az én anyaságom

…az, mindenekelőtt, egyértelmű: ahogy a vérzésem is soha panasz, csak szépséges, jóleső áradás, hatalmas IGEN a gyerek várása, az egész terhesség is — nem, nem várandósság: aki nem érzi a teher szó archaikus szépségét és valóságát, aki azt hiszi, a várandósság szebb, azzal nem tudok mit kezdeni –, IGEN az arcom, a testem, érzeteim, a szülésem, a szoptatás, a hordozás és mindenem: IGEN az életre. Ilyen vagyok egyébként is, igazán: a felszínes poénkodásomon és hedonizmusomon túl nagyon keserves, tunya, önpusztító, kaotikus, kifogásokat kereső, depresszív — az apám, és az alatt, ahol már a mag van, egy nagyon bízó, életre hangolt, földközeli,  elemien teremtő, sose csüggedő, mindent bíró — az anyám, jaj, fel kell hívnom az anyámat.

Az én anyaságom mámoros. A két nagyobbal kifejezetten szülés utáni antidepresszió, csodálatos hormonözön, amelyen a medikalizált szülés traumája sem ront, és ami odalök az újszülötthöz; a gyerek működésében és az anyatejben soha semmi kétely, és mindenekelőtt a hitetlenkedő csodálkozás: hát ilyen! — a döbbenet fülének apró lyukán, arcának pihéin, a finom kék ereken, de, mintha ellőttem volna patronjaimat, ez a baby pinknek nevezett hangulatzavar, ami maga az anyaság, épp a legbeavatkozósabb, hasbakönyöklős klinikai első szülésemnél a legerősebb, és két nap kósza rosszkedv, értelmetlenség-érzés van pont az otthon született kicsinél, az elsőnél, akivel spontán a burokrepedés, és akivel megérzem azt az erőt, azt az elképesztő sodrást, ahogy megindul.

Az én anyaságom karikacsapás: semmi para, csak magától értetődő adakozás: kételytelen, elementáris testközelség, hordozás, együttalvás, szoptatás; pisiltetés, ha az kell, pelenkázás, ha nem; sok jó inger, jókedv, menés, gyerektársaság, könyv, egyébként békénhagyás, hatalmas kert, hadd kószáljon, bicikli; zenélő játék: nem, tévé: nem, autó: nem, nincs rajtuk zokni: kicsattannak, semmi bajuk, sose fáznak.

IMG_4240bAz én anyaságom főállású, családi pótlék és még árvaellátás is, kopott kabátú, de nékik új ruhát veszen, vagyis dizájn: szégyentelenül drága ruhákat, kajákat és játékokat kapnak, a nyaralás se kispálya, erről mit írjak, nem írok, ilyen lettem.

IMG_4345

Az én anyaságom, az nyűgös rutinok sorozata, és hát döcög: fogalmam nincs, hol a tornadressz és az oltási könyv, elkésünk és elfelejtem, lapítok az óvónő előtt, mintha magam volnék a bukott diák; rajzoljatok szépen, igen, mindjárt, hozom-kenem-adom, várj egy kicsit, most pisilek, ide be ne jöjjön senki, ne sírva kérd, ne nyávogj, amíg fogat mosunk, ne legyen sírás; határaim állandó emlegetése a percenként csattanó ez kéne-az kéne özönben, egy permanens idegbetegség, de kedvesek vagytok, amikor alszotok! nagyon ingerült vagyok újabban, és nem is szeretek emiatt emberek közé menni, nem szeretem, ha látják, milyen feszült vagyok. Anyukátokból hagyjatok holnapra is, hamar kopik! A naggyal viszont János halála óta vérszerződés, bonthatatlan szövetség, intellektuális feszültség, összekacsintás, egymás őszinte tisztelete, poénok és sok palacsinta, egyenesen szorongok nélküle — majd megőrültem tőle, amikor hatéves volt, Mártonfi Attila megnyugtatott, hogy csak a gyíkok tesznek a majdnem értelmű majd után aposztrófot, tudtam én, az aposztróf a magyarban maga a halál!, okoskodó mamelukok, elmúlt, jól vagyunk, ha nem is úgy, mint mások, más kényszerek, más életforma, más gondok, más a jó, jó így.  Vajon mit jelent az, hogy mameluk?

Mostanában meg egészen olyan anya vagyok, mint az őrnagy úr a Tótékban, aki a nyolc hónap szüntelen gránátzajból jön: megdöbbentő mértékű zajérzékenység, ne sikíts, ne fütyülj, ne vesszetek össze, ha nyafogsz, kiabálni fogok, csak egy kicsit legyen csönd, mit mondasz? dire straits-et hallgatok, mindjárt vége, utána elolvasom, csak még…, képtelen vagyok, nem bírom ki estig, még az a legáldásosabb, ha jön a bébiszitter, és elmegyek, kifutom magamból a feszültséget, jobb, mint például a stresszevés, vagy pláne mint a permanens kiabálás; sokat, nagyon sokat futok, nagyon izmos lettem — azt hiszem, nagy baj van, ó, eltűnt már belőlem a gőgösen öntudatos, másokat oktató mamami, ne érjen hozzám senki, beteltem a kicsi testekkel, elmegy az időm, agyam, érzelmi kapacitásom a semmibe, mert nem vagyok fegyelmezett, tulajdonképpen mindenki éhezik, én is, hol az a szeretet, ami megtartott, a Jánosé?, engem fortélyos félelem igazgat, hogy kárt okozok, és soha nem vagyok önfeledt; őket a döbbenet: egy szülő azért legyen, mindenre van válasz, az energiadeficitre nincs válasz.

Az én anyaságom, amikor már véres a koponyám, akaratom, szívem, az én anyaságom egyszer csak a nagy Mégis: meséljek a mókusról? és mesélek a mókusról, aki nem talált haza, és fülelnek és elmosolyodnak és belealszanak a mosolyukba az ölemben, és másnap könnyebb, a tej sem savanyú, nincs az a fos meleg, és megeszi az egész kenyerét, elefántos linzert sütünk, és nem keni a Jacadi felsőjébe a kezét, és lebiciklizünk a Villa Bagatelle-be, sünt is látunk, és nem vagyok baj, ezt nevezzük kegyelemnek.

