Néhány éve történt, igen. Tíznél nem több. Ahogy Hoppál Bori tényezővé vált, ahogy népszerűek lettek a jógastúdiók, ahogy újfajta spirituális hullám söpört végig a szülésfelkészülésen, igen. Amikor új (piros!) szemüvege lett Izing Klárának. Bővebben…
Mit várok, várnék én a szüleimtől? Hogy szeressenek. Hogyan szeressenek? Mit jelent szeretni? Bővebben…
Ezek amúgy mostanában az én meg nem jelent, magazinba szánt írásaim.
Néhány éve (ez a kilencvenes évek azért) olvastam egy cikket az egyik népszerű, fényes borítójú női magazinban. Most, hogy nem ugyanannak a szerkesztőnek küldöm a cikket (másik lapba), a nevén nevezem: a COSMOPOLITAN volt az. A trendi élet egyéb kellékei mellett azt tanácsolta a hosszú írás, hogy ha baj van, üljünk repülőre, keressük fel ezt meg azt a franciaországi klinikát, ahol kíméletesen és száz százalékos biztonsággal, gyógyszerrel végzik el a terhességmegszakítást. Bővebben…
Dórának, legjobb barátnőmnek
2012. szeptemberi poszt. Tájfutó edzésre nem járt.
bárcsak erre járna Vekerdy Tamás
Hát persze, hogy hazudik.
Mondjuk nekem többnyire azzal jön: elfelejtette, nem tudta, nem is azt mondtam, nem is mondtam semmit. De hazudott is. Nem járt edzésre, hanem helyette beült a könyvesboltba olvasni. Minden kedden és csütörtökön.
De bizony hogy minél merevebb, formálisabb, uniformizálóbb és hazugabb elvárások béklyójában él otthon és iskolában, minél jobb nevelést akarok neki adni, minél gondosabban követem, mikor mit csinál, minél többet aggódom, hogy minden lecke és tornazsák meglegyen, sose nézzen lövöldözőseket és feküdjön le fogmosás nélkül, annál szélesebbre nyílik a különbség a should (aminek lennie kellene) és a bare infinitive (ami van) között, és ezért annál jobban fog hazudni. Bővebben…
G. B-nak
Van nekem egy jobbik olvasatom. Azok látnak ilyennek, akik szeretnek. És, nem tévesztve szem elől a fejlődés lehetőségét, az énképem is jobbára ezzel azonos. Sőt: fejlődni akkor vagyok képes és hajlandó, ha nem veszi el az energiát az öngyűlölet. Ha egyáltalán reális a cél, és nem gondolom, hogy az egész lényemet, úgy, ahogy van, jobb lenne inkább kidobni a szemétbe.
Ez a javított változat vidám és energikus. Bővebben…
edzésről edzésre meg azért jó még (az izmok, formák, a bőr tónusa, az állóképesség javulása, az adernalin- dopaminlöket és az anyagcsere felpörgése az, amiről most nem írok),
önmagamat legyőzni, túl a határaimon azért jó, mert ott nem lehet hazudni.
Ezt a posztot 2012 őszén írtam.
Nekivágok az emelkedőnek, ráállok a futópadra, megfogom a súlyzót, és ott nincs kecmec: vagy bírom, vagy nem. Bővebben…
édesanyám, aki szültél, nokedlit szaggatok, te hívtad nokedlinek, és pont úgy szaggatom, deszka, kés, mint te
és rád gondolok Bővebben…
Gyógyulgatok ebből. Gyógyulgatok a bátyámékból, a nagy fiam apjából, abból, amit a pornófilmeken láttam és amit a kurvázó férfiak beszámolóiban olvastam (figyelem: az utóbbi linkhez lelkierő, nyugalom, mazochizmus kell). Nem gyógyított engem sem következő szerelem, sem szakember és a házasság is alig. Most kezdek gyógyulni. Olvasok. Gondolkodom. Írok. Találkozom önmagammal. Már nem félek. Bővebben…
A pályázatra senki, de senki nem írt önálló művet. Jött viszont ez, B. nevű olvasómtól. Kis egyezkedés, szerkesztgetés után, mivel nem mondhatja el senkinek, elmondja hát minden kedves olvasómnak. Kérlek, tiszteljétek őt a bátorságáért.
Olvaslak, és látom, hogy nem kerülgeted a tabukat, nem akarsz mindent elsimítani, megszépíteni. Bővebben…
fájdalmas, mérföldkőnek bizonyuló vallomás a gyerekkoromról, 2012 júliusából. én egy kicsit azt hittem, önkéntelenül persze, hogy mindenki ebben vagy ilyesmiben nőtt fel. mindenesetre most, hogy egy nagy fordításban vagyok, pontosan tudom, ki próféta, ki pátriárka, ki király, ki filiszte- és ki farizeus, meg azt is, milyen szókinccsel fordítsam a gyerekeknek szánt neoprotestáns vallásos dalocskákat, és ez jó érzés.
nem került be a könyvbe — kifelejtettem, de a kötetet nyitó önéletralyz című írás felidézi a lényeget
Keresztény családban nőttem fel. A szüleimet ugyanaz a lelkész eskette, aki engem és sok évvel később az unokaöcséimet keresztelte. Ma is tudom a zsoltárokat, sőt, azt is, kit támasztott fel Elizeus próféta, és van miről beszélgetnem a gyakorló protestáns ismerősökkel. A vallás a szüleim között számtalan konfliktusra szolgáltatott ürügyet: vallásháború tört ki. És ami még szörnyűbb volt: rettenetesen féltem a pokoltól.
Volt tegnap. A facebookon mindenki lelkesedett, hogy mindenképpen csókolózzunk azzal, akit szeretünk! Perverzek azzal, akit nem.
Én bevallom: nem csókolóztam.
Foghúzás, gyulladás, kínlódás — nem lehet. Érinthetetlen a sérült test.
Vagy mégsem? Hagyjuk a csókot, talán átáramlik a gyógyító erő, ha jól érintünk? És nem csak fogbaj van, van migrén, kimerültség, depresszió, gyermekágy is, amikor úgy érezzük, érinthetetlen a másik, sejtjük: nem lenne kedve.
Hányszor érintünk szexre nem kacsintva, szeretetből? Hogyan érintsük jól, gyógyítóan a másikat?
Megyek is.
Hogy jutunk idáig a saját anyánkkal? Hogy ez a számunkra legegészségesebb döntés? Boldogságomban is jobb így, bajomban is. Mert őrjítő, amit mond és csinál, mindenképp.
Bővebben…
Vagy ez van minden dolgok alján? A külső kontroll? Nem vagyunk kapcsolatban önmagunkkal. Folyton azt hisszük, valamit úgy kell tennünk, ahogy nem szeretnénk, de muszáj. Bővebben…
A gyerekek az életünk közepei. Értük mindent! És rásegítenek a nagyik meg a szomszéd nénik is: szegény, biztos éhes! Jaj, meg ne fázzon! Cipő melegítse a lábát! Most aludnia kell!
Bővebben…
A fiam benyomja az Elvis-duplacédét az olvasáshoz — engem sem zavar, amikor latin-amerikai országok államadósságáról szóló cikkeket korrektúrázok (mert ebből élnék). Máté Péter is egy valaki, de Elvis…! És ez a szám: Kentucky Rain. Édes Istenem, amikor ezt hallgattam folyton, 2005-2006-ban abban a másfél szobás albérletben! Rátapadt az érzés, az akkori jellemző kín, és most megszakad a szívem. Hogy milyen iszonyatosan, szűkölve vágytam arra: szeressenek. Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 