Sokan lettünk, megugrott a látogatószám, olyan IP-k járnak itt, és sokkal többen (de nem gyanús országokból), akik nem szoktak. A barna oszlop az egyedilátogató-szám a narancssárga kattintásokon belül:
Ezért most tisztázok egy s mást, mert sok az új látogató, facebookos követő is, és a félreértelmezés is.
Egy kommentelő mint értelmiségi fideszest dicsért engem, pusztán azért, mert érezhetően nem komálom a jelenlegi agyeldobós őrületet és annak celebkedő vezérét, a kritikátlan ajnárt.
Egyre többen vesznek részt benne, és kényelmes nekik. Nem szégyellik.
Két fajtája van: amikor tudják is, hogy hazugságban vesznek részt, mégis sulykolják (ez a gonosz fajta), és amikor nem tudják, de a közösség gátolja, hogy bármelyik tag felismerje a hazugságot, vagy lefojtja, hogy ha már felismerte, akkor ki is merje mondani.
Régebben a hazugságba beszállni ciki volt: butaságnak, tájékozatlanságnak, önzésnek tűnt. Sőt, a hiszékenység, felületesség, hozzá nem értés, túllelkesedés is kínosnak számított. Ma már büszkén írogatják ki mindenhová, egyenesen mámorosak a közösségi hazugság élményétől.
Három példa.
1
Emlékeztek, amikor (2006-7-ben) a népek tömegesen, botránkozva pampogtak az új, alacsonypadlós Combinók ellen? Az sem volt akadály, hogy a felháborodó soha nem járt Budapesten, csak lehessen morogni. Hogy néz ki (!) az új villamos? Nem úgy, mint a régi, amit már megszoktak! A bevezetési szakban volt gond az ajtókkal, a felsővezeték sem mindig működött – de semmi belátás, semmi türelem, hosszú távú gondolkodás, semmi optimizmus nem volt. Ja, és nincs benne klíma (akkor még)! Miközben egyetlen járműben sem volt. Emlékszem a döbbenetre: ti ezt szidtátok? Mit higgyek el akkor nektek? Aki ennyire nem tud semmit értékelni, az csak ürügyet keres. Az igény a háborgásra állandó, meg kell találni hozzá az okot.
Nő vagy, nőkről írsz? Nyilván akkor síkra szállsz minden nőért. Mi nők fogjunk össze! A viták nem fontosak, a lényeg az egység! És innentől akármit meg lehet tenni, a sisterhood nevében élősködnek, perverz, pornóagymosott férfiakat titulálnak nőnek – és ha nem tetszik, akkor ordítoznak: NŐ LÉTEDRE NŐKBE RÚGSZ BELE?!
Emeljük fel egymást! Benyújtották az igényt az én erős, okos szavaimra, hogy igazolják a cikis viselkedésüket. Az övé is egy női sors, egy döntés. De az én torkomat átharapja egy másik döntésért, az anyaságért vagy az értékrendemért. Ne vegyem észre, milyen gyatra, manipulatív módszerekkel próbálnak érvényesülni, hogyan sóvárognak hírnévre, hatalomra, fölényre, és mennyit hazudnak közben, én vagyok a hibás, ha abbahagyják a blogolást kaotikus nők (nem is értem, én miért nem hagytam abba? Ha az a trend épp, ellenem hergelik a gyűlöletet. Az ő szolidaritásukat nem vonja kétségbe senki. Lettek volna legalább idegenek, de nem: itt voltak pelyhes feministák, tapsikoltak a blognak. Itt találkoztak a feminizmussal először, amikor még nem volt trendi, ellenben valódi merészség kellett hozzá.
Jöttek a potyautasok és orvgyilkosok a szépséges hajómra. Azzal zsaroltak, hogy ők is nők. Mi több: áldozatok, bajban vannak, gyászolnak, betegek, mássággal élnek, tehát támogatást érdemelnek. Az enyémet. Sőt: érinthetetlenek. Milyen ember vagyok, ha nem érzek együtt? Bármit be kellett volna nyelnem.