116 thoughts on “az én anyaságom

  1. Milyen szépen leírtad! Valóban, ott a kegyelem is. A gyereknevelés igazi 8 kezes munka. Te meg két kézzel csinálod. Nekünk mázlik a nagyszülők még a nevelés miatti nézeteltérések ellenére is. Én nem is tudom, hogy hogy győzöd…

    Kedvelés

  2. Igen, igen. Nekem is ilyen volt az eleje, először babakék álom, aztán pink álom. Most meg rémálom. De van kegyelem, én is érzem, tegnapelőtt berekedtem, annyit üvöltöttem velük, tegnap meg bringóhintóztunk a szigeten. Tegnapelőtt bezavartam őket az erkélyről, hogy legalább öt perc nyugtom legyen, de este öt oldanyi böngészőt böngésztünk, a végén kifolyt a szemünk is. Tegnapelőtt dinnyén éltünk, de ma saslikot sütök. Ilyen ez, kifacsarodás, egyedül nem is lehet, de kegyelemmel gyakorlatilag a végtelenségig, azt hiszem.

    Kedvelés

    • A szavak használatának megvan a maga lázadási értéke: van különbség bába és szülésznő közt, vagy szülésvezetés és szüléskísérés közt, vagy terhesség és várandósság közt, vagy beteg és kliens közt.
      Aki következetesen várandós és nem terhes, az egy másik minőséget keres az állapotában, mert a terhes szóhoz olyan sok negatívum kapcsolódik, hogy inkább elnevezi máshogy.
      Nem véletlenül használják a humanizált és a bábai szemléletű gondozás hívei ezeket a szavakat – elhatárolódás ez a futószalagos hentesmunkától, ami egyes kórházak szülészeti osztályán folyik.
      Én sem tudok mit kezdeni az ősmagyar teher szóval, nekem egyértelműen negatív a jelentése.
      Arany mester pedig azért csinált egy tereh szót, mert a tehernél jobban rímelt arra, hogy ingere. Mindent a rímért, ugyebár. 🙂

      Kedvelés

      • Hangátvetés volt itt, mint az a terhes melléknévből is látszik, nem ilyen egyszerű a sztori, http://www.or-zse.hu/zsidszavak/tarhal.htm . Én nem szeretem, amikor a szavak esnek áldozatul az ügyeknek, a pontos, gyönyörű szavak (a szülésvezetés nem az), én erre az otthonszülésfelkészítésen is ugrottam, főleg, amikor nem bízták rám, és kijavítottak, én a nyelvvel nem viccelek.

        Kedvelés

      • Sajnos ez a szó súlyosan sérült, nem lehet egyszerűen lemosni a gyalázatot róla (mit rákentek a századok). De akkor mit használ az ember, ha a terhessége nem szép, áldott, nagybetűs neonreklám-igen, hanem igásló-terhes, bálna-terhes, legyenmárvégebasszameg-terhes?

        Kedvelés

      • Látszólag leheletnyi különbségek, mégis egészen más világokat jelentenek. Nagyon fontos nekem is, hogy a szó azt jelentse, amit kifejezni szeretnék, és azt is értsék rajta, amit kifejez. Hogy megtaláljam azt a szót, ami kifejezi egyáltalán. Árnyalatok sokszor, de képtelen vagyok nyugodni addig, amíg ez nincs meg. Persze legtöbbször azonnal megvan, csak úgy, magától, hálás vagyok érte. Nem valakinek vagy valaminek, hanem csak úgy, simán hálás 🙂
        Azon szoktam csupán csodálkozni másnak ez miért nem ennyire fontos vagy egyértelmű, mint nekem.

        Az anyaság kegyelmi állapot tényleg. Számomra is az. Mindkétszer valami föld feletti lebegés, az első hetekben annyira eufórikus hangulatban voltam, hogy két éjszakai szoptatás között gyakran inkább le sem feküdtem mindig, csak mosolyogtam a sötétben a kanapén, hogy mennyire jó nekem.
        Olvastalak és eszembe jutott mindez. S épp mielőtt túlsúlyba került, és ettől már-már valószerűtlennek kezdett tűnni, kezdődött a bejegyzés második része, amikor nem egészen ez van 🙂
        Ahogy leírtad, úgy van egyensúlyban, és ettől lesz valóban élő, élet.
        Tényleg ilyen. Egy ideje már éppen csak átsuhanó lelkiismeret furdalással, rengeteg beszélgetéssel, figyelemmel és belső biztonságban.
        Amióta a lányaimmal hárman vagyunk, megvan az a stabilitás, amiről régen azt hittem, csak akkor lehetséges, ha eleget “dolgozom” magamon, mert csak az apjukkal együtt, közös életben megvalósítható.

        Kedvelés

      • Én kétszer voltam terhes, a harmadik olyan hamar elment, hogy nem volt teher, akkor csak babát vártam. Egyébként sose jött ki a számon a “várandós” szó. Valahogy idegen, de nem zavar, ha más mondja, mert tudom, miért mondja.

        Kedvelés

      • Miért ne lehetnék terhes, ha egyszer plusz terhet hordok? Nekem az elején várandósság mert nem hánytam, nem volt rosszullét és vártam a babát, a közepétől már teher/terhesség, mert durván kijöttek a visszereim, kompressziós harisnya végig, utána meg trombózis, meg alig kapok levegőt,meg vonszolom magam mint egy bálna, mozgékonyságom oda. Azt tudtátok, hogy a szülés állítólag attól indul be mert a szervezet már nem tudná fenntartani a 2,5 szeresen túlterhelt anyagcserét ?

        Kedvelés

  3. A terhes szó etimológiája nagyon érdekes, ugyanis a tereh ősmagyar szóból származik. Jelentése: térben és időben kiteljesedő.

    A kegyelem, milyen jó, mikor megérkezik.

