a dinoszauruszok élete

Itt a nyár. Többnyire itthon vagyunk és régi ismerőseinkkel vegyülünk, mi áprilisban lenyaraltuk a magunkét. Egy-egy napos Szentendrék, Veszprémek, Egerek (!) néznek ki, de nagy utazás nem, a konyhaprojekt ára miatt sem. Szórakoztatni kell a gyerekeket. Julis hatéves, Dávid négy. Itt csodálatos, üdítő a nyár. Kesztyűbáb-vonalon nem vagyok erős, de például szívesen legeltetem őket az Anna-réten vagy rajzolok A0-s méretű papírra óriás szitakötőket tündérleányommal, keverek-főzök velük finomakat, meg hagyom őket a teraszon legózni.

Van, hogy embert akarunk látni: lenézünk a városba, találkozóm van, és akkor már miért ne kacagjanak a kávézó kertjében (jaj, a Villa Bagatelle-ben tegnap lefűrészelték az időközben elpusztult fenyőtörzset, amire a varázslatos deszka-gyerekkuckó épült), mellesleg az egész család elmehet fodrászhoz, ökomosogatószert venni és csekket feladni, és akkor már miért ne vegyünk új, urbánusan szűk farmerünkhöz egy fehér Tamaris tűsarkút is (megbolondultam bizonyosan, vénségemre plázacica leszek, L-es méretben, avagy készülök a jövőre: Vájfot és Kozmáékat egy magasabb színvonalon fuzionálván, gondos sminkben, magassarkúban, baconba göngyölt sárgabarack-cikkelyeket sisteregtetvén életmódvideókat forgatok majd a lefikázott konyhámban?). Korrekt programnak tűnt, haladt is szépen előre, aztán a Mammut előtt belebotlottam Dórába, három gyerekkel igyekezett a Millenáris felé, hát ti hová, van ez a dinós valami, vetítéssel. Ami agyon van reklámozva plakátokon.

Megnéztük mi is.

Meg kell mondjam, afféle bevezetőként, én mindig is tartottam a dinóőrülettől, magamat meg távol tőle, már amikor a kilencvenes években először felütötte a fejét, és indusztriális méretűvé, valamint tudatformálóvá vált (miért nem mondjuk az inkák, kérdeztem). Bővebben…

mindenki milyen jól ért hozzá

Vannak bizonyos szakmák, amelyeket sok év felsőoktatáson átesve és még több év kemény tapasztalattal lehet úgy elsajátítani, hogy aztán az illetőre, aki mindemellett még legyen alkalmas és szorgalmas is, érdemes legyen a szakkérdésben hallgatni.

Értelmes ember tudja is ezt. Bővebben…

és még szeressem is

B. I-nek

Jó, ez túlzás, ne szeressem, de kedveljem, szimpatizáljak vele. Legyek vele abban, hogy ő szereti.

Épp most szereti. Tegnap róla sírt, nem bírja már. De most szereti.

Azt a faszt.

A barátnőm engem arra használ, nem írom ezt most szebben, hogy nekem, az oly tudatosnak, Aki Kijött, Aki Átlátja, Aki Méltón Él, előadja (de mint valami leckét, úgy mondja fel ám: szakszavak, ismert fordulatok, tények-tévhitek, megállapítások), hogy az ő pasija egy érzelmi bántalmazó, őt elgyengítette, elszigetelte, a minap meg is ütötte, vagy mi, hozzávágott egy talpas poharat.

A barátnőnk komolyan szenved. A barátnőnk bántalmazó pasija egy állat. Bővebben…

te okosabb vagy

Ezt most az elég kiborító tegnapi facebookos vita után, attól eltávolodva írom. Van ez az érvelés, hogy van két fél, szépen szimmetrikusan küzdenek, adok-kapok, egyik is, másik is hibázott, jaj, ne legyen konfliktus, olajág és békegalamb, fejezzétek be, gyerekek.

(A poszt nincs már fent. Az előzmény, hogy Kozma Szilárd durván megfenyegetett. Az erről szóló idézet alatt indult el a jelenség elemzése, többen engem vontak felelősségre az őrület eszkalációjáért, illetve az ő gyerekeikért aggódtak.)