Sokáig kerestem pedig a mentségeket. Rosszul reagál az elnyomásra. Nagyobb a terhe, elromlott, megroskadt, gonosz lett. Alkudozik a férfihatalommal, mert jól szeretne élni…
Ma már tudom, hogy a nagy ellentét nem a nők és a patriarchátus között van. Létezik igazság és hamisság, mélység és hitványság, okos érzékenység és buta indulat. Nem kérdés, és sosem volt kérdés, melyikre voksolok. És ezen az alapon válogatom meg az embereket az életemben, pláne az ügyeket, így formálok véleményt.
Vonzóvá váltak a klasszikus, öreges, “jobbos” értékek: becsület, klasszikus műveltség, család, erős barátság, igaz szó, kitartás, józan ész. Mércém egyszerű.
Nem tartom semmire azt, aki bedől a netes trendeknek, és sulykolja, hajtogatja a butaságot, hamis szelfet épít személyiség helyett. Hatalmaskodik, mert már öröme nincs, csak az Ügy, klímajajveszékeléstől és extinkcionizmustól testpozitivitáson és parádézós sporton át a vegánságig és hajléktalanügyig kizárólag másokat fegyelmezget, morálisan felsőbbrendűnek állítja be magát. Nekik mindent szabad, bárkit lenézhetnek, kigúnyolhatják falkában is a nekik nem tetsző párt szavazóit, vagy azt, aki vallásos, vagy aki komolyan és egyszerűen sportol. De ha kritika éri őket, megy a fülsiketítő sikoltozás zaklatásról, bullyingről.
Legyen világos, hogy én nem állok ki azokért, akik szerint a nő hatalma az, hogy meztelenül lehúzza a férfit. Akik önként döntöttek úgy, hogy a lihegő férfierőszakot, nőalázhatnékot pénzért kiszolgálják, sőt, gerjesztik. Akikben nincs tartás, önbecsülés, tudás. A pick-me-k, akik úgy tesznek, mintha az ő élvezetükről lenne szó, mindenki más penészvirág, miközben pénzért tűrni kötelesek a vigyorgók testrongáló élvezkedését. Gúnyos hetykeséggel ítélkeznek, basztatják azokat, akik nem kifele parádéznak a szexszel. Én ilyen emberekkel nem akarok érintkezni, és ha bajuk lesz, azt maguknak köszönhetik. Főleg ha még azt rugdossák, akinek szerelme, családja, tehetsége és végzettsége van!
(Nagy viták mennek, szexeljünk-e, mi a jogos elvárás, mi a normális, mi a nő kötelessége, és mikor van joga egy férjnek balhézni, félrelépni. Készül erről is poszt, rövid lesz.)
Nem érzek közösséget senkivel, aki lapos butaságokat ír, hatalmaskodni próbál, felkérdez.
Eddig a sietsz poszt, mert ez a lényeg. Ha ráérsz, írom a borzadásom okait:
Két másik bejegyzés van szinte kész (szex, Szomszédok!), de most az emberi elmeállapotokról írok. A zajló felvételi már csak ürügy. Napok óta írom, mert tanítok, rohangálok, voltunk színházban is (majd folytatom a naplókat!), most bejött irodalom, versmondásra felkészítés is.
Régen azt hittem, és ez volt az én tragikus, naiv, ostoba tévedésem!, hogy mindenki okos, és partner lesz bárki, aki hozzám lép (nem én szoktam másokhoz odalépni). Hogy mindenkivel lehet komolyan beszélgetni. Fel sem merült, hogy nem. Biztosan őt is pont ez érdekli, a komoly, okos témám. Mi mást akarna? Ő is őszintén, elvonatkoztatva az igazságot keresi. Nem voltam tudatában, hogy én milyen vagyok, és nem vettem észre, hogy ő viszont nem fogja fel. Mindig erősebb az egó, az érzelmek és a sivárság.
