végül is nem ver

Adélnak

Na, ez még egy életérzés. Végül is nem ver, nem iszik, hazaadja a pénzt, mi kéne még?

Ez is többféle szinten van. Kezdők és újrakezdők: végül is mi bajom nekem? Haladók meg minden nap átélik, hogy tulajdonképpen verhetnék is őket, de nem!

Itt is bizonygatta kedves ifjú kommentelőnk, hogy ő olyan faluban élt, ahol még működtek a régi nemi szerepek, és nem vertek ott senkit mégsem!

Mindjárt az elején felmerül a kérdés: mi számít verésnek, vagy nevezzük a latin nevén, fizikai bántalmazásnak. Nem a rendőrségen, ott még a súlyos testi sértés se mindig számít bárminek, ha “végső kétségbeesésben”, “erős felindultságból” vagy “szerelemféltésből”. Hanem a valóságban.

Nagyon sok nő történetét hallgattam végig az elmúlt években, és azt mondják: igazából nem vert, csak… Meg szokták kérdezni: az bántalmazás, hogy…?

Meg a butaújságok is, az örök “első pofon”, “tettlegesség”, “verekedés” szóhasználatukkal. Azt kell mondjam, ezek miatt csak az afféle fogatlan népek körében szokásos pofont, rugdosást definiálja bántalmazásnak a közvélekedés.

Pedig.

Ilyeneket említenek a nők, akik elmondták nekem a történeteiket:

Megszorítja a karját a forma, szándékosan erősen.

Hozzávág valamit.

Leszorítja, lefogja.

Kicsit fojtogatja.

Manipulatív vagy erőszakkal kicsikart szex közben szándékosan fájdalmat okoz.

Ágyra lelökés, szekrénynek nekivágás.

Éjjel krónikus ordítozás. Az minek számít? Az ilyen lelki izé, lelki nem számít, az relatív, meg kölcsönös is, mondta a pszichológus. (Nekem volt egy, aki kvázi csalódását fejezte ki, hogy semmi vasalózsinór, késelés nem volt, az nem komoly.) Oké, legyen lelki, de: éjjel ordítozás, aludni nem hagyással (“amíg meg nem mondod, kivel csalsz meg”)?

Aztán: tárgyak rongálása, földhöz csapása a másik megalázásának célzatával (személyes tárgyak rombolása: női holmik, ruhák, bugyik; rongálás, hogy megijedjen a nő; hogy a férfi tönkretegye a nő munkájának eredményét; hogy a nőnek kelljen összetakarítani).

Bezárás, kizárás.

Vízzel leöntés.

Fenyegetés sérülés okozására alkalmas eszközzel, félelemkeltés.

Ez mind-mind bántalmazás. És ezek a nők sokszor úgy élik meg, hogy mindez nem biztos, hogy bántalmazás. És a férjeikről senki se hinné. Működő házasságnak néz ki az övék. El se mondják inkább. És ezért sose tudhatod. Hogy a barátnő, ismerős férje csak ún. pasiból van, vagy nagy a baj.

De térjünk vissza a szerencsésekhez, akiket végül is nem vernek. Oké, ezek, amiket itt soroltam, nincsenek, egyszer se voltak nálatok, vagy legfeljebb csak majdnem voltak (és a majdnem, az majdnem semmi), megnyugszol. Ezek a nők, akikről eddig írtam, egyébként leggyakrabban a szakítás környékén, nagy bejelentések, elköltözések időszakában élték meg mindezt. (“Őrülten szereti, érthető.”)

Na, akkor mi van, ha semmi ilyesmi nincs? Mert az nem úgy megy, hogy ha nem ütnek, akkor jó a kapcsolat.

Jól érzed magad, ha hazajön a társad? Várod őt?

Van közös témátok?

Egymás szemébe szoktatok nézni?

Van rendszeres közös, örömteli tevékenységetek?

Amint megjelenik, nagy lesz a csönd? Vagy azonnal kezdődnek a szemrehányások, dühös hibáztatás?

Tojáshéjon jársz?

Van-e évek óta húzódó, mindig újra elővett neheztelés a kapcsolatban?

Érzed azt, hogy akármit csinálsz, nem lehetsz jó?

Egy kupac folyós fosnak érzed magad?