    Kedvelés

  4. Hát én terhes voltam annak idején az elsővel, nem is akartam volna várandósnak hívni meg áldott állapotnak, imádtam, a nagy része iszonyat jó volt, tényleg olyan, főleg a második fele, mintha egy x kilós zsákot a hasamra akasztottak volna, fizikailag teher, miért ne lehetne úgy hívni csak azért mert közben gyönyörű is, meg hát a feleség helyett se fogok más szót keresni azon a címen hogy én nem fél vagyok. (Sziasztok.)

    Kedvelés

  5. anyasagomra leltem soraidban. mar csak enyeimben kellene anyasagomra lelnem 😀

    a kegyelmi allapotban en:
    nem haragszom magamra, hogy ugy lettem anya, ahogy es amikor, es hogy olyan anya vagyok, amilyen (hogy anya vagyok)
    nem haragszom anyamra, hogy ugy lett anya, ahogy es amikor, es hogy olyan anya volt/van, amilyen (hogy anya lett)
    sosem felejtem el, hogy anya vagyok, es nekem is volt/van anyam (es nincs bocsanat)
    felfogom az eletet s csak magunk vagyunk benne

    Kedvelés

  6. Első bekezdés. A szoptatás jó volt, élveztem, jól ment, sikerélményt adott. A fogantatás, terhesség, szülés, kudarcok, traumák orvosi horrorsztorik sorozata.
    A nevelés még zajlik…

    Kedvelés

  7. Viszont a legnagyobb siker: ügyesek, talpraesettek, boldogulnak. Folyamatosan visítanak, idegesítenek, de közben megvan a legnagyobb luxusom: a tudat, hogy boldogulni fognak az életben. Ez nagyon jó érzés szülőnek, hátradőlhetek kicsit a fakírágyon.

    Kedvelés

  8. A terhesség fantasztikus volt! Csillogott a dús hajam, bőröm feszes volt, tele voltam energiával, hét hónapos terhesen még a futópadot tapostam, kicsattantam, én voltam a megtestesült NŐ, aki utódot hord a szíve alatt.
    A szülés extázis volt, ÉN, könnyedén megszültem (egy hónappal hamarabb) az így is több, mint három kilós csodát. A szoptatás viszont nem ment. Aluszékony volt, nem akarta ezt a “csodás, intim együttlétet” velem. A bűntudat nőtt, amit a védőnő, gyerekorvos, ismerős, ismeretlen csak egyre táplált, hisz “mindenki tud szoptatni”! Fél év után, már begolyózás közeli állapotban a férjem mondta, kérte ezeregyedszer, hogy ne emésszem magam: a gyerek egészséges, szépen fejlődik, nem hal éhen, ne kínozzam magamat.
    Négy és fél év után még mindig fáj, hogy nem tudtam a legegyszerűbb dolgot megadni a fiamnak.

    Kedvelés

    • Én sem tudtam szoptatni, de már nem fáj. Jó, hogy volt alternatíva. A szoptatás nem a legegyszerűbb, de tény, hogy a legtermészetesebb.
      Szar érzés vádolni magad. Engem az tett helyre, hogy látom, a lányom ugyanúgy kötődik hozzám, ugyanolyan egészséges, mint egy szoptatott gyerek. A hiányt csak én éltem meg hiánynak, mert ő még nem viszonyított. neki kaja kellett és testközelség, mindkettőt megadtam így is, csak ő az üvegből evett, ennyi történt, nem több, nem kevesebb…
      Remélem egyszer neked sem fog fájni!

      Kedvelés

    • “egy hónappal hamarabb”
      Nem is biztos:
      http://www.origo.hu/egeszseg/terhesseg/20130806-ujra-kell-gondolni-a-terhesseg-normal-hosszat.html
      “Négy és fél év után még mindig fáj, hogy nem tudtam a legegyszerűbb dolgot megadni a fiamnak.”
      A fiad megkapott mindent, amire szüksége volt. A táp teljes értékű volt, a teste megkapta, amire szüksége volt, és kapott annyi szeretetet, amennyit sok más gyerek egész gyerekkorában sem.
      A szoptatás NAGYON nem egyszerű dolog, és nagyon nem tud mindenki szoptatni. Régen sem tudott, akkor szoptatós dajkák voltak, ma tápszer. Menjen a fenébe minden orvos, ismerős. Ja, és megvolt az intim együttlét, nyilván bújt, ölelted.
      P.N. nagyon okosakat írt.

      Kedvelés

      • Köszönöm szépen. Agyammal már felfogtam, hogy nem kell hibáztatni magamat, de azért a gyomorgörcs előjön, ha előkerül bárhol a “meddig szoptattad” kérdéskör. Eleinte mentegető üzemmódban magyarázkodtam, manapság már csak annyit mondok, hogy nekem ez nem adatott meg. Illetve a frissen szült ismerőseimnek felajánlom, hogy ha hasonló “gödörbe” kerülnek, csak szóljanak. Segítő kezet lehet, hogy nem tudok nyújtani, de beugrom melléjük, mert én már jártam ott és (valamennyire) ismerem a kiutat.

        Kedvelés

      • A hasonló sorsú, hasonló dolgokon, traumákon átment emberek társasága gyógyító lehet. Az az érdekes, hogy akár neked is, rajtad is segíthet az, hogy másokkal beszélsz.

        Kedvelés

  9. Én is folyton gránátzajból menekülő üzemmódban vagyok, nekem azt hiszem, egyáltalán nem való a kisgyerek. Ami a gyerekzsivajnál is jobban irritál, az a szuperanyuságukat zajosan bizonygató anyuk kórusa; két típusával találkoztam a környezetemben: a homoktortasütős-szuperanyu és az aggódós szuperanyu (meg persze létezik a kettő keveréke is). Ez mindig a környezetnek szól, és engem nagyon szokott fárasztani, iszonyúan megcsapolja az amúgy is kevés energiámat, amikor ahhoz kell asszisztálnom, hogy a másik mennyire de mennyire jól csinálja, miközben nem tudom nem meglátni az iszonyatos fáradtságot és a gyereknek szóló nyájasság erőltetettségét. Akkor már sokkal őszintébb az, ahogy te csinálod, hogy néha megkéred őket, hogy egy kicsit hagyjanak békén.
    Öszintén szólva, most már ott tartok, hogy menekülök a legtöbb kisgyerekes anyuka ismerősömtől, annyira fáraszt az egész műsor. Egyetlen anyuka-barátném van, akinek keresni szoktam a társaságát, mert üdítő a lazasága, ahogy nem akar megfelelni sem a gyerekeinek, sem a környezetnek. Ő olyan anya, akinek a külvilág véleményénél fontosabb az, hogy pár percet tudjunk nyugodtan beszélgetni, és ha a pár perc nyugalomnak az az ára, hogy közben odapislantanak más strandtörölközőjére, akkor ez van. (Hozzátartozik az igazsághoz, hogy ez a barátném 4 db közel lakó és hadra fogható nőrokonnal dicsekedhet, így azért könnyű lazának és derűsnek maradni – mondhatjuk).