Még mindig meg tudnak lepni emberek. Sok gondolatom lett viselkedésekről, értékrendről. Szaktanárként is gyűjtöttem tapasztalatokat.
Ami az attitűdöket, indulatokat illeti:
Ez egy versenyvizsga. Az írja meg jól, aki erre készül és célra tart. A többiek nem. De nincsenek elveszve, ha nem sikerül olyan jól, nem lesznek ettől még közmunkások (bár még az is lehet, szóval tessék igyekezni), csak gyengébb gimnáziumba, esetleg technikumba kerülnek.
Mindig van, aki közmunkás lesz, de ez talán nem 14 évesen, egy délelőtt alatt dőlt el.
Főhős-szindróma: a kudarcotokkal nem köteles más foglalkozni, mindenki a saját céljaiért küzd, megvan a maga baja, vagy örül, ne akard nekik is elrontani.
Antiintellektuálisak a szülők és teljesítménytagadók. Ők a dühösek is: maga sem érti, mi az a hexameter vagy birtokos személyjel, ettől frusztrált, így lesz a vizsga egésze fölösleges, formális, amire csak magolni lehet… a gyerek meg végképp nem érti. Pedig a hexametert már közepesen művelt szülők el tudják magyarázni, felismertetni, és ez élvezet. De nem, dühöngeni jobb. Adott esetben mérnökök, de a hexameter nem fontos. Valójában nem értik.
Inkompetenciával ne hivalkodj! Még hosszan taglalja is, hogy ez milyen hülyeség és nem kell az élethez. Ahhoz nem, de a humán műveltség egyik alapja, és a gyereked épp erős iskolába akar bejutni. Nem csodálom, ha a gyerek szerint se fontos a humán műveltség, oda se figyel. Előtte is szidták verslábakat, gondolom.
ANormálisék meglepő pályát futott be: nemcsak 4500+ megosztása van, 2025-6 telén elsőrangú művészeti közegben vált fiatalok táplálékává, úgy, hogy én egyáltalán nem ambicionáltam. Elkérték a szöveget, boncolgatják azóta is, sokszorozza magát az elmékben, “amit anyukád írt”.
Pedig különösebben nem eredeti az alapgondolata: rendezett lét = kispolgár, a zizik apoteózisa, “fújj, nagyon gyanúsak és kicsit gyűlöletesek azok, akiknek funkcionális a családjuk, csak én vagyok autentikus józsefattila”. Inkább csak szellemesek a részletei, és nyelvileg ötletes. Nem sok ilyen szövegem született, ritka tünemény.
Ma már azt mondom: inkább nevezzetek normie-nak, kispolgárnak, jó lesz az nekem, mint hogy kifele igazodó lúzer legyek, aki az aktuális (trendi!) nyomorát fő identitásként kezeli. Netán magának gyártja le.
Tegnap jöttünk ki D-val a színházból… mondom: milyen szépek az elvek! Az elvek szépek, azokkal semmi baj.
Csodálatos élmény volt megint, azért néztem meg másodszor. Most a színpadi ülőhelyekről sikerült látni a Nyílt tárgyalást, abban a színészek legjavát. Ugyanis vagy két tucat néző a színpadon ül, és nekünk most állójeggyel sikerült odakerülni. A rendező és három színész is tanította, tanítja a fiamat.
Ide járok. Pedig már rég nem vagyok része az értelmiségi kórusnak, mert “TERF”, “homofób”, ellenzékellenes vagyok (vagy amit akartok – nekem mindegy a címke).
És például nem hiszem, hogy ez, a mi a darabban van, nemi erőszak. Nem kérdőjelezem meg pedig, hogy az történt, amit Katharina elmond. De a világ egyetlen országában nem áll meg ez bíróság előtt, önvédelmi helyzetben sem, sokkal egyértelműbben bizonyítható erőszak sem.
Kiknek írok én? Nőknek? Rég nem. Hatvanhét férfi tag van.