Eleged van?

Nem is tudod, mit gondolj?

Akár kezdő, akár haladó szinten jársz, azt kérdezem: erre vágytál-e tizenhét évesen? Hát az esküvő vagy összeköltözés napján?

És a végső kérdés, ami mindent eldönt: kívánnád-e a lányodnak ezt a sorsot?

Azért érdemes kapcsolatban élni, mert

Hiába fürösztöd önmagadban,

Csak másban moshatod meg arcodat.

Ha nem ezért élsz benne, a kapcsolatod kényszerpálya. Ha soha ilyesmi fürösztés nem volt, durván sérülten mentél bele, és/vagy nagyot hibáztál.

Nem, nem lesz jobb, esetleg megszokod, már kérges lélekkel. Szánakoznak a gyerekeid.

Milyennek kellene lennie a kapcsolatunknak — nem az álmainkban, és nem őellenük, hanem hogy rendeltetését betöltse? Hogy építsen, erőt adjon meg menedéket; eleven legyen, áramoljon? Itt átgondolhatod.

Neki igénye-e ez? Mit jelent számára, hogy építi őt a párkapcsolat? Hogy békén hagyják, nem mondják neki örökké ugyanazt? Több szexet? Miért akarnak ennyire mást ők, mint mi? Mi, gyermeteg lelkek, vajon csacsogni akarunk, meg visszajelzést, mozit és rózsákat, ők meg irokéz módra elvannak egyedül, szavak nélkül, otthon? Leépült ez az izgalmas, vegyülős, kapcsolódó énjük? Már nem szeretnek? Meguntak? Mást szeretnek?

Vagy a rossz lelkiismeretük űzi el őket tőlünk? Akinek rossz a lelkiismerete, nem szívesen van a másik társaságában, nem szereti látni — naponta és egy életen át –, ahogy a másik roskadozik.

Vagy valami nagy tévedés történt, és a legelején sem építette ez egyikőtöket sem?

Egyszer, egyszer hagyjuk már ezt, az anyánk tanácsát, az egész nyamvadt neveltetésünket, hogy folyton azzal nyugtatgatjuk magunkat: lehetne rosszabb is, az Ildit terhesen is verte az Imi. Egyszer tekintsünk már irigység nélkül (csak valami skálát beállítandó!) azokra, akik jól vannak, de tényleg. Nem külsőben, nem vagyoni helyzetben, hanem a párkapcsolat és az életminőség, a belső szellős terek szempontjából mérjük össze magunkat azokkal, akiket gazdagít a kapcsolatuk. Egyszer legyen már az a norma, hogy házasságban élni jó. Jó?

Kapcsolódó bejegyzések:

mindenki bántalmazó?

hogyan segíts jól

keressük a megoldást, amúgy is kezdődik az ebé

de mi a megoldás?

de hát szeret!

40 thoughts on “végül is nem ver

  1. Hihetletlen, a nők meddig képesek elmenni a tagadásban. Legújabb kedvencem ez az öt szeretetnyelv című sületlenség. És komolyan nem tudom, mit higgyek – igen, a nőkön óriási a nyomás, hogy párkapcsoltuk legyen, sokszor minden áron, na de ennyire??? És például én mIért várok őtőlük kevesebbet, mint magamtól? Én le tudtam rázni ezeket a kényszereket, pedig nem vagyok sem “magamanak való”, sem “aszexuális” (ezeket szokták mondani a magamfajtákra, és ez még a jobbik eset), és megküzdök az ezzel kapcsolatos bélyegekkel meg minden retorzióval, ami ezzel jár. De sokszor épp ezek a megalkuvó nők azok, akik lenyomnak, meg a kispadra ültetnek, néha egészen nyíltan, most ilyenkor mit mondjak, ÉN nem akarorm őt megbántani, hogy hát nézd már meg, mekkora bunkóval élsz együtt és hogyan, persze értem én ennek a pszichológiáját, de beszéljünk már erről is. Na, ez most kijött, pedig nem akartam 🙂
    A másik, amit még mondani akartam, az az, hogy ha visszagondolok zsenge ifjúkorom kapcsolataira (húszas éveim), egy csomó ilyen sráccal volt dolgom, vagyis aki volt, az nagyjából ilyen volt. Akikkel nem tudtam elengedni magam, akik valahogy igyekeztek elvenni a magabiztosságomat és fölém kerekedni, akkor persze azt hittem, ez a párkapcsolatokkal jár, hát, ha akkoriban elköteleződöm, akkor most valószínűleg én is megnézhetném magam. Bár csak volt valami oka, hogy nem tettem meg 🙂

