az egyenlőtlenség formái 12.: ne csinálj botrányt, drágám

Aztán van ez is. Ez a férfi békés, nem sokat szól. A felesége egy kicsit tudatosabb. Netán agilisabb. Vagy pedig épp nagyon nyomorult, és valaki nagyon visszaél ezzel. És akkor a férj, mivel békés, nem szól.

Bemennek mondjuk egy étterembe, mert a nő nagyon éhes. Szinte üres a hodály, egy pincér feltűnik a távolban, aztán senki. És telnek a percek.

A feleség szeretné, ha a férj megértené a szempontjait. Ha nem neki kellene szólni a pincérnek, hogy legyen szíves már… A férj nem olyan éhes. A nő éhes. Szól hát, és akkor a férfi megjegyzést tesz, vág egy grimaszt. Tulajdonképpen a nőre hagyja a helyzet megoldását, és aztán kritizálja.

A nő egyedül marad a disszonáns helyzetben. A pincér ellenséges, és a férje is. Azt várná, üljön csak nyugton. A férje kivonul a helyzetből, megteheti, hogy nincs véleménye. Nem dolga átérezni a nő helyzetét. Nem nyilatkozik, nincs ínyére, hogy a nőnek baja van. Hogy valamit mondani kéne, valamilyennek lenni kéne. Nem kellemes konfrontálódni, ugyanakkor érzi, hogy a nő valamit vár tőle. Megteszi hát a nőt békétlennek, a nő igényét irreálisnak. Szégyelli magát. Mindenki minket néz.
IMG_0925

Ez is jellemző dinamika: a férfi nem agresszív, csak nem vesz részt, nem áll oda egy teljesen triviális helyzetben a partnere mellé. Nem arról van szó, hogy csapjon nagy cirkuszt, üssön monoklit a pincér szeme alá. Hanem arról, hogy együtt érez a nővel, vele van valamilyen gesztussal, vagy legalább, ha ráhagyja a megoldást, nem bírálja. Nem nevezi hisztisnek, túlzónak, elviselhetetlennek a feleségét. Nem dobja oda a szolidaritást a külvilággal való békéért.

Ilyen csendes zugokba menekül ma a jóravaló férfiak dominanciája. De éppolyan romboló, éppúgy elbizonytalanít, aláássa a kompetencia érzését. A férfi itt passzívan felmondja a kölcsönösség, együttműködés szerződését. Nem világnézeti kérdések vagy szükségszerű egyéni különbségek ezek, hanem praktikus helyzetek, amikor legalább megkísérelnie jó lenne megérteni, mi zajlik, mire van szüksége a másiknak, és nem reflexből hárítani meg ítélkezni. Nagyon kiábrándító ez, és rendkívül elterjedt. Másrészt meg az ilyen nő folyamatosan rossz fejnek érzi magát, de ha ő nem lép valamit, akkor nincs párizsi szelet. Ha nem szól az óvónőnek, akkor továbbra is verbálisan büntetik a gyereket. Ha nem megy vissza a pénztárhoz, akkor mégsem féláron van az a bébiétel. És mivel ez a manőver felismerhetetlen, még alattomosabban rombol.

Az egyenlőtlenség formái sorozat előző részei:

1. ne szórd a pénzt!

2. a kicsikart szex

3. ne hívogass!

4. annnyit segít

5. aki már nem is mer szólni

6. nem lesz jó

7. aki csak nem számol veled

8. aki mindenkinek segít

9. én csak azt kérem…

10. csak vicceltem

11. pygmalion

34 thoughts on “az egyenlőtlenség formái 12.: ne csinálj botrányt, drágám

  1. Hú, nálam ez most eléggé telibe talált, körülbelül magunkra ismertem benne, annyi tán a különbség, hogy a férjem alapesetben nem kezd bírálni, kritizálni engem, ha fellépek egy helyzet megoldása érdekében – mert azért kényelmes az -, inkább csak passzív, és ha rajta múlna, a helyzet maradna úgy, ahogy van, mert jobb a békesség. Elolvastattam vele a cikket. Aszongya, hogy igen, de az ilyen helyzetekben én gyakran eleve idegesen lépek fel. Ez sajnos igaz is, ill. ilyenkor már érezhető az is, hogy szégyelli a helyzetet, engem meg túlzónak tart. De legalább teszek valamit. A magamat rossz fejnek érzés meg totálisan ismerős érzés (“persze, már megint én vagyok a rossz fej”, így szoktam hőbörögni).

