a rettegés május közepén

Nem, nem az adóbevallás, jó, az is, na. Hanem hogy mennyi mindent akartam megnézni, és mindjárt vége az évadnak. Tavaly ilyenkor Jánossal is így szorongtunk, aztán láttunk még egy s mást. Jó, hát görögdinnye meg déligalvás, frappé és lampion, Szécsi Pál reszket a tó vizén, de nekem a nyár akkor is egy komplett színház alakú lyuk a lelkemen, sőt: a lelkem egén. És Nemzeti majd nincs többé.

Ne, jaj, ne javasoljatok nekem szabadtéri operettet és mjuzikelesteket, és filmet se. Színházat akarok, igazit. Hogy vizes legyek, mert csónakot javítanak, hogy lássam, ahogy a berepülő légyre reagál Harpagon, hogy rámfreccsenjen az őrnagy nyála, hogy a tapsnál beszakadjon a deszka a molnár alatt, hogy tüzet oltson a naiva, míg az ifjú bajszos kolléga dermedten áll, és mindjárt felkiált civil. Mennyi döbbenet, mennyi sztori, emlékszel-e, János, Balázs, Dóra? Én nem is tudom, de ahogy telnek az évek, egyre jobb az egész, csak a Krétakör hiánya a lőtt seb a szívemen.

A szerda este is bakival indult: úgy hittük, mást nézünk, szaladgáltunk a Ferenciek tere két oldala között, de végül megtalálták a félretett jegyeinket, melyeket ezúton is köszönünk. Háde új a lencsém, a szemebe beakasztva. Mohácsit láttunk, Goldoni Nyaralását, és jól volt ez így, bár mdosulás állt be a gyerekfelügyeletben így.

A Katona a negyedik színház, amelyben látom a mestert. Mohácsi, a szövegvarázsló most már mindig azt csinálja a tesójával, hogy lecsupaszítja a klasszikus szöveget a puszta dramaturgiáig: itt a nevek, a szereplők viszonyai, a párok és a törvényszerű máshova kívánkozás, illetve az eleve kaotikus kiinduló helyzet még összébb zilálása marad csak, és a végén a klasszikus vígjáték kötelező feloldása: mindenki szépen visszatalál az eredeti társához, mert rájönnek, hogy nincs mit a másik szemére hányni. De amúgy lett minden más, ez maga az antikosztümös vígjáték: celluxszal ragasztott kortárs szobor, pálmafás poszter, üde parasztlányok, borz, slambuc, szívlufi, puma és pigmeus, és a magyar nyelv, istenem, az a legviccesebb.

A Mohácsi-koncepció nem píszí, nem fél és nem spórol, facsarja a színészeket. Az emberi kisszerűség és az abszurd olyan tobzódása az egész, annyi váratlan poénnal és olyan torzul, hogy nem kaptunk levegőt. Én… én zokogtam, és jó volt Balázzsal pont egyszerre röhögni. (Van zsepid?) Viszont néha kínos volt, hogy csak mi, hát nem értitek, és olyankor még némán is.

Elképzelem a próbafolyamatot, az kemény lehetett a rekeszizomnak. És rendkívül nehéz, mert nem is tudom, mi kell ahhoz, hogy a tömény groteszket ennyire természetesen és jó ritmussal játsszák. Kocsis Gergely ennek a mestere pölö.

A hosszú felvonásvégi zenék, az a lassúság, az nagyon erős, mint az Egyszer élünk…-ben is. És milyen jó, hogy a Katonában a vezetés hangszert adott a prózai színészek kezébe, szájába.

31 thoughts on “a rettegés május közepén

  1. Ó, igen. Kocsis Gergő elképesztő pillanata a darabban, amikor az egy szuszra felhajtott korsó sör után áll és hosszan néz előre, és egyszer csak hopp, megváltozik a tekintete. Zseniális.