    Kedvelés

    • Egyetértek. Ezek az “ide nézzetek, milyen jól csinálom!”-anyukák! Nagyon kell nekik, nyilván. Ha csak “elég jók” lennének, belepusztulnának a szégyenbe. Hogy nem takarosabb a házuk tája, mint a szomszéd Marié. Mennyi müsor, istenem, pedig inkább az segítene a nö-/anya-/embertársakon (azaz önmagukon is), ha öszintén lehetne beszélni dolgokról.

      Kedvelés

    • Ja, és még valamit a “gránátzaj”ról. Igen, ez így van. Csak annak nem tünik úgy, aki nem figyel oda. Mintha körfürésszel darabolnák az agyadat. “Vigaszul” csak annyi marad a) kisgyereket csak az tudná visszatartani a visítástól, ha “megtörnék” öket, és ezt, ugye, nem akarjuk ill. b) el fog múlani. Mire 5 éves lesz (ami a kisgyerekség fénykora) a visítás abbamarad. (Kivéve persze a mások gyerekeit, mert azok továbbra is pszichopatáknak tünnek ;-))

      Kedvelés

      • a) ponttal teljesen egyetértek, jaj de nekem már 7,5,fiú és még mindig! De megfigyeltem az évzárón a 4.esek ( ezt így írják?) már nem gránátzajosak, van remény !

        Kedvelés

      • Én nem vagyok fejfájós, mégis a 4. gyerek pár éves korától, hetente többször fájt a fejem. Emlékszem, sógornőmnek panaszkodtam éppen, már az agydaganat lehetőségét vizionálva. Együtt találgattuk mi a fenétől lehet. Közben a legkisebb a szokásos üzemmódban, ha rájött a dili, visított. Úgy másfél óra elteltével már a sógornőm is a fejét fogta, hogy “basszus, csodálod, hogy fáj a fejed? már nekem is fáj”. Így visszagondolva, visítós típusú gyerek mellett az lenne a csoda, ha nem lennének az anyának testi tünetei. Hozzáteszem a 3. gyerekem, teljes ellentétként a megtestesült angyali nyugalom volt. Azért dühítő, mikor valakinek csak ilyen nyugis gyereke van és beszól a többi anyának, hogy nem kéne annyit idegeskedni, mert biztos attól ilyen szegény gyerek. Eszébe sem jut, hogy pont fordítva van és a gyerek viselkedésétől lesz tiszta ideg az anyja.

        Kedvelés

      • Én egyértelmű és hatékony vagyok, megtörtem vajon őket? nem visítanak már, befenyegetem őket, hogy azt ne. Vagy ha semmi sem hat, kimegyek a térből, szerencsére van elég hely.

        Kedvelés

    • Agneci, dettó, menekülés a legtöbb anya-barátnőm elöl. Állandóan észosztanak, jobban tudják, jobban tudja a kétgyerekes nálam, a szintén kétgyerekesnél, a saját gyerekeimről. Barátságok megszakítását fontolgatom, annyira zavar. Miközben tudom, hogy nem ellenem irányul, csak önigazolnak vagy tudomisén. De értelmesek, legyen már bennük elég önreflexió. És nincs.

      Kedvelés

    • “nekem azt hiszem, egyáltalán nem való a kisgyerek”
      Na azért ez érdekes. Korábban engem is zavartak a kisgyerekek. Idegesítettek. Valahogy az mégis természetessé vált egy idő után, hogy én szeretnék gyereket, nem tanakodtam azon, milyen lesz velük. A lényeg, hogy persze imádom a gyerekeimet, és messze nem idegesített annyira a visítás sem, mint más gyerekeknél, sőt, ez az érdekes: az idegen gyerekek gránátzaját is sokkal jobban viselem. Már csak a tömeges (osztálynyi) zaj zavar, de az más, alapvetően rosszul viselem a nagy hangerőt. Idegen gyerekekkel barátkozom össze, hogy a szülők csak lesnek, hogy “ez a gyerek sose barátkozik idegenekkel”. 10 évvel ezelőtt kiröhögöm, ha valaki ezt jósolja nekem.
      Szuperanyák: az elhanyagoló anyák után a legveszélyesebbek a gyerekekre. Megkockáztatom, hogy még azok is, akik nem bizonygatnak, hanem TÉNYLEG, ösztönösen azok. Ismerek két lányt, szuper (tényleg, nem külsőségekben, szerény, egyszerűen fantasztikus ember) anyával. Mindkettő sérült lelkileg, meggyőződésem, hogy benne van az, hogy túl magas a mérce, amit az anyjuk egyszerűen a létével tett nekik, nem elvárásokkal.

      Kedvelés

  10. Az elso gyereknel teljesen magatol erhetodonek vettem a terhesseget, fiatal voltam es eleteros…14 evvel kesobb, a masodik terhesseg meglepetesszeruen ert, kozel a negyvenhez, tudatosan elveztem minden pillanatat,egyre jobban orvendve a testemben fejlodo eletnek. Pedig akkor mar nagyon magamra voltam. Megis gyonyoru volt, tudva, hogy nagy valoszinuseggel ilyet en mar nem elek at. Az elet ajandeka.
    A nagyfiam egy fonyeremeny, a kicsi egy angyal (?), megis, mintha hat lenne belole, neha kicsit sok ez. Jo lenne egy hetvege egyedul.