  2. Nagyot röhögtem, derengett, hogy ez ismerős. Szerencsére, bár láttam én is falon pókot, nem bírtam sokáig nézni a hálót. De eszembe jutott egy epizód, ahol az alapvető passzivitás ráadásul elragadtatott aktivitásba csapott át.
    Siettünk valahová, de vennünk kellett valamit a Praktikerben. Beszaladtunk. A fél ország barkácsolni készült a hétvégén. A logisztika úgy hangzott, persze én találtam ki, hogy ő a cuccot keresi meg gyorsan, én meg a legrövidebb sort, és beállok.
    Megtalálta, jött…, és beállt egy másik sor végére, mert az úgy tisztességes.
    Egy barkács-kartárs nem az élelmes nőjével lojális, sőt, egy kis megszégyenítés helyretesz.

    • Ismerős a helyzet, én százszor elmondtam a férjemnek, hogy hát ha mi ketten megyünk vásárolni, akkor lehet ennyi előnyünk, hiszen aki egyedül jön, annak a társa miondjuk otthon mást dolgozik, esetleg pihen, tehát ha mi mindketten ott vagyunk, akkor ennyi előnyünk lehet azzal szemben, aki egyedük intézi ugyanezt.
      Az én férjem azzal szokott kiborítani, hogy mindig másnak ad igazat, pl. bármely közlekedési szituban. Ha sietek, akkor legyek türelmes, ha ráérek és más siet, akkor siessek én is, ha rádudálok mert majdnem fellök az átsorolásnál, akkor inkább a féket nyomjam, ne a dudát, stb.

    • Nem paternalista gondoskodásról van szó, nem lovagiasságról, hanem arról, hogy a nővel van. Vagy legalább nem ellene. És nem vág pofákat, és nem használja arra a helyzetet, hogy megint leszólja és hiteltelenítse a nőt.

      De amikor az ember szerelmes, bizony kerít tiszta vécét is. Épp ez a baj, hogy már nem szerelmes. Akkor történnek ilyenek.

      • Van, hogy az ember más nőnek is kerít tiszta wc-t.Bocsánatot kérek a csajoktól, ha néha elhúzom a szám, hogy már megint? Ha nem nyitok ajtót, ha felsóhajtok, hogy még egy pohár italt kér a párom.

        Te érted miről beszélek, lehetne helyettesíteni, étteremmel, csekkbefizetéssel, ajtónyitással, bármivel Ezek olyan automatikus gesztusok kellene, hogy legyenek.

    • Hosszú évekbe telt, de megtaláltam a varázsszert 🙂
      ” Drágám, csak ott pisilhetsz, ahol én is tudok”
      Merőugye akár az út szélén is, nekem viszont át kell túrázni a csalánoson.
      Azóta valahogy mindig van vécé elérhető közelségben.

  3. Az én férjem simán ráborította a főnökére az asztalt, ha úgy érezte igaza van. Szamizdátokat másolt és terjesztett (80-as évek eleje) és miután vállalkozó lett, beperelte (és meg is nyerte) az Adóhivatalt…de egy étteremben elém tolta az étlapot, hogy neki is én válasszak:)

  4. Sziasztok! (első bejegyzésem lesz..) Én úgy gondolom,hogy vannak alapvetően konfliktust kerülő emberek és vannak jól és rosszul konfliktust kezelő – vagy helyesebben- nem kezelő és jól kezelő emberek. Ez az első, amit meg kell vizsgálni egy adott személynél, ettől és a másik ember személyiségétől és a kapcsolatuk minőségétől függ, hogy hogyan is zajlanak az ilyen esetek.
    (Régen én ” kos” módjára voltam konfliktus megoldó, még több problémát kreáltam a helytelen, heves reakcióimmal és keveset gondolkoztam előre csak az érzésekre )
    És az emberek változnak és hiszem fejlődhetnek is! De ezért tenni kell! A példa nő tagja beszélhetne az érzéseiről és kicsit tükröt tarthatna a férj elé.

      • Igen, ha neki ez nem jó, akkor beszéljen róla és ha végképp nem jó lépjen. Elképzelhető olyan is, hogy neki “jó”,neki – mártír szerepkör -bár kétlem. Ha egy férfi nem veszi észre a párja igényeit, mi marad? csak a másik szól. De ez bármilyen partnernél és kapcsolatnál lehet.

