Azért lett blogom, mert érdekel a világ, és van róla gondolatom. Megírom, és sokan olvassák. Először tapogatózva, óvatosan írtam, aztán jöttek a visszajelzések, egyre több bejegyzés született, megtaláltam a hangom. Az olvasókból közösség lett, találkozókat szerveztem. Később jöttek a díjak, interjúk.
Egy idő után azt vettem észre, hogy úgy kezelnek, mint társadalmi ügy elkötelezett harcosát, aki lelkesedésből életét adja és vérét ontja a nagy célért huszonnégy órában. Bővebben…
Van ez a Daily Mail-cikk azokról a férfiakról, akik megcsalják a terhes feleségüket. A szülés éjszakáján is. Barok Eszter írt róla. Váá, fúj, őt kiveszem, mint arra időközben rájöttem, sunyin röhögcsélt a blogján, nyilvános kommentekben ő is rajtam a “csalódottakkal”, úgy, hogy soha nem bántottam.
Ti mit láttok?
Megcsalt, megalázott hétköznapi nőket láttok?
Megmondom, én mit látok. Bővebben…
Nikolettnek, köszönettel
Ti egész pontosan hogy képzelitek az anyákat?
Gyereke lett, ő akarta. Nyilván akarta. Nyilván ő akarta. És most nagyon örül. Gyereket akart, családot akart, talán pasit megfogni is akart. Ezért az ő felelőssége is a gyerek, valamint ne sírjon, ő nem ér rá, ne érjen rá. Legyen el, kösse le az anyasága. Mi gyermektelenek ráérünk, és majd jól megítéljük őt.
Legyenek mindene a gyerekei.* Örüljön, de ne nagyon, mert megvetjük azért is, a buta bezzeganya! Egy kicsit szívjon, de ne szóljon. Ő akarta! Bővebben…
“itt azzal van a gond, AHOGYAN és AMILYEN STÍLUSBAN ekézik a férfiakat a feminista “véleményvezérek” “
Hogy én haragszom-e “a” férfiakra?
Nincsenek “a” férfiak, és nem vagyok dühös. Mert szépen élek, és nem érzem a bőrömön, amit mások igen. Már hét éve. Akkor mondjuk levágtunk néhány fejet. Legyen hat.
Ám érdekes, hogy a rendszer hogyan működik mindegyikükben.
Illetve léphet működésbe bármelyikükben, bármelyikünkben. Mert ugyanabban a világban élünk.
Nekem személyes sérelmem viszonylag kevés van, már ahhoz képest, amit olvasók meséltek itt a maguk életéről. Nem tetszik az apám mintája, nem tetszik az autoriter gőg, az elváró és moralizáló magatartás, az, amelyik nem figyel, csak rendszabályoz és hazabeszél. Nem tetszett, ahogy a bátyámék a nőkről beszélnek, nem tetszik a hagyományos családmodell, és nem tetszik a ferde nyakkendőjű frakcióvezetők morálja. Bővebben…
2014. októberi írás, amikor olyan sokan elmentek és nem szerettek, mert lett új izgi koppintásblog, igazi feminizmus
Én tudom, hogy ez a nap huszonöt órából állt, és ez kibírhatatlan.
Tudom, hogy sötéte- és hűvösödik, meg gondolom, nektek sincs kedvetek kirándulni, múzeumba menni, nagyit látogatni, Chomskynak utánaolvasni, kutyát megfürdetni, Sztravinszkijt hallgatni, meg ilyenek.
Én aztán tudom, magam is a palacsintaevő izmaimra gyúrtam ma leginkább. (Éjjel kettőkor, ami ugye három, súlyzóztam negyven percet.)
Azt is tudom, hogy unalmas a meló, meg nem lehet egész nap kisautókat tologatni a szőnyegen, és tagadhatatlan bája van az egyidejű félkezes kajálásnak és internetes ingerkeresésnek,
de légyszi, kezdjetek magatokkal valami értelmeset. Bővebben…
10. A zénadómból. Gáz. Bővebben…
Amikor kisebbségügyben vagy valami tabutéma felvetésekor ezt mondják: átesünk már a ló túlsó oldalára, az, gyanítom, annyit jelent, hogy szisszentek, és érzik, hogy valami lesz.
És igazán nem szeretnék, hogy legyen valami.
Ezért nagyot, túl nagyot kiáltanak. Bővebben…
Csúnyán le van járatva a jog, a jogszerűség, a jogra való hivatkozás, az a helyzet. Olyan halott, okoskodó, romlott valami a jog sokak szemében, amivel csak visszaélnek a dörzsölt figurák, hogy szemétkedhessenek.