    Kedvelés

  11. Majdnem mindent szerettem az anyaságban, nagyon érdekesnek tartottam mindig. Nézem most is miket találnak ki a gyerekeim…
    Apám meg azt mondta: “az a baj a te gyerekneveléseddel, hogy amikor csinálnak valami rosszat, te nem rájuk szólsz, hanem lefényképezed őket” 🙂 hát így volt, de ha véletlen kiabáltam akkor kinevettek (nem voltam hiteles, mert sose haragudtam). Mostanában meg leülök és komolyan értelmesen elmondom, ha van valami gondom velük. Ez is jó, hogy most már nagy ovisok,

    Kedvelés

  12. Csak a teljesség miatt, hogy mi minden van:
    Van hyperemesis gravidarum is, ami a “csillapíthatatlan terhességi hányás”, ami nem az, hogy “jaj, rosszul vagyok”, hanem egy infúziók elötti világban életveszélyes betegség (lásd Charlotte Bronte). Aztán van még súlyos gyerekágyi depresszió, ami megint nem “jaj, 2 napig bögtem”, hanem pszichotikus állapotok, hallucinációk, magadat, gyereket ellátni nem tudod. Kerek 4 évig tartott, mire az utolsó utóhatás is elmúlt. 4 évig. Elképzelhetetlen. Csak az tudja, aki átélte. És hol a kegyelem? Ott, hogy miközben én (orvosi + családi + szociális) segítség nélkül elpusztultam volna, a gyerek a) makkegészséges (de odáig menöen, hogy eddig 6 év alatt ha 6 megfázás volt) és b) söt B) betegségeim soha, egyetlen pillanatig sem álltak “közénk”. Ha nem is tudtam egyedül ellátni, GONDOLNI mindig tudtam rá, mindig az ö pártján voltam – ezt nem önfényezésként mondom, hanem mert tudom, hogy posztpartális depresszió esetén ez sokszor nem így van – amit tudtam, megtettem, és hadd legyen itt mellettem, hadd nézzem az arcocskáját, és bár azt mondják, a gyerekeket bántja látni anyjuk szomorú arcát, ö mosolygott rám és egyszer csak, váratlanul, mert addig még nem beszélt, meg is szólított. EZ a kegyelem. (Persze azért nem rózsaszín minden. Pl. ha ma elkezdek elszomorodni, nagyon megijed, könnybe lábad a szeme, jön, aggódik, már-már elkeseredik, mire én mondom, hogy “dehát minden ember elszomorodik néha!”. A klinikai depressziónak vége, de benne is nyilván megmaradt a nyoma. Vagy, egyszerüen, ö is érzékenynek született.)
    Megjegyzés: a felháborító állítást (ami, persze, elhangzott), hogy annak lesz hyperemezise, aki titokban visszautasítja a terhességet, a leghatározottabban visszautasítom. Lehet valaki tényleg ennyire ostoba (TÉNYLEG?), vagy, ne ámítsuk magunkat, ilyesmit csakis és kizárólag rosszindulatból lehet mondani?

    Kedvelés

    • “Lehet valaki tényleg ennyire ostoba ”
      Lehet. Bár azért a rosszindulat alighanem ott van akkor is, de bőven találkoztam olyannal, aki komolyan veszi. Hasonló gondolat, mint hogy a baj valaminek a büntetése miatt ér, meg hogy olyan terhet nem kapsz (kitől? a Jóistentől?) amit nem tudsz elviselni.

      Kedvelés

      • ja. meg hogy azért nem esel teherbe, mert tudat alatt nem akarod. aha. vagy túl görcsösen akarod, mindegy. akármit csinálsz, miattad van.

        Kedvelés

      • Első gyereket exem kicsit görcsösen akarta már. UH doki – aki szerint sehol semmi a méhben – mondta, hogy “ne akarja olyan görcsösen a gyereket”. Pár nappal később másik doki tisztán látta, meg is mutatta az embriót, és elmondta, hogy azt bizony az előző dokinak is látnia kellett volna. Jaja, görcsösen akarta.

        Kedvelés

      • Ezt annyira imádom. Különösen a meddőségi kezelésben részt vevőknek.
        Hogy a fenébe ne akarjam görcsösen, évek óta erről szól az életem, nem tudom eljátszani magam előtt, hogy mennyire nem érdekel. Imádom, mikor valaki kioktat erről, aki az első dugásnál teherbe esett, lám, ő nem görcsölt rajta.

        Már írtam máshol is: hazánkban a másik érzelmi életének előírása (rá se ránts! ne éld bele magad! meg kell bocsátanod!) teljesen bevett gyakorlat, az odafigyelés jelének tartják.

        Kedvelés

      • “olyan terhet nem kapsz (kitől? a Jóistentől?) amit nem tudsz elviselni.”
        Ó igen, én ezért szabnék ki néhány év börtönt 😛

        Kedvelés

      • en betiltottam az illene es kellene szavak hasznalatat. eva belugyminiszteri listajara mar regen felirattam oket.

        Kedvelés

      • Csernus is beállt ebbe az ezós hülyítős sorba 😦 Azért egy melldaganattal diagnosztizált nőnek azt mondani, hogy “kedves mama, az ön nőiességében valami brutálisan nem stimmel” mekkora szemétség már (a bicskanyitogató stílusról már nem is beszélve, ami nála már szinte védjegy)!
        http://videoklinika.hu/video/csernus_mellrak

        Kedvelés

      • Csernus szerintem elégé médiaszemélyiséggé képezte át magát, eddig is megmondóember volt, de most már olyat mond, amit szerinte hallani akarnak.
        Másrészt azonban a pszichoszomatika tényleg működik, ez nem ezotéria.

        Kedvelés

      • Így, ahogyan Csernus (aki nem onkológus vagy rákkutató) kapásból megállapítja látatlanban, hogy a telefonálónak mitől alakult ki a melldaganata (mikor SENKI sem tudja), ez ezotéria szint, abból is a legalja! Jó persze ennél is van undorítóbb, amikor rögtön megoldást is kínálnak jó pénzért, mondjuk mágneses karkötő, gyógyító kristály, bioágy vagy csodalámpa több százezer forintért formájában.

