csíkszeredai barátaimnak
Az azért nagyon megrendítő, amikor az anya, az elkötelezett, felelős anya egyedül marad a két-három nagyobbacska gyerek minden gondjával. Válás sem kell ehhez, meglepően sok anya válik örökké éber szervezővé (kis gyerek kis gond….): fogadóórára jár, nyelvtanfolyamot választ, pénzt keres, erején felül helytáll. Élete főszereplői lesznek a gyerekek, ők enyhítik a szakmai lanyhulás, a klimax vagy az elhagyatottság kínját. Bővebben…
agnecinek
De nem? Te boldogan tangózod át a fél éjszakát, otthon meg utánad sír a gyerek? És ha nem tangózol, akkor meddig tart ez, hogy minden, de minden mozdulatod, gondolatod, érzeted ővele kapcsolatos?
Vendégposzt Esztertől.
“Ha lenne pasid, nem kerültél volna ilyen helyzetbe. Nem kéne ilyen magasra tenni a lécet” – szól a lényegre törő, frappáns komment a Facebookon Bővebben…
Abortusz, váratlan terhesség, lombik — a babás fórumok, általában a közbeszéd örök, első számú mondata, nőgyógyászati rendelők honlapjának mottója (kukkantsunk be a keresőbe): egy nő két dologért hajlandó bármire: hogy legyen gyereke és hogy ne legyen. Ezt persze mindig rosszallva mondják, a nőket azonnal 1. erkölcsös, ám sorsüldözött, illetve 2. léha, ám érdemtelenül megajándékozott típusra osztva ezzel. A felosztást az 1. csoport végzi. Bővebben…
…amit, csak úgy, én is megírtam Terézanyunak.
Azt írja Péter, okos és építő kommentelő egyébként:
hoztam-vittem a gyerekeket bölcsibe, oviba, iskolába, és videóztam anyák napi ünnepségeken és évvégéken, és jártam tébolyítóan fárasztó és butácska szülői értekezletekre, részt vettem számos rém uncsi osztálykiránduláson miért is? Azért, mert úgy gondoltam és éreztem, hogy ez mind dolgom nekem, ha már megnősültem és gyerekeink vannak, ami ugye egyáltalában nem muszáj. A gyerekeim iránti szeretetből. Bővebben…
Ezek a mi fiaink. Ilyenek. Ezek a mi férjeink. Nekik is volt anyjuk.
Egyébként azt vettem észre, hogy általában az édesanyjuk rontja el a dolgot. Nem neveli őket önállóságra.
Mi neveltük őket ilyenné, hát tényleg! Milyen ostobák voltunk! Bővebben…
Tavaly még így, most már másképp.
Az én anyaságom az most olyan, hogy legyen már csönd. Legyen papucs a lábakon, ne sikítson és sírjon senki olyan másfél percig, ne kelljen ennyiszer legóra és üveggolyóra lépnem, ne keressem a sálaimat, amelyekbe rettentő fontos volt felöltöztetni a Dörmi mackót. Bővebben…
Anyák napja ön, és ezen a blogon nem annyira virágok lesznek, inkább kérdések,mert még mindig abban hiszek, hogy a szembenézés megtisztít.
Az egyik barátnőm, amikor már gyerekre vágyott, azt mondta: most érzem úgy, hogy felelősséget tudok vállalni egy kis lényért. Mivel pszichológus, tudatosan fogalmazott.
Így éreztük-e? Bővebben…
Utáltunk gyereknek lenni, és olvastuk Alice Millert is. Harapófogó szorít: ahogy keserűen neheztelünk anyánkra és félünk, hogy majd ránk is így. Mi nem és nem követjük el ugyanazokat a hibákat! Mi megmutatjuk. Sokba, jaj, de sokba kerül ez a megmutatás. Bővebben…
Adél remekel megint.
— Hogy vagytok?
— Jól. Hát persze, hogy jól. Ahogy hallani szeretnéd. Tárgyalunk.
— Tárgyaltok?
— Anya, elválunk. Bővebben…
Itt mondom, hogy hát persze,
Itt meg hárítom alant,
inkább a líra és a lant:
Tétje van a dolgainak, Vasárnapi Hírek
Harcos feminista, írják rólam máshol, természetesen gúnyos-idegenkedve. Az valami állatfaj.
Hogy van ez? Bővebben…
Mivel kérték, szívesen adok publikálási lehetőséget más nőknek.
Akik megvilágítják, milyen iszonyatos mocsarakban és élethazugságban kínlódnak, és hogyan tükrözik vissza a körülöttük élők a viselkedésüket. Az összevissza nevelők, a szubmisszívek-rikácsolók, a gyerekeiktől elismerést és lelkizést követelők, a mindent másra kenők, a Bovarynéként nekik járó dicsőségről, értelmiségi karrierről és udvarlókról fantáziálgatók pokla ez, akik rengeteget magyaráznak: “közélet”, “politika”, “tehetség” – egyvalamit nem tudnak: tisztességgel, hiszti és más nők baszogatása nélkül helytállni abban, amit magukra vállaltak. Murinai Angéla a családjáról ír őszintén.
Jánosnak
Tegyük fel Bővebben…
Azért teszem ki ezt most főoldalra, mert kapcsolódik az autóvitához, amely az eszköz a különbség című bejegyzés alatt indult.
Érvelési hiba: az egyedi, esetleges történetből általános tanulságot von le valaki, mégpedig azért, mert szeret szörnyülködni — erről szólt a sorozat 5. része, “a sógorom is”. Most egy kicsit másról írok.
Az ember magából indul ki, hát persze. És ha sérelem éri, szívesen von le belőle a világ működésének egészére vonatkozó következtetéseket. Bővebben…
Ezt is sokszor hallom. Gyötrő bűntudattal mondják ezt a nők: ők nem bírják idegekkel. A gyerekeket, anyóst, a férjet sem. Kiabálnak, kiborulnak. De a férj bírja. Erős, elsimít. Pedig egész nap dolgozik.
Ezek a nők rossz érzéssel olvassák a basáskodó, kényelmes férfiakról írt bejegyzéseket. Mert az övék pont nem. Bővebben…
nem akarom, hogy fájjon neked
(ajánlás huszonsok szeretett ismerősnek)
Azt mondja, elege van. Mesél, sokat. Borzalmas szeretetlenségről. Nem bírja, de inkább magát hibáztatja.
Fél év múlva terhes az újabb gyerekkel. És örül neki.
Nem számítva azt az elvileg lehetséges eshetőséget, hogy egyszer csak minden rendbe jött köztük (ó, ez az álságos, a feleket egyenrangúnak láttató megfogalmazás!), az ember ezt nem érti. Bővebben…
Sirassuk el akkor ezt is: Bővebben…
Az autóvitához (az eszköz a különbség kommentjeiben).
Bizony, mindannyian gyarlók vagyunk. De attól még tudhatjuk, hogy miben hiszünk, hogy mi a helyes, hogy hogyan szeretnénk élni.
Hányszor, de hányszor történik az, hogy az elveinket hozzáigazítjuk a nagyon is vitatható gyakorlatunkhoz. Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 