        • És képzeld el, nem veszi észre. Azt mondja, szereti, azt mondja, meghallgatja, azt mondja, jó neki így, és tökéletesen nem érti a nő szempontjait. A nők viszont arra vannak szocializálva, hogy más értelmezésére figyeljenek, mások valósága alapján szabják meg a magukét. Ha nem ezt teszik, irtó sok konfliktussal szembesülnek, megkapják, hogy önzők, lusták, felelőtlenek.

        • Az már régen rossz, ha nekem kell szólni, hogy a partnerem álljon mellém! Ennek természetesnek kellene lenni. Még akkor is, ha ott éppen nem tetszik a hozzáállásom. Majd kettesben beszélünk róla, de nem akkor, és ott.

    • “De ezért tenni kell! A példa nő tagja beszélhetne az érzéseiről és kicsit tükröt tarthatna a férj elé.”
      fordítsuk meg egy kicsit.
      a példa férfi tagja beszélhetne az érzéseiről és kicsit tükröt tarthatna a feleség elé.
      itt az ideje a tevésnek: a férfi részéről ezt miért olyan nehéz elképzelni?

      • most kicsit zavarodott vagyok, azt hiszem konfliktuskerülő női mivoltom okozza a zavaromat.
        a férfi a konfliktuskereső, a nő a kerülő. ebben a konkrét példában, pedig pont egy ellenkező helyzetet vázolsz.
        nekem ez nem tipikus.
        én inkább azt tapasztalom, hogy ha szülőire/fogadóórára/edzésre bármire megy el a férfi ott tuti valamilyen konfliktusba keveredik, amit aztán a nőnek kell helyreigazítania (hiszen a gyerek még mindig oda jár, ugye!)

        • Nem egyféle történet van. Van balhés férfi, aki megteheti, hogy hőzöng. És van a légynek sem ártó, passzív fajta, akit mindenki úgy sajnál, akinek a felesége a balhés, a férfiú meg megteheti, hogy kivonuljon egyes helyzetekből. Esetleg magáért, a maga örömére ugyanúgy hőzöng, de amikor a feleségének van baja, azt nem érti, és bagatellizálja a nő problémáját, ellene fordul, mert az biztonságos, akkor nem kel a világ elé állnia, csak a feleség fog neheztelni. Ez sokkal trükkösebb, és ez is jórészt szocializáció által irányított, önkéntelen, de előny-alapú, kockázatkerülő magatartás, jó fej marad a világ szemében. A legcikibb, amikor a gyerek is érintett, például konfliktus az óvónővel, molesztáló bácsi, és apu úgy sem lép semmit, sőt, anyut kritizálja.

          • Képzeljük el a következő szituációt! Ülök a barátnőmmel a vonaton, a MÁV egyik vagonjában. A következő megállónál felszáll 2 rossz arcú arab férfi. Tegyük fel, hogy a barátnőm utálja az arabokat, és ezt nem rejti véka alá! Azaz beszól nekik valami ilyesmit; “húzzatok vissza a sivatagba teveszart lapátolni!!” Ezek után nem kell jósnak lenni ahhoz, hogy megjósoljuk mi fog történni, ki kapja majd a pofonokat. Én. Ugyanis annak már hagyománya van, hogy a férfi felel a nő jelleméért, viselkedéséért. Ez miatt engedheti meg magának a nő a könnyelműséget sértést egy idegen emberrel szemben is. Ugyanis nem ő felel a tetteiért. És ha ezt megértjük, akkor rájövünk arra is, miért helyezkedik sokszor ellensúlyként a férfi a nővel szemben, miért “egyenlíti” ki azt, s miért nem áll mellé “sok lúd disznót győz” alapon, főként olyan szituációkban ahol sosem hirdetnek “győztest”, olyan helyzetekben amikor az indokolatlan asztalcsapkodás, “hisztizés” a probléma megoldását gátolja. Nőt még soha nem szurkáltak meg/vertek agyon/lőttek le férfi miatt. Fordítva viszont rengetegszer…

            • Figyu, nyakatekert találgatózás helyett megpróbálhatsz olyanná válni, hogy egy kész, ép személyiségű nő is szóba álljon veled, akin nincs nevelnivalód, aki úgy jó és becsülhető, ahogy van.
              A történetbeli nő rasszizmusa csupán azért és akkor zavar, mert és amikor téged vernek meg miatta? Gyönyörű okfejtés!