Ó, de szép volt, micsoda harmatos, naiv korszak a 2012–2015, amikor azt hittem, a nők mint olyanok az én közösségem, akiknek az üzenetem egésze szól. Nemük folytán, mindenképpen ők a megszólítandók, és ez a tagozódás legfontosabb: mi nők. Hiszen az élményünk közös: anyaság, szoptatás, konfliktus munka és anyaság között, testkép, verbális, gazdasági és fizikai erőszak, értetlen férjek, örömtelen vagy kicsikart szex, öregedés. Csupa magazintéma, könnyen lesz virális, önigazoló és a panaszkultúrába illeszthető, butítható és biztosítás- meg gyógyszerreklámokkal köríthető!
Ez tetszett meg sokaknak: wmn, Gumiszoba, Mérő Vera. Profitábilis biznisz az összevert áldozatokkal, a rákszűréssel meg a menstruációs szegénységgel parádézni.
Nők, akik a legfogékonyabb éveinkben lelkesítő eszméket, jelmondatokat, elvárásokat szívtunk magunkba. A naivitásunk kiiktatta az elemi önvédelmi reflexeinket.
Mindenkit megértettünk, elfogadtunk, hittünk bennük és esélyt adtunk nekik. Mindenki jó. Mindenki jó akar lenni: ha tehetné, jó lenne.
Önelnyomásban éltünk. A maguk ellenségei lettünk.
Kicsit mindegy, hogy kerkonz szüleinkkel szembehelyezkedve vagy épp a családi balos-liberális-lázadó örökséget folytatva ugrottunk bele ebbe. A lényeg, hogy lángoló idealistaként hittünk az egyenlőségben, az emberi jogokban, mindenki méltóságában. A bőrünk alá ivódott, hogy bármilyen előítélet, fóbia, megbélyegzés, kirekesztés tilos. Az a legnagyobb bűn, véleményed sem lehet, üvöltően egyértelmű mintázatokat sem vehetsz észre, azzal “önként iktatod ki magad a komolyan vehető emberek köréből”.
Ezt a mondatot én írtam. Egyébként durva nőgyűlöletre válaszul, inceleknek, és tartom, hogy nem vagyok köteles bárkivel szóba állni, továbbá a nőgyűlölet gáz, és sokkal súlyosabb, pervazívabb, mint valaha hittem. Most már tudom: az, hogy szóba álltam ilyenekkel, elolvastam a förmedvényeiket, ugyanúgy önelnyomás volt. Mindenki ember, mindenki véleménye érdekes, ez csak félreértés, elmagyarázom neki, hátha megérti. Ezen csak picikét szépített az, hogy illusztrációs anyag lett az acsargásaikból nagy hatású posztokhoz.
Mások viszont nem úgy értették a kiiktatós mondatot, hanem a saját primer érdekeik szerint utáltak ki, hallgattak agyon, tettek indexre bárkit, akinek gyanús lett az egyenlősdi, a kontroll nélküli migráció, a perverziók normalizálása, vagy az, hogy korunk szentjei a buzik. Vagy épp a gyerekek tudatának mesterséges átszexualizálása import és bárgyú szólamokkal. Azok ellen uszítottak, akik észrevették, hogy az egyenlősdit pont a kulturális elit hangoztatja. Milyen groteszk! Márpedig nekik hatalmuk van és féltik a hatalmukat, ezért diktálnak ilyen erőszakosan.
Ott tartunk, hogy nem lehet néven nevezni a dolgokat. Nemcsak az a kötelező, hogy transznő, she, her, és tilos kimondani az igazat, hogy férfi. Ez van magyarul is: szexmunkás, így kell nevezni, ha a liberális jóságodat fitogtatod. Tehát nem prostituált, juj, azt nem szabad.
A harmadik generációs feminizmus erőszakolta ránk ezt: nemcsak a férfiak nők, hanem a szex is munka, és szexmunkásnak lenni empowerment.