    Kedvelés

    • az öt szeretetnyelv méltó testvére a “nő ezer arca”.
      mindkettőt pszichológus (nők!) ajánlották, amikor gondjaim voltak.

      még egy csavarhúzót is adhattak volna mellé, hogy beállítsa rajtam a helyes mértéket/értéket a férjem.

      Kedvelés

      • A Nő Ezer Arca oldalon válaszoltam a Mit jelent Önnek az, hogy nőnek született? kérdésre, két választ lehetett adni, az enyém:
        1.Úgy érzem, hogy sok minden másképp lenne, ha nem különböztetnének meg a férfiaktól.

        2.Ez a világ még mindig a férfiak világa.

        DIAGNÓZIS:
        Ön keményebb életet akar élni, mint amilyenben jól érezné magát. Lehet, hogy rivalizál a férfiakkal?

        Kedvelés

      • jaj!
        milyen egyszerű kérdések és egyszerű válaszok. ugyanilyen egyszerűek a megoldások is.
        mi problémázzuk csak túl a kérdést (hol egy csavarhúzó, elromlottam…)

        Kedvelés

      • Ilyeneket nem szabad érezned, gondolnod! Ezért vagy elakadva a nőiségedben bizonyára.

        Azért ez tényleg nagyon fifikás: csakis a ti érdeketekben visszanyomunk titeket a nőinek nevezett szerepbe.

        Az én válaszaim:
        Szerintem értelmetlen, hogy megkülönböztetik a férfiakat és a nőket: viselkedésben, szokásokban, feladatokban.
        Diagnózis:
        Ön keményebb életet akar élni, mint amilyenben jól érezné magát. Lehet, hogy rivalizál a férfiakkal?

        (Pedig milyen jól érzem magam.)

        Élvezem, hogy nő vagyok.
        Diagnózis:
        Ön törekszik a harmonikus férfi-nő kapcsolatra.

        (ha lehet, ez még butább következtetés: miért csak a férfiakhoz képest, velük való viszonyomban élvezhetném, hogy nő vagyok?)

        Tőccsétek ki, tanulságos!
        http://www.anoezerarca.hu
        a jobb szélen

        Kedvelés

      • Most töltögetem, tényleg tanulságos. Megtudtam a női erotika résznél, hogy “Mesterfokon” elsajátíthatom “Az aktív passzivitás” művészetét, Mégis csak kelleni fog az a sokat emlegetett síkosító Hölgyeim 🙂

        Kedvelés

      • További gyöngyszemeket találtam
        Program nőknek: – Együttműködés rivalizálás helyett
        – Hogyan “tápláljuk” a férfit, hogy utána visszanyerjük az energiát?
        Program férfiaknak: – A kapcsolat: együttműködő dominancia
        -Önmagunk értéke, jövőképe.
        -A büszke férfi!

        Kedvelés

      • Ó én is rivalizálok a férfiakkal! Az aggódom a nyugdíj miatt-ra a válasz, ebben is tudunk segíteni. :DDD Minden tudás tárházai ők.

        Kedvelés

      • Ez a “rivalizálni akarunk a férfiakkal” a mániájuk úgy látom. Ahogy olvasgatom a tanácsaikat mi csak lágyan, passzívan, tápláljuk a férfi büszkeségét, hogy kellőképpen tisztába jöjjön az értékével és dominánssá tudjon végre válni. Mindezt óránként 5000 Ft/fő-ért a helyszínen is elmagyarázzák. Na persze ilyen olcsón ne számítsunk személyes foglalkozásokra, ez csoportos terápia 6-16 résztvevővel. Viszont 10-12 alkalom elég is szokott lenni úgy látom…Ja terhelhetőség mérés alkalmanként: 15.000 Ft/fő. Hiába no a régi nők 10 pulya mellett sem panaszkodtak soha, de mi már csak ilyen satnyák vagyunk, jó pénzért meg is mérik mennyire.