    • Szia, érdekes, hogy nem kellett moderáció az első hozzászólásnál, talán az IP címed már szerepelt? Nem értem.

      Örülök, hogy olvasol, olvass még! Nagyon szeretnék felszólalni az ellen, hogy egy-egy ilyen leírásnál tanácsot adunk, hogy mit kellene másoknak tenniük, és mindig a nőnek adjuk. Különösen, hogy a nők ki is fejezik, hogy rosszul esik nekik, hogy egyedül maradnak a balhéban, és férjuruk elég lekezelően hessegeti el a valóságukat, azt állítván, hogy veszekszenek, túl sokat követelnek, kicsinyesek, mindenkivel összevesznek. Boldog lennék, ha ezen a blogon a férfiak személyiségének fejlődését, a kezdeményezést nem a nőkre osztanánk ki. Erről épp sokat tudok, ezt a harcot én is megvívtam, de annyira, hogy a dohányzó buszsofőrre rászóltam, aki erre majdnem megvert, mindenesetre nekem jött, és a férjem úgy tett, mintha nem tartozna hozzám. És lassan sikerült tudatosítani a férjemben, mennyire kényelmes neki ez a passzivitás. Tehát ami előnyös, azt fogja önkéntelenül is csinálni a partner, és utálja, ha ebből kizökkentik, utál még belegondolni is a másik szempontjába.

      Nincs szimmetria, hogy hol a férfiak, hol a nők: ez egy speciális dinamika, amikor a férfi fokozatosan elveszíti az empátiát, együttműködést a kapcsolat néhány éve alatt, megengedi magának, hogy kényelmesen hátradőljön, ne vállaljon közösséget, és a nő speciálisan női módon, önmarcangolva érzi magát rosszul, mert közben az a vád is éri, hogy ő erőszakos, konfliktusos, sárkány, ahelyett, hogy kedves, empatikus, kompromisszumra törekvő (és ettől sokszor áldozat!) lenne. “nem igaz, hogy nem bírod ki” — nem, nem bírom ki.

      Egyáltalán nem mindegy a nem, ez speciálisan női tapasztalat, és a férfi társadalmi felhatalmazást kap a viselkedésére, a közönyére és arra is, hogy ő definiálja, mi a normális viselkedés.

    • És ez a férfiak általi, nők által is elismert normamegszabás a te zárójeles mondatod “helytelen viselkedésem” szószerkezetéből is kiderül. És a csillagjegy persze nagyon sok mindent meg tud ideologizálni.

      • Szerintem a nem a csillagjegyre gondolt, hanem arra, hogy “faltörőkos módjára” viselkedett.

        Egyébként elgondolkodtam a bejegyzésen, nagyon jól leírja a jelenséget, de szerintem sem egyértelműen “férfidolog”. Illetve részben: Én is hajlamos vagyok néha a konfliktuskerülésre, és van olyan eset, hogyha valaki határozottan fellép, gyakorlatilag helyettem is, akkor még
        neheztelek is rá. De ez a ritkább, általában belátom, hogy bátrabb, talpraesettebb volt, és hálás vagyok neki a közbenjárásért (magamban pedig megjegyzem, hogy e téren van még mit fejlődnöm). Szerintem tehát nem a felelősség áthárításában van a különbség, hanem az ehhez való hozzáállásban. A férfiak hajlandóbban a “kívülálló fél” mellé állni, és ritkábban ismerik el a nők igazát.

  5. Még az ex-szel anno, külföldi utazás. Ő beszéli az ország nyelvét, én nem. Ő az idegenvezető.

    WC-t keresnénk. Neki. Nyilvános abban az országban nincs, így bemegyünk egy szállodába, aholis engem kér meg, ugyanmár kérdezzem meg, használhatnánk-e a WC-t….