Mint azt egy prostituált találóan megállapította, a gazdasági kényszer annyit jelent, hogy nők bármi mással a töredékét keresnék. Tehát nem éhenhalásról van szó.
Az a helyzet, hogy ha egyszer mondtál át, akkor nem mondhatsz bét – tudom, hogy nem ez az idézet, ez egy kifacsart közmondás. Az idézet az, hogy “beszédetek legyen igen, igen, nem, nem”, a Máté evangéliumából. (Kell a névelő, most nem magyarázom el, miért.)
Ha te valaminek tartottad magad és azt teljes szívvel hirdetted magadról, onnan szólaltál meg, kiélvezted az előnyeit, akkor utána nem mehetsz át simán abba, hogy “ó, engem csak átvertek, és igazából nem is vagyok én olyan, csak azt hittem, hogy…”, “rávett a társadalmi nyomás”, még úgy se, hogy “igen, de megvannak a hátrányai”.
Ilyen például az anyaság. Nem rendelt áru a TEMU-ról, amit visszaküldesz, mert nem PONT olyan, mint képzelted. Ha voltál boldog, büszke anya, akinek gratuláltak a gyerekeihez, ha felvetted a családi pótlékot, ha az volt az identitásod, hogy akarod a gyereket, és milyen jól vagytok együtt, egy család vagytok, akkor, ha utóbb összeomlasz és konfliktusaid kezdődnek, nem mehetsz át oda, hogy de minket átvert a társadalom meg a patriarchátus, és szülesztenek, csak rábeszéltek, és nem tudtuk, mit vállalunk.
A blogos címre írtak nekem, Szentesiről. Pletykákat.
Mintha érdekelne.
Eltelt bő négy hónap a cirkusz óta. Lent látható az e-mail, kicsit megcenzúráztam. Ez most alkalmat ad, hogy elmondjam, mi az, amit pont úgy gondolok, mint amikor (május 31-én) Szentesi Éva engem megtámadott és hazudott rólam. Ez vihar a biliben, de akként bűzös és jellemző – rájuk, a fennkölt “ellenzéki” médiaszereplőkre.
Nem tudom, ki az a “Gordon” és nem fáradozott azzal, hogy bemutatkozzon, de: “szia Éva”, vessző nélkül.
Azt írja, őt Szentesi a kommentjei miatt letiltotta, illetve “ghostolta”. Ezért ő visszavág, általam.
Itt szögezem le: nincs olyan a Facebookon, hogy ghosting. Szerintem tinderen sincs, ez hülyeség. Az egész Tinder és az elvárások az ottaniakkal szemben mind hülyeség. Ha oda regisztrálsz, magadat hozod szar helyzetbe. Túl sokat képzelsz magadról. De a tinderes szexéhes faszi legalább visszaírt, elment a randira, volt valami várakozásod, talán ejakulált is egyet, és utána tűnt el (“ghosting”). Ha viszont odaírogatsz Szentesi oldalára, az számára nem keletkeztet veled szemben semmilyen kötelezettséget. Nem kell egyesével vesződni velük, ha bőven van követő. Az oldal nem terápia, nem menedékház, nem óvoda – az én blogom sem. Bárkit indoklás nélkül kitilthat az oldal gazdája. Ti, a felhevült rajongók/utálók (a szívecskézők is csúnyán kibeszélik ám az imádottjukat) legyek vagytok, dongtok az erjedés körül. Egyes legyeket elzavarnak. Hogy a legyek milyen lelkületűek, az ennek a kaján, manipulatív levélírónak a soraiból látszik. Kicsinyes, sunyi, szarkeverő és engem használna.
Ennyire nem érti, én miket csinálok. Csak hallotta, hogy “nagyon utálom a nőt”. 🙂 Neki ennyi a blog. Milyen jó, hogy vagytok, akik a lényegéért olvassátok!