Ez önmagában is idegesítő: a helyzet nem szimmetrikus, valamint nem okvetlen a béke a lényeg, van olyan, hogy az igazság a lényeg, és nem lehet úgy hozzáállni egy konfliktushoz, hogy egyáltalán nem empatizálunk a résztvevőkkel, csak rájuk erőltetjük a mi nagy jóakaratunkat, mert szeretnénk, ha nem lennének ilyen konfliktusok. Nem bírjuk ezt látni, meg aztán beleszólni más dolgába a közjó érdekében, okosnak, józannak, hűvös mediátornak lenni (kéretlenül), az olyan jó, elfedezi, hányszor vagyunk mi magunk is gázosak, kuszák, kétségbeesettek. Növeli az önbizalmat a kotnyelesség.

És akkor annak, aki nem hisztizik, nem ment le állatba, elkezdenek tanácsokat adni, miközben nem határolódtak el a borzalmaktól, amelyeket a másik követett el. Bővebben…

zaj

Annyira igyekszem délután vagy este megírni a másnapit, és a munkába zötykölődők, hajnali szoptatók, madárdalra ébredők kedvéért fél hatra időzíteni. Azonban tegnap hosszú, több helyszínű mozgalmasság volt, sajognak az izmok, de még este megérkezett az illuzórikus konyhánk is darabokban, aztán nekiálltunk Mauval egy üveg Tündérnek, és szólt a dzsessz, és akkor volt egy pont a fogmosások és a retrójancsiésjuliska diavetítése után, amikor feladtam azt a napot. (Az arctisztítás, három lépésben, nem maradhat el azonban.)

S most újra mocorog a hajnalban a fenyegető délelőtt. Újabb arisztokratikus fintorgásom témája, hogy legyen már csönd. Nagy némaság. Tél és csend és hó és halál akár, de ez ne legyen. Bővebben…

portrék 8.: aki mindenkit ismer

Jaaaj, ez még egy magyar, sőt, budapesti típus. Az értelmiségi, aki ott volt a nagy időkben. Amikor bajnok lett a Fradi. (…) A rendszerváltáskor. Amikor volt még Krétakör. Dunakör. Gödör. Csetamás. Eszdéesz. Sinkovits Imre betegsége. Tanúja e történelmi eseményeknek, amelyekről én aztán semmit sem tudok, mit tudnék? Az igazából úgy volt, ő tudja.

Jaj, akivel nem lehet öt mondatot úgy beszélni, hogy elő ne kerüljön valaki híres ember, aki neki a legjobb barátja. A Gabi. (Demszky.) A Tyutyu. (Cserhalmi.) Hát igen, mi így hívjuk, tudod, baráti körben, még a főiskolán. Mindenki így hívja. Mi vagyunk a Brancs.

És ugyan kilenc éve nem láttuk, de tudjuk a magánéletét aprólékosan. S ha nem, hozzáköltünk benyomásokból, spekulációból. Ezeket a nagyon jó barátainkat rendszeresen sikamlós sztorikkal áruljuk el, mert így tűnhetünk fontosnak, aki, lám, rámutat: nem tökéletesek még ők sem. De mi meg nem létezünk, és az még rosszabb. Bővebben…

még mindig, sőt

Még mindig militáns vezényszavak röpködnek és hadászati értékrend uralkodik az általános iskolás testnevelésórákon.

Újabban felnőtt egy tanárnemzedék, akik közül néhányan megpróbálják az erővel, a kíméletlenséggel, a megfélemlítés légkörével, a szociáldarwinista értékrenddel szemben a kooperációt, az empátiát és a pozitív motivációt gyakorlatba ültetni. De hol vannak ők? Bővebben…

az írástudók árulása

A Nők Lapja Cafét bojkottáljuk, ugye. Még mindig. Megy a magyarázkodás, hogy de már nem olyanok, már írnak jó fej cikkeket is. Nahát! Ha nekem a kezemben lenne egy ekkora üzem, ezerféleképpen használnám az ész, a fény, a szív terjesztésére. Nemhogy kormoznám az üvegeket. Nos, én aztán nem tapsolok annak, hogy végre nem direkt nőgyűlölő tartalmak virítanak a samponreklám mellett — azt gondolom, ez volna az említésre sem méltó minimum. Amíg nem szedi le a “Joós István ember” egyszemélyes projektet népszerűsítő, aljas, önalázó írást, addig számomra a portál a nulla vonala alatt marad, és teljes ignorálást érdemel.