    Mit gondolsz, megkérdeztem? 😀

  6. Nagyobbacska vásárlás a hiperben. Én sokallom a számla végösszegét. Még a pénztár mögött végignézem, hamar kiszúrom, 2 dolgot duplán húzott le a pénztáros. Oké, akkor itt helyben rendezzük. Mire párom kétségbeesetten tiltakozik, hagyd a fenébe. Én meg el vagyok képedve. Ugyan ez elvi kérdés is, de vszínűleg 50 Ft-ért nem csinálom végig a cécót, na de itt 1800 Ft-ról volt szó. Különben sem le akartam üvölteni a pénztárost, nem is tettem. Barátságosan megkértem, nézze át ő is velem, mert attól tartok…. És megnézte, és visszakaptuk. Azaz, én annyira jó fej voltam :), hogy nekem tökéletesen megfelelt a sztornózgatás meg vevőszolgálatozás helyett, hogy bár nem volt szükségem rá, inkább elhoztam még azt az árut, amit duplán húzott le. Párom meg közben rémülten totyorgott. Nem csináltam semmi rosszat, mégis én is kissé kotnyeles kicsinyeskedő sárkánynak éreztem magam. A vicc, hogy páromnak mániája a sárga cimkés cuccok között kotorni, mert minek megvenni x-ért, ha a feléért is van, úgyis ma vagy holnap megesszük….

    • Naneee…ezt nem is ertem, ezt a nyulsagot, hogy veletlenul se szoljunk meg ha jogos akkor sem. Otthon lehet hoborogni a negy fal kozott “majd en megmutatom ezeknek” majd amikor eljon az ideje, akkor meg farok behuz. Ez az oka tobbek kozt, hogy minden szart meg (ete) tehetnek velunk.
      En 100 forintert is szolnek, nem azert mert kicsinyes vagyok, hanem, hogy figyeljen mar jobban legkozelebb. Itt sem szokas szolni 1 vagy ket euros teves visszaadasert, amikor en megteszem a tobbi vasarlo szuros szemmel nez engem, mintha en direkt szemetkednek, hisz elofordulhatnak ilyen tevedesek nemdebar, persze, de ettol en meg nem szeretnek tobbet fizetni, en is nagyon figyelek, hogy veletlenul se szurjam rossz helyre a tut.

  7. Kedves Éva!
    Nagy érdeklődéssel olvasom a gondolataidat, sokban magamra, saját életeseményeimre ismerek, még többel teljesen egyetértek. Van az a fajta férfi viselkedés, amikor az információkérés személyekről, eseményekről = féltékenység, a kritika = női hiszti.
    Például egy társaságban boldogan sztoriznak a hímek, hogy melyik volt barátnőjük milyen szuper csaj volt, kit-hogy dugtak volna meg – a jelenlévő aktuális barátnők füle hallatára. No, amikor elkezdek tiltakozni, beszólogatni, ekkor vagyok én “féltékeny” és “hisztis”. Egyáltalán, a féltékenység és a hiszti kategóriába helyezéssel mentesítik magukat attól, hogy felelősséget kelljen vállalni egy tényleg a hűség firtatására okot adó helyzetben (pl. volt nyomulós volt barátnő meghívása karácsonyra).
    Talán már írtál erről, de még nem olvastam minden bejegyzést, mindenesetre érdekel erről a véleményed.
    Kriszta

    • Szia, üdv a blogon! Köszönöm, hogy írtál. Ha valahol, akkor ebben, az egyenlőtlenség formái sorozatban írtam erről.
      csakazolvassa.hu/tag/egyenlotlenseg+sorozat
      Igen, ez, amit írsz, tipikus és nagyon nehéz megélni. Amúgy sok mindent tartok én is improduktív nyaggatásnak, fel nem növésnek, annak jelének, hogy a nők nem bíznak se magukban, se a társukban. Amire jó okuk van, de én nem vigasztalgatnám őket. A játszmás kapcsolatot nemigen lehet megjavítani, ahol nincs őszinte, spontán, érdekmentes áradás és együtt lenni akarás, egymásra vágyás (mindez, sajnos, mulandó), azt a keretek, az eredeti elhatározás, a beletett érzelmek, a közös tudat, a megszokás, az intézmény-jelleg (anyagiak, baráti és rokoni kör, gyereknevelés, hitel) és némi kétségbeesés szokta egyben tartani, nem a lényege, nem az egymásra csilllanás. Ha már gyűlölöd a másikat, és gyanakszol, ha ő magától nem akar hű lenni és körülötted forogni, akkor az a kapcsolat nem jó.

      Karácsonyra meg nem hívunk senkit, anyóst is csak erős idegzetűek, ez nagyon wtf.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s