Engem senki nem fog felhasználni. Ráadásul nincs semmilyen titkos információ, leleplezés. Teljesen érdektelen. Én Szentesit nem tartom sztárnak, de a sztárok magánélete sem érdekel. Nem szoktunk erről beszélgetni sem. Mindenki azt csinál a kapcsolatában, az otthonában, amit akar – amíg nem szeg törvényt. És bárkire rá lehet fogni, hogy nem hiteles, ez nem jelent semmit.
Viszont amit Szentesi kirak a nyilvánosságba, női tartalomként, edukációként, őszinteségként, az szabadon bírálható. Én Szentesi újságírói, írói tevékenységét és attitűdjét bíráltam egyenesen, a saját felületeimen, illetve az edukációnak nevezett, sztárkodó betegcelebkedést, “edukációt”, miközben végig kozmetikai, fagyasztottzöldség-, pezsgő-, elektromosroller-influenszerkedés zajlott, pénzért. Állítottam továbbá, és értek hozzá, mert végzett irodalmár, olvasó és író vagyok, hogy Szentesi Éva nem író. Nem levelezgetek Szentesiről senkivel. Mégis rám pakolta ezt az egészet, hogy őt valakik (mások) kicsinyes pletykákkal, személyében bántják. Nekem kellett elvinni a balhét. Úgy él a folklórban, hogy van EGY darab, őrült zaklatója, holott sok van, szarkeverők, én nem vagyok zaklató, nem szegek törvényt – és érdemit írok (és az fáj neki). Én látszottam, engem lehetett használni. Önzésből, dühből, frusztrációból.
És bedőlt neki Kepes András, fel se merült benne, hogy a május 31-iki poszt aljas lejáratás, hazugság, kavarás. Odament jókívánni, mert openbooks. És Rákóczi Ágnes szülésznő is. Mérő Vera, Szatmári Réka és N. Kósa Judit ezt görgették tovább. Mind a részei vagytok az aljasságnak. A wmn-es csajok odaoldalogtak és úgy tettek, mintha kedvelnék Szentesit. Röpködtek rám a diagnózisok, az átkok, az elemezgetések, a gyerekeimet emlegették álságos aggodalommal EZEK. Spriccelt szét, megtízszerezte magát. Barát barátja felkérdez, és nem köszöntek nekem a kollégáim a gyerekem ballagásán. A korábbi hízelgők, mosolygók! Mert ott is Szentesit olvasnak a magyartanárok, nem ám Salman Rushdie-t. És ti, érzékeny ellenzékiek, nyüzsgöncök minderre nem mondtatok semmit. Ti, akik ennek tizedétől elsírjátok magatokat, te, Szentesi, attól, amit ráadásul nem is én írtam neked, hanem a fórumos féreg. (Mérő Vera azon is sírdogál, hogy ha hajléktalanszatyrokkal járkál és nem tűnik ápoltnak, akkor hiába cím a Rózsadomb, a taxis hajléktalannak nézi.)
Simán elnézik, hogy egy nőt, akit ismernek (nem egy lelkes lincselő nemrég még itt tapsikolt a blogon, Szentesi is), a sárba tipor egy önös, hisztis imposztor. Mennek jópofizni, nem szólnak rá a primitív kommentelőkre, nem érzik cikinek, osztják tovább a rágalmat. Nem veszik észre, hogy lincselnek. Mérő Vera azt is elejtette, szintén nyilvánosan, hogy iszik, és olyankor ír agresszív kommenteket. És ez mind rendben van. Sőt, a vérbuta és agresszív Perintfalvi nektek jó lesz mártírnak, és mindenki szégyellje magát, aki nem szolidáris vele. Az egész hergelés arra megy ki, hogy beleszóljatok, ki hogy éljen a legszemélyesebb, legsajátabb jogával: a titkos és szabad választás jogával. Hogy kire szavazzon.
Ezért szerepelt le nálam végleg a könyvkiadós, jogvédő, “ellenzéki”, újságírói, belvárosi, harsány, jóembert játszó csoport, köztük a feministák is.