        Kedvelés

      • Nyilván, ezért mondtam, hogy azt mondta, amit szerinte hallani akarnak. Azt a tényt, hogy van olyan, hogy pszichoszomatika, és ezoterikus körökben hallottak is róla valamit, jól kihasználta a saját népszerűségének növelésére – miközben durva, bántó ostobaságot beszélt. Tuti, hogy ott volt mögötte, minimum sugallat szintjén, hogy bezzeg ha hozzá járt volna, akkor ez nem történt volna meg.

        Kedvelés

      • Hamarosan a “bevonzani” szót is használni fogja szerintem. Mert arra buknak mostanság.
        -Brutálisan bevonzotta mama ezt a daganatot magának – valahogy így.

        Kedvelés

      • Igen, az egy hívószó. Meg az univerzum, meg az energia. Negatív energiákkal van telem ezét bevonzotta az univerzumból a rákot.

        Kedvelés

      • Múltkor néztem a neten egy régebbi műsorából egy részt. A hátamon felállt a szőr, ahogy beszélt ez az ember. Odamegy a kamu páciens (nem bírom elképzelni, hogy emberek tényleg kipakolják magukat a tévében), elmondja a betanult mondókát, a doki meg osztja az észt, empátiamentesen, a hihetetlen flegmájával, amit ha velem próbálna, három mondat után felállnék. Nagyo

        Kedvelés

      • “Másrészt azonban a pszichoszomatika tényleg működik, ez nem ezotéria.”
        Valóban, de itt csak valószínűségek vannak. Konkrét személyről látatlanban – anélkül, hogy a személyiségéről, magánéletéről etc. megfelelő mennyiségű információ birtokában volna (de még akkor is, ha birtokában volna) – efféle kijelentést tenni már-már büntetőjogi kategória, vagy ha nem az, annak kellene lennie szvsz.

        Kedvelés

      • Teljesen egyetértek, Csernusról leírtam, amit gondolok 😉 Kár érte amúgy, tehetséges, jól képzett szakember (volt?)

        Kedvelés

      • Jaja. Exem a napokban, magáról (elég bajban van, nem tartozik ide, de bőven köszönheti magának a dolgot) mondta, hogy biztos nem kap akkora terhet …
        Én meg mondtam, hogy miért utálom ezt a dumát. Elfogadta, nyilván nyugtatni akarta magát. Amúgy nem elviselhetetlen teher, megoldja, csak a szöveg zavart.

        Kedvelés

  13. en most epp azon lelkiismeretfurdalok hogy a 4 evesemmel nem csinalok tobb anya programot. pedig csinalhatnek. csak valahogy nem vagyom ra. faraszt a 4 eves szinten leves. felnott programot sem csinalok, nem meg gyereket. az ovi az evszazad otlete volt, a kisebbik ma kovetelte hogy vigyuk vegre oviba.

    Kedvelés

    • Értelek, hasonlóan vagyok.. Ilyenkor mindig Feldmár jut eszembe, a mentális betegségek kapcsán mondta hogy hagyni kéne az embereket békén, nem megmondani nekik hogy mit tegyenek, nem begyógyszerezni, hanem hagyni őket hogy úgy legyenek ahogy az nekik a legjobb és akkor attól meggyógyulnak. Sokszor én is csak lennék úgy békén hagyva, csendben, magammal és néha már túljutok a lelkiismeretfurdaláson is, ez már jó!

      Kedvelés

      • Hát, azért akadnak olyan emberek, akiket nem árt gyógyszerezni, mert anélkül nemhogy nem gyógyulnak meg, de még veszélyesek is. Miért hiszik az emberek, hogy az agyat érintő problémák minden estben elmúlhatnak maguktól, egy kis nyugalom és baszogatásmentes élet hatására? (Mielőtt bárki megvádolna, nem vagyok gyógyszerügynök. Tudom én, hogy itt nem ilyen súlyos esetekről van szó, de nagyon veszélyesnek tartom ezt a Feldmár-féle hippi hozzáállást.)

        Kedvelés

      • Feldmár ezeket szakemberként mondja és arra utal, hogy a_terápia_során. Nem arról van szó, hogy hagyjuk a bolondokat az utcán rohangálni, mert majd maguktól meggyógyulnak. Más kérdés, hogy a nép körében ez így egyszerűsödik le 🙂

        Kedvelés

      • Én is közbe akartam kiáltani, csak elkéstem. Hogy egyrészt valóban már az is segítene a kimerült anyukákon és más stresszbetegeken, ha minden nap békén maradhatnának legalább egy órácskára. Másrészt, aki hangokat hall, meg szakadékot lát a járdán, ahol pedig nincs, annak azért csak adnék valamit. De még annak is, aki pl. egyszerüen nem tud aludni. Vagy enni. Vagy abbahagyni a sírást. És tönkremegy. A cukorbetegnek is adnak inzulint, nemdebár

        Kedvelés

      • De szerintem is arról van szó, hogy pl. ha valakinek depressziója van, enyhe, szóval neurotikus, akkor is egyből antidepresszánsokat írnak fel. Nyilván egy súlyos pszichotikus más eset. Tudod, a cukorbetegnek sem adnak okvetlenül inzulint, enyhébb esetben diétát írnak elő csak.

        Kedvelés

  14. az én anyaságom nem egyértelmű. változó, hol jó, hol rossz, hol megnyugtató, hol idegesítő, de egyáltalán nem egyértelmű. pedig az idősebbik megfogant rögtön, ahogy kitaláltam, hogy gyereket akarok, házasságban, rendeződő anyagiak közé jött, meg a testvére is, és őt is akartuk.
    és mégsem érzem egyértelműnek, hogy anyuka vagyok. pedig mindig szerettem volna családot, gyerekeket. de valahogy akkora volt a kontraszt, a törés az anyukalét meg a korábbi életem között (amikor még akár akartam, akár nem, én voltam a gyerek), hogy máig nem fogom fel igazán, hogy anyuka vagyok, mintha szégyellnem is kéne, hogy most már emiatt tényleg komolyan kell venni engem. és néha úgy menekülnék a felelősség alól, csak legalább egy órára.