        Kedvelés

      • én is rivalizálok velük, sőt csalódtam is bennük, mivel örülök neki, hogy lehetnek gyerekeim:)

        Kedvelés

      • és mi van leszbikusokkal? akkor azok valami semlegesneműek? és spec. hetero vagyok, de pl a Jodie Fostert nagyon nőiesnek találom, talán még Cynthia Nixont is, miközben süt róluk, hogy remekül elvannak férfiak nélkül.

        Kedvelés

      • reggel már kétszer próbáltam írni, most megkísérlem harmadszorra is: szóval mi van a leszbikusokkal? azok akkor valami semlegesnemű lények? mert pl Jodie Foster vagy Cynthia Nixon szerintem nagyon nőies és vonzó, és látványosan jól el vannak férfiak nélkül. hogy a francba teljesítik ők ki magukat így? 😀

        Kedvelés

      • ja, közben rájöttem: aki meleg, az vagy beteg vagy divatból csinálja, vagy meleg szülők nevelték fel és ó borzalom, csak ezt a példát látta. 😀

        Kedvelés

    • Régebben csodálkoztam, hogy miért van az, hogy bármit teszek állandóan nyílt kritikákat kapok. Mindig azzal fenyegettek, hogy el fog hagyni a férjem, a gyerekeim el fognak kallódni. Az anyukám mindig mondta, hogy ne foglalkozzam velük, csak irigyek, tegyem úgy, ahogy jónak látom. Hozzáteszem anyámat a bohókás nagymamája nevelte fel, nem kapott IGAZINŐ szerepmintát, nyilván nem is adott tovább ilyet.
      Mostanára rájöttem, azért piszkáltak annyit, mert ha elismerik, hogy lehet másként is élni, és talán nekem jobb egy kicsit, akkor el kellene gondolkodniuk a saját életükről. Szembesülni önmaga életével nem mindenki szeret.

      Kedvelés

  2. Nagyon igaz poszt! Az én tapasztalatom szerint házasságban élni jó, nagyon is, ha jó az a házasság. Ha jó hazamenni, ha alig várod, hogy a másik elolvassa azt a könyvet, és megbeszélhessétek, ha még a közösen végzett nagytakarítás is élmény, és ha a nap egyik nagy öröme és méltó lezárása az, amikor este össszekucorodtok és beszélgettek mindenféléről, halkan dödörögve. Így tényleg jó, és máshogy már el sem tudnám képzelni. Ez kéne legyen az alap, legalábbis nekem mindig is ez volt, talán azért, mert láttam egy jó példát fiatalon: igaz nem otthon, de elég sokáig éltem azzal a családdal (jellemzően külföldön) hogy azt tudjam mondani, ilyen házasságot szeretnék magamnak is. Emögött a nagy megalkuvás mögött talán az van, hogy a legtöbb nő nem nagyon lát igazán pozitív példát, és benne van a társadalomban, hogy a házasság ha szar is, szent, és az asszony dolga a tűrés. Nem olyan régen beszélgettünk erről egy otthoni összejövetel alkalmával, sokan voltunk nők a huszonévestől a hatvanasig. Az egyik idősebb rokon lánya nemrég vált el, egy bántalmazó kapcsolatból lépett ki (verés ott sem volt, de minden egyéb, a posztban említett dolog igen) és ezzel a döntéssel az egész család egyetértett, mindenki mellette állt, az elvált nő édesanyja is, aki pedig teljesen más értékrend szerint nőtt fel. Máig nagyon bennem maradt, ahogy azt mondja, örül, hogy a lánya most, ebben a korban él, hogy ki tudott lépni a kapcsolatból, és ő maximálisan támogatta, támogatja, de ő a maga idejében ugyanezt nem lett volna képes megtenni, mert annyira félt volna a közösség szájáról. Ezt a másik rokonunk is megerősítette, hogy bizony, neki se volt könnyű a házassága, de még ha a férje mindennap verte volna is, (mindkét asszony özvegy már egyébként) akkor sem merte volna elhagyni – úgy, ahogy az ő anyja vagy annak az anyja sem tett volna ilyet. Nagyon szeretem ezt a két idős rokonomat, ők azok a tipikus asszonyok, akik mindent kibírtak és eltűrtek, mindenkiről gondoskodtak és magukra soha nem gondoltak – iszonyú erő kell ehhez és valahol tisztelem is – de örültem, hogy már nem az ő sorsukat meghatározó világban kell élnem. És a legjobb érzés az volt, hogy ők is látták, látják a saját életüket egykor gúzsba kötő szabályok embertelenségét, és jó érzés számukra, hogy mi, a gyerekeik már egy más világban élünk.