Már néha én is elhiszem ezt. Na de…
Miért gondolják azt az emberek, hogy a jogszabály, a saját hazájuk törvényeinek összege írott malaszt, és nem úgy van az?
Rohadtul úgy van, és legyen úgy, ha nincs. Bővebben…
Ülünk a Napos Oldalban. Ebédezünk. Finomat. Nekem rendben van ez így, néha egy alternatív hely.
Azt mondja Szilvi, egyek kölest. Váltsam ki a krumplit, rizst kölessel.
Én nem akarok kölest enni és nem akarok semmit kiváltani.
Konzervatív vagyok? Ragaszkodom a káros rutinjaimhoz? Merev volnék? Túl sokat mondták nekem, hogy váltsak életmódot, egyek ezt-azt?
Nem tudom, mi ez bennem. Én nem bírom ezt a sok új trendet. Bővebben…
és tényleg!
Szőrtelenítés a téma, nézem az öntudatosan szőrös lábú nők tumblr-ját. Megy a diskurzus az okos, feminista nők körében. Borotvalobbi, epilátorérdek az egész szőrnyomasztás, állítja egyikük. Hát a férfiak, ők is szőrtelenítenek?, kérdi a másik. Jaj, amikor a hátuk is szőrös, hmmmm, de szeretem! Már ők is borotválják magukat, mondja a harmadik. Nekem ez tetszik, mmmmm. Nekem ez nem tetszik, állítja más. A szőrtelen férfi legyen természeténél fogva az! Tetovált szemöldök, behalok (ezen én is, hihetetlenül ízléstelen szerintem). Egyébként én leszbikus vagyok. Nem láttátok a borotvámat?, kérdi a nyolcadik.
Ezek voltak ők. Persze parodizálok. Én hallgattam. Elgondolkodtam, szeretem-e én — például — a szőrös férfiakat. Bővebben…
Itt a nyár. Többnyire itthon vagyunk és régi ismerőseinkkel vegyülünk, mi áprilisban lenyaraltuk a magunkét. Egy-egy napos Szentendrék, Veszprémek, Egerek (!) néznek ki, de nagy utazás nem, a konyhaprojekt ára miatt sem. Szórakoztatni kell a gyerekeket. Julis hatéves, Dávid négy. Itt csodálatos, üdítő a nyár. Kesztyűbáb-vonalon nem vagyok erős, de például szívesen legeltetem őket az Anna-réten vagy rajzolok A0-s méretű papírra óriás szitakötőket tündérleányommal, keverek-főzök velük finomakat, meg hagyom őket a teraszon legózni.
Van, hogy embert akarunk látni: lenézünk a városba, találkozóm van, és akkor már miért ne kacagjanak a kávézó kertjében (jaj, a Villa Bagatelle-ben tegnap lefűrészelték az időközben elpusztult fenyőtörzset, amire a varázslatos deszka-gyerekkuckó épült), mellesleg az egész család elmehet fodrászhoz, ökomosogatószert venni és csekket feladni, és akkor már miért ne vegyünk új, urbánusan szűk farmerünkhöz egy fehér Tamaris tűsarkút is (megbolondultam bizonyosan, vénségemre plázacica leszek, L-es méretben, avagy készülök a jövőre: Vájfot és Kozmáékat egy magasabb színvonalon fuzionálván, gondos sminkben, magassarkúban, baconba göngyölt sárgabarack-cikkelyeket sisteregtetvén életmódvideókat forgatok majd a lefikázott konyhámban?). Korrekt programnak tűnt, haladt is szépen előre, aztán a Mammut előtt belebotlottam Dórába, három gyerekkel igyekezett a Millenáris felé, hát ti hová, van ez a dinós valami, vetítéssel. Ami agyon van reklámozva plakátokon.
Megnéztük mi is.
Meg kell mondjam, afféle bevezetőként, én mindig is tartottam a dinóőrülettől, magamat meg távol tőle, már amikor a kilencvenes években először felütötte a fejét, és indusztriális méretűvé, valamint tudatformálóvá vált (miért nem mondjuk az inkák, kérdeztem). Bővebben…
Vannak bizonyos szakmák, amelyeket sok év felsőoktatáson átesve és még több év kemény tapasztalattal lehet úgy elsajátítani, hogy aztán az illetőre, aki mindemellett még legyen alkalmas és szorgalmas is, érdemes legyen a szakkérdésben hallgatni.
