlanul én voltam nyerő.

Három év jövés-menés után költöztem hozzá, külföldre: azóta a mérleg tíz év, néhány gyerek, és lassú kijózanodás. Gyötrelmesen hosszú idő és számlálhatatlan érzelmi sokk kellett ahhoz, hogy az utolsó idillmorzsák és élethazugságok helyet végleg átvegye a tisztán látó, keserű csömör. Bővebben… →

jó, ha jó, de nem jó

Már megint megkaptam, hogy dühös vagyok. Hogy kamaszos daccal, kvázi passzióból nekimegyek én itt istennek, kis i-vel!, embernek, intézménynek: család, házasság, szaporodás, vallás, kötöttségek, kertváros. Eleve, alapjában. Irigykedem biztosan.

Nekem nincs bajom ab ovo az intézményekkel. Azzal van bajom, ami burjánzik a tövükön, és amiről leginkább hallgatunk. Bővebben… →

vendégposztok hete 4.

Funnygirl vendégposztja.

— parabola —

Tegyük fel, hogy vadászpilóta vagyok. Nem egy kifejezett női szakma, és az ország sem egy légi nagyhatalom. Azért valahogy mégis sikerül, vér, verejték, olajszag, férfitempó, nagylevegő, ugrás a semmibe, ha nagyon ráz, kapaszkodni kell, sikítani persze nem ér.  Aztán egyszer csak egyre könnyebb. Bővebben… →

azt sajátítják el

Ebben a bejegyzésben, és a holnapiban is, azokat a több éve formálódó észrevételeimet szeretném összefoglalni, amelyek valamelyest megmagyarázzák a sok meg nem értést a nemek között és a párkapcsolaton belül. Miért várnak el ennyire mást a nőktől és a férfiaktól, és mit várnak el a nők maguktól? Mifélék ezek az elvárások? Az azt sajátítják el, és az azt tanulják meg mindvégig rendszerszintű tanulásra vonatkozik, tehát úgy értendő, hogy arra szocializálja őket a rendszer, de már annyit használtuk, hogy nekem is viszketni kezd ez a szocializáció szó. Amit kifejez az elsajátít és a megtanul, az nagyon fontos: én roppant kritikusan kezelek minden esszencialista magyarázatot, amely evolúcióra, biológiai adottságra vagy isteni, esetleg társadalmi rendre vezeti vissza a nők hibáztatását, korlátozását és rendszabályozását, pontosabban amelyik tudományosnak ható, de félig laikus eszmefuttatásokkal igazolja a férfiak privilegizált helyzetét. Nem állítom, hogy “a” férfiak ilyenek, állítom viszont, hogy a nemek viszonyát efféle üzenetek működtetik. A másik, ami kiderül a szóhasználatból, hogy nem egyéni oka van az adott hiedelemnek vagy magatartásformának, nem lelki defektus vagy véletlen jelenség, hanem rendszerszinten épül belénk — mindannyiunkba. Botorság azt hinni, hogy a nők ellenérdekeltként mentesek volnának az elnyomó sztereotípiáktól. Még a tudatosabbja sem az. Nem elsősorban döntés kérdése mindez, a most részletezett hiedelmek és értékrend általános és nagyon mély, leginkább reflektálatlanul működik, és nők beszámolói szerint kísértetiesen hasonlóak a helyzetek, az érvek távoli helyeken, egészen más érzelmi és ember viszonyok között és a különböző társadalmi rétegekben.

Minden férfi ilyen? Nem, de bármelyik férfi büntetlenül élhet ezekkel a meggyőződésekkel, érvekkel, hiedelmekkel. Azért erről írok, mert ezzel van a baj, itt kellene moccanni, ezeket volna jó felülvizsgálni. Bővebben… →

az anyjára van szüksége

agnecinek

De nem? Te boldogan tangózod át a fél éjszakát, otthon meg utánad sír a gyerek? És ha nem tangózol, akkor meddig tart ez, hogy minden, de minden mozdulatod, gondolatod, érzeted ővele kapcsolatos?

Bővebben… →

a nő, ha dolgozik

olaszorszagbajottem vendégposztja.

Mikor Éva „kiadta” a megtisztelő feladatot (köszönöm), hogy írjak arról, milyen, ha nők
felelős munkakörben dolgoznak, annyi minden eszembe jutott. De ahogy teevee legutóbbi
kommentjét olvastam, összeállt a dolog a fejemben (valószínűleg ő sem gondolta, milyen
hatása lesz). Bővebben… →