Úristen, gyerekek, ezek velem tárgyaltak, hogy esetleg írnék nekik. Érdekes szín vagyok én. Egzotikum. Valamint engem és más bejáratott blogokat megkerestek ősszel, hogy tagozzam be a blogomat a VIP programba az ő médiabirodalmukba, az ő kontrolljuk alatt, az őnekik hasznot hajtó hirdetéseikkel, a vezérlőpultban való jelenlétükkel, és akkor a legeredményesebb húsz blogger között havonta szétosztanak holmi aprópénzt, egymillió forintot, az olvasottság arányában. Uramisten, hogy ezeknek az én blogom is kellett volna a sminktrendek, a malachúst fügechutney-val tálaló meg vécépapírgurigás hobbiblogok mellé, és uramisten, hogy én ezen az alkun egy másodpercet is a fejemet törtem.

Az van, kedves médiabirodalom, hogy 2014 van, és ti, akiknek ez szakmátok, lehetőségetek, kötelességetek, ti, akiknek légkonditok, céges kocsitok, biztonsági őrötök, saját jogászotok, házi büfétek, befektetőitek és hirdetőitek vannak, ti eláruljátok a nőket. Bővebben…

portrék 6.: a nagyon okos elsőgyerekes anya

Amikor a legkisebbed is óvodás már, és egy kicsit kihúzod magad, az életedben megjelenik a nagyon okos elsőgyerekes anya. Előfordulási helyei: 1. rokonság, 2. internet, különösen a fórumok vidéke. Rájössz, hogy lesben áll, és levadássza azokat, akik nem tudták jól.

A nagyon okos elsőgyerekes anya megmondja neked a tutit, mert te nem tudtad, és rosszul csináltad. Pedig fogalma sincs: ez a kezdők gyanútlan önbizalma. Nagyon olvasott. De amit ír, mond, annak nincs meg az aranyfedezete. Nem járt még a széleken. Bővebben…

a mese hazudik

Szoktam én itt az életmód címkével ellátott bejegyzésekben feltűnő hévvel közkedvelt jelenségeket, úgymint: kézműveskedés, ruhaturkálás, mosogatógép, ostorozni. Ilyenkor előre kalkulálok az olvasói reakciókkal, mert a jelenség közkedvelt, nemigen kérdőjelezzük meg, értéknek tartjuk ab ovo. Annál jobban izgat engem népszerűségének titka, és utánamegyek a gyanúmnak. Hogy tudniillik itt valami átgondolatlanság van. És éles leszek, mert én szeretek éleseket írni. De nincs is más választásom: ahhoz, hogy egy gondolatot bemutassak, amely csak bujkáló gyanú, nyüszögés gyomortájt, finom jaj-nem, erős eszközöket kell használnom. Írás közben válik meggyőződéssé. Akkor értem meg.

Szóval, a mesével is bajom van. A meseműfajjal mint olyannal. Hogy azt a szerepet szánjuk neki, hogy gyermekeink főfogyasztású szövegfajtájaként képzeletüket lekösse, és beleszocializálja őket a fennálló rendbe. Bővebben…

portrék 4.: a lelkes szülők

Soha másnak nem született gyereke még.

De ők megcsinálták. Gyerekük lett. Kilenc hónapig növekedett! Egy feje van! Két keze! Két lába! És micsoda értelem van a szemében, láttad, Ágikám, rám nézett, négy napos, és érti, amit beszélek!

Kopasz fejre virágos hajpánt. Bővebben…

normálisék

A Normálisék meglepő pályát futott be: nemcsak 4500+ osztása van, hanem 2025-6 telén elsőrangú művészeti közegben lett fiatalok tápláléka, és ott is sokszorozza magát az elmékben. Minden idők legolvasottabb bejegyzése, 2014. január. Több mint négyezren osztották meg. Örülök, hogy ez a legolvasottabb. Elképesztően jók a kommentek is.

Bővebben…

így látták ők

megírom

szentendrei, szentendrei papiron

Sokkal többen kérdezték, mi hír az ügyben, mint ahányan jelezték, hogy jaj, ne ez legyen a téma. Most összefoglalom, csak úgy elmerengve, és remélhetőleg az egészen már túl, hogy a nevezetes ügyben milyen sokféleképpen reagáltak az emberek. Minden érdekesebb, mint amennyire elkeserítő. Sok minden történt, és rengeteg újabb gondolatébresztő megnyilvánulást olvashattunk a Kozma–Joó ügyben, amióta utoljára írtam róluk. Bővebben…

trágár

a magyar szakos, nyelvi szerkesztőként is dolgozó blogger állásfoglalása arról, miért nem csúnya a csúnya szó, miért van helye egy sor igényes szövegben, művelt nyelvhasználók írásbeliségében akár. tabutlanság ez, nem durva lélek, erre szisszenni tájékozatlanság és kispolgáriság. 2014 januárjából. 323 komment.