    Kedvelés

  15. en elfáradtam a fiam lassan húsz , a lányom 17, most voltunk kontroll vizsgálaton ahol az intelligenciáját is mertek kb. hét évesnek lőttek be. a kicsi fiam 5 éves igazi vagány az öt gyereket kitevő fajta es jön a kicsipici egy éves visito üzemmódban működő kis királylány ,komolyan csajok iszonyú fáradt vagyok.kosz

    Kedvelés

  16. Orvosi adatok alapján 40 éves kor körül vagy után teherbe esni és gyereket szülni nem csak nehéz, de egészségügyi kockázatokkal jár. A gyereknek és az anyának is. Aki akar gyereket, de a saját szórakozása miatt 35 utánra halasztja, az egy fogyatékos kretén. És ezen a szupcsi női magazinok sem változtatnak, meg a feministák sem, akik el akarják hitetni a nőkkel, hogy 100 évesen is lehet még szülni.

    Ha valaki karriert akar építeni, és csak aztán családot, az alapvetően kétféle út közül választhat: vagy visszavonul harmincvalahány évesen és átmegy háziasszonyba, vagy a marhafontos karrier közepébe rondít egy 3-8 éves kihagyást. (Aki nem marad otthon a gyerekkel legalább ovis koráig, az nem való anyának.)

    Első esetben fölösleges a karrierrel baszni a rezet. Már egyetemre se kéne járni olyannak, aki kevesebb időt tölt munkában, mint amennyit a felsőoktatásban. Kész pazarlás. Normális karrierről pedig a második esetben sem beszélhetünk, mert mire a nő bejátssza magát egy ígéretes pozícióba, ahonnan felemelkedhetne a vezetők körébe, addigra jön a gyerek és konyec filma. Mikor évekkel később visszatér, már féltucat idegen beelőzte a pozícióharcban. Mire újra a zsírosbödön közelébe verekedné magát, már az ötvenhez közelít, ami az internáci multivilágban egy halálos ítélet.

    A hagyományos út még mindig nyitva áll a nők előtt. Persze a beszáradt női menedzsermagazinok lekezelően beszélnek róla. Manapság a józan ész totál divatjamúlt, nem tudtad? A paraszti ésszel foglalkozzanak a parasztok, érted. A trendi nő nem hisz a valóságban. Egy nő bármikor szülhet, csak akarnia kell! Egy kis mojo, moxy, girl power vagy mi a tököm, és minden sikerül, hiszen vége már a gonosz férfiak nőelnyomásának. Bulizz bátran, neked az jár, aztán csettints a hercegnek, hogy jöjjön a fehér lóval, mikor kiöregedtél, megcsúnyultál, belefáradtál az egyéjszakákba, unod a melót és beüt az anyai ösztön.

    Szülsz majd 35 után, amikor a hamvas kis popsidnak már úgyis mindegy. Ami azt jelenti, hogy a megvezetett libák 35 körül kezdenek apát keresni a gyerekhez. És meglepődnek, hogy a szemét patriarchák nem tolonganak a megtiszteltetésért. A tetves pasik kiforgatják szegény nőket a jogos járandóságukból! Hol az a kurva herceg, vagy legalább a ló… Minden a férfiak hibája, tönkreteszik a nők életét!

    Aki 35 körül kezd férjet keresni, az isteni szerencsével 37 körül már talál is egyet, és mehet a próbálkozás teherbe esni. Az már nem gyermekáldás, hanem teher. A jó kis feszültséglevezető szex helyett pont az jelenti a stresszforrást. A herceg meglett (igaz, hogy monakói trónbitorló helyett irodakoptató valahol csepelen), de hol van már az a kurva gyerek???

    Jöhet a klinikákra járás a mesterséges megtermékenyítésért, ami majdnem akkora élvezet, mint egy jó dugás, csak sajnos kicsit többe kerül. Nem csak a kezelések árában, de megőszült hajszálakban is.

    És hatalmas siker, bombaszenzáció, 40 éves korára sikerül kipréselni egy kölyköt! Ráment egy vagyon, meg 6-8 év a szülők életéből a folytonos idegbaj miatt… De legalább meglett a trófea. Azt ugyan nem lehet tudni, hogy ha 10 évvel hamarabb születik, akkor mennyire lenne életerősebb, egészségesebb, intelligensebb, csak hogy pár tényezőt említsek. Olyan, amilyen. A lényeg, hogy egykeként el lehet kényeztetni, mert hogy testvére már nem lesz, az kurvaélet.
    Íme a felvilágosult XXI. század. Sikerült szakítani a maradi, barbár szokásokkal. A nő ne akkor szüljön, amikor testileg-lelkileg a legalkalmasabb rá, hanem 15-20 évvel később. Az első a karrier! Ami amúgy szart se ér. A boldogság képesség kérdése, és akinek a gyerekszülés egészen a kapuzárásig csak a bulizást akadályozó katasztrófa, azt valószínűleg nem teszi boldoggá egy nagyobb ház vagy drágább kocsi sem. Hiszen a harc örök: a szomszédé nagyobb, drágább, úgyhogy ma sincs szex, csak fejfájáscsillapító. A korbács nem hálószobai játékszer, hanem a karrierhez mellékelt motiváló eszköz.

    Melyik lehet a nagyobb boldogság? Felnevelni 2-3 gyereket épen, egészségesen, működő családban, és aztán szétnézni, hogy a nőnek mihez van kedve a hátralévő produktív éveiben… Vagy fiatalon beesni a munka korántsem pillecukor világába, élvezni a testi-lelki darálót egy évtizedig, aztán a következőt végigparázni, hogy mikor jön már a férj/gyerek?

    Ugyan, micsoda hülye kérdés. Egy nő nem attól lesz boldog, ha boldog, hanem ha annyira trendi, hogy azzal lefőzheti a többi ribancot. Státuszharc ez, kérem szépen, amiben a kései gyermekvállalás tömegpusztító fegyver. Fiatalon csak lúzerek szülnek. Nyertes az a nő, aki a negyedik iksz kapujában talál egy gazdag balekot arra, hogy rendszeresen hordja termékenységi kezelésekre.

