Női nap sem lesz a tervek szerint — írd alá a petíciót!
http://www.peticiok.com/rudas_furdo_noi_nap
A Rudasba négyen mentünk volna, jókedvű és öntudatos nők. A Rudasba persze komplett délelőttnyi késéssel érkezem. A Rudasban a bejárat padján feledem narancssárga irhakesztyűm. A Rudasban nem értem a világot, márpedig ez a világ időtlen, szürreális film díszlete. Csak ámulok, és nem értem. A Rudas török típusú, gyógyvizes fürdő. 
Bővebben…
Meghívtak ennek a filmnek a sajtóvetítésére, ez most kezdődött, hogy sajtótájékoztatóra meg ilyesmire hívnak mint bloggert. De elbénáztam, nem tűnt fel a levél alján a dátum, tizenharmadika, így huszonhatodikára, a bemutatóra készültem, az volt az első sorban. Mindegy, megnéztem így is, egyedül, mert Balázst túszul ejtette a családi karácsony.
Annyi híres amerikai meg brit lap adott neki öt csillagot, és hát benne van a szuggesztív Judi Dench. Bővebben…
Remélem, jól írtam.
Van egy majdnem kész bejegyzés, este közzéteszem. Azonban éppen itt vagyunk Katalónia fővárosában, eddig minden életmódmagazin volt, beleértve a repülőutat is. A taxis morózus, teljesen korrekt egyébként, talán inkább asszertívnak és érzelgősségmentesnek mondanám, nem örült például, hogy Nyúlia rugdossa az ülése hátulját, meg aztán nem mindegy, hogy a házszám 16 vagy 165-e, ugye. Én ilyenkor bosszúból mindig nagy borravalót adok. A 165 viszont elég közel esik a Sagrada Familiához, ahová most, túlesvén a reggelin, el is indulunk, de sajnos, Dávid visít éppen, nem lehet ráadni a pólót.
Elképesztő helyen lakunk, a dán dizájn, tudjátok:
ma lett volna 60 éves (2018. augusztus 29.)
A bejegyzés időközben négyszeresére duzzadt — akit érdekelnek az igazán elképesztő részletek, fotókkal, amelyeket, bár nem szokásom, ezúttal leloptam, essen neki újra. Egyre döbbentebb vagyok. Azért meghallgattam egy Prince-számot is, a Creamet.
Nem, ő nem ember.
Dininek
Ja, ennek ilyen női váza van? Jaj, akkor megpróbálom másképp. Nem éri át, elő kell vennem egy másik alkalmasságot. Na. Ez így nagyon szovjet? Á, nem esik le. Én? Én hetvenhétben kezdtem. Utálom, mint a szart. Akkor maga hány éves volt? Bővebben…
Csak úgy mesélek most az életünkről, jó? A megrendítő novella elemzése meg a súlyos bejegyzések után ez jön logikusan.
Ma kora délelőtt Bővebben…
Gömbölyű szilánkokra tört szélvédő a járdaszegély tövében, vastagon.
Kaliforniai paprikába éles kés hasít, bent visszhang. Levegő van-e benne vagy valami gáz? Bővebben…
Mért megyek én koncertre, mért.
Először is, mi csak valami kultúrprogramot akartunk Balázzsal. Bővebben…
A megkönnyebbülés, hogy igen, ma van bejegyzés! Ugye? Akkor legyen úgy, hogy két napig szabadságon voltam. Mert mi van? Bővebben…
Hát visszatértünk ide megint. 2005 óta ez az álomnyaralás. Félve írok róla, mert
mások útibeszámolóit eléggé utálom, mi tagadás: ha nem érdektelen, akkor irritáló dicsekvés, nyilván az enyém is,
nem akar fényképezni a gépem,
és mert áradoztam már róla, oda meg vissza, hogy itt volt az esküvőnk, itt jött fel a vörös, strandlabdányi telihold 2007-ben, meg Ráspi mester, meg Szerb Antal, és hogy biciklisparadicsom. Bővebben…
A blogkönyvben, ha végre-valahára, lesz egy írás arról, hogy mennyire budapesti vagyok én, s minél többet járok másfelé, annál döbbentebben. Hogy mennyire ismerem, élem, élvezem ezt a várost, mennyire belenőttem, s közben látom, mi minden van még a világban, hely, ember, szóhasználat, mentalitás, és azt is, mennyire különbözünk.
Itt születtem, itt lakom, egész életemben összesen két kerületében. Bővebben…
Rám itt fröccsen a sár, nem a mi vértelen és dizájnos pesti színházainkban — tudósítottam a Ványa bácsi után eksztatikusan Kolozsvárról. Meg tudtok nekem bocsátani, földijeim? Ami azt illeti, tegnap Pesten is fröccsent, Zsámbéki Gábor Ibsen-rendezésében (Katona, A nép ellensége). Nyál is, sok. Ha már az ember állójeggyel beül az első sorba.
Nem, nem az adóbevallás, jó, az is, na. Hanem hogy mennyi mindent akartam megnézni, és mindjárt vége az évadnak. Tavaly ilyenkor Jánossal is így szorongtunk, aztán láttunk még egy s mást. Jó, hát görögdinnye meg déligalvás, frappé és lampion, Szécsi Pál reszket a tó vizén, de nekem a nyár akkor is egy komplett színház alakú lyuk a lelkemen, sőt: a lelkem egén. És Nemzeti majd nincs többé. Bővebben…
Hogy lehet, hogy fordítva történik? Hogy a fényes huszonévekben ült a súlyos felleg a vállamon, és most, majdnem majdnem-negyvenévesen, túl a tanárságon, élettárson, három gyereken, halálon, amikor már azt hittem, a kötelességen, a gázszámlán meg néha egy váratlan szabad félórán kívül nem lesz semmi, most, igen, most kezdődik az élet.
Koncerten voltam szerdán este. Bővebben…
— színes fények és külföldi számok —
Mi megint utaztunk négy napot, a festői Bükkbe. Épp egy éve jártunk itt még Jánossal és a két kicsivel. Kedden volt ötéves a lyány, torta, minden. Nagyon exkluzív az egész, afrikai dizájn, sivatagsárga épület, medence, “mókuscicák” (szurikáták). Miután tavaly túlvoltunk a sokkon, hogy Afrika a nemzeti park bejáratánál, János komolyan szemrevételezte az épületet, és azt mondta, pedig ő nagyon szigorú szemű volt, hogy meglepően igényes és következetes az anyaghasználat, nem tud hibát mutatni a térben, írni is akart róla, fotózott sokat. Persze lehet, hogy ezen a sokkon nem lehet túllenni. Nem írta meg végül.
Nagyon szeretem emlegetni Jánost, nem bánjátok? Bővebben…
2013. februári bejegyzés
Egy kis figyelmet kérek, csin-csin, igen, Johanna, nyeld le a habgaluskát, aztán tedd le a kezedből a kubus üveget is. Töröld meg. Lehet a mikiegeressel, igen.
Szeretnék nektek köszönetet mondani, hogy kibírtátok velem ezt az öt napot. Bővebben…
Végeztem Lionel Shriver regényével. Potyogtak a könnyeim a játszótéri padon, aztán az eső is rákezdte.
Nagyon meg lett mondva a recenzenseknek, hogy le ne lőjék a megdöbbentő befejezést. Ehelyett a filmről, a könyvről is azt írták: Eva sosem akart igazán anya lenni. Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 