    Nyáron a színház alakú űrt Zsámbék szokta betölteni nálunk: a volt Máté Gábor osztály minden évben színpadra állít egy darabot, valamelyik osztálytárs életéből. Eddig mindig Zsámbékon volt, idéntől viszont Moszkva tér, Jurányi Produkciós ház.

    Kedvelés

      • Matrózfröccs, igen!
        És azért is szeretek az első sorokban ülni mert jobban bevonódom, na meg egy ilyet közelről látni, megfizethetetlen! 🙂

        Kedvelés

      • Ötödik volt, és új lencsében, jó volt.

        A mizantróp alatt éreztem durva töményszagot a harmadik sorban ülve, és ez lehangolt, de lehet, hogy néző volt, remélem.

        Kedvelés

    • Ó igen, én is Zsámbékot akartam javasolni. Ott láttuk a Szandtner Anna című darabot (lehet, hogy ti is ott voltatok, 2008-ban?) 🙂 . De hogy idén már nem Zsámbékon lesz? ez nagy baj, készültem a gyerekbarát színházra 😦

      Kedvelés

      • Ott voltunk, bizony! 🙂 És micsoda hangulata van a mező közepén annak a hangárnak!
        Most nem találom a linket, de biztos, hogy idén már Pesten lesz, idén Száraz Dénes lesz az alapanyag.

        Kedvelés

  2. jövő csütörtökön nézem meg a darabot, izgulok is az új bemutató miatt.
    eszembe jutott az “egyszercsakhoppmegváltozottatekintetéről” a Fekete Tej – a szerintem érdemtelenül korán műsorról levett- darab, én imádtam és benne Kocsis Gergőt is!

    Kedvelés

  3. Én idén kétszer voltam színházban a Csíki Játékszínnél. Nagyon jó színészeink vannak. Először az Isten pénze c. darabot játszották, ami megríkatott, másodszor a Karnebál c. Caragiale darabot néztük, ami nagyon nem tetszett. Nem a színészek hibája volt, hanem a darabot volt nehéz lefordítani, még eredetiben is nehezen érthető a szöveg. Ettől függetlenül úgy döntöttünk, hogy vásárolunk színház bérletet a következő évadra. Hiányzik innen a pesti pörgős kulturális élet 🙂

    Kedvelés

  4. Voltam olyan szerencsés, hogy egyszer a Lipóton Rába az én ünneplős cipőmbe kapaszkodva hunyt el, utána hetekig erről álmodtam, hajnali lucskos ébredésekkel, de megérte a durva inszomnia.
    Most már csak úgy telik színházra, hogy a kölkökhöz becsatlakozom nyolcszáz forintos diákjeggyel kísérőnek, viszont így mindent látok a Zörkényben, és utána napokig van miről beszélgetni.

    Kedvelés

  5. Jajj, én is épp a napokban számoltam össze, hogy mi az, amit ebben az évadban már biztos nem fogok látni. És nem kevés van, pedig mostanában tényleg sokszor eljutottam színházba.
    Színház alakú űr, ismerem nagyon az érzést. És valami ilyesmit érzek amúgy akkor is, amikor ott vagyok. A darab közben nem, akkor annyira figyelek, hogy szinte nem is vagyok, de amikor a taps van, akkor már ez a fájó hiány is van. Nekem folyton az az érzésem a színházzal kapcsolatban, hogy örökre kimaradtam valamiből. Én kívül vagyok, s ők, akik létrehozták, előadták, ők vannak belül. Én is belül szeretnék lenni. Nem mint színész, ahhoz nincs tehetségem, inkább a díszlet érdekelne, na meg a rendezés, ízekre szedni és újra összerakni a szöveget, közösen életre kelteni a szereplőket… (Ez igazi nagyképűségnek tűnhet, nem is mertem eddig elmondani, csak egy valakinek. Viszont volt, hogy nagyon hosszú ideig színház felé se néztem, csak hogy ne fájjon annyira, hogy kívül vagyok.)

    Kedvelés

csak okos-jóindulatú írhat ide

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.