Nem szóltatok semmit, még azok se, akik ugyanattól iszonyodnak, amitől én. És az utána nem olvasó, ám annál magabiztosabban rögtön véleményt nyilvánító, a többséghez húzó félismerőseim még mindig itt tartanak: “de hát egy rákos nő!”. Az a szegény rákos nő, a világ legnagyobb áldozata agresszívan a kinézetemről irkált, egy olyan levélre reagálva, amit nem én írtam neki, hanem a fórumos csürhe egyik tagja. Az enyémről, aki 49 éves, háromgyerekes anya vagyok, annyit sportoltam egy hónapban, amennyit ő egész életében, akivel szemben frusztrált, mert én egészséges vagyok. A könyvében meg arról, milyen esküvői ruhát akar, és meg fogja-e bánni az ajaktetoválását. Én SOHA nem fodrászoltam-körmöztem magam nőcisre, tüntetőleg a nagy, vastag izmot éltettem. A “szépség” tiszalöki szempont, felszínesnek tartom.
Szentesi Éva lássa csak: ilyen energiák is vannak körülötte, nyomozgatás, kavarás, ugyanakkor ők gyávák ahhoz, hogy a saját nevükön terjesszék mindezt. Persze ez is fórumos akció, velük Szentesi kölcsönösségben van: hasznos hülyeként használják egymást. Ez a “Gordon” nem azért kutakodik és vágna vissza, mert Szentesi megpróbálta volna ráuszítani a kommentelő tömegét, ezzel tönkretenni az intellektuális, élesen okos, egyedi hangú blogját, sőt: az egész embert, mindenestül lejáratni – ő, ha igaz a sztori, mindig is csak ólálkodott, nézelődött, sértődgetett Szentesinél. Nem volt saját teljesítménye, blogja, és veszítenivalója sem, hiszen a sötétből lődöz.
A blogon csak arról írtam, amit mint nőknek szánt kontentet Szentesi a netre kitett. Direkt érzelemkeltőnek, lájkgenerálónak. Már elmondtam, amit akartam. Csak a magam véleményét mondtam, nem mások sérelmeit. Szíve joga Szentesinek is úgy kezelni a kommentelőit, ahogy akarja: nekik kell viselkedniük, mert ők mentek oda. Ez önszabályozó folyamat: ha az oldalgazda bunkó, akkor majd kikövetik. Ha szabályt szeg, akkor meg korlátozza, tiltja a Meta. Szentesit nem követték ki, szóval megteheti, hogy nem dédelget bárkit.
Mindenkinek, aki naiv: ennyire Szentesi sem hülye. Úgy értem, nem hiszi ő, hogy én írtam neki a barna sapkás e-mailt, sem azt, hogy őt bármi fenyegeti. Tudja, hogy uszítják, és örül neki. Én kellettem neki, én voltam a feláldozható, semmibe vehető. Drámát akart, bosszút mindenki ellen – általam, rajtam. Illetve nem bírja a mentális terhelést, ami a netes nyilvánossággal jár. Hogy ha buta mondatokat ír, amelyek ráadásul egymásnak ellentmondanak, ha mindenki szeme láttára opportunista, harsány, bután díváskodik, gőgös, akkor lesz visszajelzés. Ezt nem bírja, ezért vonult paywall mögé az imádók közé, akik nem mernek neki beszólni (és ez a visszhangszoba ártani fog neki). Az én visszajelzésem okos: a publikus megnyilvánulásait és a szívecskéző, alacsony standardokkal bíró nőtömeget kritizáltam. Alappal. A ki nem teregetett magánéleti részletek, a fickója viselkedésének okai nem érdekelnek. Elég baja van, kiakad az érdemi kritikán is. Mindannyian tudjuk, mi a baja, ő is tudja: tehetségtelen. Engem nyugodtan nevezhetnek tehetségtelennek, nem ugrottam rá, sosem volt ezzel válságom. Mindannyian tudjuk, mi a helyzet. Akik körében én tehetségtelennek számítok, az megtiszteltetés (a kör).