    Kedvelés

    • Mert bizonyára így elő lehet írni a nőknek, hogy mit csináljanak (persze csak ha férfi vagy), és ha nem azt teszik, akkor lekreténezni őket.
      Mert bizonyára az anya dolga a gyerekgondozás száz százalékban, ez már csak így van.
      Mert bizonyára nincsenek diplomát igénylő, de otthonról vagy félállásban vagy kötetlen beosztásban végzett munkák.
      Mert bizonyára férfiakkal nem esik meg az, hogy a végzettségüket a kukába dobhatják, mert pár év után váltanak, és az agysebész elmegy pl. asztalosnak.
      Mert bizonyára nem fordulhat elő, hogy valaki csak harminckilenc évesen találja meg azt, akivel szívesen vállal gyereket. Akkor már nem szülhet, mert szerinted direkt húzta el, és te azt mondod, tilos.
      Mert bizonyára olyan nincs, hogy egy nő már a karrier évei alatt megtalálja a társát, de a gyerekvállalást későbbre halasztják, és akkor mindketten lassítanak egy kicsit. Kedves olvasómat az első gyereke kétéves korában nevezték ki büntetőbírónak, mert mindent teljesített, ami ehhez kell, azóta szült még kettőt, és bíróként fog dolgozni nemsokára.
      Mert bizonyára mindent elölről kell kezdeni egy-két év kiesés után, és nem lehet gyed mellett remekül tanulni.
      Mert bizonyára a férfitermékenységet és a spermiumok minőségét nem érintik az évek.
      Mert olyan elő se fordulhat, hogy egy nő szül egyet egész fiatalon, mellette jár egyetemre, és aztán 35 vagy 40 évesen.
      Az se, hogy egy apa is odateszi magát, vagy egy nagynéni, vagy családi napközi vagy nagyszülők. Ilyen egyszerűen NEM LÉ-TE-ZIK.
      Mert bizonyára minden munka rivalizáláson alapul és zsírosbödönös, és mindenki karriert akar.
      Karriert az összes dolgozó legfeljebb hatoda akarhat (és nekik se mid sikerül), a többi meló favágás vagy nem versenyen alapszik.
      Mert bizonyára meg tudjuk mondani egységesen és kívülről, hogy másnak mi a nagyobb boldogság.
      Mert bizonyára nincs rengetegféle érvényes életút, döntés, értékrend, csak Normális Emberek vannak, parancsok és patriarchális célszerűség — meg ne bolygassuk a török basák kényelmét.
      Te csak ott akarod tartani a nőket, ahová a helyüket képzeled, a tanulatlanságban, anyagi kiszolgáltatottságban, öntudatlanságban, szexfunkció-, inkubátor- és szolgáltatólétben, nehogy neked kelljen kimosni a ruhádat, netán meg kelljen mérkőznöd egy állásért egy hozzád hasonló végzettségű nővel. Vagy nehogy már gond nélkül elváljon és kezdjen új életet a saját pénzéből a kis feleséged, amikor megelégeli az érzelmi impotenciádat és erőszakos okfejtéseidet.
      Nem tudom, a hozzászólásod miben kapcsolódik a bejegyzéshez, de ezen kívül is jelzem, hogy rendkívül erőszakosnak tűnsz, és másokra nem vagy tekintettel. Talán ezzel kapcsolatos az is, hogy felhalmozódott a nagy megmondhatnék és nőgyűlölet benned. Ez a blog nem az a hely, nem az ideológiai viták helye, épp menedék az olyanok elől, mint te. Menjél máshova feszülni, ne itt keresd az adrenalint és a kortizolt.
      Nőket nem nevezünk ribancnak.
      Ez neked való, mert te is mindenben haditervet, érdeket látsz, és a nőket homogén masszának tekinted:
      https://csakazolvassa.hu/2014/07/24/sakktablan-a-figurakat/
      És ez is:
      https://csakazolvassa.hu/2014/01/29/normalisek/

      Kedvelés

    • Bezzeg egy pasi, ha 40 felett akar gyereket, az nem fogyatékos kretén, mi? Aki ilyen szavakkal minősít, az se fogyatékos kretén, á dehogy.
      Nő a kockázat, persze. És? Gyerek és szülés MINDIG kurva nagy kockázat. Ezt még azért egy fogyatékos kretén is megértheti. 40 felett volt Konrad Lorenz anyja, mikor terhes lett a kis Konraddal. Hát ja, szült is egy beteg szerencsétlent. Szerinted, gondolom.

      Kedvelés

      • A masik poszton azt irtad, hogy egyre kevesbe akarsz jo fej lenni. En aki amugy jofej lennek megkerdezem, hogy egy ilyen sotetseghez meg minek?

        Kedvelés

      • Hát ezért kacsintottam. Dehogy akartam, tök igazad van, csak néha mégis képtelen vagyok tényleg elfogadni, hogy ennyire ostoba, sőt ostobán rosszindulatú legyen valaki.

        Kedvelés

      • Tök jófejek vagytok!! 🙂

        Kacsintok egyet én is 😉

        Majdnem azt írtam, hogy ez a faszkalap meg honnan keveredhetett ide, de aztán eszembe jutott, hogy ezen a blogon nem ítélkezünk, nem sértegetünk, úgyhogy inkább nem írtam.
        Gondoltam, hogy említhetném neki azokat a nem kevés számú nőket (és férfiakat), akik megtalálták már a párjukat és szeretnének családot is, de valahogy az a kurva anyagi helyzetük nem engedi meg. Merthogy még egy vacak lakásra sem telik, és a szüleiknél lévő félszobába egyik sem nagyon szeretne családalapításba fogni. Én ugyanis ilyeneket is ismerek. És inkább güriznek, jaj nem bocs, KARRIERT ÉPÍTENEK, míg valami megoldást találnak.
        De gondolom az ő értékrendjében ezek meg a lúzer kategória, akik jobb is, ha nem szaporodnak.

        Egyébként igazad van Luc, biztos, hogy nem érdemes..

        Kedvelés

csak okos-jóindulatú írhat ide

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.