    Kedvelés

    • 63 éves, kis faluban élő nagynéném sosem ment férjhez, a családi legendáriumban az szerepel indokként, hogy ő sosem tudta elviselni, hogy egy férfi mondja meg neki, mit csináljon. Most viszonylag boldogan él egyedül a háziállataival, és a falu közösségének szerves része (szüretel, gyerekekre vigyáz, vagy csak átmegy a szomszédba, és hozzá is jönnek). A vele egykorú barátnőinek kb. fele özvegy. Akinek még él a zura, ott megy a hagyományos modell, a Feri szombaton kocsmába jár, de rendes ember, vagy a Józsi nem iszik, amióta szólt az orvos, hogy baj lesz, csak nézi a tévét.

      Kedvelés

  3. na ezért a bejegyzésért is meg fogod kapni, hogy lázítasz!

    amit a jó házasságról írtál, és írt még aritareal: nem, nekem nem volt ilyen élményem. én azt gondoltam mindig, hogy ennek ilyennek kell lennie.
    az első években is rendszeresen sírva indultam munkába, de azt gondoltam, hogy ez ilyen. a középiskolába, meg általában iskolába, munkába, dolgozatot írni, tanulni stb. stb. sem volt kedvem menni és nem is esett jól. pont így voltam a házassággal is: bizonyos részei kurvára nem estek jól, de azt gondoltam, ennek így kell lennie.

    aztán már a nem esett jól – bizonyos részei arány felborult. mára már semmi nem esik jól belőle. inkább ilyen megszokásszerű hiány állapot jut eszembe, ha arra gondolok milyen lenne az életem enélkül.

    Kedvelés

  4. A kisfiam (20 éves ) a hétvégét a barátnőjénél töltötte, és életében először találkozott IGAZI FÉRFIvel testközelből. Felháborodottan mesélte, hogy a pasi micsoda egy féreg, pedig csak szokásos dolgok történtek. Kicsit késett az ebéd, nem volt elég kicsire törve a levestészta, a leves nem volt elég meleg, éppen nem kívánta a rántott csirkét stb. A gyerekem azt mondja:
    ” Anya mikor bejön, megfagy a levegő, mindenki elhallgat, és csak a pasi témáját lehet beszélni, vagy inkább áhítattal hallgatni. ”
    És a fiam nem érti, hogy az általa értelmesnek, tanultnak tartott asszony, miért nem hagyja ott. A miértre azt tudta válaszolni, hogy talán nem is ismer más lehetőséget, az első férje is ilyen volt.

    Kedvelés

    • Ismerek nem is egy ilyen IGAZI FÉRFI-t. Egyiket a szomszédunkból sikerült is magamra haragítanom. Ő megszokta ugyanis, hogy amikor átjön hozzánk, azonnal és rettentő hangosan elkezdi mesélni az éppen aktuális sztoriját, teljesen figyelmen kívül hagyva mi mit csinálunk éppen. Nos egyszer a szülinapját tartottuk az egyik gyerkőcnek, ott volt előtte a tortája, amin szikrázott a sok frissen gyújtott gyertya, épp készült elfújni. Az IGAZI FÉRFI pont ekkor jött, körülnézett és szinte kiabálva belekezdett valami sérelmébe ami a munkahelyén esett meg vele. Na itt szakadt el bennem a cérna, és rászóltam, hogy legalább most maradjon csöndben egy picit és próbáljon másokra figyelni, ugyanis ez most nagyon nem az ő pillanata, még ha nem is esett le neki a jelekből. Mondanom sem kell vérig sértődött és mindenkinek elmondta a környéken én mekkora egy hárpia vagyok, hogy így beszólok egy férfinak, akarom mondani FÉRFI-nak 🙂