Értelmes ember tudja is ezt. Bővebben…
B. I-nek
Jó, ez túlzás, ne szeressem, de kedveljem, szimpatizáljak vele. Legyek vele abban, hogy ő szereti.
Épp most szereti. Tegnap róla sírt, nem bírja már. De most szereti.
Azt a faszt.
A barátnőm engem arra használ, nem írom ezt most szebben, hogy nekem, az oly tudatosnak, Aki Kijött, Aki Átlátja, Aki Méltón Él, előadja (de mint valami leckét, úgy mondja fel ám: szakszavak, ismert fordulatok, tények-tévhitek, megállapítások), hogy az ő pasija egy érzelmi bántalmazó, őt elgyengítette, elszigetelte, a minap meg is ütötte, vagy mi, hozzávágott egy talpas poharat.
A barátnőnk komolyan szenved. A barátnőnk bántalmazó pasija egy állat. Bővebben…
Ezt most az elég kiborító tegnapi facebookos vita után, attól eltávolodva írom. Van ez az érvelés, hogy van két fél, szépen szimmetrikusan küzdenek, adok-kapok, egyik is, másik is hibázott, jaj, ne legyen konfliktus, olajág és békegalamb, fejezzétek be, gyerekek.
(A poszt nincs már fent. Az előzmény, hogy Kozma Szilárd durván megfenyegetett. Az erről szóló idézet alatt indult el a jelenség elemzése, többen engem vontak felelősségre az őrület eszkalációjáért, illetve az ő gyerekeikért aggódtak.)
Ez önmagában is idegesítő: a helyzet nem szimmetrikus, valamint nem okvetlen a béke a lényeg, van olyan, hogy az igazság a lényeg, és nem lehet úgy hozzáállni egy konfliktushoz, hogy egyáltalán nem empatizálunk a résztvevőkkel, csak rájuk erőltetjük a mi nagy jóakaratunkat, mert szeretnénk, ha nem lennének ilyen konfliktusok. Nem bírjuk ezt látni, meg aztán beleszólni más dolgába a közjó érdekében, okosnak, józannak, hűvös mediátornak lenni (kéretlenül), az olyan jó, elfedezi, hányszor vagyunk mi magunk is gázosak, kuszák, kétségbeesettek. Növeli az önbizalmat a kotnyelesség.
És akkor annak, aki nem hisztizik, nem ment le állatba, elkezdenek tanácsokat adni, miközben nem határolódtak el a borzalmaktól, amelyeket a másik követett el. Bővebben…
Annyira igyekszem délután vagy este megírni a másnapit, és a munkába zötykölődők, hajnali szoptatók, madárdalra ébredők kedvéért fél hatra időzíteni. Azonban tegnap hosszú, több helyszínű mozgalmasság volt, sajognak az izmok, de még este megérkezett az illuzórikus konyhánk is darabokban, aztán nekiálltunk Mauval egy üveg Tündérnek, és szólt a dzsessz, és akkor volt egy pont a fogmosások és a retrójancsiésjuliska diavetítése után, amikor feladtam azt a napot. (Az arctisztítás, három lépésben, nem maradhat el azonban.)
S most újra mocorog a hajnalban a fenyegető délelőtt. Újabb arisztokratikus fintorgásom témája, hogy legyen már csönd. Nagy némaság. Tél és csend és hó és halál akár, de ez ne legyen. Bővebben…
Jaaaj, ez még egy magyar, sőt, budapesti típus. Az értelmiségi, aki ott volt a nagy időkben. Amikor bajnok lett a Fradi. (…) A rendszerváltáskor. Amikor volt még Krétakör. Dunakör. Gödör. Csetamás. Eszdéesz. Sinkovits Imre betegsége. Tanúja e történelmi eseményeknek, amelyekről én aztán semmit sem tudok, mit tudnék? Az igazából úgy volt, ő tudja.
Jaj, akivel nem lehet öt mondatot úgy beszélni, hogy elő ne kerüljön valaki híres ember, aki neki a legjobb barátja. A Gabi. (Demszky.) A Tyutyu. (Cserhalmi.) Hát igen, mi így hívjuk, tudod, baráti körben, még a főiskolán. Mindenki így hívja. Mi vagyunk a Brancs.