Ez még egy népszerű félreértés. A stilárisan színvakok, akik csak a harsány színeket veszik észre, a pasztellrózsaszín és a fáradtrózsaszín közti különbséget nem, és simán keverik a létemre és a lévén szavakat, hogy rosszabbat ne mondjak, rendre megütköznek a csúnya szavakon, és felróják nekem.

Csúnyán beszélni nem szabad. Erre tanítjuk a gyerekeket is. Bővebben…

belülről

az én vezérem József Attila

Van belső és van külső motiváció.

Az ember nem birka. Azért művelődünk, gondolkodunk, hogy szuverén döntéseket hozzunk. Az igazán hiteles emberek befelé figyelnek, nem érdekli őket a környezet ítélete, sem a társadalmi normák, mert belső iránytűjük mindig pontosan eligazítja őket. Nekem például nincs tévém. Bővebben…

szétunják magukat

Az újságírók egyrészt elkopnak a darálóban, másrészt szétunják magukat. Meg aztán megtanulták még általánosban, hogy a szóismétlést kerülni kell, és amúgy se baj, ha több a karakter, főleg, ha épp nincs mit mondani. Úgy is érzik, színesíteni kell a stílust, mert az kifejezőbb és érdekesebb, az ingerküszöb meg rendületlenül emelkedik. Nem is az olvasóké, inkább a sajátjuk. Ha nem Kosztolányi az eszmény — aki szerint ami egy szövegből kihúzható, azt ki kell húzni –, akkor néhány másoktól ellopott, unásig ismételt panellel megúszható a tisztességes mondatalkotás elsajátítása. Ilyenkor KÖRÜLÍRJÁK azt, amiről szó van, leggyakrabban az embereket, és olyan, egyébként megdöbbentően bornírt kifejezéseket használnak, amelyek a sajtón kívül nem léteznek. Bővebben…

nem vagyok én gondolatolvasó

Még mindig van, aki erre jár, csodálkozik, megjegyzéseket tesz. Kurvasok ideje van, mégsem olvassa el a kommenteléssel kapcsolatos kéréseimet. Azonban kommentel. Mivel sírnivalóan ismerős a helyzet, nem engedem be, de írtam neki azért. Ezen meghökkent. Megpiszkál, mint valami állatkerti állatot rácson át Bővebben…

metablog 4.: a titok és a keresők

2013. novemberi poszt

Tovább, Pegazus! A metablog sorozat utolsó előtti részét olvashatjátok, az utolsóban szó lesz még a jelszótémáról és arról, hogy hogyan változtatta meg az életemet a blog.

Bár mindenki tud róla, nem számoltatom el ismerőseimet, olvassák-e a blogot, nincs elvárás, és azokon kívül, akikről tudom, hogy napi olvasók, a többiekről azt feltételezem, hogy nem olvasnak. Gyakran, sőt, többnyire nem emlékszem a saját szövegeimre, olyanok lesznek, mint a kilélegzett levegő — mások idézik fel, miket írtam. Bővebben…

én leszek a belügyminiszter

A tegnapiban, amit olvassatok el, mert nagyon ömlött, írtam ezt:

Én legalább húsz komolyan vett forrástól kaptam meg (…), hogy nekem kell az amúgy rendben lévő világhoz felzárkóznom. Hogy ismétlem a helyzeteket, én választom ezeket, elődeim sorsát élem önkéntelenül, bevonzom (halljátok a szirénát?). (Azt is letartóztatnám, aki ösztönnek nevezi az önkéntelen, nem tudatos reakciót.) (Meg aki úgy köszön, hogy szép napot.)

Újak és középhaladók kedvéért, hogy ez mire utal, mert nem ma kezdtük, összegyűjtöttem a belügyminiszter-motívumot a blogról: Bővebben…

hajtsd le a fejedet

Szabó Móninak

Olvasom a fácsén, hogy Anita Sarkeesian (amerikai-kanadai feminista blogger) videói alá miért nem lehet kommentelni. Hogy nem pont valami diskurzust kezdeményezne, hát, ebből így nem lesz semmi, észrevételezi egy férfi.

Én nem ismerem behatóan Anita Sarkeesian dolgait — láthatólag úgynevezett megosztó szereplője a társadalmi diskurzusnak, és kényelmetlen ügyekre mutat rá –, nem róla van most szó, nekem csak az a gyanús, ahogyan reagálnak rá. Ha nem unnánk már nagyon a szót, azt mondanánk: ez jelenség, írjuk hát le. Bővebben…