      Kedvelés

  5. hatigen, a magunk miatti elso ok utan a masodik a gyerekeink, hogy milyen peldat mutatunk nekik, milyen kornyezetben neveljuk oket. en elegge mas kapcsolatban elek mint a szuleim (mozaik csaladban es hivatalos papir nelkul) de boldogan es elegedetten es ezt a peldat otthonrol hoztam

    Kedvelés

  6. Ismét zseniális írás!
    Igen, házasságban élni jó, ha az a bizonyos férj / feleség a “másik felünk”.
    Amennyiben ez nincs így, jobb egyedül, vagy várni arra a bizonyos személyre…
    A “társas magány” szörnyű, vagyis az, amikor házasságban / kapcsolatban élsz, mégis egyedül érzed magad!
    Nagyon szerencsés vagyok, mert ez nem a saját tapasztalatom…körülöttem viszont sajnos több nő él így.
    Hogy honnan tudom?
    Sajnos van, ahol ezt már mindenki látja, ez a rosszabb eset, és van, aki megnyílt nekem.

    Kedvelés

  7. Összeállítottam anyámnak egy anyagot, írtam hozzá egy nagyon szép levelet, és odaadtam a húgomnak, hogy ha nem lesz otthon anyu élettársa, akkor adja oda neki.
    Elvileg holnap eljön a pillanat végre. Nagyon kíváncsi vagyok anyu reakciójára, de nem várok csodát…
    Anyu azt is szenvtelenül konstatálta, hogy az élettársa mindkét lányát elüldözte otthonról…

    Kedvelés

    • Te csak tombolj köpök rad // Nem vagyok a rabszolgad
      En is nagyon sokat gondolkodtam, hogy felhivjam-e anyam figyelmet a csakazolvassara, mivel ö is teljesen termeszetesnek vette, es veszi, hogy a masodik ferje bantalmazza, reszegen lezsidozza, mint ahogy a sajat gyerekeit is, mostmar lassan 20 eve.
      Aztan evekkel kesöbb borzalmas volt hallani, hogy a sajat anyam beszelt az en szambol is, es müködött közre egy ugyanolyan bantalmazo kapcsolatban, ahol a masik üvölt, megalaz, en pedig egy oroszlanidomar modjara probalom kordaban tartani a feszültseget, es közben lassan mar el se tudom kepzelni, milyen erzes lehet tisztelve, szeretve es megbecsülve lenni.
      Es persze ott volt a fejemben vegig ez a horthysta marhasag, ez a szörnyü önaltatas, amit belenk sulykoltak a nagyanyaink, hogy de en igy is szeretem, es en vagyok az a nö, aki mellette vegig kitartott, mintha ezert jarna valami kitüntetes a platinalakodalmon, mert kitartani a rettenetes alakok mellett ugye ereny, es hat ki fogja szeretni, ha nem en, söt, hat ö is csak azert üvölt, mert ugy szeret, es te ezt amugy se ertheted, mert a mi törtenetünk az annyira különleges sat. Aztan az obligat bocsanatkeres, es kezdödik az egesz elölröl. Borzalmasan banalis, de megtörtenik hatszazadszorra is.
      De abbahagytam. Kellett hozza egy uj varos, meg ez a blog is, amit nagyon köszönök, de most ugy erzem magam, mint a proletar, aki öntudatra ebredt, a bantalmazottsagnak ugyanis nem kell öröklödnie, de azt hiszem, kell egymasnak segitenünk, mert a többseg ugyis azt fogja mondani, hogy vegülis nem ver.

      Kedvelés

      • Hát akkor megérkeztél, elmondtad a szűzkommentedet is, épp van forró kávé! Ez az “annyira különleges történet”, ó, igen — alkotó ember a nagy ő? Ugye nem Magyarországon élsz?

        Kedvelés

      • köszönöm szepen! jo lenne a forro kave, de nem magyarorszag, bar meg egy idözona:
        törteneszek különlegesnek mondott törtenete volt ez freiburgban, ebböl költöztem el berlinbe, es ezzel együtt halistennek megkezdödött a romeltakaritas is, ami persze nehez ugy, ha nem szoktam meg es nem tudom bantasnak latni a bantast, de azt hiszem, mar nagyon sokat segitettel/segitettetek ebben. Maradok itt.