Ettől dühös. És nem félt a büntetőjogi következményektől. Nem lát mást, csak önmagát. Nem ment a blogbiznisz, a zárással exkluzív tartalmat ígért, és lett pár tucat új feliratkozója.
Gyerekesen önös dührohamra hajlamos, amikor szarul van. És azért lett ilyen, mert hagyták neki az enablerek. Évekig tapsolt vagy tűrt mindenki minden ciki megnyilvánulásra.
Empátiáról papolnak, de a feketeöves zaklató fórumos legaljával szövetkeznek. Van, akivel bármit meg lehet tenni, majd két nap után álságosan felszólítani a megvadult kommentelőket, hogy legyenek emberiek, én csak sajnálatot érdemlek, mert beteg vagyok (Péterfyné!). Tévképzetek, sértettség, feljogosítottság – ez történik azokkal, akiket beleültetnek olyan pozícióba, amiért nem küzdöttek meg. az egész ismertség abból fakad, hogy a jellemzői (magas, egyedi kinézetű, viszonylag értelmesen beszélő, “életkedvelő”, vadóc, ráktúlélő) alkalmassá tették arra, hogy SEO-val és kezdeti követővásárlással brandet építsenek belőle.
Ő maga mítosznak tartja magát.
A “túl nagy rá a kabát” és “a bajaimmal turnézok harsánykodva, lájkokért, szelfikkel, miközben az áldozatot játszom” viselkedés más wmn körüli újságírókra, Péterfy Novák Évára és Mérő Verára is jellemző, de Szentesi vitte el a végletekig, és ő a legtehetségtelenebb íróként.
A véleményemet most is nyíltan, a blogomon írom meg, a saját nevemen. Én vagyok Gerle Éva. Nem attól van igazam, hogy mások egyetértenek, hisznek nekem, hanem eleve igazam van.
Technikailag rákos vagyok, utógondozásra kell járnom, szóval július 22. óta engem sem szabad bírálni. Igaz, én nem a neten szenvedek, nem tartom közügynek, és nem manipulálok vele senkit.
Dehogy is! El ne hidd. Viszont rendkívül tanulságos, miért jönnek ezzel – a politikában is.
Évek óta médiát elemzek, és sokáig kerültem a direkt politikát, de mára végképp összecsúszott a közösségi média a hatalmi harcokkal. Ezt a választást facebookkommentekben és a TikTokon vívják. (És aki azt hitte, hogy a Wmn nem direkt politikai alakulat, az nem figyelt.)
Emlékeztek az első két parlament tagjaira? Amikor kiművelt emberfőkről beszélt Andrásfalvy Bertalan? (Van-e, ki e nevet még ismeri? Hát az idézet eredeti forrását?) De szép korszak volt, most engem agresszíven felkérdeznek, hogy merek ELTE-n végzett budai lenni, színházba járni. Eltűntek a közéletből a szépszavú történészek, filozófusok, színészek, írók. Az örök jogászok mellett zsebből fizető vállalkozók, földbirtokosok, hivatásos politikusok marják egymást a neten, nem érdekük, hogy a választó művelt legyen. És mindenki influenszer, azaz: tömegmanipulátor – szinte üdítő egy apró állatka említése!
Most épp a rovar meg a véglény a tilos. Mikor lettek ezek ennyire érzékenyek? Hát a tartalom nem számít? Folyamatosan hazudnak, indulatos torzításokkal ölik egymást naponta, álcsótányokat visznek be a kórházba, karaktergyilkolnak. Ezt jelenti a politika. Én ugyan nem morgok ezen: nem megszüntetni, illemtanárkozni kell, hanem átlátni rajta. gyanítom, nem olvassa a britek belpolitikai harcait, aki ezen fanyalog. Végtelenül szellemes amúgy, de csupa indulat. (…) mondja, ő ugyan nem olvas x-et, mert Musk. Jó, de akkor nem érted.
csak az olvassa. én szóltam 