És ugyan kilenc éve nem láttuk, de tudjuk a magánéletét aprólékosan. S ha nem, hozzáköltünk benyomásokból, spekulációból. Ezeket a nagyon jó barátainkat rendszeresen sikamlós sztorikkal áruljuk el, mert így tűnhetünk fontosnak, aki, lám, rámutat: nem tökéletesek még ők sem. De mi meg nem létezünk, és az még rosszabb. Bővebben…
Még mindig militáns vezényszavak röpködnek és hadászati értékrend uralkodik az általános iskolás testnevelésórákon.
Újabban felnőtt egy tanárnemzedék, akik közül néhányan megpróbálják az erővel, a kíméletlenséggel, a megfélemlítés légkörével, a szociáldarwinista értékrenddel szemben a kooperációt, az empátiát és a pozitív motivációt gyakorlatba ültetni. De hol vannak ők? Bővebben…
A Nők Lapja Cafét bojkottáljuk, ugye. Még mindig. Megy a magyarázkodás, hogy de már nem olyanok, már írnak jó fej cikkeket is. Nahát! Ha nekem a kezemben lenne egy ekkora üzem, ezerféleképpen használnám az ész, a fény, a szív terjesztésére. Nemhogy kormoznám az üvegeket. Nos, én aztán nem tapsolok annak, hogy végre nem direkt nőgyűlölő tartalmak virítanak a samponreklám mellett — azt gondolom, ez volna az említésre sem méltó minimum. Amíg nem szedi le a “Joós István ember” egyszemélyes projektet népszerűsítő, aljas, önalázó írást, addig számomra a portál a nulla vonala alatt marad, és teljes ignorálást érdemel.
Úristen, gyerekek, ezek velem tárgyaltak, hogy esetleg írnék nekik. Érdekes szín vagyok én. Egzotikum. Valamint engem és más bejáratott blogokat megkerestek ősszel, hogy tagozzam be a blogomat a VIP programba az ő médiabirodalmukba, az ő kontrolljuk alatt, az őnekik hasznot hajtó hirdetéseikkel, a vezérlőpultban való jelenlétükkel, és akkor a legeredményesebb húsz blogger között havonta szétosztanak holmi aprópénzt, egymillió forintot, az olvasottság arányában. Uramisten, hogy ezeknek az én blogom is kellett volna a sminktrendek, a malachúst fügechutney-val tálaló meg vécépapírgurigás hobbiblogok mellé, és uramisten, hogy én ezen az alkun egy másodpercet is a fejemet törtem.
Az van, kedves médiabirodalom, hogy 2014 van, és ti, akiknek ez szakmátok, lehetőségetek, kötelességetek, ti, akiknek légkonditok, céges kocsitok, biztonsági őrötök, saját jogászotok, házi büfétek, befektetőitek és hirdetőitek vannak, ti eláruljátok a nőket. Bővebben…
Amikor a legkisebbed is óvodás már, és egy kicsit kihúzod magad, az életedben megjelenik a nagyon okos elsőgyerekes anya. Előfordulási helyei: 1. rokonság, 2. internet, különösen a fórumok vidéke. Rájössz, hogy lesben áll, és levadássza azokat, akik nem tudták jól.
A nagyon okos elsőgyerekes anya megmondja neked a tutit, mert te nem tudtad, és rosszul csináltad. Pedig fogalma sincs: ez a kezdők gyanútlan önbizalma. Nagyon olvasott. De amit ír, mond, annak nincs meg az aranyfedezete. Nem járt még a széleken. Bővebben…
Szoktam én itt az életmód címkével ellátott bejegyzésekben feltűnő hévvel közkedvelt jelenségeket, úgymint: kézműveskedés, ruhaturkálás, mosogatógép, ostorozni. Ilyenkor előre kalkulálok az olvasói reakciókkal, mert a jelenség közkedvelt, nemigen kérdőjelezzük meg, értéknek tartjuk ab ovo. Annál jobban izgat engem népszerűségének titka, és utánamegyek a gyanúmnak. Hogy tudniillik itt valami átgondolatlanság van. És éles leszek, mert én szeretek éleseket írni. De nincs is más választásom: ahhoz, hogy egy gondolatot bemutassak, amely csak bujkáló gyanú, nyüszögés gyomortájt, finom jaj-nem, erős eszközöket kell használnom. Írás közben válik meggyőződéssé. Akkor értem meg.
Szóval, a mesével is bajom van. A meseműfajjal mint olyannal. Hogy azt a szerepet szánjuk neki, hogy gyermekeink főfogyasztású szövegfajtájaként képzeletüket lekösse, és beleszocializálja őket a fennálló rendbe. Bővebben…