        Kedvelés

      • Hát elődeid, romeltakarító asszonyok épp ott Berlinben is voltak vagy 60 ezren, mint épp a napokban emlegettük itt őket.
        Nekik sikerült, és neked is fog 🙂

        Kedvelés

      • a nickből rögtön éreztem, hogy ez itt az én legjobb barátnőm, a történetből meg egyenesen tudom. hoztam egy értő olvasót, szerintem jó fej vagyok.:) hát szóval szevasz drágám! kicsit rád is gondoltam, mikor olvastam ezt.

        Kedvelés

  8. Én meg közben elolvastam- megnéztem a nő ezer arcát, és szeretném jelezni, hogy broáá.
    Vajon kik olvassák és hányan? És borzasztó! És ja, eszembe jutott az Ördög Nóriék tapsikolós Angels army’ja. Hogy szóval borzasztó!

    Kedvelés

  9. Ahogy olvastam a bejegyzést, azonnal eszembe jutott a ma éjszakai beszélgetésem a sráccal, akit mellém tettek, és dumálgattunk.
    A megalkuvásról. Az önigazolásról.
    Munkaügyben ugyan, de a párkapcsolatokra is mennyire igaz.
    Az elején nem látja át az ember a körülményeket, tele van elvárással, reményekkel, bízik a jövőjében, aztán szépen fokozatosan elkezd rá ömleni a latrina tartalma. És nem fog lépni, benne marad (többnyire. Aki meg igen, arra a katyvaszban maradtak köpködni fognak, megkapja a kivagyiság bélyegét, hiszen mit képzel magáról, hogy többet szeretne, többre meri tartani magát).
    Ha fokozatosan történik, a legnagyobb trutyiban maradást is meg lehet magyarázni. Figyeltem a fickót, ahogy dühösen villanó tekintettel elismeri, hogy ha az elején hozzák méltatlan helyzetekbe, kikéri magának, nemet mond, ma már szó nélkül végrehajtja a legnevetségesebb utasítást is. A mindennapok, az ismétlődő rutin, az először durvának tűnő beszédmód beleszürkül a hétköznapokba. Megszokjuk. Már nem is érezzük annyira durvának, az ingerküszöb pedig napról-napra növekszik. Aztán látjuk a sokkal rosszabb sorsokat, és mutogatunk. YX-nak azon a helyen mennyivel rosszabb, hát ismerjük el, nem is olyan gáz a mi helyzetünk. “Végül is nem vernek”. Hogy emberszámba se nagyon vesznek? Hát, ilyen az élet, máshol, másnak se jobb.
    Néha kikelünk ellene, tépjük kicsit a szánkat, belenézünk a tükörbe, aztán vállat vonunk. És bár egy-egy pillanatnyi időre eltölt az erő és a szándék arra, hogy jobbá tegyük a saját életünket, másnap ugyanúgy felöltjük magunkra a rossz jármot. Mert másnak szarabb, ha ez sincs, mi lenne, hova, kinek kellenénk?
    (Olyan sokszor hallom, hogy másnak rosszabb, kitapétázhatnám vele a szobám falát. Igen, másnak rosszabb. Attól még nekem nem jó.)
    Annyira mindennapossá válik a semmibevétel, hogy a végén összerezzenünk és gyanakszunk, ha emberi szót hallunk.

    Kedvelés

  10. “-Olyan rossz férjed vagyok? Nem hiszem, hogy olyan boldogtalannak kell lenned mellettem.
    -Te boldog vagy?
    -Nincs semmi komoly bajom, ami problémánk van, az mind megoldható szerintem.Ezekért nem kell elválni.”
    Szerencsére a végére sikerült eljutnia odáig, hogy azért talán én tényleg boldogtalannak érezhetem magam. Meg van nekem engedve, hogy mást érezzek, mint amit ő gondol. De végül is nem ver. És nem jár el, nem kocsmázik, nem csajozik. Ezt ő maga mondta. Tényleg, nem is értem, hogy hogyan is lehetek boldogtalan egy ilyen csoda mellett…

    Kedvelés

csak okos-jóindulatú írhat ide

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.