Tudom, hogy sok a szemét macsó, mindig panaszkodnak, így-úgy, ver, megcsal, na, de én például soha nem ütöttem meg nőt, és hűséges is vagyok. A nőket legfeljebb nézem — hűséget fogadtam, nem vakságot. Én hazajárok időben, a pénzt is hazaadom, nem iszom, nem ordítok, foglalkozom a gyerekkel. Ilyen férfi is van, és szerintem a többség ilyen.

Szóval tényleg nem értem, mi ez a gyanakvás, mit fröcsögnek habzó szájjal a feministák, miért tesznek úgy, mintha minden férfi egyformán disznó volna. Csak minden tizenkettedik, mondja erre az Endre, érted, mert a többi Patkány meg Kígyó, a nők meg mind Sárkányok! Ezen még a Kati is elmosolyodott. Most az, hogy röhögünk egy kicsit a fiúkkal, meg néha lecsúszik két sör, és ott mondanak ezt-azt a cimborák? Kimulatták magukat fiatalon, most meg mesélnek. Én nem bánnék úgy a nőkkel, nem mondom, megnézem a szépet, de én mindig párkapcsolatban szerettem a szexet, érzelmek, vacsora, szép ajándékok, minden, nekem a legdurvább húzásom, hogy néha rárántom a pornóra, de hát ennyi év után…? Amúgy olyan unalmas életem van, hogy az már fáj: annyira úgy intézek mindent, hogy a Kati ne balhézzon, én bevásárolok, ha időben szabadulok, le szoktam vinni a szemetet, a kocsit is én mosom, meg játszom a gyerekkel, megyek anyósomhoz, augusztusban Balaton, két hét, minden, elviselem a hisztiket, ott vagyok a plázában is, ha ruhát akar, mondom, jól áll, gyönyörű vagy, csak menjünk már. Nem szólok vissza, ráhagyom, hadd mondja, tudom, menstruál, az a baja. Csöndben vagyok, nézem a tévét, neki meg a meccs is baj. Én azért szeretem a Katit, én nem felejtem el az évfordulókat sem, elnézem, ha langyos a leves, nem piszkáltam, hogy fogyjon le, nagy a segge, és előreengedem az az ajtóban. Meg gyengéd is vagyok, mondom neki mindig, ne olvassa már azt a blogot, kényeztetem én szívesen. Szoktam szájjal is, én nem vagyok önző, és nem akarok semmi extrát. Ma kap virágot is, én nem értem ezeket a feministákat, ezek nem találkoztak még ilyen rendes emberrel, az a bajuk, mondjuk rondák, azért sem.